Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-27 / 98. szám
Kú&ír János Angyalföldön A béke létünk, a munka a jobb élet feltétele Kádár János csütörtökön, a nemzetközi munkásün- nep előtt Angyalföldre látogatott. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kerület országul gyűlési képviselője, aki ^ május elseje alkalmából ^ esztendőről esztendőre fel- keresi a városrészt, délben ^ érkezett a XIII. kerületi ^ pártbizottság székhazába, í A vendéget Maróthy Lász- ? ló, az MSZMP Politikai Bi- I; zottságának tagja, a buda- ^ pesti pártbizottság első tit- ^ kára, a városrész párt- és í, állami vezetői fogadták. A párt kerületi végrehajtó bizottsága tagjainak körében Kádár János tájékoztatót hallgatott meg Angyalföld elmúlt évéről, a kerület gyarapodásáról. A látogatás során felkereste az Akkumulátor- és Szárazelemgyárat, ahol Kádár János munkásgyűlésen vett részt és felszólalt. Megköszönte a meghívást és a szíves fogadtatást. Látogatására — mondotta — a párt Központi Bizottságának nagy fontosságú ülése után került sor, amelyen a legjelentősebb mai kérdésekkel, a nemzetközi helyzettel és a gazdasági építőmunkával foglalkoztak. Napjaink eseményei kapcsolatban vannak azokkal a kérdésekkel, amelyek ma az embereket leginkább foglalkoztatják, vagyis, hogy a világon béke legyen, s népünk is békében élhessen, építhesse a szocializmust. Most a nemzetközi helyzet feszült, s ez kiváltképpen megkövetelt a szocialista országoktól, hogy gondoskodjanak népeik biztonságáról — mondotta Kádár János. — Nem engedjük, s nem engedhetjük meg, hogy az imperia- .listák erőfölénybe kerüljenek, mert akkor diktálni akarnának. Mi nem keressük az ösz- zseiitközéseket, a mi politikánk az, hogy minden kérdést valamennyi érdekelt fél biztonságának megfelelő megállapodásokkal rendezzünk. Mi valódi tárgyalásokat, tisztességes megoldást akarunk. Kádár János felszólalt az Akkumulátor- és Szárazelemgyár munkásgyűlésén, • Ez a mi külpolitikánk lényege, ezért tanácskozunk egymás között, ezért tárgyalunk a fejlődő országok és a fejlett tőkés országok képviselőivel. Meggyőződésünk, hogy az erőegyensúly és annak a fegyverzetek alacsonyabb szintjén való létrehozása nemcsak a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országának, hanem minden országnak és népnek egyformán érdeke. Kádár János ezek után gazdasági kérdésekről szólt, hangsúlyozta, hogy a 16 éve működő gazdaságirányítási rendszer betölti feladatát, de a növekvő követelményeknek megfelelően tovább kell fejlesztenünk. Rámutatott, hogy a gazdaságirányítási rendszer csak eszköz a hatékonyabb munkára, nagyobb eredményeket az eddiginél termelékenyebb, gazdaságosabb munkával. az áruk minőségének javításával, fokozottabb anyag- és energiatakarékossággal érhetünk el. Csak a munka te,- remtheti meg a feltételeit annak, hogy hazánkban az emberek, a családok kielégíthessék alapvető _szükségleteiket, nyug odtan, tisztességesen élhessenek. Az a cél. hogy oki jól dolgozik, az többet keressen. de aki nem végzi el tisztességgel a dolgát, az anyagilag se járjon jól. Így ösztönözhet becsületes, tisztességes munkára a meggyőződés és az érdek. A Központi Bizottság első titkára a szociálpolitikáról szólva hangsúlyozta a társadalmi igazságosság érvényesítésének fontosságát. Kiemelte, hogy csak az részesüljön a társadalom támogatásában, aki ténylegesen rászorul, dé^-aki nein érdemes rá, az ne élhessen vissza rendszerünk humanizmusával. Kádár János felhívta a figyelmet, hogy a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésének egyik fontos célja: növelni a dolgozó kollektívák részvételét a döntések meghozatalában, s ezen keresztül, a felelősségüket is a. helyi feladatok megoldásában. A mai kedvezőtlen külgazdasági körülmények között különösen fontos — hangoztatta Kádár János —, hogy jobban hasznosítsuk a rendelkezésünkre álló gépeket, jobban takarékoskodjunk anyaggal és energiával, mert csak így tudunk még dinamikusabban fejlődni, így lehet emelni az életszínvonalat és-még inkább érvényesíteni a társadalmi igazságot. Ez a mi politikánk, s ennek megvalósításához kérjük az önök megértését és támogatását is — fejezte be felszólalását Kádár János. Kádár János angyalföldi látogatása a gyár dolgozóival folytatott kötetlen beszélgetéssel fejeződött be. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott Bettino Craxi- nak, az Olasz Köztársaság miniszterelnökének hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány meghallgatta a külügyminiszter jelentését Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének, a Szovjetunió külügyminiszterének hazánkban tett hivatalos baráti látogatásáról, valamint a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának üléséről. A Minisztertanács a tájékoztatást tudomásul vette. A kormány megtárgyalta és a további munka alapjául elfogadta a népgazdaság 1985— 1990. évi fejlesztésére kidolgozott gazdaságpolitikai elgondolásokat. Meghatározta a tervkoncepció kidolgozásában a népgazdasági tervező szervek feladatait, amelyeket a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére irányuló munkákkal összhangban kell megoldani. A Minisztertanács áttekintette a zöldség, a gyümölcs termelésének és forgalmazásának helyzetét. A termelési feltételek javításával együtt fontos feladatként jelölte meg a mezőgazdasági üzemek és társulások kereskedelmi tevékenységének bővítését, hogy ezzel lehetővé váljon a költAczél György Szabolcsban Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Sza- bolcs-Szatmár megyében. A vendég szerdán a keleti országrész társadalmi, gazdasági és kulturális életéről tájékozódott, csütörtökön a megye vezetőinek kíséretében ellátogatott a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárba, ezt követően a helyi termelőszövetkezetet kereste föl. Aczél György ezután a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat, majd a sóstói falumúzeumot kereste fel. A Sza- bolcs-Szatmár megyei látogatás befejezéseként aktívaülésen tartott tájékoztatót, az időszerű politikai kérdésekről. OZELE Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke csütörtökön látogatást tett a Magyar Rádiónál. Az intézmény munkájáról, terveiről Hárs István, a Magyar Rádió elnöke adott tájékoztatást, majd Lázár György időszerű társadalmi, gazdasági és tájékoztatáspolitikái kérdésekről folytatott eszmecserét az MR elnöksége tagjaival, vezető munkatársaival. Az MSZMP Központi Bizottsága üzenetben köszöntötte a Guadeloupe-i Kommunista Párt pénteken kezdődő kongresszusát.. Kazuo Wachi, Japán budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott csütörtökön a Hilton Szállóban. ségeket növelő fölösleges közvetítő láncszemek kiiktatásának meggyorsítása. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI xxviii. évfolyam, 98. szám Ára: I.4Ö forint 1984. Április 27., péntek Záromegheszéíések a magyar vezetőkkel Elutazott Sadli Bendzsedfd Csütörtökön befejeződött Sadli Bendzsedidnek, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnökének, a Nemzeti- •Felszabadítási Front (FLN) Pártja főtitkárának hivatalos baráti látogatása Ma- gvarorszdgon. A reggelj órákban , Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt .Központi Bizottr ságának első titkára és Loson- czi Pál, az ,-Elnökj Tapács elnöke rövid megbeszélét folytatott a magas rangú algériai vezetővel, az algériai vendég szállásán1. Hasznosnak és gyümölcsözőnek értékelték a látogatás során tartott őszinte, nyílt véleménycseréket, a különböző szakmai tárgyalásokat, amelyek új lendületét adnak a sokoldalú együttműködésnek, tovább erősítik a magyar és az algériai kapcsolatokat. Ezután az algériai vezető Kádár János és Losonczi Pál társaságában az ünnepélyes búcsúztatás színhelyére, a Kossuth Lajos térre hajtatott. Az Országház előtt felsorakozott a magyar néphadsereg díszzászlóalja; budapesti dolgozók, a hazánkban tanuló algériai diákok gyűltek össze az elnök és kísérete búcsúztatására. Sadli Bendzsedidet ' és kíséretének tagjait Kádár János és Losonczi Pál búcsúztatta. Jelen volt Várkonyi Péter külügyminiszter, Ábrahám Kálmán építésügyi és város- fejlesztési, Kapolyi László ipari, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter s az állami és társadalmi élet számos vezető képviselője. Ott volt Havasi Béla, hazánk algíri és Abdelaziz Kara, Algéria budapesti nagykövete. Az ünnepélyes aktuson megjelent a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője, illetve tagja is. Kürtszó harsant, a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Biatorbágy élen jár a településfejlesztésben Átvették a nemzeti zászlót Ünnepélyes tanácsülést rendeztek tegnap kora délután Biatorbágyon. A testület tagjai és a nagyközségért legtöbbet dolgozó lakosok előtt dr. Sütő Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, osztályvezető adta át Hernádi Károlynak, a nagyközségi tanács elnökének 3 HNF Országos Tanácsa által adományozott nemzeti zászlót. Dr. Sütő Gyula köszöntőjében elmondta, hogy 1982-ben nyolc és fél milliárd forint értékű társadalmi munkával gyarapodott az ország, tavaly pedig ez a szám meghaladta a tíz és fél milliárdot. A települések gazdagítására szervezett társadalmi megmozdulásokból Pest megye lakossága is kivette részét, hiszen 1976- hoz képest napjainkra megnégyszereződött szűkebb pátriánk Vagyona. Biatorbágyon az elmúlt esztendőben a településfejlesztő, -szépítő . társadalmi munka értéke meghaladta a harminc- millió forintot. Méltó helyre került tehát a nemzeti zászló, és |.az ezzel járó másfél millió forint. Az ünnepség végén emléklappal tüntették ki a település gyarapításában élen járó társadalmi munkásokat. M. K. Sadli Bendzsedid elnöknek, felcsendült a két ország himnusza. A magas rangú vendég Kádár János társaságában elhaladt a díszzászlóalj előtt, majd — kíséretének tagjaival együtt — elköszönt a magyar közéleti vezetőktől. Az ünnepélyes búcsúztatás a zászlóalj díszmenetével zárult. Ezután a vendégek Losonczi Pál társaságában gépkocsikba szálltak és díszmotorosok kíséretében a Ferihegyi repülőtérre hajtattak. A .légikikötő betonján a magyar vezetők.— közöttük Várkonyi Péter — szívélyes szavakkal búcsúztak Sadli Bendzsedidtől. Néhány perccel később a magasba emelkedett az algériai elnök különgépe. A látogatásról közös közleményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismertetünk. ★ Sadli Bendzsedid Gustáv Husák meghívására Budapestről Prágába érkezett hivatalos baráti látogatásra. Találkozó — brigádvezetőkkel A mozgalomra szükség van Hogyan növelhető tovább a szocialista brigádok rangja, tekintélye a munkahelyeken? Mi lehet szerepük a minőség javításában, a hatékonyabb termelésben? Miként növelhető a közösség, s az emberi tényező szerepe a munkahelyeken? Mit tehetnek az állami és a gazdasági vezetők, a szakszervezet, a szocialista brigádmozgalom fejlesztéséért? munkaversenyröl és a brigád mozgalomról tanácskoztak tegnap huszonhárom Pest megyei üzem munkakollektívájának vezetői. Hancsovszki János felvétele' Sok ezer dolgozót foglalkoztató kérdések ezek, amelyekre tegnap baráti találkozó keretében 23 Pest megyei vállalat, üzem, állami .gazdaság egy- egy kimagasló eredményeket elért szocialista brigádjának vezetői keresték a választ, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa invitálására. A. találkozón — Budapesten, az Építők Szakszervezete Dózsa György úti szákházában — részt vett Krasznai Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első- titkára, Vágvölgyi József, a Pest megyei Tanács általános elnökhelyettese, Jámbor Miklós, az SZMT vezető titkára, Halasi Márton, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára. Fodor László, az SZMT titkára bevezető szavai után kezdetét vette a vita. Ebben — sorrendben —, felszólaltak: Berta Ferenc (DKV) Juhász Erazmusné (PEMÜ), Pölcz Kálmán (Budavidéki Erdő- és Vadgazdaság), Regős Géza (Pestvidéki Gépgyár), Polcmdi Győző (Csepel Autógyár), Nagy Varjas Mátyás (Pest megvei Tanács Gyógyszertári Központ), Dévényi Aladár (CEMÜ váci gyára), Akáczi Sándorhé (Nagykőrösi Konzervgyár), Takács Tibor (Gödöllői ATE Tangazdaság), Molnár Jánosné (Váci Kötöttárugyár), Krasznai Lajos, Czinege István (MEZŐGÉP Monor), Jámbor Miklós, Halasi Márton, Vágvölgyi József, Bálint József (Herceghalmi Állami Gazdaság), és Urbán István (ISG). A hozzászólók véleményt mondtak a munkaverseny, a brigádmozgalom jelenlegi helyzetéről, a munkásokat foglalkoztató legfontosabb kérdésekről, az élet és munkakörülmények alakulásáról. Ami a lényeget illeti: megállapították, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények közepette — érdekütközések hatására is — változik, alkalmazkodik, eleven a szocialista brigádmozgalom, melynek tevékenységében mind nagyobb hangsúlyt kap a termelési feladatok teljesítése, de továbbra is nélkülözhetetlen közösségformáló, utánpótlásnevelő, a tanulást’ önképzést, művelődést serkentő funkciója. (A tanácskozás részletes ismertetésére lapunkban visszatérünk.) Varsói Szerződés katonai tanácsa Befejeződött a prágai ülés A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa április 24—26. között Prágában Viktor Kulikovnak, a Szovjetunió marsalljának, az ' egyesített fegyveres erők főparancsnokának elnökletével megtartotta soros ülését. Az ülésen részt vettek a katonai tanács tagjai, valamint a bolgár néphadsereg, a csehszlovák néphadsereg, a magyar néphadsereg, az NDK nemzeti "néphadserege, a lengyel néphadsereg, a Román Szocialista Köztársaság hadserege és a Szovjetunió fegyveres erői küldöttségei. A katonai tanács megvizsgálta a Varsói Szerződés tagállamainak az egyesített fegyveres erők. keretén belül kifejtett gyakorlati tevékenységét, amelyet a politikai tanácskozó testület és a honvédelmi miniszteri bizottság ülésein elfogadott határozatok végrehajtása érdekében folytattak. Az ülés tárgyszerű légkörben, a barátság és a kölcsönös megértés jegyében zajlott le. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját és oklevelét dr. Sütő Gyula (képünkön balra) adta át Hernádi Károlynak. Mellette jobbra Galina József, a budaörsi városi jogú nagyközségi párt- bizottság képviselője. Erdős! Agnes felvétele Öléit tartott a Minisztertanács