Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-28 / 74. szám

KGST-ülésszak Budapesten Kedden, Budapesten meg­kezdte munkáját a KGST tervezési együttműködési bi­zottságának 32, ülése. A bi­zottságban a központi ter­vező szervek elnökei képvi­selik a KGST-tagországokat, küldöttek érkeztek a tanács­kozásra a Jemeni Népi De­mokratikus Köztársaságból és Jugoszláviából is. Részt vesznek az ülés munkájában a KGST titkárságának, vala­mint a Nemzetközi Beruhá­zási Bank képviselői. A tanácskozást a Gellért Szállóban Lázár György mi­niszterelnök nyitotta meg. Bevezető szavaiban a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának üdvözletét tolmácsolta, majd méltatta a KGST keretében megvaló­suló népgazdasági tervkoor­dináció fontos szerepét a tagországok gazdasági fejlő­Lázár György nyitotta meg a tanácskozást. désének megalapozásában. Szólt azokról a feladatokról, amelyek végrehajtásával a KGST-országok meggyorsít­hatják a gazdasági fejlődés SZÍNHÁZI VILÁGNAP Március 27.: színházi világnap. Ebből az alkalomból szerte a világon megemlékeztek a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) fennállásának évfordulójáról. Az ITI leg­fontosabb feladata immár több mint három és fél évti­zede, hogy megismertesse a különböző országok népeit egymás művészetével, kapcsolatot teremtsen a népek színházi kultúrája között és ezzel segítse a színházban dolgozó emberek alkotó együttműködését, a világ né­peinek barátságát. K edd este az előadás előtt Mihail Carjov színművész, a Nemzetközi Színházi Intézet szovjet központja elnökének üze­netét tolmácsolták az or­szág valamennyi színházá­ban: Szeretném legszívélye- sebb üdvözletemet kifejez­ni önöknek ezen a mind­annyiunk számára ünnepi napon. A színházi világnap olyan ősi művészetről em­lékezik meg, amely ma is nagyon élő. A színházmű­vészet természeténél fogva rendelkezik azzal a tehet­séggel, hogy felébressze és fejlessze az emberben a humánumot, hogy erősítse képességét egy jobb és szebb élet felépítésére. Egyetlen művészet sem képes oly mértékben hatni a szívekre és az elmékre, mint a miénk. Minden este azért jelenünk meg a szín­padon, hogy mindegyikünk — saját nyelvén — az igaz­ság, a béke és a szépség szavait juttassa el a nézők ezreihez, bolygónk minden sarkán. Abban a Világban, amely­ben ma élünk, ez a tett bá­torságot és felelősségérzetet követel. Tisztában vagyunk azzal, hogy olyan időpont­ban ünnepeljük a színházi világnapot, amikor sokan aggódnak az emberiség jö­vőjéért: Európában megnö­vekedett a nukleáris fenye­getés, és egy katonai ka­tasztrófa a világbékét ve­szélyeztetheti. Minden erőnket, egész művészetün­intenzív szakaszának kibon­takoztatását. Az ülésen az 1986—1990. közötti időszakra vonatkozó népgazdasági tervezési mun­kák helyzetét és tapasztala­tait tekintik át. A tagorszá­gok tervező szerveinek kép­viselői véleménycserét foly­tatnak az előzetesen számi, tásba vett fejlesztési elgon dolásokról és a népgazdasági tervek összehangolásának to­vábbi feladatairól. Ma: 3. oldal: Változik a hiánycikklista 4. oldal: Irodalmunk értő előadásban 6. oldal: Jogi tanácsok 7. oldal: Rendhagyó vendégszereplés 8 oldal: Gyenge fagyok várhatók MEGYEI XXVIII. ÉVFOLYAM, 74. SZÄM líra: 1,40 toriul 1984. MÁRCIUS 28., SZERDA Fiatalos gondolkodás, tettvágy Az Állami Hiúsági Bizottság titkára Fest megyében Weisz Gábor, a váci városi könyvtár igazgatója kalauzolta végig a vendégeket a bibliotékán. (Balol­dalt.) Mellette balról jobbra: Müllner Jenőné, Iványi Károly, dr. Nagy Sándor, Halasi Márton, dr. Olajos Mihály, Nagy Sándorné és Weisz György. Tegnap dr. Nagy Sándor, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára — Müllner Jenőnének, a bizottság főosztályvezető-helyettesé­nek, valamint Szenczi Géza osztályvezetőnek a társaságában — Pest megyébe látogatott. A vendégeket a megyei tanács szék­házában Komáromi János, a Pest megyei pártbizottság osz­tályvezetője, Nagy Sándorné, a megyei tanács elnökhelyettese, Halasi Márton, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titká­ra és Németh Katalin, megyei ifjúságpolitkai titkár fogadták. A látogatókat Nagy Sándor­né tájékoztatta Pest megye társadalmi, gazdasági, politikai életéről, különös tekintettel a megyében élő fiatalok helyze­tére. Ezután a vendégek útja Vácra vezetett, ahol a városi tanácson dr. Olajos Mihály, az MSZMP városi Bizottságának Fest megye Budaörsi?;] emlékezik Az ünnepre készülve Zászlódíszben köszöntjüik hazánk felszabadulásának 39. évfordulóját. Országszerte nagygyűlésen, baráti találko­zókon emlékeznek meg a ma­gyar történelem új korszaká­nak nyitányáról. Pest megye központi ünnep­ségét az idén Budaörsön ren­dezik, a 2-es számú általános iskola tornatermében, április 2-án, délután 15 órakor. Be­szédet mond Krasznai Lajos, Géptöltők a tavaszi határban az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának első titkára. A megemlékezésen kitüntetések átadására is sor kerül. Az ünnep előestéjén az El­nöki Tanács fogadást ad a Parlamentben a politikai, az állami és a társadalmi élet képviselőinek, üzemek, válla­latok, intézmények kiváló dol­gozóinak részvételével. Az Elnöki Tanács, az MSZMP Központi Bizottsága, ä Minisztertanács, a társadal­mi és a tömegszervezetek, a fegyveres testületek és a fő­városi dolgozók képviselői megkoszorúzzák a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet, valamint a magyar hősök em­lékművét a Hősök terén. Április 4-én — a hagyomá­nyokhoz híven — a gellérthe­gyi jubileumi parkba várja a fiatalokat a KISZ Központi Bizottsága és budapesti bi­zottsága. A felszabadulási em­lékmű megkoszorúzása után mintegy tízezer fővárosi ifjú­munkás és diák részvételével nagygyűlést rendeznek. Az ünnepi köszöntő után három színpadon színes műsor szó­rakoztatja majd a résztvevő­ket. első titkára, Weisz György ta­nácselnök és Iványi Károly, a KISZ városi bizottságának titkára fogadta őket. Tájékoz­tatót hallgattak meg a város fejlődéséről, az oktatáspoliti­kai tervekről, a gyermek- és ifjúságvédelemről. A helyszí­nen tekintették meg a Deák­váron, a KISZ lakásépítő kö­zösségek épülő otthonait. Ez­után a városi közművelődési intézmények tevékenységével ismerkedtek: a városi könyv­tárban Weisz Gábor, a zene­iskolában Cs. Nagy Tamás igazgató kalauzolásával. A ze­neiskola hangversenytermében Elekes Zsuzsa orgonaművész mutatta be a látogatóknak az intézmény neves hangszerét. A nemrég átadott METESZ-szék- házban Valkó Ernőné, a me­gyei tagozat ügyvezető titkára a hangulatos házasságkötő­teremben, István Kálmánná, a családi ünnepeket rendező iro­da vezetője volt a kalauz. A vendégek programja ez­után Gödöllőn folytatódott. A városi pártbizottság székházi­ban Herczenik Gyula első tit­kár, Papp István, a városi ta­nács elnöke és Hentz Károly, a KISZ városi bizottságának titkára várta az érkezőket. A város életét bemutató tájé­koztató, majd videofilm meg­tekintésé után, a Petőfi Sán­dor művelődési központot ke­resték fel. Az intézmény mun­kájáról Kecskés József igaz­gató számolt be, majd a lá­togatók megtekintették az épületet, bepillantottak né­hány szakköri foglalkozásra. A nap utolsó (állomása a kerepestarcsai kórház volt. Itt dr. Pető Ede főiagzgató fő­orvos, dr. Kricsfalvy Péter, a pártalapszervezet szervező titkára és dr. Jakab György KISZ-titkár, valamint a nagy­község vezetői, dr. Kökény Lászlóné pártbizöttsági titkár, Vassné Nyéki Ilona tanácsel­nök és Horváth Klára KISZ- titkár fogadták dr. Nagy Sán­dort és a kíséretében lévő ve-' zetőket, A gyógyító intézmény munkájáról szóló tájékoztató után a látogatók megtekintet­ték a kórház munkaterápiás nyomdaüzemét. (A nap programjáról rész­letesen a 3. oldalon számolunk be.) Lázár György nyifolfii meg a tanácskozást ■ Közéletbe PEST VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazd? sigának nagygombai kerületében megkezdték a zöldborsó vetését. Mintegy 390 hektáron kerül a mag a földbe. A vetés előtt a MÉM Repülő­gépes Szolgálat repülőgépe nitrogén alapanyagú műtrágyával szórja be a talajt. Munka közben — mint a képen látható — folyamatosan töltik fel a gépeket. Nicolas Redondo, a szerve­zet főtitkára vezetésével, a SZOT meghívására, március 24. és 27. között látogatást tett hazánkban a Spanyol Ál­talános Munkásszövetség kül­döttsége, s megbeszélést foly­tatott Gáspár Sándorral, a SZOT elnökével, Méhes La­jossal, a SZOT főtitkárával. A kerepestarcsai kórház rehabilitációs nyomdájának egyik termék«vei ismerkednek a vendégek. Balról jobbra: Müllner t-nóné, dr. Nagy Sándor, dr. Pető Ede, dr. Kricsfalvy Péter és Sasvári GCza, nyomda- üzemi gépmester. \ két a békéért való küzde­lem szolgálatába állítjuk, hogy megálljt mondjunk a fegyverkezési versenynek, hogy csökkentsük, majd megszüntessük az atom­fegyvereket. Mi, hazám színművészei, és az egész szovjet nép, en­nek a célnak megvalósítá­sára törekszünk, amelynél nincs magasztosabb vagy nemesebb. Erősítsük azok­nak hitét, akik tudják, hogy bolygónk sorsa ke­zünkben nyugszik. Szenve­délyesen használjuk a szín­házat az emberek közötti harmónia megteremtésére, amely a néző és a színész közötti kapcsolatban szüle­tik. Legyen a színház — az igazán emberi mértékű szépség kifejezése — a kommunikáció művészete. Legyünk méltóak arra a humanizmusra, amely át­itatja: ettől függ a színhá­zi kultúra jövője, helye változó világunkban. A Nemzetközi Színházi Inté­zet XX. kongresszusa ezt a felhívást intézte a világ minden színházművészé­hez. B iztos vagyok benne, hogy megértik aggo­dalmamat az emberiség jö­vőjéért és művészetünk sorsáért. Azt is tudom, hogy tehetségünknek, ener­giánknak köszönhetően a színház hallatni fogja hangját, aggódó szavát az emberért és vágyát a béke után, az emberiség és az élet javára a földön.

Next

/
Thumbnails
Contents