Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-17 / 65. szám

1984. MÁRCIUS 17., SZOMBAT

mSzínházi levéli Egy rangrejtett színház

Szerkesztőségünk, tői csak két utcá- nyira, a Vas utca j 2/c szám alatt, egy I rangrejtett színház működik. Hivatalosan ugyan a Színház- és Filmművészeti Főiskola vizsgaelőadásainak színhelyéül szolgál, de ma már sokkal több történik a falai között, mint amit e pedagógiai célú produkciók jelentenek. Az Ödry Színpad, mely a magyar színjátszás nagy alakjának nevét viseli (aki egyébként épp ezen a főiskolán sok-sok éven át nevelte a színészutánpótlást), jelenleg a főváros egyik legérdekesebb színháza — noha alapjában véve mégiscsak gyakorlószínház, amolyan tanszínpad. Csakhogy ezek a tanelőadások már nem csupán vizsgaprodukciók, hanem olyan munkák, amelyek a „felnőtt’’ színházak normái szerint értékelhetőek, s nem is titkolják, hogy eleve ilyennek is készültek: a közönség előtt is vizsgázni akarnak, nemcsak a tanári kar előtt,

A

z elképzelés színészpedagógiai haszna nyilvánvaló. Közismert ugyan, hogy a

III. vagy XV. éves főiskolai növendékek rendszeresen közreműködnek a különböző színházak rendes produkcióiban; nemegyszer igen jelentős szerepeket is rábíznak a fiatal színészjelöltekre. De az nem annyira közismert, hogy mennyire más részt venni egy hivatásos színház rutinos színészeinek alakításaira épülő előadásban, vagy egy olyan szcenírozásbam, amelyben csupa növendék — évfolyamtárs vagy iskolatárs — Játszik. Tanulni persze rengeteget lehet a híres-neves színészektől, színésznőktől. Sokan vallják a fiatal színészjelöltek közül, hogy néha a próbák alatt többet megtanulnak a mesterségből egy-egy nagy színész révén, mint a főiskolán akár évek során. Még az sem ritka, hogy ugyanattól, aki a főiskolán tanárként foglalkozik a növendékekkel többet, mást, gyakorlati szempontokból fontosabbat lehet megtanulni akkor, amikor a színpadon színészként dolgozik. A színészi mesterség elsajátítható részéből nem kevés éppen az ilyen alkalmakkor leshető el.

Egy főiskolás-előadásnak azonban teljesen más a légköre, hangulata, más az összképe. Ebben, kevés és ritka kivételtől eltekintve, csak növendékek lépnek fel. Úgyszólván maguk között vannak, s bár végül is teljes, komplex színházi produkciót hoznak létre, annyiban mégis különleges, amit csinálnak, hogy a hivatásos színház ezernyi megkötéséből — anyagi, üzemelésbeli, szervezeti problémák stb. — ők sokkal kevesebbet éreznek. Ügy hozzák létre a különböző előadásokat, hogy a próbafolyamat egyúttal tanulmányi munka is. Tanulva alkotnak, vagy alkotva tanulnak, ahogy tetszik. A tét viszont semmivel sem kisebb, mint a hivatásos színház vagy a felnőtt színészek esetében — legfeljebb másmilyen tétről van szó. Egy végzett színész, aki már évek óta a pályán van, akár meg is bukhat egy szerepben. Nem fog ugyan neki örülni, valószínűleg nem is viseli el lelki törések nélkül — de attól még a pályán maradhat, legfeljebb majd legközelebb javít. Egy főiskolai növendék azonban, miközben azon dolgozik, hogy az eljátszandó figurát minél jobban alakítsa, egyszersmind a vizsgáját is abszolválja. Ezért itt egy gyenge teljesítmény esetleg döntő lehet.

Az Ödry Színpad e hetekben rendkívül változatos műsort kínál. Minden este játszanak, sőt, van olyan nap, hogy három előadást is tartanak (a napi két előadás megszokott), természetesen más és más darabból. Ami a műsort illeti: Dürrenmatt Shakespeare-átirata, a János király (mely Kerényi Imre rendezésében-, lelkes kritikai értékeléseket kapott) éppúgy megtekinthető, mint a körtárs csehszlovák drámaíró, Oldrich Danek Jelentés N. város sebészetéről című mai, a divatos orvostematikában mozgó darabja, a John Patrick írta könnyed amerikai vígjáték, a Teaház az augusztusi holdhoz, a francia Giraudoux játéka, az Amphitryon „83”, a nagy sikerű musical, Wassermann— Leigh műve, a La Mancha lovagja —, vagy a nálunk színpadon még sosem játszott angol musical, a Dickens-re- gényt (Twist Oliver) feldolgozó remek Oliver, Lionel Bart műve.

Ahány előadás, annyiféle szín, megoldás, annyiféle válfaja a színháznak. A rendezőtanárok itt is érvényesítik a maguk stílusát, egyéniségét, s ez így van rendjén. A növendékeknek meg kell szokniuk, hogy különböző elképzelésekhez igazodjanak, miközben a szakmát is tanulják.

A közönség kedveli ezt a speciális kis színházat. Általában nem könnyű jegyet kapni, egyes előadásokra meg kifejezetten nehéz. És téved, aki azt gondolja, csak a növendékek korosztálya, a huszonévesek látogatják a színházat. Tanúsíthatom: minden korosztály képviselteti magát. Egyes előadásokra meg épp a legfiatalabbak is szívesen mennek, akár a nagypapa társaságában is (például épp a kedves, érzelmes és mégis kellően jókedvű Oliver előadására). A szmház műsora olyan, legalábbis e pillanatban, hogy csupa olyasmit kínál, amit a fővárosi színházakban nem láthatunk. Tehát: sajátos színfolt, sajátos műsorral. Ezt persze befolyásolják praktikus okok is: a zenés színpadi osztálynak nyilvánvalóan musicalt kell keresni, s olyant, melyet a kicsiny színpadon, a nem korlátlan zenekari létszám és a még kevésbé korlátlan költségvetés mellett is jól elő lehet adni. Gondolni kell a különböző drámatörténeti korszakokra, stílusokra, a különböző szerzők nyújtotta feladatok pedagógiai vonatkozásaira (klasszikusok is kellenek, meg modemek is, Shakespeare is, Gorkij is). És, nem utolsó sorban, olyan darabok kellenek, melyekben elég (és elég jó) szerep van a növendékek képességeinek kibontakoztatására, arra, hogy ki-ki megfelelő feladatot kapva bizonyíthasson.

E

gy dolog azonban — legalábbis nekem — hiányzik: a jelenlegi repertoáron egyetlen magyar darab sem szerepel. Pedig hát ezen a színpadon magyar szininövendékek jelennek meg, akiknek talán legfontosabb mesterségbeli eszköze a magyar nyelv. Azt pedig mégiscsak egy eredeti magyar drámában — klasszikusban vagy nem klasszikusban — lehetne igazán megzen. getnl...

Takács István

Interjú Sarlós Istvánnal, a Minisztertanács elnökhelyettesével

Korunk tudománypolitikája

• A tudománypolitikai bizottság értékelése alapján a kormány nemrégiben áttekintette az országos középtávú kutatási-fejlesztesi terv — az első ilyen ötéves munkaprogram — végrehajtásának „félidős” eredményeit. Milyen tapasztalatokra kívánja felhívni a bizottság elnökeként is a figyelmet?

Ez a terv a kormány középtávú- tudomány- és műszaki- fejlesztés-politikai céljait, az ezek megvalósítását szolgáló legfontosabb tennivalókat, a közvetlen gyakorlati hasznot és gyors alkalmazhatóságot ígérő kutatási-fejlesztési programokat tartalmazza. A terv kidolgozása óta a végrehajtás körülményei megváltoztak: szigorúbb gazdasági feltételek mellett lényegesen magasabb követelményeknek kell megfelelni.

— Ennek érdekében új irányítási, szervezési, finanszírozási és ellenőrzési módszereket vezettünk be. A cél az volt, hogy a kutató- és fejlesztő munka megfelelő támogatást kapjon, a programok rugalmasabbak, a munka összehangoltabb legyen, s az eddigieknél jobban kiaknázhassuk a szellemi és anyagi erőket. E módszerek helyességéről a jövőbeni eredmények mondanak majd ítéletet. Az bizonyos: tovább kell dolgoznunk tökéletesítésükön, hogy hatásuk tartós legyen. Mindez azonban a középtávú program eredményességének csak az együk feltétele, ugyanilyen fontos a gazdálkodó szervezetek innovációs készségének növekedése, ez viszont függ a változó gazdasági körülményektől.

— A kutatás és különösen a technológiai, műszáki fejlesztés szerepe a gazdasági fejlődés meggyorsításában kulcskérdéssé vált. Ezért — a kutatóintézetek és az egyetemeik termékeny közreműködésével — nagyobb figyelmet fordítunk a vállalatok kutatásiműszaki fejlesztési tevékenységére, a gazdálkodó szervezetek most kibontakozó innovációs készségének és kapacitásának erősítésére.

— A középtávú ofszágos kutatási-fejlesztési programok tapasztalatai arról tanúskodnak: jelentős az előrehaladás a kutatási célok gondosabb megválasztásában, a valóság változásaihoz történő gyorsabb alkalmazkodásban. Az energiatakarékosságot ösztönző, vagy a biotechnológia fejlesztését szolgáló kutatási program például már e tervidőszak alatt született; az előbbi sürgető igények hatására, az utóbbi pedig a gazdaságszerkezet-korszerűsítési célok megalapozása érdekében.

— A kormányzati kutatási- fejlesztési programok végrehajtásának tapasztalatait elemezve kirajzolódtak azok a kérdések is, amelyekben további intézkedések szükségesek. Nem sikerült még mindenütt jól kialakítani a vállalatok önálló innovációs tevékenységének kereteit: néhol ugyanis az igazgatás túlságosan beleavatkozik a kutatófejlesztő munka szervezésébe és irányításába. Az is fontos tapasztalat, hogy kormányzaA Kis Színpadon ezekben a napokban Romhányl József darabját Játsszák, A rímfaragó címmel. Képünkön: a népszerű kőkorszaki szaki, Frédi, valamint neje, Vilma, akiket Csákányi László, illetve Faragó Laura személyesítenek meg.

ti eszközökkel az innováció elsősorban átfogóbb új technológiai, műszaki-fejlesztési kultúrák kifejlesztése, elterjesztése és az érdekeltség erősítése révén gyorsítható. Ezért a jövőben — terveink szerint — a kutatási programok súlypontja olyan területekre helyeződik, mint a biotechnológia, a mikroelektronika, a számítástechnika, a társadalomtudományokban pedig a gazdaságpolitika, a társadalom szerkezetének kutatása. E hangsúlyváltási szándékban már érvényesül a korábbiaknál egyértelműbb és a vállalatok önállóságát valló felfogás az állam és a vállalatok, egyéb intézmények közötti munkamegosztásról. Ennek lényege: a gazdaságban a napi, a rövid távú műszaki-fejlesztési feladatokat a vállalatoknak kell megoldaniuk, az állam pedig egyre inkább az átfogó, a fejlesztést megalapozó kutatások támogatására koncentrál.

O Hogyan váltak be a tudományos munka követelményeinek emelésére az elmúlt években hozott intézkedések: milyennek bizonyult az új, egységes kutatóképzési rendszer, a három fokozatú tudományos minősítés?

— Az egységes kutatóképzésről a kormány 1982 decemberében hozott határozatot, amelynek az a célja, hogy a tudományos pályára készülő diplomás szakembereket fiatalabb korban, nagyobb létszámban, intenzívebb képzés keretében és magas színvonalú kutatóhelyeken készítsék fel fáradságot, türelmet és igen elmélyült ismereteket igénylő hivatásukra. Az új kutatóképzés első évfolyamára jelentkezett mintegy 700 fiatal közül 400 szakembert választottak ki, akiknek képzése az új rendszer szerint 1983 szeptemberében megkezdődött. Mintegy 250-en részesülnek állami ösztöndíjban, lényegesen többen a korábbi évek aspiráns és tudományos gyakornoki létszámánál. Figyelemre méltó, hogy közöttük százötven a 25 éven aluli pályakezdő fiatal. Az új rendszer átfogóbb értékelésére az első évfolyam hároméves tanulmányainak végeztével vállalkozhatunk majd. A három fokozatú tudományos minősítés bevezetéséről tavaly novemberben hozott kormány- határozat szerint az új rendszerű egyetemi doktorátus tényleges bevezetésének határideje 1984. szeptember elseje. Jelenleg az egyetemeken felülvizsgálják a doktori szabályzatokat, a doktori vizsgakövetelményeket és szervezetileg is megalapozzák az emelt szintű egyetemi tudományos fokozat bevezetését.

— A tudományos kandidátusi és a tudomány doktora fokozatokkal kapcsolatos rendelkezések már életbe léptek; s a pályázókkal szemben támasztott követelmények szintjének emelése a kutatók, a tudósok egyetértésével találkozott. A tudományos minősítő bizottság szerint alábbhagyott a korábban tapasztalt nagy tolongás a tudományos fokozatokért.

9 Melyek & kutató-fejlesztő Intézmények szervezeti továbbfejlesztésére vonatkozó elképzelések, hogyan érhető el, hogy a kutatóbázisok és a termelő üzemek együttműködését, a közös érdekeltséget a szervezeti keretek is ösztönözzék?

— A kutató-fejlesztő intézmények szervezeti továbbfejlesztése egyik eleme a tudo* mányos munka eredményessé- gét előmozdító erőfeszítéseknek. Az elmúlt három évben a kutatóintézeti hálózat szervezeti rendszerében jelentős

— sok vonatkozásban újszerű

— átalakulások kezdődtek el. Az intézkedések mindenekelőtt arra irányultak, hogy javuljon a tudomány és a gyakorlat kapcsolata, a kutatás eredményessége, a kutatóbázis jobban tudjon alkalmazkodni a változó és növekvő követelményekhez.

— A legjelentősebb előrelépést minden bizonnyal a műszaki-fejlesztő vállalat — mint új szervezeti forma — létrehozása és elterjedése eredményezi. A műszaki-fejlesztő vállalatoknak a kutatóhelyek és a termelő szervezetek között átvivő szerepük van; elsődleges feladatuk, hogy a kutatási eredményeket össze- gyűjtsék, a fejlesztés és a gyakorlat számára hasznosítható formába hozzák, s előmozdítsák minél gyorsabb és szélesebb körű alkalmazásukat. Az innovációt olyan szabályozási rendszer segíti, mely számol az esetleges kudarc kockázatával, megteremti _ a kutatók és az üzemi, vállalati szakemberek közös érdekeltségét az új eredmények hasznosításában, a piaci siker elérésében. A műszaki-fejlesztési vállalatok száma már meghaladja az ötvenet, s van közöttük olyan is, amely az országhatáron kívül kívánja menedzselni az új műszaki eredmények gyakorlati bevezetését. A tudomány és a gyakorlat kapcsolatának erősítését számos más szervezeti forma és ezek kombinálása is lehetővé teszi; a leány- vállalati szervezetektől több vállalat közös kutatóintézetéig, a szűk kapacitást bővíteni képes néhány tagú gazdasági munkaközösségektől az országos kutatási programok végrehajtását elősegítő keretintézetek létrehozásáig. Az eddigi tapasztalatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a szervezeti átalakítások során mind jobban kell élnünk a kutatóhelyek és a kutatók érdekeltségének növelését szolgáló szabályozási, irányítási eszközökkel.

9 Hogyan járulnak, i járulhatnak hozzá a társadalomtudományi kutatások kiemelt társadalmi programjaink megvalósításához, a társadalom Irányítási rendszerének tökéletesítéséhez?

— A hazai társadalomtudományi kutatások átfogják a társadalom funkcióinak és működésének teljességét. Ez történeti értelemben is igaz: alaposan foglalkoznak mind a múlttal, mind pedig a jövő távlatainak elemzésével és természetesen a ma kutatásaival.

— A társadalomtudományok művelőinek alapvető feladatuk, hogy felismerjék korunk fő kérdéseit, s tanulmányozzák azokat. E munka azonban — eszközeinek, módszereinek szigorú, tudományos kötöttségei ellenére — nem lehet steril, nem lehet önmagáért való. A kérdésekre valódi megoldást kínáló marxista válaszra van szükségünk. Ezért nehezedik roppant felelősség társadalomtudósainkra; eredményeik szervesen beépülnek ideológiánkba, önmagunkat meghatározó és cselekvéseinket irányító tudatunkba. A feltárt valóságot nem csupán leírni kell, hanem állandóan szembesíteni is a róla alkotott képünkkel, így a tudománynak közvetlenül tudatformáló szerepet is kell vállalnia.

— A társadalom és annak minden alkotóeleme a fejlődést elősegítő stabilitásnak és folyamatosságnak fenntartására törekszik, ezért a társadalmi folyamatok újonnan feltárt objektív tényei és törvényei egyszersmind fejlesztik, szintetizálják is a társadalom eszmerendszereit. Az elmúlt évek társadalmi-gazdasági folyamatai mélyreható változásokat érleltek, amelyeknek azonban nem spontánul, hanem a lehetséges legnagyobb irányítottsággal és társadalmi ellenőrzéssel kell végbemenniük. Ezért erősödik fel a társadalomtudományok művelőinek döntéselőkészitő tevékenysége, nő a változások hatásainak elemzésében, ellenőrzésében, értékelésében vállalt szerepük jelentősége. További szocialista fejlődésünket, gazdaságunk teherbíró képességének növelését több átfogó kutatás alapozza meg. Eredményesen vizsgálják a gazdaságpolitika továbbfejlesztésének módozatait, a gazdaság szervezeti rendszerét, a szocialista vállalatot, a magyar gazdaságot érő világpiaci hatásokat.

— A társadalmi struktúra, az életmód, az értékek tartalma és szerkezete; a szocialista, a nemzeti és nemzetiségi tudat;

Az elmúlt években született számos kormányzati döntés tükrözi a sürgető igényt: növekedjék a hasznosítható tudományos eredmények kínálata, s e kutatások alkalmazásának készsége. Ezek az intézkedések — a tudományos munka más-más vonatkozásait, te-ületeit érintve — egyaránt azt szolgálják, hogy társadalmunk a gazdasági nehézségek közepette is képes legyen ' lépést tartani a műszaki haladással, s a jövő megalapozását is segítő válaszokat tudjon adni a jelen kérdéseire. E kormányzati törekvésekről, a nyolcvanas évek tudománypolitikájáról szólt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese Császár Tibornak, az MTI munkatársának adott interjújában.

a szociálpolitika gyakorlata és elmélete; a népesedés- politika; a társadalmi beilleszkedés mechanizmusai és zavarai; az ifjúságpolitika témaköreit elemző kutatás és az ezekhez kapcsolódó javaslatok egy korszerűsödő társadalompolitikai eszme- és intézményrendszer körvonalait vázolják fel. Társadalmunk: alkalmazkodóképességének növelését alapozzák meg a köznevelésnek, az oktatási rendszernek, a köz- művelődésnek, a közigazgatás és a települések fejlesztési lehetőségeinek kutatásai.

9 Népgazdaságunk Jelenleg! helyzetét tekintve biztosítottnak látja-e az alapkutatások anyagi fedezetét?

— Kétségtelen, hogy az alapkutatásokra fordított ősz- szegek aránya — a kutatásra és fejlesztésre felhasznált anyagi forrásokon belül — évek óta csökken: az 1980. évi 13,3 százalékkal szemben 1982- ben már csak 11,6 százalék volt. Az alapkutatásokat szolgáló nagy értékű műszerek pótlására, illetőleg újak beszerzésére csak igen kis mértékben került sor; márpedig a korszerű berendezések nélkül a kutatás legtöbb területén szinte lehetetlen színvonalas eredményeket elérni. A gazdaságirányításban, a műszaki fejlesztésben dolgozók közül is egyre többen emelnek szót az alapkutatások fokozottabb támogatása érdekében. Mégis úgy vélem, itt nem csak — vagy nem elsősorban — anyagiakról és nem csupán a szűkebben vett alapkutatások gondjairól van szó, hanem arról is, hogy nem alakultak ki a helyes prioritási arányok és értékelési módszerek, azaz nem elég differenciáltan kezeljük a tudomány művelésének, a kutatási-fejlesztési folyamatnak belsőleg is különböző szakaszait. Az alapkutatások kétségtelen anyagi gondjait azt hiszem, ebben az összefüggésben jobban fel lehet tárni. A tudományban és a műszaki fejlesztésben is csak a várható magas színvonalú eredmény lehet — a társadalmi, gazdasági igények mellett — a támogatás, a kiemelés, a preferálás alapja.

— A társadalom erkölcsi és anyagi elismerése ma elsősorban a gyakorlati, gazdasági hasznot hozó kutató-fejlesztő tevékenységet honorálja. A kutatóhelyeken jelenleg azok járulnak hozzá elsősorban a kollektíva anyagi emelkedéséhez, akik a gyakorlat által felvetett témákon, megrendeléseken dolgoznak. Ez a kutatók, a kutatóhelyek között értékzavarok, nemkívánatos értékkonfliktusokhoz vezet; fennáll annak a veszélye, hogy a tudományos teljesítmény és az anyagi elismerés között a kívánatosnál lazább lesz a kapcsolat.

— A jövőben ezért egyértelműbbé kell tennünk, hogy az alapkutatásban, a fejlesztésben az állam milyen mértékű és jellegű felelősséget és feladatokat vállal. Szükséges végiggondolni ezen belül azt is, hogy a differenciáltabb - megítélés érdekében a támogatás, a szabályozás, az értékelés területén milyen további lépéseket kell tennünk. Egy bizonyos: arra kell törekednünk, hogy mindenütt kellő figyelmet fordítsanak az alapkutatásokra, hiszen az e területen elérhető eredményeknek a jövö megalapozásában van nélkülözhetetlen szerepük. Márpedig a várt gazdasági fellendülésre ma kell felkészülnünk, hogy mindig gyorsan, határozottan és kapkodás nélkül tudjunk cselekedni — mondotta végezetül Sarlós István.