Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-13 / 61. szám

1984 MÁRCIUS 13., KEDD Népzenei verseny Szentendrén Fokos és kávé gőz nélkül A get, bő gatyát, fehér gyolcsin- pitykés lajbit viselő mar­cona férfi komoran homlokába tolja pörge kalapját, s szinte ugyanazzal a mozdulattal pö­dör egyet a bajuszán. Ezüst­fejű, veretes fokosát kimért mozdulattal a pult széléhez támasztja és zord hangon eny- nyit mond: — Egy jó feketét kérnék, gőz nélkül! A jelenet — legalábbis az Utolsó mondat kivételével — bárhol másutt megdöbbenést keltett volna e szombat dél­előtti órán, a Pest megyei Művelődési Központban azon­ban nem. Még a gyerekek sem hajlandók szájtátva meg­bámulni a betyár külsejű dal­nokot, hiszen a megye dalosai­nak és népi hangszereseinek találkozóján' az ő öltözéke sem feltűnőbb, mint a sokféle, szebbnél szebb népviselet. Ezek némelyikét a Néprajzi Múzeum is megirigyelhetné. Egy fehér ingvállas, rózsa­szín ^elyemszoknyás, varko- csos-máslis kisleány izgatottan tudakolja a szervezőktől, mi­kor kerül sorra, az idős nénike, díszes főkötőben, színpompás vállkendőben, sokszoknyás-rin- gó járással indul a bejárat felé. Mögötte két, hímzett gyolcsinges, csizmás férfi dí­szes citerával a hóna alatt igyekszik ugyanarra. A néző­tér már tarkállik a színes fej­kendőktől, főkötőktől, szala­goktól, kalpagoktól. A ver­senyzők lámpalázasan várják a kezdést. Az elmúlt év őszén indult e szombati döntővel tetőző ver­sengés. A művelődési központ és a Pest megyei Tanács mű­velődési osztálya közösen hir­dette meg a rendezvénysoro­zatot. Több mint kétszázan vettek részt az eddigi hat elő­döntőn, Veres-egyházon, Foton, Galgahévizen, Nagykátán, Ér­den és Monoron. Közöttük ki­lencéves gyermek és nyolcvan- éves aggastyán is akadt. A kétszáz versenyzőből válogat­ták ki a döntő ötvennégy résztvevőjét, akik — Tóth Bé­la, a megyei művelődési köz­pont igazgatója megnyitó sza­vai szerint — ékes cáfolatát adták annak a véleménynek, hogy Pest megyében csak a Tápió és a Galga mente vidé­kének van sajátos népi zenei kultúrája: a megyében min­denütt őrzik és újítják a ha­gyományokat. A színpadon tekerőiant, ci­tera. A kamaszfiú, aki felvált­va játszik rajtuk, végül nád­sípot húz elő zsebéből. Még nem igazán sikerül minden hang — talán csak a verseny­Tlsztdn csendülted fel a népdalod a pilisszentkcresztl Mikus Anna és Kolozsvári Ilona ajkán láz miatt —, a citerán még nem minden dallamív igazán megformált, de a fiú játéké ból már érződik a népzene értő szeretető. Középkorú asz- szony következik: dalokat ad elő. Tizenkét éves kisfiú, d alig látszik hatnak. Kezében furulya, úgy cifrázza, mint a mesebeli juhászbojtár, akinek játékától mindenki táncra perdült. ■ Az előtérben még mindig nagy a nyüzsgés, néhányan izgalmukban föllépés előtt be se mernek menni a terembe, mások meg éppen sikeres sze replésük után adják hírül örömüket. Kipirultan, moso­lyogva érkezik egy kékfestő­ruhás kislány. Míg a fellépés­re várt, mindenről megfeled kezve, kezét tördelve állt az első széksor mellett. Most már észreveszi a közönséget is, boldog, mert sikere volt. Göliner Judittal, a verseny főszervezőjével beszélgetünk: — Az elején nem nagyon bíztunk a versenyfelhívás si­kerében — mondja —, annyira kevesen jelentkeztek. Aztán a határidő közeledtével özönteni kezdtek a levelek. Nem- is gondoltuk, hogy ekkora sike­re lesz. — Lesz-e valamilyen foly­tatás? — Sajnos, nem. Az egész a megye kezdeményezése volt, országossá bővítéséről egyelőre nincsen szó. Magnóra rögzí tettük viszont az elődöntők és a mai rendezvény dalait, mert nagyon sok, eddig ismeretlen, szép, régi stílusú népdalt fe­dezhettünk föl. Lejegyzésük gazdagíthatja a népzenetu­dományt. Kallós Zoltánnak, az erdélyi népzenekutató-tíalgyűjtőnek, a rendezvény díszvendégének tetszettek az elhangzottak: — Legnagyobb élményem a gyerekek, főleg a táborfalviak voltak. A gyerekek hozták a legautentikusabb régi stílust, nem is akármilyen szinten; ez már nem az iskolai éneklés! Nagyon ürülök, hogy a hagyo­mányok ilyen frissen, elevenen élnek tovább, s élni is fognak. Ennél többet pedig mi sem kívánhatunk. Décsi Ágnes A VERSENY EREDMÉNY El Hagyományőrző kategóriában (énekesek) Arany fokozat: Kovács Tamásné, Szada, Koncaik József Tápiószent marton. Ezüst fokozat: Illés Imréné Érd, Czv. Bojsza Sándorné Veresegyház, özv. Or mán dl Kálmánná Ipolytöl- gyes. Bronz fokozat: Ilamál József Sza- da, Kis István Nagykörös. Ifjúsági kategóriában (énekesek) Arany fokozat: Tóth Zs. Katalin Tara. Ezüst fokozat: Kovács Cecilia Szád.". Bronz fokozat: Pápai Erzsébet Érd. Hangszeres kategóriában Arany fokozat: Kovács László ta­nuló (citera, furulya, náúsip, teke- rőlant) Táborfalva. Ezüst fokozat: Major János (ci­tera) Veresegyház. Bronz fokozat: Aszódi Csaba ta­nuló (furulya) Aszód, Jónás And­rás (citera) Dunavarsány. A tápiószentmártoni Koncsik József szépen szólaltatta meg furulyái".: Trencsényi Zoltán felvételei Művelődési gondok Szobon Humanitás kontra közérdek Március ötödiké, délelőtt tíz óra, Szob. A helyi művelődé­si ház kívül-belül csendes. A festékfoltos aulában két mici- sapkás munkás matat egy vil­lanykapcsoló körül. Az iroda­ajtók zárva. Egyik-másik előtt ujjnyi vastag porszőnyeg; há- boríthatatlan hízhat egy ideje. A munkásoktól tudakozódom a házbeliek után. Hiába. A mi- cisapkások csak annyit tud­nak, hogy egy népművelő dol­gozik itt, az is elment vala­merre. Biztatnak, nézzek kö­rül a faluban, mondván, aki keres, az talál. ★ Szerencsém van, Bores Jó­zsef, a művelődési ház egy- szem szolgálatban levő mun­katársa hamar megérkezik. Szobájának ajtaján a felírás; előadók. 7— Előadók? Egy éve dolgo­zom itt, jóformán egyedül. Az igazgatónő, Gulyás Erzsébet évek óta betegeskedik. A múlt esztendőben sem dolgozott egy hónapnál többet. Az idén már a januárt sem bírta végig. Ügy tudom, nyáron újra műtik, megint csak nem számíthatok rá. Ha legalább a szabad nép­művelői státust elfoglalná va­laki, akkor csak könnyebben lennénk. Gondnok is kellene, aki ért a műszaki berendezé­sekhez. Most — a munka mel­lett —, ha kell, fűtök, megol­dom az igazgató feladatait, sőt alkalomadtán még a mellék­helyiségeket is én takarítom. Szobot a helybeliek enyhe malíciával csak mint átjáró­házat emlegetik. A hasonlat találó. Mivel a helybeliek nagyrésze Vácra, a környék­beliek pedig ide járnak dol­gozni. Mindenki utazik, na­ponta vonatra-buszra száll. — Nemcsak Szob — mondja Boros József —, hanem Mária- nosztra és Ipolydamázsd köz- művelődését is innen irányít­juk, pontosabban irányítom. Hat kis alkotóközösség tarto­zik a kebelünkbe, köztük fotó, gyorsíró, mesemondó szakkör. Sajnos, egyik-másik döcögve járja útját. Mint látja, a mű­velődési házat éppen renovál­ják, ezért itt nem kerülhet sor nagyobb léptékű rendezvé­nyekre. Vagyis erényt ková­csolunk a kényszerből, Mária- nosztrára és Ipolydamázsdra vihetjük ki a műsorokat. Sike­res vállalkozásnak indult a Dialóg Színpad — ez egyéb­ként a főnöknőm ötlete volt —, de a betegségével ez is le­állt. Merthogy volt még né­hány jó ötlete. Mindent egy­bevetve; én egyedül képtelen vagyok ellátni három ember munkáját. Ráadásul, ha Erzsé­bet vissza-vissza is jön, akkor rendszerint vitába bonyoló­dunk egy-egy téma kapcsán. E'gységes, egészséges kompro­misszum nem születhet, mert nincs rá idő. Így — fizikai pél­dával élve — a néha-néha ta­lálkozó sinus hullámok kiolt­ják egymást. ★ A szobi állapot, ahogy mon­dani szokták; áldatlan, immár évek óta. Orvoslást, megoldást csak a helyi tanácstól várhat­nak, de mi a biztosíték, hogy valóban intézkedik az, akit il­let ez a jog? Hiszen a tanácsi vezetők nem pár hete, hó­napja kerültek szembe a mű­velődési ház gondjaival. Nagyközségi közös tanács, tizenegy óra. A tekintélyes .épület emeleti folyosóján rés- nyire nyitva az Elnök feliratú ajtó. Ősz hajú asszony ül a fo­gadószoba íróasztala mögött. Pedáns, határozott, jól tájéko­zott. Ám azt nem tudja, mikor található az irodájában az el­nök. Javasolja, próbáljam meg később. A vb-titkárnál kopogtatok. Készségesen fogad, hellyel kí­nál, de rögtön felhívja a fi­gyelmemet, hogy csak elnöki engedéllyel beszélhetünk. Amennyiben azt megszerzem, máris szólhat a művelődési házról, a közművelődésről. Némi felvilágosítást azon­ban mégis kapok. Folyosói be­szélgetés során megtudom, hogy Gulyás Erzsébet a múlt év decemberében saját fele­lősségére vállalta újra a mun­kát, de csak pár hétig dolgo­zott, aztán újra ágynak esett. Informátorom nevét kérésére nem írhatom le, mert őt sem hatalmazta fel az elnök a tá­jékoztatásra. Gulyás Erzsébethez indulok. A szolgálati lakás ajtaján hiá­ba csöngetek. A szomszéd — talán az ebédtől állt fel kopog­tatásomra — morcosán a vál­lát vonogatja. — Az Erzsiké, hm, talán a kórházban. Nagyközségi közös tanács, fél tizenkettő. A titkárnő a he­lyén, mint mindig. — Az elnök elvtárs? Ö, ha fiü^yiíiítS. Országjárásuk közben ezúttal Nagykátára is ellátogattak a Kertünk-udva- runk munkatársai. Nem ok nélkül keresték fel ezt a Pest megyei települést, mert — lát­hattuk, hallhattuk — ott kü­lönösen sokan és igen ered­ményesen foglalkoznak szarvasmarhák tartásával. Lendvai Mária egyedülálló nő létére is vagy egy féltu­catnyi jószágot nevel, gondoz. Kis gazdaságát még fejőgép­pel is felszerelte — nyilván azért, mert így jobban tud boldogulni az állatokkal, és azért is, mert megéri a befek­tetés. (Bánata csak az, hogy ■gyermekei .egyáltalán nem vonzódnak az ő jókedvvé1 vég­zett foglalatosságához. Nekik — panaszolta — egyszerűen nem kell az ál’at.) Árvái Lajosék portáján szin­tén ott sorakoznak a tehenek. A legelsőt a szobába szánt parkett árából meg egy mi­niszteri kitüntetés összegéből vették (a parkettázás azóta is várat magára — mesélte ke- serédes mosollyal a háziasz- szony), a többit meg úgy, aho­gyan a pénz szaporodott. Most már el sem tudnák képzelni az életüket e négylábúak nél­kül, bár sok a tennivaló körü­löttük, és ami a fő gond: egy­szerűen nem lehet otthagyni azokat. E két példát Kiss. Lajos, a tanács osztályvezetőjének sza­vai egészítették ki. Tőle hall­hattuk, hogy mintegy tízezer szarvasmarhát számlálnak a volt nagykátaj járásban, s kö­zülük 2900—3000 fejőstehén Ez utóbbiak nagyobb része a magángazdaságokban hízik, tejel. A követendő példaként be­mutatott Nagykátán egyéb­ként egy esztendő alatt 470 ezer liter tejet fejtek. Ez bi zony igen szép eredmény! A tejipari tröszt minden le­hetőt elkövet azért, hogy ez a tengernyi folyadék még na­gyobbra duzzadjon. Tudván tudják, hogy a fejőgépekkel nincs minden a rendjén, tehát most ezeket a masinákat kell használhatóbbakká tenni. És még egy — szintén a tröszt által tapasztalt igen kedvező jelenség: megíté­lésük szerint mind több fiatal adja a fejét a háztáji tehén­tartásra Pest megyében. (Lendvai Mária utódainak ide­genkedése ilyenformán nem általános tünet, inkább csak egyedi ódzkodás.) Szcnílőrinckáta. A másik Kátára — a megyehatárnál virágzó Szentlőrinckátára — is ellátogattak a tévések. Itt nem annyira a föntebb emle­getett jószágok adják a hasz­not, hanem a fóliázás. Aho­gyan a felvételek mutatták, szinte nincs is olyan kert, ahol ne csillognának a műanyag leptek. Alattuk pedig ... Nos, alattuk vidáman zöldell a sok jóféle levesbe, éléskamrába való. Főképpen a retek hozza á pénzt — legalábbis azok szerint, akik szót kaptak Ger­hardt Zsuzsa szerkesztő han­gulatos, munkára, Vállalkozás­ra biztató műsorában. S hogy ez a most szóba ho­zott helység mennyire ráka­pott a kertészkedésre, azt ml sem bizonyítja jobban, mint a klubkönyvtár esete. Ez az in­tézmény ugyanis ügyes pro­filváltással a mezőgazdasági tudományok terjesztését vál­lalta el. Rendszeresen tarta­nak ott kertészeti szakelőadá­sokat, amelyeken átlagosan 40—50 érdeklődő vesz részt. És nemcsak kérdeznek, jegy­zetelnek az összegyűltek, ha­nem földet és palántát is hoz­nak, úgymond elemezni. Te­hát kertjük, ágyásaik televé- nyét, produktumait tájékozó­dás céljából minősíttetik. _Lám — vélhette az előfize­tő — mi mindenre jó egy ilyen művelődési létesítmény, ha okos kezekben van, ha éppen arra használják, amire kell... Szálka, hal nélkül a készü­léktulajdonos általában opti­mista ember; szentül hiszi, hogyha valami nagyon rosszul kezdődik, annak a folytatása csak jobbra igazodhat. A Szálka, hal nélkül című jele­netsorral is így lehettek mindazok, akik szombat estén­ként tévézni szoktak. Hátha — így az óhajtás — a nyitány borzalmait el feledteti a máso­dik traktus. Nem feledtette el. Felülmúlta. Abban a kórházi környezetben ugyanis valami olyan fahumorú, rendezetlen, szerkesztetlen tébláboiás zaj­lott le, amire egyszerűen nem érdemes jelzőket keresni. És négy fejezet még hátravan Gyurkovics, Dobray! Mit kell még megérnünk?! Akácz László idáig nem jött, nem is lesz ma már bent. ★ Egy emelettel följebb, Vá­cott, a. városi tanács művelő­dési osztályán próbálkozom ér­tesüléseket, esetleges javasla­tokat tevő munkatársat talál­ni. Az osztályvezető éppen nincs bent. A helyettes — aki inkább csak sportügyekkel foglalkozik — Fadgyas Iloná­hoz, a terület ismerőjéhez küld, akit a művelődési köz­pontban találhatok meg. Ott először Kiss Edithez irányíta­nak, mivel akit keresek, még nem érkezett meg. Kiss Edit, a központ módszertani előadó­ja, felhatalmazás nélkül is ki­fejti véleményét. — Szerintem nem lenne méltányos leírni egy régi dol­gozót, aki jól látta el a mun­káját, de tény, a vezetésre egészségileg alkalmatlan. Ez­zel szembe kell néznie, viszont valahogy senki sem mondja ki ezt, mármint hivatalos fó­rum előtt. Biztosan akadna va­lamilyen munkajogi megoldás az esetre. Hiszen a betegség mindenkit elérhet. Addig is mi innen, Vácról próbálunk valamennyit segíteni. Közben megérkezik Fadgyas Ilona is, de elfoglaltsága miatt csak kiüzen, hogy nem tud semmit hozzátenni a szobi ügyhöz, ö személy szerint nem javasolja Gulyás Erzsébet elmozdítását. Beszélgetni, kér­dezni nincs módom. Köztünk a párnás ajtó. ★ A kör bezárul. A kálvária utolsó szereplőjét, Végh Ká­rolyt, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának fő­munkatársát kérdezem: vajon ki, mikor, hogyan tesz pontot á szobi ügyre? — Sajnos az tény, hogy a művelődési ház igazgatója többször kényszerül hosszabb időre betegállományba. Ügy tudom, nem várható az, hogy a közeljövőben Újra munkába álljon. így egy mun- ka társsal a környék közmű­velődése fehér foltokkal jelle­mezhető. A szabad népműve­lői státus betöltése sem meg­oldás. Legénység, kapitány nélkül hajóznak... Intézked­nie azonban a helyi tanács el­nökének kell. Majd két héttel ezelőtt azért találkoztunk, hogy az ön által most kérde­zetteket is megtárgyaljuk. így a következő variáció is felme­rült. Mivel a könyvtár vezető, je végzett népművelő is, és vezetése alatt az intézmény az egyik legjobb lett a megyé­ben, lehet, hogy ő lesz átme­neti időre a művelődési ház vezetője is. Biztos vagyok ab­ban, hogy a tanácselnök is szeretne már megoldást. Kár, hogy nem sikerült beszélnie vele. Minden gonddal tisztá­ban vagyok, de azért ne fe­lejtse el, hogy a szakkörök, kiscsoportos foglalkozások nem álltak le, ott van a Bör­zsöny Múzeum, meg Vácról is kapnak segítséget, szóval nem állt le a közművelődés szívve­rése Szobon és környékén. ★ _ Eddig a szobi ügy — egye­lőre. Mert a következő hetek­ben, hónapokban is nyomon követjük az eseményeket, s a fejleményekről beszámolunk olvasóinknak. Mészáros László Két kategóriában Gyűjtőpályázat A miskolci Herman (X; múzeum, több más intés ménnyel közösen, az idén' i meghirdette az lstvánffy Gyv la honismereti és népraj: gyűjtőpályázatot. A matyók és palócok nép életének neves kutatójáról el nevezett pályázatra ezúttal i ifjúsági és felnőtt kategóriá ban lehet nevezni, elsősorba a munkás- és parasztéle önálló kutatásán alapuló mű vekkel. A pályázat meghirde tői több kiemelt témát ajánla nak feldolgozásra. A pályaműveket a miskolc Herman Ottó múzeum címé re, ez év augusztus 15-ig kel beküldeni.

Next

/
Thumbnails
Contents