Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-26 / 97. szám

Ikladon is afakul Kiállítás és képvásár Övoda, iskola, klubkönyvtár, ABC-áruház, posta, vasútállo­más. Ezeknek az intézmények­nek a hiánya vagy megléte meghatározó szerepet játszik egy település életében. És ha ezek a szolgáltatások egy falu­ban és egy csomópontban ta­lálhatók meg? Irigylésre méltó helyzet a falu vezetői számára. Igaz, az új posta és az ABC- áruház még csak a tervekben szerepel, de a jó helyi adott­ságoknak köszönhető talán, hogy az ikladi általános iskolát kísérleti jelleggel általános művelődési központtá jelölték ki. — Faladataink közé tartozik az iskola és a szülői ház kö­zötti még szorosabb kapcsolat megteremtése — mondja Stiindl Gáborné iskolaigazga­tó. — Szeretnénk, ha ez a kap­csolat nemcsak abból állna. hogy társadalmi munkára hív­juk a szülőket — bár arra is mindig szívesen jönnek. Ezért szerveztünk már szülők—ne­velők bálját, áfész-vásárt, ahol cipőt, ruhát lehetett vásárolni helyben, a faluban, külön utazgatás nélkül. Az ÁMK-nak köszönhető az Ipari Műszer­gyár előtti kenyérárusítás is, és biztos vagyok benne, hogy e hét végén a szülői munkakö­zösség kérésére ismét sokan vesznek részt a tornaterem építésében. — Május harmadikén a Paál László-terem tart az is­kolában kiállítást. A bemuta­tott kerámiákat és festménye­ket a helyszínen — részletre is — meg lehet vásárolni. Ta­lán ezzel a bemutatóval is kö­zelebb jutunk egy másik cé­lunkhoz, a szépérzék kialakí­tásához — már hatéves kortól. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1984. ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK Építkezéseken járva Lakás, kisegítő iskola, tanácsház A határidők most is bizonytalanok A nap programja Gödöllő, művelődési köz­pont: Szabad idős foglalkozás is­kolaotthonos gyerekeknek, Ka­rikás iskola, 9 órakor és 14.30 órakor. Bari Károly költő kiállítása, megtekinthető 15—19 óráig. Kercpestarcsa Szilasmenti Tsz: Rekviem egy temetőért, Kresz Albert fotókiállítása, megtekinthető 9—16 óráig. Aszód, idősek napközi ott­hona: Szív- és érrendszeri megbe­tegedések. Előadás: dr. Bodó Zsolt, az aszódi rendelőintézet igazgató főorvosa, 15 órakor. Aszód, klubkönyvtár: TIT-előadás. Belsőépítészeti megoldások, 19 órakor. sin Mozi Gépesített mezőgazdaság Megyénkből, és az országból is sokan keresik fel évente a MÉM Műszaki Intézetet. A kü­lönféle szakmai rendezvények­ről talán fölösleges szólni, amelyeket nem Gödöllőn, ha­nem távolabbi gazdaságokban, termelési rendszereknél tarta­nak. Gép- és eszközbemutatók, szakmai viták, kiállítások azok, amelyeken az intézet munká­ját, a holnap gépesített mező- gazdasági termelési eljárásait mutatják be. Ugyanezt a célt szolgálja az intézet kiadványaival is, ame­lyekben a legújabb gépeket, termelési módszereket, azok bevezetésének gazdaságosságát ismertetik. Tavaly az intézet­ben, annak műszaki tovább­képző irodájában negyven- nyolc tanfolyamot tartottak a több mint másfél ezer résztve­vőnek. Hogy az oktató, szak­mai tájékoztató programjuk sikeres lehetett, abban része volt a Nagyváthy Jánosról el­nevezett szocialista brigádnak, amely az intézet szakmai köz­leményeit tizenhétezer pél­dányban terjesztette. Városnézésre indultak leg-t utóbbi ülésük előtt a gödöllői tanács végrehajtó bizottságá­nak tagjai. A jelenleg folyó építkezéseket tekintették meg. Kőrútjuk végén megállapít, hatták, amit az ülésen a me­gyei építőipari vállalat igaz­gatója is hangoztatott, ebben a városban ezekben az idők­ben is jelentős a beruházási tevékenység. Törik az ablak Az első helyszín a Kossuth Lajos utca volt, ahol emelked­nek, a szanált házak helyén, a külsőre is tetszetősebb előre­gyártott elemekből a soklaká. sós épületek. Kétszáztíz lakás készül ezen a részen, 55 és 65 négyzetméternyi alapterület­tel. Megnézhettük belülről is az épülő házakat. Amennyire ilyenkor megállapítható, a la­kások beosztása nem rossz, vi­lágosak, mindkét oldalra nyí­lik kilátás. A fürdőszoba pici ugyan, a vécé azonban külön van. Garzonház is lesz majd ezen a területen, de ezt még nem kezdték el. Szemlélődés közben szóba került, hogy az elemeket Kecs­kemétről szállítják. Egy-egy lakás költségének nyolc száza­lékát emészti fel a fuvardíj. Napjainkban a lakások ára oly magas, hogy minden meg­takarításra érdemes figyelni. Arra is, hogy a város vezetői törik a fejüket azon, hogyan lehetne olcsóbb technológiával építkezni a jövőben. Ahhoz persze nem kell új technoló­gia, hogy kevesebb ablak tör­jön ki az építkezés idején. Ezt is egy éles szemű vb-tag tette szóvá. Válaszul elmondták, a szállítás sem tesz jót az üveg. nek, de a helyszínen is jobban vigyázhatnának. Ä következő helyszínen szintén lakásépítkezés folyik. A Szőlő és a Kör utcában. Egy-két épületnek olyan a szí­ne, amiről nemrég a város- szépítők tanácskozásán egy fiatal festőművész elborzadva szólt. E sorok írója azóta többször megnézte az épületet, s be kell vallania, nem tartja olyan csúnyának azt a színt. Valószínűleg akkor lesz ron­da, ha majd megfakul. Ez gyorsan be fog következni, hallottuk a szakemberektől. Az építkezésen egy szanálan­dó ház körüli huzavona hát­ráltatja a munkát. Épül a kisegítő iskola is. Hogy szeptemberre kész lesz-e, az nem biztos. Laikus szem­nek legalábbis nem úgy fest a pillanatnyi helyzet. Itt is akadt egy kis furcsaság. A földszinten feltűnt egy hatal­mas gerenda. Kiderült, az emeleten levő műhely miatt szükséges. Miért van a mű­hely az emeleten? Mert a ta­nárok így akarták, hangzott a válasz. A csodálkozó végre­hajtó bizottsági tagokat meg­nyugtatták, ott nem lesznek az épületet megrezegtető gé­pek. S, ha később valaki ki­találja, mégis kell gép? Egy­két vb-tag még sokáig hüm- mögött emiatt. A műhelynek a földszinten a helye, vélték. Bevetett földek Az új párt- és tanácsházban a vb-termet keresték a testü­let tagjai. Hamarosan megmu­tatták nekik. Méretein meg­hökkentek. Túl nagynak talál, ták. Ám még jobban csodál­koztak, amikor kiderült, eb­ben a helyiségben még nap­sütéses időben is égetni kell majd a villanyt. Pedig az ut­cára néző részt már áttervez, tették. Eredetileg betonjai zárta volna le, most már hagytak helyet vagy három ablaknak. De ez is kevés. Még előbb, a leendő tanács­Repülikészítés a érán Az új oktatási terv szerint a tanuló ötödikesek a technikaórá­kon sok érdekes, játékos, kézügyességet fejlesztő, ismereteket gyarapító feladatot oldanak meg. A legutóbbi alkalommal a vérségi ötödikesek repülőt készítettek. A képen: az iskola előtti téren próbálják ki a kis modelleket. Bene Mihály felvétele A kisközösségek szerepe Nagyobbat, merészebbet lépni Sok jelét látom a tavasz­nak. Udvaromban kinyílott az ibolya, s az aranyeső ágain is kipattant néhány rügy. A háztáji földeken — hiába a szemerkélő eső, a fel-íelcsat- tanó szél —, hajlonganak a sokszoknyás asszonyok, akik tudják, hogy munka nélkül nincs élet. És ha a határ ki­tárulkozó zöldje, a házak előt­ti kiskertek bontakozó virá­gai nem győznének meg a ta­vaszról, a presszó előtti fától és zöldtől mentes betonon épülő kerthelyiség szolgálna bizonyságul. A látvány megdermeszt. A falu esti csendjét, korai nyu­galmát féltem a díszes lécke­rítéssel körülölelt közterület­től. A zajártalomra gondolok, úgy is mint a környezet- szennyezés egyik mostohán kezelt fajtájára, s arra a köz­ismert tényre, hogy nálunk a legtöbben emberi szükséglet­nek tartjuk a zajongást. Még most Majd, ha egyszer ráeszmé­lünk, hogy a pihenés, a nyu­galom, a csend is emberi szükséglet, ha ráeszmélünk, hogy a motorok túráztatása, az autók berregtetése, a mag­nók, lemezjátszók, rádiók gombjainak legnagyobb hang­erőre történő csavarása mek­kora idegrendszeri ingerültsé­get, kimerülést és ezzel együtt milyen betegségi tüneteket okoz, s mennyire növeli a neuraszténiában szenvedők számát, akkor megkésve pró­bálkozunk az enyhe ejnye­ejnye figyelmeztetések helyett radikálisabb intézkedéssel is. Pedig már most kellene a társadalmi szervezeteknek, ta­nácsoknak megálljt kiáltani. Kérdések sora A zaj mellett még más miatt is aggasztó a vendéglá­tóiparnak a falu főutcájára történő kitelepülése. Az ízlés­telen, durva, trágár szavak gátlástalan használatára gon­dolok. Arra a stílusra, aho­gyan ma fiaink is lányaink — tisztelet a kivételnek — be­szélnek. Helyre és jelenlévők­re tekintet nélkül, hangosan, szinte hivalkodva trágárkod­nak. Sajnos, lányaink közül sokan még le is győzik a fiú­kat szabadszájúságban. És ez­zel a legtöbb esetben együtt­jár a magatartás, az egymás közötti kapcsolat, a viselke­dés, végső fokon a jellem el­torzulása is. Eddig jutottam az Írásban, amikor egyik barátom nyitott be hozzám. Beszélgetni kezd­tünk mindarról, amiről ír­tam, s ami éppen foglalkozta­tott. — Ha egyszer ez a sikk, ez a menő az iskolában, osz­tályokban, tanműhelyekben, klubokban, diszkókban, mun­kahelyeken — mondta, majd megkérdezte: — Mit lehet ellene tenni, ha ennek a stílusnak van a leg- hálásabb közönsége, ha azok lehetnek eg'y-egy közösségben a hangadók, akiknek a szájá­ból árad a káromkodásfolyam, a trágár szavak tisztaságot szennyező árja? Mit lehet tenni, ha sokaknak ez adja a sikerélményt? Barátom gyorsan feltette a kérdéseket, aztán magamra hagyott a töprengésemmel. Sokat írunk, beszélünk a közösségek szerepéről. És én itt is a kisközösségek szerepét vé­lem felfedezni, mert az estéről estére, a presszó asztalainál ta­lálkozó galerik is közösségek, belső figyelemmel, tartást még­ha tározó normák kai, csak éppen ezeknek a normáknak a töl­tése negatív: az egyénekben rejlő legrosszabb tulajdonsá­gokat, agresszív, élősdi hajla­mokat, társadalomellenes szándékokat szabadítja fel. Sorvadó kapcsolat Tudom én, hogy sok jó ha­tással is van az emberre a megkérgesedett közösségek la­zulása. Megeshet: magasabb szinten bontakozik ki az egyé­nisége. Ám, ha belemerül az új, hirtelen felfedezett, eddig zárt értékek élvezetébe-hab­zsolásába, s fogyasztójukká lé­nyegül át, ismét elveszik az egyéniség. Kiszakadva a szü­lő-nevelő közösségekből, mély, tartós, kapcsolatai lassan el­sorvadnak, ezeket az értékeket semmi nem pótolhatja. Jó szolgálat Megépülhetnek a betonozott kerthelyiségek a legkisebb fa­luban is. De pótolják-e ezek a rét zöldjét, az erdő lomb­jainak árnyékát, ahol gyerek­fejjel sétáltunk? Ahol őriztük o csendet, mert ebben a csendben jó volt megmártózni és jövőt — merészet, bátrat, nagyot — tervezni. Jó volt tavasszal az első szerelmünk­nek ibolyát szedni, s nyáron a madarak csak minket kö­szöntő énekét hallgatni. Jó volt az ég kékjét bámulni, s este a csillagok fényénél áb­rándozni. Világíthat neon, szólhat a Hi-Fi-torony muzsikája, te­hetnek az asztalokra dobozos sört, a lényeg nem változik: az ügyeletes divatok, mániák, hóbortok, a galerik, a látvá­nyos, ám vásári szórakoztató­ipari eszményvilág igézetével szemben fel kell gerjeszteni az eszmélő gyermekekben a va­lódi értékek erőterét az alko­tó, munkás élet hajlamait. A szülőkkel együtt. De úgy vé­lem, ebből a jó szolgálati te­vékenységből nem maradhat­nak ki a pedagógusok, a nép­művelők, a könyvtárosok, a közéletet iránvítók sem. Együtt többre megyünk, s nagyobbat, merészebbet léphetünk. Fercsik Mihály ház felé tartva, láthattuk, dolgoznak a Patak téren, rak­ják a bazaltköveket. A patak túlsó oldalán lesz az új gim­názium. Helyén még bevetett földek terülnek el, és félig le. rombolt házak. Ezek egyéb­ként megértek a pusztulásra, sárfalaik egyértelműen bizo­nyítják. Nem feszegették Végezetül az egyetemi lakó­telepre vezetett utunk, ahol szintén lakásépítés zajlik. A vácszentlászlói termelőszövet, kezet a kivitelező. Itt hagyo­mányos téglából készülnek a házak, szép környezetben. Hogy ki mikor készül el a munkákkal, ezt az ilyen alkal­makkor óhatatlanul felmerülő kérdést ezúttal nem nagyon feszegették. S ha igen, akkor bizonytalan válaszokat kap­tak. A határidők tehát, mint majdnem mindig, most is ne. hezen meghatározhatók, s ne­hezen tarthatók. K. P. Egy zseni, két haver, egy balek. Színes olasz—francia westernfilm, 4 és 6 órakor. Gyertek cl a névnapomra. Színes magyar film. Csak 8 órakor! Hús Péntek délután. Alig egy órája hozták a húst. Kérek egy kilogramm karajt. Saj­nos elfogyott, mondja az eladónő, de kétségbeesése­met látva megszán. Majd az enyémből. Feledékeny ember lévén fél óra múlva újra vissza kellett menem az üzletbe. Ismét hallom az ismerős felkiáltást. Majd adok az enyémből. Az is­kolában bizonyára jeles volt nyelvtanból. Jól meg­tanulta a birtokviszonyt. Szívesen ad a magunkéból magának, (néha) nekünk. K. I. Cs. Veresegyház Értékes döntetlen Tovább folytatja jó szerep­lését a Veresegyházi KSK lab­darúgó-csapata a megyei II. osztályú bajnokság - B-csoport- jában. Legutóbb idegenben ér­tek el döntetlent, a bajnok- esé!yes ellen. Veresegyházi KSK—Esze Tamás SE 2-2 (1-1) Veresegyházi KSK: Juhász — Horváth, Prokopecz, Mari- nov, Zlatnyik' (Hajdi) — Stau- dinger (Gáspár), Szabó, Kosz- tolnik — Kövesdi, Nagy, Ka­talin. Mindkétszer a veresi gárda szerzett vezetést. A katona­csapat először rendkívül rossz lélektani pillanatban, a 44. percben egyenlített. A pont­rablást végül is egy szöglet után esett öngól tette lehető­vé, de az esélyt az teremtette meg, hogy a veresegyháziak edzője jól felkészítette a csa- natot, félórás taktikai értekez­leten elemezte a kilencven perc feladatait. Gól: Kövesdi, ill. öngól. Jó: Horváth, Prokopecz. A következő ellenfél a Szi­gethalom csapata lesz. A ta­lálkozót vasárnap délután négy órakor Veresegyházon vívják. Hévízgyörkiek a rádióban A hét végén, szombaton 18.45 órakor a Kossuth rádió­ban ismerős népdalkórus tag­jainak az énekét hallhatjuk. A Solymosi János által szerkesz­tett Népdalelőadók hangal­buma című műsorban a hé- vizgyörki asszonykórus Galga menti népdalcsokrot énekel. A Páros vadgalamb rászállott a búzára, vagy a Jaj, de szépen, jaj, de szépen megkéretett a babám című dalok és a többi énekszám is biztosan ismerős­ként hangzik mindazoknak, akik szeretik, szívesen hall­gatják, esetenként maguk is éneklik vidékünk népdalait. ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap) A Volán 1. sz. Vállalat 12. sz. üzemigazgatósága a gödöllői telephelyre és a váci főnökségre Praga autódarura és TATRA AD-70-es típusú gépre felvesz legalább kétéves gyakorlatot szerzett gépicezelékef Kereseti lehetőség: 6000 Ft-tól, a teljesítmény szerint. Munkába járáshoz és egyéb utazásokhoz Pest megye területére, a Volán autóbuszjáratokra a vállalat szabadjegyet ad. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál, cim: Gödöllő, Dózsa György u. 65., telefon: 664 vagy Vácott, a Deákvári fasor 6. sz. alatt, telefon: 11-742. )r

Next

/
Thumbnails
Contents