Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-08 / 106. szám
Már a félre gonddnak Évente 40 ezer különféle női, férfi- és gyermektélikabát készül a gyömrői HELIOSZ Ruhaipari Szövetkezetben. Képünkön: a kabátok darabjait varrják, az előtérben Ordasi Károlyné. Hancsovszki János felvétele Kosárlabda Újra a selejtezőben A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM 1984. MÁJUS 8., KEDD A Kofái engedélyére várva / Hamarosan itt a strandszezon A tavaszi idényt is szépen kezdték a monori kosaras lányok. Az ifik elsőként a nagykőrösi Arany gimnázium csapatával mérkőzteik meg, s a félidei egypontos lemaradás után végül is fej fej melletti küzdelemben 36-34-re győztek. A második alkalommal már könnyebb dolguk volt: a ceglédi Kossuth gimnázium együttesével csaptak össze, s igen szoros: 27-25-ös félidő után a mieink összeszedték magukat, elhúztak és 52-38-ra nyertek. Búzás Ildi jól tempózott távolról, de szép játékot nyújtott Somodi Kati, Parasz- ka Juli és Nagy Tímea is. Ezzel a két győzelemmel az ificsapat a megyei első helyen áll. Szintén a tabella élén szerepelnek a serdülők. Ok is a ceglédiek gárdájával mérték össze tudásukat, s egy igen -szép, izgalmas meccsen ' győz- • ték le ellenfelüket. Az első percektől kezdve letániadtak egész pályán és szorosan embert fogtak. 32-28-as félidő után Hanzelik Andrea, Búzás Ildi és Parasika Juli kiemelkedő játékával alakították a végeredményt Q4-58-ra. így vereség nélkül, jutottak be az országos legjobb 24 közé, s NagyKorösön megrendezendő területi selejtezők Fejér — Komarom és Csongrád megye győzteseivel küzdenek majd az elsőségért. NB II-es női csapatunk sajnos kissé elmarad a serdülők dicsőségétől, a rendkívül erős1 mezőnyben legutóbb a Gyógypedagógiai Főiskola csapatától kaptak ki 95-50-re (43-20). Jók: Tönköl Edit (12), Pausch Andrea (12), Gyöngyösi Ágnes (8), és .Vrabecz Erika (6). A fiúk is remekül nyitottak: az ifik még tartalékosán kiálló csapattal is megverték a nagykőrösieket 64-50-re. A szünetben még csak 6 ponttal vezettek, de Gombár Zoltán, László Zoltán, Lendvai Ferenc és László Imre jó játékával sikerült a magasabb vezetést elérni. A serdülőknek jó felkészülés volt az országos selejtezőre az a meccs, amelyet a ceglédiekkel játszottak. Végig nagyon lelkiismeretesen gyakorolták a taktikai figurákat, jól dobtak távolról is, így 42-24-es félidő után 82-44-re nyertek. Jók: Békési Attila, Gábor Attila, Marosi György és Mátyás Ferenc. 1 N. M. Végső hússá Mély részvéttel kísérték utolsó útjára hozzátartozói, elvtársai, barátai és tisztelői Sülysápon a sápi temetőben, Ágoston Ádám egykori vöröskatonát, a községi páríalap- szervezet tagját. Nehéz volt elhinni a hírt, hogy 86 éves korában, szívroham következtében elhunyt a község egyik közismert, köztiszteletben álló lakója, aki tulajdonosa volt a Tanácsköztársasági és a Fel- szabadulási Jubileumi Emlékéremnek, s a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége Harci Érdemekért kitüntetésnek is. Aktívsülás A bizalmiaknak A MEDOSZ Pest megyei bizottsága és a monori városi jogú nagyközségi i pártbizottság közösen aktívaütéStíszervez ma délután 2 órakor a vonzáskörzet mezőgazdasági1 üzemeiben dolgozó szakszervezeti bizalmiak részére. A tanácskozáson, amelynek előadója Szatmári Gábor, a Népszava főszerkesztőhelyettese lesz, tájékoztató hangzik el az aktuális kül- és belpolitikai kérdésekről. A monori Kossuth Lajos általános iskola úttörőcsapata és névelőtestülete a közelgő gyermeknapot azzal szeretné még emlékeztesébbé tenni, hogy a jelenlegi padlásklub helyiségében állandó kiállítást rendez be a több mint 300 éves intézmény múltjából. Az iskolavezetés és az úttörőcsapat kéri a volt tanítókat, tanárokat, dolgozókat és növendékeit, hogy amennyiben őriznek olyan tárgyi emlékeket (régi tankönyvek, térképek, füzetek, rajzok, bizonyítványok, ellenőrzők, fényképek, zászlók, jelvények, iskolai eszközök, iratok, oklevelek, újságcikkek stb.), ameTavaszi tél, tavaszi nyár — mindkettőben volt részünk, utóbbit most kezdjük igazán élvezni. S hogy a hideg után mennyire kiéheztünk a tartós napsütésre, azt látszik igazolni az a Monoron villámgyorsan elterjedt hír is: az időjáráshoz rugalmasan alkalmazkodva az üzemeltető már május 15-én megnyitja a küllemében, szolgáltatásában évek óta semmit nem változó, de ettől még — mivelhogy egyetlen körzetbeli konkurrenciá- ja gfcad, a gyömrői — népszerű monori-erdei strandot. — Igaz a hír? — kérdeztük Klics Gyulát, a monori költségvetési üzem vezetőjét, miközben plusz húsz fokok bombázták kint az aszfaltot, s rövid ujjú, nyári ingben, blúzban sétáltak a járókelők. — Nem, nem igaz. A laikomikus válasz persze hosszabb magyarázattal is bővült. A Köjál a napokban vesz vízmintát, ezt követően kell vízjogi engedélyt kérniük. Ha megérkezik az engedély — amelyben csupán reménykedni lehet, hiszen a vízminták esztendők óta éppen hogy csak tűrhetők — akkor látnak hozzá a strand rendbetételéhez, feleslegesen ugyanis nem szeretnének költekezni. Mozgalmas nap vodt az elmúlt héten a monori-erdei iskolában. A Vöröskereszt Mo- nor városi jogú körzete vetélkedőt rendezett az általános iskolásoknak. Százhatvan ifjú vöröskeresztes fiú és leány érkezett a versenyre. Közülük százan elsősegélynyújtásból, hatvanan pedig csecsemőápolásból versenyeztek. Az úttörők felsorakoztak, a csapatvezető jelentést kért, lyek az iskola történetének valamely fejezetéhez kapcsolódnak, bocsássák ezeket a leendő iskolamúzeum rendelkezésére, hogy a jelen és a jövő ifjúsága számára megőrizhessék. Kérik, hogy a felajánlott emlékeket postán vagy személyesen juttassák el az iskola címére: 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 98. Amint megtudtuk, már sok tárgyat és egyéb dokumentumot beküldtek az ismeretlen és ismert adakozók. így nincs akadálya a rendező munkának, annak, hogy megnyíljon a körzet első iskolamúzeuma Monoron. A felújítás, a karbantartás ismét nem kevés pénzbe kerül, a télen vandál pusztítás zajlott a fürdő területén, mint már nemegyszer. Akadtak, akik a kabinokban rendeztek be magánlakosztályt, beköltöztek — aztán távozáskor otthagyták félreismerhetetlen, és nehezen eltüntethető névjegyüket. — Sokat kell ráköltenünk, de körülbelül két hét alatt végzünk a munkával, ha a vízjogi engedély idejében megérkezik — mondta Klics Gyula. A nyitás időpontja tehát hozzávetőleg esen: június elseje. Gyönyörű környezetben fekszik a körzet legnagyobb kiterjedésű tava, a gyömrői strand. Egyelőre még csak horgászok népesítik be a partot, a strandszezon várhatóan május 15-én kezdődik. A fürdőt a GAMESZ kezelésére bízta a nagyközségi tanács, az elkövetkezendő napokban hozzáfognak a karbantartáshoz. Üjrafestik az öltözőket, a kabinokat, megtisztítják a partot, s egyéb szezon előtti munkát is elvégeznek. A tanácstól megtudtuk, hogy majd a Himnusz hangjaival elkezdődött az ünnepség. Az iskola igazgatója, Magócsi Károly üdvözölte a megjelenteket. Nagy volt az izgalom. Minden nevelő és versonyfel- készítő drukkolt a saját csapatáért. Nehezen várták a zsűri döntését. Verseny közben szórakozhattak a gyerekek, amíg a csoportjukra kerül a sor. Közben nagyon finom ebédet tálaltak fel. Az ünnepélyes eredményhirdetésnél dr. Czinder Bálint olvasta fel a helyezéseket és az ajándék óikat közösen osztották ki Puskás Imrénével, Monor városi jogú Vöröskereszt szervezetének titkárával. Elsősegélynyújtásból az eredmények: 1. Vecsés 3. számú általános iskola, 2. Monor 1. számú Ady úti iskola, 3. Üllő. Csecsemőápolásból: 1. Monori-erdő, 2. Vecsés, 3. Bé- nye, Káva. Emléklapok és oklevelek kiosztására is sor került. Nagy munka és fáradság volt a felkészítés, igazán minden kisiskolás a tudása legjavát adta, mindenki győzött — mondta dr. Czinder Bálint és kérte a kis vöröslkereszteseket, hogy felnőtt korukban is hasznos tagjai legyenek a Magyar Vöröskereszt szervezetének. Tisztetette!: a Köjál engedélyére várnak (már megkérték), s akkor nem lesz akadálya a tervezett nyitási időpontnak. A Gyömrői Dolgozók HE tagjai már rendbe tették a horgászvíz környékét. Néhány évtizedes fát is kivágattak, de a gyakran arra járók arra is felhívták a figyelműiket, hogy bizony nemcsak a halálra ítéltek kerültek kivágásra, hanem még zöldellő, s jó néhány évig hűst adó fa is. Gondosabban kellett volna az engedélyeket kiadni ezekre a fákra! K. Zs.—G. J. LABDARÚGÁS, MEGYEI II. OSZTÁLY, A-CSOPORT: Pi- lis-^Gyömrő 4-1 (1-1). Pilis, 500 néző. Vezette: Szacski, (tárgyilagosan). Hatalmas bombagóllal a gyömrőiek már a 3. percben vezetést szereztek. A hazaiak nem kevesebb, mint négy kapufát lőttek ebben a játékrészben, egyenlíteniük mégis csak egy védelmi hiba után sikerült a félidő hajrájában. A második 45. percben beindult a pilisi henger, a sokat mozgó csatárok rendre megoldhatatlan.felada- tok elé állították a gyömrői védőket. A vendégek elkészültek erejükkel, a hazaiak akár több góllal is megterhelhették volna hálójukat. A pilisi csapat hétről hétre jobb formában játszik, ezt igazolták a körzeti rangadón. A gyömrőiek ezúttal is nagy csalódást okoztak. GÓLLÖVÖ: Haluszka (2), Hegedűs, Gajdos, ill. Gáspár Gy. Jó: az egész pilisi gárda dicséretet érdemel, a Gyömrő- ből senki sem játszott jól. IFI: Pilis—Gyömrő 2-1. G. J. A körzet legjobb általános iskolás kispályás labdarúgói Monoron adtak randevút egymásnak, hogy eldöntsék, kik képviselik körzetünket a május 9-i megyei területi döntőn Vecsésen. Színvonalas mérkőzéseket, sok ügyes 5—6. osztályos labdarúgó-palántát láthattak az érdeklődők. Az első három helyezett drámai harcot vívott a továbbjutást jelentő két helyért. A végeredmény végül is: 1. Vecsés Martinovics, 2. Monor Munkásőr, 3. Monori-erdő, 4. Maglód, 5. Pilis 1. számú iskola. Tizenkilenc csapat részvételével rendezték meg a Monori Tömegsport Egyesület által kiírt kispályás labdarúgó-kupát. A döntőt hetes rúgásokkal a légszűrők A Gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezet hosszú évek óta részt vesz a közúti jármű - programban. Termékeiket felhasználják a hazai járműgyártás során, a partnerek elégedettek a minőséggel. A kerti traktorokhoz is gyártanak újabban légszűrőket, erre az évre a Kismotor- és Gépgyár 12 ezer darabot rendelt meg a gyömroiektől. Ezek a légszűrők, továbbá a benzintartályok — ez utóbbit is gyártják — sokáig a hiánycikkek listáján szerepeltek. Képünkön: Szluka Imre összeszereli a légszűrőket. Olasz Józsefné Szerencséjének forrása : a Forrás ruházati áruháza Minden kedves vásárlónk, aki május 31-ig ezer forint feletti értékben vásárol, sorsjegyet kap. A nyeremények: egy 5000 Ft-os vásárlási utalvány, ' * " három 1000 Ft-os vásárlási utalvány, és négy 500 Ft-os vásárlási utalvány. A sorsolást a Forrás ruházati áruházának földszintjén tartjuk, június 1-én, pénteken 10 órakor. ' Csak xiyerhet, ha nálunk vásárol Hengereltek a pilisiek Bajnokság is indul Bugyi—Üllő 2-1 (0-0). Bugyi, 300 néző, vezette: Győr (kiválóan). Az első félidőben az üllőiek játszottak fölényben, de gólt nem sikerült elérniük. Szünet után a 72. percben Hornyák megszerezte a vezetést. A hazaiak huszáros hajrába kezdtek ezután, s a 78. és a 87. percben — némi kapus-segédlettel — megfordították a találkozót. A döntetlen igazságosabb lett volna, Giedl a mezőny legjobbjának bizonyult. IFI: Bugyi—Üllő 2-1. ►B. a. Tegnaptól Óvodai beír áfások Megkezdődött az óvodás korú gyerekek beíratása tegnaptól Monoron. A körzetileg illetékes gyermekintézményekben reggel 8-tól délután 5 óráig várják a szülőket. A beíratás május 14-ig tart Monori SE labdarúgóira épített Viktória SC nyerte, de a verseny erkölcsi győztese a második helyezett DEMASZ volt, 3. Páskom, 4. Vásártér. Itt, említjük meg, hogy a jövőben megkezdődik a kispályás labdarúgó-bajnokság. A sportfelügyelőségen szívesen várják újabb csapatok jelentkezését. Sz. A. Köszönetét mondok mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, munkatársaknak. ismerősöknek, szomszédoknak, akik drága jó feleségem, Kiss Gézáné sz. Jmre Ilona temetésén Berettyóújfalun részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel és részvéttávirattal fáj* dalmam enyhíteni igyekeztek. Kiss György és családja. Kérés veit a tanárokhoz, diákokhoz ^ Iskolamúzeumot alapítanak Ifjú vöröskeresztesek (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)