Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

1981 MÁJUS 26., SZOMBAT

PEST MEGYEI HfRLAP MAGAZIN

9

A kisfiú ott álldogált a könyves* polc előtt. Nézelődött

— Mit keresel? Mit nézelődöl? — kérdezte a. nagyfiú.

— Mesét keresek. Esik az eső, kimenni úgysem lehet

Rákos Sándor:

Vitorlás - meg az árnyéka

a

tó

rin

gó r ingat tó dob oló/ölő ölelő öl

szitakötő szárnyú te ott röpülsz a víztaréjon árnyékodat Is vonod magaddal fordított mását a sötét út előtt fénnyel átitatott gyanútlan magadnak

játszott zenebonát üstrerütő játékot a zörgő nádasban vadlibatoll-pen gette éjizenét egy vidám had mind vakmerő zajt csapni illedelmes partokon

széled e had már árnyék

hajón

elvi

tor

Iá

z

— Milyen mesét?

— Amilyet még nem olvastunk, s nem hallottam.

— Olyat hiába keresel. Mind olvastuk. Mind hallottad.

— Akkor mondj egyet! Találj ki egyet! Tartozol vele. Még a téltől. Amikor beteg voltam, akkor ígértél volt egy mesét. De aztán nem mondtad el, mert jött a doktor bácsi az Injekcióval.

A nagyfiú elnevette magát, s azt mondta:

— Hát, jól van, akkor ülj ide mellém. Megadom a tartozást. De miről szóljon, mi legyen a címe?

— A címe? — gondolkodott el a kisfiú. — A címe legyen az, hogy: Télről maradt mese.

— Nagyon jó — mondta a nagyfiú —, jobbat én se tudtam volna kitalálni. — Egy kicsit eltöprengett, körbehordozta tekintetét a szobában, s amikor a nagy, fehér kályhához ért, elnevette magát, s már kezdte Is:

— Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, fehér csempekályha.

Erre a kisfiú is a kályhára nézett, s ő is nevetett.

— Annak a fehér kályhának a tetején — folytatta komolyan a nagyfiú — volt egy fehér cseréplábos. A lábos meg tele volt vízzel.

— Miért volt tele? — kérdezte a kisfiú.

— Hogy párologjon. Hogy a szoba levegője ki ne száradjon.

— Mert ha kiszárad?

— Akkor az orrod beszárad, mikor alszol. De ha közbeszólsz, tovább nem mondom.

— Mondjad, mondjad, többet nem szólok.

— Hát az a nagy fehér csepe- kályha elunta, hogy ő mindig csak a sarokban álldogáljon, amikor a háziak folyton jönnek-mennek.

— Elmegyek én is szerencsét próbálni — mondta a kályha egyik reggel, amikor már a háziak elmentek, ki munkába, ki meg iskolába.

— Megyek én is veled, engem se hagyj itt — szólt le a lábos a kályha tetejéről.

Felnőtt fiatalok oldalán

Klubdélután Laciéknál

— Képzelje el, csoportunkat meghívták a budapesti bábfesztiválra Én nem is akartam, hogy menjünk, a gyerekek beszéltek rá. Az utolsó pillanatban meg azzal álltak elő a nyolcadikosok, hogy mégse menjünk, mert a Mércse Laciék aznapra klubdélutánt szerveztek, s azon nekik feltétlenül ott kell lenniük.

Dr. Tóth Gáborné, a pomázi 1. számú általános iskola csapatvezetője meséli a történetet, amit a gyerekek nagy nevetéssel nyugtáznak. Ott ül közöttük Mércse László, a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár pomázi gyárának KlSZ-titkára is.

— Két éve már, hogy felvettük a kapcsolatot az iskola úttörőivel, pontosabban három osztállyal. Azóta számtalan közös programot szerveztünk, alaposan megismertük és megkedveltük egymást A kapcsolat elmélyítésében a nagyon aktív és érdeklődő gyerekeken kívül óriási szerepe volt a csapatvezető, az igazgató és az osztályfőnökök támogató hozzáállásának.

— Remek kirándulást szerveztek nekünk a KISZ-esek a Tatai-tóhoz — mondja Nagy Piroska.

— Tavaly a nagykőrösi FIN-vetétkedőn első lett a csapatunk, pedig csak mi voltunk ott úttörők — meséli Négyessy Márta. — Ezt Is Laciéknak köszönhetjük. Ők segítettek a felkészülésben, s vittek magukkal a megyei vetélkedőre Nélkülük nem értünk volna el olyan ragyogó helyezéseket a Világlátó című országos politikai vetélkedőn sem amelyen az első hat helyezettből öt a mi iskolánkból került ki. Karcsi lett az első. s jutalmul három napot tölthetett Bécsben.

Kurv.cz Váradi Károly szívesen emlékezik erre az utazásra, még ma is sokat meséi erről társainak, ő fogalmazza meg a KlSZ-esek- hez fűződő kapcsolat lényegét is.

— A sok vetélkedő, játék és kirándulás mind nagyon Izgalmas, jó program, de közben rengeteget tanulunk, nagy gyakorlatra teszünk szert az iiven szervezésekben. Laciék ezzel felkészítenek minket a KTSZ-tagségra.

— Azért néha mi is megszorongatjuk a KISZ-eseket — mondja nevetve Sivák Katalin. — összeállítottunk nekik egv vetélkedőt mi is. Sikerült olyan kérdéseket föltennünk, amire nem tudtak válaszolni.

Mércse László mosolyogva, s talán ‘kicsit elégedetten hallgatja a stverekek dicsérő szavait. Joggal lehet elégedett. Az Iskola és a gyár fiataljainak kapcsolata nem eev kipipálható pont az alapszervezet akciónmV'-amiában Az elmondottakon kívül még számtalan formáját találták ki az etniüttműkődésnék. Az úttörők például többször rés7,t vettek már a KTSZ-tagPyűléseken, ízelítőt kaphattak, hogyan képviselhet' az iflúsáei szervezet a fiatalok érdekelt. Máskor Mércse f.ász'ó tartott osztálvfőnöki órát a mozgalomról, a KISZ tevékenységéről A gyerekek még társadalmi munkára is elkísérik felnőtt bará- taika* Wven az akár a nvárí vakáció idején.

Most azonban egv kicsit mindannyian szomorúak, hiszen a jól 5<ic7es7okr)tt társaság föihomiik. A nyolcadikosok szétszóródnak, ki tudta, hrwá kerülnek’ Focadkoznak ugvan. hogv nem felejtik el ew- mást. s vfssza-visszatérpek maid Többen közülük szeretnék !f- átadni tana«ztalataikat ftata'abb társaiknak. T.aciék ped'g már építgetik az újabb barátságokat az alsóbb osztályokkal.

M. N. P.

— ,Én Is megyek, engem se hagyjatok — loccsant meg a viz a lábosban.

— Nem bánom, menjünk együtt — mondta a kályha, és azzal meg is próbált indulni

— Ne olyan hirtelen! — ijedt meg a lábos —, mert akkor leesek.

— Én meg kiloccsanok — littyent meg a víz.

— Így jó lesz-e? — óvatoskodott a kályha, annyicskát haladva, mint a körmöm feketéje.

— Egy kicsit még lassabban — re- begte a víz.

Alig egy bakarasznyit jutottak előbbre, mire a delet kondították.

— Dél van — mondta a kályha.

— Ebédidő — mondta a víz.

Megálltak ebédelni. Ebéd után

szundítani. Arra rezzentek, hogy zir- ren-zörren a zár, csirren-csattan a kilincs. Jöttek a háziak. Kapták magukat, s egyből visszakavarodtak a sarokba.

— Majd ha elalszik a ház népe, újra indulunk — biztatták egymást.

— Hideg van —- mondta a néni.

— Be kéne fűteni — mondta a bácsi.

A gyerekek gyújtóst hoztak.

Befűtöttek. Csak úgy pattogott a tűz.

Nemsokára felmelegedett a kályha. Fel a lábos is, a víz pedig nesztelenül párologni kezdett.

— Ha majd a tűz elalszik — duruzsolt a lábosnak a kályha —, akkor majd útra kelünk.

— Útra, útra — mondta a lábos, de maga se hitte, amit mond.

A víz egy szót se szólt, ő már úton volt. Párolgott

Aztán mindenki belealudt a nagy buzgalomba. A háziak, a tűz, a kályha, a lábos s a lábosban a maradék víz Is.

Arra ébredtek, hogy a hasukra süt a nap. A háziak már rég elmentek, ki munkába, ki meg iskolába.

■ Elinduljak megint, Moccant a kályha, csusszant a fazék, löttyení a lábosban a víz.

Valamivel csak továbbjutottak, mint az előző nap, de megint csak zirrent-zörrent a zár, csittent-csat- tant a kilincs, s ők meg takarodtak vissza a sarokba.

Így ment ez egy álló hónapon át, mígnem egy szép napon, jobban mondva, alkonyaikor eljutottak az ajtóig. Még az ajtót is sikerült kinyitniuk, de akkor majdnem sóbálvánnyá vált a nagy fehér csempekályha, majdhogynem lecsússzam róla a lábos, majdhogynem egy cseppig kilöttyent a maradék víz a lábosból. Amit láttak, arra nem számítottak. Ott feküdt előttük keresztben a küszöb.

Ekkora akadály láttán szótlanul húzódtak vissza a sarokba.

Azóta is ott állnak. Bánatában a víz utolsó cseppig elpárolgott.

Alszik a kályha, s a kályha tetején az üresen maradt lábos. Alusznak, mint télen a medvék. Azt se hallják, még csak nem is sejtik szegénykék, hogy róluk szóló mesével szórakoztatta a nagyfiú a kicsi legénykét.

Kányádi Sándor:

Télről maradt mese

Csanády János:

A vágtató lovak

Hold-éjen át, amíg a Nap kölcsönfényében fürdik ő, felnyihogoftk a vágtató lovak, patájukon élporlik az idő — mit horhosok, mit nádasok, pattog az éjben a trapp, mintha nyomukban farkasok, vágtatnak a lovak; árnyékuk hosszan elnyúlik homokvert éjszakában, mert porzik, amint felverik az éji napsugárban, fejük a holdra felvetik, mit nekik por, mit nekik sivatag, itató, úsztató folyó, örvénylő zuhatag; sörényük repked, és amfg lószőr a lobogó, sörényes fejük felvetik; fejük fölött a kerek ég szikráktól csillogó, a négy lábukban ezer év, száz hágó, száz folyó, előttük mind tovább remeg a délibáb, az éji délibáb: Tejút; vágtatnak már a légen át, miként a táltosok, és elhagyva a föld porát felhők fölé kinő fényes fejük az égen át, s élporlik az idő.