Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-27 / 123. szám

19S4. MÁJUS 27. t szÓTiadal AIíoiivban Szentendrei delfinek sikere Az abonyi úszóviadalt az immár szokásos minimum- vizsga, a fiatal úszóreménysé­gek „felelése” vezette be. Ez­után 24 számiban mérték össze egymással tudásukat a részt­vevők a 33 1/3 méteres me­dencében. Szűkebb pátriánk sportolóin kívül szolnoki, esz­A Jemeni NDK nem vesz részt az olimpián Elítélő nyilatkozat A Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársaság Olimpiai Bi­zottsága úgy döntött, hogy az ország sportolói nem vesznek részt a XXIII. nyári játéko­kon Los Angelesben. Az olimpiai bizottság köz­leménye hangsúlyozza: két­ségtelen tény, hogy a Los An- geles-i olimpiai játékok szer­vezői figyelmen kívül hagy­ják az olimpiai charta előírá­sait, nem szavatolják a spor­tolók — elsősorban a Szovjet­unió és más szocialista orszá­gok sportolóinak — biztonsá­gát. A JNDK Olimpiai Bizott­sága elítélte az Egyesült Álla­mokban szított szovjetellenes kampányt. A Dnde Pravo a sparíolóik helyiéiért»! Nem állják meg helyüket Reagan amerikai elnöknek és amerikai illetékeseknek a sportolók biztonságával, il­letve a szocialista országok sportolóinak távolmaradásá­val kapcsolatos kijelentései — mutat rá szombati elem­zésében a Rude Pravo, a CSKP KB lapja. Reagan például legutóbbi sajtóértekezletén úgy véle­kedett, az idei nyári olimpiai játékok sikerére csekély hatással lesz az a tény, hogy a szocialista országok spor­tolói nem lesznek ott Los Angelesben — írja a Rude Pravo. Az amerikai sportközvélemóny azonban máskép­pen gondolkodik a kérdésről. A lap idézi egyebek között a Sport Illustrated című amerikai lap legutóbbi számát, amely megállapítja: a szocialista országok sportolóinak távolmaradásával a Los Angeles-i olimpia nem lesz a vi­lág sportolóinak reprezentatív seregszemléje. Több amerikai lap pedig — írja a Rude Pravo — azt igyekszik bizonygatni, hogy a szocialista országok spor­tolóit nem fenyegette volna veszély, mertaszovjetelle- nss, és más terrorcsoportok létszáma és befolyása cse­kély, és az amerikai illetékesek által foganasított bizton­sági intézkedések következtében nem , hajthatták volna végre terveiket. A tények azonban az ellenkezőjéről tanús­kodnak. Bizonyíték van például arra, hogy az egyik ter­rorcsoportnak a hatóságok jóváhagyásával, 100 jegy van a birtokában minden olyan rendezvényre, amelyen részt vettek volna a szocialista országok sportolói. Csupán ez, tehát, száz potenciális provokátor jelenlétét tételezi fel — hangsúlyozza a Rude Pravo. Íjra bronzérmes a ceglédi pingpong1 Lezseren a Csomép ellen A férfi asztalitenisz NB V, utolsó fordulójában a papír­formának megfelelően Hód­mezővásárhelyen is győzött a CVSE, ' Ceglédi VSE— Csomcp 13-12 A CVSE-ben Harczit — aki Csehszlovákiában a magyar if­júsági válogatottban szerepelt — Türei helyettesítette. A ta­lálkozónak már nem volt kü­lönösebb tétje, már egyik csa­pat helyezése sem változha­tott meg. Ez a ceglédieket tet­te „lezserebbé”, amit a ha­zaiak 7-4, majd 10-7-es vezeté­se is jelzett. A hajrában viszont ellenáll­hatatlanok voltak a Pest me­gyeiek, n Győztek: Németh (5), Péter (3), Karsai, Bánlaki (2—2), Türei (1). Sakk B^ttű ‘chsósben. Világos : Kd5, Vb1!, Bd6, Fc7 gy: g2 (5). Sötét: Kg3, gy: gV (2). A megfejtést Solymosi László (2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 20.) címére kérjük elküldeni 1984. június 15-ig. A megyei szuper baj­nokság 3. fordulójában világos ki­rály középen maradt és tisztvesz­tés előtt feladta.' Ivanics Frigyes (Dömsöd) mj.— Varga Károly (Ráckeve) mj. 1. e4, el. 2. Hf3, Hc6. 3. d4, exd. 4. Hxd4, Hf6. 5. Hc3. Fb4. 6. Hxc6. bxc. 7. Fg5, h6. 8. Fd2, 0-0. 9. Fd3, d5. 10. exd. Fxc3. 11. Fxc3, Be8f. 12. Kfl, Hxdő. 13. Fd2, VfG. 14. c4, Hf4. 15. Fc3 Vg5. 16. g3, Fh3f. 17- Kgl, Bad8, világos feladta. 1108. sz. feladvány Miroslav Ravel (Csehszlovákia) Füles, 1983 rm, k Éá É3. ÉM Írná I ’/ímw. . W/M * rh H§ .» %mw .... Ma tt 3 lépésben I’est megyei toló © A lapunkból kivá­gott szelvényt borí­tékban, vagy levele­zőlapra ragasztva jú­nius 2., szombat dé­lig kell szerkesztősé­günkbe beküldeni: Pest megyei Hírlap. Bp. postafiók 311, irányítószám: 1446. Az eredményeket jú­nius 5-i keddi, a nyertesek névsorát június 7-i csütörtöki számunkban közöl­jük. A szelvény 1—4. helyén területi, az 5— 10. helyen megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés szerepel. A hátúszók versenyéről Járdány Andor felvétel« 1 Kossuth KFSE—Érd *) ím Szív. MÄV Előre—Dömsöd 3 B.-lórántháza—Bem SE 1 Vác—Salg. Síliüveggy. 5 Cegléd—Dunakeszi (, K.-lacháza—T.rmárton t Szigetújfalu—Szentendre H Ferihegy SE—Főt PO rMÉRKOZESFK: D. Kőolaj—Sülysáp Göd—Bag FELADÓ; é 29 MINDEN HEIEN IOIO, LOIIOI tergomi, mezőtúri, jászberényi fiatalok vetélkedtek. A leg­több elsőséget az esztergomiak hódították el. A szentendrei szakosztály tagjai szép fejlődésről tettek tanúságot. A lányoknál Kor­csok Laura lett az első a delfi­neknél, a 66 2/3 méteres pil­langóúszásban. Jól szerepelt a helyiek közül Molnár Sándor, aki a 100 méteres serdülő mellúszást nyerte. A Váci Víz­mű Mártonffy Éva 100 m (út­törő gyors) és Marschalek Emese (100 m serdülő pillan­gó) révén szerzett aranyérmet, A százhalombattai Zentai Zsolt a 66 2/3 méteres gyer­mek vegyesúszás megnyerése mellett tagja volt a 4x100 mé­teres gyermek fiú gyorsváltó­nak, amelyben kívüle Bombái, Tobala és Gergely szerepelt, Labdarúgás: NE 9 és öregfiúk Finálé előtti forduló Az utolsó előtti fordulóhoz érkezett tegnap a labdarúgó NB I. Eredmények: HONVÉD—TATABÁNYA 3-1 VASAS—VIDEOTON ’2-1 CSEPEL—DVTK 2-1 MTK-VM—HALADÁS 3-2 Ű. DÓZSA—VOLÁN 1-2 SZEOL—FTC 3-3 ZTE—RÁBA ETO 3-4 NYVSSC—PMSC 0-0 ★ Bécsben egykori hírességek közreműködésével Ausztria— Magyarország öregfiúk labda­rúgó mérkőzésre került sor. A találkozó a magyar együttes 3-2 (2-0) arányú győzelmével végződött. Az APA hírügynökség je­lentése szerint a mérkőzés nagy közönségsikert aratott. Bene a 15. percben szerezte a magyar csapat első gólját, később Tóth eredményessége révén alakult ki a félidő ered­ménye, a 2-0. Az osztrákok Weidinger révén szépítettek, de Máté 3-1-re növelte a ma­gyar előnyt, míg a 63. perc ben Kreuz állította be a vég­eredményt. A magyar csapat ban szerepelt többek között Géczi, Szűcs, Pusztai, Bene, Máté, Karsai, Tóth és dr. Fenyvesi. Önkiszolgáló rendszerű boltjainkba (03—03. sz„ Budakeszi, Vörös Hadsereg útja 174., 01— 0Ó. sz., Biatorbágy, Petőfi u. 13., 01—04. sz., Biatorbágy, Mező Imre u. 93.) boltvezetőt és boltvezető-helyettest azonnal felveszünk Azonnal felveszünk továbbá a 06—Oó. sz., Érd, Bajcsy-Zsilinszky u. 104. sz. alatt levő önkiszolgáló boltunkba boltvezetőt, -helyettest és eladókat, valamint a 06-01. sz., Érd-Parkváros, Bem tér 1. sz. alatt levő és a 04—01. sz. Budaörs, fjúság u. 21. sz. alatt levő ABC-áruházunkba húsáru-szakmunkást, pénztárosokat és elődöket Bővebb felvilágosítás és jelentkezés, 8 és IS óra között: a BUDA KÖRNYÉKI ÁFÉSZ személyügyi és oktatási osztályán Budakeszi, Erdő u. 4. 2092 Telefon: 365-013, 165-264. A Monoi vidéki Áfész versenytárgyalás útján, 1984. július 1-től szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteit: 519. sz. húsbolt, Monor, Piac tér 912. sz. húsbolt, üllő, Marx tér 10. 909. sz. zöldségbolt, üllő, Gyöngyvirág tér 1105. sz. zöldségbolt, Vecsés, Kun Béla tér Az üzletek áruforgalmi és gazdálkodási adatairól, valamint a pályázati feltételekről az áruforgalmi főosztály ad felvilágosítást, cím: üllő, Vörös Hadsereg útja 64. A pályázatok beküldésének határideje: június 28-a. A versenytárgyalás június 28-án 13 órakor lesz az áfész tanácstermében: üllő, Vörös Hadsereg útja 64. A GeV nagykőrösi üzemegysége felvesz SC*9-as szalagfűrészre gépmunkásokat. Szük­ség esetén betanítunk. Jelentkezni lehet munkanapokon 8-tól 15-ig: Nagykörös, Szurdok d. l/E. Tele­fon: 228. Belvárosi étterem fel­vételre keres szaká­csot, betanított szaká­csot. konyhalányt és férfi felszolgálókat. Nyugdíjas is lehet. Előnyös nyilvatartás. Pest megyébe útikölt­séget fizetünk. Je­lentkezés: Baktayné- nál: a 221-639-es te­lefonszámon. A Haladás Mgtsz, Nyársapát, ipari ága­zata felvételt hirdet gumivulkanizáló be­tanított munkások, gumiüzemi hengerész, forgácsoló és lakatos szakmunkások részé­re. Fizetés: teljesít­mény alapján. Felve­szünk továbbá tmk. lakatos és szerszám­gép-lakatos szakmun­kásokat valamint ud­vari segédmunkáso­kat. Bérezés: meg­egyezés alapján. — Jelentkezni lehet: Nyársapát, József Attila u. 2. sz. alatt, az ágazatvezetőnél. A Magyar Haló- és Dani gyár a köfcoonti számviteli főosztályára falvesz közgazdasági szalaközárisko’ átorin érettségizett munka­társaikat. Az idén érettségizek részére pályakezdést előlegei fizetnek. VT 20-as szá­mítógépre felvesz gya­korlott vagy kezdő adatrögzítőket. gimná­ziumban érettségizet­teket is. Adatrögzítés­re kezdőket betaníta­nak. A vidékiek részé­re szállásról gondos­kodnak. Jelentkezni lehet a főosztályon, a 20l-05l-es telefonon. Az MGM DIOSDI GYÁRA FELVITELRE KERES: szers zámgyártő területre esztergályosokat, köszörűsöket, lakatos, esztergályos, szakmunkásokat gérrbeátlftói ~ mimikára; Kereseti lehetőség: 5000—7500 Ft Tmk-teirületre géplakatosokat, villanyszerelőket éa elektronikai műszerészt, továbbá csőszerelőt, nehézgépkezelőt, segédfűtőket. Kereseti lehetőség: 4500—7200 Ft. Férfi és női betanított munkásokat. Kereseti lehetőség: 3800—5400 Ft. Keresünk még: pénzügyi előadót, utókalkulátort, munkaügyi előadót, bérelszámolót és SZTK-ügyintézőt. Érdeklődni lehet: 6G8-822/2ö0-a s mellék vagy személyesen Diósd, Gyár u. 2. Pest megyei A-kategó- rtás termelőszövetke­zet pályázatot hirdet acélhord'ó gyártó- üzem vezetői állás be­töltésére. Követelmény gépészmérnöki képesí­tés és legalább 5 éves gyakorlat. — Fizetés megegyezés szerint. — Pályázatokat ..Induló üzem” jeligére, Ceg­léd, Teleki u. 30. sz. alá kérek kulidsnl. A MÁV-kórház (Bu­dapest VI., Rudas Lászdó u. 111.) felvétel­re keres, kórházi osz­tályok és műtők, vala­mint rendelői munka­helyek takarítására dolgozókat. Jelentke­zés a munkaügyi osz­tályon vagy az intéze­ti főnővémél. Felvett dolgozót az egész or­szág területére ingye­nes. a családtagokat pedig személyzeti jegy illeti meg. A Kossuth Mg. Szak­szövetkezet élelmi- szer-csomaigolló üze­mébe felvesz -ét mű­szakos betar.íl olt munkára női doi/ozó- kat j szaloncukor és egyéb édesipari ter­mékek csomagolására. Kereseti lehetőség: 3300—3000 Ft/hó. Mun- kábaszállítás, illetve hazaszállítás megol­dott. Jelentkezés az ágazatvezetőnél (Va­sad, Bem u. 57. sz.). A monori Kossuth Mgtsz. „Diadal Vasép- szolg.” Szövetkezeti Szakcsoportja (Monor, Kossuth Lajos út 226.. Biri-tanya) azonnalra felvesz szakcsoport- tagnak esztergályos, lakatos, marós szak­munkásokat. Fizetés: 5800 Ft/hó. Jelentkezés a fent megjelölt he­lyen vagy a 306-os te­lefonon. Budapesti cipőipari szövetkezet pályázatot hirdet műszaki vezetői munkakörre, legalább középfokú végzettség­gel és vezetői gyakor­lattal. A jelentkezése­ket kérjük „Megbízha­tó, 'agilis” jeligére a kiadóba.______________ Az Üvegipari Müvek • egész éven át üzemelő oktatási központja fel­vételre keres vizsgá­zott főszakácsot. Fize­tés : megegyezés sze­rint, Jelentkezés: Um. Oktatási Központ, Leányfalu, Móricz Zsigmond út 177. (20l;3) személyesen v. írásban. Felvilágosítás a 03-2J-2o-522-es teie­fonszám-on. _________ A BONEX Gazdasági Társasáig felvételre keres exportmunkára ács-, állványozó, vas­betonszerelő, kőmű­ves, minősített hegesz­tő, festő-mázoló, bá­dogos szakmunkáso­kat. Jelentkezés sze­mélyeiben : Budapest XII., Dobsdnai u. 10. alatt, telefon: 857-482 vagy Budapest XII., Táltos u. 1. sz. alatt, telefon: 150-456. Áruforgalmi előadót sürgősen felveszünk. Feltétel: közgazdasági vaigy kereskedelmi érettségi. Budapest- köniyólci TÜZÉP Vál­lalat, Budapest Vili., Práter u. 22. Személy­zeti osztály. Telefon: mellék. Cegléd városi Tanács V. B. pénzügyi osztá­lyára felvételre keres ktoltsógvetési ügyinté­zőt és szerződéses pénzügyi dolgozót. — Mindkét területre köz- gazdasági érettségivel, gyakorlattal és szám­viteli képesítéssel ren­delkezőt tudunk fel­venni. Tanácsi vagy költségvetési szemmel megszerzett gyakorlat előnyt jelent. Jelent­kezni lehet a városi tanács pénzügyi osz­tály vezetőjénél vagy személyzeti főelőadó­jának ________________ A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem felvé­telre keres autóbusz- vezetőket, gödöllői te­lephelyre. Jelentkezni lehet: Agrártudományi Egyetem szállítási és gépjárműeliátási o&z- táiy, Gödöllő, 1/573. Érettségizett fiatalokat áruforgalmi ügyviteli munkakörökbe felve­szünk. B udap estkor- -nyéki TÜZEP Vállalat, Budapest Vili., Práter u. 22. Személyzeti osz­tály. Telefon: 340-537/ 24-es mellék. Belvárosi étterem fel­vételre keres szaká­csot, betanított szaká­csot, konyhaiéin yt és férfi felszolgálókat. — Nyugdíjas is lehet. — Előnyös nyitvatartás. Pest megyébe útikölt­séget fizetünk. Jelent­kezés : Baktaynénái a -22l-639-es telefonszá­mon. ______________ A Budapest es Vidé­ke MÉH Nyersanyag- hasznosító Vállalat monori telepe fölvételit hirdet újonnan bein­duló műanyagüzemé­be a következő mun­kakörökre : lakatosok, villanyszerelők, beta­nított munkások, válo­gatóit, segédmunká­sok. Jelentkezés a vállalat monori tele­pén, Monor, Ipar ü. 6. 2200. Árvái János mű­vezetőnél. A Budapest és Vidéke MÉH Nyersanyágihaisz- nosító Vállalat alsóné- medi autójavító cso­portja, szakmunkások jelentkezését várja a következő munkakö­rökbe: autósz erei ő, hegesztő, lakatos (ka­rosszéria), autóviill. szerelő. Jelentkezés: Alsónémedi, Marx Ká­roly út 1H4. Tóth Fe­rencnél. Budapesti je­lentkező szállítása munkahelyre és vissza megoldott. Göd Nagyközségi Ta­nács V. B. Szakigazga­tási Szerve igazgatási előadói munkakörbe érettségizett munka­erőt keres. Jelentkezni lehet: a tanácselnöknél vagy a vb-titkárnál. Mérlegképes könyve­lői vizsgát tett. belső ellenőrt felveszünk. — B udapes tkom y élei TŰZ ÉP Vállalat. Bu­dapest VIH., Práter u. 22. személyzéü osz­tály. Telefon: 340-587/ 24-es mellék. Villanyszerelőt felve­szünk. B udaoes1 kör­nyéki TÜZÉP Vállalat. Budapest Vin., Práter u. 22. Személyzeti osz­tály. Telefoni: 340-587/ 24-es mellék. Kőműves, ács-állvá­nyozó, vasbetonszere­lő. villany-, víz-, gáz- és fűtésszerelő, laka­tos, hegesztő, burkoló, festő-mázoló szak- és betanított dolgozókat felveszünk. Főbb munkahelyeink: Bu­dapest és környéke, Kecskemét és környé­ke. Jelentkezés: Du­na—Tiszaközi Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. szám. Gyors és gépírni tudó adminisztrátort félve- szü nk központunkba. Budapestkömyéki TÜ­ZÉP Váilialat, Buda­pest VTEL, Práter u. 22. Személyzeti osz­tály. Telefon: 340-537 24-es mellék. _______ Gy akorlati oktatót fel­veszünk kőműves- tanulóikhoz, azonna 1 - ra. Nagykltai Építő­ipari Szövetkezet. Naigykáta, Perczel Mór u. 5. 2780. A Manorvldéki ÁFÉSZ felvételire keres bolt­vezetőt a pilisi 814-es ruházod boltjába. Az egységet j övedelemó r- dekeltségű formában kívánj uJk üzem eübétni. Résfziletes felvilágosí­tás Ulfrő, Vörös Hadse­reg útja 64. szám alatt a központ keresik edel - mi osztályvezetőjénél. F elvételre keresün k flia-tafl. szövőcnestert v. szakképzett mechani­kai szövőt és orsózó­nőt, kleméit bérezés­sel. Keresünk továbbá munkával rendelkező ta karító—festő—la­katos öneltszíámoló egységként működő csoportokat kisszövet­kezetünkhöz vagy an­nak szakcsoportjához. Felveszünk belső el­lenőrt, lehet nyugdí­jas vagy mellé,kfogSal- kozású dolgozó is. Je­lentkezni lehet: a 772.- 2£'9-i&s telefonon.. A péceli Időskorúak Szociális Otthona ápolónői állásira felvé­telt hirdet. Jelentke­zés: az otthon igazga­tójánál, PéceL, Ady Endre u. 8. Magánerős közterüle­tű gáz-gerincvezett be­építési, beruházói fel- adatainak ellátására és a lakásokban törté­nő belső gázszerelési munkák tervezésére, kivitelezésére vállail- koziik a Gödöllői Vá­rosgazdálkodási V, (Szabadság út 26.), — Várjuk megrendelései­ket! Magasépítés-vezetőt, építésvezető-helyet­test, felső-, ill. közép­fokú végzettséggel, kl- vUefezői gyakorlattal, beruházót gáz^gerinc* vezeték-építés beruhá­zói, tervezői, kivitele­zői feladatok él-látásá­ra felvételre keres l Gödöllői Váircsgazdül- kodási Vállaiai Szabadság út 26. A pevdi metróvöríál-" nál' lévő münkalifí/V1 lyekre keres: adani- ni'sztrátort, gápköny- velőt, kontírozó köny- ve'lőt, ste'tásztikus.1, bérelszámolót, árufo'b- galmi előadót. ÉröOft- lődni lehet a 222-0 tér es telefon számon. A Dél-Pest megyei ÁFÉSZ felvételre ke­res az aibertirsaá K<> mantiika éttermébe konyhai előkészítőket és ifiaimérőket. Jelent­kezni lehet az étterem vezetőjénél!* ' ■M Eladó házrész, Nagy­kőrös VII. Eötvös Ká- roly u. 6. szám alatt. Hobbitelek eladó, ter­mő szőlővel, gyümöl­csössel. pincével, épí­tőanyaggal. Érdeklőd, ni lehet: Csala, Ceg­léd. Széchenyi út 41. szám. II. em. 52. VW 1300-as eladó. Jó állapotban. Érdeklőd­ni Cegléd, Bercsényi utca 3. Délután öt őrá- ból. Földszint._________ Megkímélt, pda-tós ARÖ eladó. Ifj. Marti- kán, Penc, Rákóczi H- Tápióságon 2 szobá­ból, konyhából é* mellékhelyiségekből álló családi ház eladó Az ingatlan telek kö- vesút mellett fekszik. A buszmegálló a ház előtt. Érdeklődni le­het: Lesti Petemé, Tá- piósúg. Forgács I. út 101). (mindennap). Vecsési lakótelepen. 61 nm-es lakásom el­adom. Vecsés. Szal- vay Mihály u. 24/a. III. 11. Szabó, Ottó Háromszobás családi ház, gazdasági mellék- épületekkel, garáz­zsal eladó. Jászlaira- Jenő, Petőfi utca 18. szám. 120 négyzetméteres he­lyiség raktárnak, mu - helynek, esetleg üz­letnek kiadó. Ugyar garázs kiadó. Nagykő rös. Kecskeméti u, 16. Háromszobás, kom­fortos, kertes ház Cegléden, Várkonyi István utca 38, B. szám alatt, azonnal beköl­tözhetően, eladó, két család részére is meg­felel. Érdeklődni lehet este hat órától: Cég- léd. Mizsei út 20. sz. Eladó 18 nm-es zöld- ség-gyümölcs-eláru- sító faház. Ara: 35 ezer Ft. Érdeklődni lehet: Cegléd, Malom- tószél 25. szám. 7

Next

/
Thumbnails
Contents