Pest Megyei Hírlap, 1984. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-14 / 88. szám
4 1984. Április ii., szombat ■ Színházi levél Kis vállalkozások A frizura is fontost Nem könnyű tánc közben énekelni. A rib»nőben uzsonnáznak Barcza Zsolt felvételei Igen: kis vállalkozásokról lesz ezúttal szó, s nem a kisvállalkozásokról, — noha e kis vállalkozások egyike-másika kisvállalkozás is. Évekkel ezelőtt pedzették már színházi berekekben: a színházi struktúra megmerevedett, a nagy létszámú társulatok, a nagy kőszínházak, a bérletezés, a stabil szerződések biztonságát élvező színészek léte, működése, munkája olyan monoton körforgást hozott létre, melyben ugyan biztonságosan üzemelhet a színház, de épp ez a biztonság zárja ki a kívánatos kockázatot, a küzdelmet a közönség mindig újra és újra történő meghódításáért, s — főleg — a művészi megújhodásért, a mindig újra törekvésért. Ha a motor fél gázzal is jól elpörög, ezt egy idő után nem takarékosságnak, hanem elkényelmesedésnek kell tekinteni. Minek tíz másodpercre futni a száz métert, ha tizenegy másodperccel is célba lehet érni, sőt dobogós helyre lehet befutni? A strukturális problémák azonban nemcsak egyfajta művészi eltespedés veszélyét jelezték, jelezhették. Volt egy másik összetevőjük is: a magyar színházi élet szerkezetébe nem fértek bele, nem kaphattak benne helyet azok a mozgékonyabb, kis apparátust, kis szereplőgárdát, kis előadási helyet igénylő műfajok, amelyekre pedig igény lett volna. Az egyfelvonásosok, a néhány szereplős — vagy egyenesen egyetlen szereplős — darabok, az úgynevezett kis műfajok jótékonyan színezték volna a műsort, lehetőséget nyújtottak volna a színész számára,: hogy kettesben vagy akár egyszál magában mutassa :— kutassá fél' tehetsége újabb oldalait, s a közönség nem is olyan szűk rétegének az érdeklődésével is találkoztak volna. Ami létre akar jönni, az előbb-utóbb létre is jön. Szép lassan megszülettek a kis vállalkozások; az egyik legsikeresebbel éppen Szentendre büszkélkedhetett, amikor a Nosztalgia kávéházban Karinthy Ferencet (Dunakanyar) vagy Jerome Kiltyt (Kedves hazug) játszottak kiváló színészek, s amikor helyet adott az azóta alapprodukcióvá és színháztörténeti eseménnyé nőtt Budapest Orfeumnak. Keletkeztek más vállalkozások is: szerkesztőségünktől egy sarokra, a Kőfaragó utcában a Reflektor Színpad, a Magyar Színkör az Almássy téri szabadidőközpontban, a hivatalos intézménnyé izmosodott Játékszín, vagy a tavalyi sportcsarnoki botrány révén kétes értékű hírnévre szert tett Hököm Színpad, hogy a sok éve működő — és kitűnően működő! — Vár-beli Korona Pódiumról, s a legújabb vállalkozásról, a Centi Színpadról ne is beszéljünk. E vállalkozások közösnek mondható vonása, hogy az úgynevezett nagyszínházi struktúra által ki nem töltött műfaji és szervezeti fehér foltokon kívántak működni. Máshol színre nem vihető, de e vállalkozásokban kitűnően eljátszható egyfelvonásosok, monodrámák, néhány szereplős, kis szcenikai igényű darabok, dramatizálások, néha különleges, kísérleti produkciók kerültek színre ezekben a kis színházakban (mert hát azok!), s nem egy e produkciók közül jelentős közönséges szakmai sikert is aratott Nem utolsósorban azért is mert számos kiváló színművész lépett fel e kis színpadokon, s mutatta meg tehetsége új, vagy csak kevéssé ismert, mert kevéssé igénybe vett vonásait. Már a közreműködők hiányos és hevenyészett név sora is imponáló: Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Galambos Erzsi, Bánffy György, Sütő Irén, Moór Mariann, Gál- völgyi János, Bencze Ilona, Császár Angéla, Almási Éva, Balázsovits Lajos, Káldi Nóra, Harsányi Gábor, Oszter Sándor, Szirtes Ádám, Pathó István, Pálos Zsuzsa, Sinkovits Imre — és még sokan mások, mint mondani szokták. A közös vonások mellett azonban még fontosabbak az eltérések. Egészen más például a Reflektor Színpad profilja, mint mondjuk a Hököm Színpadé; más irányultságú a Pesti Vigadó műsora (mert, hogy ma már e vállalkozások nem egyetlen előadásra alapulnak, hanem repertoárra), mint a Centi Színpadé. S ez így van jól; épp a sokféleség az egyik vonzereje ezeknek a kis vállalkozásoknak. Valamikor őszintén irigyeltük a prágai vagy a krakkói, varsói nézőket: sok és sokféle kis színház, pódium műsorát élvezhették. Ma már nincs ekkora okunk az irigykedésre, mert a budapesti nézők is válogathatnak az érdeklődésüknek megfelelő kis színházak produkciói között Csupán egyetlen kérdés a lényeges (mondhatni: alapvető): milyen ezeknek a kis színpadoknak a művészi minősége? S itt bizony sajnálatos egyenetlenségek tapasztalhatók. Nagyon igényes művek és előadások mellett kevésbé igényes vagy egyenesen igénytelen művekkel és előadásokkal is találkozhatunk. Az okok többfélék lehetnek, de leginkább oda vezethetők vissza, hogy e kis vállalkozások többnyire kisvállalkozások is, azaz financiális szervezetek is, melyeknek nem áll rendelkezésükre különböző szervek vagy éppen az állam hathatós anyagi támogatása, s jobbára maguknak kell eltartaniuk magukat, sőt, jövedelemre kell szert tenniük, megélhetést kell biztosítaniuk — ha nem is a tszínészek, de a saját szervezetük, saját struktúrájuk száméra. Ez a pénzügyi kényszer aztán cda vezethet, hogy biztonsági játékra törekednek, vagyis olyasmit és úgy játszanak, amit jól vesz a közönség. Ez persze önmagában nem jelent problémát, hiszen semmi akadálya, hogy megtalálják az üdvös egyensúlyt a jó művészi munka, a jó darabok, s a közönségvonzás között. Mégis, tapasztalható, hogy szaporodóban vannak a nem annyira a művészi, mint inkább az anyagi igényesség felé tendáló előadások — s emiatt néha kínos esetek is adódnak (mint a Magyar Színkör a közelmúltban sokat szellőztetett Ludas Matyi előadása kapcsán észlelhettük, vagv m-nt a Hököm Színpad egyik-másik előadása jelzi). A z anyagi ösztönzők fontosak, az adott esetben éppenséggel nélkülözhetetlenek, — de nagyon nem lenne jó, ha azok a színházi kis vállalkozások, melyek egy létező, erős, de ki nem elégített színházművészeti igény sürgetésére születtek, elsősorban kisvállalkozásokká alakulnának, s ezzel eltorzítanák saját vállalt és nemes feladataikat. Takács István . y A mesékben előbb-utóbb min- ^ den jóra fordul. A hős sok-sok £ megpróbáltatás után végül el- y éri célját és megkapja kiérde- 2 meit jutalmát. Ilyen értelem- v. ben ez a történet is mese, az- /, zal a különbséggel, hogy még £ nem ért véget. Sőt, tulajdonig képpen csak most kezdődik > igazán ... A csoda Szóval, volt egyszer egy lelkes tanítónő, aki elhatározta, hogy elvégzi a gyermektánc- csoport-vezetői tanfolyamot. Aztán végigjárta az iskoláját s egészen kicsiny, hat-nyolc éves fiúkból, lányokból megalakította együttesét. A diákok szívesen jártak a próbákra, egyre összehangoltabban, szebben dolgoztak. Addig-addig, hogy már a különféle versenyeken is mertek indulni. Ám szereplésük nem volt az igazi, mert afféle szegény rokonnak érezték magukat minden föllépésen. Egyszerű ruhácskájuk, a lányok kékfestő szoknyája bizony alaposan elütött a többiekétől, akik gyönyörű népviseletben pompáztak. S ugyan kétízben is megyei elsőként végeztek, elismerést arattak az ersaágos fesztiválokon, nem Sreztátí jól magukat a többiek között.. Bármennyire is támogatták a szülők a kis néptáncosokat, igazi kosztümökre nem tellett. A már kiskamasz korú, tizenegy esztendős társulat végül szinte letargikus lett, s egyszer csak — akár a mesében — csoda történt. A kecskeméti országos fesztivál után a Filharmónia szerződést ajánlott nekik öt fellépésre — a Muzsikás együttessel közösen —, amelybő.1 kettőt a Budapesti Vigadóban rendeztek. A szereplésért kapott pénz segítségével teremthették meg ruhatáruk alapjait. Az erő Általában ahogy a baj, úgy az öröm is sorozatban éri az embert. Most szintén így történt. Szabó Ferencné, a budakalászi Lenvirág együttes vezetője ériről így beszél: — A Magyar Űttörők Országos Szövetsége bennünket választott ki, hogy májusban részt vegyünk a nizzai gyermek folklórfesztiválon. Nagy boldogság volt, csak éppen az anyagi oldal okozott ismét gondot. Szükség volt ruhára, s még az útiköltséget is elő kellett teremteni. Sokan siettek a csoport segítségére. Anyagi támogatást kaptak az úttörőszövetségtől, a megyei tanácstól. A budakalászi Költségvetési Üzem egyik mérnöke, Faragó János, kommunista szombatot kezdeményezett a nizzai út érdekében, s össze is gyűlt 43 ezer forint. A vállalatok kiemelt fellépti díjakkal járultak hozzá a költségekhez; így a szentendrei Áfész, a Temaforg. A Magyar- országi Németek Demokratikus Szövetsége tízezer forintot ajánlott föl, a budakalászi Lenfonó húszezret, a Népművelési intézet — Az év legszebb táncai című sorozatába készült felvételért — pedig hatezer forintot adott. A negyventagú együttesnek így személyenként — útlevéllel együtt — ezer forintba kerül az út. Hosszú, régi típusú, vakolatlan parasztház. Ajtói egyenest a tantermekbe nyílnak. Az épület előtt iskolapadok sorakoznak. Kell a hely, bent próbálnak. A kis táncosok között nyolcévestől tizennégy esztendősig minden korosztály megtalálható. Szédületes erővel, kitartással, egy percre sem csüggedve ropják a táncot Ha elfáradnak, karjukkal végig- törlik verejtékező homlokukat, már folytatják is a munkát. A jutalom — Hat és fél éve vagyok tagja az együttesnek — mondja a nyolcadikos Nádházi Zoltán. — Nemcsak azért jövök ide szívesen, mert szeretem a népi táncot, hanem azért is, mert jól érezzük magunkat együtt. Nagyon örültünk, amikor meghallottuk, hogy mi képviseljük Franciaországban hazánk színeit. Ottani családoknál fogunk lakni. Most a magyar—francia szótárt böngésszük, hogy legalább az elemi udvariassági formáknak eleget tehessünk. Tanítónk, Erzsi -néni afféle kis illemkódexet állított össze számunkra, meg egy térképes ismertetőt Ausztriáról és Franciaországról. Ezt tanulmányozgatjuk, mert a május 3-i indulás előtt még vetélkedünk belőle. Papp Kornélia és Seiber Julianna másodikosok. Egybehangzóan állítják, hogy nagyon jó dolog táncolni, s milyen sokat segítenek nekik az idősebbek. — Ha új gyerek kerül közénk — mondja a hatodikos Schmidt Andrea, először figyeljük, mit csinál. Aztán gyakorlunk vele, dicsérjük, bíráljuk — mikor mi szükséges. A szomszéd teremben a zenekar játszik. Itt idősebbek is vannak. Ki gimnáziumba jár, ki már zeneakadémista. Regős Szabolcs tanárral ők is szereplésre készülnek. S hogy mi tartja együtt valamennyit? A jó közösség és az a hangulat, ami a táncosokból árad. A mese jelene itt véget ér. A kitartó munka meghozta jól megérdemelt gyümölcsét. Az eddigiek pedig arra engednek következtetni, hogy történe-- tünk folytatása most már jól alakul. Még a mesebeli három kívánság teljesülésére sincs szükségük. Kettő elég lenne: szeretnék, ha valaki rendszeresen támogatná őket anyagilag. s ha rendezettebb körülmények között próbálhatnának. A harmadik kívánság a miénk: sok sikert Nizzában! Körmendi Zsuzsa KÓfűSÍ Csorna. Alapos és tiszteletre méltó emlékműsort volt alkalmunk látni szerda este a tv-ben. Kardos István, aki egyúttal írója is, rendezője is volt ennek az élet- és életműidézésnek, remek összhangba hozta a tényeket meg az inkább fantáziánkra hagyatkozó visszaemlékezéseket. Magyarán: biztos kézzel elegyítette azokat a tudósi nyilatkozatokat, amelyeket Kolozsvárt, Göttingenben és Budapesten rögzítettek, és azokat a jeleneteket, amelyekben színészek idézték meg Csornát, az ő ismerőit, barátait. Törést sehol nem érezhettünk e két műsorrész között, sőt, az egyik traktus a másikat értelmezte, erősítette. Azt, hogy az első tibeti nyelvtan és a szintén első tibeti— angol szótár megalkotójának útvonalát — tehát azokat a zord szépségű hegyvidékeket — csak állóképen követhettük nyomon, nyilván a pénzszűke magyarázza. Egy ekkora kirándulásra aligha lehetett elme- neszteni egy egész forgatócsoportot. Ez az emlékezés így is televíziónk java terméséhez sorolható! Bárha többen látták volna — főadásba illett —, hiszen azok a kisebb és nagyobb diákok, akik reácsodálkozhattak volna erre a nem mindennapi férfiúra, a sugárzás idejében nyilván már nem ülhettek a készülékek előtt. Előadóművészek. Most zajlik az előadóművészek vetélkedője Budapesten, és föltehe- tőleg ebből az alkalomból foglalkoztak a pódiumok vers- és prózamondóival a tévések Fpglalkozása: előadóművész című helyzetelemzésükben. Az elénk tárt kép megleheNew Yorkban Vasarely-hét Victor Vasarely, a világhírű magyar származású festőművész, az op-art megteremtője látogatást tett New Yorkban a róla elnevezett művészeti központban. Az amerikai művésztársadalom a jelenkor egyik legnevesebb élő művészének kijáró megbecsüléssel és a Vasarely-hét megrendezésével fogadta őt. A világhírű Guggenheim Múzeum előadást és díszvacsorát rendezett a művész tiszteletére, amelyen Vasarely a modern stílusirányzatok és saját alkotómunkásságának fejlődési irányairól beszélt, s bemutatta legújabb munkáit Victor Vasarely, a New York-i Pace egyetem képzőművészeti galériájában is tartott előadást. Házi Vencel, a Magyar Nép- köztársaság washingtoni nagykövete fogadást adott a művész tiszteletére, a magyar ENSZ-képviselst New York-i épületében. A fogadáson aa amerikai művészeti és politikai élet számos ismert személyisége volt jelen. Magyar részről ott volt Rác* Pál, hazánk állandó ENSZ-képviselő- je és Kocziha Miklós, a New York-i magyar főkonzul. Gyűjteményes kötet Legkedvesebb versem Társadalmi szerkesztőket keres egy magyar versgyűjtemény összeállításához a Móra Ferenc Könyvkiadó. Ebben részt vehet minden 14-től 18 éves fiatal, aki elküldi legkedvesebb magyaf versének címét a kiadónak. A beküldők közül száz fiatalnak a nevét sorsolják ki, s nekik kis házi könyvtárat ajándékoznak 500- 500 forint értékben. Azok közül kerülnek majd ki a társszerkesztők, akik meggyőzően azt is. leírják, miért a beküldött vers a legkedvesebb számukra. A verscímeket, az indoklásokat a következő címre lehet beküldeni: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1146 Budapest,- Május 1. út 57-*-59. A borítékra fel kell írni a nevet, a lakáscímet és a ieligét: Legkedvesebb versem. A pályázat beküldési határideje: május 31. tósen siralmas volt. Kitetszett abból, hogy a költői és írói szövegek tolmácsolói tulajdonképpen gazdátlanok. Van ugyan valamiféle szervezetük, de attól kezdve, hogy a működési engedélyüket megkapják, magukra — ritka szálú vagy szövevényesebb kapcsolataikra, ügyességükre, szívósságukra — vannak utalva. Járják az országot, be-beko- pognak az iskolákba úgynevezett rendkívüli irodalomórát tartani, de állandó megbízatásokra, meghívásokra nemigen számíthatnak. Ezen az áldatlan állapoton — kérték," és kérhetik mindazok, akik szeretnek egy-egy szép szavalatba belefeledkezni — mindenképpen változtatni kellene. Ügy például, ahogyan azt Jancsó Adrienne, e műfaj nagyasszonya elképzeli. Tehát lehetne egy versszínházunk. Egy olyan intézmény, ahol délután is, este is csak verseket mondanak. Előbb a diákok töltenék meg minden bizony- nyál a termet, este meg a felnőtt közönség. Vasárnap délelőtt pedig a kicsiknek szólnának a rigmusok. Hát ez aztán egy igen szép álom! S talán nem is egészen megvalósíthatatlan fantáziakép, hiszen sokan vannak — és reméljük, lesznek is — olyanok, akikben ott bizsereg az éhe a szónak, éhe a szépnek. Persze, ebben a képzeletbeli versszínházban majd csak azok mondják a magukét, akik valóban a publikum elé illenek. Mert ahogyan a most emlegetett nyüatkozatcsokor- ból kitetszett, nem kevés önjelölt is van. Híján a szükséges készségeknek és képességeknek, Akácz László A Reflektor Színpadon Játsszák Nemeskürty István: A betűk csendjében című színi játékot Herényi Imre rendezésében, A képen Sütő Irén és Bánffy György, ■TV-FIGYELŐ« Úgy, mint a mesében Lenvirág a pálmafák alatt
