Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-21 / 17. szám

MST JMfc'6 Ifi 1981. JANUÄB 21., SZOMBAT ■■Színházi levéti Az elnyűhetetlen ripacs Kilencvenkilenc I esztendővel ezelőtt a bécsi Burgthea- ter színpadán mu­tatták be a Schön- I than-fivérek Franz és Paul — új komédiá­ját, A szabin nők elrablása címmel. E majd’ kerek év­század alatt ez az igénytelen kis bohózat elnyűhetetlennek bizonyult Nagyon ráérő szín­háztörténészek is csak igen fáradságosan tudnák össze­számlálni, hány ország hány színpadán, hányféle előadást ért meg ez a darab, s még a honi felújításokat sem lenne egyszerű felsorolni, hiszen ná­lunk is vagy háromnegyed év­százada színen forog. Mitől ilyen tartós a sikere A szabin nők elrablásának? Attól, hogy — bár csekély irodalmi értékkel — a komé­dia egy ősi konfliktustípusát találja telibe. Azaz: két élet­forma, két magatartásforma ütközik meg benne, a szolid, megbízható, kissé bornírt. szűk látókörű, ám roppant er­kölcsös kispolgáré (egy vidé­ki porfészek gimnáziumának történelemtanára személyében), meg egy bohém, tücsökszemlé­letű, laza anyagi és erkölcsi állapotú vándorkomédiásé (a dali társulat igazgatójának sze­mélyében). Tulajdonképpen kölcsönös vágyakról és köl­csönös álmokról meg irigység­ről van itt szó: a tanár úr tit­kon színi dicsőségről álmodik, darabot ír a szabin nők elrab­lásáról —, de nemcsak a színi dicsőség vonzza, hanem az a kötetlenség, mozgásszabadság, viselkedési normákbéli laza­ság is, amely a komédiások­nak osztályrészül jut. A direk­tort meg az a nyugodt kispol­gári jólét és megállapodottság vonzza, melyben még egy ilyen kis vidéki tanár is élhet: tűrhető — és állandóan folyó­sított! — fizetés, család, fele­ség, társadalmi megbecsülés, a kisvárosban kézzelfoghatóan érzékelhető tisztelet, stabil je­len és stabil jövő. Mindegyik irigyli a másikat, bár ezt egyetlen szóval sem vallják be sem maguknak, sem egymás­nak, legfeljebb a viselkedé­sük, a tetteik árulkodnak. Amikor azonban a két életstí­lus találkozik, s keresztezi egymást, kiderül, hogy a sze­repeket sosem tudnák felcse­rélni: a tanár úrból sosem le­hetne színész, színidirektor meg pláne nem, a direktor meg sosem bírná tartósan el­viselni a pedagógusmunka szürke robotját, és sosem tud­na más lenni, mint elnyűhetet­len ripacs. Senki nem bújhat ki a bőréből, senki nem kerül­heti el a sorsát. Nos, ez az alapszituáció egy jótollú, jó színpadismerettel rendelkező, a cselekmény bo­nyolításához jól értő színi szerző — egy Labiche vagy Feydeau — tollán remek és fergeteges komédiává bomol- hatna ki. S ha a szerzők nem a kedélyes humorú bécsi test­vérpár, akiket természetesen a tanár úr ideális nyárspolgá- risága vezérel, s benne látják a darab erkölcsi győztesét, akkor ebből a témából sokkal mélyebb, tragikomikusabb mű is születhetett volna. Így azon­ban csak azt tudja meg a né­ző, hogy a ripacs vándorszíné­szek botrányba fulladó elő­adásban mutatják be a jobb sorsra érdemes tanár úr di­lettáns darabját, majd a nagy kavarodásból megszületik a házi béke, marad minden a ré­giben, a vidéki kispolgári lét rendíthetetlen és örök, mint maga a Monarchia, melynek éppen ez a kispolgári mentali­tás a támasza és talpköve (ami már csak azért sem meg­lepő, mert őfelsége I. Ferenc József császárt és királyt köz­keletűen a monarchia első kispolgárának aposztrofálták). Persze a magyar drámairo­dalomban valamelyest is jára- tos nézőnek A szabin nők el­rablása eszébe juttatja a jó­val korábbi magyar vígjátékot, Szigligeti Ede 1849-ben írt Li- liomfi című komédiáját, mely­ben szintén van egy profesz­szor, egy színésznek állt jómó­dú polgárfiú, egy ripacs ván­dorszínész, egy szép eladó leány, meg a többi. Schöntha- nék kölcsönöztek volna Szig­ligetitől? Nem valószínű. A té­ma a kor levegőjében volt; tucatnyi darabót lehetne elő­bányászni, melyekben úgy­szólván ugyanerről van szó. Ami azonban ezeknél tartó- sabb sikerűvé teszi A szabin nőket, az az eltérő életformák, életvitelek ütköztetése; ma is él bennünk egy szorgos kis­polgár, aki szívesen elcserélné a szürke életét a színes ván­dorkomédiási pályával, s egy vándorkomédiás, akinek örök vágya a békés családi tűzhely, a nyugalom, a stabilitás. Ezért nézzük szívesen ezt a könnyed kis bohóságot — különösen, ha jó előadásban nézhetjük. Nekünk bizonyos értelem­ben nagy szerencsénk van: a darabot 1949_ben Kellér De­zső dolgozta át, leporolta, fel­frissítette a humorát, a szituá­cióit, a karaktereit. Horváth Jenő azóta slágerdarabokká vált számokat szerzett hozzá a fiatal Szenes Iván szellemes verseire, s nagy színészek egész sora vitte sikerre akkor is, és azóta is ezt a csacska darabot. Ma már nem is igen tudjuk, hogy a Mások vittek rossz utakra engem, vagy a Csak hírből ismerem a sze­relmet, s még egy-két szám ebből a feldolgozásból való. Zenés bohózat lett hát a magyarított darabocskából; a tanár urat Bányai Mártonnak hívják, a direktort Rettegi Fridolinnak, a városka, Siklód, valahol Erdélyben, Nagysze­ben és Brassó környékén terül el, s természetesen a régi jó békeidők felhőtlen nyugalma borul Siklód és lakói fölé. A tanár úr és a rendíthetetlen és elnyűhetetlen színidirektor most is összekerül egymással, a családi bonyodalmak most is bekövetkeznek, s az ég most is kiderül, a csetepaték elmúl­nak, és általános béke száll a Bányai házra s lakóira. darabot most fel­újító Operett Szín­házban azonban ez a nyugalom már nagyobb a kelleténél. Itt a pergő cselekmény, kényel­mesen baktat, a poénok nem csattannak, hanem puffannak, a humor és a lendület nem ellenállhatatlan, hanem gyak­ran bágyasztó, s éppen az hiányzik az előadásból, ami­től a régebbi bemutatók ese­ménnyé váltak: kiváló komi­kus színészek ötletektől pezs­gő, sziporkázó alakításai, a műfaj határaiig elmenő színek és kijátszott poénok, a kisvá- rosiság, a kispolgáriság, a bá- nyaiság és a rettegiség szere­tettel csipkelődő, ironikus megmutatása. Ott lenne a baj, hogy ez a darab 1949 óta mindig a jeles prózai színészek, a nagy ko­médiások — Rátkai Márton, Bilicsi Tivadar, Erdődy Kál­mán, Bessenyei Ferenc, Bod­rogi Gyula s társaik — kezén lett siker, és most az Operett­ben hiányzik egy ilyen gárda? Nagyon valószínű. Takács István Vendégségben az ORI-nál Szórakoztatásra szerződtek sanyai na; A Ha mondjuk, egy huszonöt éves fiatalembert kellene bemutat­ni az olvasóknak, minden bizonnyal könnyebb dolgom lenne, mint így, hogy egy ugyancsak negyedszázados intézmény mun­kájáról adok számot. Hát még. ha arra gondolok, hogy tevé­kenységük az oly sokat bírált területet, a szórakoztatást öleli föli — Igen. Itt úgynevezett folytonossági hiány van. Ha a tanácsok nem gyakorolják ezt a fajta ellenőrzési jogukat, bi­zony sokszor becsapódhat a közönség. Szükség lenne egy olyan szervezetre, amelyik fog­lalkozik a műsorok zsűrizésé­vel, amely fegyelmit indíthat az olyan művész ellen, aki nem viselkedik egy-egy föllé­pésén etikusan. Ez minden­képpen hatásosabb lenne a jelenlegi gyakorlatnál. — Csak önök adhatnak ki működési engedélyt? — Nem. Művészeti ágaktól függően ad engedélyt rajtunk kívül az Országos Szórakozta­tózenei Központ és a Filhar­mónia is. — Csináljunk egy kis sta­tisztikát! Melyek azok a szá­mok, amelyeket tevékenységük legjellemzőbb adatainak tart? — Főállásban nálunk het­ven ember dolgozik. Évi hat­hétezer előadás szerkesztése, rendezése, szervezése hárul rájuk. Ez naponta csaknem húsz előadást jelent. Átlagban egy-egy alkalommal tízen lép­nek föl, azaz naponta kétszáz művész dolgozik a színeink­ben. Költségvetési keretünk hatvanmillió forint, s ezt a már előbb említett hetven dol­gozónk hozza össze. Eszten­dőnként hét-tízmillió forintot tudunk tisztán befizetni — nyereségként — az államkasz- szába. Csak egy pecsét Az Országos Rendező Iroda immár huszonöt éves múltra tekint vissza. Számtalan siker fűződik nevükhöz, ám gyakran éri bírálat is őket. Jómagam nem egyszer hallottam, ami­kor a művelődési házak igaz­gatói panaszkodtak az ORI- műsorokra; zsákbamacskát vesznek, csak utólag derül ki, hogy kár volt a pénzt költeni, csapnivalónak bizonyultak a fellépő művészek, mert amit produkáltak, az a közönség semmibevétele volt. Ezzel a kissé kellemetlen kérdéskörrel kezdtük a beszélgetést Báli Györggyel, az ŐRI igazgatójá­val. — Örülök, hogy végre el­oszlathatok egy félreértést — mondotta —. hiszen itt két kü­lönböző dologról van szó, amit sokan nem tudnak. Ha az ŐRI állít össze egy műsort, akkor mindig tartunk egy bemutatót, amelyre minden művelődési ház igazgatóját meghívjuk. Ezeket az előadásokat valóban mi szerkesztjük, rendezzük. Vannak azonban ORl-engedé- lyes művészek, akik járják az országot és különböző produk­ciókat ajánlanak föl. Mi annak idején megadtuk nekik a mű­ködési engedélyt, ám a műso­raikat nem ismerjük. Decent­ralizálták ezt a területet 1974- ben, s azóta az ilyen előadások megtekintése a helyi tanácsok feladata. Legfeljebb ők nem élnek ezzel a jogukkal. A de- centralizálási rendelkezés előtt valóban a mi dolgunk volt minden egyes profilunkhoz tartozó műsor zsűrizése. A té­vedést jelenleg az okozza, hogy az engedélyen ott a pe.- csétünk, s a bírálók nem tud­ják. hogy csak a kiadott pa­pírhoz van közünk. Ám ez ügyben már annyi támadás ért bennünket, hogy kénytelenek vagyunk védekezni. Most saját rendezvényeinkhez szignált készíttettünk és még szövege­sen is elhangzik, hogy a mi műsorunkat látják. Ezzel kí­vánjuk elhatárolni masunkat az alkalmi produkcióktól. Dömping helyett A becsapottak — Amit elmondott, abból az következik, hogy ha valaki egyszer működési engedélyt kapott, attól a jövőben már az isten sem ment meg bennün­ket, mert senki sem ellenőrzi, hogy mivel lép föl? — Milyen műsorkínálatuk van? — Szerződést kötöttünk a három nagy szállodavállalat­tal; a Danubiusszal, a Pannó­niával és a Hungarhotels- szel, éjszakai szórakoztató programok összeállítására. Reklám- és árubemutató mű­sorokat készítünk például az OKISZ labornak és a Skálá­nak. A saját szerkesztésű prog­ramjaink keretében pedig táncdal-, pop-, rock-, sanzon-, dzsessz-, magyar nóta- és nép­dalesteket rendezünk. Minden­képpen igényes szórakoztatás a célunk, de ez persze nem egyszerű dolog, hiszen nincse­nek saját művészeink, nem ír­hatunk elő próbaidőpontokat és így tovább. A sokoldalú vá­lasztékot bővíti, hogy külföldi művészeket is bemutatunk, a nemzetközi koncertiroda köz­reműködésével. — Mint állami intézmény, jelenleg is egyedüliek a szak­Jelentkezcs a szakközépiskolába Katonazenészek lehetnek A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel az ál­talános — elsősorban a ze­nei — iskolák nyolcadik osz­tályos fiútanulóit, akik von­zódnak a katonai életpálya és a zenészi hivatás iránt, s vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után a magyar nép­Benkóczy Zoltán (Retteg:)) és Hadics László (Bányai tanár úr), a Fő­városi Operett Színház előadásának főszereplői hadseregben zenésztiszthelyet­tesként teljesítenek szolgála­tot. Az iskola képzési ideje öt év, Budapesten a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán. A tanulók teljes és ingyenes el­látásban (kollégiumi elhelye­zés, étkezés, tanszer, ruházat, hangszer, tanulmányi pótlék, zsebpénz és kulturális, sport­eszközök) részesülnek. A jelentkezés feltételei: ma­gyar állampolgárság, egészség- ügyi alkalmasság, hivatástu­dat, rátermettség a katonai szolgálatra, középiskolai ta­nulmányokra és zenei okta­tásra (fúvós és ütőhangszer), illetve zenei előképzettség. A pályázóik a jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és területvédelmi (Budapesten a fővárosa hadkiegészítő) pa­rancsnokságtól, illetve az ál­talános iskola igazgatójától szerezhetik be. A jelentkezés nem zárja ki más közép- vagy szakmunkásképző iskolákba történő jelentkezés egyidejű lehetőségét. Érdeklődni személyesen, vagy levélben lehet az iskola igazgatóságán (Zenész tiszthe­lyettesképző szakközépiskola. Budapest, pf. 12/z IX., Üllői út 133. alatt). A pályázati határ­idő: január 31. mában. Egyébként azonban már vannak versenytársaik Hiszen ezen a területen mű­ködik az IRI, a Magyar Mé- dea. a Vigadó — hogy csak néhányat említsek Hogyan vi­selik el a konkurrenciát? — A hasonló vállalkozások jelenléte ösztönző. Ám elgon­dolkoztató. hogy valamennyi­en ugyanazzal a matériával dolgozunk. Hiszen nem lett több sem énekesekből, sem színészekből, sem zenekarok­ból. Kérdés, hogy a föllépő művészek mennyit tudnak vál­lalni anélkül, hogy ez a pro­dukció rovására menne, s az is, mekkora az igény a szóra­kozásra. azaz hogyan alakul a kereslet-kínálat viszony. Mel­lesleg a dömpinagel nem lesz jobb a kínálati oldal. — Az önök feladata első­sorban a könnyebb szórakoz­tatás. Ebben kimerül a tevé­kenységük? — Irodalmi igényű összeál­lításaink is vannak. Rendsze­resek és népszerűek a Korona Pódium műsorai, ám ezen kí­vül évente öt-hatszáz hasonló színvonalú műsort készítünk. — Néhány évvel ezelőtt, az ŐRI egy kisstadionbeli kon­certjén a közönség botrányt csinált. Miként szervezik meg. hogy ne legyen rendbontás? — Tanultunk abból az eset­ből. Azóta minden ilyen na­gyobb akciónkat alaposan elő­készítjük. Fölvesszük a kap­csolatot valamennyi illetékes­sel, szétosztjuk egymás között a feladatokat. Örömmel mond­hatom, hogy sikerrel. — S a távlati tervek? — Nyáron hatvan-nyolcvan helyen fogunk föllépni, tízféle műsorral. Külföldi művészek, együttesek koncertjére is sor kerül majd, de ezek még nem bizonyosak, változhatnak. \ Körmendi Zsuzsa Ismeretlen rc/karc Petőii portréja Petőfi Sándor egy eddig is­meretlen portréja került a gyöngyösi Mátra Múzeum tu­lajdonába. A féltve őrzött réz­karcot Szekeres Pálné gyön­gyösi lakos ajándékozta az in­tézménynek. Elmondta, hogy a kép dédnagyapjától maradt rá, aki hadnagyként szolgált az 1848-as szabadságharc idején a 14. zászlóaljban. A szakemberek szerint a 34x25 centiméteres rézkarc a költő hiteles ábrázolásának te­kinthető. A művész, férfias, tá­volba néző tekintettel, dús ba­jusszal, göndör hajjal, kihaj­tott inggallérral, a kezében pa­pírtekerccsel örökítette meg a költőt. Dokumentumok Sorozat a CIA-ról Az Amerikai Hírszerző Hi­vatal, a Cl A tevékenységét bemutató 4 részes amerikai dokumentumfilm-sorozatot tűz műsorára a közeljövőben a Magyar Televízió. A műsor készítői — Allan Eranovich és Howard Dratsch — régi filmhíradók, kongresszusi vizs­gáló bizottságok munkáját megörökítő filmfelvételek, egykori és mai CIA-alkalma- zottakkal. szakszervezeti veze­tőkkel. politikai menekültek­kel, amerikai elnökökkel és nagykövetekkel, valamint új­ságírókkal készített interjúk felhasználásával adnak képet a CIA három évtizedes tevé­kenységéről. Több mint háromezer perc­nyi korabeli dokumentum és 120 órányi interjú összesűríté­sének eredményeként tárul a nézők elé az amerikai kém­szervezet működése. A február 2-tői, szerda es­ténként képernyőre kerülő filmsorozatot szinte az egész világon vetítették. Tv-FIGYEL Ö Sokak számára még mindig valami titokzatos masinák a számítógépek. Szó ami szó: a számítógép nem va­lami egyszerű berendezés, ám azok a feladatok, amelyeknek szolgálatába állították, megle­hetősen hétköznapiak. Hogy mennyire azok. arra igen jó példával szolgált a televízió Végletek között című riport­filmje. Ez a képsor ugyanis a legkevésbé tájékozott előfize­tővel is megértette, hogy a billentyűzetek nyomogatásával mi mindent ki lehet deríteni Mégpedig nem a gyárakban, hanem a mezőgazdasági üze­mekben, ahova Nagy László szerkesztő-riporter rándult ki. és ahonnan igazán meglepő, ám annál tanulságosabb pél­dákat hozott. Mivel a stáb anyaggyűjtése során javarészt Pest megyé­ben forgatott, hát rögzítsük itt röviden azt a tapasztalatcsok­rot, amelyet Hernádon tártak eléjük. Nos, az említett település hí­res kisállattenyészetében arra jó — pontosabban arra kell — a számítógép, hogy a gazdaság illetékes irányítói bármikor tudják, miből hány jószáguk van. ezek közül hány az első osztályú, mennyi a súlyuk, és ha már túljutottak a feldol­gozáson. milyen például a cso­magolásuk. Egyszóval min­denre feleletet lehet kérni és kapni a maguk mechanikus agytrösztjétől, mégpedig a percnyi készenlét szerint. így aztán nem kell megkésve osz­tani, szorozni, azaz időt pocsé­kolni, ha befut egy rendelés. Csak ráböknek a gombokra, és előugrik a szükséges adat. Lévén ez a jelentés éppen félórányi terjedelmű, persze nemcsak a termeléssel ennyi­re közvetlen kapcsolatban le­vő számítóegységek működé­sét figyelhettük meg. hanem olyan társaikon is végigpász­táztak a kamerák, amelyek üzemgazdasági elemzéseket vé­geznek. vagy éppen a borásza­tot segítik, mégpedig úgy, hogy — ha jól értettük — összeál­lítják egy-egy italtípus leg­eszményibb alkohol-, cukor- és savtartalmának fokát. Gondok, még elérendő célok . az agrárfeladatokra szakosított számítógépek környezetében? Először is az a baj — hallhat­tuk —. hogy viszonylag keve­sen^ vannak; több is elkelne belőlük. Másodszor pedig ke­vés a jó. pláne a magyar nyel­ven írott program. Ez azért számít ^ komoly akadálynak, mert hiába veszi meg egy-egy gazdaság a nem olcsó beren­dezéseket. ha azok működtetői nyelvtudás híján nem tudják fogadni az idegen kifejezések­ből összeállított programokat. Ezen az állapoton nyilván ha­marosan változtatni kell! Ókori Keld. Véget ért a ma­gyar tévések minden eddigi­nél terjedelmesebb ismeret- terjesztő vállalkozása, az ókori Kelettel foglalkozó tévéegye­tem. Ne kelljen itt most elis­mételni — megírta azt annak idején a műsorújság —, hogy hány ország hány helyszínén forgatták le ezt a tizenhat ré­szes képfolyamot, se azt, hogy mi minden témát tartott szük­ségesnek boncolgatni a tudós előadó. Komoróczy Géza. Ér­jük be azzal, hogy körülmé­nyeinkhez viszonyítva gran­diózus munka volt. Csak ép­pen nem volt eléggé érdekes! Akik lelkesen nézni kezdték, előbb-utóbb beleuntak a figye­lésébe. hiszen a folytatások zöme erősen hasonlított egy­másra: korabeli ábrák, pate­tikusan zengő idézetek, aztán pedig a tudósi szó, szó, szó... Nagyjából így állt össze ez a telekommunikációs felső isko­la. És — ismételjük — tizen­hat hosszú estén át. Perpduum mobile. Annái ügyesebben szerkesztett volt a Perpetuum mobile csütörtöki díszkiadása! Ebben az űrhajó­sok egész sora szólalt meg, és mesélte el egyebek között azt, hogy mennyire más a koz­moszban élni, mint idelent. Farkas Bertalan, a fönt hasz­nálatos étkeket is bemutatta, valamint arra is rácsodálkoz­hattunk. hogy milyen egy űr­hajó tusolókamrája. Igaz, hogy gyerekeknek szánták ezt a programot, de a felnőttek is rengeteget tanulhattak. Akácz László t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents