Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-30 / 101. szám
Minden meccsen Tizenegyes A Hegyi Gyula nemzetközi ifjúsági labdarúgótornán, a Pest megyei válogatott mindhárom találkozóján tizenegyest ítéltek csapatunk javára. Szombaton az olasz Gruppá FALK, valamint a csehszlovák Slavia Praha ellen ebből szerezte becsületgólját együttesünk a Fáy utcában. Tegnap a VfR Rheinfelden (NSZK) elleni találkozóról sem hiányzott a büntető. Ezt azonban kihagyta együttesünk az első félidőben. Szünet után már jobb volt az irányzók: 2-1-re nyert a válogatott Sós és Bodnár góljával. A tornán elért egyetlen győzelem az ötödik helyet jelentette. Az elsőséget, akárcsak tavaly, a Vasas szerezte meg. Két egykori váci játékos — Mundi és Zvara — szerepelt a helyieknél. A Pest megyei válogatott a Váci Izzóra épült, öt váci volt a csapatban. ★ Vasárnap délelőtti NB I-es eredmények: MTK-VM—Tatabánya 1-1, Volán—Haladás 3-0. R. L. Tizenegyes előtti jelenet a Slavia Praha elleni találkozóról. Néhány pillanat múlva felvágták a kapura törő sötét mezes Pest megyei játékost. Trencsényi Zoltán felvétele Földön-égen Látványosság Gödöllőn 1955. május 1-én rendezték az első lovasbemutatót, s immár a harmincadikhoz érkeztek Kezdetben a majális műsora gazdagabb volt, de a sokakat vonzó látványosság, a díj ugrató-verseny azóta sem hiányzik a programból. A GEAC szakosztályának megalakítása dr. Monostori Istvánnak köszönhető. Az állattenyésztési tanszék egyetemi adjunktusa irányítja kezdettől a munkát, hiszen ő a ló- tenyésztés előadója és egyben az oktatási, kísérleti és bemutató telep vezetője. A lovasiskola tanulmányi és sportcélokat egyaránt szolgál, mivel a leendő agronómusoknak, illetve egy részüknek, gyakran nyeregbe kell szállniuk munkájuk során. A kis létszám ellenére szép eredményeket mondhat magáénak a GEAC. Az ünnepre való bemelegítésként az elmúlt hétvégen rendezett Budapest-lovasbajnokságról 11 szalagot (helyezést) hoztak el; köztük egy pirosat, mely az ifjúságiak között az első helyet jelentette Mészáros Péternek és lovának, Borisszának. Az ez évi lovasműsorra már régóta készülődnek. Az idei kétnapos nemzetközi versenyen folytatják az „öreggazdász—ifigazdász” találkozót, melyet ezúttal másodízben írtak ki és a jövőben ötévenként rendeznek. Erre a számra mintegy 150 régi hallgató kapott meghívót, azok, akik valamikor indultak a május elsejei versenyen. Több mint húszán válaszoltak: jönnek. A nemzetközi jelleget az idén NDK-beli és csehszlovák lovasok biztosítják. Esélyekről nem szokás (vagy nem illik?) beszélni, de talán érdemes megemlíteni, hogy a két legjobbnak tartott lovat Kártyásnak, illetve Sirokkónak hívják. Jó lesz figyelni rájuk! A hagyományokhoz híven az idén is a legidősebb ló, a 22 éves Andrés nyergében a legfiatalabb versenylovas, Szőke Zoltán kéri az egyetem rektorától az engedélyt a verseny megnyitására. Kezdés ma délután két órakor. KONTA RITA ★ Repülős majálist rendeznek az MHSZ budakeszi repülőterén. Május elsején reggel 9 órakor kezdődik a program, amelyen először modellezők adnak ízelítőt tudásukból. Hőlégballon bemutatóra is sor kerül. Tíz órától szórakoztató műsor következik, 11.50-től pedig vitorlázó- gépek, sárkányrepülők, helikopterek és a világbajnokságra készülő műrepülők szórakoztatják a közönséget. Játékos vetélkedő, hangárdisz- , kó színesíti a programot. Kisdiákok az új otthonban Nem ablakon kidobott pénz Az elmúlt év november 7. tiszteletére adták át a Csepel Autógyár sportcsarnokát és ezzel új távlatok nyíltak mind a verseny-, mind a tömegsport számára. Mindez elsősorban az autógyárban dolgozókat érinti, de mivel közöttük jelentős számban található szigetszentmikló- si állampolgár, így valójában őket is. Van azonban egy olyan kezdeményezése a Cs. A. Vasas SE-nek, amely nyomán a miklósiak közvetlenül is A modellezés 75. évfordulóján tegnap délelőtt sportaktívát rendeztek Vácott a művelődési központban. Az ünnepségen megjelent többek között Nagy Sándorné, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese, Lőrincz András, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese részesülhetnek a sportcsarnok nyújtotta lehetőségekből. Mint azt Szabó Ferenc, az egyesület elnökhelyettese elmondotta, hetente két alkalommal a délelőtti órákban gyermekzsivajtól hangos a sportcsarnok, amikor is a sziget- szentmiklósi III-as számú iskola sporttagozatos diákjainak tartanak itt testnevelési órákat. Váltakozva, négy alsó tagozatos osztály keresd fel rendszeresen a csarnokot, hogy beA művelődési központban ezzel egy időben kiállítás nyílt, s ezen több hajó-, repülő- és autőmodell is megtekinthető. A bemutató külön érdekessége az ejtőernyős bábu, amely távvezérléssel irányítható. F. Z. hatóbban megismerkedhessenek azokkal a szerekkel, amelyek itt rendelkezésükre állnak. A szóban forgó együttműködés azonban nem merül ki csupán e látogatásokkal: az autógyári sportegyesület szervezésében gyári busszal például az idén télen is heti 2 alkalommal szállították rendszeresen a diákokat úszásoktatás céljából uszodába. És hogy a tanítás után, a nyári szünet idején se szakadjon meg a kapcsolat, már most kibontakozóban van a birkózó sportiskolások részvételével egy nyári táborozás terve. A sportegyesület végül is éves szinten majd félszázezer forintot áldoz szűkös anyagi lehetőségeiből a kisdiákokra, hogy megtalálja bennük a birkózók, ökölvívók, kézilabdázók utánpótlását. Manapság minden elköltendő forint sorsát fokozottan vigyázzák az élet valamennyi területén. így a sportegyesület berkeiben is. Ezt a mintegy félszázezer forintot az egyesületben azonban senki sem tartja „ablakon kidobott” pénznek, BŐDI ISTVÁN A modellezés történetét áttekintő, beszédében Jant László, a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei titkára elmondta, hogy szűkebb pátriánkban is nagy tábora van a modellezésnek. Jelenleg tizenkét klubban tevékenykednek a fiatalok és az idősebbek, hiszen ennek a hobbinak nincsenek életkori határai. A mostani ünnepséget azért rendezték éppen Vácott, mert a helyi klub immár évek óta a legjobban működő közösség. Tagjai számos országos és nemzetközi helyezést ériek el. Vezetőjük, Csizmánk Ferenc maga is Európa-bajnok volt. Az aktíva befejezéseként kitüntetéseket adtak át. Többen kaptak különböző elismerést, közülük Hlat- ky István Vácról, Morocz Attila és Strenner János Százhalombattáról a szövetség főtitkára által adományozott MHSZ Kiváló Munkáért kitüntetés arany fokozatát vette át. Futóstatisztika Szűkebb pátriánk sportszínével a fővárosi eseményeken is találkozhatunk. Nem hiányoztak a mezőnyből a tegnapi Futapest versenyen sem. Idén immár harmadszor rendezték meg a Megyénk körül megyünk körül akciót, amelynek lényege: minéi -több részvevőt, testedzésre, felüdülésre vágyói mozgósítani. A statisztika szerint a tavalyi tízezres létszámot túlszárnyalva, idén összesen 13 338-an csatlakoztak a stábhoz. Az olimpia esztendejében vagyunk. 1984, 984, a legifjabbaknak pedig 84 kilométert kell teljesíteni ahhoz,, hogy részt vehessenek a jutalomsorsoláson, amelyet július 7—8-án az olimpiai futópróba keretében tartanak, két esztendő minden futóversenye beleszámít az összteljesítménybe. Fcrjáncz Attilával legközelebbi versenyéről Aranyat terem az Aranyhomok? S, hog>- a címben feltett kérdés nem túlzás, arra a legjobb bizonyíték, hogy Fcrjáncz Attila, aki 1970 óta rendszeres résztvevője a négyes szorzó- jú bulgáriai Aranyhomok Rallye-nek, már nyert itt, s kétszer másodikként futott be. A versenyről, ellenfelekről és esélyekről beszélgettünk a sokszoros bajnokkal, a Váci Autójavító Kisvállalat kitűnő versenyzőjével. f$ Mitől olyan nehéz ez a verseny, hogy a nemzetközi autósvilág négyes szorzójú EB-futamnak nyilvánította? — Eredetileg a tengerparti Albe- na környékén zajlottak a versenyek — mondta a magyar rallye-ász —, de ma már a Sliven környéki hegyekben vannak a gyorsasági szakaszok. Nemegyszer ezerhétszáz- ezernyolcszáz méter magasan fekszenek a pályák, sok emelkedő és lejtő szintkülönbségét kell nagy tempóban leküzdeni. Az utak gyakran szinte úttalanok. Néhány hete még járhatatlanok voltak, s két hét múlva ott lesz a verseny. Ilyen terepeken az időjárás igen szeszélyes, előfordulhat, hogy hóesésben vagy havas-jeges körülmények . között kell menni, s csak ritkán aszfalton, gyakoribbak a murvás részek. Ez mellesleg kedvez nekem, mert nyugati ellenfeleim inkább a simább utakhoz szoktak, mégis minden évben eljönnek. Szinte a teljes EB-él- mezőny rajthoz áll, s ez is közrejátszik abban, hOigy négyes szorzójú ez a verseny, hisz nem mindegy kik vannak a vert mezőnyben, kiket kell legyőzniük az elsőknek. © Milyen hosszú ez a verseny, s milyen hosszúak a gyorsasági szakaszok? — Ezerkétszáznyolcvanhét kilométeres a verseny és ebből négyszázötven a gyorsasági. A nagy különbség abból adódik, hogy a verseny rajtja és célja a tengerparton van és a tulajdonképpeni versenyterepet viszonylag hosszú autózás után éri el a mezőny. A négyszázötven kilométeren belül viszont hosszúak a gyorsasági szakaszok, és ez is az egyik oka annak, hogy nehéz feltételű a verseny. Minden századmásodperc számít, s a gyakran változó terepen nincs lehetőség gumit cserélni, szeretetni. © Mit tud az ellenfelekről, kiket kell legyőzni, ha az élen akar végezni? — Mindig az élen akarok végezni, de ez ezen a versenyen aligha sikerülhet. Ott lesz az előzetes nevezések szerint a Costa Braván győztes olasz Cinotto és Audi Quattrója, Toivonen, a kitűnő finn és Porschája. Indul két Lancia, a fc Jollye Club színeiben, s Drogmans, a belga bajnok és biztosan sokan mások is, akik szintén nem statisztaszerepre szeretnék ítélni magukat. Az Aranyhomokon mindig nagy mezőny jön össze, de ilyen erős, mint a mostani, talán még sohasem volt. Hiába, egyre nagyobb a konkurren- ciaharc, ma már minden EB-pont- nak nagyon nagy az értéke. © Hogyan ítéli meg ezek után a saját esélyét, hol kell végeznie, hogy elégedett legyen eredményével? — Ha befutunk az első öt között, már sikeresnek fogom tartani szereplésünket. Van negyven EB-pon- tunk, bízom benne, hogy az Aranyhomok Rallye után több lesz. A versenyzésemet finanszírozó Rothmans cég is beszállt a rendezésbe idén, nekik is tartozom annyival, hogy mindent kihozzak magamból és a Renault—5—Turbóból. Szeretnék győzni, ám reálisan elemezve a helyzetet, kevés az esélyem erre. Viszont ellenfeleim is emberek, ők is hibázhatnak, őket is megtréfálhatja a technika ördöge. Különben is ez a szép a sportban, hogy kiszámíthatatlan, ha elég lenne csupán a .lóerőket összeszámolni, akkor nem kellene versenyeket rendezni. O Van-e valami különleges az idei versenyen, amiről még nem esett szó, s amit érdemesnek tart elmondani? — Igen. Először fogunk Ikarus busszal utazni. Ugyanis a székesfehérvári cég elkészített egy versenyautóbuszt. Hátulsó felében garázs és műhely van, elöl hálóhely és a vezetőfülke. Nagy segítség ez, hiszen például a versenyautót ezentúl nem kell lábon a helyszínre vinni, s rengeteg egyéb kényelmetlenségtől szabadít meg, ami mind a jobb szereplést segítheti elő — mondta befejezésül a népszerű bajnok. R. P. A képen: útra kész a Ferjáncz-flotta (balról jobbra): Tulok Imre, Gál Zoltán, Gelencsér Sándor, Ferjáncz Attila és Lé- hi Sándor, a háttérben a mozgó Ika- rus-versenyműhely. Legutóbb Cegléden, az olimpiai ötpróba kerékpáros viadalon sokan taposták olyanok a pedált, akik a futásban járatosak. A sokoldalúságot, a változatosságot szolgálja az a tömegsportújítás, amellyel Aranyosi István, a Pest megyei Futó Klub vezetője rukkolt ki. Erről pénteken Dunakeszin tanácskoznak, szombaton ugyanitt a gyakorlatban is alkalmazzák az újítást. Négygólos norma Ennek lényege a kötetlenség, a játékosság. Például, ha valaki nem akar, vagy nem tud időben ott lenni a nyitányon, akkor sem késik el, hiszen bármikor beszállhat, méghozzá a neki legjobban megfelelő sportágba. Kispályás foci, kézi- és röplabda, tenisz, kispuskás cs légpuskás lövészet, síkfutás, távolugrás, asztalitenisz tartozik többek között a dunakeszi programba. A labdajátékokban két győztes meccs után szünetet kell tartaniuk a játékosoknak, majd egy találkozó kihagyásával ismét csatasorba állhatnak. Ezzel minél több résztvevőnek adnak szereplési lehetőséget. Persze, a kényszerpihenőre Ítélt- nek nem kell pihennie, hanem más sportágban folytathatja szereplését. Mint a bevezetőben leírtak tanúsítják: széles a skála. Újítás a mérkőzések időtartama is. A focisták 4, a kézilabdázók 8 gólig játszanak. Tíz percnél tovább nem próbálkozhatnak a hálózörge- téssel, hiszen ez a maximális játékidő. Perdülj - fordulj! Perdülj — fordulj! — Ezt a nevel kapta az újrendszerű tömegspor:;- viadal. S akik a hagyományos módon vetélkednek, azokra gazdag program vár a május elsejei ünnepi villámtornákon, a testedzést, felüdü lést szolgáló versenyeken. REITTER LÁSZLÓ Roóz Péter felvétele Váci ünnepség kiállítással Jubiláló modellezők Változatok testedzésre Sárga után kék trikó A sárga trikó a kerékpárosversenyek szakaszgyőzteseinek dukál. Szűkebb pátriánkban a futók is sár- gát'kapnak, pontosabban: á Pest ftlé- gyei Futó Klub tagjait belépésük esztendejében ezzel ajándékozzák meg, a következő évben pedig kékkel.