Pest Megyei Hírlap, 1984. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

1984. TCNTTTS 1«.. SZOMBAT Polgári célpontokat nem támadnak Részleges tűzszünet az öbölben Irán csütörtökön elfogadta Pérez de Cuellar ENSZ-főtit- kárnak azt a javaslatát, hogy vessék ellenőrzés alá az Irak— iráni háború vonatkozásában nemrég elfogadott részleges tűzszüneti megállapodás vég­rehajtását. Irak már korábban elfogad­ta a megállapodás ellenőrzésé­re előirányzott intézkedéseket. Az intézkedések értelmében egy ENSZ szakértői csoport a helyszínen ellenőrizné a főtit­kár kezdeményezésére létrejött részleges tűzszünetet. A meg­állapodásban a két fél kötelez­te magát, hogy ezentúl nem in­téz támadásokat egymás pol­gári célpontjai ellen. A KUNA hírügynökség be­számolója szerint csütörtökön és pénteken a két ország határ­vidékén helyi csatározások voltak, de polgári célpontok el­len, egyik hadviselő fél sem kezdett támadást. „Irán nem támad meg több hajót a Perzsa-öbölben, ha Irak is lemond az ilyen akciók, ról” — jelentette ki pénteken Teheránban Rafszandzsani hodzsatoleszlám, az iráni par­lament elnöke. Irán kész ki­terjeszteni a háborús felek kö­zött a-harccselekmények kor­látozásáról létrejött megálla­podást a Perzsa-öböl vizein közlekedő kereskedelmi hajók­ra — mondotta az iráni politi­kus. A Pérez de Cuellar ENSZ­főtitkár kezdeményezésére lét. rejöít megállapodásban Irak és Irán kötelezte magát, hogy nem támadja a másik fél pol­gári célpontjait Az iráni parlament elnöke a teheráni rádió által közvetített beszédében — anélkül, hogy megerősítette volna — kitért arra a múlt hét szaúdi beje­lentésre is, amely szerint a si­vatagi királyság amerikai gyártmányú vadászgépei lelőt­tek egy iráni Phantom-gépet. „Szaúd-Arábia nem képes Lengyel kulturális napok Olszowski Ulánbátorban A Mongol Népköztársaság kormányának meghívására csütörtökön hivatalos látoga­tásra Ulánbátorba érkezett Stefan Olszowski, a LEMP KB PB tagja, külügyminiszter. A lengyel diplomácia vezetője megbeszéléseket folytatott mongol kollégájával, Mangalin Düg er szűr énnél. Stefan Ol­szowski csütörtökön megnyi­totta a lengyel kulturális pokat. na­Sajtóértekezlet Washingtonban Ellentmondásos szavak Csütörtök este megtartott sajtóértekezletén Ronald Rea­gan amerikai elnök legalább féltucat kérdésre volt kényte­len válaszolni arra vonatkozó­lag, hogy a feszültség enyhí­tése céljából miért nem tesz konkrét és őszinte lépéseket a Szovjetunió vezetőivel való ta­lálkozóra. Reagan ellentmondásos sza­vaiból kiderült, hogy egy ilyen találkozót változatlanul előfel­tételekhez kötné, de ezeket nem volt hajlandó megnevez­ni. Egyidejűleg azt fejtegette: az eredményességre való konkrét garanciák nélkül is hajlandó lenne találkozóra. Azt mondta, hogy „a csendes diplomácia csatornáin” kap­csolatot tart Moszkvával, még levelet is irt Konsztantyin Csernyenkónak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének. A csendes diplo­mácia célja szerinte „egy csúcstalálkozó alapjainak meg­vetése", de a Szovjetunió — mint hozzáfűzte •— „nem ér­telmezi szavait meghívásnak”. Az amerikai elnök ugyanak­kor ismét azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy megsérti a fegyverkorlátozási megállapo­dásokat. Ezzel magyarázta, hogy Washington ismét eluta­sított egy konkrét szovjet ja­mCsA K RÖVIDEN. A DOMINIKAI Köztársaság rendőrsége tömeges letartóz­tatásokat hajtott végre az or­szág baloldali és haladó szer­vezeteinek körében. Az őri­zetbe vettek között vannak a Dominikai Kommunista Párt, valamint számos szakszerve­zeti szövetség vezetői is. A dominikai ellenzék szerint a rendőrség akciója arra irá­nyul, hogy letörje a dolgozók­nak a kormány népellenes gazdasági politikája elleni -til­f o Irrt7Óct PÉNTEKEN hajnalban az észak-írországi Belfastban tűzharc során két ember, köz­tük egy rendőr életét vesztet­te, ketten pedig megsebesültek. Terroristák után kutató rend­őrök és biztonsági emberek egy lakásba akartak erővel behatolni, amikor bentről rá­juk lőttek. A rendőrök viszo­nozták a tüzet, majd a tűz- párbaj után négy embert -le­tartóztattak. Az Ír Nemzeti Felszabadító Hadsereg (INLA) közölte, hogy a tűzharc egyik halálos áldozata a szervezet „vezérkari tisztje” volt. vaslatot a feszültségek mér­séklésére, jóllehet Reagan sze­rint az Egyesült Államok a műholdromboló fegyverek kor­látozására „nem mondott ha­tározott nemet”, s még tanul­mányozza ezt a kérdést. egyetlen repülőgép lelövésére sem. Ha mégis lelőttek egyet, az valószínűleg az amerikaiak műve" — mondotta Raf­szandzsani. „Washington nem engedi ki ellenőrzése alól, a térségbe szállított fegyvereit, mert attól tart, hogy politikai változás esetén, azok a nép ke­zébe kerülnek” — hangsúlyoz­ta az iráni politikus. Megemlékezés Születésének 70. évfordulóján Jurij Andropov születésének 70. évfordulója alkalmából az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa nevében pén­teken virágokat helyeztek ej az SZKP és a szovjet állam, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének a Kreml fa­lánál levő síremlékén. Megerősödött a kambodzsai néphadsereg Vietnami egységeket vonnak ki A közeli napokban újabb egységeket vonnak ki a Kam­bodzsában tartózkodó vietna­mi önkéntesek alakulatai közül — jelentette be pénteken a hanoi külügyminisztérium szó­vivője. 1982 és 1983 után most har­madszor kerül sor a vietnami csapatok részleges kivonására.' Ezúttal három dandár és né­hány zászlóalj távozik a Kambodzsában szolgálatot tel­jesítő alakulatok közül. Mint ismeretes, Vietnam, Kambod­zsa és Laosz vezetői tavalyi csúcstalálkozójukon határoz­ták el, hogy a kambodzsai biz­tonsági helyzet tükrében lehe­tőleg évente vonnak ki újabb és újabb vietnami alakulato­kat Kambodzsából. Ez annak függvényében történik, aho­gyan a fokozatosan megerősö­dő kambodzsai néphadsereg képes átvállalni a külső fe­nyegetés elhárításának felada­tait. Ebből a szerrijpontból kü­lönösen jelentős, hogy a most hazahívott vietnami egységek Kambodzsa nyugati és észak- nyugati részéből távoznak — ezzel is alátámasztva, hogy nem fenyegetik a szomszédos Thaiföld biztonságát. Libanonba várják a szír alelnököt A kibontakozás keresése Bejrúti kormányforrások szerint pénteken a libanoni fővárosba várják Abdel Ha­lim Haddam Szíria alelnököt. Amin Dzsemajel libanoni el­nök hívta meg a szíriiai poli­tikust, abban a reményben, hogy Damaszkusz közreműkö­dése révén sikerül a libano­ni kormány belső ellentéteit felszámolni. Csütörtökön az elnök Ra- síd Karami kormányfővel ta­nácskozott. Az AFP francia hírügynök­ség jelentése szerint a libano­ni kormányt diplomáciai úton tájékoztatták arról, hogy Iz­rael nem hajlandó közvetett tárgyalásra a dél-libanoni biztonsági intézkedésekről. Mint ismeretes, Rasid Karami libanoni miniszterelnök kö­zölte, hogy Libanon elveti a közvetlen tárgyalások gondo­latát, és azt szeretné, ha har­madik fél: az ENSZ vagy az Egyesült Államok közvetíté­sével kezdődnének meg a tár­gyalások Izraellel,' Országgyűlési bizottságok előtt A múlt év mérlege Vélemények, javaslatok a beszámolókhoz — Pénteken a Parlament­ben ülést tartott az ország- gyűlés terv- és költségvetési bizottsága. Az országgyűlés állandó bizottságainak vezetői tájékoztatták a testületet azok­ról az ülésekről- amelyeken áttekintették az egyes ágaza­tok múlt évi zárszámadási költségvetését, majd a bizott­ság megvitatta a Pénzügymi­nisztériumnak a tavalyi költ­ségvetés végrehajtásáról szóló jelentését. Pesta László, a szociális és egészségügyi bizottság vezető­je egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy a testü­leti vitán nagy hangsúlyt ka­pott: a legszükségesebb im­portgyógyszerek beszerzése mind több gondot okoz. Gaj- dócsi István, a jogi, igazgatá­si és igazságügyi bizottság el­nöke — több észrevétel meg­tételén kívül — hangsúlyo­zottan szólt a jogi területen dolgozó anyagi problémáiról. A kereskedelmi bizottság vi­táján elhangzottakról Nyers Rezső elnök tájékoztatott. Kü­lönös figyelmet szentelt a kül­kereskedelem problémáinak, s ezen belül is az egyensúly megteremtésére irányuló erő­feszítéseknek. Hangsúlyozta, hogy szükség van a vesztesé­gesség közgazdasági okainak feltárására és nyilvánosságra hozatalára. A mezőgazdasági bizottság vitájának tapasztala­tairól Cselőtei László, a bi­zottság elnöke elmondta, hogy az ágazat jelenleg rossz kül­piaci körülmények között te­vékenykedik, Daráth Endre, a kulturális bizottság titkára el­mondta, hogy a testület vitá­ján különös hangsúlyt kapott a pedagógusok helyzete. és hiánya. Az ipari, valamint az épí­tési és közlekedési bizottság írásban tájékoztatta munkájá­ról a terv- és költségvetési bi­zottságot. Az észrevételekre Hetényi István pénzügyminiszter és Hoós János, az Országos Terv­hivatal államtitkára . vála­szolt, majd megkezdődött az 1983. évi költségvetés vitája. Ennek során felszólalt Var­ga Gyula (Zala megye), Nict János (Fejér megye), Szurdi István (Budapest), Szabó Kál­mán (Budapest), Horváth La­jos (Baranya megye), a terv- és költségvetési bizottság tit­kára. Bognár József, a terv- és költségvetési bizottság elnöke zárszava után a testület a be­számolót elfogadta. Megalakult a családvédelmi tanács Kollektív tervezés Pénteken a Parlament Va- dásztermében ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A" megjelenteket Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke üdvözölte, majd Faluvégi Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az 'Or­szágos Tervhivatal elnöke is­Most és a következő hetekben egy- egy alkalommal cikk található la­punkban LENGYELORSZÁGRÓL, a végén két kérdéssel, totószerüen há­rom válaszlehetőséggel (1 x 2). Kér­jük, a válaszokat gyűjtsék össze, és együtt küldjék be a következő címre: LENGYEL KULTÚRA, 10G5 Budapest, VI., Nagymező utca 15. A BEKÜLDÉ­SI HATÁRIDŐ: 1984. JÚLIUS 3L A helyes megfejtők között a követ­kező dijakat sorsolják ki: FÖDIJ: Két­személyes, négynapos tartózkodás a varsói Fórum Szállóban, oda-vissza ingyenes repülőjeggyel. TOVÁBBI DI­JAK: 20 értékes lengyel népművészeti tárgy, az Interpress, az Orbis, a LOT és a budapesti Lengyel Kultúra aján­dékai. SORSOLÁS: 1984. augusztus 15- én lesz, a nyertesek névsorát augusz­tus 20-a után, lapunkban közöljük. A NÉPI LENGYELORSZÁG NEGYVEN ÉVE POTENCIÁL ÉS TÁVLATOK A népi Lengyelország az elmúlt négy évtizedben elért eredményeit az utóbbi esztendőkben felmerült nehézségek el­lenére sem vonhatja ’kétségbe senki. Visszavonhatatlanul a múlté már a kró­nikus munkanélküliség és a falusi la­kosság nyomora, a kirívó szociális kü­lönbségek sora. Már csak az idősebb nemzedéknek vannak személyes emlé­kei a hatmillió emberáldozatot követelő és mérhetetlen pusztításokat okozó má­sodik világháborúról, valamint az or­szág újjáépítéséről. Lengyelországban az elmúlt 40 esz­tendőben több mint 500 nagy és több ezer kisebb ipari üzem épült, a nagyob­bak gépparkját a 70-es években felújí­tották és korszerűsítették. Űj ásványi nyersanyaglelőhelyak egész sorát tárták fel: az ország keleti részében, Lublin környékén a száiimedencét, az alsó- sziléziai Lubin és Glogow körzetében a rézbányákat, és még sorolhatnánk a pédólkat. A kőszónbányákból ma évi mintegy 200 millió tonna szenet hoznak felszínre, barnaszénből fcb. 45 millió tonnát, a villamosenergia-termelés 130 milliárd kilowatt (most épül az első atomerőmű Zaxnowiecben). Nyersacél­ból 18—20 millió tonna, tiszta rézből több mint 360 ezer tonna, gépkocsiból (személy- és tehergépkocsi, valamint autóbusz együtt) mintegy 400 ezer da­rab az éves termelés. Az elmúlt 40 esztendő során Lengyel- országban számos új iparág jött létre. Ezek évente többi mint 400 ezer mag­netofont. kb. 600 ezer televíziót (ezen belül 200 ezer színes tv-t), több mint 2,1 millió rádiót, továbbá számítógépeket és számítógép-kiegészítő berendezése­ket, 1982 óta pedig mikroprocesszorokat állítanak elő. Aránylag magas fejlettsé­gű a lengyel szerszámgépipar. ■ Ami Lengyelország élelmiszer-gazda­sági potenciálját illeti, erről is szemlél­tetésképpen néhány .adat. Az országban jelenleg évente több mint 22 millió ton­na gabonát takarítanak be. A gyü­mölcstermés nagyságát tekintve (ami pl. almából 2—2,5 millió tonna) Len­gyelország az európai országok élvona­lába tartozik, s ugyancsak fejlett a zöld­ségtermesztés. A Lehgyel Népköztársaság gazdasági életének a fellendítésében fontos sze­repe van a vállalatok önállóságára, ön­Nagy kincs a kőszén finanszírozására és önigazgatására épü­lő gazdaságirányítási rendszer általános reformjának, amelyet 1982-ben vezettek be. Ugyancsak fontos a szerepe a szo­cialista közösség országaival folytatott, mindinlkább szorosabbá váló gazdasági együttműködésnek és árucserének. A feladatok, amelyek a lengyel niáp előtt állnak, természetesen, még nagyok. Valóra váltásuk sok éves munkát és komoly ráfordításokat igényel. KÉRDÉSEK > I. Lengyelország legfőbb nyersanyag­kincse a kőszén. Mennyit termeinek belőle évente? 1. 50 millió tonnát x 100 millió tonnát 2 Mintegy 200 millió tonnát Cl, Mikor vezették be Lengyelország­ban a gazdaságirányítási rendszer általános reformját? A Katowicéi kohóma a 70-es években létesült 1975-ben 1982-ben 1985-ben terv mertette a VII. ötéves előzetes elgondolásait. Bevezetőjében a miniszter­elnök-helyettes rámutatott: a gazdasági fejlődés új szakasza megköveteli, hogy az állam­polgárok már a célok megfo­galmazásakor kivegyék részü­ket a tervezőmunkából. -Ez ki­váló alkalom arra, hogy a kö­zösen kialakított feladatok tár­sadalmi méretekben, a legszé­lesebb rétegekben tudatosod­janak. Faluvégi Lajos ezután a népgazdaság helyzetét, az el­múlt évek legfontosabb gazda­sági fejleményeit elemezte. A belső feltételekről kifej­tette, hogy a növekedés meg­határozó forrásának az eddi­ginél is jobb és hatékonyabb munkának kell lennie. Nyo­matékosan felhívta a figyel­met arra, hogy a tervek több változatban készülnek, s meg­valósításuk is több időszakon ível majd át. Vagyis: bizonyos feladatok megoldása egy-egy tervciklusnál hosszabb időt igényel. Ezután Pozsgay Imre, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára adott tájé koztatást az Országos Család­védelmi Tanács feladatairól, majd megválasztották ennek az új szervezetnek tagjait. Eb­ben helyet kaptak a SZOT, a KISZ, a Magyar Nők Országos Tanácsa, a Magyar Vöröske­reszt képviselői, továbbá egy­házi személyiségek és más ál­lampolgárok. A tanács mun­kájában, amelyet a Hazafias Népfront társadalompolitikai osztálya irányít, részt vesznek — meghívottként — az illeté­kes állami szervek megbízottai is. A HNF OT ezután tagjai so­rába kooptálta Ágoston Lászlót, Dobos Lászlót, Fekete Gyulát, Ispánovits Mártont, Jakab Róbertnét, Márk Györ­gyöt és Vass Csabát. Végezetül a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa a vi­tában, valamint a testületi ülést megelőzően megtartott regionális tanácskozásokon el­hangzottak alapján állásfogla­lást hagyott jóvá. Ez többek között a következőket tartal­mazza: a népfrontmozgalom helyesléssel fogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának a gazda­ságirányítási rendszer tovább­fejlesztésére vonatkozó állás- foglalását. Helyesli azt a tö­rekvést is, hogy — az eddigi tervezési gyakorlatot fejleszt­ve — a középtávú népgazda­sági terv előzetes elgondolá­sait széles körben vitassák meg.

Next

/
Thumbnails
Contents