Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-27 / 98. szám

A fogyasztók díjáért Népszerű fórumok, eszmecserék A téma mindenkit érdekel Fontos témákról tárgyalt a napokban a Hazafias Népfront ceglédi városi bizottsága. A kertbarátkor munkájáról T. Tóth János, a kör elnöke tar­tott tájékoztatót, majd a fo­gyasztók városi tanácsának te­vékenysége került napirendre, melyét Halasi János elnök fog­lalt össze. Széles kapcsolat Két olyan, társadalmi össze­fogással megvalósult csoport ez, amelyek a népfront irá­nyításával a lakosság érdeké­ben fejtenek ki hasznos, köz­érdekű tevékenységet. Aktív szakemberek a szervezők és irányítók, s bár jelentős múlt­ra még sem a kertbarátkor, sem a fogyasztók tanácsa nem tekint vissza, eredményeket máris fel tudnak mutatni. A kertbarátkor megalakulá­sa régi kívánság teljesülése volt Cegléden az utóbbi évek­ben megint hangsúlyt kap a kertek hasznosítása, amely ki­bővül a hétvégi kiskertek, gyü­mölcsösök gondozásával. Aki­nek néhány négyszögölnyi te­rülete van, érdeke, hogy szak­szerűen hasznosítsa, hiszen a család ellátását segíti vele, a többletet pedig értékesítheti. A 'kertbarátkor a tél folyamán ismeretterjesztő előadások so­rával igyekezett segíteni ab­ban, hogy ki-ki bővíthesse szaktudását. Az értékesítésben épp úgy, mint a szükséges ker­ti szerszámok, vegyszerek, kis­gépek beszerzésében a Dél­pest megyei Áfésszal igyekez­nek mind jobb kapcsolatot ki­alakítani. A fogyasztók taná­csa a vásárlók és a kereskede­lemben dolgozók közti kapcso­latot igyekszik kiteljesíteni, a fogyasztók jogait védve első­sorban. Májusban lesz két esz­tendeje, hogy a fogyasztók ta­nácsa megalakult, azóta Ceg­léden és a környező települé­seken több fórumot, informá­ciószerző eszmecserét folytat­tak, jól szervezett, közvéle- mé nykuta tásokkal., figyelem­ben tartva a Fogyasztók Or­szágos Tanácsa útmutatását, irányelveit. Jól sikerült az a verseny, amelyet az élelmi­szert árusító boltok között a fogyasztók., díjáért indítottak. Kétszer is megrendezték, köz­kívánatra még többre is sor kerülhet, még több bolt be­kapcsolódhat majd. Foglalkoztak olyan közérde­kű témákkal, mint a lakás­karbantartás kérdése, vizsgál­ták a tüzelőanyag-ellátást, va­lamint azt is, hogy milyen a kereskedelemben dolgozók és a vásárlók kapcsolata. Ter­veikben szerepel most egy fó­rum szervezése: a gyermek - ruha-ellátással kapcsolatban termeltetőket, értékesítőket szólaltatnának meg. Kovácsné Szabó Veronika, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának titkára két fontos, májusi eseményről szólt a nép­frontbizottság tanácskozásán. A békehónap eseménysorát május 14—16-ra tervezték, s ezúttal a Német Demokratikus Köztársaság mutatkozik be Cegléden, fórumon, kiállításon, sőt, az áruházban is. Külön felhívta a figyelmet a közelgő májusünnepre, mely­nek rendezéséből oroszlánrész jut a népfront aktíváinak is. A munkahelyeken a felkészülés javában tart. A munka ünne­pét Cegléd a putrisarki kiser­dő tisztásán köszönti. Békehónap előtt A békehónap alkalmából a város valamennyi munkahe­lyén béketanácskozások, gyű­lések szerveződnek, zajlanak. May A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 98. SZÁM 1984. ÁPRILIS 27., PÉNTEK Elefánt és ékszefteknős Állatkórház, kinn a város szélén Malac a műtőasztalon Bánatos szemű kutyák, fé­lénk cicák, okos lovak és még sok más állat várja, az Állat­egészségügyi és Élelmiszerel­lenőrző Állomás ceglédi állat­kórházában, hogy mielőbb visszakerüljenek gazdáikhoz. A műtőasztalon éppen egy malacot altatnik el. Segítsé­get kapott az állatkórház? — kérdeztük dr. Hováth Tibor kórházvezető főállatorvostól. A kék kereszt — Sebészeti gyakorlaton vesznek részt a ceglédi Állat­egészségügyi Szakközépiskola negyedik osztályos hallgatói, ők személy szerint is szíve­sen foglalkoznak betegeink­kel. Reméljük, hogy nálunk megszeretik választott szak­májukat, s később mint hiva­tásukat szerető kollégákkal ta­Abony ünnepre készül Abonyban a május elsejei' ünnepségek már szombaton délben megkezdődnek. A Me­chanikai Müvek gyáregységé­ben gyűlést tartanak, amelyen Csaba Istvánná, a gyáregység A szolnoki rádió műsora Április 30-tól május 6-ig Hétfő, 8.00: Műsorismertetés. Programajánlat. 8.05: Szer­kesztik a hallgatók. 8.45: A V 60-as csapdája, riportműsor. 9.00: Intermezzo: hóvégi szám­vetés az Alföld zenei esemé­nyeiről. (A tartalomból: Hang­versenykritikák. Kalmár Mag­da és Gregor József dalestjé­ről. Zenei nevelés a főiskolá­kon. Zenei műhelyek: látoga­tóban a szolnoki gépipari szakközépiskola férfikaránál. Koncertelőzetesek.) 9.35: Nyíló orgonák. Tavaszi nótaszó. 9.45: Tiszaligeti előzetes. 9.57—10.00: Műsorelőzetes. Kedd, 8.00: Műsorismerte­tés. 8.05: Örökzöld melódiák. 8.15: Hangképek, tudósítások Szolnokról, Kecskemétről, Ceg­lédről és Abonyból. 8.30: A tájegység népzenéjéből. 8.40: Régi május elsejék: veteránok visszaemlékezése. 8.55. Fúvós­zene. 9.00: Hangszóró. 9.30— 10.00: Ünnepi utcakép URH- közvetítőkocsink jelentkezik, közben: A munkásmozgalom dalaiból. Szerda, 17.00: Műsorismer­tetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő, ifjúsági magazin. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés. Hírek. 17.05: Görög melódiák: a Disco Bouzouki Band játszik. 17.30: Zsebre megy. Pénzügyi fórum a stú­dióban. 17.50: Tiszafüred kör­nyéki népdalok. 18.00: Alföl­di krónika. 18.15: Tánczene a szerzők előadásában. 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismerte­tés. Hírek. 17.05: Régi meló­diák új köntösben. 17.30: Fal­vak szolgáltatás nélkül — ri­portműsor. 17.50: Mezei szőt­tes: a martfűi Bagi József ci- terázik, László István jászjá- kóhalmi nótafa énekel. 18.00— 18.30: Alföldi krónika Szombat, 7.00: Román nem­zetiségi műsor. 7 30: Kellemes hétvégét! (A tartalomból: Hí­rek. Lapszemle. Sportelőzetes. Programajánlat.) 8.00: Heti visszapillantás. 8.30: Kippa- nástól — koppanásig. Könnyű­zenei lemezbemutató. 9.00: Múzeumi levél. 9.15: Táncházi muzsika. 9.30—10.00: Román nemzetiségi műsor. Vasárnap, 8.00: Műsorismer­tetés, hírek, programajánlat, lapszemle. 8.10: A Middle of The Road együttes énekel a tegnap slágereiből. 8.20: Kép­tár a Cifrapalotában 8.40: Délelőtti minihangverseny: a kecskeméti Kodály Iskola mű­vésztanárai játszanak. 9.00: Jellemünk tévútjai. 10.00— 10.30: Szlovák nemzetiségi műsor. 18.00—18.30: Sport és muzsika: hírek tudósítások, riportok a hét és a nap sport- eseményeiről. Az adások mindennap az 1350-es kilohertzen hangzanak el. szb-titkára mond beszédet. Egy órakor a település szülöt­tének, dr. Csillag Zsigmond- nak, a munkásmozgalom ki­emelkedő alakjának születése 140. évfordulója alkalmából megkoszorúzzák a művelődési ház falán elhelyezett emlék­tábláját. A koszorúzási ünnepség után vidám órák következnek, a Mechanikai Művekben fő­városi vendégművészek lép­nek fel, majd zenével, tánc­cal folytatódik a szórakozás. Május elsején egész napos majálist rendeznek a nagyjá­rási erdőben. Ott délelőtt 10 órakor kezdődik a program. Először az MHSZ ceglédi rá­diós- és a mechanikai mű­vekben klubjának szervezé­sében rókavadász-versenyt tartanak. A helybeli zeneisko­la és a József Attila Nevelő- otthon fúvószenekara térze­nét ad, amit az általános is­kolák játékos sportvetélkedő­je követ. Ebéd után a műve­lődési ház néptáncosai, szín­játszói és a Golf együttes tagjai szórakoztatják az ün­neplőket. A kispályás labda­rúgótornára a helyszínen le­het benevezni. Este hét órá­tól a művelődési házban a Grafit együttes közreműködé­sével diszkó lesz. Kerékpárral a tisztásig Bajnoki mérkőzés, sport a majálison Szombat Labdarúgás: a CVSE sport­telepen délután négy órakor kezdődik a Ceglédi VSE—So­roksári VOSE megyebajnoki találkozó. A ceglédiek leg­utóbb Szentendrén vereséget szenvedtek, a VOSE pedig csak döntetlent tudott játsza­ni az utolsó helyezett eilen. Ceglédi győzelem esetén a két csapat helyet cserélne a táb­lázaton. Előtte 2 órától az if­júságiak lépnek pályára. Hétfő Vízilabda: a városi uszodá­ban 11 órai kezdettel rende­zik meg a Ceglédi VSE— Bánki Donát OB II/A osztályú összecsapást. A ceglédiek az elején elszenvedett két vere­ség (MAFC, KSC) után egyre jobban belelendülnek, s sor­ban aratják győzelmeiket, az elmúlt heti kettős fordulóban is két, nagyarányú sikert ér­tek el. ' Kedd Tömegsport: a hosszat* tá­vú futást és kerékpározást kedvelők már negyed kilenc­től hódolhatnak szenvedé­lyüknek, ugyanis a kerékpár­túra ekkor indul a Szabadság térről a majális helyszínére, a Putrisarki erdőbe. A szer­vezők kortól és nemtől függet­lenül minden érdeklődőt vár­nak a rajthoz. A majális programja 11 órakor kezdődik: a nagytisz­táson tizenegyesrúgó versenyre, páros lábteniszbajnokságra, a gyermekeknek pedig játékos versenyekre kerül sor. A va­dászház előtti tisztáson egye­sületi sportbemutatókat is rendeznek. A műsor kiírása szerint az üzemek házibajnok­ságokat is rendeznek majd, melyek közül a legszínvonala­sabbakat és azokat, melyek a legnagyobb létszámot vonzzák, díjazzák. U. L. lálkozunk ismét. Különben van mit nézni és tapasztalni kórházunkban. Három állator vos veszi át és gyógyítja az ékszerteknősöket, a papagájo­kat, az aranyhörcsögöket, a haszonállatokat és a különle­ges egzotikus fajtájúakat is. Volt már nálunk mackó, ame­lyet a vándorcirkuszosok hoz­tak be, de ápoltunk a jászbe­rényi állatkertből majmot, zebrát is. — Hatalmas terület tartozik hozzánk. Cegléd, Nagykőrös, Monor, Nagykáta, Dabas és környékük, a Jászság és Szol­nok megye egy része. Ha az említett városokban vagy környékükön bármilyen állat kórházi kezelésre szorul, ak­kor a mi gondozottunk lesz. Ha szükséges, kék kereszttel megjelölt, zárt betegszállító autót — mentőt — küldünk értük. Ennek több előnye van. Saját rakodója könnyebbé te­szi a be- és a kiszállást. Télen vagy hűvös időben fütjük, így a beteg állat már a megfelelő hőmérsékleten érkezik a kór­házba. Természetesen nem mindenki veszi igénybe ez irányú szolgáltatásunkat. Van­nak olyan gazdaságok vagy háztáji gazdálkodók, akik sa­ját teherautójukon vagy után­futójukon hozzák el beteg ál­lataikat. Ez főleg a nagytes- tűekre érvényes, hiszen min­denki megmosolyogná, ha ék­szerteknős érkezne betegszál­lító gépkocsival. Torta a papagájnak — Naponta átlag 18 beteg állatot ápolunk. A kezelésre 22-t hoznak. Azt szeretnénk, ha valamennyi idekerülő mi­előbb visszamehetne gazdájá­hoz. Ezért nem húzzuk, ha­lászijuk a műtéteket, s a gyógymódokat is a leghama­rabb alkalmazzuk. Elértük, hogy átlagosan 8.8 napot tar­tózkodik nálunk egy-egy bete­günk. Felszerelésünk korszerű, melyből azt a gázsterilizálót emelem ki, amellyel már 41 Celsius-fokon lehet csírátlaní- tani. — Bárki behozhatja kedven­cét, ha az megbetegszik. Ter­A Ceglédi Vasipari és Elektro­mos Műszeripari Ktsz. értesíti az érdekelteket. hogy kerékpár-, motorkerékpár-javító részlegének telephelyét áthelyezte Cegléd, Pesti u. 40. szám alá, ahol minden igényt kielégítő munkájukkal vár­ják kedves ügyfeleiket. köszönetnyilvánítás. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték, ID. VÖLGYESI VIL­MOST, sírjára a szeretet és meg­becsülés jeléül koszorút, virágot helyeztek, szóban vagy táviratban részvétüket fejezték ki. Enyhítve ezzel elvesztése miatt érzett mér­hetetlen gyászunkat. A GYÁ­SZOLÓ család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Há­lás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. NAGY LAJOSNE szül. Tóth Katalin te­metésén megjelentek és sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk éreztek. NAGY CSALÁD. köszönetnyilvánítás Ez­úton mondunk köszönetét a ceg­lédi rendőrkapitányság, abonyi nagyközségi tanács, abonyi pártbi­zottság, ceglédi HISZ, Rozmaring Tsz kertészet, a Vasipari Vállalat dolgozóinak, közeli és távoli roko­nainknak és mindazoknak, akik szeretett jó férjem, édesapánk, CSÁKI ERNŐ temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak, együttérzésüket bizonyították és sírjára koszorút, virágot helyez­tek. Gyászoló FELESEGE és gyer­mekei. mészetesen az esetek túlnyomó részében állatorvosi beutalóval érkeznek hozzánk az állattar­tók, hogy segítsünk jószágu­kon mielőbb. A ceglédi és a nagykőrösi ebtenyésztők egye­sületében előadásokon ismer­tetjük a kutya- és macskatar­tás szabályait. Sajnálatos, hogy a házi díszállatokról már ke­vesebbet mondanak az eladók. Így nem ritka, hogy tortát etetnek a papagájjal, huzatba teszik az aranyhörcsögöt, s hozzánk már csak akkor jut el, ha segíteni kell rajtuk. Ar­ról nem is szólva, hogy az érzelmi kötődés talán ezekben az esetekben a legnagyobb, az érték pedig a többihez képest elenyésző. Doktorok Állatkórház Cegléd város szélén nem félreeső hely. Ha­tását mintegy 40—50 kilomé­ter sugarú körben érezteti, melynek középpontjában a gyógyító intézmény áll, jól képzett és lelkiismeretes or­vosaival. Udvari Gábor Négy dudás egy csárdában címmel mutatja be műsorát Tamási Eszter, Zalatnay Sa­rolta, Rózsa György és Szilá­gyi János a ceglédi Kossuth Művelődési Központban ápri­lis 27-én 18 és 20 órai kezdet­tel. Dudásnégyes Kiállítás Alhertirsán Az albertirsai nagyközségi pártszékházban Böhm Tamás amatőr festő képeiből nyílik kiállítás április 28-án, szom­baton délben fél egykor. Meg­nyitó beszédet mond Mikloso- vits László grafikusművész. aprító» Mozi Cegléd, Szabadság Film­színház, vasárnap, hétfő, kedd: István, a király (magyar rock­film). A kamaramoziban: A veréb is madár (magyar filmvígjáték). A mesemoziban, vasárnap, hétfőn, kedden, dél­előtt és délután: Púpos lo­vacska (szovjet mese-rajz­film). Abony, vasárnap, hétfő, kedd délután: Csak semmi pánik (magyar filmvígjáték). Este: Kisvárosi fojtogató (francia krimi). Albertirsa, vasárnap: Hózuhatag I—II. (bolgár katasztrófafilm). Hét­fő: Eltűntek az élők között (szovjet bűnügyi film). Kedd: Piedone Afrikában (olasz ka­landfilm). Ceglédbercel, va­sárnap: A pogány Madonna (magyar bűnügyi filmvígjá­ték). Hétfő: Eltűntnek nyilvá­nítva (amerikai bűnügyi film). Kedd: A matróz, a kozák és a hamiskártyás (szovjet ka­landfilm). Törtei, vasárnap: Eltűntek az élők között (szov­jet bűnügyi film). Hétfőn és kedden: D. B. Cooper üldözése (amerikai kalandfilm). Jászka­ra jenő, vasárnap: örizetbevé- tel (francia bűnügyi film). Kedd: Szerelem Montrealban (kanadai film). CEGLÉDI APRÓH RpET.Ép£K Szövetkezetünk fel­vételre keres ceglédi telephelyre: vegyész­mérnököt, vegyész- technikust, meóst, esz­tergályos. lakatos, he­gesztő szakmunkáso­kat, segédmunkáso­kat. Abonyi telephely­re: lakatos, hegesztő, forgácsoló szakmun­kásokat. női és férfi segédmunkásokat. NDK-beli munkavál­lalásra lehetőség van. Jelentkezés: a szö­vetkezet munkaügyi vezetőjénél. Cegléd, Szabadság tér 5. sz. Fizetés: megegyezés szerint. Ceglédi Vas- Elektromos és Mű­szeripari Szövetkezet. Eladó összkomfortos családi ház. Azonnal beköltözhető. Cegléd III. Vitéz utca 32. Ér­deklődni: a helyszí­nen. Eladó vagy elcserél­hető Cegléd. Bezerédi utca 4. számú ház. Eladó 278 négyszög- öles házhely, alappal, melléképülettel. Ér­deklődni lehet a helyszínen. 17 órától: Cegléd. Szövetkezet utca 37. Gyermektelen házas­párnak 1 szobás össz­komfortos lakás, búto- rozottan kiadó máius 1-től, Érdeklődni le­het: Cegléd. Május 1. Ruhagyár. Déli úti portáján._____________ Megkímélt állapotban levő. UY-os írsz. 1200- as Lada gépkocsi el­adó. Cegléd. Sugár ut­ca 63,A. Eladó beköltözhető házrész. Egész nap megtekinthető: Ceg­léd. Kinizsi utca 28. szám alatt. __________ Ké téves. Duna íl. benzines szivattyú eladó. Cegléd, Forgács utca 19. Eladó tanya újszerű állapotban. 1100 négy­szögöles területtel. Csemő, Mikebudni út 42. Érdeklődni lehet a helyszínen. Kertes, szoba, kony- hás ház mellé kel­letékkel eladó. Vil­lany. víz van. Érdek­lődni lehet: Czigány Lajosnál. Ceglédber­cel, Ságvári Endre utca 41 /A. A Városi Tanács Kór­ház-Rendelőintézet fel­vételre keres varrónő és csőszerelő szak­munkást. Jelentkezni lehet a mosoda, illetve a műszaki osztály ve­zetőjénél: Cegléd. Tör- teli út 1—3. szám alatt. Albérleti, bútorozott szoba, konyha, külön bejárattal kiadó. Cég- léd. Magyar utca 25. Albertirsa belterüle­tén, az Alkotmány Utca és Liszt Ferenc utca sarkán 360 négy- gzpgöles telek eladó. Érdeklődni lehet: Deli Istvánnál. Cegléd, Fel­ház utca 23 /A. szám alatt. ________________ Ce gléd, Görbe utca 47. számú ház eladó. Általános iskolát végzott tanulók húsfeldolgozó szakmunkás­tanulónak jelentkezhetnek! A tanulók utaztatásáról, étkeztetéséről stb. gondosokodunk. társadalmi tanulmányi ösztöndíjat adunk. PENOMAH Ceglédi Gyára, Cegléd. Dohány u. 14. Elméleti oktatás a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben folyik. (Nagykőrös. Ceglédi u. 24.). Eladó 3 szobás össz­komfortos családi ház. 800 négyszögöles sző­lővel. Cegléd, Budai út 208. Érdeklődni: este és hétvégén. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Válla­lat ceglédi üzemmér­nöksége felvesz al­bertirsai munkahelyre, villanyszerelőt. Ceg­lédre villanyszerelőt. vízhálózat-karban­tartót. vízműgépészt. gépésztechnikust fizi­kai csoportvezetői be­osztásba, munkavédel­mi előadót, középfokú végzettségűt. Jelent­kezés: Cegléd. Pesti út 65.. üzemmérnök­ség vezetőjénél. Sürgősen eladó Ceg­léd, Téglagyár dűlő 24. szám alatti kis ház. építési engedély­ivel. nagy portával. Érdeklődni: 16 órától helyszínen. _________ Há z eladó Cegléd. Arany utca 4. Két család részére is meg­felel. esetleg egy szo­ba összkomfortost be­számítok. Értekezni: a helyszínen. Eladó 1 db MIB dízel­motor és 1 db Mia adagoló. Cegléd, Ugyer 22. dűlő.______________ Na gyméretű utánfu­tó sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd. Kossuth Ferenc utca 47. III. em. 11. Eladó 2 és fél éves, 12 ezer lcm-t futott Wart­burg lim. Cegléd. Má­tyás király utca 8/A. szám. Eladó Cegléd XI., Nagyközép út 99. szám alatt. (öregszőlőben) 800 négyszögöles sző­lő. gyümölcsös. jó házzal. mellékhelyi­ségekkel, felszerelés­sel és 600 n.-öles szántó. Villany, víz van. Érdeklődni a helyszínen: Lengye­léknél. Levélben: Ku- rucz Sándorné, Buda­pest X., Szabó Károly u. 6. 1108.____________ Eladó Cegléd, Körösi út. Kőkunyhó dűlőben 300 négyszögöles szőlő, gyümölcsös. épület­tel. Érdeklődni egész nap: Nyársapát, Üj u. 2. Hegedűs. Jó állapotban levő használt szekrény, fo­tel és szék eladó. Ceg­léd. Bajcsy-Zsilinszky u. 24. _________________ Ko bbitelck, gyümölcs­fákkal. nyaralásra is alkalmas helyen el­adó. Érdeklődni: Ceg- léd. Damjanich u. 38. UR-es írsz. 1200-as Lada. lejárt műszaki­val eladó. Cím: Ceg­léd. Wesselényi u. 30. szám. Eladó Gyüge dűlőben 1100 négyszögöles sző­lő. Érdeklődni: Ceg­léd IX., Remete utca 3. Mári._______________ El adó egy 8 darab 8 hónapos és egy darab 9 hónapos hasas üsző. Cím: Füle Teréz. Abony. Mikelaka dűlő 5. 2740. (Macu Lajos- féle ^.nya). Tanya eladu. 800 négy­szögöles területtel, jó­szágnevelésre alkal­mas. villany van. Ugyanott használt cserép eladó. Érc^k- lődni lehet: Cegléd, Dessewffv utca 27. Külön bejáratú búto­rozott szoba kiadó. Cegléd. Vasvári utca 18. sz. Ceglédi központban, Marx Károly utcában. I. emeleti. 2 es 1/2 szobás öröklakás, kp. és OTP-átvállalássai eladó. Telefon: 10-656 délelőtt 10—12 óra kö­zött. ISSN 0133—2300 (Ceglédi Hírlap/

Next

/
Thumbnails
Contents