Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-05 / 104. szám

PEST «

MEG VE I]

1981. MÁJUS 5., SZOMBAT

Színházi levél

Vidéki tizenhármak

[Néhány nap múl- jva, május 10-én, a [ győri Kisfaludy I Színház vendég- I szereplésével — a 'budapesti Nemzeti Színházban Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját játsszák — megkezdődik a 111. országos színházi találkozó. Ezt követően, mintegy négy héten át, heti több estén mutatkoznak be a vidéki színházak valamelyik fővárosi színház otthonában Összesen tizenhárom társulat hozza el egy-egy kiemelkedőnek ítélt produkcióját —, de a hivatalos program, mellett több együttes vendégszerepei fnéjj más helyen és más előadással is (például a zalaegerszegiek május 7-én a Nemzetiben Mándy Iván csaknem feledésbe merült Mélyvíz című musicaljével, s ugyanők május 21—22-én a Sportcsarnokban Whiting: ördögök című drámájával).

Mi a hasznuk az ilyen találkozóknak? .Megéri-e a költségeket (a társulatok utaztatása, a díszletek szállítása, elhelyezési gondok, szállás, stb. stb.), illetve a kiadások arányban állnak-e a várható bevételekkel? Vagy más oldalról: a különböző előadásokat a befogadó színház méreteitől függően megtekintő négy-öt-hat- száz vagy. legfeljebb nyolc- száz néző élménye megéri-e a eók százezres ráfordításokat?

A kérdésfeltevés eleve helytelen, vagy ha fel is tesz- szük a ma szinte kötelező takarékosság nevében, nem erről 'az oldalról kell megköze- Jíteni. Kezdjük inkább ott, •hogy egy hasonló találkozó szervezése talán sehol a világon, de a szocialista országokban biztosan nem elsődlegesen financiális kérdés. Az ilyen kiadások természetes tételei a művelődéspolitikának, mert olyan politikai (és művelődés- politikai !) -elvék réalizálódá- aát segítik elő, mélyek érvényesülésének fontossága vitán felül áll. Jelen esetben ezek az elvek igen egyszerűen megfogalmazhatók: a magyar

színházművészet normális vérkeringéséhez, egészséges információcseréjéhez, a szakma jobb ön- és egymás ismeretéhez elengedhetetlenül szükségesek az ilyen találkozók. A megméretés és megmérettetés épp oly alapvető igény az egyes színházak, mint a közönség részéről. Egymás munkájának közvetlen és gyakorlati. megismerése roppant fontos .szakmai szempont, s az ilyen és hasonló összejövetelek erre kitűnő alkalmakat teremtenek. Mert igaz ugyan, hogy kicsi ország vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy seregestül csődülnének a színházi szakmabeliek, mondjuk Nyíregyházáról Pécsre, ha ott valami feltűnően érdekes előadásra került sor. Igaz ugyan, hogy aki igazán érdeklődik, az végül is elmegy megnézni a legjobb hírű produkciókat —, de hát ez nemcsak szándék kérdése, hanem anyagi kihatásai is vannak (a színházművészeti dolgozóknak például nincs vasúti kedvezményük). És hát minden színházban folyamatos az üzem, esténként előadások vannak, a tájolási kötelezettségek is az anyaszínháznál tartják a színészeket, rendezőket satöbbi, satöbbi. Talán egy ilyen központi rendezvény jobb találkozási alkalom, hogy megismerjék egymás munkáját az érdeklődők.

Az érdeklődők — mondom, s ■' Kénytelen vagyok eközben arra is emlékezni, hogy milyen kevés szakmabélit látni a fővárosi bemutatókon, főpróbákon. S csaknem mindig ugyanazokat az arcokat. Azt jelentené ez, hogy mindenki folyton és rettenetesen elfoglalt, s nem ér rá elmenni a társszínházak premierjeire? Nyilván ilyen is van — de méginkább létezik, sajnos, egyfajta szakmai közöny, érdektelenség. a társak munkája, iránti közömbösség. S igen gvakran épp azok részéről, akik pedig nincsenek is any- nyira lekötve, .s akikre éppen hogy rájuk férne egy kis

szakmai tapasztalatcsere, még akár a negatív tapasztalatoké is, hogy t. i. mit nem szabad csinálni, vagy mit nem úgy kell csinálni.

A korábbi két találkozó tapasztalatai alapján persze bizonyos dolgokra most 'S

előre lehet számítani. Két-há- rom vidéki színházunk előadásaira például most is

többszörös lesz a „túlérdeklő- dés”. Másokat szolid közöny fog kísérni, mert bár esetleg semmivel sem nyújtanak rosz- szabb teljesítményt, a közvéleményben mégsincs akkora hírük. De ezzel számolni keli; divatok és eredmények jönnek és mennek. S bármennyire is az értékek kiválasztása és felmutatása a találkozó célja, bizonyos preferáltság elkerülhetetlen.

Más kérdés, hogy mennyire képes aztán ez a színházanként! egy-egy előadás reprezentálni az illető színház egész évi munkáját, mennyire jellemző az évad eredményeire vagy kudarcaira egy (egyetlen) produkció. Az igazi mérlegelési lehetőséget nyilván a teljes repertoár ismerete adná, de erre még a hivatásos nézők (a kritikusok) sem képesek Az már igen jó és megnyugtató arány, ha a tizenhárom vidéki együttes mindegyikéhez évadonként átlag kétszer, esetleg háromszor el tud jutni a kritikus, pedig hát egy vidéki színház általában legalább hat bemutatót tart egy évadban, s ha kamaraszínház, stúdiószínház is működik, akkor meg legalább tízet. Márpedig a jó tájékoztatás alap- feltétele a jól tájékozottság. Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy néha éppen a gyenge, félresikerült előadásokból lehet levonni a legérdekesebb tanulságokat, mert azok világítanak rá esetleg a hibák gyökerére, vagy egyáltalán arra, hogy hibák vannak. Ar- j& sikerült, kitűnő Vagy * kiemeli kedő előadások ugyanis többnyire inkább elfedik, sem mint feltárják a gondokat, problémákat.

Nos, éppen ezért félő, hogy ez a mostani találkozó esetleg egy kicsit szebb képet mutat majd a magyar színházművészet, s azon belül a vidéki színházak művészeti helyzete, színvonala tekintetében, mint amilyen a valóság. De végül is ez minden hasonló válogatás közös veszélye —, s egyébként válogatni csak abból lehet, ami van. Az is elfogadható érv, hogy egy országos találkozóra nyilván senki nem a legsületlenebb produkcióval akar elmenni.

nnyi mindenesetre bizonyos, hogy már az előadásra kerülő művek szerzőinek névsora is érdekes változatosságot ígér: a magyarokkal kezdve Madách Imre (két Tragédia-előadás is!), Háy Gyula, Németh László, aztán Gorkij, Sartre, Wedekind, Dürrenmatt, John Ford, Tennessee Williams, Bulgakov, Stephen Leacock, Jordan Radicskav.

Tekintsünk hát bizakodással a találkozó elé — melynek tanulságaira június elején visszatérünk.

Takács István

Itthon forrósodik a hangulat

A

Forrásőrzők a Tápió mentén

Másfél évtized meglehetősen hosszú idő egy néptáncegyüttes életében. Tizenöt esztendeje még csak néhány pár ropta a nagy- kátai művelődési ház színpadán. Azóta a Tápiómente szövetkezeti együttes több száz tagot számlál. Generációk váltották egymást. Az alapítók többsége elkötelezte magát a népművészetnek olyannyira, hogy tő hivatásának választotta. A kitartó akarás eredményeképpen a Tápiómente fogalommá vált az országhatárokon belül és hírnevet szerzett külhonban is. A tá- pióságiak magyar néptánc- őrző akarása tükröződik a jubiláló csoport múltjában, jelenében, elképzeléseiben.

Az évforduló jő alkalom a számvetésre. Régi táncosok, maiak, a közönség, drukkerek és ellendrukkerek, fenntartók és menedzselők forgatják visz- sza az idő kerekét: honnan indult a Tápiómente és hol tart most.

A Tápióság gazdag hagyományai jó talajt jelentettek az amatőr művészegyüttes megalakulásához. Mégsem ment zökkenőmentesen. Mintegy negyedszázada Chmely Ödön, a művelődési ház azóta nyugdíjba ment igazgatója perlekedett a helyi amatőrmozgalom felvirágoztatásáért. A kezdeti lépések után még legalább egy évtizednek kellett elmúlnia, mig megalakult a Tápiómente, amikor Dómján Lajos, a mostani művészeti vezető jelentkezett, hogy segít a nagykátaiaknak.

Abbahagyni nehéz

— Eztrkilencszázhatvannégy tavaszának egyik április végi napján megcsörrent a nagy- kátái Bartók Béla Művelődési Ház irodájában a telefon. A vonal végén a Népművelési Intézet megbízásából Dómján Lajos — a Duna művészegyüttes táncosa — jelentkezett. Bemutatkozása után közölte velem, hogy szívesen áll rendelkezésére a háznak az ifjúsági együttes olaszországi útjának felkészítésében — emlékszik vissza az együttes történetét feldolgozó füzetben a művelődési ház akkori igazgatója az első találkozóra. Mintegy jelezve, hogy ez volt az az esemény, amikor körvonalazódtak a művészeti elképzelések.

Bár az akkori olaszországi út meghiúsult, de Dómján Lajos ottmaradt művészeti vezetőnek. Az első sikereket a Ki mit tud? vetélkedők hozták: először a selejtezőig, majd az elődöntőbe jutottak.

— Ez volt a kezdet kezdete — mosolyog Dómján Lajos. — Nagy szó volt, hogy tizenkét pár járt rendszeresen a próbákra. Most már a gyerekeik vannak a színpadon. Gyökeret eresztett az együttes. Kezdetben komoly gondunk volt az utánpótlás: a táncosok megnősültek, férjhez mentek, kereshettünk helyettük másokat. Ma már az ellenkezője igaz:

f- '■ a,*•:>>'

mm

Jelenet a zalaegerszegielc Tragfidia előadásából: Gábor Miklós (Lucifer), Szalma Tamás (Adám), Fekete Gizi (Éva)

Forró sikert arattak Szigetszentiniklóson a május l-i ünnepségen Is

Trencsényi Zoltán felvétele

ha valaki elkezdi a táncot, nem tudja abbahagyni! Hat- vanan vannak a törzsegyüttesben, ezen kívül gyakorolnak az iskoláscsoportok.

Nemzedékek ropják

Kátai legénykedő, Apáról fiúra című jászkun gyűjtés, Cigányfantázia, Szatmári szvit, Kalotaszegi csujgatós, Duna menti karikázó, Csizmacsapó, Dobozi csárdás, Huszárver- bunk, Nagykónyi verbunk, Magyar képeskönyv és sorolhatnánk a produkciócímeket, amelyek egyúttal a széles repertoárt is tükrözik.

— Keresztmetszetében szeretnénk bemutatni a magyar néptánckincset — mondja a művészeti vezető. — A klasszikus koreográfiától a modernebb elképzelésekig mindennel próbálkozunk. A lényeg, hogy igényesen színpadra állított, eredeti népművészetről legyen szó. Üveges és ostoros, verbunk és csárdás, dél-alföldi és mezőségi tánc egyaránt kedves mindannyiunknak. Arra törekszünk, hogy látványában is színes műsort adjunk. Szeretnénk, ha a műsor nézői minél többen visszatérnének az eredeti források kereséséhez és megéreznék, miként élhet tovább nemzedékről nemzedékre e tánc szeretete.

Az első sikerek után a nagy- kátaiak megérezték: egyedül a művelődési ház nem tudja fenntartani az együttest, ösz- szejöttek a község intézményeinek, üzemeinek vezetői, hogy segítsenek. A társulás évről évre gyarapodott, változott, bekapcsolódtak a környékbeliek is. így lett a néptánccsoport az egész Tápiósá- gé. Bármennyire is amatőr együttesről van szó, ma már csaknem ötszázezer forintos az évi költségvetés.

— Fontos volt a társadalmi összefogás — mondja Vargá Józxsefné dr., a Pest megyei Fogyasztási Szövetkezetek szövetségi titkára. — A Tápiómente munkája egyúttal a szövetkezeti mozgalom közművelődési céljait is reprezentálja. Rájuk figyel Pest megye többi amatőr művészeti együttese. A fegyelmezettségük, emberi tartásuk és nem utolsósorban a művészeti munkájuk irányt adó a többieknek is.

— A közös fenntartású együttesek közül ez volt a legelső — kapcsolódik a beszélgetéshez Ulviczki József, a Nagykáta és Vidéke Áfész elnöke. A Tápió mentén a szövetkezet mintegy tízezer tagot számlál. Az is fontos, hogy a csoportból mindenki szövetkezeti tag. Ez komoly összekapcsolódást jelent.

— Számomra az ifjúság akarása, az együttes nevelő volta szimpatikus — mondja Kálmán János, az intéző bizottság elnöke. — A táncosok, énekesek, zenészek célratörők, tudják milyen értéket jelent a hagyományok őrzése. Igaz, a Tápió mentén vagyunk, hagyományőrzéssel is foglalkozunk. A Tápiómente a saját gyűjtésen kívül valamennyi tájegység népművészetét feldolgozza.

— Nem beszélve a környékre ható közművelődési szerepről — folytatja Szegedi Pál, müveiődésiház-igazgató. — Mindig telt a nézőtér, amikor a Tápiómente íellép, s már előre tudjuk, hogy a jubileumi gálaműsort meg kell ismételni, mert nem fér mindenki be a nagyterembe. Különálló költségvetéssel, de a házzal közösen dolgozik az együttes, hazai és nemzetközi sikerük is közös munkájához kapcsolódik.

A heti két alkalommal tartott próbákon zeng a ház, dübörög a színpad. A jubileumi gálán az eddigiekből adnak ízelítőt, mintegy bemutatva a legemlékezetesebb pillanatokat. Miközben a közönség megtekintheti az agrigentói fesztiválról nem is olyan régen hozott díjakat.

Követk ezetesség

— Jó világot látni, örülünk a külföldi sikereknek — szólal meg Apró Mária, aki idestova tizenegy esztendeje ropja. — Ügy igazán mégiscsak itthon forrósodik meg a hangulat. Tudjuk, hogy itt van a legkritikusabb közönségünk. Mi a titka a jó együttesnek? Talán az, hogy megértjük egymást, színvonalas a művészeti vezetés és mindenki nagyon dolgozik.

— A legrégebbiek időközben megszerezték a C kategóriás néptáncoktatói engedélyt — szól Konez Zsuzsa. — Én tizenöt esztendeje az énekkarban kezdtem. Időközben tanári diplomát szereztem. Most tanítok, táncolok, egyszóval van mivel töltsem az időmet. Mit szeretek legjobban? Most a kalotaszegi táncunkat.

— Tizennyolc esztendős korom óta minden szabad időmet itt töltöm — fordul hozzánk Marton Gábor a rangidősek közül. Akit csupán a felszínes divathullám hoz hozzánk, az hamar elbúcsúzik. Kitartás és következetesség kell a tánchoz. Nem tudnám elképzelni e nélkül az életemet ...

j Ma este ismét felgördül £ a függöny. A színpadon az ^ arany fokozattal minősí- ^ tett, világjáró együttes is- ^ mét itthon ropja a táncot. ^ S a jubileumi köszöntések « után újból folytatódnak a í próbák, ismét a készülődő 2 mindennapok következnek.

Erdős! Katalin

1 V.FIGYEL Ó

Családi kör. Amint azt a

műsorújság cikke is jelzi: a több .mint tíz esztendeje , ja- lentkező Családi kör igyekszik megújulni. A megvitatandó familiáris jelenségek a kisjátékfilmek műfajában kerülnek a nézők elé.

Dr. Ranschburg Jenő, aki hosszú éveken át elemezte, magyarázgatta a különféle viselkedési formákat, legőszintébb sajnálatunkra kivált a Családi kör csapatából, és a szerepét egy időre maga a program gazdája, Kelemen Endre vette át, Tpbben és több helyütt kinyilvánították már azt a föltétlenül jogos véleményt, hogy nem az ő feladata a kamerák és a mikrofonok előtt szakemberként kommentálni. Nyilván ez a tiltakozás is belejátszott abba, hogy legutóbb, pénteken. este, amikör a Kell egy férj?! című história került a képernyőre, egy új értelmező és magyarázó mondott véleményt arról; hegy milyen dolog is leájiyfajjel anyává lenni; neve szerint Ve- kerdy Tamás.

Nem új arc, hiszen a különféle ifjúsági műsorokban már többször találkozhattunk vele, ám ilyen komoly leckét, mint ez a mostani, még aligha kapott. , ,

Szögezzük le örömmel, hogy ebben a megbízatásában már az első alkalommal jól vizsgázott. Logikázása, jurátusa modorú érve keresgélésé is meglehetősen rokonszenves.

A leányanyái státus megvilágításához meg .különösképpen jól illett. Ez a társadalmi állapot ugyanis legalább annyira igényli a paragrafusé* minősítést, mint, azt, hogy kiderüljön: miként kell elfogadni azt a nÖt, aki férjezetlenül vállalkozik utódjának fölnevelésére.

egyre' felvi- ibá

Igaz, ami igaz: lágosultabb korunkban Sem valami könnyű — képletesen mondva — bekötetlen fejjel gyereket hozni a világra. Nyilván az évszázados, sőt évezredes hagyományok miatt többé-kevésbé kívülrekesztőA- nek a közösségek keretein a magányos anyukák. És, ami a leginkább elkesérítő: elsősorban sóját családjuk fordul el tőlük, pironkodva, restellked- ve, hogy lám, milyen sorsra jutott a minden szépre és jóra oktatott gyermek.

Vekerdy Tamás a maga okfejtéseivel oda lyukadt ki, hogyha már megesett, aíni megesett, hát akkor sokkal inkább segítsenek, mintsem hisztériás tiltakozásaikká!, szemrehányásaik meg-rnegúju- iló viharaival tovább tetézzék á gondokát az érdekeltek.

Mindezt pedig azért kelj cselekedniük, hogy a semmiről sem tehető kislány vagy kisfiú nagyjából-egészében úgy nőjön fel, mint papás-mamás társai. És még egy nagyon fontos — ha nem a legfontosabb — tanács ebből a különben pergőre rendezett és mutatósán tálalt Családi körből: a leányanyák, se .tegyék tönkre legközelebbi hozzátartozóik életét a maguk kórosan túlburjánzó szeretetével. A folytonos babusgatás helyett hagyják inkább a gyéreket természetesen létezni. Annál is inkább, mivel épp elég inzultus fogja majd érni szokatlan társadalmi státusa miatt;

Akácz László

A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének

Vörös Zászló Érdemrend

Az Elnöki Tanács a Magyar Néphadsereg Művész- együttesét — három és fél évtizedes művészi munkájáért, elért eredményeiért — Vörös Zászló Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést ünnepség keretében Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke pénteken adta át a Honvédelmi Minisztériumban.

Az ünnepségen Köpeczi Béla, művelődési miniszter mondott beszédet, amelyben

méltatta a művészegyüttes helytállását, művészi teljesítményét, a közművelődésben betöltött szerepét. Kiemelte: az együttes 1949-ben kialakított művészi útja szilárd politikai elkötelezettsége helyes és követendő példája kulturális életünknek.

Az ünnepségen jelen volt Czinege Lajos , hadseregtábornok, honvédelmi minister, s részt vettek az együttes egykori és jelenlegi tagjai, továbbá kulturális életünk kiemelkedő személyiségei.

(