Pest Megyei Hírlap, 1984. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

1984. MÁJUS 11., PÉNTEK Adjuk-veszik... Félidőben a lakótelep építése Kedden tartotta májusi ülését a városi tanács végrehajtó bi­zottsága, Villási László elnök- helyettes tájékoztatta a testü­letet a Duna-parti lakótelep építésének jelenlegi helyzeté­ről és a következő évek felada­tairól. Nyolc év alatt A lakótelep előkészítő mun­kálatai 1975-ben kezdődtek, a voltaképpeni építés a követke­ző esztendőben startolt. Az el­ső ütemnek — az eredeti ter­vek szerint — 1980-ban kellett volna elkészülnie, ám már ez is két évet csúszott, az utak építése pedig csak nemrégiben fejeződött be. Az építkezés első ütemében 1552 lakás készült el, a duna­keszi házgyár F—50-es és K— 30-as épülettípusaiból. Ezer OTP-, 296 szövetkezeti és 256 tanácsi bérlakás az első ütem eredménye. Az otthonokon kí­vül megépült a 12' tantermes 4. számú iskola, egy 100 sze­mélyes óvod-» és 60 személyes bölcsőde, sőt terven felül két 75 személyes lakásóvoda és e tanév elejére egy Betonyp óvo­da várt további száz gyerme­ket. Sok lakótelepen panaszkod­nak, hogy csak késve, jóval a beköltözés után épülnek meg a szolgáltató egységek. Dunake­szin erre nem lehet panasz. Menet közben épült a lakóte­lepet kiszolgáló ■ élelmiszer ABC és ruházati iparcikk áru­ház, s ezeket egészíti ki a szol­gáltató központ, ahol minden­féle személyi szolgáltatás he­lyet kapott a Patyolat fióktól, a fodrászaton át a gyógyszer- tárig. Éppen egy esztendeje, hogy átadták a körzeti orvosi, és fog­orvosi rendelőt, s e hónap ele­jétől a terhes anyáknak sem kell a szakorvosi rendelőinté­zetbe járniuk a tanácsadásra, ár. Szabó György nőgyógyász —itt a telepi rendelőben várja őket s csupán az időszakos la­boratóriumi vizsgálatokra kell bemenniük a városba. Időközben bebizonyosodott, hogy például a postahivatal és az élelmiszer kisáruház máris kicsi. Pedig az ezután épülő lakások gazdái ugyancsak eze­ket veszik majd igénybe. A második ütem lakásaihoz újabb 12 tantermes általános iskolát, 100 kisgyermek elhe­lyezésére alkalmas óvodát és egy 60’ személyes bölcsődét is terveznek. A beruházási prog­ram szerint már építik az el­ső magasházat, melynek hat lépcsőházában a kivitelező Pest megyei Állami Építőipari Vállalat már a hiánypótlási munkákat is elvégezte. Elkészültek a kiviteli tervei az óvoda-bölcsőde együttes­nek is, ám megépítésükre már csak a következő ötéves terv­ben lesz mód. S ugyancsak pénzhiány akadályozza — no­ha ez szerepel ebben a terv­ciklusban — az iskola megépí­tését. Módosításokkal Vannak másféle gondok is. Az energiatakarékossági elő­írások miatt a házgyár ebben az évben beszünteti a K—30- as típusú panelek gyártását. A II. ütemben ebből 256 lakás építését tervezték a most épü­lőkön kívül. Az év második felében egy újabb — U jelű — típus gyártásába kezdenek. Az ebből készülő lakások alap­területe, s ennek kapcsán az egy-egy lépcsőházban felépít­hető lakások száma is eltér a korábbiaktól. (A földszinteken például nem lesznek lakások, itt később kis üzletek, szolgál­tató egységek kaphatnak he­lyet.) Ez a típusváltás szükségessé teszi a lakótelep-építés máso­dik üteme beépítési tervének és beruházási programjának módosítását is. A második ütemben összesen 1320 lakás épül majd jel a Duna-parton. A tervek egy parkolóház fel­építésére is lehetőséget biztosí­tanak. A városi tanács megbí­zást adott egy tanulmányterv készítésére, melynek alapján garázsszövetkezet létesülhetne. Mibe kerül? Az újságok apróhirdetései között böngészők gyakran ta­lálkoznak dunakeszi címekkel. Űj lakók jönnek, régebbiek el­költöznek, sok lakás gazdát cserél. Van, aki eladja, más visszaadja az OTP-nek, s a ta­nácsi értékesítésű lakások tu­lajdonosai közül sokan a ta­nácsnak kínálják fel megvé­telre lakásaikat. Ezért a városi tanács végrehajtó bizottsága áprilisi ülésén határozatot ho­zott arról, hogy négyzetméte­renként hány forintért értéke­síti és vásárolja vissza a ko­rábban eladott lakásokat. A Barátság úti tanácsi érté- kesítésű lakások visszavásárlá­si és újraéntékesítési árát négy­zetméterenként 9729, az Isko­la utcaiakét 9200 forintban ál­lapította meg. A vételnél és az eladásnál is figyelembe veszik természetesen — mint érték- csökkentő tényezőket — a ter­mészetes elhasználódást meg­haladó hibákat. Ezek mértékét esetenként a városi tanács pénzügyi osztálya állapítja meg. Kórusmuzsika Szépséges jubileumon Az elmúlt hét szombatján a József Attila Művelődési Köz­pont színházterme adott ott­hont az Éneklő ifjúság moz­galom egyik megyei díszhang­versenyének. A megye északi részéből tíz iskolai nagykórus mutatta be műsorát, közöttük a dunakeszi 2-es és 3-as szá­mú általános iskola, a gödi Németh László Általános Isko­la, valamint a váci Hámán Ka­Tíz nap múlva Az ifjúsági napok műsora Május 21. és 27. között idén harmadszor rendezik meg a dunakeszi ifjúsági- napokat. Garamszegi Zsuzsanna köz- művelésügyi felügyelő érde­kesnek ígérkező, változatos programot vázolt fel. A rendezvénysorozat első napján két találkozó tarthat számot az érdeklődésre. Dr. Veres Pál orvos a középisko­lásoknak beszél őszintén a szexről, a városi könyvtár klubtermében Teknős Péter­rel találkoznak olvasói. Május 22-én kedden Sport és művészet címmel vetélke­dő lesz a 2. sz. Általános Is­kolában. Csütörtökön a DVSE- pályán kézilabda-mérkőzést játszik az 1. sz. Általános Is­kola csapata a gödi diákcsa­pattal. Pénteken zenés népi mesejátékot, a Csillagszemű ju­hászt mutatják be a művelő­dési központban, ahol délután rendezik a 2. sz. Általános Is­kola úttörő- és kisdobosavatá­sát. Az ifjúsági napok csúcspont­ja, mint minden évben, idén is a gyermeknapi majális a Vasutas-sportpályán. Lesz itt aszfaltrajzverseny, kispályás foci és asztalitenisz-bajnokság, valamint kerékpáros ügyessé­gi bemutató. Ez utóbbit a fóti Vörösmarty Művelődési Ház és az FTC kerékpáros-szakosztá­lya szervezi. A népművészeti kirakodóvá­sár békésen megfér majd az­zal a csereberefórummal, amelyen a gyerekek kínálhat­ják megunt játékaikat, köny­veiket. A Közlekedésbiztonsági Ta­nács kerékpáros ügyességi és KRESZ-vetélkedőre várja a gyerekeket. A mozisátorban mesefilmeket vetítenek majd, s aki megunja, részt vehet a közös játék- és bábkészítés­ben, megnézheti a repülőmo- dell-bemutatót. vagy benevez­het az Egészségünkért elneve­zésű szellemi vetélkedőre. Fel­lép majd Takács Roland bű­vész, Nagy Réka énekes, Va- jek Róbert rádióriporter-já- tékmester szólítja majd a Já­tékos bolondságok című mű­sorban játékra a gyerekeket. Kis- és nagydiákok, felnőt­tek egyaránt élvezhetik Ke­resztes Tibor discoműsorát, akárcsak a május 25-i pénteki Hobo-koncertet. S ha mindeh­hez jó idő is párosul, semmi sem akadályozhatja meg, hogy ismét sikeres legyen az ifjú­sági napok szervezőinek mun­kája. Mozi Vörös Csillag Filmszínház: Vasárnapig a Csillagok hábo­rúja című amerikai tudomá­nyos-fantasztikus filmet vetí­tik két részben, csak este 3/4 6-kor. Szombaton és va­sárnap délután 1/2 4-kor szí­nes magyar mesefilmet néz­hetnek meg a gyerekek, a Sze­gény Dzsoni és Árnikát. Hét­főn és kedden a Gallipoli cí­mű színes ausztrál filmet, csü­törtöktől pedig az Ezermilü- árd dollár című francia poli­tikai filmet vetítik a mozi­ban. Ez utóbbit csak 14 évnél idősebb nézők számára. József Attila Filmszínház: Vasárnap a Dühöngő Bika cí­mű amerikai, hétfőn Az utol­só metró című francia, szer­dán és csütörtökön az S. O. S. Concorde című olasz kaland­filmet nézhetik meg az érdek­lődők a gyártelepi moziban. tó és Petőfi Sándor tanintéze­tek kórusa. Kovács Lajos, a Kórusok Országos Tanácsának megyei szakfelügyelője emlékezett az Éneklő ifjúság mozgalom öt­ven évvel ezelőtti „zászlóbontá­sára”. A szervezők hármas célt tűztek maguk elé: a mozgalom résztvevői igényes műsorral, a társadalom minden rétegét képviselve lépjenek fel, a kö­zös éneklés öröméért. Mindhárom cél maradékta­lanul megvalósult ezen a szombati díszhangversenyen. Hideg Ilona, a Magyar Út­törők Országos Szövetségének megyei titkára elismerését fe­jezte ki a rendezőknek, a du­nakeszi 3. sz. Általános Isko­la tantestületének és a városi úttörőelnökség kulturális szak- bizottságának. Kinevezés A városi tanács végrehajtó bizottsága a dunakeszi ön­kéntes tűzoltó-egyesület pa­rancsnokává Szabó Jánost, helyettesévé Brinczka Józse­fet nevezte ki. A győzelem napján Megemlékezés Szerdán a dunakeszi házgyárban, a fóti Vörös­marty Művelődési Házban és a gödi Kilián György Általános Iskolában emlé­keztek meg a II. világhá­ború befejezéséről. A házgyár ebédlőjében dr. Janda Frigyes, a gödi diákok és tanárok előtt Romsich Ignácné történe­lemtanár mondott emlék­beszédet. Foton a KISZ nagyköz­ségi bizottsága, a Hazafias Népfront elnöksége és a magyar Vöröskereszt helyi szervezete közösen tartott ünnepséget. Itt Vetési Im­re, a dunakeszi pártbizott­ság munkatársa beszélt a harminckilenc évvel ez­előtti szép májusi napról, amikor a világ számára el­következett a béke. Manapság, amikor szerte a világon helyi háborúk tartanak rettegésben em- bermilliókat, ismét nagyon időszerű a Vöröskereszt világnapjának jelszava: „Emberiességgel a bé­kéért!”. íHírik — Ballagás. Szombaton dél­előtt 10 órakor tartják balla­gási ünnepségüket a gimná­zium végzős növendékei. Sza­bados Miklósné osztályában 24, Varga Tiboréban 22 diák készül az érettségire. — Előzetes. Jövő szombaton délelőtt 9 órakor a művelődé­si központ színháztermében rendezik a KISZ városi bizott­ságának küldöttértekezletét. — Vetélkedő. Holnap dél­előtt 10 órakor a József Attila Művelődési Központ színház- termében rendezik a testvér­megyéink — Omszk, Suhl, Szófia — életével foglalkozó szocialista brigádvetélkedő megyei döntőjét. — TIT-előadás. Kedden má­jus 15-én 5 órakor Harangok városa címmel ismeretterjesz­tő filmvetítést rendeznek a nyugdíjas kirándulók klubjá­ban. ÜGYELET Mától az alábbi orvosok tar­tanak hétvégi és éjszakai ügyeleti szolgálatot a Bem utcai szakorvosi rendelőinté­zetben : Ma, holnap és vasárnap dr. Földesy Iván, hétfőn dr. Gó- guez Attila, kedden dr. Maxin Mihály, szerdán dr. Varga Imre, csütörtökön dr. Debre- czeni Loránd, jövő pénteken: dr. Maxin Mihály. Az ügyeletes orvostól sze­mélyesen, vagy indokolt eset­ben — a 41-600-as telefonon lehet segítséget kérni. OUWAJCESZi ^MUla A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Vetik a kukoricát E hét végén befejezik a kukorica vetését a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezetben. Ebben az évben a közös gazdaságban 2000 hektáron termesztenek tengerit. Felvételünkön Naszódi Ferenc és Lakatas Antal Pioneer-vetőmaggal tölti fel az SPC- ■1" - — vetőgépet. ­Tizenhét klubban Mit nyújt az MHSZ? A városi majálison nagy si­kert aratott a Magyar Honvé­delmi Szövetség modellező klubjának bemutatója; Ennek kapcsán kerestük fel Sólymo­st Lajost, az MHSZ városi tit­kárát, s kértük, tájékoztasson arról, hogy milyen szerepet vállal a honvédelmi szövetség az ifjúság nevelésében. — Azt hiszem, nincs olyan gyerek, aki egyszer ne szeret­ne pilóta lenni. Városunk minden iskolájának van mo­dellező szakköre, ahol a gye­rekek — miközben elkészíte­nek egy-egy kis repülőgépet —, megismerkednek a fizika és a mechanika alaptörvényei­vel. Ennek a szorgalmas, ki­tartó munkának eredményei a majálison is bemutatott mini­repülőgépek. Olvasóink írják Mecénás kerestetik... Ebben az évben a Dunakeszi SE női kézilabdaszakosztálya nem indította el a bajnokság­ban az évek óta megyei I. osz­tályban szereplő felnőttcsapa­tát. Ennek oka nem a sikerte­lenség, hiszen felnőttjeink a legutóbbi bajnoki évben a kö­zépmezőnyben végeztek, az ifi­csapat pedig visszaszerezte 3. •helyét. E visszalépés azonban ko­rántsem jelenti azt, hogy meg­szűnt volna a női kézilabda­élet Dunakeszin. A város isko­lái közül évről évre kiemelke­dően szép eredményeket ér el az 1 sz. általános iskola csapó­fa. Tavaly bejutottak az úttö­rő-olimpia országos döntőjébe is. Nem szűnt meg a szakosztá­lyi munka sem. Ellenkezőleg, zakosztályunk továbbra is mű­ködik, bizonyságát adva, hogy nincs baj az utánpótlással. Két csapatunk szerepel a budapes­ti serdülőbajnokságban. Az 1968—69-es születésűek — a „legidősebb” serdülők — hat mérkőzést játszottak eddig — nem éppen sikertelenül, hiszen négy mérkőzésüket megnyer­ték. Legyőzték a Budapesti Hú­sost, kétszer az Építők csapa­tát, a legutóbbi nagy csatában győzedelmeskedtek a Sparta­cus csapatának leányai fölött. Két vereségüket a Goldberger és a Budapesti Vasas serdülői ellen szenvedték el. Ugyancsak rendszeres baj­nokságban vesznek már részt a legkisebbek, az 5—6. osztá­lyosok is. Budapesten minibaj­nokságban szerepelnek, szintén szép sikerrel. Eddig valameny- nyi mérkőzésüket megnyer­ték. Utánpótlás tehát van. ön­ként adódik a kérdés: Mi lesz velük? Talán az, ami eddig lett legjobb fiataljainkból? Hiszen legtehetségesebb játékosainkon kapva kapnak a környék sport- egyesületei. Jó lenne, ha erre a kérdésre az illetékesek ad­nák a város sportszerető lakos­sága számára is elfogadható választ. Hudra András ★ A városi tanács művelődés- ügyi, egészségügyi, és sportosz­tályán elmondták, sajnos je­lenleg nincsen több pénz az egyesület támogatására. Ezért pillanatnyilag nem bízhatnak másban, minthogy valamelyik üzem vagy szövetkezet felvál­lalja a mecénás szerepét, mert valóban nem jó dolog, hogy a helyi nevelésű tehetséges játé­kosok más egyesület hírnevét öregbítik, kinőve az ifjúsági korosztályt. Az azonban felvetődik ben­nünk, hogy az egyesület elnök­ségének nem kellett volna ko­rábban, még a csapat szélnek eresztése előtt, segítséget kér­nie a város vezetőitől, vagy esetleg egy kevésbé sikeres szakosztály rovására fenntar­tani a nők csapatát. — A modellezésen kívül milyen ismeretszerzésre van lehetőség még az MHSZ-ben? — Városunkban, valamint Foton és Gödön 12 honvédel­mi klub működik. Egyik leg­fontosabb feladatunk, hogy a fiatalokat felkészítsük a ka­tonai szolgálatra. Az előkép­zés során a sorkötelesek szak­körökben ismerkednek a te­reptan, a lövészet, a vegyvé­delem és a rádiózás alapjai­val, s honvédelmi napokon mutathatják meg,. mire jutot­tak ezek gyakorlati alkalma­zásában. Felkészítő és nevelő tevékenységünk sokrétű és széles körű. — Kik vesznek részt az utóképzésben, és tömegsport­akcióikon? — Katonai utóképzésben ré­szesítjük a tartalékos tiszte­ket és tiszthelyetteseket, az­zal a céllal, hogy fegyverne­müknek, egykori szolgálati águknak megfelelően folyama­tosan és rendszeresen felfris­síthessék katonai ismereteiket. A képzés természetesen a ha­za védelme iránti felelősség- érzetük erősítését is szolgál­ja. Tömegsport-napjainkat a fegyveres testületekkel és a társadalmi szervezetekkel kö­zösen tartjuk, valamennyi korosztály számára. A felnőt­teknek minden évben kétszer rendezünk honvédelmi ver­senyt. amelyen állóképességü­ket, fizikai erejüket és ügyes­ségüket tehetik próbára. Az iskolás korosztályú fiatalok­nak a lövészversenyeken kí­vül technikai és ügyességi ve­télkedőket is rendezünk. Ezek fizikai állóképességük, moz­gáskultúrájuk fejlesztését, va­lamint az erős közösségi szel­lem kialakulását szolgálják. Vetési Imre Az oldalt írta: BÁNYÁSZ HÉDI Fotó: HANCSOV3ZKI JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents