Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-09 / 107. szám
Zebra és... Lámpa A sok-sok fórumon, felszólalásokban kért és követelt „átkelőlámpa” végre megszületett. Mi több, működik is a Földvári téri zebránál. A 2. számú útvonal mentén hasonló már régebben található Dunakeszin. Reméljük, a mi lámpánk nem lesz olyan gyakran beteges és gyengélkedő, mint idősebb testvére. Szívemből örülök az új létesítménynek, van azonban némi aggodalmam a jövőt illetően. A Földvári téri csomópont, nem egy egyszerű kereszteződés. Hét irányú forgalmat összesít. Ráhajtást, illetve lehajlást, valamint kereszteződést fog össze. Ugyanezt még nehezíti az ott lévő autóbusz- megálló is. A megállótól alig 15 méterre van az új lámpa Ha vöröset jelez és a megállóban autóbusz is várakozik, amiatt a megálló gépjárművek teljesen lezárják a kereszteződést. Ilyenkor az Erdős Bernét utcából sem jobbra, sem balra nem lehet kikanyarodni, sem átlósan a Mártírok útja felé átkelni. De az Erdős Bernát utcába sem lehet befordulni, mert a megálló kocsik, egyszerűen lezárják az utat. Nem akarom a dolgot túldramatizálni, örülök és ennek ellenére az új lámpának csakúgy, mint más. Reménykedem, hogy a közlekedési szakemberek ezt a problémát is majdcsak megoldják. A lámpa nagyon sokba került a beruházónak. De sokba kerül majd továbbra is, azott megállni kényszerülő autósoknak, Miért mondom mindezt? Vasárnap felfigyeltem e jelző- berendezés gyakori színváltására. Egy nagymama állt a gombnál, amivel a színváltást kell működésbe hozni, s nagymamái felügyelet mellett, a kisunoka nyomta a gombot. Igazán jó szórakozás! Radányi Lajos VÁCI é/6'riap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM 1984. MÄJUS 9., SZERDA Vándorzészió Fél évszázada a lakosságért Eredményes a brigádmozgalom Az idei május elsejei ünnepi menetben az üzemek sorában második volt a Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat lelkes csoportja. Magasra emelve vitték a városi pártbizottság vörös vándorzászlóját, melyet — tavalyi gazdasági munkájuk elismeréséül — vettek át dr. Olajos Mihálytól, a városi pártbizottság első titkárától. A vállalat Vácott több mint fél évszázada dolgozik a lakosság szolgálatában. Fő feladata: a város és a Dunakanyar egész lakosságának egészséges ivóvízzel való ellátása. Munkájuk nagyságára jellemző, hogy 1983. évi teljesítménytervüket 612 milliós előirányzattal szemben 666 millió forintra túlteljesítették. A beruházási előirányzatot 139 százalékra teljesítette, a vállalat, nyereségük meghaladta a 16 millió forintot. Munkájuk során kapcsolatban állnak a hozzájuk tartozó terület valamennyi lakójával. Tisztasági őrjárat Gazdátlannak néz ki a ház Május elseje előtt városunk vezetősége fokozottabb járda- és közterületi takarításra hívta fel a lakosság és a közüle- tek, intézmények vezetőinek a figyelmét. A jelszó ez volt: „Tegyük még szebbé és tisztábbá városunkat, környezetünket!” E gondolat jegyében tettünk sétát Szikora Pál közterületi felügyelő közreműködésével. Az első, lehangoló kép az OTP saroképületénél fogadott, ahol reggel 9 órakor még nem seperték a járdát, s az ablakokat hónapok óta nem takarították, miként a Lenin úton a 38, 40, 44, 46. 48, 50 és 53-os házak előtti járdaszakaszokat sem. Ügy látszik, a Vörösháznak már nincsen gazdája, pedig öt szerv irodája, raktára található még a műemlékjellegű falak között. Az épület előtt egy éve, hogy kidöntötték a villanyoszlopot. Azóta sem állították helyre. Szemét gyűjtőhely lett a trafóház környéke, pedig a déli oldalán található rész — parkosítás után — a város egyik kedves színfoltja lehetne. Megakadt a szemünk a Mackó cukrászda előtti szemétsokaságon. A Lenin út 73. számú ház’ előtt füves járdaszegélyt létesítettek. utána személygépkocsi ■ * > Jm> fpJulcsival keresztül-kasul járnak rajta. A Földvári téren feltűnt a kisposta és a telefonfülke előtti környezet elhanyagoltsága. A háztömbök között (Haraszti Ernő utca, Erdős Bernát utca) szintén szép'lenne a gyepesített terület, ha nem taposnák össze a fcyeímekek és a felnőttek. Nem takarítják rendszeresen a 73-as ABC és a 20-as élelmiszerbolt környékét. A Földvári tér 13. számú ház előtt még ott van a régi villanyoszlop elvágott csonkja. Ami örvendetes: a gyalog- átkelőhelynél szerelik az „ön- kiszolgáló” rendszerű villany- rendőrt. A Mártírok útján, a Zöldhordó vendéglő előtt is már csak itt-ott látszik az elvetett fű, mert a lovaskocsik és személygépkocsik tulajdonosai nincsenek tekintettel a környezetvédelemre. A Mártírok útja 64, 66. és 68. számú házak előtt nem seperték el a járdát. Körsétánkat a Köztársaság úti bútorüzletnél fejeztük be. Nekünk szemet szúrt, hogy az üzlet előtt három összetört virágtartó beton és egy kidön- tött világítóoszlop maradványa csúfoskodik. Másnak nem? P. R. A Gombási út jobb oldalán ágazik ki az az eperfasorral szegélyezett mólyút, melynek végén vadvirágos füves térség várta egykor a csendre, pihenésre vágyó deákváriakat. Azóta ilyenné tették az illegális szemétlerakók. Hancsovszki János felvétele Az elmúlt évben a napi szolgáltatott ivóvíz mennyisége 27 esetben haladta meg a 100 ezer köbmétert. Lerövidült a hibaelhárításra fordított idő, csökkent a lakosság sorából érkező panaszok száma. Az elért eredmények, a sikeres gazdasági mutatószámok mögött komoly erőfeszítések vannak. A benyújtott újítások száma 50 volt, ebből negyven- nyolcat díjaztak, mintegy 60 ezer forinttal. A meghirdetett Alkotó ifjúság pályázatra nyolc pályamű érkezett be. A vállalat tavaly jelentős mértékű bérrendezést hajtott végre, s túlteljesítette szociálpolitikai tervét. Korszerű lakókocsikat helyeztek üzembe és megoldották a változó munkahelyen dolgozók meleg étellel történő ellátását. Jelentős ösz- szeget fordítottak üdülési célokra, és 31 munkatársuk részesült vállalati lakásépítési támogatásban. A jobb munkára való törekvést bizonyítja az is, hogy a Dunamenti Regionális Vizmű és Vízgazdálkodási Vállalatnál 102 brigád 1300 dolgozóval vesz részt a szocialista munkaverseny- mozgalomban. Ágazat kiváló brigádja címet nyert a Petőfi Sándor szocialista brigád; a Fáy András szocialista brigád a vállalat kiváló brigádja címet, a Martos Flóra brigád a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet érdemelte ki. 1983-ban 2,7 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a vízműves dolgozók Vác területén. Ezekben a hetekben a közfigyelem a váci strandfürdő építése felé irányul, ahol — a tervek szerint — az idei nyár elején átadják Észak-Pest megye legszebb, legkorszerűbb íürdőlétesítmé- nyét, eleget téve a sok évtizedes közóhajnak. Idei tevékenységüket 673 millióra tervezték. A feladatok között szerepel többek között a nyári csúcsidőszakra történő felkészülés, a kosdi tározók építésének a befejezése, a Szo- kolya—Királyrét vízműrendszerének beüzemelése, az Ipoly menti Regionális Vízműrendszer üzembe helyezése, a szennyvíziszap üzemszerű elhelyezése. A vállalati fiatalok is tenni akarnak azért a városért, ahol a központi igazgatóság dolgozik. Ezért kötöttek együttműködési szerződést a kisváci Árpád úti Általános Iskolával. Ennek értelmében az iskola sportolási lehetőséget —•, tornatermet, felszerelést, sportpályát — biztosít a DMRVV fiataljainak, s az úttörők segítenek a parkosítási munkában. A DMRVV KISZ-tagjai javítási munkákkal, vetélkedők szervezésével és papírgyűjtéssel viszonozzák az iskolások közreműködését. ★ A Váci Városi Tanács több évszázados épületének dísztermében tartott ünnepségen ezt a sokoldalú, eredményes munkát jutalmazta a most már végleges jelleggel átadott vörös vándorzászló. Munkájukat figyelemmel kíséri Vác és vonzáskörzetének lakossága, s ez a kapcsolat segíti a megnövekedett, idei tervfeladatok teljesítését. Papp Rezső Művészet és természettudomány Az ember első lépése Egy fiatal festőművész kiállítása nyílik meg a váci Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskola aulájában, május 18-án 15 órakor. Egyedülálló törekvésnek lehetünk tanúi. Tiry Péter a művészet nyelvén kísérli megközelíteni a természetet, a természettudományokat. A művészet nem tudomány. A művészet érezelemből születik, és legyen bármilyen erős az eszmei alapja, az érzelemre hat. A művész azt az érzést akarja kiváltani a nézőben, amely őbenne élt az ihlet perceiben. Korunk művészetértése és természettudományos tájoltsá- ga között nagy űr tátong. Tiry Péter festőművész arra vállalkozott, hogy a festészet eszközeivel és a festészet oldaláról közelítsen a mai ember természettudományos világképe és életérzése felé. Polarizációs mikroszkópon szemlélt mikrokozmosz szolgáltatja képeihez az ötleteket. De alkalmaz más módszereket is, mint például az applikációt, vagy a háromdimenziós festményt. Egyik ilyen nagyhatású képe; az ember első lépése a Holdon. A művészi invenció, az a kevés, amit Tiry hozzátesz, vagy elvesz a fényképből, a művészet érzelmet döngető nyelvére fogalmazza át a lábnyom egyszerű fényképét. A művész 1955-ben született Budapesten. A Képzőművészeti Főiskolán Kokas Ignác tanítványa volt. 1980-ban Der- kovits-ösztöndíjat kapott, több stúdiókiállítása volt a fővárosban és vidéken, sőt munkái külföldi kiállításokon is szerepeltek. Csak mi nem ismerjük és becsüljük eléggé ezt a jövőbe mutató irányzatot. Reméljük, hogy a váci megnyitó és kiállítás is eléri célját abban, hogy közelíteni fogja egymáshoz a természettudományos világképet és a modern művészetet. És itt nemcsak a természettudomány propagálásáról van szó, hanem ami legalább olyan fontos, a modern művészet megértetéséről. Kerüljön korunk művészete közelebb a tömegekhez. Dr. Stefaits István A málitöbokrok között Vidékünkön alig van olyan család, mely ne termelne néhány tő, vagy néhány száz négyszögölnyi málnát. Ami egyáltalán nem tartozik a könnyű foglalatosságok közé. Aki valaha próbálkozott vele, az tudja, hogy milyen nehéz munkával kell megművelni; kapálni, metszeni, szedni. Mégis szívesen foglalkoznak vele azok, akik megtehetik. Sokan minden évben ugyanakkor, a málnaszedés idején veszik ki a szabadságukat. A családok apraja-nagyja kint Hancsovszki János felvétele szorgoskodik a bokrok között és szemezi a piros gyümölcsöt. Az idei tavasz biztató. A ió termés azonban attól is függ, hogy a jelentős csapadékhiány az érésig milyen mértékben pótlódik. — Most a kapálás, a kötözés jelent munkát — mondja Csepregi András nyugdíjas. — Nekem csak ez a pár ölnyi málnásom van itt a Zsobeák dűlőben, de megéri foglalkozni vele, mert évenként ez is jó pénzt hoz. Tehetségek bemutatkozása Tavaszi hangversenyek A váci Bartók Béla Állami Zeneiskola idén is rendez tavaszi hangversenysorozatot. Így biztosít lehetőséget a legtehetségesebb növendékeknek közönség előtti — s tanárokkal együtt való — szereplésre. A négy hétig tartó sorozat idején Vácra jönnek magasabb szintű zenei tanintézetek és vidéki rokoniskolák tanárai, növendékei is. Május 7-én, hétfőn este hat órakor a váci Musicá Humana Kamarazenekar Bach-estjével kezdődött a sorozat, Közreműködtek a Zeneakadémia zongora szakos hallgatói (Morzsa Oszkár, Legindi Gábor, Bélák Erzsébet, Cs. Nagy Ildikó, Simon Béla és Várjon Dénes). Hangversenymester: Erdélyi Sándor. Pénteken, 11-én a szegedi Liszt Ferenc Zeneiskola tafícP rai adnak hangversenyt. A következő hetekben tanári és növendékhangversenyek sora mellett a váci zeneiskola volt — s jelenleg zenei pályán működő — növendékei adnak koncertet. A Tücsök hangverseny a 6—8 éves tanulók bemutatkozása lesz. A Váci Fúvósötös, Nyilas Tünde (ének) és Dala Gabriella (zongora) neve is szerepel a műsorban, amely június 4-én fejeződik be a váci tanárok és növendékek közös hangversenyével. Vác a hazai lapokban A Hajdú-Bihari Napló visz- szaemlékezett a kollégiumi mozgalom negyedszázados jubileumára, megemlítve, hogy Vácott példamutatóan szervezték az első középiskolás diákotthonokat. A Magyar Nemzet hírül adta, hogy elkészült a váci Sző- nyi Tibor Kórház mosodája. A korszerű létesítmény 164 millió forintba került, s kiseMég zöldek a vetések a határban, de a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Váci Körzeti Üzemében (Váci Malom) már az új szezonra gondoltak. Készülnek a gabona- felvásárlásra s a Szilassy utcai üzemben, s a négy felvásárló raktárban az új gabona fogadására. A tavalyi aszályos év ellenére sikeres munkát végeztek a felvásárlás, a termelés (őrlés-takarmánygyártás) és a ta- krrmányértékesítés területén. Zökkenőmentes volt a körzetükhöz tartozó területen élő százezer lakos liszttel való ellátása. Gondoskodtak a hatalmas terület állatállományának takarmánnyal történő ellátásáról. Lisztfeleslegükből Budapestnek is jutott nem kis mértékben. A körzeti üzem két malommal termel: Vácott és Aszódon. Van egy műemlékjellegű vízimalmuk Nagybörzsönyben. Vannak takarmánykeverő üzemeik, tíz szakboltjuk árusítja a takarmányféleségeket. A Gabona Tröszt a vállalatot — a múlt évi eredményei alapján — elismerő oklevéllel jutalmazta. Vácott a TMK Lőwy Sándor nevét viselő kollektívája kiváló brigád lett. Az őrlőüzemi brigád aranyjelvényes, az adminisztratív dolgozók Dunakanyar brigádja ezüstjelvényes, míg a raktáriak anyagmozgató brigádja bronz fokozatot ért el. Áramsziinei Az ÉDÁSZ Esztergomi Üzemvezetősége értesíti a fogyasztókat, hogy 1984. május 13-án 8—14 óráig szakaszos áramszünetet tervez; Vác, Lőwy Sándor utca, Március 15. tér. Köztársaság útja, Széchenyi utca, Katona Lajos utca, Ady sétány. A fogyasztók szíves elnézését kérik. gíti a megye többi rokonintézményét is. A Fotó című folyóirat arról írt, hogy Salgótarjánban kiállítást rendeztek a fiatalon elhunyt Koós Pál emlékére, aki sikeresen szerepelt 1967-ben a váci diaporáma-fesztiválon. A Magyar Hírlap szombati képes melléklete Elítéltek az iskolapadban címmel kétoldalas riportot közölt a Váci Büntetésvégrehajtási Intézetben tapasztalt felnőttoktatási munkáról. A Néphadsereg írásban és képben bemutatta Dobai János nyugalmazott honvéd alezredest, aki a Kossuth-relik- viákból álló gyűjteményét kiállításon mutatta be több ezer nézőnek Vácott. A Népszava híradása szerint a hétköznapok ügyes-bajos dolgainak megoldásához nyújt segítséget a váci Madách Imre Művelődési Központ jogi könyvespolc nevű érdekes kezdeményezése. A Világ és Nyelv, az eszpe- rantisták rangos folyóirata legutóbbi számában megszólaltat négy váci riportalanyt, akik személyes hangon számolnak be arról, hogy mit jelent számukra a nemzetközi nyelv megismerése, tanulása. ISSN 0133—2739 (Vád Hírlapi Százezer lakos ellátása