Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-03 / 129. szám

1984. JUNTOS 3., VASÁRNAP Restaurátor-műteremben A Szépművészeti Múzeum restaurátor-műtermében folya­matosan helyreállítják a múlt év novemberében elrabolt, majd szerencsésen megkerült értékes festményeket. Képünkön Somos Éva és B. Forgó Margit restaurátorok a különböző do­kumentációk alapján összehasonlító munkát végeznek a mű­teremben. A kultúra befogadásának új formái Történelmi adósságot törlesztve A két világháború közötti Magyarországról Vélemények, viták a korszakról Az olvasó a Kossuth Kiadó Vélemények, viták sorozatá­nak testes kötetében a két vi­lágháború közötti Magyaror­szág gazdaságáról, társadal­máról, nemzetközi kapcsola­tairól, a politikai élet egyes irányzatairól, ideológiai kér­désekről tájékozódhat. A ta­nulmányokat jeles szerzők — Ránki György, Ormos Mária, Juhász Gyula, Litvány György, Tikolvszki Lóránt, Laczkó Miklós és mások — írták, akik kitűnő ismerői ennek a kor­szaknak. A könyv írói lényegé­ben azokat a kutatási eredmé­nyeket teszik közzé, amelye­ket az utóbbi időben értek el munkásságukban. Szükség is van erre az elmélyült munká­ra, mert még mindig nincs teljesen átfogó értékelés a Horthy-korszakról, bár 1976- ban megjelent Magyarország története nyolcadik kötete, amely igyekezett összefoglalót adni erről az időszakról. Az újabb tudományos munkák azonban ezeket a megállapítá­sokat bővíthetik, korrigálhat­ják. Árnyaltabb fogalmazás Erre a szerkesztő bevezetőjé­ben utal is. Megállapítja, hogy az elmúlt évek gazdasá­gi problémái új, termékeny szempontokat nyújtottak a két világháború közötti gazdasági kérdések, mint az infláció, a válság, a külkereskedelem, a külföldi adósságok stb. mé­lyebb tanulmányozásához. Ár­nyaltabban, alaposabban fo­galmazhatnak a kutatók, hi­szen birtokukba jutottak olyan dokumentumók, amelyek még a közelmúltban sem álltak rendelkezésükre, így elmélyül­tebben fogalmazhatják meg a korszakról alkotottt vélemé­nyüket. A szerzők munkáikkal igye­keznek bővíteni ismeretein­ket a korszak különböző kér­déséiről. RánKi György a Gaz­daság, társadalom című ta­nulmányában például azt elemzi, nogy a Duna-völgyi kis országok miként helyezkedtek el a nemzetközi gazdaság es politika rendszerében. Mi­lyen volt Magyarország hely­zete, mozgástere és mennyire mozgott kényszerpályán. A kis államok, köztük hazánk is képtelenek voltak megbir­kózni gazdasági nehézségeik kel, s az első világháború után egyre jobban világossá vált, hogy a nyugati hatalmak nem tudnak, nem akarnak lénye­ges segítséget nyújtani, annál inkább jelentkezett Németor- szág, amely kecsegtetően raj­zolta meg a lehetőségeket a ßuna-völgyi kis országok ré szére, szinte szuggerálta, hogy szamukra a német délkelet-eu­rópai koncepció jelentheti a lehetőséget a gazdasági, kul­turális, politikai fejlődésre. A későbbi események azt is be­bizonyították, hogy a kis ál­lamok örökös ellentétei a náci Németországnak kedveztek, s már nem tudták — tegyük hozzá, a Horthy-vezetők nem_ is akarták — kihasználni a lehetőségeket, amelyek a Szovjetunió és a nyugati ha­talmak szövetségével adódott, és belesodródtak a második világháborúba. Nemzetiségi kérdés Ormos Mária azt vizsgálja, hogy Bethlen Istvánnak mi­lyen volt a koncepciója, amely a magyar—olasz szövetségre játszott, míg Juhász Gyula nyugati hatalmak, mindenek­előtt Nagy-Britannia viszo­nyát elemzi, amely Magyar- országhoz és a Duna-völgyi or­szágokhoz fűzték. A politikai helyzetet Litvány György, L. Nagy Zsuzsa, Pintér István és Tikolvszki Lóránt értékeli. Azt vizsgálják, hogy milyen volt a bécsi magyar emigráció, milyen viták és irányzatok érvényesültek, milyen volt a Horthy-rendszer ellenzéke, ho­gyan bontakozott ki a Már­ciusi Front, mennyire volt erőtlen, míg Tikolvszki a ma­Fejkendős üreg nénikék csoportja a főtéren, patinás mű­emlékházak gyűrűjében. Ballagnak a múzeumépület felé. Csöndesek, szótlanok. Megnyomta őket egy kicsit a város nyüzsgése, zaja; idegenek nekik az ódon épületek. De csak egy ideig. Amikor kijönnek a világhírű kerámiák múzeumá­ból, tele vannak élménnyel, egymás szájából kapják cl a szót. Láttak és felszívtak magukba valamit a körülöttük levő világ értékeiből, szépségéből. Valamit, amiről eddig jó esetben csak halvány sejtésük lehetett. Az egyik engem a kulturá­lis forradalom kezdeteire em­lékeztet, amikor felszámoltuk a művelődés korábbi monopó­liumát. Azaz, történelmi adós­ságot törlesztettünk, amikor például a tanulás összes zsi­lipjét megnyitottuk azok szá­mára, akik osztályhelyzetük révén — ritka kivétellel — meg sem kísérelhették birtok­ba venni a tudást. Hasonló tör- téíiik manapság is a falusi öregekkel. Ez a korosztály a háború előtt és alatt volt fiatal. Ko­rán meggyötörte őket a nincs. A doni tragédia. A hadifog­ság. A földosztás örömében a megművelni, de mivel? nyo­masztó gondja; az ötvenes évek embertipró agrárpoliti­kája; a tsz-szervezés nagy lelki válsága s az első tíz-ti­zenöt év, amikor ők szilárdí­tották meg tétova lépések, ku­darcok, hibák közepette — és jobbára a nagyüzemi út fel- készültsége, szellemi kapacitá­sa nélkül — a mezőgazdaság szocialista üzemeit. S amikor kezdett egyenesbe jönni az ügy, amikor megjelentek a hatalmas gépek, a termelés kvalifikált módszerei és szak­embergárdái; amikor a fizikai munka is könnyebb és keve­sebb lett — ők akkor léptek vagy dőltek ki a sorból, elér­ve a nyugdíjkorhatárt. Most csöndben sokan kiáltó magányban, olykor talán egy kis (jogos) irigységgel szemlé­lik a mai terméshozamokat; a fiatalok gyors gyarapodását, a fóliákat, a virágzó háztáji gazdaságokat. Aki bírja még erővel, dolgozgat benne. S lassan, természetessé válik előttünk is, ami neqi is olyan természetes. Az, hogy a fiata­labb generációk alig-alig ve­szik észre: mindezt ők, az öregek alapozták meg. Ablak a világra Ez a jelenség észlelhető a keszthelyi Festetics-kastély- ban, a siklósi várban, a gyön­gyösi Mátra múzeumban vagy a Dunakanyar lebilincselő pa­norámája láttán. Vagy szerte az országban bárhol, ahová az utazási irodák két-három na­pos programjában ablak nyí­lik egy eddig nem láthatott világra — a falu vagy a me­gye határain kívül. Vannak a csoportokban középkorúak is, de elsősorban az idősebbekre, a nyugdíjas tsz-tagokra fi­gyeltem fel. Akiket — egyre több helyen — ma már évente legalább egyszer a szövetkezet vezetősége országjáró kirán­duláson lát vendégül, a kul­turális alapterhére. S van en­nek a jelenségnek több na­gyon fontos ^anulsága is. gyanság és a nemzetiség vi­szonyáról, a nemzetiségek po­litikai irányzatairól ad átfo­gó képet: megállapítja, hogy ebben az időben Magyarország egyetlen számottevő nemze­tisége a félmilliós lélekszámú németség volt, az ország össz­lakosságának 5,5 százalékát alkotta. A bécsi döntés után azonban megváltozott a hely­zet, mert 600 ezer kárpát-ukrán és egymillió román lakosság került Magyarországhoz, nem beszélve, hogy megnőtt a szlovák és a délszláv lakosok száma is. A Hprthy-rendszer vezetői nem rendelkeztek sem­miféle elképzeléssel a nemzeti­ségek sorsáról, míg az illegali­tásban dolgozó kommunisták a nemzetiségi kérdést az 'anti­fasiszta harcnak rendelték alá. Sokoldalú elemzés Mindent összegezve: a ta­nulmányok nagyon változato- zatosak, sokoldalúan mutatják meg a két világháború közöt­ti Magyarország helyzetét, po­litikai arculatát, gazdasági és társadalmi viszonyait, és kap­csolatát a világgal, mindenek­előtt a környező kis államok­kal. Ezért is érdemes lapoz­gatni ezt a könyvet, mert bő­vül tudásunk, jobban megis­merjük hazánk múltját, törté­nelmét Gáli Sándor deti és új formáiról; Ozorai Pipáról és Kodályról, s tekin­tetükben- ott a döbbent felis­merés: atyaisten, mi erről ed­dig nem is hallottunk!... De tudok egy kis baranyai község 40—50 asszonyáról (egy dí­szítő művészeti szakkör kö­zösségét alkotják immár jó másfél évtizede), akik minden évben körbe járnak, megis­mernek egy-egy népművésze­téről híres tájegységet. Sorra mindazt, aminek a mintáit a párnákba, térítőkbe, futókba már belehímezték. Jó jelenség Országjárás Jobb érzésű tsz-vezetőknek újabban eszébe jut mindez, s nemcsak évente egyszer, a karácsony előtti öregek napja megszokott frázisai jegyében. Hanem azzal, hogy elviszik nyugdíjasaikat kirándulni. Országot látni. Gondos, ki­munkált program szerint, is­meretlen tájakra; történelmi várromokhoz, ' múzeumokba, képtárakba. Állatkertbe. Szín­házba. Szép és kulturált ét­termekbe. Termálfürdőkbe, Szegedre, Gyulára, Pécsre, Kőszegre, Sopronba. Horto- bágyra és Pusztaszerre. Ro­mokat néznek, emlékműveket és szobrokat; festményeket és templomokat. Visszeres lá­bukkal végigsétálják a szege­di Dóm-tér panteonját; isszák magukba a szót a gótika ere­Az első tárlat Az értelmezés lehetőségei A hetvenes évek társadalmi és művészeti mozgásai számos új jelenséget dobtak felszínre. Közülük talán a leglényege­sebb: igen sok fiatal autodi­dakta vált érett művésszé, jó páran nemzedékük vezető mű­vészeivé lettek. Magyar Gábor számára ez az évtized a csendes felkészülésé volt. Legszűkebb baráti körén kívül senki sem tudta, hogy rajzol, fest. Talán másfél-két éve mutatta meg először mun­káit néhány vezető szentend­rei mesternek, akik meglepőd­ve látták, hogy egy érett, egyé­ni stílusú műegvüttes bukkan elő a semmiből, merthogy a stúdiumokról nem volt híre senkinek. Magyar Gábor különös han­gulatú képein — a mögöttes mezőkben — ott rejtőzik Vaj­da Lajos szellemisége, Deim Pál etikája, s a megjelenítés fokán ef. Zámbó festészetének tanulságán E festészet kulcsszava az il­lúzió, a célzás,-utalás, sejtetés. A képeken kvázi-tárgyak, mintha-formák, csaknem be­azonosítható valóságelemek le­begnek, szerveződnek az oly­kor ezotermikus térben. Tenger alatti és űrbéli tájak, e rejtelmes világok rejtelmes lényei látszanak megjelenni a műveken anélkül, hogy a mű­vész tenger alatti vagy űrbé­li tájakat festene, s e rejtel­mes világok rejtelmes lényeit ábrázolná. A festő ugyanis nem törek­szik ábrázolásokra, de magad­ja a szemlélőnek a szabad ér­telmezés lehetőségét, tág asz- szociációs lehetőségeket kínál. Magyar Gábor táblaképei megjelenésmódjukban festőiek, noha hangsúlyos szerepet kap­nak munkáin a grafikus ele­mek is. A kartonlapra felvitt pasz- tell-alap teremti meg azt a sejtelmes irizáló, finom tónus­átmenetekre építő hátteret, melyen megjelennek a művész sajátos magánmitológiájának alakulatai. Magyar Gábor a termékeny festők közé tartozik. Eddigi oeuvre-jét két év alatt hozta létre. E két év alatt olyan fej­lődési fázisok figyelhetők meg munkáin, melyek más életmű­vekben 10—15 éves etapon be­lül jelentenek fordulópontokat. Termékenysége minden bi zonnyal a közlés kényszeréből fakad, nem jelent tehát bőbe­szédűséget, szószaporitást. Festészete gyökereit, forrá­sait, természetét tekintve szentendrei. Azt hiszem, csak itt jöhetett létre, abban a nyi­tott, segítőkész, az újra érzé­keny szellemi közegben, me­lyet mindenféle brutális bom- lasztási kísérlet ellenére egy­ségesen képvisel a szentend­rei művészek java. E£y tehetséges fiatal festő első önálló kiállítása mindig nagy esemény. Különösen az — az elmondottak okán — je­len esetben. (Magyar Gábor tárlata Szent endrén, a Vajda Stúdióban te kinthető meg.) Dr. Hann Ferenc A városi ember megszokta, közönyösen reagál a látvány­ra: tsz-tagok a múzeumok­ban. Hogy magában mit gon­dol egy részük, az más kérdési Mert egy-egy elejtett utalás rosszízű kabaré-gag ma is akad a nyáron nyaraló tér melőszövetkezetiekre. Elárul­ván és terjesztvén sok-sok vá­rosi ember elképesztő tájéko­zatlanságát arról, ami a váro­son (fővároson) kívül van Nem vicc: sokan nem tudnak arról, hogy a nagy nyári mun­kái, az aratást ma már négy­öt szakember és néhány kise­gítő elvégzi pár hét alatt, s hogy a munkák dandárja már régóta áttolódott az őszi hóna­pokra. És ez nagyon jó jelenség. Ösztönös mozgalomnak tűnik, hisz senki nem adott ki rá jelszót, mégis a kultúra befo­gadásának új formáit észlel- h-ejük, amikor a falu társadal­mának számottevő rétegei a múzeumok és műemlékek ér fékeivel ismerkednek. S hál’ istennek, telik — vagy telhet­ne — is rá a tsz-ek zsebéből. Ellentétben azzal a szemlélet­tel, amit nyolc-tíz éve még állandóan ostoroztunk, amikor egy-egy kirándulás jogcíme alatt egy közeli hely borkós­tolójában vagy esetleg bada­csonyi kiránduláson egy ■ slukkra fenekére vertek a tsz kevéske kulturális alapjának. És nyilvánvaló, hogy manap­ság az emberi jóérzés, az öre­gek iránti adósságtörlesztés, a fölébredő lelki ismeret is táplálja ezt a spontán moz­galmat. Wallinger Endre Jubiláló nyári egyetem Zeneoktatás Ez év júliusában ismét, sor­rendben immár huszadszor rendezik Esztergomban a Du­nakanyar művészeti nyári egyetemet. Idei témája a gyer­mekek hallásának és zenei írás—olvasási készségének fej­lesztése lesz, természetesen a Kodály-módszer eszközeivel. A világ zenei életében is­mert és számon tartott esz­tergomi egyetem 20. évforduló­ja alkalmából sajtótükröt je­lentetett meg a városi tanács. Esztergomban 1933-tól 1940-ig működött már nyári egyetem. És 1964-ben teremtődtek meg ismét a feltételek a rangos rendezvény rendszeres meg­tartására. Azóta 53 országból 1626 hallgató vett részt foglal­kozásain. A -legtöbben Fran­ciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, az Ameri­kai Egyesült Államokból, a Német Demokratikus Köztár­saságból érkeztek. De jöttek zenepedagógusok Banglades- ből. Costa Rica-ból. Írország­ból, Izlandból, Marokkóból, és Űj-Zélandból is. A nyári egyetem szakmai programjá­nak lebonyolításába bekapcso­lódott számos budapesti, va­lamint szegedi, győri, kecske­méti, esztergomi és váci kórus. Mindmáig egészben Újkőkori lelet Egy újkőkorból származó, 15x13 centiméteres, sarkainál lekerekített, szögletes agyag­táblácskára bukkantak a ti- szaigari általános iskola hon­ismereti szakkörének búvárko­dó tagjai. A teljesen ép lelet egy homokbánya oldalfalából került elő; negatív lenyoma­ta is teljes épségben kon­zerválódott. Raczki Pálnak, a szolnoki Damjanich János Múzeum ré­gészének véleménye szerint egészen rendkívüli leletről van sz.ó. A tábla ugyanis az újkő­kor végén kialakult’tiszai kul­túra mindmáig egyetlen- ily ért emléke. A finoman megmun­kált, díszített tárgy úgyneve­zett mestercserép, tehát ko­rának legfinomabban készített és díszített tárgyai közé tarto­zik. Ra D IÓ FIGYE LŐ NAPKÖZBEN SZENTEND­RÉRŐL. Számunkra, akik itt lakunk, a legtermészetesebb életforma, a fővárosból és az ország más vidékeiről ide ér­kező százezreknek hétvégi ki­rándulás, nyári vakáció a Du­nakanyarban eltöltött idő. üzitnyai Jenő műsora mindkét tábor számára alaposan feltér­képezte a megyének ezt a ré­szét, bebizonyította, hogy szol­gáltatásaink még korántsem ütik meg azt a mércét, amit lakóhelytől, üdülőhelytől egyaránt elvárhatnak as em­berek. Még az idegenforgalmi köz­pontokban sem kifogástalan az élelmiszerellátás, hiányos a strandcikkek kínálata, drága a zöldség és a gyümölcs. Kevés a strand, pedig a Duna egyre szennyesebb, s a partokon ál­talában még zuhanyozó sem védi az embereket a folyóvíz­ben szerezhető fertőzéstől. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy az itt lakók, az itt működő hivatalok és intézmé­nyek .tehetetlensége okozza a sok hiányosságot. A kemen- ceiek önerőből teremtettek tu­ristaparadicsomot, a Közép- Dunavidéki Intéző Bizottság forintjaival mindig ott segít, ahol arra a legnagyobb szükség van, a Pilisi Parkerdőgazda­ság nemcsak kirándulóhelyeket épít, de a természet szereteté- re, ismeretére is tanít, az ide­genforgalmi hivatal új, eddig kiaknázatlan olcsó szálláshe­lyeket kutat fel. Szitnyai Jenő szerkesztő-mű­sorvezető és munkatársai, rö­vid másfél óra alatt is ala­posan feltérképezték a megye gyöngyszemének kereskedelmi és idegenforgalmi helyzetét. Nekik, s a jó partnernek bi­zonyuló Pest megyei szakem­bereknek, többek között dr. Fekete Lajosnak, a megyei ta­nács kereskedelmi osztályve­zető-helyettesének, dr. Jenkei Lászlónak, a Dunatours veze­tőjének, Dobó Istvánnak, a pilisi parkerdészet irányítójá­nak, valamint dr. Tóth Bélá­nak, a megyei művelődési központ igazgatójának köszön­hető, hogy az ország nagykö­zönsége is megismerkedhetett mindennapi örömeinkkel és gondjainkkal. , KÖNYVÉ NNEP — PEST MEGYÉBŐL. A könyvünnep alkalmából, kétrészes irodalmi játékot sugárzott a rádió. Szer­dán délután Szentendrén, csü­törtökön kora este Vácott a vá­rosi könyvtárban gyűltek össze az irodalombarátok, hogy je­les tolmácsolok, kiváló előadó- művészek közreműködésével hallgassák újra legemlékezete­sebb olvasmányélményeink részleteit, s Rapcsányi László mikrofonja előtt elmondhas­sák mindazt, ami a hallott prózáról, versről eszükbe ju­tott. Vetélkedőnek indult, de iga­zi irodalomünnep lett mind­két találkozás. Tagadhatatlan, Rapcsányi László nemcsak sa­ját magával, hanem mindenki mással is képes feledtetni, hogy mikrofon van a kezében. Bi­zonyára ez az oka, hogy szí­nész, énekes, hallgató, vetélke­dő egészen belefeledkezett a játékba. De az már a szeren­csének köszönhető, hogy Vá­cott például olyan nagy tudá­sú tanárt sodort a mikrofon elé a véletlen, mint dr. Rus- vay Tibor, aki e környéken már ezreket jegyezett el örökre az irodalommal, s most nemcsak a helyszíni közönsé­get, a riportert, de alighanem minden hallgatóját képes volt lenyűgözni. A sikerben részes volt szinte minden váci és szentendrei résztvevő. akik nemcsak olvasottságuknak, ha­nem az irodalom iránt érzett szeretetüknek is tanúságát ad­ták. Csulák András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents