Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-10 / 84. szám
r '::szentmiklóson A könyvtár ünnepe Dánszentmiklóson fennállása évtizedes jubileumát köszönti a községi könyvtár. Ebből az alkalomból április 14-én délután 15 órakor dokumentumkiállítás nyílik, amelyen beszédet mond Kányi András- né, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest megyei szervezetének elnöke, a ceglédi városi könyvtár igazgatónője. A megemlékezés után a költészet napját ünnepük meg Dánszentmiklóson. Énekelt versek címmel, 16 órai kezdettel Sebők Ferenc előadó- művész mutatja be műsorát. Fogadás a városházán Patkés irma köszöntése Bensőséges ünnepség zajlott le a hét végén a városházán, ahol Patkós Irma nyugalmazott színművészt 'köszöntötték abból az alkalomból, hogy — mint lapunkban is hírül adtuk — megkapta a Magyar Nép- köztársaság érdemes művésze kitüntetést. Fekete Antal, a városi tanács elnöke a szülőváros párt-, állami, társadalmi vezetése nevében fejezte ki jókívánságait. Az összejövetelen részt vett Bállá János, a párt városi bizottságának első titkára, KoPannonhalmán látható Világjáró felék, Étiken Tóth István fotóművész kiállítása Természeti szépségekben gazdag dunántúli vidék, történelmi és kultúrtörténeti szempontból egyaránt számon tartott hely országunkban Pannonhalma és környéke. A település maga az idegenforgalom szempontjából is fontos hely, kül- és belföldi turista- csoportok keresik fel, vagy átutazván egy kis időre megállnak, hogy az ott működő bencés szerzetes rendház épületegyüttesével, értékes képtárának anyagával megismerkedhessenek. A látnivalók sora a napokban szép időszaki kiállítással gazdagodott: megnyílt a főkönyvtárban Tóth István Balázs Béla-díjas fotóművész, az évszázad fotóművésze kiállítása. A megnyitón a Győri Filharmonikus Zenekar vonósnégyese működött közre, a képanyagot a népes közönségnek Xantus Gyula festőművész mutatta be. A fotókiállítás április 29-ig látható Pannonhalmán a főkönyvtárban. Gödön folytatják • • ügyes vöröskeresztesek Vetélkedő május 5-én Lezajlott Albertirsán a ceglédi városi és városkörzeti ifjú vöröskeresztes vetélkedő. A részvevő csapatoknak elsősegélynyújtásból és csecsemőgondozásból kellett jeleskedniük. Összesen huszonegy csapat jött el, egy-egy csapat öttagú volt. Elsősegélynyújtásban első az abonyi Gyulai Gadí Miklós Általános Iskola csapata lett, második az albertirsai, harmadik a geglédberceli csapat. Csecsemőgondozásból a legjobb a ceglédi Várkonyi István Általános Iskola csapata, második az albertirsai és a törteli (megosztott lett a helyezés), a harmadik az abonyi Gyulai iskoláé. A megyei verseny május 5-én zajlik majd, Gödön. Érré a két első csapat mehet el. Kis erdőnél, tóközeiben Már alakul a medéüc® A gazdaságok sok pénzt adtak A 4-es országos főútvonalon haladva Albertirsa határában az egyik oldalon, a nagyközség felől lapályos sík vidék tárul az átutazó elé, a másik oldalon a termelőszövetkezeti majorság, egy érdekesen épített, új „tornácos-lábas” ház, a háttérben a Dolina vonja magára a tekintetet. Ám, aki a házsarok közül sétál ki erre a vidékre, igen szépet láthat. A halastó mellett horgászok tanyáznak, a horgon csali, a zsebben az engedély. Nem messze innen, a sportpálya közelében nagy változások tanúi, lehetünk: a kis erdő közelében már látni, ahogy kibontakozik a meleg vizű fürdő első nagy betonmedencéje. Ülőpadosra tervezték. Albertirsa lakói és a gazdaságok tekintélyes ösz- szeggel segítik létrejöttét. vácsné Szabó Veronika, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára, Tolna Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára, továbbá a közművelődés irányítói. A művésznő, aki már hosz- szú ideje élvezi szülővárosa megbecsülését, és a Cegléd Városért emlékplakett birtokosa, a kötetlen beszélgetés során szívesen idézte fel élete és pályafutása fontos eseményeit, szólt jelenlegi szerepeiről, azokról a művészi feladatokról — filmek, tv-játékok készítéséről —, amelyek a felkérések alapján előtte állnak. Elmondotta, hogy bejelentkezett a Hollós utcai házba a televízió Stúdió ’84 szerkesztőségének stábja, és valószínű hamarosan mint riportalanyt láthatjuk, hallhatjuk őt a képernyőn. Annyit ez alkalommal is megtudhattunk tőle, hogy nagy kedvvel készül szerepeire, de közben kertjét, háza táját is igyekszik szépen rendben tartani. Odaadóan gondoskodik két, nála idősebb testvéréről, akik osztoztak vele a kitüntetés örömében, mint ahogy oly sokan fejezték ki jókívánságaikat — ismerősök és ismeretlenek — tisztelői széles táborából. A siép beszédért Az általános iskolások Kazinczy- versenyének városi döntője szerdán, április 11-én délután 14 óra 30 perckor kezdődik a piactéri gyermek- könyvtárban, Cegléden. Mozgássáriiíteknsk ■ Kirándulás, készülőben A mozgássérültek ceglédi csoportja tavaszi autóbuszos kirándulást szervez, ezt vette a -tervébe. Azt, hogy hová, merre, közvéleménykutatás után határozzák meg. Kérik, hogy aki a május 5- re tervezett kiránduláson részt szeretne majd venni, keresse fel a Kozma Sándor utcában lévő klubjukat, hétfői vagy csütörtöki napon, délután 16 óra 30 perctől 18 óráig, hogy a tudnivalókat megbeszélhessék. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 84. SZÄM 1984. ÁPRILIS 10., KEDD Megőrzik a jé Sűrűket Kiváló brigád, jó csapatszellem Elismerő oklevelek borítják a falat a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregységének igazgatói szobájában. Arról tanúskodnak, hogy a dolgozók kiválóan helytálltak az elmúlt években a termelésben, s aktívan kivették részüket a társadalmi munkából is. Igényes darabok — Üjabb örömhírünk, hogy a Radnóti szocialista brigád elnyerte a Vállalat kiváló brigádja címet — mondja Meleg István, igazgató. — Éves tervüket 104,6 százalékra teljesítették, munkájuk minősége is kitűnő volt. Feladatuk az utolsó simítások elvégzése a ruhákon, így tőlük is függ, milyen küllemű termék kerül a megrendelőkhöz. A jó csapat- szellemet bizonyítja, hogy szívesen vállalnak társadalmi munkában járdaépítést, park- rendezést, óvodapatronálást. Példájuk követőkre talált, mert a gyáregység 18 brigádja közül nem egy dicsekedhet szép eredményekkel. — Az itt készülő ruhák nagy része exportra kerül, különösen fontos tehát a gyors és pontos munka. Hogyan segít a brigádmozgalom az állandóan változó feladatok teljesítésében? Diktál a piac — Véleményem szerint nagyon lényeges, hogy a dolgozók és a vezetőség között jó legyen a kapcsolat. A brigádvezetők folyamatos tájékoztatást kapnak a gyáregység célkitűzéseiről. Ök tájékoztatják Vízilabda 0§ II A Győzelemmel nyílt az idény Ceglédi VSE—Tipográfia 10:9 (2:2, 5:2, 1:4, 2:1) Cegléd. Vezette: Urbán, Kádár. Játékosok: Németh, Beck, Bi- ki Sz., Bóbis, Pap, Kelemen, Ungvári. Csere: Biki Z., Sze- benyi, Tankó, Tánczos, Szőnyi. Góllövők: Bóbis (3), Kelemen (2), Ungvári (3), Pap (2). Útra kész a szalámik serege Három idegenben játszott mérkőzés után, vasárnap délelőtt tartotta első hazai találkozóját a Vasutas-együttes, a tapasztalt, igen jó képességű Tipográfia csapatával. Az első játékrész döntetlenül végződött, a második negyedben a ceglédiek sokat úszva, okosan, igen jó játékkal háromgólos előnyre tettek szert. A harmadik játékrészben, a rutinos fővárosi csapat, kihasználva a ceglédiek megingását, ki egyenlített. A negyedik hétpercben óriási küzdelemben a lelkes hazai gárda végül is egygólos győzelmet aratott. Izgalmas, jó iramú mérkőzést vívott a két egyforma képességű csapat. Az egygólos hazad győzelem megérdemeltnek mondható. Kiemelkedően játszott Németh, Bóbis és Ungvári, de a többiek is kitűnő teljesítményt nyújtottak. A következő mérkőzés ismét Cegléden lesz, az Egri Vízmű csapata ellen, április 15-én, vasárnap délelőtt 11 órakor. Beck Mihály KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Kő szönetüuket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett édes anyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. ZOLNAI PALNÍ: szül. Bujáid Julianna temetésén részt vettek, mély gyászunkban osztoztak, sírjára koszorút, virá got helyeztek vagy táviratban fejezték ki részvétüket. A GYÁSZOLÓ CSALAD. A PENOMAH ceglédi gyárából több mint ezer boltnak, büfének, vendéglátóhelynek szállítanak rendszeresen tőkehúst és tölíelékárut, egyéb húskészítményeket. Vác és Gödöllő környékét leszámítva szinte valamennyi Pest megyei településen kóstolhatnak a ceglédi gyár áruiból. A képen: a gyárban Szaniter Béla raktáros felméri a készletet a szállítás előtt. Apáti-Tóth Sándor felvétele ÉRTESÍTÉS. Értesítjük a lakosságot, hogy Cegléd, öregsz területén, a Kugla tanya, tr. álló más kisfeszültségű hálózatáról, j 9877 és 9848 helyrajzi számú in gatlanokhoz 3 oszlopos bővítés készült és feszültség alá helyez ték. A vezeték megközelítése, érintése életveszélyes. brigádjuk tagjait az időszerű tennivalókról. így minden ember érzi, hogy számítanak a munkájára. Termékeink 37,4 százaléka tőkés meegrendelés- re készül. Ha nem tudunk kellő rugalmassággal a piac igényeihez igazodni, elveszítjük megrendelőinket. — Egy-egy modellből általában 150—150 darabos megrendelést kapunk. Gyakran kell tehát új fazonnal, anyaggal megbarátkozni, s ez mindenkitől nagy figyelmet követel. A nyugati cégek minőségi követelményei is igen magasak. A megrendelők szabta határidő gyakran nagyon rövid, előfordul az is, hogy késik az anyagszállítás. Ilyenkor csak szoros összefogással tudjuk vállalásainkat teljesíteni. Érdekünk a jó hírünk megőrzése, hiszen csak így számíthatunk további megbízásokra. Itthonra is — Gyártmányaik közül itthon mi mit viselhetünk? — Hazai piacra viszonylag kevés modellt készítünk. Lehetőségeinkhez képest követjük a divat változásait. Arra, hogy mennyire közkedveltek ezek a ruhák a magyar vásárlók körében, sajnos nincsenek számszerű adataim. Any- nyit mondhatok csupán, hogy az itt dolgozó lányok, asszonyok szívesen hordanák ter-r mékeinket. * Hernádi Márta Sürgősen eladó 556 négyszögöles szőlő az Ugyerban, a 12. dűlőben. Érdeklődni lehet: Cegléd XIV., Ta- bán utca 17. szám. Uü-s rendszámú Trabant eladó. Cegléd, Magyar utca B. számBudai úti, a hobbibolttól 300 méterre levő 303 négyszögöles gyümölcsös hobbiterület eladó. Érd. lehet: Cegléd, Török Ignác utca 38. ________ 300 mázsa trágya eladó. Cegléd, öregszőlő, Közép út 56. szám. Király József. Eladó beköltözhetően Cegléd, Molnár utca 24. sz. alatti ingatlan, 1145 négyszögöles telekkel. Érdeklődni: a Deák tér 9. sz. alatt. Az Aszfaltútépítő Vállalat ceglédi építésvezetősége betoneladást hirdet magánszemélyek és vállalatok részére. Érdeklődni lehet személyesen: Külső Jászberényi út, telefon: 10-631. _________ El adó 2 db 12 anyás nyúlketrec, önetetővel. önitatóval, tepsikkel ellátva. Cegléd, Székely u. 19. szám. Kertvárosi, 310 négyszögöles nagyságú építési telek a Bedében, betonút mellett eladó. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Széchenyi út 41. II. 38. szám alatt. 18 órától. _____________ 90 0 nm-es beépíthető telek eladó, Cegléd, összekötő út 12. szám alatt-_____________________ 4. osztályos kislányom mellé keresek matematikából felkészítőt. Farkas Jánosné, Cegléd. Kálvária utca 4. szám. _________________ El adó kertes családi ház. Cegléd X., Szél utca 13, szám._______ 39 0 négyszögöles szőlő eladó Zöldhalomban, busztól 5 perc. Cím: Negyedi János, Bojárt dűlő 3._______________ La katos szakmunkást keresek felvételre. Gór Mátyás géplakatos, Cegléd, Tulipán u. 22. (Gerje-telep). Sürgősen eladó 800 négyszögöles mező- gazdasági terület, amelynek fele szőlő, az Örkényi úti pálinkafőzőé után 300 méterre. közvetlen a mű út mellett van. Érdeklődni lehet vasárnap: Cegléd. Kozma S. u. 3. II. em. 3. Besenyei Istvánnál. Ilobbitelek a Budai úton eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 61/B. Dávid 16.30-tól, Kétszobás, gázfűtéses szövetkezeti lakás eladó. Cegléd, Kölcsey tér, II. lház. 1. em. 4. Érdeklődni lehet 18 óra után. Eladó CsemÖ I. kér.. 2. dűlő 2. sz. alatt 1100 néevszögöl szőlő lakóterülettel. Érdeklődni a helyszínen. Szövetkezetünk felvételre keres ceglédi telephelyre: vegyészmérnököt, vegyész- technikust, meóst, esztergályos, lakatos, hegesztő szakmunkásokat, segédmunkásokat. Abonyi telephelyre: lakatos, hegesztő, forgácsoló szakmunkásokat, női és férfi segédmunkásokat. NDK-beli munkavállalásra lehetőség van. Jelentkezés: a szövetkezet munkaügyi vezetőjénél, Cegléd, Szabadság tér 5>. sz. Fizetés: megegyezés szerint. Ceglédi Vas- Elektromos és Műszeripari Szövetkezed__________________ 11 éves Zaporozsec, 1984. májusig érvényes műszakival, 8 ezer forintért és egy Simson schwalbéból készült motoros tricikli motorja, hibás, 3 ezer forintért eladók. Cegléd XI.. Görbe utca 58. Ungvári. Garázs kiadó. Cegléd, Kazinczy utca 13. — Zöld, Csengő, 10 órától. ____________________ El adó 200 literes, 3 csillagos, alig használt hűtőszekrény. — Cegléd. Bodrog utca 18. szánd______________ Cegléd, Csolnak utca 32. számú kis ház eladó. Eladó Cegléd. Besnyő utca 15. számú, 2 szobás, kertes családi ház. Érdeklődni lehet: Kazinczi utca 31. A Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat pályázatot hirdet laborvezető-helyettesi munkakörre. Jelentkezni, legalább technikusi végzettségűeknek lehet, főiskolát végzettek előnyben. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél: Cegléd, Kossuth Ferenc u. 6. Tápkockás belir uborka és fehér özön paprikapalántája kapható. Cegléd, Virág utca 4. szám. Varga. Sürgősen eladó kis családi ház, 300 négyszögöles területtel, Cegléden, az öregszőlőben, a Budai úton. Gyarmati tanyai buszmegállótól, a Közép úton, Buczkó Sándornál. ___________ Du gonics Titusz utcai sorgarázsokban garázs eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd. Fürst Sándor utca 11/A. fszt. 1. Jóséknál. 200 ezer Ft kp. + OTP-átvállalással 1 és 1/2 vagy 2 szobás lakást keresek Cegléden vagy Pest környékén. Értesítő leveleket ,.Tavasz. 135 773” jeligére kérek a Hírlapkiadó Váll. kirend. Cegléd, Teleki utca 30. szám. 800 négyszögöles szántó, 800 négyszögöles Ezerjó karosszőlő Zöldhalomban, (Fi- schher dűlőben), megosztva is eladó vagy kiadó. Érdeklődni: Cegléd, Béke utca 4. Cegléd külterületén köztulajdonú szőlő és gyümölcsössel betelepített, bérelt földterület, a befektetés értékében átadó. Érdeklődni: Cegléd, Kinizsi utca 10. Bejárat a Fűzfa utca felől, 16 óra után. Eladó összkomfortos családi ház. Azonnal beköltözhető. Cegléd III., Vitéz utca 32. Érdeklődni: a helyszínen. Nyugati gyártmányú-4 szék, 1 asztal, égy tükrözött bárszekrény eladó. Cegléd. Kozma S. u. 5/a. I. em. 5: ajtó, Q lépcsőház. Lehel 80 literes, abszorpciós automata hűtőszekrény eladó. Cím: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 44. III, Ihäz. I. em. 5. ________ Ál latápolói állás betöltésére felvételt hirdet az állatkórház. — Jelentkezés: reggel 8- tól du. 4-ig._________ _ Ce gléd, Bem utca 3/10. szám alatti egy szobás. komfort nélküli lakásomat elcserélném kis alapterületű, fürdőszobával ellátott lakásra.________________ Ce gléd, Téglagyár dűlő és Nefelejcs utca sarkán levő, 360 négyszögöles telek sürgősen eladó. Lakhatóvá tehető, új, kis melléképület, fúrott kút, villany van. A telek megosztható, mindkét fele beépíthető. Érdeklődni lehet: a 11- 139-es telefonszámon vagy Cegléd XIV,, Cifrakert út 1. szám alatt. FIGYELEM! MINDEN MARKAJÜ ÓRAJ A VlT AST rövid határidőre vállalja KIRÁLY ANDRÁS ÓRÁS KISIPAROS, CEGLÉD, BORZ UTCA 5. FELVESZÜNK: tmk-művezetőt, gépírót, műszaki raktárost, villanyszerelőt, lakatost, autó-motorszerelőt, férfi-női betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: FŰRÉSZ-, LEMEZ. ÉS HORDÓIPARI VÁLLALAT ceglédi gyáregység, munkaügyi osztályán. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap