Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-06 / 55. szám
mr « 4 1984. MÁRCIUS 6., KEDD Kamatoztatják a tanultakat Sziget a rohanó világban Munkára nevelés Szentlőrinckátán Testnek és léleknek ereje Valljuk be, mi, felnőttek sem vagyunk mindig képesek arra, hogy szívósan, kitartóan küzdjünk valamilyen cél eléréséért. Hát még a gyerekek; amúgy is kialakulatlan jellemükkel, tanulási kötelezettségeikkel, széles érdeklődési körükkel! A célt, a sikert pedig csak szenvedélyes és jól irányított munkával lehet elérni. S aki tudja, mit akar, az már félig el is érte. Minden fillér A szentlőrinckátai általános iskola nyolcadikosai már tízéves korukban határozottan tudták, mit akarnak, s akármilyen hihetetlennek is tűnik, megvalósították irreálisnak látszó elképzeléseiket. — Tulajdonképpen egyiküket sem érte váratlanul az a beszélgetés, amelyet ötödikben, év elején folytattam velük. Kicsi ez a falu, ismerjük egymást s az sem titok a helybéliek előtt, hogy az elmúlt tíz évben mindig külföldre utaztak nyolcadikosaink. Ez volt a búcsúkirándulásuk — magyarázza Imre Sándor, az Iskola igazgatója. — Ez a tény azonban önmagában semmi — sőt, még meg is kérdőjelezhető, hiszen sokba kerül. Ám nálunk ez másként van! Ugyanis az utolsó fillérig diákjaink munkájából fedezzük a költségeket. — Amikor először szóba hozta az igazgató bácsi a külföldi utat, akkor pontosan 1520 forintja volt az osztálynak — emlékezik vissza Zom- bori Melinda. — Ügy döntöttünk, hogy Szovjetunióba fogunk menni, repülővel. Hatodikban — példát véve a felnőttekről —, fóliázni kezdtünk. Itt, az iskola mellett állítottuk föl a sátrat s a termelt paradicsomért tizenháromezer forintot kaptunk. Emellett még összehoztunk nyolcezret a tsz-nek leszedett paradicsomból. S a gyerekek — vérszemet kapva — a rákövetkező évben már két fólia alatt termeltek paradicsomot és paprikát, s a tsz gondjain is enyhítettek, két hektár paradicsom leszedésével, ládázásával. Hetedikben összesen 101 ezer forintot keresett a huszonegy tagú osztály. Kard és tea — Azért ne feledkezzünk meg arról sem, milyen sokat segítettek nekünk a felnőttek — veszi át a szót kicsit szemrehányó hangsúllyal Jobbágy Éva. — A fóliasátorhoz való dolgokat a Tiszai Vegyikombináttól, a Ferroglobustól, meg a Csepeli Vas- és Csőgyártól kaptuk. Azt sem tudták, kik, mik vagyunk, mégis tettekkel válaszoltak levelünkre. Végül is tehát összejött a pénz. Fejenként 6400 forintba került a hétnapos út, amelynek állomásai: Moszkva—Jereván—Kaukázus—Tbiliszi. Még a grúz hadiutat is megtekintették. Repülővel jöttek, mentek. A tizenkilenc gyereket a pedagógusokon kívül néhány szülő is elkísérte. Ök 300 forinttal többet fizettek — természetesen saját erőből. — Mi tagadás, nagyon izgultunk. Féltünk a repülőút- tól —, emlékezik vissza most már vidáman Zombori Róbert. — Az IBUSZ-nál nagyon kedvesek voltak velünk, mert azt a fél napot, amit Moszkvában töltöttünk, ajándékba adták, nem szerepelt az eredeti útitervben. Egymás szavába vágva mesélik élményeiket. Szabó Árpi azt a saslikot emlegeti, amellyel ingyen kínálták őket Jereván egyik utcai sütödéjében, meg a hatalmas asszony- szobrot, amelynek egyik kezében kard, a másikban egy csésze tea van. Azt jelképezi, hogy az ellenséget karddal, a barátot vendégszeretően teával várják az itteni nők. Igen, a vendégszeretet. Ezt emlegeti Hájas Vali is. Láttak több esküvőt, névadót, ahol összegyűlt néhány száz vendég, s ahol a legtávolabbi rokonokat kínálják először. Helyi szokás, hogy a házasulandókat hatalmas tűzijátékokkal köszöntik. — Nekem a Szeván tó s az azt körülvevő sziklák tetszettek a legjobban — mondja Jobbágy Éva —, nem is beszélve arról a gyönyörű kolostorról, amelyet a sziklákból véstek ki. — Rengeteg emléket hoztunk magunkkal, nemcsak a fejünkben, hanem egyébként is. Vásároltunk képeslapokat, gyűjtöttünk obszidiánt, elvégre nagyon kíváncsian vártak minket az itthonmaradottak. A családból nálunk eddig én utaztam a legmesszebbre s így, amikor megérkeztem, heteken át mást sem tettem, mint a látottakról meséltem nekik — teszi hozzá hangjában nem is titkolt büszkeséggel Danyi Zoli. A célok t — Ebben az általában kétszáz körüli létszámú iskolában nagy hagyományai vannak a munkára nevelésnek. Valamikor Micsurin-kerttel kezdtük, most — mint hallotta —, paradicsomot, paprikát termelünk. s miután tőlünk mindenki följár Pestre a piacra, mindig akad egy-egy szülő, aki magával viszi valamelyik gyerekünket. Áruinkat ugyanis o diákok adják el. Véleményem szerint ez az egész munka fölér akár egy matematikaverseny győzelmével — veszi vissza a szót Imre Sándor. — Persze, ehhez az kell, hogy a teljes tanári kar együttesen vallja és higgye a munkára nevelés fontosságát. A mi célunk az, hogy minden tanulónk ismerje meg a munka értékét, neveltjeinknek pedig az, hogy messzi tájakat kereshessenek föl. Ám a két cél valahol — és nem is messze — találkozik ... A tanárok túlnyomó része — az igazgatóval egyetemben —, helybéli. Itt születtek, nevelkedtek, s szavaik, tetteik közvéleményformáló erőként hatnak Szentlőrinckátán. Te kintélyüket azonban minden bizonnyal nemcsak a tanítással, hanem éppen az előbb említett pedagógiai módszerrel szerezték meg a falu dolgos népe előtt. A tanulságok szintén sok rétűek. Oroszórákon gyakorolták előre a köznapi nyelvet s saját tapasztalatból tudják ma már, milyen fontos a tudás. Még mindig emlegetik hogy a grúz, örmény fiatalok mennyire tisztelik az idősebbeket. Megszívlelendőnek tartják, akárcsak a múlt, a hagyományok ismeretét, ébren tartását. Ám mindenekelőtt megtanulták becsülni a kétkezi munkát s azt, aki végzi; az embert. Deák Ferenccel vallják: „Kerüld a henyeséget, s a munkátlan életet. Ha ifjúsá godban a munkát megszokod életednek szebb örömeit s éde sebb gyönyöreit a munkában fogod találni. Csak a munka fejti ki, csak az tartja fel testnek és léleknek erejét csak a munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve”. Körmendi Zsuzsa Meglehetősen változatos a községi könyvtárak helyzete: Pest megye községeit járva találkozhatunk új, kimondottan könyvtári célokra tervezett épületekkel. Ám a legtöbb helyen kinőtték a helyiségeket a kötetek. A szakképzett könyvtárosok sokszor a zsúfolt polcok között álmodoznak jobb körülményekről. Kabátban toporgók Túrán a művelődési ház és a könyvtár osztozkodnak az erre a célra kiszemelt épületen. Nem kell ahhoz különösen éles szem, hogy a belépő felmérje: alig-alig férnek a kötetek a szűkreszabott polcokon. A mintegy huszonhat- ezer könyvet mindössze százhat négyzetméteren helyez ték el. — Ügy hírlik, hogy a szomszédunkban lévő ruházati bolt hamarosan elköltözik — mondja Tóth Zsiga Istvánná könyvtárvezető: — Ott szeretnénk berendezni a gyermekrészleget, mert ez a legégetőbb gondunk. A mostani helyiség — ahol ideiglenesen van a gyermekkönyvtár — jó lesz raktárnak. így egy csapásra két elképzelésünk valósulna meg. Barátságos kis szobába kalauzol Fónagy Attiláné gyér mekkönyvtáros. A polcokon a legújabb mesekönyvek, gyermekújságok. A falakon ismert mesefigurák. Csak néhány perc múlva érzi az ember, hogy egyre jobban fázik, hideg van az apró helyiségben — Egész nap fűtünk, még így sem emelkedik öt-hat foknál magasabbra a hőmérséklet — mutat a hőmérőre Fónagy Attiláné. — Kabátban toporognak a kicsinyek. Gyorsan kiválasztják az olvasnivalót és már mennek is Mondanom sem kell: messze vagyunk az ideális állapottól Pedig keret van a gyerekkönyvtár fejlesztésére, az állomány minden szempontból gazdag. A gyerekek még így is szívesen jönnek. Az iskolából hazafelé menet betérnek. Szovjetunióban vásárolt albumban őrzik az ott készült fényképeket. Cím feletti képünkön: jön a tavasz, rendbe kell hozni a fóliasátor kör nyékét Trencsényi Zoltán felvételei tanrendben is szerepel könyv- tári foglalkozás. A kutatás alapelvei — A rendkívüli órákon a könyvtár használatára tanítanánk meg a kisdiákokat — folytatja a gyerekkönyvtáros. — Sajnos egyelőre nálunk erre nem sok lehetőség van. A felnőttrészlegben tartjuk ezeket az órákat. Ilyenkor áthordjuk a kézikönyveket, hogy legalább az irodalomkutatás alapelveit bemutathassuk. Még így is szorongunk. Az osztályok létszáma Túrán harminc fölötti: el lehet képzelni, mit lehet röpke egy óra alatt megtanítani! Szerencsére az iskolával jó a kapcsolatunk. A felnőttrészleg szobájában már jobban el lehet tölteni az időt. Itt jó a fűtés, csak éppen hely nincsen. A napilapok, a folyóiratok átlapozá- sára még csak van lehetőség, de komolyabb munkára itt senki sem gondolhat. — Legszívesebben a nyugdíjasok jönnek hozzánk — mondja Tóth Zsiga Istvánná, miközben az olvasók kívánságjegyzékét lapozza. — A krimi, a valóságirodalom, a szociológiai művek vezetnek a listán. Az idősebbek szeretnek elbeszélgetni az olvasmányélményeikről. Időközben elkalandoznak gondolataik. Elpanaszolják bánatukat. Tudják, hogy mindenkit szívesen meghallgatunk. A rohanó világban van egy sziget, ahol nem fogadják türelmetlenül őket. Az Illatos kert, a Lady Chatterlay és sorolhatnánk a felkapott műveket, amelyeket a középgeneráció kér. Szinte állandóan kézben vannak a divatos kötetek. Az újdonságokról legtöbben a barátaiktól, a tévéből értesülnek. így konkrét kéréssel érkeznek. — Pedig mi is külön polcon tartjuk a legfrissebb irodalmat — folytatja a könyvtárvezető. — Mindenki rohan, csak néhány pillantást vet a polcra. Leginkább a tizen-hu- szonévesek maradnak kívül a falakon. Csaknem kétszáz lemezünk van. Ez kevés a szórakoztatásukra. Ráadásul a lemezjátszó rég nem működik. Katalógus, kézikönyvtár Ritkaság a községi könyvtárakban, hogy szakképzett dolgozók munkálkodjanak. Túrán mindketten megtanulták, milyen módszerekkel lehet a könyvtárat használhatóvá tenni. Helybéliek, így a kapcsolatok a könyvtáron túlmutatnak. Utcai beszélgetések során, vagy ha találkoznak valakivel a boltban, előbb- utóbb arra terelődik a szó: milyen újdonság érkezett? A könyvtárosok megpróbálnak az olvasói igényeknek elébe menni. A túrái könyvtár helyzete nem jobb és nem is rosszabb az átlagos községi bibliotékáknál. A két könyvtáros arról álmodik, hogy valamikor még többet tehetnek a község olvasóiért. Erdős! Katalin Tv-FIGYELŐ' Már neveljük a palántákat Erre emlékszel? Illyés, a Gólyavári esték című egyetemi sorozatnak is a díszére válhatott volna az- a ' párbeszédes előadás, amelyet a felvétel óta elhunyt nagy költőnk. Illyés Gyula mondott mikrofonba Jászi Oszkárról és a magyar polgárságról. A nyilatkozót Litván György történész kérdezgette, és faggatására sok olyasmi hangzott el, amit még az is érdeklődéssel hallgathatott, akit közelebbről nem érdekel a história, pontosabban a századforduló körüli, utáni történelem. Illyés nagy — és bizonyára még sokszor idézendő — gondolataként az fogalmazódott meg. hogy a progresszív magyarságnak voltak ugyan nagy vezéregyéniségei, de ezek mögé nem sorakozott fel egy olyan vezérkar, amely az irányítót a tömegekkel össze tudta volna kapcsolni. Jászi Oszkár, a polgárság legrátermettebb képviselője ezért nem vezérelhette szándéka és meggyőződése szerint a haladás irányába a maga osztályát, amely végül is képtelennek bizonyult megfelelni küldetésének. Ahelyett. hogy élénk szellemi életet honosított volna meg és tartalmas vitákban tisztázta volna a társadalom mozgásának kívánatos útját, a letűnőfélben levő arisztokrácia kegyeit kereste és a császárváros, Bécs felé kacsingatott... Mindez persze csak egy — de, ismételjük, különösen fontos — föltevése volt Illyésnek. Szólt emellett a népi írók és Jászi kapcsolatáról — egyáltalán mindarról, ami azt a bizonyos, az adás címében is szereplő két nemzedéket elválasztotta. illetve bizonyos dolgokban összekötötte egymással. És milyen összeszedetten, az eseményeknek és a koreszméknek milyen bölcs ismeretében szólt. Igazán örülhetünk, hogy ezt a televíziós felvételt elkészítették vele, és most — igaz, több éves késéssel — műsorra tűzték. KéS6S. Késést emlegettünk az imént, s hadd folytassuk most annak az elpanaszolásá- val, hogy egy másik interjú, nevezetesen az, amelyet Mikes Lajos özvegyével a KlSZ-stú- dió fiataljai készítettek, szintén majd két évig lapult egy raktárban. Az irodalombarátoknak, akik eddig is tudták, hogy ki volt a Krúdy Gyula által ^elkeresztelt titokzatos doktor, természetesen így is megannyi érdekes adalékkal szolgált a százharmadik életévéhez közeledő hölgy, de — a kérdés, sajnos, egyáltalán nem költői — mi van akkor, ha az emlékező időközben el- halálozik. Talán le sem pergetik ezt a ritka érdekes, az irodalomtörténészek számára bizonyára sok új adalékkal szolgáló emlékcsokrot. És egyáltalán: sorozatban tapasztalni, hogy mélyhűtött ételek, bármikor előhalászható konzervek módjára kerül adásba számos műsor. Még a tévéjátékok között is akad olyan, hogy hajdan leforgatták. aztán a jégre került, és nem egy vagy két, hanem ennél sokkal több esztendő után nyúltak csak utána. Az amúgy. általában rendhez szoktatott néző nemigen érti ezt. A maga gyalogjáró módján úgy képzeli, hogy lehetőleg akkor kell láttatni mindent, amikor még rajta van a frisseség hímpora. De — tapasztalható- lag — másként jár az előfizetők esze kereke, mint azoké, akik a kamerák és mikrofonok kapcsolgatását dirigálják. FaUSÍUS. Az újságolvasók láthatják, hogy még javában tart a Faustus doktor boldog- ságos pokoljárása című filmsorozat vetítése, de már sorra jelennek meg róla a fanyalgó megjegyzések, sőt egy karikatúra is bátorkodott megfricskázni. Érdemben szólni Gyur- kó László é.s Jancsó Miklós közös művéről még korai, de azt tényleg jelezni illik, hogy ezzel a vállalkozással nincs valami rendjén. Az alámon- dásra épülő szerkezete mind jobban zavar, az az örökös füstölés — az említett torzkép is erre utalt — meg bosszantóan _ nevetséges. A rendező nyilyán jelképes értelmet szánt a cigaretták ködgomolyagai- nak — az elmosódottság, a rejtezkedés. a feszültségek oldásának örökös igényét akarta talán szimbolizálni velük —. de karika ide, párnát amoda. ettől bizony nem lettek mélyebb értelműek védence- mék. Reménykedjünk azonban : hátha a kilencedik rész végéig valami jó szél lesodorja a képernyőről a nikotinos fellegeket Akácz László
