Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-07 / 82. szám
4 1984. Április t, szombat ■ Színházi levél Örök-új klasszikusok A város hű lesz díszpolgárának hagyatékához Érden temették el Csuka Zoltánt A ravatalnál díszőrséget álltak a város politikai, gazdasági ás tömegszervezeti vezetői Szerencsénk van nekünk, magyaroknak ezekkel a klasszikus színpadi szerzőkkel. Pontosabban: e szerzők drámáinak nyelvével. Mi ugyanis — Aiszkhülosz- tól mondjuk Goethéig vagy Schillerig — sosem az eredeti nyelvet halljuk megszólalni a színpadról, hanem a magyar fordítást. Méghozzá azt a fordítást, melyet belátható irodalomtörténeti és nyelvtörténeti időszakon belül készített valamely magyar műfordító; többnyire költő, s nem is akármilyen költő. Azt tudniillik könnyű belátni, hogy — maradva Aiszkhü- losznái — a mai modern görög és a marathóni (i.e. 490) meg a szalamiszi ütközetek (i. e. 480) idején élt nagy drámaköltő nyelve nem azonos — noha mindegyik görög. Egy mai görög nézőnek nem kis nehézséget okoz, hogy megértse a Leláncolt Prométheusz vagy az Oreszteia nyelvét; az iskolában majdnem úgy kell klasszikus görög nyelvet tanulnia, mint egy idegen nyelvet, vagy legalábbis külön meg kell ismernie a klasszikus görög nyelv szókincsét, kiejtési módját. Ám nincs könnyebb helyzetben egy angol vagy egy francia néző sem. ha Shakespeare vagy Moliére eredeti szövegét hallja (bár Moliére esetében még mindig közelebb áll a nyelv a mai nyelvállapothoz. mint egy Corneille- vagy Racme-dráma nehézveretű, súlyos, tömör és emelkedett nyelve). Az angliai Shakespeare-kiadások már igen-igen régen külön glosz- száriumot, szójegyzéket közölnek az egyes drámák után, megmagyarázván a ma már nem használt, kiveszett vagy éppen teljesen más jelentést nyert szavakat, a régies alakokat. E magyarázatokat persze előadás közben nem lehet fel- lapozgathi; épp ezért egy mai angol anyanyelvű, fiatal, s talán nem is túlságosan iskolázott néző olyan füllel hallgatja Shakespeare legszebb drámáit vagy komédiáit is, mintha egy hasonló mai magyar fiatal minden csiszolás, finomítás nélkül hallgatna egy XVI. századi magyar drámaszöveget, mondjuk a Balassi Menyhárt áruitatását, vagy épp Balassi Bálint Szép magyar comoediáját. (Azaz nem egészen, mert a Balassi-kora- beli magyar nyelv s a modern magyar irodalmi nyelv között koránt sincs akkora távolság, mint a mai angol köznyelv es Shakespeare nyelve között.) Időről időre újjászületnek tehát magyarul a klasszikusok. A legjobb példa erre a Shakespeare-fordítások története. Szinte pontos periodizáció figyelhető meg. Az első periódus a nyelvújítás koráé; Kazinczy Ferenc (német fordításból, és prózában!) 1790-ben lefordítja a Hamletet, majd (ugyancsak németből) a Mac- bethet 1791-ben. Jó ideig — több mint három évtizeden át — jelentősebb fordítások nem is születnek, de a Kazinczy- féle munkák sem merő irodalmi érdeklődés termékei: a Budán abban az időben működő első magyar színház, a Várszínházban játszó Kelemen László-féle társulat műsorának gazdagítása céljából készültek. Majd csak 1825-ben fordítja újra a Macbethet Döbrentei Gábor — már angolból és versben —, s ez a fordítás 1830-ban jelenik meg, azaz már a reformkorban járunk. Arany János Shakespeare kedvéért és Shakes- peare-ből tanul meg angolul, s így fordítja le először a János királyt, maid a Szentivánéji álmot. 1848 tavaszán jelenik meg a Shakesveare összes színmüvei, fordítják Arany, Petőfi, Vörösmarty, I. kötet című kiadvány, ami azt jelzi, hogy a nagy triumvirátus felosztotta maga között az avoni bárd drámáit, s azt tervezte, hogy hármasban lefordítja magyarra a teljes Shakespeare-t. Ez akkor Európában példa nélküli vállalkozás volt; örök vesztesége a magyar irodalomnak, s a magyar színpadnak, hogy nem jöhetett létre. Mégis, e kötetben ott volt már Petőfi Coriolanus-fordítása, s Vörösmarty később még elkészül a Lear király és a Julim Caesar fordításával. Arany tolla alól is kikerül még egy remekmű, a Hamlet fordítása. Ez az 1860-ban indult úgynevezett Kisfaludy—Shakespeare köteteiben jelenik meg — tehát ismét más periódust jelöl. (A Kisfaludy Társaság határozta el és vitte végbe a teljes magyar Shakespeare megjelentetését; a 19 kötetes kiadvány utolsó kötete 1878-ban jelent meg. A fordítók közt találhattuk Szász Károlyt, Csengery Antalt, Szigligeti Edét.) Ez a nagy kiadás azonban gyorsan elavult; tulajdonképpen csak Arany kongeniális fordításai állták — mindmáig — az idő rombolását. Következett az új periódus: a Nyugat nagy költőinek Shakespeare- fordításai. Ezt olyan kiváló munkák jelzik, mint Babits Mihály A vihar fordítása, Kosztolányi Rómeó és Júlia és Téli rege fordítása, Szabó Lőrinc egész sor műve — Macbeth, Troilus és Cressida, Ahogy tetszik, Athéni Timon — vagy Füst Milán Lear-fordítása. A Nyugat első nemzedékének, s az utánuk következőknek a Shakespeare-fordításai végül is megint egy nevezetes kiadásban jelentek meg együtt: 1948-ban, a híres, úgynevezett Franklin—Shakespeare összkiadásban, mely nemcsak a drámákat tartalmazta, hanem a szonetteket és az elbeszélő költeményeket is (a szonetteket Szabó Lőrinc remek magyarításában). Végül, 1961-ben egy újabb Shakespeare összes, benne egy újabb fordítói csoport munkáival: Áprily Lajos, Mészöly Dezső, Jé'kely Zoltán, Vas István, Kardos László, De- vecseri Gábor, Somlyó György, Németh László, Weöres Sándor nevével fémjelzetten. Ezek a periódusok időről időre új és új Shakespeare-t adtak a magyar olvasóknak és a magyar színpadnak. S ez nemcsak a magyarul megszólaltatás mindig új volta miatt érdekes, hanem azért is, mert valamennyi jeles fordítás. Aranytól és Vörösmartytól Weöres Sándorig, egyben az illető fordító költő tükörképe is, az ő költői nyelvének a lenyomata is. Kosztolányi Rómeó és Júlia fordítása, vagy Babits A vihar fordítása szinte babitsi vagy Kosztolányi Dezső-i költői mű. ^ jabban próbálkozá- i sok történtek a legjobbnak tartott ^ J klasszikus Shakespeare-fordítások felfrissítésére vagy új ráfordítására is. Nincs ebben semmi szentségtörő. Ez a természetes: így lehet minden nemzedéknek új. friss, élő klasszikusa, klasszikus élménye. Csak egy megkötés létezik: az új fordítás költői rangja nem lehet kisebb a réginél. A Nagy részvét mellett kísérték ^ tegnap utolsó útjára az érdi £ temetőben Csuka Zoltán írót, ^ műfordítót. A temetésen csa- í ládtagjain, barátain, pályatár- y sain kívül ott volt Nagy Sán- y dorné, a megyei tanács elnök- í helyettese, dr. Tóth Albert, az ^ MSZMP Pest megyei üizoitsá- ^ gának osztályvezetője, Rátkai ^ Ferenc művelődési miniszter- £ helyettes és Mandity Marin, a y Magyarországi Délszlávok De- V. mokratikus Szövetségének fő- 2 titkára. £ A ravatalnál állt Novak Rad^ jenovic, a jugoszláv Szociális- ^ ta Szövetségi Köztársaság ma- l gyarországi nagykövetségének y tanácsosa és Ladislav Logozar, y. a követség első titkára, vala- ^ mint a jugoszláviai irodalmi 7 élet számos képviselője. ^ A város valamennyi párt-, ^ társadalmi, allami intézménye í képviseltette magát Érd dísz- y polgára temetésén. A többi kö- y zött ott volt Méray Tibor, a ^ városi pártbizottság első titká- 7 ra és Mógor Béla, a város ta- /• nácsának elnöke. A koporsónál Érd város politikai, gazdasági és tömeg- szervezeti vezetői áiltak disz- oiseget. A gyászszertartást' Barma Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarorszagi Egyházait Ökumenikus Tanacsanak, valamint a Református Egyház Zsinatainak elnöke vezette. Búcsúztatójában kiemelte Csuka Zoltán elévülhetetlen érdemeit a népek közötti barátság erositeseben, a jugoszláv nemzetiségi irodalom hazai megismerteteseben, a jugoszláviai magyar irodalom megteremteseben. Szenteleky Kornél Ugart kell törnünk című, Csuka Zoltánhoz írt versét Egressy István színművész szavalta el, majd a Magyar írok Szövetsége, a Magyarországi Deüsziávok Demokratikus Szövetsége és a barátok nevében Czine Mihály irodalomtörténész vett búcsút az elhunyttól. Idővel paloták, házak, erős várak is romolnak —, ha eljő az óra, a nagy harcosok is nyugalomba térinek. Immár a túzharang-szívű Csuka Zoltán is búcsút mondott, Szenteleky Kornél, Kuncz Aladár, Gaál Gábor, Fábry Zoltán, Győry Dezső, Kos Károly és Kacsó Sándor után — vele egy nagy irodalomalapító nemzedek hírmondóként legtovább itt- maradt tagja is sírba szállt. Az irodalomteremtő Csuka Zoltán lapja, az Ut lett a vajdasági magyar irodalom első tűzhelye, melyet újabb és újabb fórumok megteremtése követett, hogy lehetőségeket teremthessen a vajdasági magyar irodalomnak. S a folyóirat akkor, a két világháború között számontartója volt a kisebbség kulturális életének, szervezője a könyvkiadásnak, i ütője a magyar—délszláv kapcsolatoknak. Csuka Zoltán költőként is az esztendők ütőerén tartotta kezét. Bár a vers gyakorta inkább csak irodalomszervező és fordító munkássága kísérő zenéjeként jelentkezett, a vers volt az élete. 1933 augusztusában jött vissza Magyarországra, s telepedett meg Érdligeten. Folytatta irodalomszervezői munkáját; az egész magyar szellemi életet kívánta segíteni a tájékozódásban. Itthon is csodálatos dolgokat cselekedett: ablakot nyitott Kelet- és Közép-Európára, Sárd utcai háza a barátság jelképévé emelkedett. Érd, a vidéki település, a magyar irodalom térképén Nagybacon, Sztána és Stósz szomszédságába került. Hazaérkezése után két hónappal már megindította a Láthatár című lapot, azzal a szándékkal, hogy szellemi hidat építsen a magyarság és a szomszédban élő népek között. Csuka Zoltán élete központi feladatát találta meg a délszláv művek fordításában. Mindenekelőtt neki köszönhető, hogy a román és a szlovák irodalom után a szerb— horvát irodalomnak is a magyar lett szinte a második anyanyelve, s emellett újra elindította és fölerősítétte a viszonzás folyamatát is — mondta Czine Mihály. A jugoszláv írószövetség nevében Grozdana Olujic író vett búcsút horvát nyelven Csuka Zoltántól, majd Herceg János író és pályatárs beszélt a vajdasági irodalomteremtő évekről, az emberről, akinek, egyaránt volt hazája J ugoszlávia és Magyarország, s a műfordítóról, akinek köszönhetően a délszláv irodalom legnagyobbjainak műveit Magyarországon megismerhettük. Mógor Béla, Érd lakóinak nevében köszönt el nagy fiáJi) liapot, estét. Nagyon sokat kellene törni a fejünket ahhoz, hogy kiderítsük: mikor volt utoljára olyan több hely- színes. élő közvetítés a televízióban, mint most, április 4- én. Hogy, hogy nem, ezek az ide-oda kapcsolások egyszerűen kikoptak a különböző szerkesztőségek munkatervéből, bár mostanság sokkalta jobbak a technikai feltételek, mint hajdan, amikor ezek az itt és most adások egymást követték. (Némely nyilatkozatok a riporteri elkényelmesedésre utalnak, illetőleg azt mondogatják, hogy nehéz feladat direktben szólni a nézők millióihoz.) Mindezeket tudva és sajnálva, igazán ünnepi ajándékként fogadhattuk a délután fél kettőkor kezdődött Jó napot Magyarországi című riportcsokrot. amely — Jó estét Magyar- ország! köszöntéssel — valamikor éjjel tizenegy óra tájban ért véget. Nagy terjedelmű adásidő állt tehát Vitray Tamás vezető riporter, valamint Horváth Adám főrendező csapatának rendelkezésére, ám ez a tengersok perc egyáltalán nem tűnt betölthetetlennek. Sőt. úgy röppent tova. hogy egyenesen sajnálni kellett a lekon- ferálást. Miért lelhettük kedvünket ebben a köszöntősdiben? Nos. legelőbb is azért, mert rokonszenvesen lazára szerkesztettél, aki több mint fél évszázada telepedett ott le. Ma már — Csuka Zoltántól elválaszthatatlanul —, ugyanúgy bekerült az irodalomtörténetbe Érdliget neve, ahogyan eggyé forrt Arany Jánossal Nagyszalonta, Nagykőrös vagy Kazinczy Ferenccel Széphalom. írásaiban, verseiben is vállalta lakóhelyét s lett Érd város krónikása. A társadalom lelkiismereteként szólalt meg mindig, s élete végéhez közeledve létrehozta érdi házában a Jószomszédság Könyvtárat, amelyben összegyűjtött mindent, ami a délszláv irodalmakból megjelent, s azt is, amit a magyar irodalomból délszláv nyelvekre fordítottak. Ezt a könyvtárat Érdnek adományozta, hogy városának lakói a maguk módján folytathassák azt a munkát, amit ő elkezdett. Tisztelet, szeretet övezte Csuka Zoltánt a városban. A helybéliek ennek a tiszteletnek adtak hangot akkor is, amikor néhány éve, nyolcvanadik születésnapján, az alapítás esztendejében, elsőként neki adományozták a város díszpolgára címet. A tanácselnök ígéretet tett: mindent megtesznek azért, hogy a könyvtár és a hátramaradt hagyaték betölthesse Csuka Zoltán által megálmodott hivatását. ték. Tehát olyan volt, hogy bizonyos betétjeit egyszerűen ott lehetett hagyni, át lehetett ugrani. (Elképzelhető például, hogy a török—magyar labdarúgó-mérkőzés alatt némelyek még az ebédeléssel voltak elfoglalva.) Azután az is rokon- szenvet kelthetett a publikumban, hogy hiányzott ebből az Öriszentpétert, Hajóst és Bujákat. bemutató képsorból a vetélkedők szokásos acsarko- dása. Itt aztán nem törekedett senki a minden áron való győzelemre, hanem csak játszottak, próbálkoztak, és ami a fő, nagyon jól szórakoztak a résztvevők is. Jól szórakoztak, mert — s ezért külön elismerés valamennyi érdekelt tévésnek — amit itt, ott és amott meg kellett cselekedni, az eredendően egyszerű, kedves és játékos feladat volt. Tehát olyasmi, ami önmagában is jókedvet fakaszt, megmosolyogtat, sőt, kacajra fakaszt. (Remek lelemény volt például a libaterelés! Hogy iehetett egy ilyen gyermekien természetes virtuskodást egyáltalán kíötleni. Ki mit tud?-játékká előléot?t- ni?!) Amikor pedig este elérkezett a gálaműsor ideje, nos, ekkor sem változott meg a sugárzás hangulata. A közreműködő színészek nagy sebesen ráérez- tek az egész vállalkozás családias jellegére, és ők is természetesen viselkedve, a derülni valókon együtt derülve Szoboravatások Körösi Csorna emlékezetére Pénteken sajtótájékoztatón ismertették az Akadémián Körösi Csorna Sándor összegyűjtött műveinek négykötetes reprint kiadását, amelyet a nagy magyar orientalista születésének 200. évfordulójára jelentetett meg az Akadémiai Kiadó és Nyomda. Noha Körösi Csorna azzal a céllal indult 1819-ben Ázsiába, hogy megkeresse a magyarság őshazáját, a tudomány történetébe egy addig alig ismert távoli kultúra első európai kutatójaként, a tibetisztika úttörő tudósaként írta be a nevét Hét évi munkával, a Himalája völgyeit járva, lámakolostorok könyvtárnyi anyagát dolgozva fel állította össze tibeti —angol szótárát, tibeti nyelvtanát, buddhista terminológiai szótárát. Itt írta meg viszontagságos körülmények között, rendkívül áldozatos munkával cikkeinek javát is. A megemlékezések további programja szerint a bicentená- rium alkalmából ünnepi díszülésnek ad otthont április 9- én a Magyar Tudományos Akadémia, s ugyanezen a napon a Körösi Csorna Sándor Országos Emlékbizottság és a Fővárosi Tanács rendezésében szoboravató ünnepséget tartanak a X. kerületi Körösi Csorna sétányon: ahol is felavatják Tóth Béla szobrászművésznek a tudós alakját mintázó alkotását. Ugyancsak e napon A zarándok tudós címmel emlékkiállítás nyílik a Magyar Tudományos Akadémia székházának aulájában. Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Magyar őstörténet és nemzeti tudat címmel tudpmá- nyos konferenciát rendez az országos emlékbizottság és a Körösi Csorna Társaság április 10. és 13. között, az MTA dísztermében. A Körösi Csorna Sándor országos emlékverseny döntőjére április 11-én a XVII. kerületi Akácvirág utcai általános Iskolában kerül sor. Ez alkalommal avatják fel Kő Pál szobrászművész Körösi Csorna domborművét a tanintézetben. Balatonfüreden a Rabindranath Tagore sétányon Ka- motsay István szobrászn^űvész. Erden, a Magyar Földrajzi Gyűjtemény épületében pedig Antal Károly szobrászművész új alkotása állít emléket a nagy magyar orientalistának. A Körösi Csorna Sándor bi- centenárium az április 14—tóén rendezendő pilisi emléktúrával zárul. szerepeltek. Mit szerepeltek? Szinte lubickoltak abban a szeretetben, amely minden irányból feléjük áradt. Végtére is ettől a nagy közös vigalomtól lett egy egészen kiváló televíziós teljesítmény ez a Jó napot, illetőleg Jó estéi Magyarország! Olyan produkció, amely mind a tizenkilenc megyénkben derűs kedvet fakasztott, és amely remélhetőleg majd arra biztatja a Szabadság téri illetékeseket, hogv sűrűbben rukkoljanak elő ilyesféle összeállításokkal. Mert nincs az a minden kockájában agyonigazgatott remekmű, amely jobban szórakoztatna, mint — mondjuk — egy seprűtől megriasztott szinte az előfizetők orra előtt rendeső. _ totvosó, a leevalóbb valóságból elénk eresztett liba .. ízlések és pofonok. Igencsak lehangoló híreket hallhattunk csütörtökön késő este az Ízlések és pofonok című műsorban a fürdőszobafrontról. A tanulság, amit az építkezők, lakásátalakítók kénytelen-kelletlen levonhattak: azonnal le kell csapni minden olyan tárgyra, amire majdan szükség lesz, mert hol ez hiánycikk, hol amaz. Jobb híján gyűjtögetni kell az egymáshoz illő darabokat, hiszen csak így állnak majd össze a vásároló kedve szerint egységgé. Ha egyáltalán valamikor összeállnak. / Akácz László Takács István A Katona József Színház mutatja be Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátékát Székely Gábor rendezésében. A képen: Udvaros Dorottya, Gáspár Sándor és Csonka Ibolya Kö. Zs. Tv-figyelő
