Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-29 / 100. szám

«AT * .»JUS, YUM 6 POSTABONTÁS Már kicsi A dunakeszi gázcseretelep 1967-ben épült Dunakeszi déli határában. Az elmúlt évek alatt a lakosság lélekszámú megnőtt, s ezzel a palackos- gáz-fogyasztóké is, annak el­lenére, hogy a vezetékes gázt is bevezették már egyes ut­cákba. Régen napi 60—70 pa­lackot cseréltek, ma átlagosan 250—300 fogy el. Korábban a havi átlag három-négyezer volt, mostanában 5600 palack cserélődik. Esedékes lenne nö­velni a raktárt. Az épület is elhasználódott, felújításra szo­rul. Sajnos, nincsenek mellék- helyiségek, víz sem, tehát a kulturált körülményekhez hiá­nyoznak az alapvető feltéte­lek. Telefonjuk sincs. Csak re­méljük, hogy mindezeket az illetétkesek is észreveszik és gyorsan változtatnak a jelen­legi helyzeten. Az ott dolgozók jobb körülményeivel nyugod- tabb légkör alakulhatna ki a Nyugdíjasok Örbottyánban Másfél éve alakult meg ör- múzeumait. Terveik szerint bottyánban a nyugdíjasok május 18 és 20 között Pozsony, klubja, amely Kvassay Jenő Trencsén. Nyitra lesz az úti­— egykori vízügyi államtitkár céljuk, május 27-én és 28-án — nevét vette fel. A klub tag- Miskolcra és Kassára látogat- jai . ismeretterjesztő előadáso- nak el. Már szervezik a július kát hallgathatnak, kül- és bel- 18-i kirándulásukat Besztarce- politikai tájékoztatókat tarta- bányára. Október elején pedig nak számukra. De azt is el- a Szovjetunióba utaznak. A mondhatjuk róluk, hogy mint mellékelt felvételen, amelyet klubtagok, kivették a részüket Molnár Ferenc készített, a szűkebb pátriájuk parkosításé- klubtagokat köszönti az egyik ból, a társadalmi munkaak- összejövetelen Kovács Jánosné, ciókbót.- Szeretnék Kiráridülm, ~á művelődési' ház művészeti' április 28-ra Esztergomba szer- előadója. veztek kirándulást. Megtekin- Nagy Péter tették a város műemlékeit, Budapest cseretelepen, s ez már lakos­sági érdek. Solymosi László Dunakeszi Gombászok A lap március 16-i számá­ban olvastam egy cikket „Ott­hon terem a gomba” címmel, amelyben arról tájékoztattak, hogy sok háziasszony is vál­lalkozik a kísérletre. Szeret­ném megtudni, hol lehet hoz­zájutni és milyen formában, illetve ki hozza forgalomba a micélium-tenyészetet. El­küldik, vagy el kell menni ér­te? Miskolczi Gábor Táp iógyörgye ★ Olvasónk félreértette, nem a háziasszonyok kísérleteznek, ök már termelik azt a gombát, amelynek oltóanyagát, meg tenyé­szetét már előállították a Zöld- ségtermesztési Kutató Intézet Fej­lesztő Vállalatának dolgozói. Évek óta sikeresen kísérleteznek a gombatermesztés új eljárásaival. Legutóbb a laskagomba háztáji termesztésének módszerét dolgoz­ták ki. Tízkilós perforált nylon­zsákokban hozzák forgalomba a micélium-tenyészetet, amelyből egy zsákon két-, két és fél kiló laskagomba terem. A szállítást követő 10—18. napon kezdődik meg a gombasarjadás, s további két hét múlva alakulnak ki a fodros termőtestek. Levélben ke­resse meg a fenti néven az inté­zetet, címe: 6100 Kecskemét. Mé­szöly Gyula u. 6. Azt is közölje, hogy a nylonzsákos tenyészetet vagy oltóanvagot kér-e, s azt, hogy mennyit. A válaszban még szaktanácsot is kan. érdeklődé­sünkre ezt megígérték. A fa mesterei A fa élete szép, akár az er­dőn éli életét, akár mint egyes fa ad hűs árnyékot, de akkor is, amikor utóéletét megkezdi, mint használati vagy dísz­tárgy. A fa így él tovább. A fafeldolgozók, az aranykezű mesterek alakítják át, formál­ják, mintegy előkészítik őket második életükre. A budakeszi Szacsvay József boanármester különböző kerekeket, létrákat állít elő. Az ugyancsak buda­keszi Bernáth Béla asztalos­mester, az előszobafalak és térelválasztók avatott készítő­je. A törökbálinti Lengyel Mi­hály kádármester keze alól nemcsak nagy boroshordók kerülnek ki, hanem díszes mi­ni hordókat is készít. A veres- egyházi Czibula Péter szám­űzte a vasszeget, mert fából faragott dísztárgyait facsapok­kal ereszti össze. Padányi Lajos Budakeszi Könyvek A fővárosban, a Frangepán utcai szakrendelőben tapasz­taltam, hogy könyvárusítással, sőt, kiárusítással is foglakoz­nak. Ennek láttán vetődött fel bennem a gondolat, hogy a mi ceglédi kórházunkban nem lehetne-e ugyanezt megolda­ni? Sajnos, naponta nagyon sok ember jár oda betegként, kísérőként vagy látogatóként. Talán még javaslatot is tudok tenni; o porta mellett üresen áll régóta egy helyiség, azt be­rendezhetnék. Mivel én ma­gam is nagyon szeretem a könyveket, ezért bátorkodom előadni javaslatomat. Sőt. szí­vesen segítenék is a szép és jó könyvek eladásában. Báthori Imréné Cegléd ★ Javaslatát a ceglédi kórház igaz­gató főorvosához, dr. Szabadfalvi Andráshoz továbbítottuk. Érdekes­nek, figyelemre méltónak találta az ötletet. Bár a porta melletti helyiséget a nagy átmenő forga­lom miatt nem tartotta a legcél­szerűbbnek. Egy vitrin felállítását a könyvújdonságok számára vi­szont igen. Egyébként, mint meg­tudtuk, van könyvterjesztés a kórházban, de az elsősorban az ott dolgozók igényeit szolgálja. A Kossuth Könyvkiadónak és a Könvvteriesztő Vállalatnak >s van egy-egy könyvárusítással foglal­kozó megbízottja az Intézmény­ben Ezen felül a kórház klubjá­ban működik az a letéti könyv­tár, amelyet a közelmúltban von­tak össze a saját könyvtárukkal. Ennek gazdag kínálatából van lehetőségűk az osztályokon fekvő betegeknek is olvasnivalók köl­csönzésére. Családfenntartóknak ileím ajánlják Csupán kiegészítő jövedelem Nagyobb a becsülete előttem néhány napja a tíz-egynéhány forintos golyóstollnak, miután alkalmam volt látni, mennyi figyelmet, aprólékos kézi mun­kát igényel összeállítása. Bár akik csinálják, állítják, hogy a gyakorlottak még a legbonyo­lultabb négyszínű tollat is ösz- szerakják 8—10 perc alatt, s könnyű e munka, akár egy gyerek is megbirkózik vele. Pomázon és környékén sok család — nagyszülőstől, gyere­kestől — foglalkozik ezzel ott­hon, több-kevesebb — de min­denképpen becsületes munká­val szerzett — mellékjövede­lemhez jutnak általa. Meggaz­dagodni aligha lehet belőle, de amint azt láttuk, még megélni is nehézen. Így a pontos: több­kevesebb, s. hogy mellék-, il­letve kiegészítő jövedelemhez juthatnak. Természetes tehát, hogy vannak akik dicsérik, s vannak, akik felpanaszolják; a szerkesztőségünknek címzett levelekből is kitetszően. A két szélsőség között tájékozatlansá­göt sejtettünk. Különben a konfliktus teljesen érthető, lé­vén szó — pénzről. Sorozat — munka A nyilvántartásokat néze­gettük a szakcsoport elnökével. Zentai Gyulával. Ezekből egy­kettőre kiderül, kinek mennyi alkatrészt adtak ki. A név utáni első rovatban az alap, a golyóstoll-test szerepel. Ezek­ből 600—900 darabot adnak ki egyszerre. Csak néhány helyen láthatók 1200—1800 közötti szá­mok. — ök a főfoglalkozású tag­jaink, akik valamilyen családi ok — maguk vagy gyermekük betegsége — miatt ebből ke­resik meg a kenyerüket, ők vannak kevesebben. Mindösz- sze 56-an vagyunk főállásúak & 320 dolgozó tag közül. A többiek úgynevezett kiegészí­tő tevékenységet folytatnak, otthon dolgoznak — tájékoz­tatott. Arra is magyarázatot adott, miért akkora a különb­ség és a szóródás is a rengeteg alkatrész kiadott darabszáma között. — Az még nem lenne gond, hogy nem ugyanannyit adunk mindenből, hiszen az összesze- szerelés úgysem egyszerre tör­ténik. Egy-egy munkafázist ér­demesebb sorozatban elvégez­ni, azután lépésről lépésre ösz- szerakni. A problémát az okozza, hogy a golyóstollak különböző részei nem kizáró­lag helyben készülnek, ha­nem részben az Írószer Szö­vetkezet oroszlányi és salgó­tarjáni gyáregységében, rész­ben kooperációban hazai és külföldi partnervállalatoknál. Ilyen formában nehéz össze­hozni, hogy minden időben kéznél legyen a megfelelő szá­mú, szükséges alkatrész. Az író- és irodaszerek ir­datlan mennyiségű apró, leg­különfélébb alkatrészeit ont­ják a megmunkáló félautoma­ta és automata gépsorok, pré­sek és esztergák a szövetkezet üzemrészeiben. Itt a pomázi gyárban is észlelhető, hogy a legkisebb zavar mennyi bajt okozhat a termelés folyama­tosságában. Különösen terme­lésfelfutás idején! Elég egyet­len átmeneti géphiba vagy anyaghiány, s máris hiányzik egy alkatrész. Anélkül pedig nem tudnak készterméket szállítani az összeszerelők, s így kereset sincs. Persze ezek nem tartós időszakok, végül is valamit mindig lehet csinálni, mintegy előkészíteni a végső összeszereléshez, amellyel az­után elszámolható, a végzett munka. S az is természetes, ha egy- egy hiányzó alkatrész befut, igyekeznek a távolabb lakó­kat jobban ellátni. Hiszen azok ráfizetnének, ha többször kellene utazniuk. Nem nagy az az összeg — a havi kereset tíz százaléka —, amit költség- térítés címén a fűtéssel, vilá­gítással és mindenekelőtt a szállítással számolva, fizetnek. Ráadásul maga a munka sem folyamatos; decemberben már, januárban még nincs. Nyil­vánvaló, hogy az összeállítás műveletét — miután egy kivé­telével nem eszközigényes — csak ebben a kiegészítő tevé­kenység formában gazdaságos elvégeztetni. Korábban is így történt ez, csak nem itt. Más vállalatnak adták ki a mun­kát. Önálló egység — Éppen az volt a célunk, hogy itt tartsuk, „megfogjuk” magunknak a munkát. Több­lettevékenységért pluszjöve­delemhez akarjuk juttatni el­sősorban szövetkezetünk tag­jait — kapcsolódott a beszél­getésbe Ördögh Emánuel, az ICA márkanévről ismert, ter­mékeit hazai és külföldi pia­cokra egyaránt szállító pomá­zi írószer Szövetkezet elnöke. — Ezért hoztuk létre a múlt év június elsejével az ipari szolgáltató szakcsoportot, amely azóta ICOSZOLG né­ven eredményesen működik. Teljesen önállóan gazdálkodó egység ez, szövetkezetünk csupán a felügyeletet gyako­rolja. Nyolcféle termékünk összeállítása a feladatuk, go- lyóstollaké és kétféle iratkap­csolóé. Ezenkívül a parkren­dezést és a szövetkezet helyi­ségeinek, műhelyeinek, udva­rának takarítását is elvégzik. Az idei tervük 6,5 millió fo­rint, de eredményeik bizta­tóak, megfelelő mennyiségű megrendelést kaptak, így több­re is számíthatnak. Új tagokat már nem vesz­nek fel. A jelenlegi létszám­mal meg tudják oldani ter­melési feladataikat. Persze vannak gondjaik, hiszen a létrehozott kapacitás nem mindig akkor jelentkezik, amikor éppen kellene. Hiszen aki annak tekinti ezt a mun­kát, ami, tehát kiegészítő jö­vedelemforrásnak, az csak akkor dolgozik intenzívebben, amikor több pénzre van szük­sége. S ez nem mindig egye­zik a szakcsoport érdekeivel. A másik véglet, amikor folya­matosan magasabb jövedelmet biztosító munkafeltételeket várnak. Hajtani kell — Felvetődött a közelmúlt­ban tartott tagértekezleten is, hogy mindenkor részesítsük előnyben a főfoglalkozásúakat, mert ők családfenntartók. A szakcsoport ezt természetesen nem teheti meg, hiszen a töb­biek is tagok, joggal tartanak igényt a lehetőségekhez mér­ten folyamatos alkatrészellá­tásra — mondta a szövetkezet elnöke. — Kétségtelen, hogy létbizonytalanságot ad ez a munka, mert erősen függ az alkatrészellátottságtól, s rész­ben a tőkés az import alkat­részektől is. Éppen ezért vi­gyáztunk, hogy házaspárt fő­foglalkozású tagként ne ve­gyünk fel. Mert az évi jöve­delmük — megfelelő begya­korlottsággal és családi bese- gítőkkel is számolva —, változó összegű havi elosz­tásban 40 ezer forint körül mozoghat. A kiegészítő tevé­kenységben dolgozóké pedig ennek a fele. Ha nagyon haj­tanak, akkor órabérük elérheti a 15—18 forintot. Ennél töb­bet csak a többszínű tollal kereshetnek, mégsem vállalja mindenki szívesen, mert na­gyobb kézügyességet igényel. Azért csak elkészülnek azok is. Hiszen valamennyi ezzel foglalkozó családnak jól jön a kiegészítő jövedelem. De an­nak is kell tekinteni! Kádár Edit Saját vállalati autó- ousíiainkon való auz- leKeciéssei, piUsszent- ivam gyáregységünk Központjába Kivételre keresünK: raktárve­zető, bordíszmuüzemi tecnnologust, terme­lésirányító diszpécsert, munkaügyi előadót, teljesitmény-eiszá- molot. áruforgalmi előadót, áruforgalmi csoportvezetőt, anyag- beszerzőt, elókalku- látort, érettségizett adminisztrátort, gyors- és gépírót, mintázó- múneiyünkbe tüzonőt,/ bőrdíszműves szak­munkásokat, továbbá szalagrendszerben végzendő teljesítmény­béres betanított mun­kásokat. Jelentkezés írásban, önéletrajzzal, személyesen vagy te­lefonon: a 26-30-244­es számon. PEVDI Bőrdíszmű Gyáregy­ség. Pilisszentiván, Bányatelep 14, 2084, A Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem, I. Sebészeti Klinikája, (Bp. VIII., Üllői út 78.) felvesz okleveles laborasszisztensnőt. Klinikai gyakorlat szükséges. Jelentke­zés a gazdasági iro­dán: a 331-533-as te­lefonszámon. Munka, és tűzvédelmi irodája, (Bp. VIII., Illés u. 15.) keres havi 70 órás foglalkoztatásra nyug­díjas géplrónőt, azon­nali felvételre. Je­lentkezni lehet a fenti elmen: vagy a 137-961- es telefonszámon. Központi könyvtára, (Bp. VIII., Üllői Út 26.) felvételre keres könyv­tári raktárost és ta­karítót. Jelentkezés: a 331-943-as telefonszá­mon. Energetikai osz­tálya, (Bp. VIII., Ba­lassa u. 8.) felvesz kazángépészt (kazán- gépészi vizsgát vagy középnyomású kazán­hoz fűtővizsgát tett) és segédfűtőt. Jelent­kezni lehet: a 138-696- os telefonszámon. Kubikosokat, 6-7-fös kubikosbrigádokat parképítési- és kar. bantartási munkára alkalmazunk. Fizetési lehetőség teljesít­ménytől függően 4000— 6000 Ft. Kubikosbri­gádoknak munkás- szállást biztosítunk. — Jelentkezési hely: Szabadság Mgtsz, mun­kaügyi osztály. Bp. XIX.. Temesvár u. 169. 172. hrsz. Az ICO írószer Szö­vetkezet keres felvé­telre gyakorlott kö­szörűst és szerszám- készítőt. Kereseti le­hetőség : 24—36 Ft-os órabér. 40 órás mun­kahét. egy nU+szak. Főfoglalkozású dol­gozóinknak mellék­foglalkozásban külön jövedelmet biztosí­tunk. Érdeklődni le­het: írószer Szövetke­zet, Pomáz. munka­ügyi osztály. Tel.: 25-525 25-221. 25-166. A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem felvé­telre keres autóbusz- vezetőket. gödöllői telephelyre. Jelent­kezni lehet: Agrártu­dományi Egyetem, szállítási és gépjármű, ellátási osztály, Gö­döllö, 1 /573.___________ Felvételre keresünk alsónémedi lakatos­üzemünkbe minősített hegesztőt, hegesztőt, valamint lakatos szak­munkásokat. Jelent­kezés: GÉPSZEV— GAK Gt., Alsónémedi. Vásár tér, 2351. (Pf.: 9.). Felsöpakonyi telep­helyünkre keresünk — magas kereseti és kis­vállalkozási lehető­séggel — dizeltargon-. ca javításához gép­lakatosokat. autósze­relőket, azonnali be­lépésre. Megközelít­hető : Pestimréig a pi­ros 54-es autóbusz vég. állomásáig, onnan a pestimrei mozi elől 6.20-kor induló GÉP­SZEV vállalati autó­busszal. — Telefon: Gyál. 143. Az Egyesített Szociális intézmény. (Gödöllő Ady sétány 56.) fel­vételt hirdet szakkép­zett élelmiszervezetői ápolónői állásokra. Jelentkezni lehet a szociális intézet ve­zetőiénél a mentőál­lomás melletti inté­zetben. Az MN Hfradótech- nikal üzem felvételre keres erkölcsileg és politikailag megbíz­ható belső főeüenőrt tervező koordinációs a!o. vezetőt, fejlesztő­mérnököt. tervező- mérnököt. szerkesz­tőmérnököt. normást elektronika! műsze­részt. lakatost, dara- bolót maróst, betanl. tott el. műszerészt, asztalost, festőt, gal­vanizálót. szerviz­munkást. gépírót, rak tárost. szállítómun­kást. Jelentkezni le­het személyesen: Gö­döllő Dózsa György út 63/a. címen vagy telefonon: Gödöllő 174. sz. 1984 ÁPRILIS 29., VASÁRNAP mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmarn • A Gyógyáruértékesítő Vállalat gödöllői tele­pe felvesz női raktári dolgozókat, férfi fizi­kai raktári dolgozó­kat. festő-mázoló szakmunkást, villany- szerelő szakmunkást, gyógyszertári asszisz­tenseket. Jelentkezés: Gödöllő. Táncsics Mi­hály u. 80. szám. Munkaügy. Telefon: .610/19k ____________ Gö döllő, János úti óvodába felveszünk dajkákat. Fizetés meg­egyezés szerint. Je­lentkezés a vezető­óvórőnél.____________ Fe lveszünk: tmk-mű- vezetőt, műszaki rak­tárost, villanyszerelőt, lakatost, autó-motor­szerelőt, valamint fér­fi-, női betanított munkásokat. Jelent­kezni lehet: a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyár­egysége munkaügyi osztályán.____________ A Ceglédi Háziipari Szövetkezet a közpon­ti üzemébe varrónőket keres felvételre. Min­den szombat szabad. 42 órás munkahét! Jó kereseti lehetőség. Je­lentkezés: mindennap 8-tól 11 óráig, Ters- tyánszkiné személy­zeti vezetőnél. _________ Vi zsgázott kazánfűtő­ket meleg vizes kazá­nokhoz, segédmunká­sokat, fűtésszerelőt azonnali felvételre ke­res a Gödöllői Állat- tenyésztő Vállalat gö­döllői állomása. Je­lentkezés: Gödöllő. Nagyremete, telefon: 127 vagy 328, műszaki csoportvezetőnél. A Vác városi Tanács V. B. Kommunális Költségvetési Üzeme felvételre keres épí­tőipari kőműves, tmk- lakatos- és szervizes, valamint kubikos köz- tisztasági felrakó- és takarítónő munkakör­be dolgozókat. Bére­zés: gyakorlattól füg­gően. a munkaügyi szabályzat szerint. Je­lentkezés: Vác. Deák­vári fasor 2. (Üzem- gazdasági csoport).___ A Toxta Ipari Szövet­kezet pilisvörösvári telepére keres szak­képzett és betanított varrónőket, valamint 20-30 fős varrodai ka­pacitást. Szövetkeze­tünk profilja: felső­ruházati konfekció. Jelentkezni lehet sze­mélyesen : Pilisvörös- vár. Sallai I. u. 129. Központ: Bp. XIII.. Katona József u. 23/b. Tel.: íll-419, 319-182. Nagykőrös. Bokros dűlő 100. sz. alatt ta­nya eladó. 800 négy­szögöles, földdel, fú­róit kút van. Érdek­lődni: Nagykőrös VI.. Ady Endre u. 34. Kétszínváltós, moto­ros, alacsony-magas lO/1000-es Diamant kö­tőgép eladó. Uhlár Fe­renc Vác. Harkály utca 2. 2600. __________ Cl ub-Fantásia II.. két- karos presszógép, új­szerű állapotban, tar­tozékokkal és Savaria kávéőrlő eladó. Duna­keszi. Tanácsköztársa­ság út 115. 2120 Pintér cukrászda. Pomázi víkendtelkek eladók. 300 n.-ölesek, irányár: 300 Ft/n.-öle. Érdeklődni szombat, vasárnap: Pomáz, Mártírok útja 6. Eladó Vácott kétszo­bás összkomfortos, (egyedi gázfűtéses) házrész. 470 ezer fo­rint készpénz, vala­mint 65 ezer forint OTP. Érdeklődni: 11- 127-es telefonszámon. 40 mázsa II. osztályú széna eladó. 350 forint mázsája. Bénye, Fő út 128. _________________ Gy ermelyi. (Szomori út 11. sz.) 300 n.-öles gyümölcsös. romos épülettel, a központ­ban. közért, buszmeg­állóhoz közel 150 000 Ft kp.-ért eladó. — Érdeklődni: Szőnyi László. Tata. II.. Ady Endre út 49.___________ Ké tszintes, négyszo­bás sorház Gödöllő zöldövezetében eladó. ..Beköltözhető. PmH 38 865” jeligére a ki­adóba. ________________ El adó Göd. Kraszna u. 4. számú ikerház, alappal, építési anyag- gal. Érdeklődni lehet: Vörös Jenő. Göd-Új­telep. Deák Ferenc u. 5. sz.__________________ Ráckevén 75 n.-öles vízparti telek. 42 nm- es kőházzal eladó. — Stég. víz. villany van Cím: Keszeg sor 205. Tel.: 154-692 __________ El adó Csemő oelterú- let határán két külön álló lakóépület. 700 n.-öles területtel, gazdálkodásra kiváló an alkalmas. Víz. villany. Ipari áram van. Érdeklődni lehet mindennap: Csemő III. kér.. Szíj dűlő 2 i szám, Végh Jánosnál. 15 db nehéz hasas disznó eladó es 2 éves sodrott sötét pej pari­pa. 165 centi magas, jo kocsis, eladó. — Vörös János. Monori- erdő. Nefelejcs u. 40. Kisebb parasztházai,, (szooa. konyha), óllal, Budapest környéken, max. 60 km-re ven­nénk. Cím: Budapest, Martos Flóra u. 7. Kemenes. Telefon: 631-464.________________ Eg y szoba, konyhas, fürdőszobás házrész, kerttel és műhely vagy állattartás cél­jára alkalmas mellék- epületekkel eladó. — Vác, Dózsa György út Szadán 300 négyszög- öles beltelek, termő málnás. gyümölcsös, építési célra is alkal­mas. sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Sza- da, Dózsa György út 23/A. __________________ Gö döllő város köz­pontjában, az István köz 5. I. emelet 3-ban két szoba összkomfor­tos lakás sürgősen el­adó.___________________ El adó Gödöllő, Isasze- gi út 3. szám alatti, négyes ikerlakásbol egy földszinti rész. Három szoba, étkezős, összkomfortos, köz­ponti fűtés, garázs, telek. Megtekinthető vasárnap 10 óra után. Ceglédbercelen, a Hu­nyadi utca 28. szám alatti 2 és 1/2 szobás ház, 300 négyszögöles kerttel, eladó. Érdek­lődni lehet: a 36. szám alatt. ________________ Tö rteién, a Kő ut mellett tanya eladó. 1300 négyszögöles te­rülettel. Állattartásra alkalmas. Érdeklődni lehet: Bekő Ferenc­nél. Törtei, Besnyő dűlő 15. _______________ Vá roshoz közel, a li­es konzervgyár felöl eiadó jó cserepes ta­nya. 800 négyszögöles területtel. Jószágtar­tásra és kertészetre kiválóan alkalmas. — Érdeklődni lehet: Nagykörös, Dózsa György utca 4. Gödöllői haromszobás, parkettás, gázkon- vektoros. (téglaépület) öröklakás eladó. Ér­deklődni: Gödöllő, Mihály Dénes köz. 1. III. em. I. (Erzsébet- parknál). Pesttől 27 km-re. Pé- terin 234 n.-öles telek. 116 nm terméskővel épült házalappal, kp.- ért eladó. Telefon: 845-400. _________ fö-s rendszámú 220 D Mercedes, megkímélt állapotú, eladó. Ér­deklődni egész nap: Vecsés. Kinizsi u. 28. Gödöllőn, vegyes öve­zetben. autópályához közel levő 375 n.-öles. bekerített telek eladó. Víz. villany van. Ér­deklődni: Gödöllő, Mihály Dénes köz l. Ill, em. 1.____________ Cs erépkályhák, 2,5x4x7 vegyes tüzelésű és 3x4x7 termokoksz. folytonégő eladók. — Tel866-811._________ Ví zszivattyú. három fázisos. teljes felsze­reléssel. 200 literes tartállyal, eladó. Sződ- liget. Vasúti sor 11. (Barna)._____________ Ce glédi központban, Marx Károly utcában. I. emeleti. 2 és 1/2 szobás öröklakás, kp. és OTP-átvállalással eladó. Telefon: 10-656. délelőtt 10—12 óra kö­zött. óriáskrizantém, sok­féle újdonság, vá­laszbélyegért árjegy­zéket küld Tőkés kertészet. Salgótar­ján.___________________ A Dél-Pest megyei Vízgazdálkodási Tár­sulat rövid határidőre vállalja különböző méretű pauszraizok fénymásolását. Cím: Ceeléd. Pesti út 29. Telefon: n-fio.T _______ Au tójavító Százha- lombatta Vörös csil­lag u. 28 Lada. Sko­da. Dácia Trabant, Wartburg gk. Javítá­sa. Alváz- é9 üreg- védőiem Függeílen, özvegy, nyugdíjas asszony va­gyok. saját tanyámon, közei a városhoz la­kom. 78 éves kortól várom komoly, kedves természetű. becsüle­tes. független férfi le­velét. aki nyugdíjjal és aki saját házzal rendelkezik, aki köl­csönös megértéssel, házasság esetén hoz­zám jönne vagy én mennék az ő házában. Válaszlevelet. ..Szeret­nék békés otthont ta­lálni. 135 844” jeligére várok, a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltsé­géi e Cegléd, Teleki üVa *»0 Öss/eköHözök! Buda­örsi. lakótelepi 2 szo­bás étkezős loggiás szövetkezeti lakásun­kat két db kisebb ta­nácsira cserélnénk. érték egyeztetéssel Tel.: 332-738. du. 6-tól.

Next

/
Thumbnails
Contents