Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-06 / 55. szám

Kádár János fogadta Lubomír Strougalt. stabilitás és a dinamikus fej­lődés jellemzi. E téren — hangsúlyozták — a minőségi elemeknek kell fokozottabban előtérbe kerülniük. A koope­ráció fejlesztésében az eddig kialakult együttműködés mel­lett szükséges a további lehe­ÁLLÓTŰZ É rdekes, gyakran nehe­zen követhető útjai vannak egy-egy új ismeret terjedésének. Ma például világhírnévnek ör­vend több angol kórus is, ám az ún. madrigálstílust egy idegen vitte el a szi­getországba, Alfonso Ferra- bosco. A bolognai zeneszer­ző — született 1543-ban —, a hetvenes években 1. Er­zsébet angol királynőt szol­gálván, tette ismertté az újdonságot, átadva azt, amit maga is frissen sajá­tított el. Tudott valamit, s úgy vélte, tudják mások is/ használt valamit, úgy tartotta természetesnek, tegyék ezt mások is. S ha a hír — általában a rossz —, futótűzként terjed, ak­kor remélhetnénk, ezen a módon jutnak el az új is­meretek is az emberekhez, csakhogy Ferraboscónak meg kellett elégednie any- nyival: voltak, akik érdek­lődtek az általa bemutatot­tak iránt, s majd csak tá­vozása, halála után sok-sok évtizeddel fedezte fel iga­zán Albion, mit kapott ajándékba. Az akkori, a mostani tapasztalatok ha­sonlósága azt sugallja, szin­te törvényszerűnek kell tar­tanunk az új ismeretek ál­lótűz sorsát, azaz lassú, el­lentmondásos terjedését, a már egyszer tudottak ismé­telt fölfedezését. Már-már elfogadnánk ezt, ha így van, akkor így, ám a min­dennapos benyomások fur­csa ellentmondásra figyel­meztetnek. Amíg ugyanis az új ismeretnek, tudás­nak meglehetősen mostoha a sorsa a társadalom, a gazdaság széles köreiben — mondjuk ma divatos kife­jezéssel, makroszintjén —, addig mikroszinten, azaz az egyén, a család környe­zetében nagyon is hamar befogadásra talál, óhajtottá lesz az újdonság, az új is­meretet megtestesítő, hor­dozó tárgy. Elismerésre méltó fej­lesztőmunka eredménye a Csepel Autógyárban az új műszaki mentőkocsi, me­lyet a tűzoltóságnak alakí­tottak ki. A friss szemlé­letet, a szellemes újdonsá­gokat ötvöző konstrukció létrehozásában sokféle buk­tató rejlett, mégis, az érin­tett kollektíva — kell ám becsületesség ennek a meg­állapításához, kimondásá­hoz! — a legnehezebbnek a saját beidegződéseik, megszokásaik legyűrését tartja. A legnehezebb volt önmagukkal elfogadtatni az új műszaki ismereteken nyugvó megoldásokat, hol­ott sok más tekintetben ezeknek az ismereteknek ők az avatott terjesztői, hirde­tői, képviselői .. .1 A Forte Fotokémiai Ipar rekonst­rukciója —, hogy tágítsuk a példálódzás körét —ma­gas színvonalú műszaki — szellemi —, tőkét foglal magába, de a tőke részle­teinek, egyes elemeinek az elfogadtatása —, bár szó sincs világszabadalmakkal védett, eddig soha nem is­mert, alkalmazott eljárá­sokról — az érintett ható­ságokkal, szakipari vállala­tokkal, kivitelezőkkel, koo­perációs együttműködők­kel, pontosabban ezek egy- egy alkalmazottjával tete­mes energiákat emészt fel. Holott ezek az emberek otthonukban természetes­nek tartották a színes tele­vízió, az automata mosó­gép, a konyhai szagtalanító stb. megjelenését, sőt, óhaj­tották azt, amint óhajtják a megszokott gépkocsimár­ka továbbfejlesztett válto­zatát, hétvégi telkükön az új kisgép, a legújabb nö­vényvédő szer használatát. Akkor tehát? Kettős tuda­tunk lenne, az egyik — a magánemberé —, tárt ka­rokkal várja azt, amit a másik — a közemberé, a munkavállalóé —, ódzkod­va fogad? Gyanítjuk, nem erről van szó. Inkább arról, hogy az esetek egy részében nyilvánvaló, mert szinte azonnali az előny, a ha­szon, csekély a kockázat, szinte semmi a felelősség, az esetek másik részében viszont — talán le sem kell írni, a közszereplésre gondolunk —, az előny, a haszon kockázattal, felelős­séggel társul, ezért óvatos­kodunk, ezért ítéljük áiló- tűz sorsra azt, aminek — a társadalmi érdekeltség oldaláról nézve —, futótűz­ként kellene, illene terjed­nie. F ejleszteni persze min­denkor fejlesztett az ember, haladása el­vont és tárgyi ismeretek terjedésének véget nem érő útvonalán zajlik, azaz szó sincs arról, mintha a kívánatos változások ténye, mint esetleg veszélybe ke­rülő valami, aggasztana bennünket. Megfogható alakot öltött — példáink­nál maradva —, a tűzoltók műszaki mentőkccsija, az ország egyetlen fotófilm- és papírgyárának korszerűsí­tése, tehát érvényesülnek az új ismeretek. Az azon­ban nem mindegy — most már általánossá téve a megállapítást —, mennyi idő alatt érvényesülnek?! A képletes futótűz, állótűz viszonyában ez a döntő mozzanat, itt rejlik a tár­sadalmi érdekeltség, itt kell vaskövetkezetességgel ke­resni a közös és az egyéni érdekeltség összekavcsolá- sánck mainál sokkal hatá­sosabb möd’ait. Mészáros Ottó tőségek feltárása, valamint a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatok bővítése is. Ered­ményesnek értékelték a ma­gyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési vegyes bizottság és más kormányszervek munká­ját. A nemzetközi helyzet idő­szerű kérdéseit áttekintve rá­mutattak, hogy a kölcsönös ta­pasztalatcserék e téren is hasz­nos szerepet töltenek be. Az eszmecserét követően Ká­dár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára a KB székházában fogadta Lubomír Strougalt. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, valamint a magyar—csehszlovák politi­kai és gazdasági kapcsolatok sokoldalú fejlesztésének újabb lehetőségeiről. Kifejezték meg­győződésüket, hogy a két szomszédos szocialista ország együttműködésének további ki­bontakoztatása a kölcsönös ér­dekek alápján eredményesen szolgálja a népeink közötti ba­rátság és bizalom elmélyítését, s egyben a szocialista közös­ség egységének erősítését. Este Lázár György és fele­sége a Parlament Vadászter­mében díszvacsorát adott Lu­bomír Strougal és felesége tiszteletére. A díszvacsorán Lá­zár György és Lubomír Strou­gal pohárköszöntőt mondott. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI XXVIII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM Ára: I, 10 íorillt 1934. MÁRCIUS 6., KEDD A Varsói Szerződés javaslata a NATO-nak A katonai kiadások kölcsönös csökkentéséről A Varsói Szerződés tagállamai közötti megállapodás alapján már­cius 5-én a román külügyminisztérium a Bukarestben nagykövetséggel rendelkező NATO tagállamok diplomáciai képviselőinek, Románia lon­doni, illetve brüsszeli nagykövetsége Iziand, illetve Luxemburg ottani nagykövetségének emlékeztetőt adott át. Az emlékeztető melléklete tartalmazza a Varsói Szerződésnek azt a javaslatát, hogy a két kato­nai-politikai szövetség tagállamai ne növeljék, hanem csökkentsék ka­tonai kiadásaikat. A javaslatot az alábbiakban ismertetjük: A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Lengyel Népköz- társaság, a Magyar Népköz- társaság, a Német Demokrati­kus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége mélységesen aggódik az egyre növekvő ütemben folytatódó fegyverke­zési verseny miatt, mert az rendkívül veszélyes következ­ményekkel jár a nemzetközi békére és biztonságra. A Var­sói Szerződés tagállamai a fegyverkezési verseny megfé­kezéséért és a leszerelésért — különös tekintettel a nukleá­ris leszerelésre — lépnek fel. Amellett vannak, hogy olyan megállapodások jöjjenek létre, amelyek az egyenlőség, az egyenlő biztonság elvének szi­gorú betartása mellett a fegy­veres erők és a fegyverzet tényleges csökkentéséhez, az erőegyensúlynak a legalacso­nyabb szinten való biztosításá­hoz vezetnek. A fegyverkezési versenyt azok a nagymértékben növek­vő katonai kiadások táplálják, (Folytatás a 2. oldalon.) Ma: 3. oldal: Egy korsó sör fél konyakkal Tartalmat kap a munkaverseny 4 oldal; Sziget a rohanó világban 1. oldal: Csak az Aranykalász nyert Vörösvár első győzelme 8. oldal: Négy halálos áldozat Küldöttgyűlés a Váci Áíész-nél Előtérbe került a felvásárlás 5 Vácott, a CEMÜ székhá- ^ zában rendezték meg teg- ^ nap a Vác és Vidéke Afész £ küldöttgyűlését, amelyen 4 részt vett dr. Arató András, 4 az MSZMP Pest megyei 4 Bizottságának titkára, Kiss '4 József, a megyei tanács ke- i reskedelmi osztályvezetője, £ és Pálmai László, a váci vá- ^ rosi pártbizottság titkára is. 4, Furák János, az áfész elnö- ^ ke beszámolójában ismer­hette a szövetkezet tavalyi A eredményeit. A szövetkezet életében ez a 37. évzáró tanácskozás, de ez az első esztendő, amikor a forgalom meghaladta az egy- milliárd forintot. A Vác és Indulásra készülnek a gépek Ébred már a határ Március elejével a mezőgazdaságban eljött a tavaszi előké­születek ideje. A gazdaságok országszerte elkészültek a mély­szántással, az elmúlt hetekben-hónapokban több mint 2 mil­lió hektáron forgatták meg a talajt, előkészítve a tavaszi ve­tések alá a földet. Az őszi vetésű gabona szem­pontjából, a követkéző hetek nagyon fontosak lesznek. El­érkezik az úgynevezett, gyö­kér váltás időszaka, amikor beáll a megfelelő tőszám a gabonatáblákban, s ehhez kell az eső. A februári csapadék máris so Icát javított a helyze­ten. A gyümölcsöskertekben jól halad a metszés. A nagyüze­mi szőlő kétharmadát, a gyü­mölcsösöknek pedig több mint felét metszették meg. A mun­kával hátrább vannak a kis­termelők. A fóliasátrakban is megkezdődött a munka, most nevelik a tavasszal kiültetés­re kerülő palántákat. Pest megyében befejezték az őszi kalászosok fej trágyá­zását a Rákosvölgye Termelő- szövetkezetben, sőt a 160 hek­tár lucernára is kijuttatták a hatóanyagot. Most a fogasolás következik, apiint rá lehet menni a földekre. A vetőmag hiánya ebben a szövetkezet­ben sem okoz gondot. A kuko­rica szaporító anyag harmada már kint van a gazdaságban. Tengerit, mivel nagy az állat­állomány, a korábbi 300 hek­tár helyett 500 hektáron ter­melnek az idén. A mogyoródi kerületben 56 hektáron telepí­tenek lucernát. A lórévi Dunamente Terme­lőszövetkezetben közepesnél jobb termésre nem számíta­nak búzából. Az őszön sajnos, száraz talajba került a mag. Az őszi árpa azonban kiváló és a repcevetés is szép. A fejtrágyázást nem hátráltatja a műtrágya hiánya. A téli gépjavításnak a vége felé kö­zelednek. A napokban meg­kezdik, a kukorica vetőmag kiszállítását is. B. Z. Az elnökségben (balról jobbra): Kárpáti Jánosné, a felügyelő bizott­ság elnöke, Győré László, a szövetkezet elnökhelyettese, Furák Jánost dr. Arató András és Pálmai László. Erdőst Agnes felvétel« Vidéke Afész-nek több mint tízezer tagja van. akik a rész­jegy, célrészjegy és kölcsön formájában összesen 8 millió 711 ezer forinttal érdekeltek a szövetkezet tevékenységében. A legjelentősebb üzletág a kiskereskedelem, amely tavaly "több mint 13 millió forint nye­reséget hozott. A Zöldért fel­számolásával jelentősen meg­növekedett a felvásárlás sze­repe is. A szövetkezet tevékenységé­nek jelentőségét mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy területükön 115 ezer ember él, s közülük 25 ezer csak áfész- üzletekben vásárolhat a lakó­helyén. Felszólalásában dr. Arató Az idén csaknem 15 »50 hektár ültetvény fáiról távolftják el a gallyakat Pest megyében. Képünk a Kertészeti Egyetem tangazdaságának buda­keszi kerületében készült, ahol a körtefákat metszik. Trencsényi Zoltán felvétele András is az ellátási feladatok megoldását emelte ki, mond­ván, hogy amikor a szövetke­zet tevékenységét értékelik, egyben a politikai munkáját is elismerik, mert a lakosság megfelelő szintű ellátása alap­vető politikai kérdés. Ezért je­lentősek azok az eredmények, amelyeket a Vác és Vidéke Afész a kiskereskedelemben, a felvásárlásban elért. M. N. P. Közélet Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke a Ghánái Köztár­saság nemzeti ünnepe alkal­mából táviratban fejezte ki jókívánságait Jerry J. Raw- lingsnak, az ideiglenes nemze­ti védelmi tanács elnökének. Dimitr Sztanisev, a Bolgár Kommunista Párt KB titkára, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására március 1. és 4. között látogatást tett hazánkban, elutazott Budapest­ről. Fisszeha Dcszía, az ideigle­nes katonai kormányzótanács főtitkárhelyettese, a COPWE végrehajtó bizottságának tagja vezetésével, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására ha­zánkba érkezett az Etióp Dől- . gozók Pártja Szervező Bizottsá­gának (COPWE) küldöttsége. Carlo A. Ciampi, a Banca d’Italia (Olasz Központi Bank) kormányzója Tímár Mátyás­nak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének meghívására már­cius 1. és 4. között hivatalos látogatás keretében tárgyalá­sokat folytatott hazánkban. Kádár János fogadta a vendéget Lubomír Strougal Budapesten Megkezdődtek a magyar—csehszlovák tárgyalások y Lázár Györgynek, a Ma* | gyár Népköztársaság Mi* £ nisztertanácsa elnökének i, meghívására hétfőn baráti í látogatásra hazánkba érke- 2 zett Lubomír Strougal, a 4 Csehszlovák Szocialista 2 Köztársaság szövetségi kor- á mányinak elnöke. A zász- ^ lókkal díszített Ferihe- ^ gyi repülőtéren reggel á kilenckor landolt a cseh* 4 szlovák kormányfőt és fele- ^ ségét, valamint kíséretének | tagjait hozó különrepülő* í gép. Délelőtt a Parlament Dele- gáclós termében megkezdőd­tek a magyar—csehszlovák tár­gyalások. A magyar tárgyaló- csoport vezetője Lázár György, a csehszlovák tárgyalócsopor­tot Lubomír Strougal vezeti. A szívélyes, baráti légkörű tárgyaláson Lázár György és Lubomír Strougal tájékoztatta egymást a két ország szocialis­ta építőmunkájának helyzeté­ről és feladatairól, amelynek kölcsönös megismerése, hasz­nosítása jól szolgálja kapcso­lataink további erősítését. A két kormányfő kifejtette, hogy gazdasági kapcsolatainkat a

Next

/
Thumbnails
Contents