Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984. MÁJUS 19. Focidátumok Cserebere A Pest megyei Labdarúgó Szövetség közlönye ismerteti a hajrá programját. Eszerint a megyei I. osztály hétvégi valamennyi mérkőzését május 20- án, vasárnap kell lejátszani. Ez tévesen jelent meg, a vasárnapi játéknap az utolsó három fordulóra, május 27-re, június 3-tra és június 10-re érvényes. A játékvezető-hiányt figyelembe véve, a II. osztály programja így alakul. A május 20-ra kiírt fordulóban a B-csoport találkozóit szombaton, a másikét vasárnap rendezik. Egy héttel később az ások játszanak szombaton, a bések vasárnap. A finálén június 2-án, szombaton tartják a B-, vasárnap, 3-án pedig az A-csoport küzdelmeit. Hét végi nagyüzem Asztalitenisztől — teniszig Szokatlanul gazdag a hétvégi sportműsor. Asztalitenisztől a teniszig jó néhány sportág egyéni viadala megtalálható, sorukban országos versenyek. Az autocross OB második futamát Pécelen tartják. Vácott öt számból álló kétnapos teniszverseny lesz. A pingpongozok Ipolymenti Béke Kupa viadala nemcsak a környék általános iskolásait mozgósítja, hanem megyei számok is lesznek. A pedagógusok XX. tavaszi sporttalálkozóját Cegléden rendezik. Kispályás labdarúgás, női és férfi kézilabda, valamint úszás szerepel műsoron. A labdarúgók a hajrához érkeztek. A területi bajnokság programjából a Ráckeve— Oroszlány találkozó emelkedik ki, a megyei I. osztályból pedig a Szentendre—Kartal mérkőzés. Mint ismeretes, két hete csak döntetlent ért el Szentendrén az akkori éllovas Göd, s most „utóda”, az egy ponttal vezető Kartal látogat ide. A kézilabda férfi NB I B-ben Cegléden vendégeskedik a solymári gárda. SZOMBAT ASZTALITENISZ. Ipolymenti Béke Kupa (Bennecebaráti, általános Iskola, 8 óra). BHlKözAS. Az Ifjúsági II. kor- csoport szabadfogású vidéki bajnoksága (Szombathely, 13). Rangadó az öregfiúknál Beiratkoztak a váciak Az öregfiúk labdarúgó bajnokságának 18. fordulójában a Kiemelt csoportban játszó Váci Izzó megszerezte első győzelmét. Méghozzá a megyei rangadón, amelyet Kővári góljával 1-0-ra nyert a Göd ellenében. Eredmények: Vasas—Dunakeszi VSE 1-0, Diósd—22. sz. Volán 1-1, Pestimre—Tápió- szecső 1-1, Mezőgép—Tápió- ság 0-3, Veresegyház—Vegyép- szer 5-0, Solymár—Dunakeszi Kinizsi 3-1, Mogyoród—Főt 1-1, Gép- és Felvonó—Pomáz 0-1, Rozmaring SE—Szabadkikötő 3-1, Gödöllő—Telefongyár 1-0, ÉVIG—Budakalász 0- 0, Budaörs—Lőrinci Fonó 1- 0. A május 21. műsor: Göd— Ikarus, Dunakeszi VSE—FTC, 22. sz. Volán—Vác, Vasas— Diósd, BVSC—Gödöllő, Budakalász—Vegyiművek, Budaörs—Április 4. Gépgyár,- Tá- pióság—BKV Metró, Tápió- szecső—Mezőgép, Főt—Veresegyház, Dunakeszi Kinizsi— Mogyoród, HPSE—Solymár, Pomáz—B. Mechanika, Rozmaring SE—FŐTÁV. A kezdési idő 17 óra. A GANZ- MÁVAG MOZDONY-. mV AGONES GÉPGYÁR nagy volumenű exportterveinek teljesítéséhez pályakezdő és gyakorlott munkatársakat keres különféle gépi forgácsoló, valamint lakatos, szerelő, hegesztő, öntő, kovács és egyéb vasipari, faipari, építőipari szökés betanított munkásokat A felsorolt munkák elsajátítására a gyár betanító tanfolyamot szervez a 18. életévüket betöltött jelentkezőknek, és lehetővé teszi a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését is. Felvesz továbbá: adatrögzítőket, operátorokat, műszaki ellenőröket, rotagépkezelöket. daru-, traktor- és targoncavezetőket, raktári és üzemi segédmunkásokat. Lehetőség von vállalati gazdasági munkaközösségekben való munkavállalásra is. Bérezés: megegyezés szerint Minden munkakörben jó kereseti lehetőség. Juttatások:- pályakezdő szakmunkások részére betanulási támogatás és öt éven keresztül névre szóló ifjúsági takarékbetét-képzés, évenként bérfejlesztési ’ehetőség,- 50%-o$ vasúti utazásra jogosító Igazolvány igényelhető- o vidékről naponta bejáró dolgozóknak bejárási pótlék,- u vidékieknek (f> bejárási területen kívül lakóknak) szállás vagy albérleti hozzájárulás adható.- továbbtanulási, továbbképzési, valamint széles körű sportolási, kulturális lehetőségek. fCp.arsz rlavac BUDflPEST Jelentkezés és felvétel: a Ganz-MÁVAG munkaerő-gazdálkodási osztályán, cím: Budapest Vili., Vajda Péter u. 10. (Megközelíthető: a 23-as villamossal, a 75-ös trolibusszal, »alamint az 55-ös és a 99-es autóbusszal). Telefon: 343-370, 17-70 és 17-61 -es mellék. Megyei meghívásos úttörö szabadfogású verseny (Nagykáta, művelődési ftáz, 11). U K Er LABDA. NB I. Gödöllői SC —Építők (17). KÉZILABDA. NB I/B. Férfiak. Komló—Főt (16), Ceglédi Közgép— FŰMU (17). NB II. Nők. VM KÖZÉRT—Budaörs (10), Magyar Kábel—Csepel Autó (17), Vüöjí—DUTEP SC (16). Ferixaat: Dunakeszi VSE—Nyírbátor (11). Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. Gyömrő—Budakalász (17.30), Gödöllő—Belad (10), Nagykőrös—Nagymaros (11). Nők. Ceg- léd— Váci Forte II. (16.30), Gödöllő— Tápiovölgye (16), Érd—Pilis- szentiván (16). II. osztály. Férfiak. Hemád—Al- bertirsa (17), Ferihegy SE—Dabais (17). Nők. Nagymaros—Erdőker.es (10), Diósd—Veresegyház (17), Verőcemaros—Galgavölgye (17). KOSÁRLABDA. NB II. Férfiak. Siófok—Dunai Kőolaj (Fokhegyi u., 11). Nők. Monor—Ferencvárosi Vasutas (11). LABDARÚGÁS. NB I. Zalaegerszeg—Nyíregyháza, Haladás—Vasas, Ferencváros—Volán, Pécs—Videoton, Rába ETO—Csepel. SZEOL AK —MTK-VM, Tatabánya—Ü. Dózsa, Diósgyőr—Bp. Honvéd (valameny- nyi 18 órakor). Megyei bajnokság. I. osztály. Dunakeszi VSE—Pilisvörösvár (17, Gál), VOSE—Klskuiilacháza (17, Toldi). II. osztály. B-csoport. Az Ifjúsági előmérkőzések 15, a felnőtt találkozók 17 órakor kezdődnek. Budaörs—Szokolya (Horváth J.), Pomáz—Perbál (Hermann), Tököl— Verőcemaros (Boros), Dunakeszi SE—Szigethalom (Cser), Fortuna SC—Esze Tamás SE (Födi), Diósd —Törökbálint (Soós), Veresegyház —Halásztelek (Rivnyák). TENISZ. Országos II. és -IV. osztályú verseny (Vác, 8). TOLLASLABDA. 'A Pest megyei szövetség országos versenye 12 éven aluliak részére (Bp. XX. kér., Ság- vári iskola, 10). VASÄKNAP asztalitenisz. Az Ipolymenti Béke Kupa második napja (Berne- cebaráti, 9.30). AUTO. Az autocross országos bajnokság második futama (Pecel 9.30). BIRKÓZÁS. Az Ifjúsági n. korcsoport szabadfogású vidéki bajnoksága (Szombathely, 13). KÉZILABDA. Megyei bajnokság. I, osztály. Férfiak. Pilisvörösvár— Csepel Autó (17), Abony—Váci Izzó (10). Nők. Tóalmás—Solymár (10.30). II. osztály. Férfiak. Verőcemaros —Dunakeszi II. (10), Túra—Veresegyház (10.30), Ceglédi Közgép II. —Kartal (10.30), Domony—Erdőkertes (10.30), Nők. Budaörs II.—Isa- szeg (10). Kartal—Dány (11). LABDARÚGÁS. Területi bajnokság. Duna-csoport. Esztergom—Szi- getszentmiklós (17, Selmeczi), Ráckevei Aranykalász—Oroszlány (17. Fehér), Budafok—Érd (17,^ Marti- kán), Nyergesúlfalu—Kossuth KFSE (17, Stander), TFSE—Dömsöd (Csörsz u., 17, Kava). Mátra-csoport. Váci Izzó—Gyöngyös (17). Tisza-csoport. Kisvárda —Bem SE (17). Megyei bajnokság. Az ifjúsági előmérkőzések 15, a felnőtt találkozók 17 órakor kezdődnek az elölállók otthonában. I. osztály. Sülysáp—Cegléd (Somén), Főt—Szt getújfalu (Tóth T.), Szentendre— Kartal (Kerényi), Tápiószexttmár- ton—Göd (Darnyik), Bag—Dunai Kőolaj (Veres). Vecsési Ferihegy SE—Dabas (Sebők). II. osztály. A-csoport. Pilis—Ik- lad (dr. Varga), Vácszenitlászló— Üllő (Márk), Pécel—Hemád (Bokor), Aszód—Kakucs (Horváth G.), Dány—Gyömrő (Biró), Bugyi Tsz SK—Tápiószecső (Kapitány), Nagy- káta—Nagykőrös (Nagy József), SPORTNAP. Megyei pedagógussporttalálkozó (Cegléd, ünnepélyes megnyitó a sportcsarnokban 9 órakor). TÁJFUTÁS. Országos vidéki csapatbaj nokság (Csobánka térsége, 9). TENISZ. A váci verseny második napja (8). A Los Angeles«! olimpián Szovjet sportszerek A Szovjetunió ígéretének megfelelően továbbra is folytatja a sportberendezések szállítását Los Angelesbe, annak ellenére, hogy versenyzői nem lesznek ott a XXIII. nyári olimpián — jelentette a TÁSZSZ szovjet hírügynökség a Moszkovszkije Novosztyi című lap fényképekkel illusztrált cikkét ismertetve. Ez azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió nem bojkottálja az olimpiát — hangsúlyozza a lap. Hiszen a bojkott — mint Marat Gramov, a Szovjetunió Testnevelési és Sportbizottságának és Olimpiai Bizottságának elnöke a közelmúltban tartott sajtókonferenciáján elmondotta —, magában foglalja azt is, hogy a bojkottáló ország nyomást gyakorol más országok kormányára, gazdasági szankciókat alkalmaz, miként azt az 1980-as moszkvai olimpia idején az Egyesült Államok és néhány más ország tették. „Ml senkit nem szólítottunk fel arra, hogy ne vegyen részt a játékokon. Annak ellenére, hogy mi a távolmaradás mellett döntöttünk, vállalataink teljesíteni fogják a Los Angeles-! olimpiai szervező bizottsággal kötött szerződéseiket” — idézte a moszkvai lap Gramov nyilatkozatát, aki többek között utalt arra is, hogy a Szovjetunió 4 millió rubel értékben térítésmentesen szállít berendezéseket Los Angelesbe. Végig irzclve Győzelem ! A szerkesztőségek közötti kispályás labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulóján, tegnap, ideális időben futhattak ki a csapatok az Építők pályáján. Kemény mérkőzésre számíthattunk, de győzelmünkhöz kétség nem fért. Kiváltképp miután Hancsovszki — feledtetve valamennyit múlt heti bűnéből — két óriási helyzetben biztosan védett. Csapatunk kezdettől fogva vezetett, s ezt a pozícióját nem volt hajlandó feladni akkor sem, amikor kiderült, hogy a népszavások sem sétálni jöttek a ligetbe. Annak ellenére, hogy ezúttal a tudósító (Roóz) nem jelent meg, hírül adjuk: Pest megyei Hírlap—Népszava 4-1. Góllövők: Hanti (2), Harth, Vicsotka. A Pest megyei Hírlap csapata ezzel a győzelemmel a tabella 2. helyén áll. Öípróházók Tápiószecsőn Futás előtt kerekezik — Négy próbát már letettem, szeretnék az ötödiken is túljutni. Hol tartják a Pest megyeiek a hétvégi futóversenyt? — érdeklődött szerkesztőségünkben Pécsi Rezső. Az 54 esztendős fővárosi lakos büszkén mutatta az eddigi teljesítményekért kapott kis elismervényeket”. — Ott voltai» a tavalyi, valamint az idei ceglédi kerékpáros túrán. A szentendrei téli csúcstúráról sem hiányoztam. S vajon, hol Is lesz a szombati viadal? Tápiószecsőn, a helyőrségi művelődési központtól rajtol a mezőny a Szentmártönkáta—Tóalmás —Tápiószecső 28 kilométeres körpálya megtételére. A nők ennek felét teljesítik, őket félútról visszaszállítják majd a rajt színhelyére. Előzetesen 200 nevezés érkezett a megyei sporthivatalba, összesen mintegy 400 indulóra számítanak. — Ha jó idő lesz, kerékpáron megyek Budapestről Tá- piószecsöre, hogy teljesítsem az olimpiai ötpróba ötödik feladatát — mondotta Pécsi Rezső. R. L. ★ S még egy tápiószecsői hír: a helyőrségi művelődési központ Nógrádi Sándor nyugdíjasklubja, a klub névadójának 90. születésnapja alkalmából kispályás labdarúgó tornát rendezett. Az intézeti öregfiúk csapata végzett az élen, a Zrínyi SE, Nagykáta és Tápiószecső old boy együttesei előtt. Fogathajtási Válogató Pénteken Pakson megkezdődött az országos négyesfogathajtó verseny, amely válogató az augusztusi szilvásvá- radi világbajnokságra. Az első napon Fülöp és Bárdos nyújtotta a legjobb teljesítményt, ők vezetnek a szombati mara- tonhajtás előtt. A tápiószent- mártoni Bozsik ötödik. Nőket felveszünk különböző munkakörökbe, lóként paljaekfejtői muinkána, bárom műszakban. Jelentkezni lehet a Kőbányai sörgyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál, Budapest X., Maglódi út 17. 1437, saemelye- seq vagy írásban. Sörpaiackozó üzemünkbe modem, nagy teljesítményű fejtő- gepsorna, három műszakos munkára főként nődolgozókat felveszünk. Színvonalas szállást vagy Tatár- szentgyörgy, Dabas, Ocsa, Felsőpakony, Gyál útvona:on közlekedők részére saját autóbuszon a munkahelyre és visszaszállítást biztosítjuk. Jelentkezni lehet a Kő- '"5nyai Sörgyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál, Budapest X., Maglódi út 17, A BiViiUFEX Bőrgyárak Kereskedelmi Közös v. (Budapest IV., Újpest, Táncsics Mihály u. 1-d.) felvesz külkereskedelmi statisztikust, gyors- és gépírókat. titkársági adminisztrátort, teiex- kezeiőt I (betanítj uk), gépírni tudó munkaügyi adminisztrátort, bonyolítókat, export pénzügyi előadót. Jelentkezés: a 699-235-ös telefonszámon, a sze- mélyzeti vezetőnél. Takarítónőt keres a PmT Rendelőintézete (Bp. Vili., Gyulai Pál u. 2.) 6—8 órás műszakra. Jelentkezés a rendelőintezet 'igazgatójánál személyesen, vagy telei onon: 336- 588. Pályázatot hirdetünk Cegléden levő. önálló gazdálkodást folytató gyáregységünknél főmérnöki munkakör betöltésére. Azok jelentkezését várjuk, akik szakirányú felsőfokú végzettséggel, konfekcioszakmában, legalább 5 éves vezetői gyakorlattal rendelkeznek. önéletrajzokat: PEVDI, konfekció gyáregység igazgatójának. (Cegléd, Déli u. 25.) kérjük küldeni. Szükség esetén szolgálati lakást biztosítunk. A MÉM Műszaki intézet. (Gödöllő. Tesse. dik Sámuel u. 4.) felvételre keres számviteli képesítéssel és gyakorlattal rendelke. ző munkaerőt utókai. kulációs bérszámfej tési és állóeszköznyilvántartási mun kakörbe. Jelentkezés a személyzeU osztályod __________________ Az Arany János Mgtsz Divatcikk Gt, felvételre keres szakképzett és betanított szabó szakmunkásokat és varrókat, fizetés megegyezés alapján. Jelentkezés a gt igazgatójánál, a . Gál- kastélyban.___________ A Békásmegyert lakótelep közelében lévő kutatóintézet keres azonnali ■ belépésre érettségizett fiatalokat, laboránst munkakörbe, vegyipari-mezőgazdasági szakközépiskolai végzettségű asszisztenst, kezdő mezőgazdasági gépész- mérnököt, mezőgazda- sági gépszerelőt, éjjeliőrt, valamint betanított munkásokat mezőgazdasági fizikai munkakörbe. Munkásszállón elhelyezési lehetőség van. Érdeklődés telefonon: 688- 042, munkaügy. Érettségizett dolgozót adminisztrátornak v. bérelszámolónak keres a Szentendrei Papírgyár. Jelentkezés 7-től 15 óráig a főkönyvelőnél, Szentendre, Dózsa György út 22. Tel.: 2611-788._________________ Sa jat vállalati autóbu- szainkon való közlekedéssel pifisszenüvánl gyáregységünk központjába felvetőire keresünk : raktárvezetőt, bőrdíszmű üzemi technikust, ' termeies- irámyító diszpécsert, munkaügyi előadót, telj esitményedszá- molót, áruforgalmi előadót, áruforgalmi csoportvezetőt, anyagbeszerzőt, előkalkulá- tort, érettségizett adminisztrátort, gyorséi gépírót, mintázó műhelyünkbe tűzőnőt, bőrdíszműves szakmunkásokat, továbbá szalag rendszerben végzendő teljesítménybéres betanított muiuí- sokat. Jelentkezni írásban önéletrajzzal, személyesen vagy telefonon a 26-30-244 számon. PEVDI bőrdíszmű gyáregység, pud- szentiván. Bányatelep 14, szám.________ A Haladás Mgtsz, Nyársapát, ipari aga- zata felvételt hirdet gumivulkanizáló betanított munkások, gumiüzemi hengerész, forgácsoló és lakatos szakmunkások részére. Fizetés: teljesítmény alapján. Felveszünk továbbá tmk. lakatos éá szerszámgép-lakatos szakmunkásokat valamint udvari segédmunkásokat. Bérezés: megegyezés alapján. — Jelentkezni lehet: Nyársapát. József Attila u. 2. sz. alatt, az ágazatvezetőnél. Pályázatot hirdetünk Gyömrőn üzemelő, önálló gazdálkodást folytató gyáregységünknél számviteli vezetői munkakör betöltésére. Azok jelentkezesét várjuk, akik szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői vizsgával és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. önéletrajzokat: PEVDI. személyzeti osztályára, (Bp. VII., Dohány u. 16.) kérjük küldeni. Érdeklődni: a 222-019-es telefonszámon lehet. Gyorsírni tudű adminisztrátort keres Szigetkert Gt. a sziget- szentmiklósi központjába. Érdeklődni lehet: a 06-26-66-550-es telefonszámon vagy személyesen Kun Béla u. 3. sz. alatt. Az Egri Borkombinát budapesti kereskedelmi kirendeltsége FELVESZ gépírni tudó adminisztrátort, targoncavezetőt; nyugdíjas árueiienőrt és gépírónőt, nyugdíjast is. Fizetés-: megállapodás szerint, természetbeni juttatás. JD árás munkahét. Érdeklődni lehet a 485-103-as vagy az 570-635-öis telefonon. Jelentkezni lehet, személyesen, . munkaidőben, a következő címen Budapest X., Maglódi út 13—15, Paiyazatot hirdetünk Gyömrőn üzemelő, önálló gazdálkodást folytató gyáregysé günknél' ' számviteir vezetői munkakör betöltésére. Azok jelentkezését várjuk, akik szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy mérlegképes könyvelői vizsgával és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. önéletrajzokat PEVDI, személyzeti osztályára, (Bp. VII., Dohány u. 16.) kérjük küldeni. Érdeklődni: a 222-019 '':°+önszámon lehet. PEVDI Szentendrén működő írószergyára felvételre keres képesített utókalkulátort, regie gazdálkodót, munkaügyi előadót, autószerelőt. Jelentkezni lehet: PEVDI írószergyár, munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa György út 24. Telefon: 26-11- 330 A Nagykunsági EFAG Pusztavacsi Erdészeti Üzeme 22 000 köbméter akác hengeresfát feldolgozó faipari ágazatába felvételre keres faipari ágazatvezetőt, követelmény: faipari mérnöki vagy üzemmérnöki végzettség. 5 éves gyakorlat; faipari gyártás-előkészítőt és faipari főművezetőt, követelmény: faipari mérnöki vagy üzemmérnöki végzettség, 3 éves gyakorlat; faipari tmk-vezetőt. követelmény: gépészmérnöki, üzemmérnöki végzettség, 3 éves vezetői gyakorlat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Lakást adunk. Jelentkezés: az Erdészeti Üzemben, Pusztavacson, levélben vagy személyesen. Telefon: 4. Telex: 22-7167. ________________ ir odahelyiség takarításához munkatársat keresünk. TSz Tej Egyesülés, Törökbálint. Bérezés : megáílQ&podás szerint, Telefon: 667- 559. Ügyintéző: Borhegyi György. A Dunám önti Mgtsz Polys top Anyaggyártó Üzeme tűzvédelmi anyag gyártásához, gödi munkahelyre azonnal felvesz betanított és segédmunkásokat, vizsgázott targoncavezetőt, tmk-csoporthoz önállóan dolgozó villanyszerelőt, lakatost (nyugdíjasokat is). Jelentkezni lehet: személyesen vagy levélben. Dunament.i Mgtsz, Göd, Tolbuhin u. 33. 2131. Telefon: 06- 27-45-122/88-as mellék, Bánlaki László üzemvezető. A Dunament! Hőerőmű Vállalat (Százhalombatta) felvételre keres: gyakorlott mérlegképes könyvelőt forgalmi könyvelési csoportvezetőnek, üzemeltetési munka- területre folytonos műszakra: Villanyszerelőt, gépészt, géplakatost, betanított munkást, karbantartási munkaterületre, nappali műszakra: géplakatost, hegesztőt, központifűtés- és csőszerelőt, hőszigetelőt, betanított munkást. Munkásszállást biztosítunk. fizetés megegyezés szerint. Je. lentkezés a vállalat munkaügyi osztályán személyesen vagy telefonon. Telefon- szám; 26-54 122/42-S9es mellék. Város központjában családi ház eladó. — Nagykőrös, Sziget u. 1. Érdeklődni: mindennap 18 óra után. Trabant, muLlia kilométeres, KU-s frsz., üzemben tartól Joggal eladó. Abony, Széchenyi út 4. ______________ El adó 900 négyzetméteres porta. Szuverén kész állapotban. Érdeklődni lehet: Mocsári István, Cegléd- bercel, Pesti út 165. Háromszálas interlock éis négyszálais új over- lock ela dió. Érdeklődni : szombat kivételével, Szepesi, Albertir- sa, Vörös Hadsereg u. 30. szám.________ Há romszobás családi ház, gazdasági mellék- épületekkel, garázis- z,sal eladó. Jászkara- jenő, Petőfi utca 18. szám.________________ Mo gyoród, Radnóti út 4. szám alatt, HÉV-ál- lom, ásnál, kétszobás., konyhás családi ház eladó. Érdeklődni: szombaton, és vasárnap.________________ Pa radi es ompalanta, Pető—95-ös, eladó, — Nagy kőrös. Ménesi 14. Eladom PS-es rendszámú. kis fogyasztású Trabantomat és B 16-os vitorlás 1/3-tas tulaj donrészemet. ,, Igényeseknek PmH 43 849” jeliigére a ki* adóba. _______ El adó hatéves Skoda 105-ös személygépkocsi, friss vizsgával, felújított motorral. Érdeklődni 16 órától a 12-068-ps váci telefon- szám 33-as mellékállomásán lehet.________ El adó Jáwa, 350 köbcentiméteres, új oldalkocsis motorkerékpár. Érdeklődés: Csornai Mihály, Vác, Papvölgy 2. szám. Budaörsön, Aradi utcában átírható építési telek eladó. Érdeklő-, dés: Budaörs, Szegfű u. 3._________________ Faipari gépek eladók: szalagfűrész gépek, 300-astói 800-asig minden méretben, abrieh- terek. kombinált gépek, maró-fúró gép, vastagsági gép. körfűrész gép, szalagfű- rész-köszörű-auto- mata. lapforrasztó, hajtogató, fúrószupport, gyalutengely, kések, faeszterga, bar- kácsgépek. Vétel is. Sz.-né Horetky J. műszaki kereskedő, Bp. IV. Üjpest. Templom u. 4. Szórabaton zárva. ______ Tí zéves Wartburg, lejárt műszakival, sürgősen eladó. Érdeklődni mindennap: Abony, Szolnoki út 16/B. Kincsesnénél. Káván, a Bényei u. 22. sz. alatt levő 1100 négyszögöles építési telek eladó, készpénzért. 150 forint/négyszögöl. Érdeklődni: Bénye, Alkotmány u. 1. Kaios. ________ Jó műszaki állapotban levő ötéves Trabant eladó. Gödöllő. Thököly utca 42. Vecsési lakótelepen 61 nm-es lakásom eladom. Vecsés, SzaJ- vay Mihály u. 24 á. III. 11. Szabd Ottó. Gödöllőn kiadó 40 nmes melléképület szövetkezetnek vagy kisiparosnak, raktár vagy műhely céljából. Érdeklődni lehet egész nap: Gödöllő, Alkotmány út 36. Hűtés vagy raktározás céljára kiadó a kutató állomás, Cegléd, Szolnoki út 52. sz. alatt lévő, 2 db 540—540 köbméteres hűtött tárolója. Telefon: 10-597. Hosszú távra kiadó július 1-tői 2 szobás összkomfortos, berendezett. telefonos lakás. Cegléd, Kozma Sándor u. 11.' d. lház, II. em. 7.