Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1984. JŰNIUS 16.. SZOMBAT Szőnyi István ismeretlen vázlatai A rajz a színnel született Mostanában egyre ritkábban esik meg az emberrel, hogy megáll pusztán azért, hogy gyönyörködjön egy őszi pompába öltözött tájban, elmerüljön egy virágzó gyümölcsöskert varázsában, vagy belefeledkezzen a vízpartok csöndjébe. Elvesztettük a természettel való közvetlen kapcsolatunkat, és mind nehezebben sikerül visszavisszatérni hozzá. Szőnyi István, a XX. században azon kevesek közé tartozott, aki meg tudta őrizni e kapcsolattartás képességét. Életművét át- meg átszövi a látszólag derűs, nyugodt g falusi lét eseményeinek állandó für- g készése, szinte kizárólagos témájává y emelve e világ belső törvényszerüsé- z geinek vizsgálatát. Olyan közel ke- £ rült a táj, a falu mikrovilágához, hogy J azok struktúrája, értékei átrendeződni ^ látszanak keze nyomán, új jelentés- sei ruházva fel az eddig észre sem 4 vett, egyszerű jelenségeket. Egy jelenség titka A látszólagos tematikai szűkösség elegendőnek bizonyult világnézete kifejezéséhez. Számára soseim volt lényeges a téma, az irodalmias jelentés, mindig festői problémák megoldásával jutott el a lényegig, mondanivalója megfogalmazásáig. S közölnivalója erről a tájról, a természetnek e szeletéről volt. Mottójául választhatta volna Tamási Áron vallomását: Azért élünk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. Szőnyi Zebegényben érezte magát jól, és sikerült kölcsönösen gazdaggá tenniük egymást. A falu meghatározta festészetének alaphangját, témáit, s ő felruházta a tájat saját felfedezéseivel, megfejtette rejtőző titkait, értő látással ajándékozta meg képei segítségével az itt élőket, az ide látogatókat. «Talán itt kereshetjük a sajátos S*őnyi-jelenség egyik titkát is, makacs ragaszkodásának magyarázatát ahhoz a néhány motívumhoz, amely állandóan ismétlődik képein. Olyan kimeríthetetlen forrást talált a természet és az azzal együtt élő ember drámájában, hogy nem volt szüksége témái körének bővítésére. Minél közelebb férkőzött ehhez a világhoz, az annál több megoldandó problémát vetett fel számára. Hosszú kísérletezések során alakult ki jellegzetes stílusa, s ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszott a grafika. A festői gondolat A parasztokról, falusiakról rajzolt számtalan tanulmánya között sok olyan gyöngyszem akad, mint a Gondolkodó asszony, vagy a Kosaras parasztasszony. Ezek a figurák pompás jellemrajzok, ugyanakkor osztályuk jellegzetes képviselői is. Ilyennek látta Szőnyi a környezetében élő falusi embereket, megtalálva bennük a méltóságot, az emberi tartást, a helyét tudó ember magabiztosságát. Munkájuk iránti tiszteletét a dolgozó, pihenő parasztok mozdulatainak klasszikussá emelésével fejezte ki. A korsóért hajoló vagy az alvó asszony testtartása hosszú megfigyelések sorozatának rögzítése. Később, a nágy képeknél, freskóknál már csak elő kellett venni ezeket a feljegyzéseket. Kompozíciós vázlatai felfedik a festői gondolat születését, a kész műhöz vezető út fázisait. Olyan izgalmas kérdésekre adhatnak választ, melyekre a befejezett, szép vásznak nem felelnek. Mennyire távol éli az Este csodálatos harmóniájától az a tollrajz, mely talán első papírra vetett nyoma az ismert táblaképnek, de a kompozíció körvonalai mégis világosan rajzolódnak ki. A vázlatot és festményt összevetve derül ki, hogy a táblakép összhatásában milyen fontos szerepet játszik a kiegyensúlyozott, végtelenül finom színharmónia, hiszen a vázlat színek nélkül semmit sem ad az Este lényegéből. A Vörös fejkendős akthoz készült tanulmány viszont magán hordja a kész mű monumentalitását, de inkább a finomság, frissesség jellemzi, mint a robusztus erő. Vonalai életre- keltek, bár a festő csak fekete és egy kevés vörös pittet használt, mégis színesnek hat a kép, már itt felvillannak a temperafestmény meleg tónusai. A Falusi udvar vázlata szellemében nagyon közel áll a végleges megoldáshoz. A hétköznapi téma leheletszerű tónusokban jelenik meg a lavírozott tusrajzön, hatásában eléri a festmény pasztellszíneinek gazdagságát. Bár ebben az udvarban is a parasztok és mindennapi tevékenységük a főszereplő, mégis ünnepivé és titokzatossá emelkedtek a festő színei és különleges felületei áltaL Az életmű ilyenfajta vizsgálata másféle, igazabb Szőnyi kép kialakításához •segíthet. Ezt a célt szolgálják a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum kiállításai, amelyeken a mester eddig nagyközönség előtt nem szerepelt, ismeretlen rajzai, rézkarcai kerülnek bemutatásra. Művészi kapcsolatok , Zárják e sorokat Szőnyi tanító szavai a rajzolás és festés művészetének elválaszthatatlan kapcsolatáról: A festés egész folyamata alatt, az utolsó ecsetvonásokig tulajdonképpen mindig rajzolunk is. Csak így érhetjük el azt a nemes hatást, amit a rajz és a szín szerves összekapcsolódása ad, s így kelti a kép azt a harmonikus benyomást, hogy a rajz a színnel egy pillanatban született. KÖPÖCZI ROZSA Szépen magyarul - szépen emberül Mi a veknién vük? A címben föltett kérdésből világos, hogy a kedves olvasók véleményére kiváncsi e kis jegyzet írója, tehát több emberhez intézi a kérdését. Erre utal a többes számú birtokos személyrag. Ha kibővítjük a mondatot egy személyes névmással (önök), a többes számú rag akkor is éppúgy kötelező: önöknek mi a véleményük? A mindennapi nyelvben, értekezleteken, gyűléseken 'azonban gyakori eset, hogy a birtokszó ilyenkor egyes számú ragot kap: Önöknek mi a véleménye? Igaz, hogy a többes számú önök arra utal, hogy több emberhez szól a kérdés, de a véleménye mégsem pontos, nem fejezi ki eléggé szabatosan azt, hogy több személy véleményére vagyunk kíváncsiak. Az egyes számú Mi a véleménye? kérdés is mutatja, hogy ez a nyelvtani alak egyetlen kérdezettet tételez föl. Márpedig a nyelv ez esetben is törekszik a pontosságra — ha mi nem is mindig. Üjabban nagyon elterjedt a fentihez hasonló pontatlanság: a berlinieknek ugyanannyi pontja van, mint a frankfurtiaknak — hallhattuk a rádió egy sporthírében, holott a helyes alak a többes számú, ugyanannyi pontjuk lett volna. Másik két példánk is a rádió műsorából való; egy híradásban hallhattuk: a megye aktivistáinak az a véleménye, hogy . .. Egy előadásban pedig arra figyelhettünk föl: a szenteknek maguk felé hajlik a keze. A helyesebb alak a többes számú véleményük, illetve kezük lett volna. De a sajtóból, s az újabb szépirodalomból is számos példát idézhetnénk: a kazah sátraknak van egy átlagmagasöága (= átlagmagasságuk) — olvassuk egy néprajzi könyvben; a Don Quijote egyik kiadásában meg ezt: A lovasoknak puskája volt, a gyalogosoknak dárdája s kardja. Persze ellenpéldát is idézhetünk: Énelőttem az anyagoknak rendkívüli respektusuk volt — írta Németh László. Jó, jó, vetheti ellen valaki, ez csak amolyan nyelv! szőrszálhasogatás: a nyelv egyszerűsítésre törekszik,, s végeredményben így is megértjük a szóban forgó mondatokat. Esetleg még ezt is hozzáteheti, aki jártas a régebbi irodalomban, hogy régen azt js mondták: a pásztorok kalyibáik, s ma már egyszerűbben, a pásztorok kalyibái-ról beszélünk. Csakhogy a mienk nem egészen ez az eset. A pásztorok kalyibáik ugyanis egyszerű birtokos szerkezei, mint például az asztal lábai, s ha ezt többes számba tesszük, az asztalok lábal-naik -i többes jele maga Is utal a többes számra, fölösleges még a -k többes jelet is kitennünk. De a mi mondatainkban nem ilyen egyszerű birtokos szerkezetek vannak, hanem a birtokszó (pont, vélemény, átlagmagasság) az állítmány része úgynevezett összetett állítmány névszói része (régebbi szóval: állítmány! kiegészítő). Ebben az esetben pedig nemcsak helyesebb, hanem szabályosabb is az állítmány névszói részének a többes számú alannyal való pontos egyeztetése. Hiszen: A házak nagyok mondatban is pontosan egyeztetjük a névszói állítmányt a többes számú alannyal. SZILAGYI FERNEC Ötven év a közigazgatásban Minősít az állampolgár is Nem könnyű Arany Istvánról, munkásságáról, múltjáról vagy akár a jelenéről írni. Nem könnyű, mert szinte lehetetlen fontossági sorrendet tartani, témát választani. A Pest megyei tanács nyugalmazott vb-titkárát ugyanis kora ifjúságától kezdve a dolgok széles köre érdekelte. A filozófia, a közigazgatás, a sport, a publicisztika és mindenekelőtt az ember. Akiért többek között a törvények is léteznek. Ébredő község Mit nem tudnak Arany Istvánról lapunk olvasói, a megye lakói? Aligha hallották például, hogy édesapja 1919-ben direktóriumi tag volt, a Horthy-korszakban pedig jeles ember. Hogy a fiú gyermekkorában őrséget állt a látszólag kerékpártúrán részt vevő munkások gyűlésein, hogy a Magyar Ifjúsági Ligaválogatott futr ballistája, az Alba Regia (ma Videoton) villámgyors jobbszélsője volt. S talán kevesen tudnak arról is, hogy nyugdíjasként setm dolgozik kevesebbet, mint azelőtt. Pedig ugyancsak gazdag életszakaszt hagyott maga mögött a közigazgatásban töltött fél évszázadban. Ha meg hozzáteszem a kétszáznál több cikket, a tanulmányokat, a beszédeket, egyenesen bámulatos, hogyan volt minderre ideje. Ülünk csendben az óbudai, tízemeletes szalagház hegyekre néző szoGondolkodó asszony Vázlat az Estihez bájában. Aztán Arany István azt mondja: — Beszéljünk arról, hogy mi történt Sóskúton, a felszabadulást megelőző hónapokban, illetve hogyan indítottuk meg az életet — sokszor fur- fanggal — 1945 után. Az elbeszélésből kikerekedik, hogy 1944 júliusától Sóskúton és a környező községekben fizetés nélkül dolgoztak az elöljárók. Frontok közötti terület "volt, a régi közigazgatási szétzilálódott. Az Arany család mégsem szűkölködött, mert a lakosság ellátta ennivalóval. Hogy miért? Mert Pista bácsi a jogszabályokat mindig úgy alkalmazta, hogy az etika követelményeit nem sértve, segítséget nyújtson az embereknek. Nem azt kereste, hogy miként tehetne keresztbe egy szalmaszálat. Amikor például 1944 novemberében a lovasfutár kihozta a sóskúti leventéknek a behívókat, Ő átvette azokat, s a cserépkályha lángjai közé vetette. Most, ennyi év után azt mondja, hogy ezek a szorgalmas, becsületes emberek megérdemelték a védelmet. Még fel sem szabadult a falu, máris hozzákezdtek a földosztáshoz. összeszedték a háborúban megsérült lovakat és meggyógyították. A pártok képviselőiből koalíciót hoztak létre, minden útmutatás nélkül, mert a község sehová sem tartozott. Bicskét, a járási székhelyet nem lehetett megközelíteni, Székes- fehérvár pedig, a megye központja (azelőtt Fejérhez tartoztak) kétnapi járóföldre volt. Bányát szereztek A sóskútiak sajátosan értelmezték a kőbánya tulajdonjogát is. Évtizedekig a fehérvári káptalané volt, Arany Istvánék viszont úgy okoskodtak, hogy akié a szántó, azé az alatta található ásványkincs is. Persze, hogy a Fejér megyei Földbirtok Rendező Tanács felszólította őket a bánya visszaadására. Erre a község küldötteinek élén Arany István elindult Veres Péterhez. — A mostani MÉM épületében egy kis szoba volt az Országos Földbirtok Rendező Tanácsé. Amikor nyolcán benyomultunk, majd ráestem Veres Péter asztalára. Nem tudtam belefogni a szépen kitervelt mondókám- ba, mert az író felállt és azt kérdezte: — Ilyen nagy dologidőben ennyi ráérő ember van a faluban? Elvörösödtem, s akadozva bár, azt válaszoltam: — Azért vagyunk ilyen sokan, hogy mindenkit gyorsan tájékoztassunk. A kő nagyon fontos a falu népének. Élelmiszert kapunk azért cserébe, ebből élelmezzük a foglyokat, Bicske hozzánk telepített tizenkétezer lakosát. Az ország újjáépítéséhez is úgy kell az építőanyag, mint egy falat kenyér. Nem adhatjuk vissza a fehérvári káptalannak a bányát. Megalakítottuk a szövetkezetét, kiötlöttük az alapszabályt, a termelés folyik. Veres Péter állt egy darabig és gondolkodott. Aztán . így válaszolt: — Menjenek haza, csináljanak mindent úgy, ahogy eddig. Így kapott engedélyt a fennmaradásra az ország első szövetkezete. A krónikási hűség megköveteli, hogy Arany István szavaihoz hozzátegyünk valamit az egyik tanulmányából: Hangsúlyozom, hogy Sóskút község szlovák anyanyelvű lakossága nemcsak a front alatt kitelepített bicskei és budapesti embereket élelmezte, segítette, hanem a Felvidékről kitelepített magyarokat is nagy szeretettel fogadta be. Szekerező alispán Térjünk vissza a felszabadulás körüli hónapokhoz! Sóskút, lakói ma is elismeréssel szólnak Csőri Lászlóról, Zalavári Andrásról, Sebek Rezsőről, Eskulics Józsefről és Pecsenka Rezsőről, akik a nehéz időszakban a lakosság irányítói voltak. Az meg helyi történelemmé lett, ahogyan utat építettek Biatorbágy és Sóskút között. A térséget 1946. január 1-től Pest megyéhez csatolták. A harcokban a Biatorbágy felé vezető főút járhatatlan lett. Arany István látogatóba hívta Házi Árpád alispánt. Suttyomban néhány helyi lakossal megbeszélték, hogy egy belevaló kocsissal, jó rugózású szekérrel határszemle ürügyén megkocsikáztatják a földúton a megye urát. A hajtó értette a dolgát, az alispán végig két kézzel kapaszkodott. Nadrágja csak ritkán találkozott az üléssel. A szemle után egy órával megvolt az egyezség. A megyeiek adják a szakembereket és gépeket a tükörkészítéshez, a sóskútiak pedig a követ és a munkaerőt. — A háromezer lakosú község ap- raja-nagyja lapátot, ásót ragadott. Az út alapját a kőfaragók csinálták. Néhány hónap múlva átadtuk az új utat. Ma 18—20 millió forintba kerülne — emlékezik Arany István. Pest megye nyugalmazott vb-titká- ra, az ügyrendi és jogi bizottság tagja, a hatósági és igazgatáskorszerűsítési kollégium elnöke. A Hazafias Népfront Pest megyei elnökségének és bizottságának tagja, — Nem fáradt? — Lehet, hogy furcsállni fogják, hogy Goethére hivatkozom, ö azt mondta: Az öregkort megérni szerencsés állapot, elviselni azonban műveltség és művészet dolga. A saját életemből is vontam le számomra irányt mutató bölcsességeket. Ezek egyikét így fogalmazom meg magamnak: A tétlen nyugdíjasság nem más, mint várakozás a temető kapujában. Van tennivaló — Komolyra fordítva a szót: én azt vallom, hogy nemcsak a hatóság állít ki bizonyítványt az állampolgárok részére, hanem a lakosság is bizonyítványt ad arról, hogy miként dolgozik a közigazgatás. Ügy gondolom, hogy ennek érdekében még van mit tennünk. Arany István számos kitüntetés tulajdonosa. A legbüszkébb a Pest megyéért Emlékéremre. amelyet 1975-ben kapott. VICSOTKA MIHÁLY
