Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-18 / 115. szám

2 1984 M4.TÜS IR.. PfiNTEK A PFSZ a BT összehívását kérte Folytatódik az izraeli támadás Befejeződtek a magyar—bolgár tárgyalások Közlemény a látogatásról A bejrúti kormány által egyoldalúan érvénytelenített izraeli—libanoni különmegál- lapodás aláírásának első év­fordulóján Jeruzsálemben hi­vatalosan is megkezdte műkö­dését a „Libanoni Erők” né­ven ismert jobboldali miliciák összekötő irodája. Fadi Trem miliciapaíancs- nok az évforduló alkalmából ismét elítélte az izraeli—liba­noni megállapodás érvénytele­nítését és síkraszállt egy új, hasonló egyezmény megköté­séért. Az Izraellel együttmű­ködő jobboldali miliciák pa­rancsnoksága kezdettől fogva teljes értékű békeszerződés, az államközi kapcsolatok norma­lizálásának a híve volt. Frem azzal érvelt, hogy az egyez­mény felmondása szíriai be­folyás alá helyezte Libanont és megakadályozta, hogy az ország elkülönítse magát az arab—izraeli konfliktustól. Szíria és a libanoni ellenzé­ki erők azért követelték a megállapodás érvényteleníté­sét, mert szerintük a szerző­dés izraeli protektorátussá vál" toztatta volna Libanont és veszélyeztette Szíria biztonsá­gát. Samir izraeli miniszterelnök tájékoztatási tanácsadója csü­törtökön megerősítette: Izrael nem ismeri el a Libanonnal Az amerikai képviselőház szerdán este 229:199 arány­ban megszavazta azt a tör­vénymódosítást, amely jövő áprilistól 15 MX-rakéta meg­építésére biztosít elegendő pénzt Ronald Reagan elnök számára, abban- az esetben, ha a Szovjetunió addig nem tér vissza a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra. Noha Reagan eredetileg 40 -7- egyenként tíz nükleáris rob­banótöltetet hordozó — hadá­szati rakéta építését indítvá­nyozta, a képviselőház had­ügyi bizottsága pedig 30 MX- re adott volna 2,7 milliárd dollárt az októberben kezdődő új pénzügyi évben, a szavazás eredményét amerikai kom­mentátorok a kormány sike­rének tartják. A képviselőházi demokrata párti - liberálisok előzőleg ja­vasolták, hogy az MX teljes költségvetését töröljék. Reagan egyenként és cso­portosan hívatta magához a képviselőket: úgy látszik sike­rült némelyeket meggyőznie A nyugatnémet fémipari szakszervezet elnöksége csü­törtökön úgy döntött, hogy jö­vő hétfőtől kiterjeszti a heti munkaidő leszállításáért, a két és negyed milliós munkanél­küliség csökkentéséért indí­tott sztrájkját. A döntés értelmében — Eszak-Württemberg és Észak- Daden után — Hessen tarto­mány 33 ezer szervezett vasas munkása is beszünteti a mun­kát. A sztrájkra kijelölt, ki­lenc hesseni üzem között található az Opel és a Daimler Benz (Mercedes) gyára is. kötött megállapodás egyoldalú érvénytelenítését. Az izraeli kormány — következéskép­pen — nem hajlandó bezár­ni a Bejrút melletti Dbajéban, falangista katonai ellenőrzés alatt működő összekötő irodá­ját. A libanoni nemzeti egység­kormány furcsa ellentmondá­sa, hogy a jobboldali miliciák gazdájának tekintett „Libano­ni Nemzeti Front” Pierre Dzsemajel falangista és Ca­mille Samun liberális pártel­nökkel képviselteti magát a minisztertanácsban. Az izraeli megszálló hadse­reg csütörtökön folytatta ter­rorakcióját a dél-libanoni Ain el Helua palesztin mene­külttáborban, ahol szerdán egy palesztin menekültet meg­öltek, húszat megsebesítettek, harminc lakóházat felrobban­tottak és 150 személyt letar­tóztattak. A csütörtöki betö­rést részben az váltotta ki, hogy az 1982-es agresszió ide­jén lerombolt, majd részben újjáépített tábor 35 ezer la­kója általános sztrájkkal, har­cos tömegtüntetéssel tiltako­zott a kegyetlen izraeli elnyo­más ellen. Egy palesztin fia­talasszony életét vesztette, amikor az izraeli katonák a tüntetők közé lőttek. A nyugat-bejrúti Szabra és Satila palesztin menekülttá­arról, hogy az amerikai óriás­rakéták építése a fegyverzet­korlátozást célozza. A Demokrata Párt elnök je­löltjei — Walter Mondale és Gary levélben szólí­tották fel a párt kongresszusi erőit, hogy szavazzák meg az MX költségvetésének eltörlé­sét, felszólításuknak azon­ban nem volt meg a foganat­ja. Az ezzel kapcsolatos szer­da esti szavazáson 72 demok­rata párti-képviselő csatlako­zott a republikánusokhoz az MX megmentése érdekében. Helmut Schmidt volt kancel­lárnak, a párt elnökhelyettesé­nek megnyitójával csütörtök délután Essenben megkezdő­dött a Német Szociáldemokra­ta Párt ez évi, ötnapos kong­resszusa. Beszédében Schmidt, aki Figyelmeztető sztrájk és tíz­ezer fős szolidaritási gyűlés zajlott le a BMV müncheni gyárában is, ahol a termelés csütörtöki leállítása húszezer dolgozót érint, A Volkswagen cég bejelentet­te, hogy várhatóan jövő szer­dán beszünteti a termelést hat, hazai üzemében. Tovább szélesedett a sztrájk­mozgalom a nyomdaiparban is. A nyomdászszakszervezet felhívására csütörtökön 150 üzemben 18 ezren léptek sztrájkba. borok csütörtökön sztrájkkal, felvonulással, tömeggyűléssel fejezték ki szolidaritásukat Ain el Helua lakóival. Mint emlékezetes, Nyugat-Bejrút izraeli megszállása idején Szabra és Satila többszáz fegy­vertelen lakóját lemészárolták. A libanoni haladó erők és a mohamedán vallási vezetők erélyesen elítélték az izraeli kegyetlenkedéseket és sürget­ték a nemzeti egységkor­mányt, hogy hívja fel a nem­zetközi közvélemény figyelmét az izraeli megszállás dél-liba­noni következményeire. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottsá­ga a 'Biztonsági Tanács sür­gős összehívását kérte. Az Egyesült Államok és szövetségesei minden eddigi­nél erősebb nyomást gyako­roltak Hollandiára, az eurora- kéták befogadása érdekében a NATO csütörtökön véget ért hadügyminiszteri ülésén. Dip­lomáciai források szerint Cas­par Weinberger amerikai had­ügyminiszter formális kötele­zettségvállalást sürgetett Ja­cob de Ruiter holland had­ügyminisztertől a tervezett 48 robotrepülőgép befogadására vonatkozó mielőbbi döntésre. A rakétákat 1986-tól kellene felállítani a kijelölt woensd- rechti légi támaszponton. A hágai kormány halogatja a döntést és kibúvókat keres a hazai közvélemény nagy ellen­állása miatt. Weinberger és a rakétákat már telepítő nyugat-európai országok hadügyminiszterei hangoztatták az ülésen, hogy az esetleges elutasító vagy kompromisszumos holland döntés újra mozgásba lendí­tené a már lecsendesedett atomfegyver-ellenes tömeg­mozgalmakat egész Nyugat- Európában és „helytelen jel­zést” küldene a Szovjetunió­nak. De Ruiter magyarázattal nem jelölteti magát újra az el­nökhelyettesi posztra, pozití­van értékelte az SPD koráb­bi, 16 éves kormányzati tevé­kenységét. Azt a meggyőződé­sét hangoztatta, hogy pártja elindult a kormányhatalom visszaszerzésének útján. Véleménye szerint ezt meg­könnyíti a jelenlegi, - keresz­tényliberális koalíció politiká­ja, amely a nyugatnémet la­kosság háromnegyed része el­len irányul. A Kohl—Genscher kormány „erkölcsi és szellemi megújulást” ígért és ehelyett a Wörner-üggyel, az amnesz­tia-törvénytervezettel az egyik botrányból a másikba bukdá­csol — mondta Schmidt. Beszéde külpolitikai részé­ben Helmut Schmidt ezúttal is hitet tett az Egyesült Álla­mokkal való szövetség, az eny­hülési és fegyverzet-ellenőr­zési politika, a szocialista or­szágokkal történő együttműkö­dés mellett. . Integrációs kérdések Kohl Madridban Helmut Kohl nyugatnémet kancellár kétnapos hivatalos látogatásra csütörtök délután Madridba érkezett. Az NSZK delegációjának tagja Genscher külügyminiszter is. Diplomáciai források szerint a tárgyalások középpontjában — a kétoldalú kapcsolatokon túl — Spanyolország várható közös piaci tagsága, valamint a NATO-tagságával kapcsola­tos téma áll. Kohlt, madridi tartózkodása során fogadja II. János Károly király is. Az USA ügyében UNESCO tanácskozás Az UNESCO végrehajtó ta­nácsa Párizsban folyó ülés­szakán csütörtökön kezdte meg azoknak a problémáknak a megvitatását, melyeket az Egyesült Államoknak azon be­jelentett szándéka vet fel, hogy az év végén kilép a nemzetközi szervezetből. Amadou-Mahtar M’Bow, az UNESCO főigazgatója nyilat­kozatában hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kilépése csorbát ütne a nemzetközi szervezet egyetemességének elvén. M’Bow határozottan vissza­utasította azt a vádat, hogy tevékenysége „túlpolitizált” és rámutatott arra, hogy az UNESCO valamennyi prog­ramját a tagállomok egyetérté­sével fogadták el. szolgált kollégáinak a holland helyzetről, és közölte: a Lub- bers-koirmány június hónap folyamán parlamenti előter­jesztéssel készül előállni az ügyben. Ezt korábban’májusra ígérte, de elhalasztotta. De Ruiter nem . titkolta, hogy a hágai kereszténydemokrata-li­berális kormány könnyen megbukhat a rakétakérdésben. Görögország és Dánia ezút­tal is elhatárolta magát a közlemény eurorakétákra vo­natkozó pontjától. A NATO a Varsói Szerződés hagyományos fegyverek terén meglevő állítólagos mennyisé­gi lölényére hivatkozva a ha­gyományos fegyverzetek erős ütemű fejlesztését határozta el a közlemény szerint, táv­lati program kidolgozásával, és az úgynevezett „születő technológiák” — a kifejlesztés alatt, álló legkorszerűbb mű­szaki eredmények — felhasz­nálásával, Henryk Jablonski Olaszországban Henryk Jablonski, a Len­gyel Népköztársaság állam­tanácsának elnöke csütörtö­kön Rómába érkezett. Jablons­ki, a Lengyel Frontharcosok Szövetsége tiszteletbeli elnö­keként, küldöttség élén részt- vesz a montecassinói ütközet 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. A harcok során elesett másfél ezer lengyel katona holttestét a hegy oldalában létesített te­metőben helyezték örök nyu­galomra. A szaúd-arábiai fővárosban,. Rijádban csütörtökön délelőtt megkezdődött az Arab-öböl menti országok együttműködé­si tanácsának rendkívüli ülé­se. A tanácskozás egyetlen na­pirendi pontja a különböző nemzetiségű olajszállító hajók ellen a héten az Arab-öbölben végrehajtott támadások ügye. Az ülésen a vendéglátó or­szág diplomáciájának vezető­jén kívül Bahrain, Kuvait, Katar. Omán és az Egyesült Arab Emírségek külügyminisz­tere, vezetője vesz részt. Mint már jelentettük, va­sárnap óta két kuvaiti olaj- szállító hajót ért támadás a térségben, szerdán pedig Szaúd-Arábia területi vizein rakétatalálat következtében kigyulladt egy szaúdi tartály­hajó. Néhány napon belül ez volt az ötödik légitámadás kü­lönböző országok, illetve cégek tartályhajói ellen az öbölben A The New York Times amerikai kormányforrásokra hivatkozó jelentése szerint az Egyesült Államok kormánya „légi fedezetet” ajánlott fel a Perzsa-öböl körüli arab orszá­gok számára az öbölben köz­lekedő hajók megvédésére. Az ajánlatot azonban a tekinté­Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke Grisa tili- povnak, a Bolgár Népköztár­saság Minisztertanácsa elnö­kének meghívására 1964. má­jus 16—17-én hivatalos, ba­ráti látogatást tett Bulgáriá­ban. A látogatásról közle­ményt adtak ki, amelyet az alábDiakban ismertetünk. A miniszterelnökök, kölcsö- . nősen tájékoztatták egymást a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. kongresszusa és a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról, a szocialista építőmunka eredményeiről és tapasztalatairól. Áttekintették a két ország kapcsolatainak helyzetét és bővítésének fel­adatait. Lázár György és Grisa Fili- pov hangsúlyozta, hogy a Ma­gyar Népköztársaság és a Bol­gár Népköztársaság sokolda­lú együttműködése a marxiz­mus—leninizmus és a szocia­lista internacionalizmus elvei alapján a két ország barátsá­gi, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerződé­se szellemében sikeresen fej­lődik. A kormányfők méltat­ták Kádár János és Todor Zsivkov találkozóinak és meg­beszéléseinek jelentőségét és megelégedéssel szóltak arról, hogy a legfelsőbb szintű talál­kozók megállapodásai sikere­sen teljesülnek. A felek megállapították, hogy gazdasági együttműkö­désük az 1983 júniusában alá­írt, „A Magyar Népköztársa­ság és a Bolgár Népköztársa­ság gazdasági és műszaki­tudományos együttműködése, a szocialista integráció távlati fejlesztésének fő irányairól” című dokumentummal össz­hangban fejlődik. Előrehaladt a gyártásszakosítás, a terme­lési kooperáció és a műszaki- tudományos együttműködés. A felek ismételten kifeje­zésre juttatták- készségüket, hogy a jövőben is aktívan hozzájárulnak a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében megvalósuló együtt­működés és szocialista gazda­sági integráció elmélyítéséhez és fejlesztéséhez. A miniszterplfrökök nagyra értékelték az egymás kölcsö­nös megismerését, a két nép barátságát erősítő kulturális, oktatási és tudományos együttműködés eredményeit. A miniszterelnökök aggoda­lommal állapították meg, hogy a nemzetközi helyzet bonyo­lult és feszült.. Ennek oka, hogy az Egyesült Államok és a NATO agresszív körei a katonai erőfölény megszerzé­sére törekszenek. Az új amerikai közép-ható­távolságú nukleáris rakéták telepítése egyes nyugat-euró­lyes amerikai lap értesülései szerint egyetlen érdekelt or­szág sem fogadta el. pai államokban a fegyverke­zési verseny újabb szakaszá­hoz vezetett. A kialakult hely­zetben a katonai erőegyensúly fenntartásához indokoltnak és szükséges válaszlépésnek te­kintik és támogatják a Szov­jetuniónak a saját és a Varsói Szerződés többi tagállamai biz­tonságát szavatoló, a béke megőrzését célzó intézkedé­seit. A felek véleménye szerint a mostani bonyolult helyzet­ben is lehetséges az áttérés a konfrontációról az enyhülés és az együttműködés politiká­jára. Arra van szükség, hogy érdemi és komoly tárgyalá­sok útján valamennyi érde­kelt fél biztonságát kölcsönö­sen szavatoló megállapodáso­kat érjenek el. Ezzel össze­függésben a felek megerősí­tik, hogy eltökélten tevékeny­kednek a szocialista közösség egységének erősítésén, a Var­sói Szerződés politikai tanács­kozó testületének 1983 januári prágai politikai nyilatkozatá­ban és a párt- és állami ve­zetők 1983 júniusi moszkvai találkozója közös nyilatkoza­tában elfogadott javaslatok valóra váltásán. Hangsúlyozták a Varsói Szerzoues tagállamainak a NATO tagállamaihoz 1984. május 7-én intézett felhívása jelentőségét. A felhívásban a tagállamok sokoldalú konzul­tációi mielőbbi megkezdését javasolják a katonai erő al­kalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kap­csolatok fenntartásáról szóló szerződés megkötésével kap­csolatban. Rámutattak, hogy a szerződés megkötése jelentő­sen erősítené az államok kö­zötti bizalmat. A Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság a jövőben is hozzájárul az euró­pai bizalom- és biztonságerő­sítő intézkedésekkel és lesze­reléssel foglalkozó stockholmi konferencia sikeres munkájáé­hoz. A katonai szembenállás szintjét csökkentő és a köl­csönös bizalom megteremtését elősegítő megállapodások el­éréséhez minden résztvevő erőfeszítésére szükség van. A felek megerősítették, hogy támogatják az atomfegyver­mentes övezetek létrehozását a Balkánon, Európa északi részén és a kontinens más térségeiben. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy a Magyar Népköztár­saság Minisztertanácsa és a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökeinek tár­gyalásai, amelyek szívélyes légkörben, a teljes egyetértés és nézetazonosság szellemé­ben folytak, hozzájárulnak a testvéri kapcsolatok, a két or­szág együttműködésének fej­lesztéséhez, a szocialista közös­ség egységének erősítéséhez. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke magyaror­szági látogatásra hívta meg Grisa Filipovot, a Bolgár Nép- köztársaság Minisztertanácsá­nak elnökét, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Ä Ravill Kereskedelmi Vállalat az Elektron szaküzleteibe felvesz szakképzett és szakképzetlen eladókat Jövedelem: 3000 Ft-tól 6000 Ft-ig. A vidékieknek utazási költséghozzájárulás. Szálláslehetőség megoldható. Jelentkezni lehet oz Elektron szoküzlet vezetőinél, ^MUUI , alamint a munkaügyi osztályon, J -ím: Budapest IX., üllői út 47-49., telefon: 140-278. Demokraták is szavaztak Reagan mellett Megvalósul az A nyugatnémet dolgozók akciói Szélesedő sztrájk At NSZK-ban ma nem jelennek meg az újságok, mert a nyomdászok sztrájkolnak. Képünkön: a Frankfurter Rundschau frankfaurti székhá­za előtt a nyomdászok sztrájkőrsége. SPD-kongresszus Schmidt megnyitó beszéde A NA T0 fejleszti hagyományos fegyverzetét Erős nyomás Hollandiára Nem kell az amerikai segítség Az öböl menti országok ülése

Next

/
Thumbnails
Contents