Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-18 / 14. szám

1984. JANUAR 18., SZERDA Hatósági tapasztalatok nélkül sok-sok segítséggel Prózai gondok ellen rend az orvosság Minden kezdet nehéz — tartja a közmon­dás. E kezdeti nehézségek tapasztalhatók most széles e hazában, a közigazgatás január 1-től érvényes átszervezésének mindennapjaiban. Ahogyan a puding próbája, hogy megeszik, minden intézkedés bevezetése kapcsán kérdés: Miként működik a gyakorlatban, munkahe­lyekre, emberekre lebontva a még sohasem volt elképzelés. Jelen esetben azt már ki­mondhatjuk, hogy az elképzelés maga: jó. Az átszervezésre vonatkozó döntés megszületését a kor valósága sürgette, hiszen rég túllépte már társadalmunk a régebbi közigazgatás ke­reteit. A következő szakaszban rajtunk,_ a végrehajtásban részt vevőkön múlik, miként végződik majd az előbb emlegetett próba. Korántsem volnánk őszinték, ha azt mon­danánk, hogy minden zökkenőmentes. Még Nem volt idő félni a mély víztől Ha másként nem, levélben válaszolnak azzal együtt sem, hogy azon kevés megyék közé tartozunk, amelyekben a járások meg­szűnése nem okozott egyetlen területen sem káderproblémákat, azaz: a volt hivatalok dol­gozói, tisztségviselői közül mindenki megta­lálta új helyét, ráadásul zömmel megközelí­tőleg képesítésének, képességeinek megfelelő munkakörben. Hogy van nosztalgia? Bizo­nyára van. Az emberek többsége természet­szerűen ragaszkodik a megszokott régihez, vissza-vissza idézi az elmúlt dolgok közül a jókat, azokat a momentumokat, amelyekre szívesen emlékezik. De erre pillanatnyilag nincs idő. Meg kell teremteni az újat. s aki ebben részt vesz, egy emberként akarja: öt­tíz év múlva ez az idő legyen az, amelyre szívesen emlékezhetünk. A sziptszeRtaiklési kmstközpntban Látszólag az építőké a fő­szerep ezekben a hetekben a szigetszentmiklósi nagyközségi tanács épületében, ahol január elseje óta az új körzetközpont működik. — A szomszédos óvoda eme­leti helyiségeit alakítják át az építők irodákká, hogy a meg­növekedett létszámunkat el tudjuk helyezni — mondja Pongrácz Gábor tanácselnök. —• Prózai gondjaink vannak ezekben a napokban. Hiszen tizennyolc új munkatársunk van, akiknek íróasztalok, szek­rények, székek kellenek. Szű­kén vagyunk, nem is tudtuk valamennyi osztályunkat itt elhelyezni. A művelődési, egészségügyi és sportosztály más épületbe került. Ennek előnyei és hátrányai is van­nak. Ezek a területek igénylik legkevésbé a tanács más osz­tályaival való szoros kapcsola­tot, hiszen körzeti feladatokat látnak el. Viszont új, még ke­vés tapasztalattal rendelkező kollégák dolgoznak ott. akik­nek előnyösebb lenne az ap­parátus közelében tevékeny­kedni. Sajnos, azonban csak így tudtuk megoldani, az elhe­lyezési nehézségeket; — A szigetszentmiklósi kör­zetközpont különleges helyzet­ben van a többihez képest, hiszen a megyében az egyet­len olyan szervezet, amely sem városi, sem járási székhelyi tapasztalatokkal nem rendel­kezik. Okoz-e ez nehézséget a napi munkában? — Tapasztalataink valóban nincsenek — válaszolja a ta­nácselnök. — Mivel a körzet- központ csak kis részben vet­te át a járási feladatokat, s leginkább mellérendelt vi­szonyban állunk a többi ta­náccsal, nem hiányoznak any- nyira a járási ismeretek. Jó kapcsolatot szeretnénk kiala­kítani a központhoz tartozó te­lepülésekkel, s a lakosságnak minél magasabb színvonalú ügyintézést biztosítani. — Több hivatalos ügyben továbbra is Ráckevére járnak a körzetből. — Valóban, a bíróság, ügyészség, a földhivatal a ré­gi járási székhelyen maradt. Mindent elkövetünk annak ér­dekében, hogy megkíméljük az utazgatástól a lakosságot. Ezért például a jövőben a Cse­pel Autógyárban működő ál­lami tűzoltóság látja el a kör­zetben a hatósági teendőket. Hasonló módon szeretnénk a rendőrségi ügyintézést — jogo­sítvány-, személyiigazolvány- készítést — itt, helyben meg­oldani. Űj helyre került a szi­getszentmiklósi rendőrőrs, itt lehetne egyes napokon kihe­lyezett fogadóórát tartani. Miközben beszélgetünk, szinte percenként csöng a te­lefon, aláírásokért, eligazítá­sért jönnek a tanácselnökhöz. Amikor Fodor Antalné vb­Első Bájtok a hernádi tanácsnál A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elrendelte Hernád községben önálló tanács alakítását. Ezzel egy­idejűleg a székhelytől 5 kilométernyi távolságra levő Örkény Váradi-telepet, amelynek 350 lakója nem Örké­nyen, hanem a szomszédos Hernádon intézte ügyeit, ez utóbbi településhez kapcsolták. Ezt adtuk hírül december 29-i lapunk első oldalán, az ünnepi alakuló tanácsülésről szóló tudósításunkban­titkár szusszanásnyi időhöz jut, bekapcsolódik a beszél­getésbe. — Sok még a kérdőjel — mondja. — Több olyan ügy is akadt, amelyről január első napjaiban még nem tudtuk, ki illetékes benne. Ha tudtunk, intézkedtünk, szem előtt tart­va, hogy aki más községből utazott át hozzánk, ne fárad­jon hiába. Ennek ellenére megtörtént, hogy tanácstala­nok voltunk. Január 3-án pél­dául jelentkezett valaki a moz­gássérülteknek járó üzem­anyag-utalványért. Sajnos, nem tudtunk segíteni, hiszen erről még nem rendelkeztek. Azt sem tudjuk, ki írja alá a munkatársak utazási elszámo­lásait. Ez azonban olyan gond, amitől még megy a munka. Nagyobb nehézséget jelent, hogy nem kaptunk meg egyet­len — a járási hivatalban el­kezdett — ügyiratot sem. — Mindezek ellenére igyek­szünk minden ügyfélnek segí­teni, s ha el is kell küldeni va­lakit, mint például az üzem­anyag-utalvány miatt, elkér­jük a címét, s értesítjük, amint lehet — veszi át a szót Pong­rácz Gábor, s hozzáteszi — ez a közigazgatási átszervezés az összes gondjával és nehézségé­vel együtt a mi belső ügyünk. Az a célunk, hogy ebből a la­kosság a lehető legkevesebbet vegye észre. Móza Katalin — Hernádhoz tartozunk már. Reméljük, a tanács közelsége abban is segít majd, hogy na­gyobb figyelem jut nekünk — veszi át a szót a vevő, Bese Istvánné. Az üzletvezető — Simári Jó. zsef — pedig ezt mondja: — örülök a változásnak, már csak azért is, mert három nap­pal korábban kapjuk most a postát. Eddig ugyanis először Örkénybe vitték, s csak onnan hozzánk... Az új tanácsháza. A kerítés betonja még a deszkák közt köt, s a földszintes, fehér falú, barna zsalugáteres betonyp épületben a kivitelezők, a Március 15. Tsz építőbrigádjá­nak tagjai munkálkodnak. Ta­pétázzák a tanácstermet, mű­anyag padlót ragasztanak, s a festékes vödrök halmai közt állványon száradnak a frissen mázolt ajtók. Csupán az irodák készek. Zsadányi Lászlóné, az új ta­nács pedagógusból lett elnöke, akit két hete választottak meg, így fogad: — Nemcsak a falu határát jelző táblát nem cseréltük ki, mint látja, épül még az új otthonunk is. Január U-én költöztünk ide, az évet a ta­nács dolgozói másutt kezdték. A korábbi kirendeltségi szobá­ban fogadta az ügyfeleket az igazgatási főelőadó. A végre­hajtó bizottság titkára, a Lánc­gyár és a tsz kölcsönkocsijá­val bútorokat hozott Dabasról, a megszűnt járási hivatalból és a nagyközségi tanácstól, emellett Örkényben — három munkatársunk ott maradt a költözésig — ő irányította a munkát. A költségvetést készí­tették, s a hernádiak adóval kapcsolatos adatait, iratait gyűjtötték össze. — Mi a kezdet legnagyobb gondja? — Az, hogy még nincs egy vasunk sem. A megye már át­utalta a pénzt a körzetközpont tanácsának, lehet hogy már ma megérkezik. Addig a táb­lát sem tudjuk megvenni, amelyen ez áll majd: Hernád Községi Tanács. Gáspár Jánosné igazgatási főelőadót arról faggattuk, kik voltak az első ügyfelek. — Legelőször január máso­dikén Szórád Jánosné jött, A Dunai Kőolajipari Vállalat az elmúlt esztendőben is jelen­tős mennyiségű xilolt exportált. Felvételünkön egy tartályko­csi töltése közben örökítettük meg a DKV töltőmunkását, Combos Istvánt Hancsovszld János felvétele A kis irodabódé ajtaja előtt meg­állt, nyugtalanul körülpillantott, hogy látja-e tétovázását valaki, aztán levette sapkáját, és bekopogott. Nem kapott választ. Várt még egy lélegzet­vételnyi ideig, s benyitott. A gépírónő felszisszent, mert bezú­dult a hideg, a telepvezető meg fel­emelte a fejét az asztalon heverő ira­tokból. — Na, mi újság, Árvái bácsi? Csak nincs valami baj? Az öregember közelebb lépett, kö­szönt, aztán mosolyogva mondta: — Nem, nincs semmi baj. Minden rendben van, amikor én itt vagyok. Elhallgatott. Kelemen, a telepvezető, az asztalra ejtette kezéből a ceruzát, falvonta szemöldökét és kérdőn tekin­tett az öregre. Mintha csak azt kérdez­te volna: akkor mit keres itt? Árvái bácsi köhintett. — Egy kérésem volna, telepvezető úr. — Mi lenne az? — Két nap szabadságot szeretnék az ünnepekre. Három hónapja nem voltam otthon, az unokák meg várnak, hálisten- nek. Már megvettem nekik mindent. — Rendben van. Árvái bácsi, csak szerezzen maga helyett valakit. — Meglesz, kérem, meglesz. Nem gondolta, hogy ilyen könnyen megkapja a szabadságot. Félt Kelemen­től; szűkszavú, mogorva ember. De úgy látszik, mégiscsak megérti az ő helyze­tét. Két esztendeje már, hogy a szabad­ságát, na meg a ritka hazautazásokat kivéve minden este itt őrködik a te­lepen. A legjobb éjjeliőr, sohasem al­szik el, őt jöhetnek ellenőrizni bármi­kor. Jókedvűen ment vissza a mun­kásszállásra. Gondolta, majd szól vala­kinek, hogy helyettesítse ezen a két es­tén, amíg ő otthon lesz, amíg ő az uno­káinak átadja az ajándékot. Tizenegy unoka: fiúk, lányok, kicsik, nagyobbacs­kák. Sokat kellett spórolni, hogy mind­egyiknek vehessen valamit. A szöszke Giziké hajasbabát kért, megvette neki, Mikus bicskát, az is megvan. A tolltar­tó is meg a színes ceruzáik is, és egy marék rágógumi. A szekrényből elővette a bőröndöt, kipakolta. Nézegette, számolgatta a kis csomagokat, hogy nem felejtett-e ki valamit. Megvolt minden. Még a fele­ségének szánt ajándék is ott lapult már. Ügy tervezte, hogy a délutáni vo­nattal megy haza és este bekopog min­den gyermekéhez. Micsoda meglepetés lesz, hogy fognak örülni az unokák! Arca lázas pírban úszott, még a rán­cok is kisimultak rajta, összecsomagol­ta az ajándékokat, becsukta a koffert, aztán visszatette a szekrénybe, belaka- tolta, és átment a huszonhetesbe, az öreg Magihoz. Még ágyban heverészett. — Jó napot, szomszéd. Pihenget? — Gyűjtögetem az erőmet. Hiába, nem vagyok már húszéves. — Szomszéd, az ünnepre két nap sza­badságot kaptam, szeretném, ha helyette­sítene. Természetesen megfizetném, ami jár. Meg egy liter bort is vennék, me­legítőnek. — Szívesen megtenném, szomszéd, de én is haza szeretnék utazni. Az öreg megértette, elköszönt, és át­ment a tizenegyesbe. Solti Gyulához, akinek már csak távoli rokonai élnek s nincs kihez utaznia. De az sem vállalta, az egyik esztergomi komája hívta meg hálából, hogy jó munkát szerzett neki Pesten. Az öreg Árvái még most sem csüggedt, felment az első, majd a máso­dik emeletre és sorra bekopogott az is­merőseihez. Senki sem vállalta a helyet­tesítést. Majd délután, gondolta, ha ha­zajönnek a kőművesek. Szobáról szobára ment, a fiatalok csak röhögtek, válasz­ra sem méltatták, az öregek meg csen­desen azt mondták: — Nem tehetem, szaktárs, nekem is van családom, várnak. Az utolsó pillanatban ért a telepre. Kedvetlen, szótlan volt, sokáig ült töp­rengve. tépelődve az őrbódéban, hogy most mit tegyen. Megkapta a szabad­ságot, mehet, de nincs, aki helyettesítse. Ha nem akad senki, nem utazhat el, a telepet nem lehet két éjszakára őrizet­lenül hagyni. Miért is ígérte meg az unokáinak, hogy hazamegy és viszi az ajándékot? Mi öröme van neki abból, ha postán elküldi és a nagyanyjuk szétosztja közöttük? ö látni szeretné, hogy próbálja ki Janika a flótát, Jani­ka, aki már régen várja nagyapja aján­dékát. Morogva, bosszankodva járta körbe- körbe a telepet. Reggel álmosan, fárad­tan ment a munkásszállásra. Nem volt kedve reggelit főzni, azonnal lefeküdt. Sokáig hánykolódott, nehezen aludt el. Pénteken nyüzsgés, lárma kísérte a hazautazókat. Szobatársai is készülőd­tek. — Mi az, Árvái bácsi, nem utazik? — kérdezte az egyik legény. — Nem. — mondta. — Hát azt mondta, hogy megkapta a szabadságot. — Megkaptam, de mit érek vele? He­lyettest kell állítanom, az meg nincs. Így aztán fuccs a szabadságnak. — Kár. Na, minden jót. Ott maradt egyedül. Legalább a cso­magot kellene hazaküldenem, gondolta, de kinek adjam oda? Akárkire nem bíz­hatom! Nem volt kedve egyedül üldögélni a szobában Indult le a társalgóba, hogy olvasgasson egy keveset. A folyosón Solti Gyula állította meg: — Szomszéd, hát nem utazott el? Árvái legyintett. — Nem! Nem akadt helyettes. — Ejnye, az ördögit neki — dörzsöl- gette borostás állát Solti. — Várjik csak, szomszéd, várjik. Holnap este tud­nám helyettesíteni, ha úgy jó magának. — De maga utazik, szomszéd. — Nem az unokámhoz utaznék. Így meg ráér az én utazásom. Hiszen tudja, nincs senkim... Ha lenne, ha unokám lenne, az más. Árváiban felcsillant a remény. — Akkor... akkor holnap a tízessel mehetnék. Estefelé otthon is vagyok, és.., Nyeidesett. — Egy üveg bort veszek, melegítőnek, meg... — Jól van szomszéd, megegyeztünk — mondta Solti és elballagott. M ásnap délelőtt az öreg Árvái már a vonaton ült. A kis koffert, amely­ben az ajándékok lapultak, maga mel­lett szorongatta. Egész úton nem moz­dult mellőle, a vonat pöfékelve szágul­dott az alföldi tájon. A kocsiban hideg volt, de Árvái most csak az ajándékokat váró unokákra gondolt. S ettől mintha a hideg is megenyhült volna. Bába Mihály: ^J^éí nap vagy az új? Mert, ha az utób­bit keresi, menjen tovább, át a síneken és egyenesen egészen a postáig. A mellette levő épü­let az... Alig két héttel később ismét a helyszínen jártunk, hogy megtudakoljuk: hogyan teltek az új tanács első napjai. Örkény Váradi-telep. Ez áll a táblán — Hernád határában. Persze szó sincs arról, hogy a a telepiek nem haladnak az idővel. Az élelmiszerbolt pénz­tárában ül Simári József né. Tőle tudakolom: — Hol a ta­nács? Visszakérdez: — A régi, Indul útjára a xilol aki a háztájiban a csirkék he­lyett szarvasmarhát szeretne tartani. Arról tudakozódott, mit kell intéznie ez ügyben, öt még naponta átlagosan tízen követ­ték. Volt aki fakitermelési en­gedélyért, lakcímváltozást be­jelenteni, segélyt kérni jött, s akadt aki adóügyben, vagy te­lekvásárlás miatt. Jó néhányan csak azért látogattak hozzánk, mert kíváncsi k voltak az új tanácsházára. S megvolt az év első esküvője is, én adtam ősz. sze az ifjú párt. A férj Bugyi községben élt eddig, az ottani termelőszövetkezetben dolgo­zik, a felesége pedig Örkény­ben óvónő, de hernádi lakos. Itt telepszenek le. Rendhagyó esküvő volt, mert a tanácste­rem — egyben a házasságkö­tés helye is — még készül. Így a tsz hunniahibrid rendszerköz- pont tárgyalótermében kerí­tettünk sort a szertartásra. Szépen sikerült... — A tanács munkájának így is megvan már minden lénye­ges feltétele — így beszél Zsa­dányi Lászlóné. — Például amíg a megrendelt nyomtatvá­nyok megérkeznek, sincs gon­dunk, mert kaptunk elegendőt az Örkényi tanácstól. Írógépe­ket is hoztunk Dabasról. Most készülünk az első — január 23-i — végrehajtó bizottsági ülésre; a költségvetési és a fej­lesztési tervről tárgyalunk. — S hogyan tovább? — Eddig tanítottam. Hiány­zik az osztályom. Én is nekik, ahogy mondják a gye­rekek, amikor a kislányomat reggelente iskolába kísérem. Ezentúl a tanítás helyett ta­nulok. A többiek tapasztalt ta­nácsi emberek s az idei mun­katervünk is elkészült már decemberben... V. G. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents