Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-26 / 48. szám
I*Esr , Wi.lf.7 1984. FEBRUAR 26., VASÄRNAP Az alap: a hozomány... Kooperációs partner kerestetik ■■■A HÉT HÍRÉBB NYOLCASOK ® A gazdasági vezetők kétnapos országos konferenciájának Pécs adott otthont. ® Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete központi vezetősége az idei feladatokat tárgyalta meg. @ Kaposvárott könyvkötő kisiparosok országos kiállítása nyílt meg. ® A Hazafias Népfront Országos Tanácsa honismereti bizottsága az amatőr helytörténészek tevékenységét tekintette át. ® A hét híre az is, hogy a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesületben kerekasztal-megbeszélés témája volt a negyvenórás munkahét. Egy évtizeddel ezelőtt a kooperáció még olyan bűvös szónak számított, mint manapság az innováció, a marketing. Fogalom, amit megoldásként mindenre rá lehetett húzni. Kooperáltunk a szocialista országokkal, majd ismert tőkés cégekkel. Aztán az egész valahogy kiment a divatból, s ha egyáltalán felemlegetjük, akkor is mindenkinek a téeszek, kisszövetkezetek melléküzem- ágai jutnak eszébe. Ötvenöt partner Mikor Lukácsi Gábort, a Csepel Autógyár termelési igazgatóját felhívtam, mondván, hogy a kooperációról szeretnék írni, félig tréfásan, félig komolyan kérdezte: Reklámot akar csinálni a kooperációnak, vagy bemutatni, hogy mennyire nem tudunk együtt dolgozni? Mert ez utóbbira a Csepel Autógyár nem jó példa. A Csepel Autógyárnak jelenleg mintegy 50—55 kooperációs , partnere van, ebből 45 állandó. S még egy kis statisztika: a 45 kooperátor fele ipari nagyvállalat, mint például a Magyar Acélárugyár, vagy a Dá- nuvia. A 40 százaléka termelő- szövetkezetek melléküzemága, többek között az Örkényi Béke Tsz-é, a Bácsboikodi Aranykalászé. Így tehát a Csepel Autógyár partnereinek mindössze 10 százaléka kerül ki a tulajdonképpeni háttéripari funkcióra létrehozott ipari szövetkezetek közül. S akkor ide sorolom a kaposvári Mezőgép vállalatokat, a budapesti Járműjavító Szövetkezetei is. Pótkocsi-fenékvázak, precíziós öntvények, a Csepel Autógyár speciális tartálykocsijaihoz a felépítmények, a lengőkarok, a kipufogórendszerhez távkapcsoló, a fékrendszerhez csatlakozók — csak példa arra, mi mindent készített az autógyár kooperációban. S csupán egyetlen adat még: a Csepel Autógyár évente másfél millió normaórának megfelelő munkát „helyez ki” más vállalatokhoz. Hol a háttér? Egyértelmű, hogy kooperációs partnerra ott van szükség, ahol a gyártó saját kapacitása szűk, vagy aminek a gyártására kapun belül egyáltalán nincs lehetőség. Csakhogy! Míg a felszínen úgy tűnik, hogy nő a vállalkozók száma, ezalatt az az igazság, hogy igen nehéz minőségben, árban, határidővállalásban, mennyiségben is megfelelő partnert- találni. — Előfordult, hogy egy téesz vagy szövetkezet — némi túlzással persze — egy szöggel és kalapáccsal akart autóbusz- ' alvázak gyártására vállalkozni. Gyakran hiányzik a vállalkozási kedv mellett az a reális háttér a jelentkezőknél, amire mi valóban számíthatnánk — mondja Lukácsi Gábor, a Csepel Autógyár termelési igazgatója. Kollégájával, Serdeán István kooperációs osztályvezetővel együtt beszélgettünk — Az elmúlt két-három évben alakítottuk ki a kapcsolatainkat véglegesen. Partnereink korrektek, és mi is azok vagyunk velük szemben. A probléma az, hogy — bár erkölcsileg támogatjuk ezeket a cégeket — a fejlesztésben nem tudunk nekik segíteni. A nagy- vállalatok általában nem adhatnak át saját fejlesztési alapjukból a szövetkezeteknek, még akkor sem, ha az ottani fejlesztés végül az érdekeiket is szolgálnák. — önök, ha nem is könnyen, de találhatnak másik gyártót, ám ha visszavonják az adott szövetkezettől a megrendelést, akkor annak léte foroghat kockán. Bővíti a kört — A kiszolgáltatottság — mert ha már beszélünk róla, nevezzük nevén a gyereket — igenis ösztönző. Öt-tíz éve működünk együtt mai szállítóinkkal, és kapcsolatainkat teljes mértékben a kölcsönös érdekek alapján a kölcsönös bizalom jellemzi. Üj partnerre a Csepel Autógyárnak persze nemcsak akkor lehet szüksége, ha egy régi már nem felel meg, hanem folyamatosan bővíti is ezt a kört. Az új partnerszerzés gyakorlati menete is érdekes: — A kooperációs osztályon rendelkezünk egy olyan adatbankkal, ami tartalmazza, hogy hol, mit gyártanak, mit gyárthatnának. De bejönnek hozzánk az utcáról is sokan, hirdetésre jelentkezve. Mindenekelőtt arra vagyunk kíváncsiak,. milyen „hozománnyal” rendelkezik a ,,menyasszony”, megfelelő-e a technikai felkészültsége. A helyszíni szemle után konkrétan megmondjuk, mit kérünk, és ajánlatot várunk. A másik vállalat, szövetkezet ezek után közli feltételeit (például, hogy 'anyagos vagy anyagmentes munkát vállal-e stb.), és ha megegyezünk, megkötjük a szerződést. — És ezzel vége? — Szó sincs róla. A legjobb házasság is felbomlik, ha nem ápolják. A „kölcsönös bizalom” alapja, hogy ismerjük egymás erényei mellett bajainkat is. A Csepel Autógyár 55 kooperációs partnere közül az Örkényi Béke Termelőszövetkezetet kerestük meg. Nem egészen véletlenül. A Csepel Autógyár szakemberei ugyanis nagyon elégedettek munkájukkal, együttműködésük több mint egy évtizedes. Tizenhét éve még az Ikarus SiZámára kezdtek távkapcsolókat, kipufogó- rendszert, ventillátorgyűrűket gyártani, ezeknek „profilgazdái” lettek, s a 200-as családhoz a dokumentációtól kezdve az utolsó darabig ma már csak ők csinálnak ilyen típusú alkatrészeket. A Csepel Autógyárral a Béke Tsz 1972-ben kezdett el együttdolgozni. Ma már a lakatosipari ágazat 110 millió forint körüli éves árbevételéből 80 millió forint innen származik. — Akár ,egy ér, amelyből folyó lesz, úgy fejlődött idáig ez a kapcsolat — mondja Szől- lőssi Sándor főágazat vezető. — Felszerelésünk mintegy 10 millió forint értékű berendezésből áll, valamint 160 fizikai munkás, az üzemvezetőkkel együtt 4 mérnök, ez a stáb, Garancia nincs — A Csepel Autógyár minden év augusztusában megrendeli a következő évre az alkatrészeket. Bármi adódjék is, teljesítjük a tervet. Nagyon kell igazodnunk az ő termelésükhöz, ezért minden hónap végén egyeztetünk a következő harminc napra. Több típusú távkapcsoló és alváz van. Amikor valamelyik gyártásával az autógyárban gond van, természetesen átállunk. Akár né. hány óra alatt, hiszen kisebb szervezet lévén rugalmasabbak vagyunk, mint a törzsgyár. — Van-e valamilyen garanciájuk arra, hogy a Csepel Autógyár jövőre is leköti a kapacitásukat? Nem kiszolgáltatottak-e azáltal, hagy az árbevételük döntően ebből a kapcsolatból származik? — Egyrészt maga a szövetkezet természetesen nemcsak a lakatosrészlegből áll. Másrészt némi biztosíték az, hagy profilgazdái vagyunk a termékeknek. De nincs semmiféle garanciánk. Ezért is próbálunk mindig egyebet is gyártani mellette, most például gyermekjárókát, ás van saját termékünk is, például a rozsda- mentes, saválló nillangószelep. Eller Erzsébet Az 1983—84-es tanévben új szakmai tagozattal bővült a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. A felhívás, mellyel tanulókat toboroztak eredményesnek bizonyult, az egész országból jelentkeztek fiatalok a vegyi- és élelmiszeripari gépszerelő szakmára. A képzés négyéves és a szakmunkás-bizonyítvány mellett érettségit is nyújt. A a iskola korszerű, magas színvonalú elméleti és gyakorlati oktatást ad és a végzett tanulók az élelmiszeripari gépgyártás területén és az élelmiszer-ipari vállalatoknál helyezkedhetnek el. Ennek jelentőségét nem kell különösen hangoztatni, hiszen az élelmiszeripari speciális igények megkövetelik a képzett szakember gárdát. Az első ilyen osztály, első félévének végeztével, már jól körvonalazható az iskola kezdeti tapasztalatainak mérlege. Dr. Bognár Gyula igazgató az előzményekről elmondta: — Éddiig csak névleg szerepelt ilyen tagozat, de a valóságban a vegyipar számára képeztek szerelőket. Kifejezetten élelmiszer-ipari gépek gyártásában és javításában jártás szakember-utánpótlás nem volt. A Mezőgép kecskeméti és monori gyára kezdeményezte a megyénél, és kérte meg iskolánkat, hogy vállalkozzunk ilyen irányú ^szakmunkás-nevelésre. A Pest megyei Tanács jelentős anyagi támogatásával és a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium jóváhagyásával megindult az oktatás. Tantermet, eszközöket és szaktanárokat az iskola meglevő keretéből tudtunk biztosítani. Hatszáz diákot befogadó kollégiumunkban akadt hely a más városokból, községekből jelentkezőknek. Az élelmipzeripar-i gépszerelő ágazat vezető szaktanára, Ferkó Gyula szerint — ma már minden szakmához elengedhetetlen a gépészgyakorlat. Külön öröm, hogy — míg korábban a gépészet csak kiegészítő tantárgyként szerepelt az élemiszeripari szakoktatásban — a most megindult képzés kizárólag gépészeti jellegű és erősíti a műszaki szemléletet az iskolában. — Bár az általános gyártási és szerelési ismeretek alkotják a tanulás alapját, van egy sor olyan előírás, ami az élelmi- szeripari gépeket megkülönbözteti a többitől. Hogy csak A Május 1-ben Így műszakistul a kismamák A Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárában egyre népszerűbb a dolgozók körében az egy műszakban dolgozó kismamaszalag. Most nyolcvan asszony dolgozik itt, s készíti az átmeneti kabátokat. A hónap végéig 3 ezer darabot kell legyártaniuk. A képen Varga Ger- gelyné vasalás közben. Barcza Zsolt felvétele egy példát mondjak; a sütőiparban a gépeket, ott, ahol a termékkel érintkezik, kizárólag étolajjal kenik, mást nem használhatnak. A meglevő tanműhely az első osztály számára még elegendő az alapvető gyakorlati tudnivalók elsajátításához, de a későbbiekben már nem. Ezért egy új tanműhely építéséhez kezdtek az intézet udvarán. Már áll a létesítendő csarnok vasváza, a gyerekek több ezer óra társadalmi munkával segítették az alapok lerakását. A Mezőgép, a Nagykőrösi és Kecskeméti Konzervgyárak, meg a többi vállalat, amelyeknek szükségük van élelmiszergép-szerelőkre, ebben az évben a Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Minisztérium szakmunkás-képzési alapjából „kiegészíthetik” saját anyagi eszközeiket, hogy a tanműhely építésének befejezését meggyorsítsák. S. E. Tavaly hozzávetőlegesen hatezer családi ház építésére kértek engedélyt Pest megyében, 1000—1500-ra tehető a telepszerűen, de szintén hagyományos anyagokkal tető alá hozott lakások száma. Idén sem lesz kevesebb, sőt a szakemberek ennek éppen az ellenkezőjét kalkulálják. Vajon lesz-e elegendő építőanyag? — érdeklődtünk Tu- nyogi Andrástól, a Budapest környéki Tüzép kereskedelmi igazgatójától. Az elmúlt esztendőben a tégla, a nyílászárók és a vasbeton gerendák szerepeltek a hiánylistán, s a helyzet idén sem lesz jobb. A gyárak nem tudnak lényegesen többet előállítani, kapacitásaikat már most is maximálisan kihasználják. Ennek érdekében a kormányzat bértámogatásban, s más kedvezményekben is részesíti a vállalatokat. A kereskedelem ezért import segítségével, kisüzemi és kisipari gyártással igyekszik javítani a választékon. Téglát, cserepet, gázszilikát falazóblokkot például Csehszlovákiából, AusztIVIeSSZí múltban gyökerezik a küzdés, legyen szabályozott, meghatározott a munkaidő. Ma sem történelmi emlék e harc; a világ sok országában még mindig meghatározatlan a munkanap hossza. Az első törvényt Angliában hozták az ún. normál munkanapra, 1847- ben, tizenegy órában állapítva meg annak idejét. A ma fejlett tőkés országoknak nevezett államokban a huszadik század elején vezették be — nagy harcok árán — a nyolcórás munkanapot. A tőkések nem a szív szavára hajlottak, hanem annak a fölismerésnek engedtek, hogy a munkaerő újratermeléséhez elengedhetetlen bizonyos mennyiségű — egészségügyi módszerekkel is kimutatható — pihenőidő. Magyarországon az első világháború után kezdődött meg az áttérés a 48 órás munkahétre, de 1940-től ismét általános lett a 9—10, némely hadiüzemben a 11—12 órás munkanap. A Magyar Népköztársaság Alkotmánya VII. fejezete 55—56. paragrafusa volt azután az a dokumentum, amely végérvényesen emberi joggá tette a meghatározott munkaidőt. A heti negyvennyolc óra — az egészségre káros vagy a rendkívül nehéz munkát követelő helyeken már az ötvenes évektől mód nyílt az ennél kevesebbre — foptos. vívmányként vonult be jogaink közé. A 44, majd a 42, most meg a 40 óra már szinte külön említést sem kívánó természetesség az emberek többsége számára. Egy 1896-ban megjelent tudományos cikkben — amely a munkások törekvéseit kívánta összegezni — ez olvasható: a munkanap remélhető „szabályozása tekintetében meg kell különböztetni a gyermekek és a női munkások, valamint a felnőtt férfimunkások munkaidejét, az éjjeli és a vasárnapi munkát, továbbá, hogy a munkásnak adassák minden héten egy pihenőnap”. Néhány esztendeje még — 1980-ban — a megye iparában foglalkoztatottak kilencven százaléka heti 44 óra teljesítésére volt kötelezett, tavaly viszont ez az arány — nem tévedés, nem elírás — 0,2 százalékra csökkent. riából és Jugoszláviából vásárolunk. Különböző nyílászárókat is beszerzőnk ugyanezekből az országokból. A Pest megyei Tanács építési osztálya azon igyekszik, hogy falazóblokk gyártására találjon vállalkozókat, a Tüzép pedig számos megyei céggel, például a dabasi Agroéppeí gyártat nyílászárókat, másokkal kerítésoszlopokat, födémelemeket. De mindent egybevetve, a kínálat mégis még mindig alatta marad az igényeknek. Gyógyír a lakásépítőknek, hogy a Tüzép a közületekkel és a hétvégiház-építőkkel szemben ' az otthonalapítókat részesíti előnyben, így nem kell attól tartaniuk, hogy nem tudják felépíteni lakásukat. Ezért a telephelyeken már most is lehet előjegyzést kérni, egy hónap múlva pedig a teljes épületre anyagbiztosítási' szerződést kötni. A hiányhelyzet lehetőséget teremt a protekciózásra és a visszaélésekre. A Budapest környéki Tüzép rendszeres ellenőrzéssel igyekAz általános jellemző a 42— 43 óra, de a dolgozók egyhar- mada 42 óránál is kevesebbre kötelezett volt. Ma minden kétszáz foglalkoztatottból akad egy, akinek 44 óránál több a törvényesen előírt munkaideje, igaz, a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, a vízgazdálkodásban ez az arány valamivel magasabb. Figyelmet érdemel továbbá az is, hogy az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben viszonylag jelentős — a megyében 11 ezer fő felett van — azok tábora, akik nem teljes munkaidőben vállaltak elfoglaltságot, többségük fizikai állományú. Á valamikor egységes kép napjainkra tehát meglehetősen változatosra rajzolódott át — mert a megyében lelni olyari munkaköröket, beosztásokat, ahol 38 órából áll a munkahét, s olyat is, ahol a havi óraszámot tartják nyilván, mivel a heti elosztás annyira egyenlőtlen —, s jó ez a sokszínűség. Jó, mert abba az irányba mutat, ahol már nem a letöltött idő, hanem a teljesített feladat méri, minősíti a munkát, a munkavállalót. Furcsán hat viszont az a sokszínűség, amelyet az iparfelügyelők jelentése tár elénk, ök voltak azok, akik 1887-ben és 1888-ban, hazánkban első ízben összegezték a munkaidő nagyságát. A felmérés szerint nyolcórai munkaidő négy, Ri- lencórai 154, tíz és fél órai 117, tizenegy órai 157, tizenegy és fél órai 66, tizenkét órai 231, tizenkét és fél órai hét, tizen-1 három órai 30, tizenhárom és fél órai munkaidő 8 üzemben volt, míg 136 gyárban ún. bizonytalan munkaidő érvényesült, azaz a tulajdonosok tét- szésük szerint váltogatták annak hosszát. Mégis,' e képtelen állapotok ellenére is, nagy dolog volt bekerülni valahová ... Ma viszont, az éppen friss, vagy még be sem vezetett negyvenórás munkahét is soknak tűnik némelyeknek; rövidítgetik, el-ellógnak még ebből is. Ami elkerülhetetlenné teszi a kérdést: vajon még mindig a munkaidő lenne sok, avagy itt, ott. amott a munkafeladat kevés?! , Mészáros Ottó szik elejét venni az ilyen panaszoknak. Mit tegyenek azok, akiknek csak néhány tucat téglára van szüksége javításhoz, kémény- építéshez? A tégla ugyanis korábban a gyárból egyenesen a telkekre utazott. A Tüzép vezetői szerint azon igyekeznek, hogy a telepeken is legyen építőanyag, s azokat is ki tudják szolgáni, akiknek csak kis tételre van szükségük. Nem szolgálhatunk ugyanilyen jó hírrel a garázs- és hét- végiház-építőknek. Előfordulhat, hogy nekik nem jut megfelelő tégla, cserép. Ha sürgősen szeretnének túllenni a munkán, vásárolhatnak faházat vagy betonból készült, meglehetősen olcsó, alapot sem igénylő kész garázst. Dunaújvároson, Székesfehérváron és Budapesten is nyílt, illetve nyílik lakásépítők boltja. a budaörsi után tavasztól pedig Érden is működik a Tüzép Fészek áruháza, ahol szintén hozzájuthatnak a vásárlók a különböző építőanyagokhoz. Cs. A. Cseppek és aromák A Szllasmcnti Termelőszövetkezet csepp- és aromakészítő üzemében az elmúlt évben 50 millió forintért állítottak elő különböző cseppeket és aromákat. Az innen kikerülő 30 féle csepp- készítményből a legismertebbek: a kamillacsepp, kakukkfű, zsálya, a sport tonik-keverék. Barcza Zsolt felvétele Élelmiszergép-szerelő iskola Gépolaj helyett étolaj Az import sem pótolja a hiányt Első helyen az otthonahpíték
