Pest Megyei Hírlap, 1984. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
1984. FEBRUÁR 16., CSÜTÖRTÖK A munkaprogram a határozatból fakad Szoros egységben az élettel A technikai-műszaki fejlődés egyik alapja a tudományos kutatómunka, amelyet az MSZMP KB 1969-es határozata szabályozott. A kérdés az, hogy a határozatból adódó tennivalók hogyan válnak, váltak valóra a városban és a környékén levő vállalatoknál, intézményeknél. Elöljáróban szögezzük le, hogy valamennyi gazdasági szervezet és intézmény feldolgozta a határozat célkitűzéseit, s saját munkaprogramot is készítettek. S ez — mint a későbbiekben látni fogjuk — nem szakadt el a gyakorlati élettől, hanem éppen ellenkezőleg azt az utat jelöli ki, amelyen minden érdekelt vállalatnak és intézménynek kellett indulnia, s azóta már jókorát tettek meg. Honnan indultak, s hol tartanak ma? Gyakorlathoz kötődve A vállalati kutatóhelyek természetesen célkutatásokra jöttek létre, feladatuk közvetlenül termeléshez kötődnek. A Buda-Flax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat kutatása a len- termesztés agrotechnikájának fejlesztésére, a betakarítás gépesítésének technológiájára és a másodlagos nyersanyagok hasznosítására irányul. Az Építéstudományi Intézet területe az építőipari műszaki fejlődést szolgáló vizsgálatok és szakértői feladatok ellátása; az építőipari szenkezetgyártó, anyagelőkészítő és -feldolgozó üzemek technológiai tervezése, eljárások, szerkezetek, prototípusok, műszerek egyedi előállítása, valamint alkalmazásuk bevezetése. A Gyógynövénykutató Intézet a biológiailag aktív vagy ilyenné átalakítható növényi anyagoik előfordulását, élettani és kémiai sajátosságait elemzi, ugyanakkor a gyógyszeripar növényi nyersanyag- bázisának megalapozásán fáradozik, és vizsgálja a növénytermesztésben a potenciálisan alkalmazható biológialag aktív vegyületeket. Az Óbuda Tsz a dísznövény szaporítóanyagok vírusmentesítésével, az új vírusok meghatározásával, szerves és szervetlen termesztő közegek, tápanyaghatások vizsgálataival hígtrágya- és szennyvíziszap hasznosításával, új hajtatóháztípusok kifejlesztésével, valamint energiatakarékos eljárások kidolgozásával foglalkozik. Talán ebből a nem teljes felsorolásból is kitűnik, hogy a programok milyen szorosan kötődnek a mindennapi gyakorlati élethez. De — s meg kell jegyeznünk — azok a vállalatok, intézmények, amelyek kutatórészleggel nem rendelkeznek, azok tevékenysége sem mozog légüres térben. Működési területek A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága a megye néprajzával, régészetével, újkori történelmével, valamint mai képzőművészet életével foglalkozik. A Szabadtéri NépEgyéniségekre emlékezve Petőfi barátja Tótfalun N eve elhalványodott ismeretünkben. Ma mér középiskolai irodalomtanításunkban sem foglalkozunk vele, műveit nem, vagy alig-alig ismerjük, sőt talán nevét is alig hallottuk. Egykor pedig Tahitótfalun is élt. Kömlődön született 1815-ben, ahol apja református pap volt. Az apa halála után a család Hajdúnánásra költözött, s Obernyik Károly 1831—32-ben és 1834-től 1837- ig a debreceni kollégiumban tanult. Innét vitte Kölcsey Ferenc unokaöccse, Kálmán mellé nevelőnek. Csekén a nagy költővel való kapcsolat fokozta az irodalom iránti érdeklődését. Az 1840-es évek elején tanítványával Pestre ment, megismerkedett Czuczor Gergellyel, barátságot kötött Petőfivel, s közben ügyvédi oklevelet is szerzett. Tizenhárom évet töltött a Kölcsey család körében. Nem csupán nevelő volt a Kölcsey családnál, hanem író-joggyakornok is Pap Endrével és Győry Dániellel együtt, mikor a Himnusz költője élete utolsó éveiben hatalmas politikai művén, Wesselényi védelmén dolgozott. Mikor Petőfi 1846 márciusában megszervezte a fiatal írók szervezetét, a Tízek Társaságát, Obernyik — az ekkor már ismert író — Tompával, Jókaival és másokkal együtt ennek is tagja lett. Debreceni tanulmányait 1832- ben megszakította, s tanárainak ajánlatára ez év decemberében Tótfalura jött nevelőnek, s itt volt 1834-ig. Egyik barátjának így számolt be erről levélben: „Falura megyek, édes Józsim! — falura! Tudod, hogy régi vágyam ez. Már gyermekéveimben nagy elemem volt a tanítás, ifjú korom óta pedig még inkább kedvesebb foglalatosságom lett; most a nagyobb iskolába kerülvén, nehezen váltam meg ezen szép élettől; mindig csak a nevelői pálya volt a célom, és most egyszerre ebbe módom lett, még mindig úgy, hogy benne másik kívánságom, a falusi lakás is ki volt elégítve." Obernyik haláláig hűségesen kitartott a nevelői pálya mellett Tahitótfalun, és Cseke, Pest, valamint Kecskemét állomáshelyeken. Persze, nem lenne teljes a kép, ha nem ejtenénk pár szót írói tevékenységéről. Irt elbeszéléseket is, de nevét ismertté elsősorban jó meseszövésű drámái tették. A múlt század első felében társadalmi életünk pol- gárosulásával párhuzamosan fejlődött drámairodalmunk. a 40-es esztendőkben az ébredő társadalmi-politikai harcok megteremtették a társadalmi drámát, melyek a kor világát reálisabban mutatták be. Ebben az új műfajban Obernyik Károly is jelentős sikereket ért el. Korszerű demokratikus eszmeiség hatja át darabjait. „Főúr és pór” című műve, melyet a Magyar Tudományos Akadémia 100 arany jutalommal tüntetett ki, a főnemesség és a köznemesség ellentétét mutatja be, hevesen ostorozza a társadalmi igazságtalanságokat és dicsőíti a reformeszméket. A Nemzeti Színház is elfogadta előadásra a darabot, de a cenzúra megakadályozta akkori színrevitelét. Halála évében írta befejezetlen történelmi drámáját, a Brankovics Györgyöt. A művet barátja, a 48-as Bulyovszki Gyula fejezte be, illetve egészítette ki ötfei- vonásosra. Ezt Egressy Gábor átdolgozta, kinek egyik legkedvesebb szerepe éppen ez volt, s 1866. július 30-án a színpadon e szerep közben esett össze, és néhány óra múlva meghalt. Erkel Ferenc Brankovics György operáját ugyancsak Obernyik szövegére szerezte 1874-ben. A tragédiát 1856-tól a kiegyezésig. 1867-ig. huszonhétszer adták elő a Nemzeti Színház művészei. A magyarok és szerbek egykori jó viszonyának felelevenítése'-jelentős vállalkozás és előremutató cselekedet volt a szabadságharc tragikus kimenetele után. Obernyik Károly a magyar múlt jelentős alakja, a mai Dunakanyar volt lakója megérdemli, hogy emlékét megőrizzük. rajzi Múzeum pedig értékes feltáró munkát folytat a magyar népi építészet történetében, kutatja az építésben felhasznált anyagokat, az alkalmazott technikát és a falusimezővárosi építőtevékenységet. Figyelme kiterjed az életforma történeti alakulására, a tárgyi emlékanyagokra, valamint a népi lakáskultúrára. Elősegíti a szabadtéri múzeumok szervezési, tervezési, építési és köz- művelődési módszerének kidolgozását. A Pomázi Munkaterápiás Intézet szintén érdekes területen működik. Nevezetesen a kiscsoportok szerepe a rehabilitációban, azok dinamikájának mérése, a sport hatása, valamint a csoportvezetés metodikájának kidolgozása. Nem lenne teljes a kép, ha valami másról nem esne szó. Ethnsúlyozást keresve A kutatóintézetekben és a kutatóhelyeken a tudományos politikai irányelvek megjelenése óta eltelt 15 évben a munka fejlődését, az anyagiműszaki feltételek változását, a kutatásra-fejlesztésre fordítható fokozatosan csökkenő előirányzatok határozták és határozzák meg. Az igaz, hogy a jelenlegi tevékenység megfelel az irányelveknek, de volumenét, belső arányait az anyagi feltételek elégtelensége nem a legkedvezőbben befolyásolja, mert a fejlesztési alapok csökkenése fokozatosan nehéz feladatok elé állítja a vállalatokat és intézményeket. Ezek ellensúlyozására, a kutatómunka szintentartása érdekében a vállalatok, intézmények erőteljes piacfeltárást végeznek, keresik a megbízásokat, társulásokban vesznek részt, és kockázati alapon eredményrészesedéshez kötött szerződéssel vállalnak kutatási feladatokat SZENTENDREI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A tervezettnél több jutott fejlesztésre Gyarapodásunk jelei 8 Noha az ország gazdasági helyzete a fejlesztési lehetőségek csökkenésében is jócskán megmutatkozott, az azért a múlt esztendőben az elviselhető határon belül maradt, sőt a fejlesztési célokra rendelkezésre álló pénzeszköz valamivel mégis több volt — 94 millióval szemben 106 millió forint — mint a tervezett. Milyen fejlesztési feladatokat lehetett ebből megoldani? is. És ugyancsak Pomázon négy új általános iskolai tantermet adtak át. Elkészült a 11-es főút szélesítése, az új Pilisi út városi kivezető szakasza, annak egy részének járdája. Kialakították a gyalogos belvárost, s elkezdték, s azóta már be is fejezték, a papszigeti híd építését. Ugyancsak elkészült a gázprogram új, három kilométer hosszú szakasza, s ennek eredményeként ma már gázzal üzemel olaj helyett a Felszabadulás lakótelepen levő fűtőmű. A múlt esztendőben is tervszerűen haladt a pinceprogram megvalósítása, valamint a belváros elektromos rekonstrukciója is. Nem mehetünk el szó nélkül a szennyvíztisztító telep bővítése mellett, s örömmel jelentjük, hogy némi előrelépés történt Kisoroszi vízellátása kérdésében is. A tanács és az OTP beruházásában a városban 48, a községekben pedig 14 újonnan épült lakást adtak át Jelentős munka kezdődött el a múlt évben: az új gimnázium építése, ugyanakkor elkészült a Petőfi téri 100 személyes és a pomázi 25 férőhelyes óvoda Városi mozaik H Egyeztető tárgyalást tartottak az érintett ingatlan tulajdonosainak bevonásával a városi tanácsnál, ahol a 1 Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat által elkészített kény- szeráramlású szennyvízcsatorna-rendszer kiviteli terveit ismertették. Az új csatorna a következő utcákat érinti: Iskola, Arzén, Steinmetz, Dalmát, Zrínyi, Temető utcák, a Kapás köz, valamint a Bartók Béla út, a Kassai, az Angyal és az Apród utcák. A megbeszélés célja az volt, hogy az érintett ingatlanok tulajdonosaival, a gerincvezetékhez kapcsolódó házi bekötések nyomvonalának kialakítását egyeztessék. Egyébként ezt a kérdést ebben a hónapban lakossági fórum elé viszik. O A Nap utcai 26 lakásos telep előkészítési költségeire a városi tanács 6 050 000 forint kölcsönt vesz fel az OTP Pest megyei Igazgatóságától. ■ Folyik a városszépitő egyesület megalakításának előkészítése. Az érdeklődőket minden szerdán 14 órától 17 óráig várja a Hazafias Népfront. Ugyanezen az időpontban tehet a lakosság környezetvédelmi bejelentéseket is. © A Belső körút mellett épülő áf ész-élelmiszerbolt külső közműveit a városi tanács építi ki. Az ezzel kapcsolatos villany- és vízhálózat terveit a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat készítette el, így a közművek még az üdülési idény megkezdése előtt kiépülnek. A textil új életre kel Űi-ra futóivá Tovább gurulhatnak áz utakon az újra futózott kerekek, amelyeket ha megkoptak, sem kell eldobni, hanem felújítva jó ideig használhatóvá „varázsolják” az Óbuda Tsz gumi- futózó üzemében. Szentendre a művészek s a művészetek városa. Jóformán állandóan lehetőséget biztosít a művészeknek, hogy alkotásaikkal a nyilvánosság elé lépjenek. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár ad otthont február 24-ig Gönczi Antal textilter- vező iparművész kiállításának. EMUT HETI KULTURÁLIS AJÁNLATUNK Óz, a csodák csodája című híres színes amerikai filmet vetítik a Napközimozi keretében, február 17-én, pénteken 14 órakor. Belépődíj: 5 forint. Ne feledje: február 17-én, pénteken Közönségszolgálat. Ennek keretében tanácsadó szolgálat lesz társas- és családiházépítőknek, ahol a városi tanács műszaki osztályának, a VGV Ingatlan- közvetítő Irodájának. valamint az OTP szentendrei fiókjának szakértői válaszolnak a kérdésekre. Szentendrei barangolásokra hívja Szánthó Imre festőművész vetítettképes előadásán az érdeklődőket 18 órakor, ugyancsak ezen a pénteki napon. Aki viszont a filmművészet iránt érdeklődik, annak ajánljuk a Kortárs Filmklub vetítését ugyancsak pénteken, február 17-én, 19 órakor, ahol a Lola című NSZK filmet mutatják be. Fekete-fehér csata. Február 19-én, vasárnap 8—15 óráig lesz a Pest megyei általános iskolások sakkversenye. Mindenkinek van egy álma. Február 20-án, hétfőn 17.30 és 20 órakor Mindenkinek van egy álma — Fényes Szabolcs est. A műsorban a Vidám Színpad legjobb musical színészei és táncosai adnak keresztmetszetet Fényes Szabolcs dalaiból. A 20 órakor kezdődő előadás a Stéger-bérlet 4. előadása. Belépődíj: 80 és 100 forint. Gönczi Antal textiltervező iparművész kiállítása február 24-ig tekinthető meg. Politikai vitakör. A 206. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézetben, február 22-én, szerdán 14 órakor politikai vitakör lesz, ahol a katonai tömbök tevékenységéről, valamint a Varsói Szerződéshez tartozó országok békemegőrző munkájáról lesz szó. Gabonából több, gyümölcsből kevesebb Eredményes évet zártak Pest megye mezőgazdasági dolgozóinak mintegy 5,1 százaléka dolgozik a helybeli egységekben, s a megye mezőgazdasági árbevételének 4,6 százaléka ezekből a szövetkezetekből származik. Az Óbuda Tsz és a Kék Duna Szakszövetkezet termelése mintegy 12 százalékkal csökkent, míg az Úttörő Tsz 4 százalékkal. a Munkatherápiás Intézet 9 százalékkal növelte termelési értékét. A négy mezőgazdasági egység termelése 9 százalékkal esett vissza. Ez csak kisebb részben volt az aszály következménye. Árbevételi és nyereségtervüket a gazdálkodó egységek teljesítették. kivétel a Kék Duna Szak- szövetkezet, mely árbevételi tervét 75. nyereségtervét pedig 30 százalékra teljesítette. Ebben a szövetkezetben a polietilén alapanyag tartós hiánya, valamint az építőipari tevékenység évek óta görgetett okozta a lemaravesztesége dást. összességében megállapítható, hogy az aszály nem okozott megoldhatatlan problémákat, sőt a gabonatermesztés az előző évi átlagot túlszárnyalta. Gondot okozott viszont az állatállomány tömegtakarmány- nyal való ellátása. A tejtermelés is tovább növekedett 1.0 százalékkal. Az Óbuda Tsz szarvasmarha ágazata duplájára növelte a vágóállat értékesítését. Sajnos a gyümölcstermelés sínylette meg legjobban az aszályt, ezért annak eredménye csak közepesnek mond- ható. A Pilisi Parkerdőgazdaság termelési és eredménytervét teljesítette és tőkés kivitelét is növelni tudta. A Gyógynövénykutató Intézet megfelelt a gyógyszeripar igényeinek, kutatási témáit eredményesen zárta. ■ A TÁRGYALÓTEREMBŐL! Ismerte a rejtekhelyét Huber László budapesti lakos. miután többször megfordult J. P.-né lakásán, megfigyelte, hogy a sértett hol tartja a pénzét, valamint azt is, hogyha eltávozik, hova rejti el a lakáskulcsot. A múlt hónap 17-én, a délelőtti órákban, a sértett nem tartózkodott otthon, s éppen erre várt Huber László, aki a lakáskulcsot előkereste. Nem volt nehéz rátalálnia a sértett pénztárcájára, s az abban levő 1500 forintra. Miután azt magához vette, a lakást gondosan lezárta, a kulcsot viszszatette a rejtekhelyre, s mint aki jól végezte a dolgát, elindult. A szentendrei városi bíróság bűnösnek találta lopás vétségében, de két évi időtartamra próbára bocsátotta. Az ítélet jogerős. Az oldalt írta: KaráC'-nnyí István Fotó: Erdőst Ágnes