Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-26 / 97. szám
FEST j#*«.»#; 1984. Április 26., csütörtök 4 Találkozók a kölcsönösség jegyében A kultúra összeköti a népeket Miniatűr könyvek Két érdekességgel gyarapodott a miniatűr könyvek sora. Kaposvárott — a miniatűr könyvek ottani klubjának gondozásában — Bergel József: A magyarországi zsidók története című művének hasonmása kiadása látott napvi. lágot — kicsinyítve. A gyönyörű könyvecskék egy része valódi bőrbe kötve, aranynyomással, vörösréz plakettel díszítve került ki a nyomdából. Veszprém megyében az egyik legnagyobb hazai fű. magtermelő közös gazdaság — a várpalotai Jószerencsét Termelőszövetkezet — vállalkozott könyvkiadásra. A Magyar Gazdasági Egyesület 1844-ben megjelent A réti füvek és takarmánynövények című szakkönyvét tette hozzáférhetővé ugyancsak miniben. Nem mini könyv ugyan, de minden bizonnyal nagy érdek, lődést kelt majd a gyűjtők körében Székesfehérvár numizmatikai emlékeinek katalógusa. — Apa, játssz velem! —' kérlel a lányom. — Nem lehet, kicsikém. Holnapra meg kell írnom ezt a cikket. — Miről szól? — A fegyelemről — eresztem el magam egy pillanatra. — Csakugyan, a ti osztályotokban milyen a fegyelem? — Hát bizony — sóhajt fel —, eléggé fegyelmezetlen osztály vagyunk!... — És hogyan? —■ kezdek figyelni. — Hát ha a tanár késik, za- jongunk, átkiabálunk egyik 'padsorból a másikba, mindig bejön valaki, hogy legyünk csöndben. Zsolnay-kísérlet — És akkor csendben maradtok? — Egy darabig. Attól függ, milyen a vigyázó. A múltkor például a Gál Eszter volt a hetes, neki nagyon jó humora van, le tudja kötni a figyelmünket. .. Meg még a Hajdú Árpádra hallgatunk. Legtöbbször őt szokták kiállítani. — Es őrá miért hallgattok? — Azt nem tudom — von , vállat kilencéves lányom. — Vajon miért őt állítják vigyázónak? — firtatom. Lányom erre sem tud válaszolni. További kérdéseim nyomán a következő kép rajzolódik ki: o kisfiú nem jó tanuló, nem is különösképpen fegyelmezett, sőt meglehetősen fegyelmezetlen, de igen szolgálatkész, és a tanárok megszokták, hogy rá mindig lehet számítani. Lányom harmincnyolcad magával jár a harmadik osztályba. Hogy ez önmagában kerek rémtörténet, arra akkor jöttem rá, amikor egy falusi tanító — akinek ugyancsak harmadikos tanítványai remekül beszélnek, folyékonyan és kifejezően olvasnak — arról panaszkodott, hogy osztálylétszáma az utóbbi esztendőben harminckettőre duzzadt, s ez aggasztó mértékben veszélyezteti oktató- és nevelőmunkájának hatásfokát. De mivelhogy nem rémtörténeteket szándékoztam írni, ideje rátérnem eredeti mondandómra. Az utóbbi hetekben alkalmam nyílt bepillantani két sajátos tanterv szerint tanuló alsótagozatos osztály munkájába. A Zsolnay- kísérlet néven ismert anyanyelvi nevelési módszert láthattam közelről és belülről néhány harmadikos órán. _ E módszer igyekszik életszerűbbé tenni a tanulást, játékos munkahellyé az iskolát — legalábbis annak alsó osztályait. Tíz óra előtt léptem be az osztályba, tizenkettő után távoztam onnét. Ez idő alatt nem hallottam hangos szót, nem láttam féktelen mozdulatot. Sem unatkozó arcot, sem felKorunkban különös jelentősége van a békés egymás mellett élésnek, s ezen belül a kulturális együttműködés az a terület, ahol lehetőség nyílik a kapcsolatok erősítésére. Részünkről mindenképpen fontos, hogy az emberséges és jogos cél szolgálatában minél többet munkálkodjunk. Mindez Köpeczi Béla művelődési miniszter tegnap megtartott sajtótájékoztatóján hangzott el. A miniszter elmondta: hazánknak hetvenhat országgal van egyezményes kulturális és tudományos kapcsolata. Az utóbbi években ezek a személyes ismeretségek révén kiszélesedtek. Kiemelt fontosságúnak mondta a szocialista országokkal folytatott kulturális cseréket, amelyek rendszeresek, folyamatosak, a kulturális élet minden területére kiterjednek, s jellemzőjük a tűnéskeresést, sem figyelmetlenséget, sem szorongó figyelmet. Annál több nagy buzgalommal végzett önálló munkát, és felszabadult légkörű csoportos tevékenységet. Az osztálynak egy közös, tanórán kívüli élményét kellett a gyerekeknek feldolgozniuk. Az egyik csoport a táblára írva foglalta rendszerbe a frissen gyűjtött ismereteket, a másik a helyén fogalmazott, a harmadik pedig a tanítónőt ülte körül, hogy együtt tisztázzanak bizonyos nehezebb fogalmakat. Később dia- és írásvetítővel dolgoztak, mások a kézikönyvtár köteteiből gyűjtöttek adatokat valamilyen feladat megoldásához. Az óraközi szünet is úgy telt el, hogy alig vettem észre: nem jelezte zajongás, rohangálás, lökdösődés. Néhá- nyan kimentek, volt, aki a helyén pihent, a többiek valamilyen játékot mutattak be a tanítónőnek, vagy magánügyeiket mesélték neki. Nem mondhatni, hogy ez a módszer kevesebb munkát ró a gyerekre a hagyományosnál. A nevelőtől pedig különösn sokat követel: úgy kell megszerveznie óráit, hogy minden tanuló éppen olyan és akkora feladatot kapjon, ami megfelel pillanatnyi teljesítőké. pességének. Így a gyerek soha sem érzi azt, hogy követelnek tőle, hanem azt, hogy megmutatják, mit hogyan kell csinálni. Miért természetes, hogy akarja is, amire tanítják? Alighanem azért, mert ebben a közösségben természetes a munka — akár az egészséges szellemű családokban. Az is igaz: nem harminc fölötti az osztálylétszám, itt még a nevelő mindenkivel közvetlen kapcsolatot tud tartani. Természetes mozgatóerő Hasonló benyomásokat szerezhettem egy másik kísérleti osztályban. Itt a környezetismereteket egyesítik úgy a technika tantárggyal, hogy minden gyerek önállóan dolgozhat minden eszközzel. Olyan másodikos órát láttam, amelyen — a játéküzletekben is kapható — optikai építődoboz elemeiből távcsövet állítottak össze — egyelőre tanári segítséggel. Ismétlésképpen aztán ki-ki a saját tempója szerint építhette meg a korábban már „tanult” sztereó dianézőt. Kell-e bizonygatnom, hogy ezen az órán sem történt fegyelmezetlenség? Az lenne példáim tanulsága, hogy a fegyelem az oktatás infrastruktúrájának kérdése? Oktalanság lenne napjainkban költségigényes megoldások mellett kardoskodni. De ugyanekkora hiba volna bármiféle nevelési feladatot a társadalmi mozgástól elszigetelten szemlélnünk. Amikor felnőttként egyre bonyolultabb k technikai eszközökkel dolgoteljes értékű kölcsönösség. Ennek a jegyében tartják meg rövidesen Budapesten a szocialista országok kulturális minisztereinek találkozóját. Hazánk felszabadulásának közelgő negyvenedik évfordulójával kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy a hazai rendezvényekkel párhuzamosan — a kölcsönösség elve alapján — magyar kulturális napokra és hetekre kerül sor a szocialista országokban. Ezzel egy időben Magyarországon is bemutatókat tartanak a szocialista országok kulturális életéből. A lengyel újjászületésről az idén júliusban emlékezünk meg, a román komplex rendezvénysorozatot augusztusban üdvözölhetjük. Októberben csehszlovák kulturális napokat tartanak. Az év végén ünnepeljük az NDK megalakulásának 35. évfordulóját, zunk, ugyanakkor egyre nagyobb szükség van személyes adottságaink kibontakoztatására — s egyre jobban fölismerjük, hogy ennek alapfeltétele érdeklődésünk és érdekeltségünk figyelembevétele —, akkor e természetes mozgatóerőket nem szabad figyelmen kívül hagynunk nevelési gondjaink fölötti töprengéseinkben sem. A fent említett példák azt a gondolatot sugallják, hogy a fegyelem nem negatív, hanem pozitív fogalom: nem visszafogottságot, önmérsékletet jelent elsősorban, hanem éppenséggel fokozott aktivitást, célra, törő erő-összpontosítását valamilyen értelmes tevékenységben. Célravezető módszer Természetesen minden embercsoportban — a gyerekek között is — lehetnek olyan sérült személyiségek, akik az értelmes célok felismeréséig sem jutnak el. Az ő dolguk részben orvosi kérdés, másrészt azonban nagyobb beilleszkedési esélyt nyújtsanak számukra a játékosan felnőtte* munkaformák, mint a gyerekesen (vagy éppen fel- nőttesen) iskolásak. Ismerünk már néhány eredményes kísérletet, de állandóan keresnünk, alakítgatnunk kell a célravezető módszereket. Először hangzott fel tegnap a zsámbéki szombatok szignálja. A dallamot ezúttal a művelődési ház bolthajtásos falai között hallgathatták a sajtótájékoztatóra érkezők. A nyári estéken a romtemplom ablakaiból csendül fel hívo- gatón. Hazánkban alig akad olyan történelmi nevezetességű hely, ahol nyaranta ne rendeznének szabadtéri előadásokat. Éppen ezért meglepő, hogy a zsámbéki műemlék templom környékét a közművelődési szakemberek csupán az elmúlt esztendőben fedezték fel. Elhatározták, hogy közművelődési idegenforgalmi központot hívnak létre ezen a természeti kincsekben és történelmi emlékekben oly gazdag vidéken. A szerény, ám sikeres elmúlt esztendei bemutatkozás után immár másodszor rendezik meg — június 22-től július 21-ig — a zsámbéki szombatokat. Az idén megpróbálnak átfogóbb programokat kidolgozni. Szórakozás és köz- művelődés jelszavával színházi előadásoktól a gyermek- műsorokig és ételkülönleges- ség-kóstolókig sok mindent szeretnének a rendezők nyújtani. Nem titkolt szándékuk, hogy szeretnék a budapesti közöns októberben rendezik meg a szovjet kultúra napjait. Tartalmában valamennyi esemény gazdag és változatos lesz: kiállítások, filmbemutatók, hangversenyek, irodalmi -estek jellemzik. A csehszlovák sorozatban például előtérbe áll a zene, míg a szovjet kulturális napok alkalmából hazánkban vendégszerepei a moszkvai Nagyszínház balett-társulata és a Komszomol Színház. A magyar kultúra is bemutatkozik külföldön. A jövő év áprilisában a Szovjetunióban tartanak magyar kulturális napokat, márciusban Csehszlovákiában, áprilisban az NDK- ban. Valamennyi kulturális rendezvény nemcsak visszatekintés lesz, hanem kedvcsinálás és az érdeklődés felkeltése is a kortárs magyar kultúra különféle törekvései iránt. A művelődési miniszter szólt a jövő októberben Budapesten megrendezésre kerülő európai kulturális fórum előkészületeiről is. Közölte: megalakult a nemzeti előkészítő bizottság és a nemzetközi végrehajtó titkárság. Ez utóbbi titkára Hermann József akadémikus. A madridi konferencia záródokumentuma szellemében három fő témával foglalkozik majd a nagyszabású tanácskozás: 1. az alkotói tevékenység, 2. a kultúrák terjesztése, 3. a nemzetközi kulturális egyezmények. A fórumra három-, három és fél száz küldöttet várunk, s az állami tisztségviselők mellett jeles személyiségek is jelen lesznek. Hazánk természetesen arra törekszik, hogy méltón reprezentálja a magyar kultúrát, egyben a tanácskozás ideje alatt Európáról is elmondjunk valamit, azaz összehasonlítási lehetőséget adjunk kontinensünk országainak a bemutatására. A tervek szerint kiállítás keretében megismerkedhetünk korunk európai képző- művészetével. A budapesti művészeti hetek jövő évi programja is az eseményhez kapcsolódik. Országos döntő Szépen magyarul Az idén április 27-28—29- én ismét Győrött rendezik meg a Kazinczyról elnevezett szép magyar beszéd verseny országos döntőjét. Az 1984. évi döntőbe jutott tanulóknak szabadon választott és kötelező szöveget kell elmondaniuk. A vetélkedőt két zsűri értékeli. Az egyik előtt a gimnazisták és a szakközépiskolások, a másik előtt pedig a szakmunkástanulók versengenek. séget is oda vonzani. Éppen ezért az ország három, egymástól meglehetősen távoleső színházát hívták meg bemutatkozásra. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagjai Balázs József Bátort ádvent című művét adja elő. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Machiavelli Mandra- góra című művét hozza, a Magyar Színkör művészei Illyés Gyula Testvérek című alkotását jelenítik meg. A győri színház műsorát pedig a német nemzetiségi táncház eseményei között láthatják az érdeklődők. Két tájegység, a Nyírség és Zala mutatkozik be művészetével, népi emlékeivel, gasztronómiai különlegességeivel. Alkalom lesz arra is, hogy az ország legnevesebb amatőr színjátszói dobogóra lépjenek. Ugyanakkor már májusban előzetes programok is felsorakoznak Zsám- békon: itt rendezik meg a Pest megyei körzeti orvosok tanácskozását a diétás kezelésekről. Hagyományt szeretnének teremteni Zsámbékon. s ha az elképzelések találkoznak a közönség igényével, érdeklődésével, ez bizonyára sikerül is. Er. K. Éppen olyan és akkora feladat... Önmérséklet helyett aktivitást Trencsényi Imre Hagyományteremtő törekvés Zsámbéki szombatok ■ Heti filmtegyzetb István, a ki ti Üy BSSllir * **• f' If Jé: ISh fi. Jelenet az István, a király című filmből: Asztrik apát (Victor Máté) a Szent Koronával Tavaly augusztusban, a városligeti Királydombon, nehezen feledhető élményt nyújtott a népes szerzőgárda műve, az első magyar rookopera. Látvány és zene egybeolvasztása még azoknak is különleges hatásokkal szolgált, akik — a hatalmas térség miatt is, a játék felépítése, a mozgások, helyszínek szervezése miatt is — az egész műnek csak részletét láthatták. Ezek voltak túlnyomó többségben a sok tízezernyi nézőseregben — s e nem kis tömeg csak abban reménykedhetett, hogy majd a filmváltozat pótolja, amit a helyszínen, kényszerűségből, kénytelenek voltak elmulasztani. Közben megjelent az István, a király zenei anyaga, lemezeken is, kazettákon is, tehát aki akarta — és a forgalmi adatok arra mutatnak: sokan akarták — megvásárolhatta a zenét. A látvány viszont megint csaik hiányzott — noha a zene, sajátos módon, épp a látványos elemektől megfosztva, még jobbnak, még sikeresebbnek tűnt, hiszen a sokféle mozgás, a fényeffektusok, a füst, a köd meg miegymás nem vonta el a figyelmünket Szörényi Levente sokrétű, inven- ciózus és (ez különösen fontos vonása!) dramaturgiáikig is nagyon végiggondolt muzsikájától. A filmváltozatot ezért érthetően nagy várakozás előzte meg. A februári filmszemlén már vetítették, de akkor csak kevesen láthatták. Most viszont a mozikba került, sőt, a budapesti Corvin mozi már hetek óta játssza, úgynevezett premier előtti vetítésben. Itt van tehát a film, mondhatni: a végtermék, hiszen a tavalyi előadások azért születtek, hogy azokon vegyék fel a film anyagát, azaz egy számos kamerával, különböző gépállásokból egyszerre felvett (vagy alkalomadtán meg is ismételt felvételekkel precizírozott) filmnyersanyag született, melyet optimálisan meg lehetett vágni, hogy a helyszínek, az események, a csoportos mozgások, a táncok stb. mind szerves egységbe olvadjanak, és komplexebb élményben részesítsék a mozinézőt, mint amilyenben a helyszíni nézők többségének része lehetett. Nos, a filmváltozat ennek a jogos elvárásnak nemigen tesz eleget. Nem mintha elszegényítené a látvány — hanem éppen ellenkezőleg. Koltay Gábor, a rendező, már előző filmjében, az Illés-együttes nosztalgikus éveit idéző A koncertben is túlzott bőséggel élt a különböző látványeffektusokkal, a fényekkel, füstökkel, színekkel, s a filmes trükkök egyikével-mási- kával, így a lassításokkal. Itt most ezek az effektusok időnként rátelepednek a filmre, s elfedik azt, amiről tulajdonképpen szó van: hogy ti. itt nem holmi „meglátványosított” rockkoncertet látunk, hanem egy a rock műfajában feldolgozott drámát, melynek nem kisebb a témája, mint a, magyar történelem alapkérdése: a haladás és a maradás sokrétű, bonyolult, ellentmondásos konfliktusa. S elfedi azt is, hogy már maga a szabadtéri változat is problematikusnak mutatkozott az István —Koppány ellentét megítélésében. Nevezetesen: a királydombi előadásban a történelmileg nem igazolható magatartást tanúsító, nem előremutató el-" vöket valló Koppány oldalára billent a mérleg. A filmben is majdnem ugyanilyen erős ez a nem helyesen értelmezett hagyományőrző, nemzetieskedő gondolat, bár — például Torda, a táltos nagy betétjének tompításával — némi korrekció történt. Fölöslegesek a közbevágott idegen anyagok, a művet szükségtelenül magyaráz- gató betétek is, mert ezek sem szolgálják a képi egységet. Amiben viszont a filmváltoaat szerencsés: jobban érzékelhető a színészi játék, bár az igazat megvallva, sokat itt nem kellett játszaniuk a színészeknek vagy az énekeseknek, elég volt egy-egy markánsabban megragadott karakterisztikus vonás a figurák megformálásához. Summa summarum: érzésem szerint a filmváltozat sem tudta teljes egészében kibontani azt a nagy lehetőséget, amit ez a vitatható mozzanatoktól sem mentes, de zenéjében mindenképpen nagy lélegzetű mű rejt. A tervek szerint az István, a király a nyári szegedi szabadtéri játékok műsorán is szerepel. Talán ott, egy erősebb összefogottságot igénylő színtéren, a néző számára is áttekinthető játéktéren sikerül majd egy teljesebb variációt kidolgozni. Maótól Mozartig Különleges film egy különleges turnéról. Isaac Stern, a világhírű amerikai hegedűművész, egy magas szintű meghívás révén — maga a kínai külügyminiszter hívta meg — 1979 júniusában Kínába utazott. Vele volt a családja, és állandó zongorakísérője, David Golub. A meghívás célja nem csupán zenei jellegű volt: Huang hua miniszter ezzel a gesztussal az amerikai és a kínai nép közötti viszonyt akarta javítani. Épp ezért Stern programjának csak egy részét képezték a fellépései. A másik — s nagyobb, és, mint kiderült, érdekesebb és fontosabb — rész a különböző zeneiskolákban, konzervatóriumokban tett látogatásokból, a meghallgatásokból, próbákból, beszélgetésekből, mesterkurzusokból tevődött össze. A látogatást végigkísérte egy amerikai forgatócsoport, melynek eredeti szándéka nyilván nem volt több, mint megörökíteni a rendkívül népszerű hegedűművész kínai vendég- szereplését. Amolyan jó publicity alkalomnak kínálkozott ez a látogatásról készítendő riportfilm: Isaac Stern népszerűségének ébrentartására, sőt, növelésére keresve sem lehetett volna jobb apropót találni. Aztán, amint az néha előfordul, o helyszínen a dolgok más dimenzióiét kaptak. Kiderült: nem a hegedűművész az igazán érdekes, hanem az a hihetetlenül gazdag ismeret- anyag, amit útja kapcsán a kínai kulturális állapotokról, a kínai zeneoktatásról, s azokról az elképesztő bőségben fellelhető tehetséges fiatalokról kapunk, akikkel Stern találkozott. A valóság — szerencsére — legyőzte a prekoncepciót. Takács István
