Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-09 / 107. szám

Mélyépítő Vállalat A támogatás forintjai Géppel is segítik a lakásépítőket Szinten tartani. Az utóbbi esztendők egyik kulcsmonda­ta. S ha ez sikerül, jogosan' lehetnek elégedettek azok, akik tartották a szintet. Nemrég a tanács tavalyi gazdálkodásá- ról^zólva írtuk le többször is a Szót, megállapítva az ör­vendetes tényt, az alapellátás a múlt évben is zavartalan volt, vagyis szinten maradt, néhol pedig valamelyest ja­vult. Ugyanez a helyzet a válla­latoknál, intézményeknél is. Hozzátéve, hogy ilyenkor, ne­hezebb gazdasági körülményen között, minden anyagi jutta­tás és egyéb támogatás na­gyon jól jön a dolgozóknak, akiknek ugyanolyan körülte­kintően kell beosztaniuk a pénzüket, akár a cégeknek. Gödöllő egyik legnagyobb gazdasági egységében, a Kö­zép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál például az idén is a tavalyi szinten kívánják tartani az üdülési lehetőségeket. Továbbra is két szobát bérelnek Harkányban, ötöt pedig Boglárlellén. Akár­csak tavaly, az idei nyáron is elhelyeznek a főidényben egy lakókocsit Bükfürdőn. A bé­relt üdülőkben pihenőknek teljes ellátást adnak. Nem feledkeznek meg a nagycsaládosokról és a gyer­meküket egyedül nevelő szü­lőkről sem. Az ő üdülésüket úgy kívánják elősegíteni, hogy anyagilag hozzájárulnak a költségek fedezéséhez. A lakásépítőket évek óta a kommunista műszakokon meg­termelt bérből támogatják. Eb­ben az esztendőben egymillió forintot irányoztak elő erre a célra. További segítséget je­lentenek azok a munkagépek, amelyeket C-menetlevéllel bo­csátanak építkező dolgozóik rendelkezésére. Egyéb segélyezésre százöt­venezer forintot szánnak 1984- ben a jóléti keretből, amelyet, a dolgozók szociális helyzeté­nek figyelembevételével, a szakszervezeti bizottság oszt el. A két- és több gyermeke­seknek például beiskolázási segélyt adnak. Érdemes itt megemlíteni, hogy az év elejétől megemelt összegeket fizetnek az úgyne­vezett intézményes segélyekre. Szülésre az addigi négyszáz helyett hatszáz forintot, teme­tésre a korábbi nyolcszáz he­lyett ezerkétszázat adnak. Új időpontban Kabaréest Megvan a múltkor elhalasz­tott kabaréestnek, Kern András és Verebes István műsorának új időpontja: május 12., szom­bat 16 óra. Aszódi anyakönyvi hírek Született: Bánhegyi Ottó és Licskó Éva: Erika; Matyóka János és Tóth Rozália: Péter, Mihály; Mikus Pál és Gazsi Il­dikó: Pál; Bartók Sándor Bab- csány Róza: Krisztián; Buzási László és Szentiványi Cs. Aliz: Márió; Lovász János és Rácz Marianna: Roland; Tóth Atti­la és Kikillai Katalin: Aran­ka; Varga István és Házi Pi­roska: István nevű gyermeke. Házasságot kötött: Mohácsi Attila és Kalocsai Katalin; Varga István és Házi Piroska. Elhunyt: Lilik Ferencné Bartos Róza, Aszód, Szontágh lépcső 1., Gyebnár Istvánná Nagy Erzsébet, Aszód, Mély u. 8.; Oldal Ervin, Aszód Beth­len Gábor út 42. Kézilabda GSC-győze!em a rangadón Az ötödik fordulóban talál­kozott a megyei első osztályú kézilabda-bajnokságban küzdő két gödöllői férficsapat. Az egyetemi sporttelepen játszott mérkőzés elé a GEAC eddigi egy győzelmével, a GSC egyet­len vereségével nézett, az utób­bi volt tehát az esélyesebb. A rivalizálás azonban a gyengéb­bet is felerősíti, a presztízs pe­dig rendkívüli módon mozgó­síthatja az erőtartalékokat. Ez érződött már a bemelegí­tés alatt is. A lelkesedés ezút­tal kevésnek bizonyult a na­gyobb tudással szemben. GEAC—Gödöllői SC 21-27 (7-lá) GEAC: Fazekas — Vándor (4), Vida (8), Tromposch, Sütő (1), N. Kovács (6), Bandula (2). Csere: Kiss — Köles, Steiner, Szabó. Pillinger. GSC: Balogh — Klement (1), XJrbán (4), Szlifka (3). Horváth (4), Malizs (7), Hegyi (7). Csere: Csepel — Berczeli (1), Mezei, Bátori, Kusai. 1-0-ra, majd 2-1-re vezettek az egyetemisták, akik ezután már egyenlíteni sem tudtak a vendégek ellen. Hegyi remek lövőformája révén a GSC ötgó­los előnnyel zárta a félidőt. Az eavre több tapasztalattal és já­téktudással felvérteződő Hegvi akcióbefeiezéseinek zavarásá­ra kirendeltek egy embert a GEAC-osok a kilencesük tájé­kára. Ennek hatására Hegyi eredményessége csökkent, de javult a többieké, elsősoroan Malizsé, Horváthé és Urbáné. Az 50. nercre tíz gólra nőft a két együttes közötti különbség, de a lelkes hazaiaknak sikerült lefaragniuk valamicskét a hát­rányból. A GEAC-nak nem volt igazi ellenszere a szervezetten, tuda­tosan védekező GSC-vel szem­ben. Ez és a lövőerő közötti kü­lönbség döntött a piros-zöldek javára, akik mind gördüléke­nyebb játékkal megérdemelten jutottak a két pont birtokába. Jó: Kiss — Vida. Vándor, il­letve Balogh — Hegyi, Malizs, Urbán. Az ötödik forduló után nincs veretlen csapatba megyei I. osz­tály mezőnyében, a GSC jó gól- különbségével az élmezőnyben foglal helyet. A tavaszi szezon második felében jönnek a ke­ményebb ellenfelek, elsőként május 13-án a tököli kirándu­lás ígérkezik kemény diónak. M. G. LUOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 107. SZÁM 1984. MÁJUS 9., SZERDA Gödöllő ma háromszor ak­kora, mint volt 1945-ben. Kü­lönösen a várossá nyilvánítás után volt szembetűnő a bővü­lés. A város lakásainak több mint hatvan százaléka az el­múlt húsz évben létesült. Ezeknek a harminckét száza­léka lakótelepen valósult meg. Javult a lakások komfortossá­ga is. Ami a méreteket illeti, a legnagyobb a kétszobás laká­sok aránya. Az ennél tágasab­bakat többségében magánerő­ből, társasházi, szövetkezeti és családi házas formában építet­ték fel. Ennél is nagyobb volt azon­ban a népesség gyarapodása, s ezért ma is számosán várnak lakásra, noha arányuk csök­kenő irányzatú. Az elmúlt idő­szakban az életmódban is je­lentősek a változások, s jólle­het, a családok nagysága nem növekedett, az igények mégis a nagyobb lakások felé tolód­tak el, s mindinkább terjed a vágy az önálló, lehetőleg zöld­övezetben levő családi ház iránt. Az elsők A hosszú távú lakásépítési terv teljesítéséről, valamint a következő időszakra szóló el­képzelésekről a tanács végre­hajtó bizottságának határozata nyomán a következőket foglal­hatjuk össze. A múltról. Az el­ső állami lakásokat a Gödöllő­re költözött vállalatok építet­ték. A folyamat sem a város­szerkezét, sem az infrastruktú­ra szempontjából -nem volt kedvező. Szerencsére a város­sá nyilvánítás után sikerült' a helyzeten változtatni. A kommunális ellátórendsze­rek aránytalanságait rész­ben felszámolták. Először az energiaellátásban, majd a vízhálózatban. A jelenlegi ötéves terv végére megfelelő szennyvíztisztítója is lesz a vá­rosnak. Az utóbbi tizennégy évben 2386 telepszerű, több szintes lakás készült el Gödöllőn. Az építkezések átformálták a vá­ros képét, noha ennek minősí­tésében megoszlanak a véle­mények. Lehet, hogy a munka menetében gondot jelentett a több építési vállalat, a más­más technológia, ma azonban nyilvánvaló kedvező hatása: a lakónegyedek nem uniformi­záltak, nem egyhangúak. Ritka szerencsés adottság, hogy a házak vagy zöldterüle­tekbe, vagy azok mellé épül­tek. Most már csak arra kell törekedni, hogy a zöldfelülete­ket ne csökkentsék, az újabb épületek közé és köré fű, fa, virág és bokor kerüljön, hi­szen ennek napjainkra foko­zódott a jelentősége. Minőségi mutatók Gödöllőre az állami, tanácsi értékesítésű, illetve OTP-lakás volt a jellemző ebben az idő­szakban. A legutóbbi években gyarapodott ugyan a lakókö­zösségek által épített lakás, de ez a forma továbbra sem ked­velt itt. Aminek persze mate­riális okai vannak. Korlátozott a vállalati támogatás, kedve­zőtlenebbek a hitelfelvételek. Hiányzik az alapközmű, külö­nösen a szennyvízcsatorna. A 2386 telepszerű lakás épí­tésével egyidejűleg 1375 csalá­di ház készült a városban. A jövő. A kommunális ellá­tórendszer egyensúlyát fenn kell tartani, a lakásépítkezés ütemében, a szükségletek sze­rint bővíteni. Mivel a jelenlegi ismeretek szerint a város in­tézményhálózata nem bővül je­lentősen, a népesség gyarapo­dása is mérsékelt lesz. Ezt a lehetőséget ki lehet használni arra is, hogy a második 15 éves lakásépítési tervben megfogal­mazott minőségi mutatókat el­érjék. (2,8 fő/lakás, 1,2 íő/szo- ba, 2,3 szoba/lakás.) Becslések szerint 1996-ra Gödöllőn 34 . ezer ember él majd. Ügy vélik, a reproduk­ció szempontjából a mainál valamivel jobb lesz a család- nagyság. Figyelembe véve a megszűnő lakásokat is, addig­ra 4 ezer új otthont kell tető alá hózni. Mégpedig a követ­kező összetételben: 820 egy-, 780 két-, 2400 háromszobás, il­letve ennél nagyobb. A népesség jövedelmi viszo- szonyait vizsgálva úgy vélik, ebben az időben ezer úgyneve­zett szociális lakást kell létre­hozni. Ezekben többek között azokat a fiatalokat helyezhet­nék el átmenetileg, akik nin­csenek olyan anyagi helyzet­ben, hogy azonnal a kívánt nagyságú és minőségű lakást vegyék meg. OTP-beruházásban, valamint társasházi formában 1000-1200 lakást célszerű megépíteni. Mind a szociális, mind a most említett lakásokat telepszerűen gondolják elhelyezni. Nagysá­guk a szociális kategória ese­tében: az egyszobásaké 30, a kétszobásaké 20, a . három­vagy több szobásaké 50 száza­lék. A másik csoportban ugyan­ez 20, 20, 60 százalék. A további 1800-2000 lakás családi házban vagy társasházi formában készülhet. Ehhez el­engedhetetlenül szükséges leg­alább 1000-1200 állami telek­nek a kialakítása, s el kell ér­ni, hogy a hiányzó mennyiség megvásárolható legyen. Ahol lehet Abban is állást foglalt a vég­rehajtó bizottság, hogy mely területeken, milyen formában a legcélszerűbb lakást építeni. A telepszerű építkezésre a Szilhát-tömböt tartják’ alkal­masnak, családi házaknak a Köztársaság út és környéke, a Blaha, a Csanak, Máriabesnyő és a Fenyves felel meg. Ezeken a területeken, a rendezési ter­vekben szereplő utcanyitások­kal, a beépítetlen részek par­cellázásával kialakítható a szükséges mennyiségű telek. Kör Pál Hősöknek tisztelegve Koszorúzás és emlékműsor Mint az ország és a megye számos településén Gödöllőn is a győzelem napjára emlé­keztek tegnap délután. Az ün­nepség a Dózsa György úti városi temetőben kezdődött, ahol a szovjet hősi emlékmű­nél lerótták kegyeletüket a pártbizottság, a tanács, a po­litikai és társadalmi szervek, a fegyveres testületek, az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet déli hadsereg­csoport képviselői, valamint a Gödöllői Gépgyár párt-, álla­mi és tömegszervezeti vezetői. Ezt követően a Petőfi Mű­velődési Központ Galga-ter- mében tartottak ünnepi meg­emlékezést, amelynek szónoka Siska András, a Gödöllői Gép­gyár igazgatója volt. Befejezé­sül a Damjanich Általános Is­kola tanulói mutatták be mű­sorukat, amellyel a hősök em­lékének adóztak. Iklad Békegyűlés A vöröskeresztes világnap alkalmából, az emberiség a békéért jelszó jegyében tar­tottak békenagygyűlést az ik- ladi Ipari Műszergyárban teg­nap délután. A gyűlés után a Fóti Gyermekváros diákjai mutatták be műsorukat az egybegyűlteknek. Vácszentlászló Darwinizmus Darwinizmus és származás- tan címmel rendeztek kiállítást a budapesti Természettudomá­nyi Múzeum anyagából a vác- szentlászlói művelődési ház­ban, amelynek megnyitója csü­törtökön, május 10-én délelőtt 10 órakor lesz. A kiállítást má­jus 20-ig lehet megnézni, a ház nyitvatartási idejében. Gödöllő Bölcsödéi felvétel A szeptemberi bölcsődei fel­vételhez május 15-től június 30-ig lehet benyújtani Gödöl­lőn a felvételi lapokat a körzet szerinti intézményhez. Jelent­kezési lap a bölcsődékben és a tanács egészségügyi osztályán kapható. Isaszeg és Gödöllő Ezen a héten nemcsak a rá­dióban, de a televízióban is láthatunk ismerősöket, hallhat­juk műsorukat. Május 10-én 16.25 órakor A rövidfilmstú- diók műhelyéből című rend­szeresen visszatérő műsorban a Nyugtalan derű címet viselő kisfilmben Szathmáry Zoltán isaszegi helytörténész vallo­mását hallhatjuk, miközben megismerkedhetünk az isasze­gi falumúzeum gazdag régésze­ti, történelmi és néprajzi anya­gával. A vasárnap is korán ébre­dők figyelmét szeretnénk fel­hívni a Kossuth rádióban 7.23 órakor kezdődő és Kispista István által szerkesztett Bará­ti kör című műsorra, amely­ben Gödöllőn végzett agrár­egyetemisták vallanak munká­jukról, életükről, egyetemi éveikről. A nap programja Gödöllő, művelődési köz­pont: A versmondó stúdió előadá­sa általános iskolásoknak, 15 órakor. Schwajda György'Se­gítség — groteszk játék — a G. T. 80 színházi csoport elő­adása, 19 órakor. mm Mozi A matróz, a kozák és a ha­miskártyás. Színes, szinkroni­zált szovjet kalandfilm. Csak 4 órakor! Bombanő. Színes, szinkroni­zált amerikai filmvígjáték 6 és 8 órakor. ISSN 0133-1957 (Gödöllfll Hírlap) csak tavaly első ízben, még­pedig a kartali Petőfi Terme­lőszövetkezet támogatása ré­vén. A klub tagjainak zöme szövetkezeti dolgozó volt, s megbecsülésük jeleként a téesz rendelkezésükre bocsá­totta a Hajdúszoboszlón bé­relt üdülőjét. Hasonló kirán­dulásra valószínűleg az idén is sor kerül. Kívánságműsor A véletlen folytán a klub vezetője kapcsolatba került a Fővárosi Gázművek kultúrcso- portjával, amely rendszeresen fellép nyugdíjasklubokban. A kapcsolat találkozót szült. A vendégek háromórás zenés műsorral lepték meg az ér­deklődő idős versegieket. Nemcsak a klub tagjait, a nem tagokat is, mivel ez alka­lomból a vezetőség száz meg­hívót küldött szét a faluba. Körülbelül ötvenen el is fo­gadták a meghívást, s aligha bánták meg. A Gázművek nyugdíjasok­ból álló zenekara, valamint az énekesek remek hangulatot teremtettek a légi slágerek, operettek, nóták felidézésével, olyannyira, hogy a helybeliek is bekapcsolódtak az éneklés­be. Fokozta a jókedvet, hogy a műsor a harmadik órában rögtönzött kívánságműsorrá változott. A vendégek szereplésének, a meghívókkal való bajlódás­nak volt egy másfajta hatása is, s a klub szempontjából ez korántsem mellékes: az emlé­kezetes vasárnapi vidám órák után tizenegyen kérték felvé­telüket a nyugdijasklubba. Bene Mihály negyven érdeklődő jelent meg a tagokon kívül, de zömmel fiatalok, akik viselkedésével nem voltak megelégedve. Ennek alapján úgy döntöt­tek, hogy inkább vállalják a magasabb díjat a filmek za­vartalan élvezete végett, sem­mint rendetlenkedőkkel kö­zösködjenek. Családi krónika Az előző szezonban rendsze­resek voltak az ismeretterjesz­tő előadások, sőt a tervezett •négy helyett ötöt hallgattak meg. Az elmúlt hónapokban viszont — mivel az előadások szervezése a művelődési ház igazgatója részéről elmaradt —, helyi előadókkal kellett megelégedniük. Nem mintha kifogásuk lett volna velük szemben, hiszen közérdekű té­mákról esett szó. csak ezeken kívül is szerettek volna bizo­nyos témákban előadásokat hallani. Két alkalommal a könyv­tárban tartották meg foglalko­zásukat, ahol Fehér Mihályné ismertetett számukra könyve­ket. Egy másik alkalommal Mártonná Homok Erzsébet Családi krónika című könyvé­ről beszélgettek. Ekkor négy fővel gyarapodott a könyvtár- tagok száma. Egy-egy közös kirándulást az előző évek során is szer­veztek, de négy napig tartót szabad foglalkozások során, pillanatnyi gondjaik, bánataik elpanaszolása, örömeik újsá­golása, a régi emlékek felidé­zése, a közös kártyázás, tévé­zés közepette egy olyan kö­zösség jött létre, amely képes a klubért, társaiért tevékeny­kedni, új célokat tűzni maga elé. Szeretnének másoknak is örömet szerezni. Néhány évvel ezelőtt jelene­teket tanultak, s több helyen is sikerrel léptek fel. Jelenleg — a munkatervükben is sze­repel — egy kórust szeretné­nek létrehozni, ehhez azonban segítségre lenne szükségük. Nem vált be A kötött programok palettá­ján üde színfoltot jelentenek a filmvetítések. A klub veze­tője felvette a kapcsolatot az Aszódon üzemelő megyei filmtár vezetőjével, aki a cím szerint kiválasztott filmekkel sok örömet szerzett a klub tagjainak. A téli hónapokban hét magyar filmet tekintettek meg; olyanokat, mini a Kör­hinta, Mici néni két élete, Ci­vil a pályán. Mivel a vetítések ellenérté­ke hivatalosan szabott ár, s a taglétszámhoz viszonyítva az egy főre eső összeg viszony­lag magas, megpróbálkoztak egy nyitott vetítéssel is. A próbálkozás ugyan nem ful­ladt kudarcba, több mint A csaknem egy évtizedes múltra visszatekintő vérségi nyugdíjasklub élére az elmúlt év elején Hrkaj Pál személyé­ben új vezető került A vál­tozás kedvezően hatott a cso­port életére. Évi munkatervet készítettek, s a közösen össze­állított programok végrehajtá­sát rendszeresen értékelte a vezetőség. Közösség alakult A klubélet alakulását jóté­konyan befolyásolta az össze­jövetelek színhelyének meg­változása is. Az előző évek folyamán ugyanis kényszer- megoldásképpen a tanács épületének egyik helyiségében tartották foglalkozásaikat, ahol eléggé alacsony volt a hőmérséklet, hiába gyújtottak be időben. S ha éppen televíziót sze­rettek volna nézni, egy öreg, meghibásodó készülék állt csupán a rendelkezésükre. Az eredeti klubhelyiségbe való visszatéréssel e gondjaik meg­szűntek. Igaz, az elmúlt he­tekben ismét panaszkodtak, hogy a szerdai vetítések za­varják összejöveteleik rend­jét, de minden bizonnyal nem sokáig, hisz a fiataloknak szó­ló vetítésre ott a nagyterem. A csoport összejöveteleinek egy részére, amint az koráb­ban is szokás volt. nem ha­tároztak meg programot. E Hiányolták a TlT-e3őadásokcf Közös élmény a nyugdíjasklubban Hosszú távú hkásépífési terv Újabb terület©!! parcelláznak

Next

/
Thumbnails
Contents