Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-21 / 43. szám

1984. FEBRUAR 21., KEDD 5 A költségvetés idei tételei Százmillióvá! gazdálkodnak Helytörténeti museum és zeneiskola A városnak és közintézményeinek fenntar­tása mondhatni esztendőről esztendőre mind nagyobb és nagyobb összegeket követei meg. Milliókba kerül az egészségügyi vagy az ok­tatási hálózat finanszírozása, a városgazdál­kodási teendők ellátása csakúgy, mint a köz­művelődés helyi intézményeinek támogatása s a sportélet kiadásainak fedezése. Az elmúlt esztendőben nyolcvannégy és fél millió forin­tot meghaladó összegből kellett gazdálkod­nia a tanácsnak, az idén már több mint 100 millió szükséges azoknak a feladatoknak a megoldásához, melyek a közösségi célokat szolgálják. Ezzel a hatalmas summával ter­mészetesen nagyon körültekintően s főként célszerűen kell gazdálkodni, hiszen a szabott keretek túllépése megoldhatatlan problémá­kat okozna. Arról, hogy melyik terület­nek mennyi pénz jut az idén, a közelmúltban döntött a vá­rosi tanács legutóbbi ülésén. A nagy elosztásnak elsőren­dű szempontja volt: megőriz­ni az ellátás színvonalát az egészségügyben ugyanúgy, mint az oktatásban, közműve­lődésben vagy a kommunális szolgáltatásban, miközben jus- son-maradjon a legszüksége­sebb javításokra, karbantartá­sokra, esetleg felújításokra is. Orvosra, pedagógusra Lássuk azonban részleteiben is, mire mennyit szántak az idén; A város egészségügyi hálózatának finanszírozására kis híján 20 millió forint jut az idén. Ebből a körzeti gyer­mekorvosi szolgálatra egymil­lió kétszázezer, az üzemegész­ségügyi szolgálatra pedig egy­millió 130 ezer forintot ter­veztek, míg az általános orvo­si rendeléseket és gondozáso­kat több mint 9 millióval fi­nanszírozzák. Megközelíti a 6 millió forintot az az összeg, melyet a bölcsődékre fordíta­nak, s a félmilliót, amit a közegészségügyi és járvány­ügyi szolgálatra költenek. Lényegesen nagyobb össze­get igényel az oktatási háló­zat, hiszen több mint két és fél ezer iskolás tanításáról van szó: az előirányzott har­mincnyolc és fél millió forint­ból a pedagógusok, bérezése mellett tekintélyes tételek jel­zik az oktatás tárgyi feltéte­leinek javítását, s mintegy 11 millió 200 ezer forint a nap­közi otthoni ellátás költségeit. Az idén majd két millió jut a mindennapi kiadásokon felül felújításra is; a Damjanich úti iskolában például cserélni szándékozzák a tantermek parkettjét, korszerűsíteni a villamos berendezéseket, a Ságvári iskolában pedig a pvc-padlóburkolatokat cseré­lik ki részben, meg a tetőszer- kezet szigetelését. A főelosz­tó áthelyezését és teljes fel­újítását is tervezik. Emellett sor kerül a mostani tanács­háza felújítására és átalakí­tására is, hogy a helytörténe­ti múzeumnak s egy zeneisko­lának is helyet adhassanak az épületben. Sport, kultúra együtt Jelentős változásokra került sor a kulturális intézmény- hálózatban: a Barátság műve­lődési központ és könyvtár önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott objektummá vált, s ehhez integrálódott (csatla­kozott) a városi sportközpont is. Az egyesített kulturális és sportközpont működéséhez a tanács 5 millió 800 ezer fo­rintot tud adni, meglehetősen kevés az óriásintézffnény fenn­tartására, üzemeltetésére. A tervek és elképzelések sze­rint — miután mindkét köz­pont sokak közös beruházásá­ban épült fel — a fenntar­tásról is közösen lehet csak gondoskodni. A felsorolt költségvetési té­telek harmadik formájából tu­lajdonképpen a város kom­munális ellátása részesedik, még pedig ugyancsak jelentős összegekkel. Az utak karban­tartására és esetenkénti meg­újítására két milliót, a vízren­dezési feladatokra 3 és fél milliót, á köztisztaságra 2 millió 600 ezer forintot, a parkok gondozására több mint 4 milliót irányoztak elő az Idén. Majdnem két millióba kerül a közvilágítás is, s fél­millió forintra lesz szükség a temető megnyugtató fenntar­tásához is. Természetesen még sok ap­róbb kiadási rovat szerepel a tanács költségvetésében: kisebb településfejlesztési fel­adatokra mintegy 700 ezer fo­rintot tartalékoltak, a forga­lombiztonsági intézkedések foganatosítására pedig félmil­liót irányoztak elő. Szociális segélyek S ugyancsak a kisebb ki­adások sorába tartozik pél­dául a gyermeküdültetés, a sportegyesületek támogatása, vagy az ifjúsági célok elérésé­nek segítése. Az elsőre több mint félmilliót, a másodikra 580 ezret s a harmadikra' 50 ezer forintot szánt a tanács. Nem maradt ki a számve­tésből a szociális juttatások köre sem: rendkívüli nevelé­si segélyek címén 100 ezer fo­rintot, rendszeres szociális se­gélyekként több mint 300 ezer forintot, rendkívüli segélyek címén pedig 231 ezer forintot utalhatnak ki az idén a rá­szorulóknak. Ha szerény ösz- szeggel is, de támogatják a házi szociális gondozást. SZÁZHALOMBATTAI gÍQLLH EGYEDI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Február 23-án m Óvárosban Koszorúzás! ünnepség A hagyományokhoz híven az idén is megemlékezik Százhalombatta városa a szov­jet hadsereg és hadiflotta meg­alakulásának évfordulójáról. Az ünnepélyes megemléke­zésre — a hatvanhatodik év­fordulón — február 23-án, csütörtökön kerül sor délelőtt 10 órakor az óvárosi szovjet hősi emlékműnél. Az ünnep­ségen a fegyveres erők és tes­tületek, az MSZBT-tagcsopor- tok és az MHSZ városi veze­tőségének képviselői koszorú­kat, a KISZ városi bizottsága és a városi úttörőelnökség pe­dig virágokat helyez el az emlékműnél. Vidám műsor hétfőn este Farsangi jó hangáját A farsangi mulatságoknak jött el a szezonja, s a vidám szórakozásból úgy tűnik, Száz­halombatta sem marad ki. Er­re utal legalábbis az a nagy­szabású, s alighanem szokat­lanul érdekesnek ígérkező rendezvény, melyet február 27- én a városi sportközpont ed­zőcsarnokában tartanak este 7 órai kezdettel. Rendkívüli műsor; nagyne­vű szereplőkkel s rendhagyó focimeccsel — talán így lehet­ne összegezni ezt az estet. A sportcsarnokba ugyanis egy futballcsapatnyi humorista, rádiós és előadóművész láto­gat el, hogy két órán át kaba- réjelenetekkel és tréfákkal szórakoztassa a közönséget, s aztán, a műsor harmadik órá­jában, szó szerint focicsapattá vagy sehogyan sem Megépül a Duna utca, önerőből? Mostanában mintha mind gyakrabban hangzana el ez a szó: önerőből. Ami alatt nemcsak a saját fizikai erőt, hanem az anyagi terhek vállalását is értjük. Magyarán: a polgár nem vár lakáskiutalásra, hanem belevág saját családi házának fel­építésébe. Nem vár arra, hogy hosszú évek elteltével egyszer majd csatornázzák az utcáját, hanem társulatba tömörülve, s pénztárcáját kinyitva, esetleg még ásót, lapátot is ragadva hozzákezd a csatorna fektetéséhez. Arra azonban, hogy saját költségén építse meg az utcájában az utat. mind ez ideig még nem volt példa. Üdülőtcrülsti ötlet De vajon miért ne lehetné? Főként, ha a kérdést úgy tesz- szük fel: hiszen másképpen nem is lehetne! Mármint út az utcájában __ Az ötlet Százhalombattán Nagy mit a választék A mezőgazdasági könyvhónap megnyitóünnepségét közösen rendezte meg Érd és Százhalombatta. Az érdi művelődési köz­pontban a falúit héten lezajlott eseményen a helyi könyvszol­gálat nagyszabású vásárt is rendezett: mintegy 80—100 új szakkönyv és kiadvány között válogathatott kedvére az érdek­lődő közönség. született, s azon belül is a Du­na utcában. Pontosabban: az itteni háztulajdonosok érdek­lődtek a városi tanácsnál, kapnak-e, s ha igen, mikor, szilárd burkolatot utcájukba? A válasz meglehetősen szokat­lan volt: a tanácsnak nincs pénze erre, ellenben ha a kör­nyékbeliek összedobják a rá- valót, semmi akadálya. Mielőtt bárki felkapná a fe­jén e hír hallatán, néhány dol­got nem árt azért tisztázni. Mindenekelőtt: mennyiben éri meg egy-egy utca lakosságá­nak az önerős útépítés? — Az újabb rendeletek ér­telmében — tájékoztat Magyar István, a városgazdálkodási osztály vezetője — üdülőterü­leten tanácsi fejlesztés címén nem lehet utat építeni. A Du- nafüreden lakók tehát nem is számithatnak a jövőben ilyen munkálatokra. Ellenben ha összefognak, s eay emberként hajlandók az épités költségeit csekken befizetni, akkor a ta­nács a pénz összegyűltével vállalja a kivitelezés megszer­vezését és lebonyoif*ását. Fenntartja a tanács — Mennyi lenne házanként, illetve telkekként a befizeten­dő summa? — Sok mindentől függ, pél­dául a porta hosszától is. A pontos kalkulációt még nem ismerjük, de nyugodtan mond­hatom. hogy nem kerül sok­kal többe, mint amennyit egy- egy megépített út után eddig kellett fizetni közműfejlesztési hozzájárulás cfmén. — Tegyük fel, valamelyik utca lakossága saját költségén megépíti az utat: ki gondos­kodik további fenntartásáról? — Természetesen a tanács. S mivel a tervezéstől a kivi­telezésen át a későbbi fenn­tartásig minden kiadás a ta­nácsot terheli, tulajdonkép­pen nem is jár rosszul az adott utca egy-egy telektulajdonosa, hiszen ezzel ingatlanának ér­téke is növekszik. — E kezdeményezésre van már konkrét jelentkező? — A már említett Duna ut­ca lakossága érdeklődött a fel­tételekről, kérdés azonban, hogy mindenki vállalja-e a költségeket, mert másként nem lehet hozzákezdeni. Legfeljebb úgy, ha a nem fizető helyett a szomszéd vagy valaki más át­vállalja az összeg előteremté­sét. Dunafüreden egyébként hasonló formában a Rákóczi utcában, a Strand utca egyik szakaszán, illetve a Kertész utcában kerülhet sor útépítés­re. Elmondják a részleteket Nos, mindezek után: akinek megéri, vagy aki mindenáron szilárd burkolatú utat szeretne látni portája előtt, a tanács városgazdálkodási , osztályán érdeklődhet az önerős építke­zés feltételeinek részleteiről. alakuljon s a város helyi együttesével megmérkőzzék. íme, a műsor vendégcsapa­ta: Markos György, Nádas György, Nagy Bandó András, Farkasházi Tivadar, Sinkó Péter, Bonc Géza, Lehr Fe­renc, Peterdi Pál, Fejér Zol­tán, Lékay Gábor, Selmeczi Tibor. A rádióból, televízió­ból, kabarészínpadról jól is­mert szereplők műsora bizo­nyára sok-sok vidám percet szerez a közönségnek, s alig­hanem felejthetetlen kétszer 25 perc lesz a meccs is. A ven­déggel mérkőző városi csapat összeállítása ugyanis a követ­kező: Szekeres József, dr. Rálosi Ernő, Tóth István, Tőig Ist­ván, dr. Doleschal Sándor. Porgányi Géza, Sokorai István, Mezei Lajos, Tüske László, Kovács Gyula, Cseh Lajos, Dezsényi István, Versits Fe­renc, Eleki Tibor, Johanidesz István, Palzucs János. A helyi csapat edzője Balázs Gézáné, technikai vezetője Beüti Je- nőné, szer- és kelléktárosa Sokorai Istvánná, pszichológu­sa és szaktanácsadója dr. Ried József — hogy csak né­hány nevet említsünk a tréfás műsorfüzetből. Nem tudni, hogy a mérkőzést ki nyeri majd meg, mindenesetre a vendégek csapatkapitánya, Farkasházi Tivadar erősen bí­zik, hogy nem csak a kaba­réban, hanem a mérkőzés'Vé­gén is nagy tapsot kapnak... Dolgozni csak pontosan, szépen — mondjuk úgy, ahogyan a százhalombattai építkezéseken szokták — érdemes. A pontosan ta­lán még el is hanyagolha­tó, hiszen hol az a határ­idő, amit be szoktak tarta­ni. A szépen annál fonto­sabb. Szépen épül, szokták mondogatni, ez is, meg amaz is, s legfeljebb a szkeptikusok teszik/"hozzá: szép lassan. Hogy azt ne mondjuk, takarosam Takarosán épülget — ki tudja mióta — sok egyéb között a réges-régen beha­rangozott távhőszolgáltatá- si üzem is. Kis híján meg­épült már tavalyelőtt, me­gint csak kis híján átadták tavaly, nem tudni mennyi­vel kis híja lesz az idén. Mindenesetre megkísérel­tük tetten érni (s ha lehet megdicsérni) a lázasan fo­lyó munkát. Hősiesen be kell vallani, kudarcot val­lottunk. ' A tágas üzemépü­letben legfeljebb ha hárman szorgoskodtak: támasztva az ajtófélfát, s üldögélve a majdan szerelendő beren­dezési tárgyakon. Nincs szerencséjük, közölték a szaluk, s mentegetőzésként hozzátették: a többiek ép­pen ide-oda vannak... Fotóriporter kollégánk­kal együtt nekünk tényleg nem volt sok szerencsénk. S ehhez képest mekkora szerencséjük lehet az épí­tőknek, a város pénzét ideinvesztáló tanácsiaknak? Ha egyszer majd ez a be­ruházás is elkészül! Persze elképzelhető, hogy ők is ha­sonló jó tanácsot kapnak ha idelátogatnak, mint mi: ne velünk foglalkozzál, In­kább egy csinos nőt fotózz le... Családi események Névadó ünnepségen vett részt: Holi Ferencnek és Gu­lyás Margitnak Krisztina va­lamint Margit, Imre Árpád­nak és Farkas Piroskának Zsuzsanna, Hídvégi Gábornak és Pilás Ágnes Eiszternek Ani­ta, Farkas Józsefnek és Nagy- Erzsébetnek József, Narancsik Imre Lászlónak és Sebestyén Máriának Mária, Sebestyén Ferencnek és Csavajda Mária Margitnak Ferenc János, Szé- lyes Imrének és Pável Melin­dának Mátyás, Mayer Lajos­nak és Kunze Dagmar Eriká­nak Maximillián nevű gyer­meke. Elhunyt: Zolnai Sándor. »Mii, hol, mikor? Rendezvények. Február 22­én tartja soron következő fog­lalkozását a kismamaklub, délután fél 5 órai kezdettel a Pataki sétányon levő lakó­klubban. Ez alkalommal a já­tékkészítés fortélyaival ismer­teti meg a résztvevőket Bog­dánná Nagy R,ozália. Február 23-án a Spektrum- 1í’ub újabb rendezvényére ke­rül sor a Hotel Oktán műsza­ki klubjában este 8 órai kez­dettel. A klubtagok dr. Vaj­da Máriának, a Néprajzi Mú­zeum munkatársának előadá­sát hallgathatják meg Népi szexológia címmel. Ugyancsak 23-án. majd feb­ruár 27-én összejövetelt tart a sakk-kör is a Pataki sétányon levő lakóklubban. Mindkét al­kalommal délután 4-től este 9 óráig tart a foglalkozásuk. ■■■bSporthírekmm Helyosztó mérkőzések A hetek óta zajló mérkőzés­sorozat, melyet a Téli Kupa kispályás labdarúgóbajnok­ság keretében rendeztek, ezen a hétvégén újabb fordulóhoz érkezett. A városi sportcsar­nokban február 26-án, vasár­nap egész napos program vár­ja az érdeklődőket; reggel 8 órától elsőnek a VI. csoportba osztott csapatok mérkőznek, majd ezt követően megkez­dődnek a helyosztó összecsa­pások, más szóval a keresztbe játszások. A délelőtti órákban tehát az SZKFI, a Készülék és az Er­csi II. csapatok mérkőznek, s ezután esté 6 óráig folytatód­nak — mintegy 16 együttes részvételével a keresztbe ját­szások. Február 27-én 10 órai kez­dettel Teadélelőtt címmel tart­ja újabb összejövetelét a nyug- díjasklub tagsága a lakóklub­ban. Ugyanezen a napon este 7 .órai kezdettel a Hétfő esti ol­vasókör irodalombarátai talál­koznak szokásos foglalkozásu­kon a városi könyvtárban. Február 29-én a kismama­klub újabb összejövetelén te- refere-partit rendeznek dél­után fél 5-től. Kiállítás. Február 22-ig még megtekinthető az a tárlat, me­lyet Vasarely gyűjteményes kiállítása címmel az Iskola- galériában rendeztek, s mely •délelőtt 10-től este 6 óráig lát­ható. SZAKEMBERT KERESNEK A városi tanács művelődési, egészségügyi és sportosz­tálya közép- vagy felsőfokú közgazdasági végzettségű szak­embert keres, aki pénzügyi, pontosabban költségvetési és gazdálkodási munkakörben dolgozna. Alkalmazására az Blsőfokú oktatási intézmények gazdasági ellátó szervezeté­ben kerülne sor. Jelentkezni — írásban vagy személyesen — a Gesztenyés úti óvoda épü­letében lehet. Az oldalt irta: Tamási István Fotó: Hancsovszki János

Next

/
Thumbnails
Contents