Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
1984. JANUAR 28., SZOMBAT Színházi levél Vegyünk porszívót? Varga János tmk-Lakatos, tisztes családapa, be- | csületes, dolgozó, buzgó szocialista I brigádtag, egy szép napon nem hajlandó felvenni a félhavi fizetését. Lődörgő, lógós, tessék-lássék dolgozgató brigádtagjai először azt hiszik, valami jó heccről van szó, aztán arra gondolnak, Varga János kissé megbugy- gyant. Az eset tovább gyűrűzik, derék Jánosunk lelkére próbál beszélni a művezető, a főkönyvelő, az igazgató és Vargáné, a becsületes, de nem agytröszt feleség is. Ám Jánosunk hajthatatlan, mondván: ő, amióta az eszét tudja, állandóan csak kapott meg kapott a mi államunktól. Ügy érzi, eljött az ideje a visszafizetésnek, ezért nem veszi fel a félhavi bérét, két és félezer forintot, hanem vissza akarja adni az államnak, sőt, az ÁL- LAM-nak, hogy az ÁLLAM arra fordítsa, amire akarja. Szó szót követ; Varga is ragaszkodik a szándékához, a többiek is mondják a magukét —, főleg azt, hogy ebből nagy balhé lesz, ezt nem lehet csinálni. Aztán megszületik a jó magyar kompromisszum: Jánosunk betér az első áruházba, s megvásárolja az első értékesebb holmit — nevezetesen: egy porszívót, mely éppen két és fél ezerbe kerül —, s ezt a' tartós használati cikket fel akarja adni postán a Magyar Államnak, Magyarországra, hogy használja erőben, egészségben. Jánosunkat azonban elüti egy autó, jobblétre szenderül, s ezzel szerencsésen megoldódik a nagy gubanc: mit kezdjünk azzal a rendhagyó, a sorból kilógó, a sok egyforma tyúktojás közül a fészekből kakukktojás voltával, másságával kiütköző egyénnel, aki nem akar, nem tud belesimulni a szép langyos, szürke átlagba, s életében legalább egyszer valami fontosat akar tenni — nem hencegésből, ön- tudat-túltengésből kifolyólag, hanem csak azért, mert szeretné, ha maradna utána valami jel a világban. N agyjából ez történik, s erről van szó Schwajda György darabjában, mely Kakukktojás címmel a Józsefvárosi Színházban látható, Petrik József rendezésében. Fontos dolgokról beszél tehát Schwajda, mint általában mindegyik eddig játszott darabjában. Az most mellékes, hogy ez a komédiája már tíz esztendős: 1973-ban Mesebeli János címmel játszotta a békéscsabai színház, nem túl nagy visszhanggal. A téma tudniillik mit sem veszített aktualitásából, sőt, talán izgalmasabb a kérdés, mint egy évtizeddel ezelőtt. A kérdés ugyanis alapvetően morális töltetű, méghozzá a szocialista társadalmi rendű országban az állam és a dolgozó ember között? Másképp jogalmazva: milyen a kölcsönösségi viszony közöttük? Milyen jogaik és milyen kötelességeik vannak egymással szemben, s melyek e jogok és kötelességek arányai az egyik és a másik fél részéről? Melyikük meddig köteles adni és meddig köteles viszonozni, amit kap a másiktól? Varga János darabbéli brigádjának tagjai zsargonjában: ki a fejőstehén, állambácsi, vagy a melós, vagy egyik sem, vagy mind a kettő? És mi történik akkor, ha valaki az elfogadott, bevett, megszokott és zavarmentes viszonylatokat egyszerre fel akarja borítani, _ mert másfajta morális nézőpontot képvisel — mint Varga János, ez a kakukktojás, ez a Mesebeli János? Megindul-e a lépése nyomán valamiféle átértékelődés, megkérdezi-e egyfelől a szocialista állam, másfelől a szocialista állam dolgozó polgára, hogy ebben az új szituációban mi a teendőjük? Mi maradhat a régiben, s minek kell változnia? Vagy azt történik, ami Schwajda darabjában is: aki a kényelmes sablonokba, a lakályossá tett problémamentes skatulyákba nem fér bele (vagy nem akar beleférni), azt ki kell dobni a sablonokból, a skatulyákból, nehogy megzavarja a tespedt nyugalmat, nehogy felkavarja a tunya állóvizet, mert akkor esetleg mozdulni kell a lustáknak, bulistáknak, tehetségteleneknek, mindent megúszni akaróknak is? Kérdések, kérdések — melyek tulajdonképpen messze túlmutatnak már a Kakukktojás témáján és konfliktusain. Életünk alapkérdéseiről van szó, ha nem is mindig érzékeljük ezt ebben a groteszk hangvételű, máshol meg a népmesék naiv realizmusával megszólaló kis komédiában. A baj azonban ott van, hogy nem érzékeljük, és éppen a darab maga akadályozza meg. hogy érzékelhessük. Schwajda ugyanis minden fontos kérdést érint, mindenről ad egy kis skiccet — hol egy kabarétréfa, hol egy kroki, hol egy groteszk párbeszéd, hol egy abszurd szituáció formájában —, de az egész komédia valahogyan nem áll össze, s nem hatol igazán mélyre. Nem az egységes stílus hiánya okozza ezt; mindeme stiláris megoldások békésen megférhetnek egymás mellett, ha valamiféle szervező erő kötőanyaga egybefogja őket. Ám itt talán éppen ez a kötőanyag hiányzik. Schwajdának más darabjai kapcsán Is szemére szokta vetni a kritika, hogy művei részleteikben jobbak, mint ‘ egészükben, jobban tud dialógust írni, szituációt teremteni, mint egy kerek darabot. Ez persze igaz is, nem is. A Nemzeti Színházban kevés sikerrel bemutatott Esti műsor, meg (bár lényegesen kevesebb kifogással illethetően) a Kakukktojás is ezt igazolja; a Katona József Színházban játszott A szent család, meg a Radnóti Színpadon egyfelvonásosként — és Himnusz címmel — játszott, de Miskolcon egész estét betöltő darabként bemutatott Segítség viszont más képet mutat. M indegyik Schwaj- da-darab megegyezik: egy élesen ironikus látásmódú, a groteszk, sőt, az abszurd f$lé hajló színpadi stílusú szerző művei, akitől joggal várható az igazi nagy, teljes, kimunkált, nemcsak témában, ötletekben, hanem megvalósításban is kiemelkedő színpadi alkotás. A Kakukktojás dramaturgiai fogyatékosságait sajnos az előadás sem tudja eltüntetni. Petrik József pompás kis gúnyo- ros életképeket formál egy kocsmai jelenetben, egy családi perpatvarban, egy üzemi brigádgyűlésben, de ennél többet nemigen tehet. Színészei is csak helyzeteket és poénokat játszanak; nemcsak a Varga János szerepére szerencsésen választott Juhász Jácint, de még a darab stílusát leginkább érző Beregi Péter és Velenczey István is. Azt mondhatjuk: a darabban is, az előadásban is egy nagy produkció lehetősége maradt benne. Takács István Arany-illusztrációk A költő álmodta látomások Miklosovits László kötetéről A grafikus rajztáblája előtt Hancsovszki Jánoa felvételei Van-e a ma emberének szóló üzenete, érvényes parancsa Arany Jánosnak? Az Aramy- életútnak feltárt, citált világán túl vannak-e még föl nem lelt, de valóságos csodái, képekben megfogalmazható, ám verseket hordozó rétegei ? Ahogy Miklosovits László Arany-illusztrációit veszem a kezembe, úgy érzem, e gondolatok nemcsak bennem munkáltak. A vékonyka kötet a költő halálának századik évfordulója tiszteletére jelent meg, a nagykőrösi Arany János Múzeum, az Arany János Társaság összefogásával, s a Kner Nyomda nem csekély társadalmi munkája eredményeképp. A megyében, Albert- irsán alkotó művészt arról kérdeztem, rajzain, grafikáin túl mit adott, adhatott néki Arany János? Nemcsak történet — Ez valahol ott kezdődött, hogy még kisfiú koromban be- lészerelmesedtem. Nem véletlenül történt ez, hanem egy gyönyörű, csodaszép, gazdagon illusztrált aranybetűs album segítségével, amelyet kölcsön kaptam valahonnan, vagy a nagymamámé volt, erre már nem emlékszem pontosan. Valami elképzelhetetlenül gyönyörű mesevilágot leltem benne, s én faltam ezt akkoriban. Azután persze jött a középiskolában, mint kötelező olvasmány, ezen mind túlestem. Arany később jutott vissza hozzám, talán újra csak véletlenül, s éppen akkor, mikor egyfajta krízisbe jutottam. Az ideáimat s hozzájuk megvalósult életemet tekintve, és sok más miatt is, majdhogynem nagy csőd szélén álltam. — És. ilyenkor, az ember felnyúl a könyvespolcra, levesz valamit, amivel nincs is különösebb célja. Az Aranyösszes került a kezembe, rögtön belefeledkeztem, s ami a legjobb volt az egészben, jóformán mindenre emlékeztem, kisgyerek koromból. Igaz, akkor arra figyeltem, mi a törJuliász Jácint (Varga János) és Velenczey István (igazgató), a Kakukk- tojás előadásának főszereplői tériét. Most, ezen új ráolvasáskor kiderült számomra, hogy Arany János nagyszerű, csodálatos ember. Nem csak a történet érdekes alkotásaiban, hanem — s itt különösen az ezemyolcszázötvenes évek Arany Jánosára gondolok — az a magatartás, amelyben a vágyait, elképzeléseit — szinte mindent tisztázott magában. S ezt úgy tette — Szerb Antal szavaival —,' hogy ismerte saját korlátáit, s ezeket ismerve, igyekezett azokat a lehető legteljesebben kihasználni, kitölteni. De számára még ez sem volt elég, mert ahol csak lehetségesnek érezte, tovább is tágította. • A lényeg: a munka — Tehát a kezemben volt Arany, s valahogy olyan érzés kerített a hatalmába, hogy az én problémáimat már másvalaki — ő — megélte, átélte, túlélte. Mert végül is az ember rájön arra. hogy azok az ideák, amelyeket felállított, nem, vagy nem teljes egészükben valósíthatók meg, s le kell szállni legalább fél lábbal a földre. Tehát racionális helyzetekben racionálisan kell gondolkodni, cselekedni. — Talán éppen itt van az Arany-újraolvasás haszna? Tanulsága? Az adott kereteket kell kihasználni, kitölteni értelmes munkával, megvalósítva mindama terveket, amelyeket szeretnénk, sőt, ha lehet, a kereteket még tágítani is, hiszen ez tesz mindent emberivé! Ugyanakkor tudomásul kell venni, melyek azok a körülmények, amelyek között egyáltalán létezhet valaki, mint ember. S bár lehet, hogy ma mindez kimódoltnak tűnhet; bölcsességet belopni dolgainkba. Egy kicsit le kell faragni a /.dühöngő ifjúság” stílust, s a lényeg: o munka. — A képek ... Mikor mindez történt, 1976—77-ben, többször voltam kórházban. Az utolsókat ott fejeztem be, s onnan vitte Novák László, a múzeumigazgató, a nagykőrösi kiállításra. így szerencsém volt, mert nem úgy kezdtem a munkát, hogy bárki is felkért volna rá. Teljesen a magam kedvére készültek a rajzok, s gyakorlatilag a véletlennek tekinthető, hogy Novák ezt megtudta, s évfordulós kiálítást rendezett belőlük. Azután a múzeuminak ajándékoztam a több mint hatvan rajzot, s a mostani kötet ezekből válogat Miklosovits László minden Arany-illusztrációja modern rajz. Át- meg átlép az idő és tér folyamatosságán, s a költő álmodta látomást a síkba viszi. Illusztrációi egybecsúsztatott térelemeket, egyidejűségeket egyetlen jelenetben, grafikai kompozíciókban értelmeznek. Arany művészetének olyan vonásaira hívják fel a figyelmet, amelyek eleddig nemigen fértek el a hagyományos, akadémikus költő alkotásainak képén. Mint ahogy Keresztury Dezső a kötet bevezető ajánló soraiban írja, erős hangsúlyt kap Arany képzeletének a valóságból az álom, a sejtelem, a látomás világába felszárnyaló szürrealizmusa, s a költő minden alkotásában jelen lévő ironikus fölénye. Keresztury arról is ír, hogy ezek a rajzok kiknek készültek. Akik élvezni akarják őket, azoknak jól kell ismerni a konkrét műveken túl a költői életmű egészét is. Aki nem sajnálja a fáradságot, hogy bejárja a föltáró művészet világát, nem fog üres szívvel megtérni útjáról... Ballai Ottó Múzeumi TIT-bérlet Sámuel, az ős A fővárosi múzeumok folyamatosan keresik annak a lehetőségét, miként bővíthetik a diákoknak szánt olyan programjaik sorát, amelyeken mind több iskolás ismerkedhetne meg a közgyűjtemények anyagával, ahol a különböző korok és népek életét mind elmélyültebben tanulmányozhatnák az érdeklődök. E programok között újdonság a múzeumi TIT- bérlet, a Természettudományi, a Néprajzi és a Nemzeti Múzeum közös rendezvénysorozata, amelyre nemcsak a budapesti, hanem a főváros környéki gyerekeket is várják. A felsőtagozatosoknak ajánlott bérletsorozat előadásokat, tárlatvezetéseket és gyakorlati foglalkozásokat tartalmaz. A résztvevők a három múzeum egy-egy kiállítását tekinthetik meg, s azokhoz kapcsolódva, szakemberek irányításával tartják meg a foglalkozásokat. Az első bérletnap február 4-én, szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik a Természettudományi Múzeumban, ahol az őslények világával ismerkedhetnek meg a gyerekek. A második alkalommal, február 18-án, a Nemzeti Múzeumban Sámuelt, az ősembert és az őskort „tárják" a diákok elé; a foglalkozáson az őskori mesterségekről lesz szó. Március 3-án kerül sor a harmadik találkozásra, a Néprajzi Múzeumban, ahol a bennszülöttek életéről szerezhetnek részletes in- Jormációkat a tanulók. Az utolsó foglalkozást a tervek szerint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tartják március 17-én, ahol a könyvtár használatáról kaphatnak útmutatást a diákok. Mivel a foglalkozások egymáshoz kapcsolódnak, olyan felsőtagozatosok jelentkezését várják, akik valamennyi programon részt tudnak venni. A múzeumi TlT-bérletek a Nemzeti Múzeum pénztárában kaphatók, harminc forintért. Reméljük, minél több gyerek jelentkezik Pest megye azon községeiből, városaiból, amelyekből könnyű a fővárosba utazni. V-FIGYELŐ Dajka. Még a szaklexikon is némiképp előkelősködve y- nal írja a nevét —így: Day ka Margit —, pedig hát Dajkának született ő, és ha valami távol áll tőle, az éppen az előkelősködés. Akik látták már játszani, azok jól tudják, hogy alakításai éppen természetességük, belső tüzük miatt olyan nagyszerűek, és akik hallották magánemberként is megnyilatkozni, nos, azok is csak azt mondhatták rá: milyen egyszerű, közvetlen lény ez a Margitka. Igen, Margitka, és nem művésznő! Annyira nem, hogy amikor a róla készített portréműsorban beszélgetőtársa, Molnár Gál Péter művésznőnek kezdte titulálni, azonmód kikérte ezt magának — persze szelíd hangon, kedvesen —, és arra biztatta faggatóját, hogy szólítsa csak a keresztnevén. A Mestersége: színész című sorozat soros darabja tehát ezzel a remek intonációval indult. És ugyanilyen lefegyverző őszinteséggel folytatódott. Kitárulkozás, hogy azt ne mondjuk, gyónás volt ez a javából; egy különös tehetség minden elhallgatástól mentes önismertetője. Dajka Margit — tehát nem Dayka művésznő —, nem csinált titkot abból, hogy ő egy afféle teátrumi vándormadár; nemigen tud egy színházhoz hosszabban kötődni. Kiismeri, megszokja a kollégákat, aztán mozdulnia kell tovább, egy új, több Izgalmat kínáló pódiumot keresni. A darabokkal is így van: amíg próbálja, ízlelgeti őket, addig remekül érzi magát. Ám ha már sorozatban fut egy előadás, akkor előbb- utóbb beleun a játékba. Inkább fárasztja, mint (amúgy sem létező), hiúságát legyez- geti egy-egy hosszabb széria. No, és a rendezők, a pályatársak! Vagy mindenestől el tudja fogadni őket. vagy pedig képtelen velük megtalálni a közös hangot. Számára középút nincs, csak föltétien szeretet, megbecsülés, vagy egyértelmű elutasítás. Nyilván a fentiek ismeretében azt is meg lehet érteni, hogy miért csereberélt nemcsak fővárosi színházakat, hanem vidéki együtteseket is. Kezdte ugyebár Nagyváradon — nem tréfa, alig kilenc esztendősen lépett ott először színpadra —, aztán folytatta Kolozsváron, majd Miskolcon, ezt követően pedig Szegeden. 1929-ben lett a Vígszínház tagja. Aztán megjárta a Madách, a Petőfi és a Thália színház társulatát, és annyi vastapsos föllépés után megint visszaszerződött Szegedre. Persze most már — lévén jóval túl a hetvenen —, csak akkor fogad el ajánlatot, ha az nagyon izgatja, még kipróbálásán lehetőségekkel kecsegteti. De azért mindnyájunk örömére itt van művészeti közéletünkben, és játszik, ha úgy tartja jónak, és vall is, ha hozzája méltóan kérik, kérdezik. Mert ez a társalkodás igazán méltó volt Margitkához! Tisztelettudó és nem vájkáló érdeklődések nyomán fakadt föl belőle a vallomás. Ráadásul úgy szóltak ezek a riporteri mondatok, hogy egyúttal színháztörténeti hátteret is felvázoltak. Ha valami nem ötlött fel azonnal a kérdezettben, máris elhangzott az odaillő szerzői név, darabcím. szerep. (Például: Osztrovszkij, Farkasok és bárányok, Mur- zaveckaja.) így lehet és kellene ezt mindig csinálni! Csakhát ehhez megkívántatik az a modor és ismeretanyag, ami a fönt nevezett műsorkészítőből tapasztalhatólag nem hiányzik. Jogi esetek. Ismét ár. Erőss Pál jóízű közreműködésével pergett le a Jogi esetek, soros adása, és ismét úgy, hogy a paragrafusokhoz a legkevésbé értő állampolgárok is bőven okulhattak. A lottózók milliói például, akik megtudhatták, hogy egy elrontott és saját pénzen újra megvásárolt szelvény nyereményét nem lehet a közösségre való hivatkozással elperelni. Az a szobabútor — vagy bármi más —, azé, aki leszurkolta a kockás papíros ellenértékét. Kollektív érzésekre és érdekekre hivatkozni ilyen esetben badarság, jogtalanság, de leginkább illetlenség... Akácz László
