Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
6 MKcreiÉrfj' Jj ^anan 1984. JANUÁR 28., SZOMBAT llmenf, hogy haza hívja • • Ötször sújtott feleségére jj Nem föltétlenül törvényszerű, hogy rendezetlen embe- | ri kapcsolatok súlyos konfliktusokba torkolljanak. Am ^ majdnem törvényszerű minden olyan tragédia, ahol a í megoldást konfliktusok kikerülése nélkül az indulatokra g bízták. $ A közelmútban Pest megye egyik kisebb településén ^ két emberi viszonya — évtizedek során felgyülemlett ^ keserűségek és gyűlölségeli nyomán — immár békítlietet- ^ lenül felbomlott. A józan ész talán azt követelte volna, ^ hogy akár törvényesen-hivatalosan, akár egyezményesen ^ együttélésüket megszakítva megpróbáljanak külön-külön 5 boldogulni. Ehelyett azonban folytatták reménytelen pár- ? bajukat, mígnem visszavonhatatlanul végzetes esemény 'A pontot nem tett történetük végére. Katalőgusházasság? Emberkereskedelem Ne csak ruhát, feleséget is katalógusból válasszon! Ezzel reklámozza magát az a több tucat házasságközvetítő ügynökség, amely manapság egyre virágzóbb vállalkozássá fejlődött az NSZK-ban. Az üzlet jól megy: az NSZK-ban jelenleg évente több mint 1500 katalógusházasság köttetik. Az elmúlt két évben csak a Fülöp-szige- tekről kétezer fiatal lányt importáltak. A 20—25 év közötti lányokat főként Thaiföldről, Indonéziából és Sri Lankáról, de gyakran latinamerikai országokból, így Peruból és Mexikóból hozzák be. Ha pedig a vevő kiválasztotta élete párját, már csak a pénztárcáját kell kinyitnia. A frigy mindössze 8-13 ezer márkájába kerül és ebben az összegben benne van a levelezés fordítási díja, a menyasszony repülőjegye és az esküvői ebéd ára is. Az ügynökség a lebonyolításért szerény, mindösz- sze 2-4 ezer márka közötti kezelési díjat számol fel. A nyugatnémet feminista szervezetek — mint várható volt — hevesen tiltakoztak és a távol-keleti partnerek behozatalát szégyenteljes emberkereskedelemnek nevezték. A távol-keleti fiatal lányok?... Nos, ők a modern rabszolgakereskedelem áldozatai. A hamis ígéreteknek engedve elhagyják hazájukat. Csalódottan és a becsapottság érzésével, a nyelv és a helyi jogszabályok ismeretének hiányában csak kevesen tudnak a hatóságokhoz fordulni. Ha ritkán !s, de előfordult, hogy az ügynökség ellen pert indítottak. A legtöbb esetben azonban az eljárást beszüntették. Bizonyítékot nyert ugyanis, hogy az áldozat a maga akaratából jött az NSZK-ba. S a jog szerint az ügy megfelelő tisztázására ez ebben az esetben is elegendő. Az ötven esztendős Vrabécz Mihály még soha nem került összeütközésbe a törvénnyel; összesen két munkahelyen dolgozott, elégedettek voltak szorgalmával, fegyelmével. Nem tudtak elválni Házasságot 1955-ben kötött feleségével; két lányuk született. Egy idő után azonban egyre jobban megromlott kapcsolatuk, s ebben felesége is nagymértékben hibás volt. Ennek ellenére Vrabecz Mihály ragaszkodott feleségéhez, a viselt dolgait elnézte, s bár tudott annak férfiismerőseiről, szemet hunyt a történtek felett. Nem úgy a felesége, aki furcsa mód, állandóan féltékeny volt férjére, folyvást azzal gyanúsította, hogy különböző nőkkel van viszonya, sőt nem bírt szabadulni attól a téveszmétől, hogy a férfi rendszeresen mérgezi őt... Aligha kétséges, pokol lehetett az életük, amiből úgy tűnt, nincs menekvés. A jelenetek, a veszekedésbe, majd verekedésekbe torkolló nézeteltérések napirenden voltak, ennek ellenére együtt maradtak. Azazhogy egyszer mégiscsak megpróbált a feleség véget vetni a kilátástalanná vált kapcsolatnak: 1982 októberében beadta a válóperi keresetet. S talán ez lett volna az egyetlen ésszerű megoldás. Csakhogy Vrabécz Mihály megkötötte magát: nem válik el. E sikertelen kísérlet után Vrabécz Mihályné idősebbik lányához költözött. Férje ebbe sem nyugodott bele, többször felkereste, egy alkalommal tavaly húsvétkor. Ekkor találkozott azzal a férfival, akivel feleségének kapcsolata volt, s aki tudomására hozta: úgy döntöttek, együtt fognak élni. Megragadta a baltát Ilyen előzmények után április 8-án Vrabécz Mihály munkája végeztével még Pesten megivott két korsó sört, majd hazaérkezve Albertirsá- ra, otthon felhajtott háromnégy deci bort. Aztán kerékpárra ült, s a lánya lakására ment, hogy feleségével beszéljen és hazahívja. Egyéves unokájával együtt találta feleségét; beszélgetni kezdtek, majd a férj előadta kérését, amit az asszony visz- szautasított. Vrabécz sok mindennel érvelt, azzal is, hogy segíteni kell az otthoni munkák elvégzésében, mire felesége felháborodott, s durván és keresetlenül közölte vele, hogy semmi köze hozzá, neki nem 'parancsol, azt csinál, amit akar, s takaíodjon a házból. A sértő szavak egyre inkább indulatba hozták a férfit, s bekövetkezett az a pillanat, amikor Vrabécz Mihály már elveszítette önuralmát... Megpillantott a kályha előtt egy baltát... Felragadta. S lesújtott. S lesújtott vele másodszor, harmadszor, negyedszer is. ■ ■ Már a második ütéstől földre zuhant az asszony, de Vrabécz Mihály tovább ütött, ötödször is, s csak akkor hanyatlott le baltát szorongató keze, amikor látta, hogy a felesége már halott. Hazarohant, s az udvaron levő betongyűrűs kútba vetette magát. Nem lett különösebb baja: a szomszédok észrevették s kimentették. Indulat vezérelte Elkövetett tettének mozzanataira utólag nem emlékezett. Az orvosi szakvélemény szerint kezdődő agyi érelmeszesedés és közepes mértékű agy- sorvadás személyiségének leépüléséhez vezetett, érzelmi, indulati labilitás, az önfegyelmezőképesség csökkenése, s indulatvezérelt cselekvésre való hajlam jellemezte, amihez paranoid vonások is járultak. Ez az organikus hátterű személyiségzavar a cselekményt megelőző vita során kóros mértékű és jellegű tudatbeszűkülést okozott, és korlátozta abban, hogy felismerje cselekményének veszélyességét és következményeit. Mindezeket enyhítő körülményként figyelembe véve, a Pest megyei bíróságon dr. Kár- páthy Piroska tanácsa Vrabécz Mihályt emberölés miatt — első fokon — 8 év szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész és a védelem egyaránt fellebbezett: az ítélet nem jogerős. T. I. Szeméttelep, központi fekvésű Húsz éve gyűlnek az akták Kiskunlacháza egyike a Ráckevei Duna-ág kedvelt üdülőterületeinek. Tavasztól őszig minden hét végén zsúfolt a nagyközségen keresztül vezető országút, a nyaralótulajdonosok, a kirándulók szívesen töltik szabad idejüket a vízparton. A rendszeresen ide látogatók már rég megszokták a furcsa látványt: a község központjában, az út bal oldalán húzódó csúf, szürke kerítést. Ám aki először jár erre, annak még némi meglepetést okoz a magas palánkkal övezett, központi fekvésű szeméttelep. ■Valószínűleg felteszik magukban a kérdést: ugyan miért nem a lakott területen kívülre, a falu végére hordják a lacháziak a hulladékot? Hosszú ideiglenesség Nehezen akarnak belenyugodni a jelenlegi helyzetbe a környék lakói is. A telet még csak elviselik valahogy, de a rügyfakadás, az első tavaszi napfény számukra nem a természet újjáéledését jelenti, hanem o bomlási folyamatok felgyorsulását. Házaik felé a langyos tavaszi szellő nem a szikkadó földek illatát, hanem a szeméttelep rothadásának bűzét sodorja, ami az idő melegedésével egyre erősödik. Hozzálátnak hát a már sok éve tartó nyári levelezéshez, tollat ragad hol az egyik, hol a másik háztulajdonos, hogy értesítse a KÖJÁL-t, a tanácsot, a természetvédelmi hivatalokat: lakhelyük közegészségügyileg veszélyeztett, s immár évek óta az illetékesek sürgős intézkedését kérjék. S az intézkedések természetesen nem maradnak el. A KÖJÁL levélben hívja fel a helyi tanács figyelmét, hogy a Sinte gödör illegális szemétlerakóhely, megszüntetéséről, s új, az előírásoknak megfelelő szeméttelep kialakításáról mielőbb gondoskodjanak. A levelek, felszólítások, figyelmeztetések és magyarázkodások régóta járnak hivatalról hivatalra, míg a hosszú szürke palánk mögött gyűlik a hulladék. A nagyközségi tanács szekrényei húsz év aktáit, terveit, dokumentumait őrzik az üggyel kapcsolatban. Romár László tanácselnök joggal mondhatja, hogy a két évtized alatt nem nézték tétlenül, hogyan nőnek a község különböző pontjain a szeméthalmok. — Sajnos bebizonyosult, hogy nem könnyű elfogadható megoldást találni. Ami az egyik oldalról előny, az a másikról súlyos nehézségeket okoz: Kiskunlacháza és környéke alatt vastag, talajvízben bővelkedő kavicsréteg fekszik. Bárhol fúrunk le, hamar vizet érünk, így igen nehéz a körzetben olyan területet találni, ahol a talajvíz szennyezése nélkül helyezhetjük el a hulladékot. Néhány szóban az első évtized eseményeiről: hosszas tárgyalások a Kiskun Termelőszövetkezettel egy magasabb fekvésű homokos legelő átadásáról. Az áporkai homokbánya megszerzésére tett kísérletek. A kudarcbaful- ladt tárgyalások után sürgős, tűzoltó intézkedés, az akkori tervek szerint csak átmeneti, rövid időre. — Feltétlenül lépnünk kellett már, mert a településen mind több illegális szemétlerakóhely alakult ki. Akkor kaptunk ideiglenesen, három évre engedélyt az akkor még járási KÖJÁL- tól, hogy a Sinte gödröt mint mély fekvésű, feltölthető területet, kijelölhetjük szemét lerakására, bár a szakhatóságok követelményeinek nem felel meg. Akkor még senki sem gondolta, hogy az átmeneti állapot megszüntetésére hét év után sem nyílik majd lehetőség. Változó állásfoglalás Csapiár István, mint a volt járási hivatal műszaki osztályának vezetője — jelenleg a kiskunlacházi tanács műszaki főmunkatársa — az elmúlt évek eseményeinek minden részletét ismeri. — Hektárról hektárra megvizsgáltuk az egész térséget. Az alkalmasnak tűnő területeken a magas talajvíz miatt a vízügyi hatóságok hozzájárulására nem számíthattunk, de magunknak sem vagyunk ellenségei. Egyedül az 51-es út bal oldalán, egy régi. még kézi művelésű kavicskitermelő fekvése tűnt megfelelőnek. Az egykori bánya talaja nem alkalmas mezőgazdasági művelésre, a dombokon, gödrökben akácbozót sarjad. A szakhatóságok a bejárások után alkalmasnak ítélték a területet szeméttelep létesítésére. Kivéve az Állami Erdöfelügyelöséget. Az ő beleegyezésükhöz a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának természetvédelmi fa- és vadgazdálkodási csoportvezetőjétől kellett állásfoglalás. Balázs István meg is írta szakvéleményét, miszerint a területnek erdőgazdálkodási szempontból nincs jelentős értéke, a művelési ág alól való kivonásához elvileg hozzájárulnak. Az ügy kedvező alakulásának nemcsak a kiskunlacháziak örültek. A megyei tanács kommunális csoportjának vezetője, Csecserits Imréné elmondta, hogy a körzet másik két települése, Ráckeve és Dömsöd is érdekelt az új szeméttelep kialakításában. — A környezetvédelem és a természetes vizek védelme szempontjából hasznos lenne, ha a Csepel-sziget területén megszűnnének a hulladéklerakó helyek. Ezért Ráckevének is előbb- utóbb gondoskodnia kéne egy parti telep kialakításáról. Dömsöd hulladék- gyűjtője szintén nem felel meg a szakhatóság követelményeinek. Az új terület mindhárom település gondját hosz- szú időre megoldaná. Az események azonban másként alakultak. A terület tulajdonosa, a Döm- södi Dózsa Tsz nem járult hozzá az erdő átadásához, a művelési ág alól való kivonásához. S lám, a környezet- védők szempontjai is mennyire különbözők lehetnek: a Dózsa vadásztársaság tagjai, s néhány környékbeli természetbarát is tiltakozását fejezte ki az erdő kivágása, s rút hasznosítása ellen. Kétes siker Tiltakozásuknak lett is foganatja. Véleményt változtatott a megyei tanács természetvédelmi, fa- és vadgazdálkodási csoportvezetője is. — Most már mi is az erdő oldalára álltunk — mondja Balázs István. — Ez a térség egyetlen erdőfoltja, egyet kell értenünk a védőivel. Bár nem természetvédelmi terület, hiba lenne a kivágása, megszüntetése. Csapiár István tehetetlenül tárja szét kezét az aktahalom fölött. — Hiába a szakhatósági hozzájárulás, hiába őrizzük a volt járási környezetvédelmi bizottság tavalyi pályázatára érkezett részletes terveket, melyek még az üzemeltetést, a hulladék technológiai kezelését is tartalmazzák. Ha a tsz, mint a terület tulajdonosa, nem mond le a javunkra, kezdhetjük elölről az egészet. S ha netán — bár kevés az esély rá — találnánk is megfelelő távolságban elfogadhatónak tűnő területet, ismét hozzáláthatunk a levelezéshez, a tárgyaláshoz, a szakhatósági bejárásokhoz, a vitához. A környezetvédőknek az a tábora, mely kifejezetten a magas fekvésű akácerdők megóvásáért buzgolkodik, most örülhet az elért sikernek. Persze, csak akkor, ha nem lakik a Sinte gödör közelében. Márvány! Ágnes EGYÜTT AZ UTAKON AZ UTINFORM JELENTI Marnitz László: — Valamennyi főút jól járható, a hajnali Jegesc- dést leszámítva nincs közvetlen csúszásveszély. Napközben olvadás várható, az útmenti hófalakból vízátfolyások keletkezhetnek, erre figyelni kell. A föutakról letérve óvatos, körültekintő vezetést kérünk önöktől, hiszen majd mindenütt havas, jeges a burkolat. A pilisi feltáróút i3 járható, persze Itt is kell az óvatosság. Ködös az időjárás, ne feledjék ködben bekapcsolni a tompított világítást, illetve a fényszórót, így a másik, aki veszélyes lehet, hamarabb észreveszi önöket. A Dunán járnak a kompok, természetesen a sűrű köd akadályozza az átkelést. EGY BALESET ANATÓMIÁJA öt-hatszázezer forint kár. húsz könnyű sérült és egy súlyos. Ez a mérlege egy szabálytalan előzésnek. Dabason a Biksza Miklós utca 139. előtt két kislány kerekezett, velük egy irányba tartott egy Volán autóbusz, kormányánál P. J. aki anélkül kezdett a biciklisták előzésébe, hogy meggyőződött volna, vajon vissza tud-t érni időben eredeti sávjába. Nos nem tudott, mert egy az ellenkező irányba tartó másik Volán autóbusszal összeütközött. Mindkét járműben voltak utasok, közülük sérültek meg huszonegyen. Ez a baleset sincs tanulság nélkül. Nem véletlenül oktatják a ICKESZ-tanfolyamokon a legfönotosabb szabályoknak kijáró kiemelt témaként az előzést, ez az egyik legveszélyesebb és legösszetettebh manőver. Ilyenkor sokkal több momenlumra kell figyelmmel lenni, sokkal összetettebb körülményeket kell figyelembe venni és analizálni, mielőtt meghozná a vezető döntését, hogy előzésbe kezd-e. Egyik leg- fontosabb szempont, hogy idejében - az ellenkező irányú forgalom akadályozása nélkül — visszaérkezhetünk-e a kiinduló sávúnkba. P. ,T. ezúttal nem vette figyelembe ezt, vagy nem mérlegelte kellőképpen a helyzetet, ez okozta a balesetet. Annvi még idekívánkozik, hogy az előzés többi szabályát Is be kell tartania annak, aki balesetmentesen akar közlekedni az amúgy is mostoha útviszonyok közepette. Bann w l«At Aki kinézve az ablakán gyönyörű hópaplanos tájat Iát, az bizonyára éppúgy örül a tél e kedves és szép ajándékának, mint a gyerekek, akik hógolyót gyártanak, vagy szankoznak. A közlekedőknek — és vajon ki nem az — azonban problémát is okoz a hó. Csúszós, jeges utat, sebességcsökkenést cs balesetveszélyt. S nemcsak az autósnak, hanem a gyalogosnak is. Mit tehetünk, hogy csökkentsük a veszélyt? A gyalogosoknak is új közlekedési szemlélettel kell az utcákra lépniük. Gondolniuk kell a saját stabilitásukra, hiszen ilyenkor könnyebben kiszalad alóluk a lábuk, nekik is nehezebb hirtelen fordulni, vagy megállni. Jó ha tudjak ugyanezek a problémái az autósoknak is, s mivel nehezebb megállniuk és kanyarodniuk, de gyorsítaniuk is, csak a távolabb levő gyalogosokat tudják biztonságosan megóvni. Ráadásul a kocsik tarolnak is. oldalirányba csúsznak meg. ezért a közvetlenül mellettük levő gyalogost is veszélyeztethetik. Jól teszik tehát, ha kissé távolabbról szemlélik a járművek forgalmát, ezzel csökkentik a veszélyt. SZELÍD AGRESSZÍVEK A havas-jeges úton mindenkinek nehezebb közlekednie, azoknak s, akik egyébként úgy érzik, hogy szuverén ura« az utakon. Hogy ez nennyire így van. azt jól mutatja, hogy az egyébként agresszív vc- etők is megszelídülnek a tél viszontagságai közepette. A gyakorlat Lzt mutatia; ilyenkor nem száguldoznak a máskor túl gyorsan kőz- ekedők. Aligha csinál sok felvételt mostanában a rendőrségi trafipax. Am ami ennél is fontosabb, csökken a relatív gyorshajtás Is. Pedig ilyenkor lényegesen kisebb a megválasztható sebesség, hiszen nő a félcút, s ezt még azok is belátják, akik egyébkent berzenkednek Valójában ez a nagy vizsga, aki ügyesen átautőzza a telet, ar kevesebb kellemetlen pillanatot fog átélni a száraz és sima nyári utakon. TUDATOSAN, ELEMEZVE Bármennyire is óvnak a közlekedés szervezői a rutinszerű vezetéstől, nem tudja kikapcsolni a vezető a korábbi tapasztalatokat. A mai balesetveszélyes utakon azonban fokozottan el kell hagyni a rutint és a megszokást. A refíexszerű regálás most balesetveszélyt rejthet magában. Aki egy beidegzett mozdulattal hirtelen rátapos a fékre, egy akadályt észlelvén, az lehet, hogy nagyobb baleset előidézője lesz. Kocsija megcsúszhat, kifarolhat. s lehet; nemcsak, hogy nem tud megállni az akadály előtt, hanem még méterekkel utána sem. Aki viszont a szakaszos fékezést választja, annak több esélye van idejében megállni. Jó, ha ilyenkor — máskor sem árthat — minden mozdulatunkat ellenőrizzük, és állandóan gondolunk arra, hogyan helyezkedhetünk kocsinkkal az úton. mikor milyen veszélyek leselkedhetnek ránk. Mit teszünk, ha bekövetkezik, amire már korábban felkészültünk. Aki így autózik a havas utakon, az nem lepődik meg. nem felejt el a döntő pillanatban szakaszosan fékezni, óvatosan kuplungozni. KAMIKAZE AKCIÓ POMÁZON Szentendrére igyekeztünk. Pomázon a fénysorompó éppen előttünk váltott pirosra, így elsőként vártuk a szabad jelző«t január 23-án délután. Az átjáró balról kitűnően belátható, Budapest irányába viszont éles kanyar akadályozza a tájékozódást. Ezzel mit sem törődve lőtt ki néhány kocsival mögii- lünk az UZ 18-66-os zöld Lada, s vagy 80 kilométeres tempóban robogott át a kereszteződésen, elunva a körülbelül ötpercnyi várakozást. Amely — hozzá kell tennünk — nem telt haszontalanul. mert közben legalább három HÉV-szerelvény jött- ment a kereszteződésben. A zöld f>ada hátsó ülésén a kétéves forma csöppség szenvedte el az öngyilkos száguldást — írja Móza Katalin. Történetünknek nincs csattanója. Szerencsére nincs. í. TAVASSZAL OTT IS ELOLVAD Esett a hó egy napig, vagy talán kicsit hosszabb ideig, és nem olvadt el azonnal. Kinéztünk a szerkesztőség ablakain, vagy tocsogtunk a latyakban munkába menet, és rögtön az útfenntartókon köszörültük a nyelvünket. Am egyik kollégánk, aki hosszabb ideig dolgozott az Egyesült Államokban, elmesélte, hogy ott ismeretlen dolog a hóeltakarítás. A természetre bízzák a munkát, majd kitavaszodik és elolvad, mint évezredek óta mindig. Nem olyan elkényeztetettek az ottani autóvezetők, mint mi. bár az idén szoktatnak minket is az útfenntartók a mostohább viszonyokhoz. Arra a kérdésünkre, hogyan autóznak így a nagyvlzen túl, azt válaszolta kollégánk, hogy egyrészt ahogy tudnak, másrészt általában jobban vezetnek, s nem Hődnek meg a hótól. Letapossák a teherautók és a személykocsik a havat, és természetesen óvatosabban és lassabban, de feltétlenül autóval jutnak el úticéljukhozo Balesetmentes közlekedést kíván ayalogosoknak és autósoknak egyaránt a síkos, havas utakon is Roóz Péter t