Pest Megyei Hírlap, 1984. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-11 / 60. szám

ÖRÖSI A REST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM 1984. MÁRCIUS 11., VASÁRNAP Hatodszor országos elsők tej termelésben Hőit a tagok életszínvonala A tanyatelkeket is megművelik Lassan véget ér a zárszámadások időszaka, így sor kerülhet a kimért, távirati stílusú és tömörségű, szinte csak a főkönyv végösszegeit közlő tudósítások helyett az elemzésre is, melyben alaposabban körüljárhatok a gondok, a teendők, de legfőképpen az eredmények. Mert Nagykőrös, Nyársapát és Kocsér termelőszövetkezetei az iszonyú aszály közepette is fennmaradtak, dolgoztak, eredményesen, sőt, nyereségesen. Nézzük tehát kissé bővebben az elmúlt esztendőt, kezdve a kocséri Pe­tőfi Termelőszövetkezet gazdálkodásával. Tárcsázzák a szilit A Mészáros János Tsz-ben megkezdték a szőlőkben a talaj művelését. A szervestrágyát MTZ 50-cg traktor vontatta tár­csával dolgozza be Ficsor János. A képen jól látszik a nem­rég elkészült korszerű szőlőművelésre alkalmas támrendszer, amely azért is előnyös, mert a traktor könnyedén el tud a so­rok között haladni. Hancsovszki János felvétele Sporthírekor« Váraién pemtvesztes Asztalitenisz-eredmények Cselgáncsban nápss mezőny állt a küzdőtérre A közmondás is úgy szól: ha nagyon jól megy dolgod, elfelejted társaidat, de ha bajba jutsz, akkor az összefo­gásban keresed a megoldást. Aki ismeri a kocsériakat, tud­ja, ők így is, úgy is összetar­tanak, jellemző volt ez rá­juk a múltban is. És az sem elfelejtendő, éppen öt eszten­deje annak, hogy az akkori két termelőszövetkezet tagsága az egyesülés mellett döntött. Az évek egyre dinamikusabb fej­lődést hoztak, jelentősen nőtt a tagok életszínvonala, és az sem utolsó szempont, hogy a vezetés és a tagság közötti kapcsolat nyílt és kiegyensú­lyozott Termelőszövetkezeteknél szin­te legfontosabb, de minden­képp alap a földterület minő­sége. Erre még mindig legal­kalmasabb az aranykorona jelzőszám. A Petőfi. Tsz ese­tében ez a szántónál 11,3, míg az összes földre vetítve 10,9, és a nagyság 5471 hektár, ösz- szes dolgozóik száfna 1300 fö­lött van, s ebből tag, alkalma­zott, egyszóval aktív majd 850. Nem a számszaporítás, hanem a tény kedvéért egyetlen adat még idekívánkozik a korok szerinti megoszlásból is: több mint egyharmaduk 30 évesnél fiatalabb. Anyaghiány A termelőszövetkezet — még 1982-ben — optimális előké­szítés mellett vetette el a ga­bonát. A vetések fejlődése má­jusig kielégítőnek mondható, aztán a talaj annyira kiszá­radt, hogy például a rozs nem tudott kötni. J.ombtrágyázás- sal is próbálkoztak, az ered­mény azonban elmaradt. A betakarítás annyiban volt sze­rencsés, hogy a szárításra- ter­vezett költséget teljes egészé­ben megtakarították. A tavaszi vetések is jól elő­készített területen történtek meg, a kukoricák június vé­géig tűrték az aszályt, aztán szemtermésre csak 197 hektár termése bizonyult betakarít- hatónak. Jellemző, hogy úgy a fővetésű, mind a szemes­kukorica teljesen megszáradt, a silókészítés igen nagy menv- nyiségű víz hozzáadásával volt csak elvégezhető. A többi növény is rosszul fizetett, bár megállapítható, hogy az elő­ször termesztett napraforgó megfejelő vetésforgóval jövő­vel rendelkezik a gazdaság­ban. Az ágazat ez évi tervében új­ra helyet kapott az őszi árpa, mert a saját tápboltok ellátá­sa így a legbiztosabb. Az őszi vetések a száraz ősz miatt csak részben keltek ki. A feb­ruár eleji homokvihar is ká­roké' okozott, így ielenleg az őszi gabonák állapota ked­vezőtlenebb, mint egy éve. Mindenképpen fontos is, hasznos is a növényvédelem munkája. Feltételeik általá­ban romlottak, megnehezed­tek a növényvédőszerek be­szerzései, és egyik napról a másikra változnak az árak is Minden munkálathoz időben foghattak, s az elmúlt évinél többször vették igénybe a he­likoptert, amit a vetésszerke­zet-változás indokolt, meg az, hogy így nincs taposási kár. A műtrágyaszórás is jól si­került, ez az első év, hogy a csatlakozó soroknál nincsenek csíkok. Az igényes munka a gépkocsivezetőket dicséri. Ki­emelt szerepet kapott a szer­vestrágyázás is, itt megint csak a kiszórás a nehézkes. Ezen úgy könnyítettek, hogy robbantásos eljárással végez­ték el. így a több éves depó- niák is szántóföldre jutottak. Nagy gondot fordítottak a termelésből kivont területek újrahasznosítására. A tanyatel­kek és zárványtelkek műve­lésbe vonásával öt hektárt nyertek vissza, s ezt a folya­matot az idén is folytatják. Kiemelkedő A szőlészetben a növény­ápolási munkákban nagy se­gítséget jelentett a Kossuth Lajos' általános iskola tanulói­nak szorgalmas munkája, a hajtásfűzést a teljes területen ők végezték el. A szüret szin­te kilátástalannak látszott, mi­kor a nyugdíjas tagok siettek a gazdaság segítségére. A fiatalokat szinte megszégyení­tő nagy szorgalommal dolgoz­tak, az ő segítségükkel sike­rült a szüretet időben befe­jezni. Itt viszont a 670- tonna helyett majdnem 900 tonna lett a hozam. Az állattenyésztésben a ko- csériak hagyományosan ki­váló eredményeket érnek el. így a szarvasmarha-tenyész­tésben, az országos tejtermelé­si versenyben immár hatod­szor lettek elsők, s elvitték a termelési nagydíjat is. De a húshasznú marhák is a ka­posvári húsmarha-kiállításon két első és egy második he­lyezést szereztek. Szakember­nek sokat mond az is,. hogy egy liter tejet 34 dkg abrak­ból állítottak elő, s a havi súlygyarapodás borjúnál 29,3 kg, míg növendék hízómarhá­nál 34 kg. Kiemelkedő a szaporulati arány is. Vágóállat-értékesí­tésükben a hizóbikák és üszők szinte teljes mennyiségét exportra küldik Líbiába, Li­banonba, Olaszországba. A juhászat és sertéstenyész­tés eredményei is kiemel ke- dőek, itt a tenyészkos-, illetve tenyészkan-értékesítési ne­hézségek érdemelnek említést. Mindkét törzstenyészetben a tenyészállat-értékesítési gon­dok a tenyésztői munkára ne­gatívan hatottak, Jelentős a termelőszövetke­zet mezőgazdasági mellékte­vékenysége is. Itt a takarmány­keverő üzem munkájáról es­sék szó, egész évben három műszakban termelve igyekez­nek ellátni a közös és a háztá­ji állatállományt. Reklamáció nélkü’ dolgoztak. Az alaptevékenységen kívül fontos a kárpit- és műanyag-, valamint a tésztaüzem munká­ja is. A kárpitüzemek hab­szivacsellátása egyre akado- zóbb. Pedig a termékekkel a megrendelők meg vannak elé­gedve, rövid a gyártási szállí­tási határidő. Például a Kitty gyermekbútorból csak egy ki­állítás alapján egyből 400 gar­nitúra gyártása látszik bizto­sítottnak. A műanyagüzem is komoly anyaghiányokkal küszködik. Az új pohárgyártó gépsor ter­melése 1983-ban jelentős lett. Ebben az évben vállfával, für­dőszobai lábráccsal, meggy­magozógéppel, különböző háztartási tálcákkal jelennek meg a piacon. Együttműködnek A szárazípsztaüzemben sok­szor még a szabad szombaton is dolgoztak, a nyújtott mű­szakok mellett, az igényeket — amelyet a rendkívül jó mi­nőségű gyártmányuk hoz — így sem tudták kielégíteni. A gazdasági eredményeken túl, lényeges a kulturális kö­rülmények ismertetése is. Ez is szerteágazó, de mindenkép­pen érdekes, hogy a csehszlo­vákiai Krizanovi Termelőszö­vetkezet mellett együttműkö­dési szerződést kötöttek a Farnadi Egységes Mezőgazda- sági Termelőszövetkezettel. így vendégül láttak 40-40 fős és Fámádról még 25 fős vezetői látogató csoportot, s a viszontlátogatáson felül 94 dolgozót nyolc hozzátartozóval tudtak kiküldeni. Eredményes a Sahy Mezőgazdasági Szak­iskolával kialakított együtt­működésük is, akik még a ja­vítási munkákban is részt vettek. Ügy véljük, érthetőbb, ha csak most írjuk ide, a kocsé­ri Petőfi Termelőszövetkezet tavaly 106 százalékra teljesí­tette árbevételi tervét, 462 millió forintra... A villanyvasaló nyomában gőzfelhő szökken a magasba, amint végigfut az okkersárga vászonnadrág szárán. Oda- vissza, majd a levegőben röp­pen egyet a ruhadarab, s va- salatlan oldalával terül a for­ró szerszám alá/ Megismétlő­dik a művelet és a tükörsimá­ra élezett pantallót már c&o1* magolják, helyét újabb váltot­ta fel a vasalódeszkán. Ez így megy egész nap, héitről hétre. Gépe pihen Azaz, hogy csak a „hivatá­sos” vasalók kezében nem pi­hen soha a gép, mert a bo­szorkányos gyorsaságú fiatal­ember, kinek mozdulatait kö­vetni próbáltam, csak vendég most a befejező részlegben. Igazi munkahelye a szomszé­dos varróműhely. Gépe is ott áll, egyedül pihen a sok züm­mögő masina mellett, a gaz­dát hiába várja, rá a vasa­lásnál van ma szükség. Szaszkó József ugyanis fér­fiszabómester, s ahogy ezt mondja, látszik büszke rá, nem is kicsit. Látatlanból ítél­ve bizonyára gyenge fájú cér­navitéznek képzelem, furcsál­lom hát, hogy a jól megter­mett ember éppen e foglalko­záshoz kötődött. Családi ha­gyomány, szülői kényszer, próbálom hozni a magyaráza­tot. Nem, nem, szó sincs ilyes­miről, maga választotta már fiatalon, így döntött. Kocsér közel van, de mégis Tonázsfogi beszámoló A városi tanács vb titkársá­ga értesíti a lakosságot, hogy Bencsik Géza a 14-es és Antal László a 18-as választókerület tanácstagja március 12-én, hétfőn délután 8 órakor a kon­zervgyár bemutatótermében tanácstagi beszámolót tart. Piaci híreit A hét végi havas, csapadé­kos, hideg időben a felhoza­tal és a forgalom is kicsi volt. Kocsis piac most nem is volt, a baromfipiaco-n csak tyúkot és tojást árultak. A háztáji szemesterménypia- con csak két árus volt. A bú­zát 6 és a kukoricát literen­ként 7 forintért mérték. A gyümölcs- és zöldségpia­con az alma 7—15. a körte 20, héjas dió 30, kelkáposzta 16— 18, fehér káposzta 12—14, sa­vanyú káposzta 20,. petrezse­lyemgyökér 18—20, sárgarépa 12, a karailábé 16, a zeller 30, a vöröshagyma 12, a lila hagy­ma 18, a fokhagyma 50, a ve- gyeszöldség csomója 6 forin­tért kelt. Vetőburgonyát egy kereskedő 9, másik az étkezési burgonyát 6,90 forintért árulta. A termelők az étkezési bur­gonyát 11—12 forintért adták. A malegágyi áruk sorában az uborka 80, a gomba 100, a sós­ka 65—90, a zöldpaprika da­rabja 5—6. a retek csomója 6 forintért kelt. A 'baromfipia­con a tyúk párja 200—250, a galamb darabja 25, a tyúkto­jás 1,80—2 forintért kelt. Keddtől Ebek péfGsfássa A Pest megyei Állategész­ségügyi és Élelmiszer Ellenőr­ző Állomás értesíti a lakossá­got, hogy az ebek veszettség elleni pótoltását március 13- án, kedden reggel 8—10 óráig és március 16-án pénteken reggel 8—10 óráig az állatorvo­si rendelőben végzik. Színház es A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor Jézus Krisztus, az embernek fia. Ódry-bérlet. Hétfői műsor A Katona József Színházban este 7 órakor, Jézus Krisztus, az embernek fia. Bérletszünet. A Kelemen László Kamara- színházban este 7 órakor, Ve- tületek. Bérletszünet. messze ahhoz, hogy napjában kétszer is végig kelljen utaz­ni. Odahaza talán nincs szük­ség férfiszabóra, amiért elő­ször Cegléden, majd Nagykö­rösön lelt munkahelyre? Az ügyes mesternek ott is lenne helye, csak hát Szaszkó Jó­zsef nem vágyik a maszek műhely magányára. Azt mond­ja, ki sem bírná, a közösség­hez, a munkatársakhoz na­gyon ragaszkodik. Helybenhagyó a többiek bó- logatása, Jóska valóban sze­ret itt lenni, ez az igazság. Jó, jó. de keresete bizonyára nem 3800—3900 forint lenne, mint a NÍVÓ Ruhaipari Szövetkezet műhelyében. Ezt ő sem cáfol­ja. mint ahogy Kiss Mária, a tavaly nyáron jött fiatal mun­katárs is elismeri, az ő 3 ezer forintiát másutt nevetve meg­keresik a hasonló korú szak­munkás lányok és ráadásul nem kell fájós derékkal, sai- gó háttal sörnvedezniük a gén mellett "ee<?el hattól negyed négyig. Eddig tart ugyanis a munkaidejük, ennek árán leg- a'ább nekik is szabad a szom­bat. . Minél többet Már nem sokáig lesz ez így, amint hírlik, az év közepétől a NlVO munkásai Is áttérnek a heti 40 órára. Rájuk fér, mert bizony fárasztó az ilyen testhelyzetű munka, de egyi­kőjük sem panaszkodik. Igaz, Kiss Mária még alig .an túl Az elmúlt napokban több asztalitenisz-versenyen szere­peltek különböző színhelyeken játékosaink. Az NB Ilí-ban: Nk. Kinizsi —Makói Spartacus Vasas 8:8. Nk.: Erdey (3), Szakács (3), Varga (2), Pörge Z. A szoros mezőnyben kissé váratlan a hazaiak pontvesztése. Megyei férfi csapatbajnok­ságban. Nk. Kinizsi II.—Gödöl­lői SC 14:6. Biztosan győztek a helyi tartalékok; dr. Domokos 4, Szakács 4, Juhász 2, Pörge Z. 1 egyéni, Pörge Gy.—Ju­hász 2 és Szakács—Pörge Z. 1 páros játékot nyert. Gödöllői SC ifi—Nk. Kinizsi ifi 9:1, a sokkal jobü vendégektől a be­csületpontot Nagy szerezte. A megyei rt'ői ’c'S&pátb'áWcJk- ság tavaszi nyitányán. Monori SE—Nk. Kinizsi 7:3; Pomázi (2), Holló, Margitai és Pomá­zi—Holló (1) összeállításban az őszinél szorosabb volt az ered­mény. Monori SE ifi I.—Nk. Kinizsi ifi 10:0, az ellenfél jobb volt. Nk. Kinizsi ifi—Monori SE ifi II. 10:0, játék nélkül, a vendégek sportorvosija ugyan­is lejárt. A KSZDSZ országos meghí­vásos versenyét Budapesten rendezték, amelyen a 21-es a kezdeti benyomásokon. Itt a körösi műhelyben is mindent megteremtettek, ami a mun­kához kell, jó gépek, friss le­vegő, kellően világított kör­nyezet és nem utolsósorban jó kollektíva. Amikoi’ az Arany János meg a November 7. brigádot emle­getjük, akkor mindannyiójuk- ról szólunk, kivétel nélkül mindenki brigádtag. Társadal­mi munkában eljárnak isko­lákba, óvodákba, függönyt szegnek, vagy kerítést feste­nek, a legfőbb vállalásuk mégis az, hogy minél többet és jobbat varrjanak meg a szép ruhákból, dzsekikből, esőkabá­tokból, nadrágokból, ha pedig nagyon sürget a szállítás, a szabad szombat sem lehet aka­dálya a ráhajtásnak. Persze odahaza sincsenek híjával a munkának. Járja az országokat A fárasztó műszak után azonban kinek-kinek valami­lyen hobbi ad pihenést. Szasz­kó Józsefnek például a ker­tészkedés, de jobban szeret vi­lágot látni Volt már Görög-, Török-, Spanyol- és Olaszor­szágban. Csehszlovákiában és az NDK-ban. Élményeiből azután munkatársai is része­sülnek, amikor a varrógép zümmögésétől kísérve mesél nekik, tervezgetve közben a következő utazást. Miklay Jenő Volán Vállalat nagykőrösi dol­gozói is szerepeltek. Férfi egyéniben (62 induló): az erős mezőnyben Rákosi Lajos érté­kes harmadik helyezést ért el, Strifler pedig a legjobb 32-ig jutott. Vegyespárosban (16): Pomázi Zsuzsa—Strifler Al­bert kettős nagyon jó játékkal szintén harmadik lett. Női egyéniben (16): Pomázi Zsu­zsa a 8 közé került. A városi Volán Kupa 3-as csapatmérkőzés újabb ered­ményei. A konzervgyár Ií-es telepi KISZ-kiubban: Kon­zervgyár Ií-es telep A—Kon­zervgyár Ií-es telep B 5:3; a gimnáziumi tornateremben: Gimnáziumi felnőttek—Gim­náziumi diákok 5:0. ...........Teniszhírek Nk. Kinizsi—Ceglédi VSE 2:1. A Petőfi tornacsarnokban játszott barátságos fedettpá­lyás teniszmérkőzésen a körö­siek győzelmeit Pallai, illetve a B. Tóth—Zsikla páros sze­rezte. E sportág híreihez tar­tozik, hogy Fleischmann Já­nost a Pest megyei Tenisz Szö­vetség vezetőségi tagjává vá­lasztották. Cselgáncssiker A tatabányai országos ifjú­sági II. korcsoportos (15 éve­sek) cselgáncs rangsorverse­nyén igen népes mezőny állt küzdőtérre: 32 szakosztály há­romszáz sportolója vetélkedett. A 83 kg-os súlycsoportban (13 induló között) Cselóczki Attila (Nk. Kinizsi) derekasan helyt állt: az erős mezőnyben az előkelő harmadik helyen vég­zett.. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Kini­zsi II.—Váci Izzó MTE II. és Nk. Kinizsi ifi—Váci IMTE ifi megyei férfi csapatbajnoki mérkőzés. Torna Petőfi sportcsarnok, 7 óra: a középiskolás bajnokság terüle­ti férfi-; Toldi sportcsarnok, 7 óra: a középiskolás bajnokság területi női döntője. S. Z. Bombanő. Színes, szinkroni­zált amerikai vígjáték. (16 éven felülieknek!) Előadás 3, 5 és I órakor. A stúdiómoziban Rézsarkantyú. Színes, ma­gyar mesefilmsorozat fél 4-kor. Szerelem receptre. Színes szinkronizált szovjet filmvíg­játék, fél 6-kor. Hétfői műsor Dutyi dili. Színes, szinkroni­zált amerikai filmvígjáték. Előadás 5 és 7 órakor. Fölíámadott a tenger. Ma­gyar történelmi film, fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagyköröst Hitte!. B. O. A közösséghez ragaszkodik A varrógép zümmögésétől kísérve

Next

/
Thumbnails
Contents