Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-17 / 114. szám
■ Abonyi krónikám Kedvezmény a kismamáknak A legjobb megoldás A Budapesti Egyesült Ruházati Szövetkezet abonyi telepe azon ipari üzemeik közé tartozik a nagyközségben, amelyeknél gyakori a termékváltás. Ebben az esztendőben is legalább fél tucat különböző ruházati cikket gyártanak. Az év első néhány hónapjában elkészült 5000 darab úgynevezett féldzseki, a BKV részére 1500 darab tájfunkabát, postai megrendelésre három és fél ezer női, illetve férfi nyári egyenruha, valamint a nagykereskedelem számára kamasz ballonkabátok. A további hónapokban különféle téli holmikat, főleg divatos, utcai kabátokat, majd ugyancsak postás egyenruhákat készítenek. Munka és feladat tehát volt és lesz bőven. Műszakmínusz Néhány évvel ezelőtt beszámoltunk arról, hogy milyen gyakori a termékváltás, és ez mennyi gondot jelent az üzemnek. Ez ma már szinte természetes. Egyrészt azért, mert gyarapodott a szakmunkások létszáma, másrészt a betanított munkásnők többsége nagyobb gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, mint korábban. Ha számításba vesz- szük, hogy napjainkban az anyagellátásra nincs panasz, úgy összegezhetnénk: kiderült az égbolt a BÉR abonyi üzeme felett. Alapjában véve ez így igaz, de a napsütésben árnyak jelentek meg. Például ebben az esztendőben a korábbi két műszak helyett egy műszakban dolgoznak. Az indokokat és az intézkedés hátrányát Győré Józsefné üzemvezető így foglalta össze: — Az intézkedésre emberi és gazdaságossági okokból került sor. Nálunk csak nők dolgoznak, és többségük fiatal, következésképp sok a kismama. Ezek egy része vagy rövidesen igénybe veszi a gyermekgondozási szabadságot, "vagy nemrégen tért vissza. Szövetkezetünknek az utóbbiakkal kapcsolatban van egy humánus intézkedése, mely szerint a gyesről visszatért anyukáktól gyermeke 7—8. éves koráig nem kívánhatjuk meg, hogy két műszakban dolgozzon. Ezt figyelembe véve, a második műszakban mindössze 10—12 emberre számíthatnánk. Így viszont gazdaságossági okokból nem célszerű, hiszen a fűtés, a villamosener- gia-felhasználás költsége magasabb lenne a megtermelt értéknél. Nem lényegtelen, hogy az utóbbi időben több dolgozónkat leszázalékolták, és arra is van példa, hogy a gyesre távozott kismama különböző okok miatt vissza sem tért. Felmondtak — Nem kísérelték meg a hiányzó létszámot pótolni? — De még mennyire. Sajnos, az eredmény nem volt valami megnyerő. Volt és most is van jelentkező, ám eddig többnyire olyanok jöttek, akiket a kéthónapos betanítási idő után sem tudtunk használni. Például olyanok kerestek itt munkalehetőséget, aki korábban betonelem- gyárban dolgoztak, egyik sem tudott varrni és kétszer harminc nap alatt sem tanult meg. Felmondták munkaviszonyukat. Ezért most az az álláspontunk, hogy legyünk inkább kevesebben, de azok értsék a dolgukat. Igényesek vagyunk és leszünk az új munkavállalókkal szemben. — Mi lett a műszakcsökkentés hátránya? — Zsúfoltság. Űjabb gépeket hozattunk, és most, hogy mindenki egy műszakban dolgozik, bizony kicsi lett a dolgozók mozgásterülete. Ez sem jó, de legalább gazdaságosabb a termelés. Előnyös? A körülmények ismeretében nem egyszerű állást foglalni: melyik az előnyös és melyik nem. Mindenesetre az kétségtelen erény, Kog> az üzemnél nehézségek ellenére újra és újra a legjobb megoldást keresik. Gy. F. Tíz életmentő Mélték a megbecsülésre A ceglédi vértranszfúziós állomás vezetője a múltkoriban azzal a kéréssel fordult a Vöröskereszt abonyi csúcs vezetőségéhez, hogy Kovács Gábor abonyi héthónapos csecsemő szívműtétjéhez ritka vércsoportú donorokra van szükség. A később történtekről Pető Istvánná vöröskeresztes titkár a következőket mondta: — Egy ilyen műtéthez nem minden véradó felel meg, ezért általános felhívást nem tehettünk közzé. Így a rendelkezésünkre álló kartonokat egyenként átnéztük, kik lehetnek azok a személyek, akik számításba jöhetnek. Tizenkettőt találtunk, közülük tízen vállalkoztak, hogy a műtét időjontjában a főváros 1-es számú gyermekklinikáját felkeresik. A kimaradó kettő betegség miatt nem mehetett. — A segítségnyújtás feltétele volt, hogy a véradásnak közvetlenül az operáció előtt kell történni. A műtét azért igényelt nagy elővigyázatosságot, mert ritka esetről volt szó, ráadásul a mellkas felnyitása után újabb komplikációval találták szembe magukat az orvosok. Az életmentő közbeavatkozás sikerült, a tíz abonyi donor, köztük az anya két munkatársa is, egyenként 4—4 deciliter vért adott. A gyermek megmentéséhez ösz- szesen 8 literre volt szükség. A hiányzó mennyiséget fővárosi önkéntesek adták. —i Bár az orvosok nem , igényelték az abonyi segítőkész emberektől, hogy az operáció végét megvárják, de ők nem mozdultak, a szülőkkel együtt aggódtak, és tudni akarták, eredményes volt-e a nagy műtét? Sikerült, a kisfiú már otthon van, láthatóan jól érzi magát. A nagyközség önkéntes véradói nem az első esetben vettek részt hasonló életmentésben. Ezt megelőzően egy nagykőrösi fiatalasszony szívműtétéhez hívták be tízüket. Ügy gondoljuk, ők és sok-sok társuk méltóak a társadalom megbecsülésére. Gy. Van miből költeni Az abonyi Ságvári Endre Termelőszövetkezet sikeres gazdálkodásával megteremti a termelés továbbfejlesztésének lehetőségeit. Az idén 24 millió forintot használhatnak fel beruházásra. Ebből 10 millió forintért gépeket vesznek, 5 millióval a folyékony műtrágyát előállító gazdasági társulás költségeihez járulnak hozzá. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM 1984. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK Bövidebb a munka idő Egymást érte a sok szép modell A negyvenórás két tapasztalatai Hatszor nyolc, ötször nyolc és még valamennyi, azután ötször nyolc, vagyis negyven óra: számos munkahelyen így változott a heti munkaidő az esztendők során. A PEVDl ceglédi gyáregységénél, a Kossuth Ferenc utcai két műszakos szalagon és Abonyban a konfekciórészleg két műszakos részénél is áttértek ebben az esztendőben a negyvenórás munkahétre. Az első félév derekán túl már meg lehet kérdezni — például az abonyiakat —, hogyan vált be az új szokás? Győzik-e a napokat, a tervet, a minőséget, a határidőket? Helyi igény szerint Éves szinten összegezve a ceglédi gyáregység két műszakos üzemeinél 12 ezer óra munkával kevesebbet jelent a mostani munkarend annál, mint amennyit az előző esztendőben kellett dolgozni. (A túlórák nem esnek bele ebbe a számításba.) Csak jobb munkaszervezéssel, termelékenységnöveléssel lehet az időmódosulást pótolni. Ezt a feladatot a helyi igény szerint oldották meg a két műszakos üzemrészekben. Tóth Ferencné, az abonyi varroda vezetője az optimisták hangján szólt az eltelt hónapokról. Az itt dolgozók és az egész üzem szempontjából a módosítás pozitívan értékelhető. A két műszakosok legtöbbje családos. Az otthoni feladatokat jobban tudják rendszerezni, a családdal többet tudnak törődni, hiszen az, hogy sok kicsi sokra megy, az időnyereségre is érthető. A negyvenórás munkahét napjait nagyobb munkafegyelemmel, intenzitással töltik. Az első negyedévben a varrni való elegendő volt, folyamatos ellátásban volt részük és a határidő bizony többször is szorosnak bizonyult. Felmérőlapok Az abonyi szalagról többféle termék került le. Varrtak külföldi rendelésre kismamaruhákat, több mint 8 ezret, sokféle modell szerint. Volt olyan fazon, amiből 130 darabot kért a rendelő, s olyan is, amiből 800-at kellett varr- niuk. Szoknyák, szintén egy cég igénye Aszerint tíz modell A győzelmet vették célba Az MHSZ abonyi alapszervezetei lövészklubjainak tagjai a versenyek előtt rendszeresen gyakorolnak. Rossz időben kiváló gyakorlóhely a József Attila Nevelőotthon e célra átalakított pincéje. Felvételünk ott készült. A fegyverek mögött Dirner János, Balogh László és Lakatos Csaba Gyuráki Ferenc felvétele szerint kerültek le az abonyi szalagról. Márciusban egy új cég is belépett a megrendelők sorába. Számukra több mint 3900 ruhát készítettek, devizahiteleseket. Ahhoz, hogy a feladatokat időre és jól teljesíthessék, elengedhetetlen a megfelelő összmunka, vagyis az, hogy ki-ki tudása legjavát adja a szalagon, gondoljon a többiekre, le ne maradjon, vagy rosz- szul varrt munkadarabbal ne keserítse kollégái dolgát. Egy ideje felmérőlapokat vezetnek, személyre szólókat. A minőség javítását segíti a szalagon a gyártás közbeni minőségi ellenőrzés. Ösztönző a minőségi prémium — ám ezt csak akkor lehet kifizetni, ha a teljesítményszázalék is megfelelő hozzá. A szükséges mércét egységesen szabták meg, senki előtt nem titok. Időnyereség legyen Abonyban a munkaidő-módosítás talán kicsit egyszerűbb volt, mint Cegléden, Monoron vagy a nagykátai részlegben. Itt a varrodaiak fő közlekedési eszköze a kerékpár, lévén főként helybeliek. Itt nem kell autóbusz vagy vonat indulási, érkezési rendjéhez igazodni, hogy dolgozóik részére a napi tíz-tíz perc valóban időnyereség lehessen. Ugyanis erre is gondolni kell. A rö- videbb munkaidőt intenzíven kell kihasználni: lehessen ügyesen gazdálkodni tehát a nap többi részével is. E. K. Orvos a klubban Május 18-án, pénteken délután öt órakor a ceglédi Dózsa György ifjúsági klubban dr. Veres Pál szexológiai előadást tart a fiataloknak. Benedek Péter tárlata Benedek Péter Cegléden élő parasztfestő képeiből nyílik kiállítás Szolnokon a megyei művelődési és ifjúsági központban május 18-án, dél* után öt órakor. A június 4- ig megtekinthető tárlatot Kocsis Gyula, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója nyitja meg. Avatásra készülnek A városbeli általános iskolák diákjai lázasan készülődnek a közelgő kisdobos- és úttörőavatásra. Május 25-én a Föld- váry, a Táncsics, a Gerje-tele- pi, a Czárák dűlői, a Körösi úti, a Budai úti és a Mészáros Lőrinc iskolában, 26-án a I Várkonyi iskolában köthetik 1 fel a nyakkendőt a gyerekek. Túra húrokkal Levegőben a Kaláris A Kaláris elnyűhetetlen, ki nem kezdi az idő. Legfeljebb átalakítja. Most éppen a magasba emelte. Két szál gitárral szálltak repülőbe Ferihegyen a ceglédi Kaláris együttes tagjai, Farkasházi István és Hajdú Gábor, majd alig egy óra múltán a berlini légikikötő betonján értek talajt, így kezdődött a négynapos NDK-beli túra. — Május 3-án este szétnéztünk Berlinben, majd másnap a magyar nagykövetségen várták csoportunkat ebédEolt leit 3Z osztály Akciók, árleszállítások Bolt lett a Dél-Pest megyei Afész 40. számú ceglédi áru házának műszaki osztálya < múlt év júniusában. Igaz, hogy csak átmenetileg, amíg az eredeti épületük rekonstrukciója nem teszi lehetővé a visszaköltözést. Tolnay János osztályvezetőtől kérdeztük, hogy hol látogatták szívesebben a vásárlók és mit tesznek ellátásukért? — Manapság az áruház szónak vonzása van! — mondta. — Aki bejött a főtéri áruházba, nézelődni vagy vásárolni tért be. Szinte természetes volt számára, hogy milyen osztályok áruit látja, s ha megtetszett valami, könnyebben nyílt ki a pénztárca is. Csupán a tér másik oldalára költöztünk átmenetileg, a Kossuth Ferenc utcába, a régi női fodrászat helyére. Elmondhatom, hogy mindent megpróbálunk a vásárlókért, mégis csökkent a forgalmunk. — Felhívó táblákat és egy- egy figyelemfelkeltő árut tettünk a bolt elé, csak azok jönnek be hozzánk, akik valamit konkrétan akarnak venni. Kevés a nézelődő, és nem tudjuk úgy kitenni áruféleségeinket sem, hogy valamennyi kínálja önmagát. Ezért például a kézi szerszámok eladása jelentősen visszaesett. Amit nem lát a vásárló, többnyire nem is kéri. Természetesen van olyan műszaki cikkünk is, amiből eltolódott a választék. így például a belföldi hűtőszekrényekből a nagyobbakat keresik. Nekünk a kisebbekből van jelentősebb mennyiség, de kaptunk 120 és 240 literes szovjet hűtőszekrényt is. A Kodry típusút, ami 160 literes még olcsóbban 3400 forintért adtuk. Eddig mintegy 120 darab kelt el belőle. Akciókat rendszeresen szervezünk, amelyekben egy-egy árunkat olcsóbban adjuk. Mivel nálunk nincs meghatározott napja az árleszállításnak, ezért érdemes rendszeresen bejönni hozzánk. Most például az Etamixer turmixgépet 980 forint helyett 600-ért árusítjuk. A közelmúltban új termékkel ismertettük meg a lakosságot, képmagnetofont szereztünk be és adtunk el. Szorgalmazzuk a -fpezőgaz- dasági kisgépek forgalmazását is. Cegléden és környékén ugyanis szinte minden család termel valamit, amihez a jó eszközök mind munkakönnyítők. Permetező gépek, kisker- ti kapálógépek több fajtában is kaphatók. — Előfordul, hogy felvásárlásunknál egy-egy cikkhez olcsóbban jutunk hozzá. Ilyenkor az árkülönbözetet a fogyasztónak mindenképpen visszaadjuk. Természetesen az is előfordul, hogy nem az általunk vásárolt és eladott árunál, hanem más terméknél. A múlt évben 51 millió forint volt a forgalmunk. Ez sajnos közel 3 millióval marad el az áruházi tervünktől. Reméljük, hogy idén a II. félévben visz- szaköltözhetünk felújított épületrészünkbe, s törekvéseink a forgalomban is tükröződnek majd. U. G. re — mondja Farkasházi István. — Délután pedig elindultunk Neukirchbe. Ebben a Drezdától ötven kilométerre fekvő kisvárosban rendezték meg az NDK-ban tanuló magyar ösztöndíjasok szokásos évi találkozóját. Főleg majdani közgazdászok, műszaki mérnökök és elvétve bölcsészek diákoskodnak odakinn jó néhány esztendeig. Fontos, hogy kapcsolatuk a mai magyar valósággal friss, közvetlen forrásból töltekezzen. Ezt a találkozót ilyesfajta alkalomnak szánták, melyre Magyar- országról hívtak meg vendegeket. ■ ■ *— — Hát így kerültünk mi is Neukirchbe. Alkalmi társaink között akadt végzős bányamérnök, aki a hazai felsőoktatás ügyéről tartott előadást, ott volt Dénes Gábor rendező, akinek a KISZ-ről szóló, keményen fogalmazó filmjét le is pergették. — Mesébe illő tájban, egy fenyveserdő közepén álló ifjúsági turistaházban adott a Kaláris este egy negyvenperces műsort. Majd éjjel megismételtük, de ekkor már egyórásra nyújtva. Előadásunk ismert politikai dalokból, népdalokból és megzenésített versekből szövődött össze. Ügy vettem észre, hogy az ottani — egyébként igencsak igényes — közönség kedvezően fogadta szereplésünket. Másnap délután kinn a szabadban szólaltattuk meg a húrokat. Hamarosan körénk gyűltek a fiatalok. Némelyik dalt kétszer is el kellett énekelni. V. S. Autótörténeti kiállítás. Május 22-től 27-ig a ceglédi Kossuth Művelődési Központ B- épületének 3-as termében autótörténeti kiállítás nyílik, amely naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg. Hűek az iskolához Zenei pályát választottak A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskolában május 21-én, hétfőn este fél hat órai kezdettel ismét olyan hangverseny lesz, amelyre igen sokan kíváncsiak. Az iskola volt növendéke, Péntekné Bíró Edit gordonka szakos tartja diplomahangversenyét, együtt Szabados Tóth Gábor klarinét szakos tanárjelölttel. A hangversenyen közreműködik Del- ley József zongoraművész. A ceglédi zeneiskola számon tartja azokat a fiatalokat, akik muzsikus pályára készülnek és középiskolai, főiskolai szinten tovább tanulnak. Népes a névsor. Budapest. Szeged, Debrecen, Kecskemét, Eger, Pécs és Nyíregyháza szakközépiskolái, tanárképző tagozatai a további állomások. Diplomahangversenye műsorát bemutatni ki-ki hazatér, ez is szokás. A most befejeződő tanévben a zeneművészeti szakközépiskolákban tizenkét olyan fiatal tanult, akik a ceglédi iskolában kezdtek ismerkedni a hangszerekkel. Főiskolára, tanárképzőbe, zeneének szakra huszonketten járnak. A hangszer szeretete, a pálya választása egyben azok dicsérete is, akik valameny- nyiünket az alapismeretekhez hozzásegítették: ceglédi zenetanáraiké. KSN 0133—260» (Ceglédi Hfrlar