Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-30 / 101. szám
1984. Április 30., hétfő PEST MEGYEI HÍRLAP 7 Láncra fűzött szemek Ha valaki megéri az ötödik ikszet, mint Furulyás János, miért emlegeti fel a mesz- szibe vesző régi, rossz emléket? Azt, hogy abba kellett hagynia az elemi iskolát, mert kitört a háború... És mi köze egy emberpalántának a háborúhoz? Hogy apja helyett, akit kivittek a frontra, dolgozzon a mezőn? Hogyan helyettesíthet felnőttet egy tizenkét éves gyerkőc? Mond az valamit a ma ifjúságának, hogy Furulyás János édesapjának elfagyott a lába a Don-kanyarban és egész életében sántított? Vagy az, hogy az édesapja szegény lányt vett feleségül és úgy kaparásztak össze hét kataszteri holdat? Jó lenne kifürkészni, hányán tudnának válaszolni a váoszentlászlói környék gyerekei közül, mennyi az a hét kataszter: hány családot képes eltartani, és egyáltalán, elég-e egy család fenntartásához? S mai ésszel fel sem fogható, mit rejt magában az, hogy szegény. Nem mint anyagi fogalom, hanem inkább erkölcsi értelemben, mert az utóbbi talán még súlyosabb terhet jelentett. Kivetettséget, megbélyegzést, szégyent. Ma nincs jelentősége. El kell feledni. Mégsem. Mert egybefűzni a múltat a jelennel, megérteni a mai cselekvések rugóit, egy-egy tett mélyebb értelmét, azt, ki mit és miért tesz úgy —, néha csak a múlttal lehet magyarázni. Egyetlen szemet sem lehet kihagyni, összebogozódna a sor, kézbe kell venni minden szemecskét, hogy felfűződjön a lánc és ékítse viselőjét. Az, hogy véget ért a háború, Vacszentla/szló fölött is új nap kélt, nem egycsapásra változtatta meg az életet. Furulyás János például a középiskolát Gödöllőn járta, egy ideig. A háború itt is utolérte: édesapja az ötvenes években gyakran ágynak dőlt a hazahozott maláriától, kiújult a fagyás, itt-ott faragtak is a lábából... Gödöllőtől nem messzi az út Vácszentlászlóig, az iskolától a szülői házig. Valójában azonban annyi, hogy bejárása egész sorsot fordított meg. Innen, Vácszentlászlóról már csak akkor ment el újra, amikor 1953-ban behívták katonának. Novemberben húzták rá a katonazubbonyt és karácsonykor tiszthelyettesi iskolára küldték. Ketten-hárman lettek kiváló katonák, ő köztük volt és azok között, akiknek ajánlották: maradjon aktív katona . 1. Vslt lakodalom Vele mosolygok, amikor elmondja, hogyan is esett. 1954- ben feloszlott az ezred, őt a Honvédelmi Minisztériumba irányították, tizenkettedmagá- vair 'fiz egy pé/i:eíá" napon történt. Neki pedig egy fáluja- beli kislánnyal, azóta is hű társával, keddre tűzték ki az esküvőt. A minisztériumból ezen a nevezetes pénteki napon Pécsre irányították és hiába hajtogatta a magáét Furulyás János, menni, utazni kellett Baranyába. Amikor leadta a lapját, rögtön közölte, fordul vissza, mert neki menyasszonya van. A parancsnok hallani sem akart ilyen ostobaságról. Valószínűleg fogalma sem lehetett arról, milyen egy falu szája, ha elmarad az esküvő, mert a vőlegény nem tartotta be a szavát. Azért meglett a lakodalom, mert a közvetlen felettesét más anyagból gyúrták és titokban szemet hunyt a távozás felett. Amikor arról töprengett, hajoljon-e a szóra, maradjon-e benn katonának —, felesége nem tiltakozott. Ak-i kor sem, amikor évekkel később a gödöllői járási tanácshoz hívták dolgozni. Azt mondta, ha akarja, elvállalhatja —, ő követi. Furulyás János hivatásos katona sem lett és nem vágyott a járási tanácsba sem. Otthon maradt. Ki sem kell húzni belőle a szót, magától mondja: minden főbb dolgot, amit maga elé tűzött, elért. Olyan nagy karrier lenne, hogy valaki termelőszövetkezetben elnök? A saját falujában? Ahol úgy kezdődött 1959-ben a termelőszövetkezet szervezése, hogy őt is beválasztották a szervező bizottságba? Vállalta, mert sem nagyapjától, sem édesapjától soha rosszat nem tanult, csak a föld szeretetót, a tisztes munkát. Furulyás János volt a legfiatalabb a bizottságban. Benn volt Tóth Ferenc, aki az első elnök lett. 1959. december 30-án tartották az alakuló közgyűlést. Előtte izzott a község, ki félt a közöstől, ki csak a riogatástól rettent; meg. A Gödöllői Gépgyár, a Ganz Árammérőgyár, a budapesti Kéziszerszámgyár (a jelenlegi igazgató is!) dolgozói segítettek a vajúdásban. Ott volt Paulovics Jóska az árammérőből, a régi iskolatárs... Furulyás János íratta alá az anyós és a saját nagyapja belépését is. Felesége is a közösben dolgozott. Volt, aki elnöknek akarta Furulyás Jánost, mások fiatalnak tartották erre. Főraktárosi rangot kapott. Örömmel vállalta, vonzódott a számvitelhez. Huszonhaton ma is megvannak az alapítók közül. Tóth Ferenc 59 éves korában vonult vissza, leszázalékolták. De elnöksége után is dolgozott^ Előbb művezető volt a Galgatej üzemben és alapszervezeti párttitkár. Becsületes, derék ember volt... Volt. Nem régen temették. Halála után felesége tette le Furulyás János íróasztalára, mit Tóth Ferenc összegyűjtött a szövetkezet negyedszázados történetéről. Öltek a padlón Mondom, 1959. december 30- án ült össze a közgyűlés, hogy megalakuljon a téesz. A neve, legyen: Arankalász! Így: arankalász, mert egyszerre kiabálta mindenki, tájszólással. Azután: nem volt asztaluk. Olajjal mázolták be a padlót. Kukorica-vetőmagot csak úgy szerezhettek, hogy egy kilogramm hibridért 2-3 kilogramm szokásos szemet adtak. Felmérték, kitől mennyit gyűjthetnek össze. Ültek a padlón, s a szék ülőkéjét, karfáját használták asztalnak, úgy jegyeztek fel a neveket. Akkor még a nyomorúság volt a társuk. Másnap reggel várták a tagokat. Nem jött mindenki, nekik kellett a házakhoz menni. Előfordult, hogy ők kívülről, a háziak belülről nyomták a kaput. Nem nyílott így teltek az első napok. Következett a termelőeszközök összeszedése. Potom pénzt adtak egy-egy lóért, szerszámért. A bizonylatokat nem is mindenki akarta aláírni. Azután, bármilyen hihetetlen, tavasszal megindult az élet. Amikor először fogták be a lovat, mindenki leste, ki vállalkozik elsőnek. Vállalni kellett. A vezetőségi tagok szülei, a párttagok, majd a függetlenítetteken volt a sor. Ment az apám, emlékszik az elnök, akadt, aki rákiabált —, de azután ez is elmúlt. Jöttek az újabb gondok. Tóth Feri bármilyen jó ember volt, nem ütközött senkivel. A főkönyvelő is visszahúzódott. Ekkoriban Furulyás János a főagronómus- sal éjjel három-négy óráig az irodán dolgozott. JDe a szorgalom kevésnek bizonyult, kellett hozzá a képesített könyvelői vizsga, később a mérlegképes ... Lemondott a főkönyvelő, a fővárosból a 3004-es rendelettel jött egy hatvanéves új. Két évig csinálta. Aztán ismét Takács György, az eredeti főkönyvelő kapta a megbízást. Kikiáltották elnöknek Ma megmosolyogja már az ember, de akkoriban szikrázott a levegő: a főkönyvelő megfúrta a vezetőknek járó prémiumot. Igaza volt, de hát a módszer, amit választott, haragot szült. Takács György kiváló ember. Szigorú. 1970 óta a gumiüzem vezetője. A járásnál fedte fel, hogy baj van. Csorba Ferenc, az ellenőrző bizottság elnöke pedig a közgyűlésen rukkolt elő: Jó ez á vezetés? — a tagság zúgott: nem! Jár nekik prémium? S a válasz még hangosabb nem. Furulyás János ekkor már a TÖT tagja volt, a szövetkezetben beosztásán túl is vállalt felelősséget. így esett, hogy 1968 márciusában őt kiáltották ki elnöknek. Ettől fogva már ismerősebb a termelőszövetkezet dolgainak alakulása. Az is, hogy Valkóval 1968-ban közösen építettek öntöző víztározót. A valkóiak nem nagyon akarták, nem hittek abban, hogy lesz víz. Még a gödöllői bank igazgatója is kételkedett a határbejáráson: Meglásd, itt minden van, de víz nem lesz. A Földgép Vállalat felvonult, hihetetlen tempóban dolgozni kezdett és júniustól november közepéig befejezte a munkát. Lett víz. Üzemelt a Galgatej. Kétezer literrel indult az üzem. Ma naponta 60 ezer litert ad. Befejezték a tehenészeti telep építését. Négyszáz tehénnel indultak, annak is felét kivágták. Ma 4400—4500 szarvas- marhát tartanak. 45 millió forint az éves eredményük. 1973 nyarán, amikor Zsámbo- kon kiéleződött a vezetők viszonya, felvetődött: egyesüljenek. Igen ám, de minden vezetőből három volt. Egy Val- kón, egy Zsámbokon, egy Vácszentlászlón. Ez pedig nagy akadályként meredt eléjük. Az egyesülés után a Zöldmező elnökének Furulyás Jánost választották, a másik kettő elnökhelyettes lett. Az elnök életének egyetlen munkahelye magában foglalja az ország sorsát. Tagja a megyei párt-végrehajtóbizottságnak. Számos kitüntetése közül hadd említsem csak az Eötvös- díjat. Melyik hét hold az? Van egy érdekes szám, aminek bele kell férnie e dolgozatba. Megtörténik, hogy egy esztendőben száz fegyelmit osztanak ki, igazolva Furulyás János szavát: el kell járni a legkisebb dologban is, nehogy a kicsi nagyra nőjön. Szigorú a rokonokkal, talán még kíméletlenebb, mint amilyen másokkal. Ezt még ma is nehéz megértetni a falubeli némely ismerőssel. Pedig talán ebben is keresendő az a nagy bizalom, ami ennyi év után övezi. Ha pihenni vágyik, felmegy magaslesre és figyeli a vadak mozgását, szokását. Egyedül szeret vadászni. Vagy ritkán eljut a mátrai nyaralójába is. Mert a mezőgazdaságnak a síkság való, de gyönyörködni a legyekben lehet. Kemény csaták színhelye volt gyakorta Vácszentlászló. Mert bármilyen hálás a föld művelőinek, tud az sok gondot is okozni. Hát még az ember, aki föld után vágyott és nehezen értette meg, akkor lesz igazán boldog, ha kis üzem helyett a nagyobbat választja. S amikor végre megértette, mindig újabb és újabb ' lépésről, fordulókról kellett meggyőzni. Prófétaként, a saját hajlékában. Hol van már az olajos padló? Hol a szék, amely íróasztal gyanánt szolgált? Hová lettek azok a társak, akiket a száj- és körömfájás idején „bezártak” és hosszú hónapokig haza sem mehettek? Még karácsonykor sem. Melyik lehetett az a hét kataszteri hold, ahonnan Furulyás János elindult? Fűzöm, fűzöm a szemeket, egy termelőszövetkezet szervezője, alapítója, elnöke sorsának apró szemecskéit, s már magam sem -tudom: egyéni sorsot rajzolok, vagy egy egész szövetkezet életét fogom ösz- sze? Sági Agnes REND A LELKE MINDENNEK Az ünnepen, a munka ünnepén sem szentségtörés a munka kulturáltságáról beszélni. Észrevételeink kifejtésekor azonban óhatatlanul érintenünk kell kevésbé ünnepi mozzanatokat, sőt vaskos visszásságokat. Ügy véljük, az ünnepen sem csupán erényeinkről szabad írnunk. Reggel néha figyelem a kenyérrakodókat. A kilencedik emelet magasából, ahová ők nemigen pillantanak fel, zavartalanul tanulmányozhatom ténykedésüket. Csukott kocsival hozzák a mindennapit, onnan gurítják ki a polcokat. Melegebb napokon a szállítók lengébben öltöznek, lábukon szandál. Kezükön kesztyű. Azzal nyitják ki a nagy ajtókat, engedik el a hidraulikusan működő saroglyát, tologat- ját a rekeszeket. S ha kell, mert nem minden kenyérnek jutott hely a polcon, azzal rakják a boltból kihozott gurulósra. A leemelésnél a lábukkal támasztják meg a rekeszt. Ilyenkor a szandálból kikandikáló nagyujj vagy megbirizgálja a kenyeret, vagy nem. Más színhely. Nagyvállalat forgácsolóműhelye. Megkezdődött az első műszak. A. nyolc óra első hatvan percében tekintünk szét a galériáról, ahogyan kísérőnk nevezi az emeleti rész körbefutó folyosóját. Innen rálátni az egész műhelyre. — Nézze azt a nagy fejű kopaszt, bök egy férfira dühösen. — Nem nehéz észrevenni, valóban tekintélyes kobakkal áldotta meg a természet. Hátrakulcsolt kezekkel sétál a gépek között. Kísérőnk legyint. — Nem is akarom látni. Egy szál villás kulccsal ügyel a rábízott két sor gépre. Így nem lehet rendesen beállítani. Majd azt figyelje meg, ahová most megyünk. Már a gépek között vagyunk. Kísérőnk egy nagy vasszekrényre mutat: — Azt érdemes megnézni. — Amikor odaérünk, elkiáltja magát: — Sanyi! — Kisvártatva apró emberke bújik elő a marógép mögül. — Nyisd ki a szekrényt! — A kis ember mindkét szárnyat szó nélkül kitárja. Olyan ez a szekrény, mint amilyet barkácsbolt kirakatában látni, csak jóval nagyobb, és sokkal több benne a szerszám. — Látja, ez egy szakember. Univerziális >— teszi még hozzá. A példák szaporíthatok. Még a házat, lakást sem kell elhagynunk. Az egyik háziasszony asztalán rend, akármilyen nagy főzésben van is, a másikén egymás hegyén-hátán a kisütésre váró hús meg a kés, a villa meg a kanál, benne egy kis ecet, mellette néhány szem hámozatlan krumpli, hagyma, zöldség, s ott matat a ragadós kéz. A tűzhelyen minden serceg, a kéz gazdája pedig nem tudja, hová nyúljon a nagy kavarodásban. Rend a lelke mindennek. A munkának, a kulturált munkának. A munkakultúrának. Alapozását a pólyában kell elkezdeni, az óvodában és az iskolában folytatni. Az ipari tanulót bevezetik a műhelybe, ahol ugyanúgy kell szoktatni a merőben más helyzethez, világhoz, a gépekhez, mint kiskorában a köszönésre, vagy arra, hogy ne szopja folyton az ujját. Fárasztó a mesternek, oktatónak, hol, minek hívják, hisz tízszer, -zázszor el kell ismételni: — Édes fiam, ne támaszd a satut, mert eltolod a helyéről, fűzd be a cipődet, nehogy elkapja a gép, lobon- cos hajadat dugd sapkába, kösd le, különben nem sokáig lesz ilyen szép sörényed. S még csak akkor következnek a munkafogások, a pontosság, a felületek simasága, a műszak végén a szerszám, a gép rendbetétele, hogy másnap megleljük őket, s a gép ismét forogjon. A pólyában kell elkezdeni az igény kialakítását, amely életünk végéig megmarad. Igény a tisztaságra, a rendre, a pontos munkára. Kulturált munka, pontos munka. Szép munka. A jól, szakszerűen elvégzett munka tartósabb eredményhez vezet. Az ilyen munka nyomán keletkezett terméket nem kell majd a használatbavétel másnapján javításra vinni. Szolgálni fog bennünket a műszakilag elvárható ideig. A gödöllői művelődési házat három éve avatták. Előtte úgynevezett díszburkolat. Fehér lapjai már kezdenek elválni az alaptól. Mire az illetékesek észreveszik, mire elintéződik, ki rakja vissza, miből fizessék, a lapok egy része eltűnik, más része eltörik. Ugyanebben a városban ablljáröt építettek. A víznyelőket úgy képezték ki, hogy mellettük a csapadék vidáman befolyt az aluljáróba. Majd egy kis társadalmi zsörtö- lődésre jöttek a munkások, napokig vésték légkalapácsaikkal ä betont. Meghosszabbították a víznyelőket. Pedig milyen egyszerű lett volna még . akkor, amikor nem kötött meg a beton, a puha anyaföldet ásni. ' A pontosság, a kulturált munka nem öncél. Nem a rend, a pontosság, a tisztaság, a kulturáltság a cél, hanem a jól működő eszköz, berendezés, épület, alul járó. S az, hogy a lehető legkevesebb munkával, erőfeszítéssel érjük el a legnagyobb eredményt. Minden jel arra mutat, hogy létfeltételeink napi megújításáért, ha egyre kisebb óraszámban is, mindig meg kell dolgoznunk. . Érdemes tehát szépen, pontosan, kulturáltan ellátni feladatainkat, hogy kisebb fáradsággal jobb eredményhez juthassunk. Egyik sem mindegy. Kör Pál \
