Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-13 / 111. szám

1984. MÁJUS 13., VASÁRNAP Ronggyá olvassák a meséket Verseléstől múlik a dadogás Ballag már a ven diák Budakeszin Gaudeamus igitur..: § Ide senki sem önszántából jött, hanem mert hozták, az aj­tó nem arra van, hogy nyíljon, hanem hogy csukódjon. Kulcs­ra zárt ajtók, kulcsra zárt in­dulatok. Ami kívül rekedt, ab­ból legkevésbé a kultúra hi­ányzik. Belopódzhat-e mégis oda, ahonnan csak szöknek a gondolatok? Sorvadó képzés Eperjesi Ernő, az aszódi nevelőintézet igazgatója a múltba visszakanyarodva ke­resi a választ: — Az intézmény feladata az, hogy a környezetükből időlegesen kiszakított gyere­keket alkalmassá tegye közös­ségi életre, kenyérkereső fog­lalkozást adjon. Az oktatás, a nevelés módszere, eredmé­nyessége az egymást követő generációkkal együtt válto­zott. Az 50-es, 60-as évek őszinte, még lelkesedni tudó vagányaival, de még a csöve­sekkel is könnyebb volt bánni, mint a mostani fiatalokkal. Nehezen mozgathatók, nem szeretnek tanulni, dolgozni. Szinte valamennyi növendé­künk iszik, ha módja van rá. A szabadságról visszatérve ál­talában a felismerhetetlensé- gig részegek. Harmaduk ko­moly betegségekben szenved a szipózástól és az egyéb kábító keverékektől. A szervezetük annyira hozzászokott, hogy ne­hezen viselik a hiányát. So­kan írni-olvasni is alig tud­nak, a többség csak az ötö­dik, hatodik osztályt járta ki. Tíznél több szakma oktatásá­ra van lehetőség, de a képzés sorvad, mert a mulasztásokat kell bepótolni. Ha mindehhez hozzászámítjuk a rossz csalá­di hátteret, a rengeteg meg­próbáltatást, a megcsalatást, akkor nagyjából a kulturális színvonalúikról is képet alkot­hatunk. — Mindez nem jelenti azt, hogy ne volna rá igényük, mert nagyon is van — foly­tatja az igazgató. — Voltak itt rangos előadások, amikor még léteztek az utazó színhá­zak. Hatalmas tapsvihar tört ki, s az is előfordult, hogy prózai darabban jeleneteket kellett megismételni. Hasonló élményekért most Gödöllőre kellene utazni, de nincs bu­szunk. Ezért marad a hakni, amiben van jó is és csapni­való is. A színvonalat meg kell fizetni, s nekünk éppúgy kevesebb pénz jut erre. mint mostanában minden művelő­dési háznak. Sokat pótol a televízió, a hétfőnkénti mozi­előadás, van könyvtárunk, gi­tárzenekarunk, rendezünk klub délutánokat, szavalóverse­nyeket. Sokan űznek különfé­le sportokat, vannak pályáink és tornatermünk. Hétezer kötet Amint az irodából az ott­hon felé tartunk, találkozunk a könyvtár törzsolvasóival. Néhány perccel a nyitás után már ott toporognak az ajtó­ban. Fordul a zárban a kulcs, betódulnak, mustrálják a pol­cokon sorakozó olvasnivaló­kat. A szemközti falon, a cí­mer alatt felirat hirdeti: A könyv jó barát. — Körülbelül hétezer köte­tünk van — mondja Jakus Sándor, a könyvtár vezetője. — Főleg a kalandos történe­tek, a krímiik, az útleírások forognak közkézen, de kérnek a tananyaghoz kapcsolódó ol­vasmányt is. A legnépszerűbb­bek azonban a mesék, rongy- gyá olvassák őket. A magya­rázat egyszerű: sokan csak ezt értik meg, nem is próbálkoz­nak mással. T. I. öt könyvet választott ki. Közöttük van egy krimi, egy kémtörténet és a többi is fordulatos regénynek látszik. — Kint is könyvtári tag voltam, rengeteget olvastam — mondja. — Ahogy bekerültem, itt is beléptem. Gyorsan, álta­lában két-három hét alatt végzek egy ilyen pakkal. Má­sok sportolnak, én olvasok, amennyit és amikor csak lehet. F. J. fel sem néz, amikor megszólítom, szemérmesen la­pozgat tovább. A Tretyakov Képtár anyagát bemutató, an­gol nyelvű albumba mélyed. — Azt látom, hogy nem ma­gyarul van írva. de ez nem is érdekes — szólal meg végül. — Szeretem a képeket, mert szépek. Gyakran megpróbálom lerajzolni, utánozni, amire emlékszem. Csak mesét szok­tam olvasni. Hogy x melyi­ket ...? Hát A kis herceget. Hullámzik a szó Az emeleti folyosóról nyíl­nak a csoportok otthonai. A húszas körzetbe lépünk be. A fal mentén beépített szekré­nyek. előtte asztalok, székek, a szobád’ "Sferkában televízió, lemezjátszó. Ebből a helyiség­ből nyílik a hálóterem is. Emeletes ágyak, húsz fekvő­hely, de csak tizennégy fog­lalt. Jakab Géza nevelőtanár befejezi a foglalkozást, a gye­rekek mehetnek az udvarra focizni, tob« — Éván te kétszer minden csoport tart klubdélutánt — mondja, Először is el kell dönteni, 'íjogy mit akarunk: irodalmi műsort vagy valami vidám dolgot. A gyerekek gondolkoznak rajta, hozzák az ötleteket, gyűjtik az anya­got, aztán próbálunk. Másfél­két hónapos kemény munka árán áll össze a program. Né­ha egészen színvonalasra sike­redik. Példa rá a József Atti­la, Ady Endre, Radnóti Miklós és Petőfi Sándor szerelmi költészetét bemutató műsor. Rendszeresen megemlékezünk a különféle évfordulókról, és szavalóversenyeket is rende­zünk. Ezen mindenki indul egy verssel, s a csoportok leg­jobbjai jutnak tovább. Éppen a múlt héten volt a döntő. Csak a folyosó másik olda­lára kell átmenni, hogy meg­ismerhessük a győztest. S. S. József Attila: Kései sirató c. versével nyert. Tíz eszten­deje kavargott benne egy sor, de nem tudta, miből való. Itt lelt rá. Az otthonvezető első szavára kötélnek áll. Ahogy a pályáról feljött, stoppolt, ki­térdesedett melegítőben, a két számmal kisebb, letapo­sott sarkú tornacipőben kiáll a szoba közepére és szaval. A fejét előre szegi, konokul a távolba mered, ömlik, hul­lámzik belőle az indulat, a meleg szó. Csak ámuiunk. Megtörtént a csoda. Ám meg­történt az ötödik helyezett F. J.-vel is. Tőle Benjámin László: Mi csinál a fiú c. ver­sét hallottuk. Róla is szólt. Miközben mondta, múlt szo­rongó dadogása. De kiírnám a nevüket! Kövess László Szülők, nagyszülők, barátok szorullak ki tegnap délelőtt a bu­dakeszi gimnáziumból, azok közül, akik a két osztály, ötven­egy diák búcsúját, a ballagást szerették volna végignézni. Öl­tönyben feszengő fiúk, könnyeikkel küszködő lányok, majd­nem felnőttek járták végig az ismerős termeket, folyosókat. Búcsúztak, bár hétfőn visszatérnek, hogy az utolsó erőpróbán, az érettségin megméressenek. Felvételünkön a IV/A osztály ballagó diákjai: Pethő Tímea, Bajorits Zsuzsa, Hegedűs Anikó és Kozári Gábor Erdős! Agnes felvétele Nemcsak gyermekmegőrző Vakáció a nyári napköziben Az iskolás gyerekek még nagyon hosszúnak érzik azt az időt, ami a tanév végéig hátra van. Az iskolák vezetői, a pedagógusok azonban már most tervezik a nyári tennivalókat. A vakációt jelző csengőszó ugyanis nem jelenti azt, hogy szeptemberig semmi gondjuk a gyere­kekre. Hiszen a szülök többsége dolgozik, nagymama sincs minden családban, aki vállalhatná az unokákat. Éppen ezért kell az iskolák­nak is részt vállalni a tanulók felügyeletéből a nyári napközikkel és táborokkal. Pest megyében nincsenek túlságosan nagy hagyományai a nyári napközinek, az ez iránti igény 1978-ban lendült föl igazán, azóta pedig meg­négyszereződött. Például 1982- ben, már a megye több mint száz településén szerveztek nyári napközit, vagy napközis tábort, ahol mintegy ötezer kisdiák töltötte el a vakáció­nak legalább egy részét. Amint azt a megyei taná­cson Martinusz Ferenctöl megtudtuk, a cél az, hogy mi­nél több gyerek töltse a nya­rat napközükben, táborokban. Ennek fontosságát nem kell különösebben magyarázni, elég a kulccsal a nyakukban csel­lengő gyerekekre, a sok bal­esetre gondolni. Éppen ezért a helyi tanácsokat, az iskolá­kat arra ösztönzik, hogy mér­jék föl az igényeket a szülők körében és ahol csak lehet, ott szervezzék meg a nyári napköziket, táborokat. Meggyőzni azonban nemcsak a szülőket kell, hanem a ma­gukat a pedagógusokat is, hogy vállalják a plusz felada­tot. Sőt, a meggyőzés önmagá­ban kevés, érdekeltté kell őket termi, mégpedig az eddiginél jobban. A kívánatos ugyanis az lenne, ha egy-egy pedagó­gus minimum egy, de inkább két hetet vállaljon. Több ta­nács például már az elmúlt években is úgy oldatta meg a problémát, hogy külön szerző­dést kötött a feladatra a pe­dagógusokkal, s így elfogad­ható módon tudta honorálni a nyári munkát. Nem könnyű a megfelelő feltételek megteremtése sem. Köztudott, hogy az iskolákban a nyár a tatarozások, karban­tartások ideje, Ennek ellené­re meg kell oldani, hogy a gyerekek ne a les tő létrák és az udvaron felhalmozott épí­tőanyagok között töltsék el napjaikat. Egyébként sem túl­ságosan szerencsés, a diákokat a vakáció idején is az iskola megszokott falai közé zárni. De sajnos, arra még nincs meg mindenütt a lehetőség, hogy valahol másutt szervezzék meg a napközis tábort. Ahol viszont adottak ehhez a feltételek, ott ezt az utat célszerűbb választani, amint ezt a tanácsok többsége teszi is. Ott pedig, ahol eddig az iskolák külön-külön oldották meg tanulóik nyári felügyele­tét. érdemes keresni a közös megoldást, hiszen egy-egy is­kolából nem jelentkeznek túl sokan. A kis falvak gondjait pedig a körzetközpontoknak kellene átvállalniuk. Nagyon jó, követendő példával jár elöl néhány nagyüzem is a Dokiimenlumkötetct ajánlok az olva­sók figyelmébe: a Kossuth Kiadó a napokban jelentette meg az Or­szágos Ifjúsági Bizottságról szóló köte­tet. Az OIB a két háború között a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt if­júsági mozgalmának irányító szerve volt. Tagjai voltak többek között Ság- vári Endre, Kulich Gyula, Vágvölgyi Tibor. Goldmann György, Bakonyi Se­bestyén Endre, Révész Ferenc, Kállai Eva, Fock Jenő, Orbán László — hogy csak az ismertebb neveket említsem. Eddig még nem jelent meg átfogó mű erről a szervezetről, pedig jelentősége országos volt. A magyar munkásmozga­lom kitörölhetetlen része, egy időben a legjobb erőket vonzotta magához, olyan munkás- és értelmiségi fiatalokat, akik később a kommunista párt tagjaiként nagyszerűen tevékenykedtek. Sajnos, mindmáig keveset tudnak ha­zánkban arról, hogy ez az ifjúsági szer­vezet létezett. Ez a kötet most pótol va­lamit. Bakó Ágnes és Svéd László szer­kesztette. Bakó Ágnes írt hozzáértő elő­szót, állította össze az illusztrációkat. Vágvölgyi Tibor, Szegedi Andor, Hazai Jenő és Móró István, Lakos Éva, Kende István, Kelen Béla és Keresztes Tibor, valamint Csatár Imre emlékezik vissza a kötetben az OIB-ra. Megtalálhatók a könyvben azok a dokumentumok, ame­lyek 1927 és 1942 között jelentek meg és az Országos Ifjúsági Bizottsággal, il­Politikai könyvek Emlékezés az OIB-re letve annak nevében a munkásfiatalok­kal foglalkoztak. Az eddig megemlített nevek is mu­tatják, hogy mennyire érdekes ez a könyv és mennyire hiányt pótol. A mai fiatalok ugyanis sokat panaszkodnak, hogy nincs elég lehetőségük a múlt meg­ismerésére, nem olyan „forradalmi” az idő, amelyben nagyot lehetne cseleked­ni. Persze, hogy mások a viszonyok, de a mai idők sincsenek tennivalók nélkül, az bizonyos. Elég csak megemlíteni a szocialista építés bonyolult feladatait és az élet javítását célzó intézkedéseket. S itt van a legutóbbi párt KB-határozat, amely gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztésének irányelveit tartal­mazza. s amely a fiatalok számára is ad éppen elég tennivalót. Persze, ma má­sok a viszonyok, most a szocializmust építjük, magunknak dolgozunk. Nem le­het semmilyen formában sem összeha­sonlítani a mostani időiket a felszabadu­lás előttiekkel. Érdemes azonban megis­merkedni az akkori viszonyokkal, azzal, hogy kik szervezték és vezették a ma­gyar munkásifjúság harcát, s az OIB milyen szerepet töltött be az MSZDP életében. A könyv éppen azt mutatja meg, hogy a csaknem másfél évtizedes harc, mun­ka, tevékenység hogyan bontakozott ki, milyen eredménnyel járt, mennyire mozgósította a magyar fiatalokat. A könyv tartalma egyben tanulság is a mai fiatalok számára, hogy ezek a moz­galmi fiatalok nemcsak pártmunkát végeztek, hanem áldoztak a sportnak, a kultúrának és nem vetették meg a szó­rakozást sem. A mozgalmi fiatalok a nehéz küzdel­met össze tudták egyeztetni az ifilendü­lettel, s minden körülmények között emberek tudtak maradni. A második világháború kitörése, majd a Horthy- hatalom hadba lépése következtében az OIB munkája egyre lehetetlenebbé vált, majd az 1942-es úgynevezett leventetör­vény alapján az OIB és az ifjúsági cso­portok nem működhettek többé. Az if­júsági mozgalom azonban tovább élt, tagjai közül nem egy eljutott a fegyve­res ellenállás megszervezéséig, részt vett az antifasiszta ellenállásban, vagy illegalitásban szervezte a kommunista pártot, s vállalta az ország lakossága kö­zött a hazafias és internacionalista ne­velést. Érdemes életükkel, munkásságukkal megismerkedni. Gáli Sándor nyári napközis táborok szer­vezésével. A nyári napközi, a tábor természetesen nem lehet pusz­tán gyermekmegőrző. Hivatá­sát csak abban az esetben tölt­heti be, ha érdekes, szórakoz­tató és játékos, tehát a vaká­cióhoz illő programokat kí­nál a gyerekeknek. A feladat nem merülhet lei a megfelelő hely kiválasztásában és a ne­velők toborzásában. Remek partnerek lehetnek a szünidei programok megszervezésében a könyvtárak, a művelődési házak és a mozik, is. S arról sem szabad elfeledkezni — különösen ott, ahol a tanter­mekben működik a nyári nap­közi —, hogy a gyerekeknek rendkívül nagy a mozgásigé­nyük. A kirándulások, a strandlátogatások és a sport- rendezvények maradandó va- kációs élményeket és tartal­mas időtöltést kínálhatnak a tanulóiknak. , . M. Nagy Péter In memóriám Sz. S. A hír megkésve érkezett: Szabó Sándor, az abonyi eneiskola nyugalmazott igazgatója április 20-én rosszul lett, május 2-án meghalt, ötödikén eltemet­ték. A halála előtti héten há­rom teltházas hangver­senyt rendezett Albertir- sán és Abonyban, s boldog volt, hogy szárba szökkent az általa elültetett mag, százak és ezrek hallgatják és értik a zenét szűkebb pátriájában. Szabó Sándor megszál­lott volt. Megalapította és harminc évig vezette az or­szág első falusi zeneiskolá­ját Abonyban. Számmisz­tika is lehet: harminc ki­helyezett zenei tago* zatot honosított meg, s ezekből önállósult Vác, Szentendre, Érd, Monor és Tápiógyörgye zeneiskolája. Szinte elmondhatatlan, mennyire ragaszkodott köz­vetlen környezetéhez, Abonyhoz, s mennyire szí­vén viselte a hazai hang szeres oktatás sorsát. Fá­radhatatlannak tűnt. Szer­vezett, emberekre hatott, tanárokat nevelt, közössé­geket, s mindig büszke volt az abonyi csapatra. Lehe­tett is. Abony éneklő, mu­zsikáló nagyközség lett, ál talános iskolájában ének­zenei tagozat, nevelőottho­nában fúvószenekar műkö­dik. A zeneiskola növen­dékeinek a híre messzire szállt, vitték maguk a gye­rekek. Szabó Sándor hitt a zenei nevelés erejében. Mindenkit részesíteni akart abban a jellemformáló akaratot edző és örömet szerző muzsikában, amit a hangok világa és varázsa jelenthet az ember számá­ra. Azok közé tartozott, akik tevőlegesen is Kodály nyomdokain haladtak és haladnak. Ugye, érdemes élni? — mondta április 25-én Al- bertirsán, ahogy körbepil­lantott, s látta a muzsiká­tól mosolygó arcokat. Most már munkásságát kell foly­tatni és őrizni emlékét. Május 9-én töltötte volna be hatvanötödik életévét. Molnár Zsolt Rádiófigyelő FŰTŐL FÁIG. Ráillene a természet- és környezetvédel­mi jelző Balogh István műso­rára, ám annál sokkal több: ismeretterjesztő, figyelem fel­keltő és lelkiismeretébresnő perceket ad esti hallgatóságá­nak. Azok pedig annak ellenére szép számmal akadnak, hogy mindig későn, pénteken pél­dául este tíz előtt sugározzák. Ezúttal a Vértes kevéssé is­mert természetvédelmi terüle­tére kalauzolta el dr. Izsépi István botanikus „idegenveze­tésével”. S mi mindent tud­hattunk meg tőle. Például, hogy Várgesztes, Vérteskozma s a környékbeli települések kornyékén egy csepp északra költözött mediterránumba csöppenhet a látogató, ahol szabadon terem és virágzik a szépséges orchidea, ahol olyan fák találhatók, mint a keleti gyertyán, amivel tömegesen legközelebb csak a Fruska - Gorában és Jugoszlávia legdé­libb vidékein találkozhatunk csak. Erre találjuk, Csákvár mel­lett az Eszterházy-barlangot, amit azért nem zárnak el a látogató elől, mert tudják, ak­kor végképp tönkremenne fau­nája és flórája, amit így csak az alkalmanként arra vetődő hívatlan „természetbarátok” károsítanak azzal, hogy pél­dául tüzet gyújtanak a bar­langban. Pedig itt, ahol egy­koron hiénák is éltek, a tu­dósok éppen száznyolcvanféle őskori állatfaj létét regisztrál­ták — csontjaik alapján. Ter­vezték, hogy gipszmásolatai­kat be is mutatják, de letet­tek róla. mert úgy vélik, a tömeges látogatás visszavonha­tatlan károsodással iárna. így védtelenül — remélik — vé­dettebb! Szerencsére sokan vannak, akik felvállalják e természe­ti szépségekben oly gazdag tájegység megóvását. Ilyen ember Jurcsik Károly építész- mérnök és felesége, akik nem kevesebbre vállalkoztak an­nál, minthogy megvédjék a korábban kihalásra ítélt, s az­óta üdülőfaluvá lett Vértes­kozma fantasztikus szépségű műemléki faluképét. Minden betelepülő budapes­ti, veszprémi, tatabányai ház- tulajdonost rávettek arra, hogy házaik felújítását, korszerűsí­tését, azok eredeti szépségét, jellegzetességét megőrizve vé­geztessék el. S fogyhatatlan energiájuk átragadt minden falubelire, közös munkálkodá­suk eredményeként maradt meg az egykori német telepe­sek alapította falu rendtartó jellege, amit — talán még a Nógrád megyei Hollókőnél is szebben — őriznek. Balogh István kimondatla­nul is meginvitált mindenkit: látogasson el, ki teheti, ha szé­pet akar látni. SZOMBAT DÉLELŐTT. Az ismét tarka, változatos prog­ramból most egyet ragadunk ki. Azt a riportot, melyben a Szigetcsép határában folyó, s az egész falut bűzzel, füsttel beterítő vagonégetést járták körül. A BKV a bodrogolaszi tsz munkásaival itt égetteti el leselejtezett vasúti kocsijait, mielőtt azok vasszerkezetét feldarabolnák, és újraolvaszta­nák. A riport, végén a tsz főága- zatvezetője megígérte, a jövő­ben a falutól távolabb végzik majd el a munkát, és ideiéről jó előre értesítik a szigetcsé- pieket. Nem lehetett volna mindezt előbb is megtenni? B. II. 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents