Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-06 / 81. szám
Árammérőgyár Kiváló tanuló Tegnap a Ganz Árammérő- gyárban megkezdődött a szakma kiváló tanulója versenyek szerszámkészítő országos döntője. A nagyüzem és a 202. számú Madách Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet szervezésében zajló finálét Sárközi Zoltán, a Ganz Árammérőgyár műszaki igazgatóhelyettese nyitotta meg. Előtte az iskola igazgatója, Mundruczó János köszöntötte a részvevőket. Csütörtökön az írásbeli feladatot oldották meg a tanulók, ma reggel a gyakorlati munkára kerül sor. Kerepestarcsa FofóföáliÉtás Kresz Albert Rekviem egy temetőért című fotókiállítását nyitják meg ma délután két órakor a kerepestarcsa! Szi- lasmenti Termelőszövetkezet irodaházának első emeleti galériájában. Megnyitót mond Polónyi Péter, a gödöllői hely- történeti gyűjtemény vezetője. A kiállítás április 27-ig szombat és vasárnap kivételével naponta 9-től 16 óráig látogatható. A nap programja Gödöllő, művelődési központ: Szünidei program: Vár játék — várépítés (Várépítés közösen kiválasztott történethez, kellék- és jelmezkészítés, játék), 15 órakor. Avantgarde szalon. Vendég: az Alapítvány együttes és barátai, 18 órakor. Sivatagban, őserdőben, szinkronizált lengyel ifjúsági film, 14 órakor. Bari Károly költő kiállítása, megtekinthető 15-19 óráig. Gödöllő, könyvtár: Bibliophilius könyvbarátkör: Gödöllő az irodalomban és a művészetben — helytörténeti- foglalkozás, 15 órakor. Kincs, ami nincs. Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. 4, 6 és 8 órakor. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM 1984. ÁPRILIS 6., PÉNTEK Csaicfáikodás, javítás Az iskolákért és helyettük Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, a gamesz kitalálói egyáltalán nem törődtek azzal, hogy a betűszó könnyen kiejthető legyen, s gyorsan megmaradjon az emlékezetben. Mégis ilyenre sikerült. Ez még akkor is igaz, ha egy kis fura mellékízt érzünk kimondásakor. A teljes név még a régi szép szokást idézi, amikor a hosszú és kellően általános elnevezésekre törekedtek. Tehát: gazdasági, műszaki, ellátó és szolgáltató szervezet. Csoportok A gamesz az alsófokú oktatási intézményeket látja el gazdaságilag és műszakilag, s őket szolgálja mint szervezet. Gödöllőn az óvodákat, az általános iskolákat, a zeneiskolát, a gyógyítva nevelő iskolát, valamint a boglárlellei úttörőtábort. Az utóbbit tekintve mondhatjuk, hogy vonzáskörzeti feladatai is vannak. A gödöllői gamesz szervezeti és működési szabályzata a múlt év december 1-én lépett hatályba, amikor már majdnem egy esztendeje dolgozott a három csoport, a pénzügyi és könyvelési, a műszaki, valamint az ellátási csoport. Az utóbbi a legnépesebb, hiszen idetartozik a négy szakács, a négy élelmezésvezető, a negyvennyolc konyhai dolgozó. A másik két csoport létszáma együtt is alig haladja meg a tízet. Ha valaki -a-" gameszhez megy, akkor mégis rájuk gondol, ők találhatók a szervezet irodáiban, tőlük várható intézkedés, segítség, ők könyvelnek, ellenőriznek, ott a pénz táros, s nem utolsósorban a vezető. A különböző szakmunkákat vállalók szintén hozzájuk fordulnak, velük kötnek megállapodást, amennyiben kölcsönösen elfogadhatók a feltételek. Mint a nevében is szerepel, a gamesz egyik feladata a gazdálkodás. Életre hívását is magyarázza ez. Szép lassan tovatűnnek azok az idők, amikor a költségvetésből egy-egy intézménynek juttatott pénz elköltéséről volt szó, indokoltan vagy indokolatlanul, az év vége közeledtével ezt már nemigen firtatták. Azt azonban egyre inkább, vajon lehetséges-e valahol, az intézménytől távol megállapítani, mekkora összegre lesz szüksége a folyó ügyek viteléhez és az időközben felmerülő költségek fedezéséhez. Körülményesebben Bő egy éve működik a városban a gamesz, s kisebb-na- gyobb zökkenőkkel végrehajtották az 1983-ra tervezett feladatokat. A mindennaposokat, például a gyermekek étkeztetését, a váratlanul adódó hibák kijavítását, s azokat a karbantartásokat, felújításokat, amelyek a tmk fogalomkörébe, illetve a korszerűsítéshez tartoznak. Több kiemeltnek nevezett teendőjük is volt a múlt év— Sok fiatal érzelmileg a nulláról indul — mondja Kovács István gyógypedagógus barátom. — Otthon rendezetlen családi élet, válási viharok, apu veri anyut és így tovább. Naponta ismétlődő történetek, s ezért nem csoda, hogy a fiatalok érzelmi kapcsolataikban bizalmatlanok. Nem tanulták meg igazán, mert nem volt hol és kitől megtanulni, hogy mi az szeretni és szeretve lenni. Soha és sehol nem találkoztak a szerelemmel sem, ezért aztán legtöbbször csak kuncogást, gúnyszavakat, sokszor trágár fecsegést vált ki, ha erről a szép emberi érzelemről, a férfi és nő szerelméről esik szó. Tűzkeresztség A diszkó megkezdésére váró fiatalok csoportjának mondtam el a közelmúltban Kovács István szavait és kíváncsian vártám reagálásukat. — Mi szükség rá? — kérdezett visz- sza éppen a legkisebbik, aki tizennégy évesnek sem látszott, de kihúzott derékkal büszkén tiltakozott. — Már tizenhét leszek! — majd így folytatta a beszélgetést. — Szerintem az a szerelem, ha a srác kizárlóag és csakis és teljesen egy csajnak él. Szívét- lelkét, mindenét beleadja, hogy a lánynak örömet szerezzen. De hát ilyen jiú nincsen! Társai nevettek, s mondták a vagányságukat bizonyító eseteiket. — Nekem már ki- lencesztendős koromban volt kapcsolatom! — Tizennégy múltam, amikor átestem a tűzkeresztségen! Már élni sem tudnék nélküle. — Barátja hasonlóan vall. — Tizenöt évvel a hátam mögött történt meg velem először, de nem utoljára. Néha feleseltek Benne vagyunk a beszélgetés dzsungelében, s így bátrabban érdeklődöm. — Mi a véleményetek a hűségről? Kinevetnek. Emberi tulajdonságokat sorolok. — Szépség, megértés, egészség, őszinteség, modernség, megbocsátás, háziasság, szeretet, beosztás. Melyik a legfontosabb? A modernségre szavaznak, s aztán újra a legkisebb szólal meg. — Gazdagságról, pénzről nem kérdezett. Pedig az a legfontosabb. Mindennek az alapja: ház, kocsi, nyaraló, meg a szülők rendszeres segítése. — A srácok egyetértőén és hangosan helyeselnek. Nincs közöttük egy sem, aki most kuncogna. Még nincs két éve, hogy ke- resztszüleim aranylakodalmukat tartották. Megkérdeztem keresztanyámat. — És milyen volt az ötven év? — Boldog, nagyon boldog, bár néha feleseltünk, mint a szegény emberek. Könnyű életünk nekünk sohase volt. De azért jó volt, szép volt. Mindig, minden bajunkban megörvendeztettek bennünket a gyerekeink, később meg az unokáink. Emberöltőn túl Keresztapámnak is nekiszögeztem kíváncsiskodó kérdésemet. — Hányfelé udvarolt ötven év alatt? — A feleségemen kívül nem volt másra igényem. — Kibír ötven évet a szerelem? — A szépség megsárgul, a szerelem is megfakul — mondta halkan. — De a megbecsülés, a megértés nem múlik el. Sose koccantunk úgy össze, hogy fél óránál hosszabb ideig haragban lettünk volna. Tarthat eddig a szerelem? Válások géppuskatüze tizedeli a házasságokat. A statisztika ijesztő számokat közöl. És hány házasság lánca szakadt el válóperes iratok, statisztikai adatok közlése nélkül? Visszájára is fordíthatnám a kérdést: — hány házasság bizonyult emberöltőn túli ideig is szilárdnak és boldognak? Erre sem válaszolnak semmit a statisztikák. Bizonyítottak A diszkóban gyülekező srácoknak el kellett volna mondanom az aranylakodalmukat ünneplők kérdéseimre adott válaszait. Vagy legalább el kellett volna mondanom, hogy ezt az esti és véletlen találkozásunkat, beszélgetésünket, eszmecserénket annak köszönhetjük elsősorban, hogy szüléink szerették egymást. Igen, úgy kellett volna a diskurzust kezdeni, hogy az édesanyánk is szerelmes volt egyszer. És nem kocsi, nem villa, nem telek, nem gazdagság szülte azt a szerelmet, amiről egy élet után mondják a szomszédok, az ismerősök, a rokonok: Azok tudták és tudják, hogyan kellett egymásért helytállni. Tudták, jóban és rosszban bizonyították, hogyan kell egymásért élni, a családért mindent vállalni. Fercsik Mihály ben. A Petőfi iskola Szabadság téri épületében a központi fűtés szerelése, amit a veresegyházi költségvetési üzem vállalt, s teljesített határidőre. A 2-es számú óvodában a gázszerelés, ami a gamesz részéről szintén időre készült el, más okok miatt mégsem kezdődhetett kellő időben a fűtés. A vártnál körülményesebben halad a központi műhely építése. Sok egyébbel is foglalkoztak. A volt tűzoltólaktanyát átalakították oktatási célokra, a Petőfi téri iskolaépületet tatarozták, a kisegítő iskolában tálalókonyhát alakítottak ki olyan berendezésekkel, amelyeket a majdan elkészülő új épületben is használhatnak. Valamennyi óvodában megtörtént az érintés-, villám- és tűzvédelmi bemérés. Átvizsgálták az elektromos hálózatokat, a hibákat kijavították. Megkezdték az iskolák világításának a korszerűsítését, a gömbburákat kicserélik az előírt erősségű fénycsövekre. A váratlanul felmerülő hibák gyors elhárításában nem értek el túl nagy eredményeket, állapítják meg önkritikusan. Nem, mert összesen két emberük volt, akinek ez a dolga, s annyi, hogy nem győzte. Az indok Az együttműködés javítása az intézmények vezetőivel különben is fontos céljuk, mert tavaly bebizonyosodott, hogy ezáltal az óhatatlan előforduló buktatók ellenére is gyorsabban mennek a munkák. S így sikerülhet levenni az intézményvezetők válláról azokat az adminisztrációs gondokat, amelyek elsődleges feladatuk teljesítésétől, a szakmai munka irányításától vonja el idejüket és energiájukat. A gamesz létének pedig ez az egyik indoka, nevezetesen, hogy gazdálkodjék, az iskolákért, az iskolák helyett. Hogy ott megfelelő körülmények között oktathassanak, nevelhessenek. K. P. Önkéntes rendőrök Szaktóísdsi csokitok A városi rendőrkapitányság tanácskozást tartott a város és vonzáskörzete legkiemelkedőbb munkát végzett önkéntes rendőrei részére. A kapitányság évről-évre kiemelkedő jelentőséget tulajdonít e fórumnak. Sokévi tapasztalat bizonyítja, hogy az itt elhangzó vélemények nagymértékben hozzájárulnak a város és a vonzáskörzet közrendjének, közbiztonságának megszilárdításához, a bűncslekmények megelőzéséhez, a közéleti tevékenység továbbfejlesztéséhez. Az értekezleten megjelent csaknem 200 önkéntes rendőr előtt Pintér Gáborné főhadnagy, a kapitányság helyettes vezetője értékelte az 1983. évi munkát és vázolta a jelen év főbb feladatait. Elmondta, hogy a közbiztonság megszilárdítása közügy, s az ebből adódó szerteágazó feladatok végrehajtása sem képzelhető el az önkéntes rendőrök, a lakosság mind szélesebb tömegeinek támogatása nélkül. A kapitányság vezetői kiemelt figyelmet fordítottak az önkéntes rendőri szervezet fejlesztésére, tevékenységének szélesítésére, színvonalának emelésére. Létrehozták a szak- tanácsadói csoportokat, tovább erősítették a csoportparancsnoki és helyettesi kart. A csoportok fejlesztése során arra törekedtek, hogy az egyre bonyolultabbá váló rendőri feladatok végrehajtására alkalmas és rátermett önkéntes rendőröket szervezzenek. Az értékelés további részében a szakterületek helyzetéről esett szó. Megállapították, hogy például a fiatalkorú bűnözők száma növekedett, ugyanakkor csökkent a gyermek bűnelkövetők száma. A tulajdon elleni szabálysértések száma is emelkedett, a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények száma csökkent. Sajnos a társadalmi tulajdon védelmét sokan csak rendőri feladatnak tekintik. A közlekedésbiztonsági munka területét vizsgálva arról adott számot a jelentés, hogy az ittas vezetők kiszűrésére több mint kétezer esetben alkalmaztak alkoholszondát, amely 450 esetben pozitív eredményt mutatott. A közlekedési alosztály tevékenységét a balesetveszélyes helyek felderítése és a közlekedési szabálysértést elkövetők kiszűrése jellemezte. Magas az ittas és durva szabálysértést elkövetők száma. A beszámoló végül ismertette az 1984. évi munka főbb feladatait. A tanácskozáson felszólalt önkéntes rendőrök többsége (Molnár János, Král János, Muhar János) a további munka javítására tett igen figyelemre méltó javaslatot. A továbbiakban 145 önkéntes rendőr kapott 5, 10, 15, 20 és 25 éves szolgálati emlékérmet, tizennégyen pedig dicséretben és pénzjutalomban részesültek. T. P. Körzeti labdarúgó-bajnokság Az első helyen a SEM A körzeti labdarúgó-bajnokság második fordulóját követő szövetségi napon sók szó esett a GEAC keserves győzelméről az Erdőkertes ellen. Az utóbbiak tíz emberrel álltak fel a kezdésre, majd egy játékosuk lesérült, s utána csak statisztált. Többen megkérdezték: az Isaszegnek egy híján tucatot lövő egyetemis ták formája miért ilyen hűl lámzó? A GSC ponföSztozko- dása is meglepetéskéift hatott a Zsámbokkal. A forduló rövid krónikája: GEAC—Erdőkertes 2-1 (0-1) Vezette: Németh (Urbán, Bodor) A döntetlen jobban tükrözte volna a játék képét! Hévizgyörk—Domony 1-0 (0-0) Vezette: Uzsák (B. Tóth, Németh) Zsámbok—Gödöllői SC 0-0 Vezette: Tóth J. (Turóczi, Máthé) A jó iramú mérkőzésen látottak szerint igazságos döntetlen. Vívó- és labdarúgó-csemege Szünidei sportmatiné Gödöllőre ma négy ország és négy körzet sportszerető közönsége figyel. Délelőtt tíz órakor, az Agrártudományi Egyetem sportcsarnokában ünnepélyes megnyitóval kezdődik a francia, olasz, román, magyar válogatottat felvonultató Gaudini Kupa férfi tőrcsapatverseny. Délután háromnegyed háromkor az egyetem labdarúgópályáján a Kiskun Kupa serdülő labdarúgótorna nyitányának lehetünk szemtanúi. A Gaudini-emlékversenyre kétszáz fiatal ingyen léphet be a város új ékességének számító sportcsarnokba. Az általános iskolások, az úttörők, a középiskolások a diákigazolvány felmutatásával élvezhetik a nagyszerű szünidei műsort. A vívók és a ritmikus sportgimnasztikai válogatott szereplése mellett még valamire készülnek a lelkes rendezők, de ez maradjon titokban. Azt elárulhatjuk, hogy tippelni lehet az országok közötti találkozók eredményére. A sportcsarnoknak — nevezzük röviden, a Budapest Sportcsarnok mintájára GS- nek — ez lesz a nemzetközi bemutatkozása. A Kiskun Kupa küzdelemsorozata ugyanakkor a végéhez érkezik Gödöllőn. A részletes program, péntek. Gaudini Kupa: 10.30 Románia—Magyarország, Franciaország—Olaszország; 14 Franciaország—Románia, Magyar- ország—Olaszország; 16 a magyar ritmikus sportgimnasztikai válogatott bemutatója; 16.30 Olaszország—Románia, Franciaország—Magyarország. Az eredményhirdetésre este 6 órakor kerül sor. Kiskun Kupa. Április 6., szombat: 15 Gödöllő—Vác, 16.30 Buda—Ráckeve. Április 7.: 9 Ráckeve—Gödöllő, 10.45 Vác—Buda. Április 8.: 9 Gödöllő—Vác, 10.45 Vác—Ráckeve. A díjkiosztásra 12.40- kor sorakoznak fel a csapatok. Lehet kinek szurkolni! Balázs Gusztáv Országos vásár Országos sertés- és kirakodóvásárt tartanak Gödöllőn április 8-án, vasárnap. Mogyoród—Galgahéviz 1-1 (1-1) Vezette: Barna (Vayner)----Ha talmas szél, jól záró vendégvédelem, gyenge hazai csatársor. A hévízi portás, Bagó László a mezőny legjobbja volt. Túra—Valkó 4-0 (1-0) Vezette: Merkel (Maszlag) A sportszerű mérkőzésen a félidő után elhúzott Túra és háromgólos hátránynál összeroppant a Valkó. Érdekességként feljegyeztük, hogy Zsig- ri András, a valkóiak edzője a vereség dacára kifogástalannak minősítette a játékvezető munkáját. Ritka tárgyilagosság! Kerepestarcsa—Isaszcg 2-0 (0-0) Vezette: Sári, (Sallai, Geese) Egymás hibájából élt a két csapat, azzal a különbséggel, hogy a kerepestarcsaiak gólokat is lőttek. Ifjúsági eredmények: Hé- vízgyörk—Domony 1-0, Zsámbok—Gödöllő 2-6, Mogyoród— Galgahéviz 2-0, Túra—Valkó 2-2, Kerepestarcsa—Isaszeg 0-0. Serdülők: Kerepestarcsa— Bag 4-0, Isaszeg—Gödöllő 2-0, Erdőkertes—Kartal 1-2, Veresegyház—Aszód 5-1, Pécel— Iklad 1-3, a Vácszentlászló— Dány találkozó eredménye nem érkezett meg. Április 8-án teljes forduló lesz a felnőtt és ifjúsági csapatoknál. A serdülőbajnokságban a Kiskun Kupa miatt nem lesz forduló. A vasárnapi műsor (a találkozók 14 és 16 órakor kezdődnek): Domony— Isaszeg (Urbán, Gecse, Máté), Erdőkertes—Kerepestarcsa (Vayner, Tóth J.), Galgahéviz —GEAC (Merkel, Turóczi, Németh), Valkó—Mogyoród (B. Tóth, Uzsák),' GSC—Túra (Barna, Maszlag), Hévizgyörk —Zsámbok (Sallai, Bodor, Sári). A bajnokság állása 1. GEAC 13 12 2. Kerepestarcsa 13 10 3. Domony 4. Erdőkertes 5. Mogyoród 6. Gödöllő 7. Túra 8. Hévizgyörk 9 Galgahéviz 10. Zsámbok 11. Isaszeg 12. Valkó 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 1 - 53- 7 25 2 1 29- 7 22 3 20- 6 11 5 24-16 15 4 21-23 15 6 30-35 12 7 33-30 11 5 19-15 !1 fi 18-32 11 8 13-34 7 8 11-33 7 1 11 11-44 3 Csiba József ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Esti beszélgetés flataleknsk Élni egymásért, a családért