Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-12 / 9. szám
Ufebb megoldásokat keresnek Akik a tervet teljesítik A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1984. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK Miéit csábít a szomszéd rétje? Egyszerűsítés helyett analízis Táléfáva! pótolják a hiányzó létszámot ^'rszámadás előtt ' Biztató jelek Nyugodtan készületnek a zárszámadásra a Vác környéki termelőszövetkezetek. A közös gazdaságokban összesen 5 milliárd 86 millió forint árbevételre számítanak. Nem akármilyen munkát tükröz az sem, hogy a szövetkezetek egy-egy dolgozójára közel 20 ezer íorint nyereség jut. A szövetkezetek vezetői megtalálták azokat az adottságaiknak és lehetőségeiknek leginkább megfelelő gazdálkodási formákat, melyek alkalmazásával átlagosan egy személy 309 ezer forint értéket termelt egy év alatt. Végső hússá Orszáfzky Józsefiétől Orszátzky Józsefné, a Híradástechnikai Anyagok Gyára nyugdíjasa életének 64. évében csendesen elhunyt. 1952 óta tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Munkájáért többször kapott elismerést. A munkásmozgalom harcosát megillető tisztelet- adással történik hamvasztás utáni búcsúztatása ma, január 13-án délután 2 órakor a váci alsóvárosi temetőben. Wtlkm&m Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): január 12-től 15-ig a Foketeszakáll szelleme című s merikai filmvígjátékot vetíti k, csak délután 3 órakor, III-as helyáron. — Január 12-én és 13-án A kínai negyed című színes amerikai krimit játsszák negyed 6 és fél 8 órakor, 14 éven felülieknek. Rendezte: Roman Polanski. Főszereplők: Jaak Nicholson, Faye Dunaway és John Huston. — Január 14-én és 15-én a Vi- bank című szinkronizált lengyel bűnügyi filmvígjáték a mozi műsora. Az előadások negyed 6 és fél 8 órakor kezdődnek. Madách Filmszínház (a művelődési központ nagytermében) : január 13-án délután 5 és este 7 órakor az Élveboncolás című színes, svéd filmet mutatja be a hetenként egy napot játszó mozi. "Agyarok kőit Amerikában Január 12-én, csütörtökön negyed háromkor az Egyesült zzó váci gyárában dr. Czine íihály irodalomtörténész Magyarok közt Amerikában címmel tárt előadást. A Cement- és Mészművek váci gyárában az idén különös jelentőséget kölcsönzött a munkásgyűlésnek az, hogy a sok gonddal küszködő gyáriaktól a korábbi évekhez viszonyítva több cementet kért az építőipar. A vállalat kultúrtermében megtartott tanácskozáson megjelent Jánki Zoltán, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője és dr. Olajos Mihály, a városi partbizottság első titkára. A nehézségek ellenére sikeres volt a tavalyi év. Az év közben megemelt cementtermelési tervet közel 40 ezer tonnával teljesítették túl. Így 1983-ban mintegy 949 ezer 297 tonna cement hagyta el a gyár kapuját. A 145 ezer tonnás mésztervüket is túlszárnyalták 2 ezer 600 tonnával. A zsáktermelésük a tervezett 40 millió darabbal szemben 42,5 millió lett. Az eredmény értékét növeli, hogy mindezt a tervezettől kevesebb dolgozóval ér- ték el. Erről adott számot beszámolójában Pintér Sándor igazgató. Igen aktívnak bizonyult a munkásgyűlés. A jelenlevők közül heten kértek szót. Akik nagy felelősséggel és szakértelemmel beszéltek az elmúlt évről és az idei célokról. Ezekből a hozzászólásokból kötöttünk csokorba néhányat. Noé József, a bányaüzem dolgozója elmondta, hogy az üzemrész együttesen a keszegivei tervszinten teljesítette feladatát. Mintegy 1,7 millió tonna alapanyagot szállítottak a cementgyártáshoz. A gondjaikról szólva kiemelte, hogy tavaly tovább csökkent a létszám. Sajnos, ezen a munka- területen nagyon kevesen állnak a kilépők helyére. Míg nyolc évvel ezelőtt kettőszázan dolgoztak a bányában, ma jelenleg csak százhuszonhatan szorgoskodnak itt. Nehezíti még a termelést az is, hogy a jelenlegi géppark elavult és nagyon sok a javítások miatt kiesett munkaidő. Czotter István, az őrlőüzem vezetője úgy véli, hogy a teA Váctól északra fekvő helységekben — Verőcemaros, Nagymaros, Zebegény — üzemi, vállalati üdülők sorával találkozunk. Nyáron a fiatalok, gyermekes családok érkeznek ide az ország minden részéből. Télen főként nyugdíjasok, csendre, pihenésre vágyók népesítik be a jelenleg is üzemelő üdülőket. Kedden, január 10-én téli rületükön további szervezési intézkedésekre lenne szükség a jelenlegi gépi berendezések műszaki állapotának a szinten tartásához. Kurali Zoltán, a kemenceüzem dolgozója elmondta, hogy az elmúlt évben az olajfűtés gázzal történő kiváltása jobb és eredményesebb munkakörülményeket teremtett. Javasolta a gyár szocialista brigádjainak, hogy vegyék vállalásaikba a különböző meghibásodások miatt kiesett munkaidők további csökkentését. Adamcsek Béla, az energiaosztály főművezetője aggodalommal szólt a gyár nagy víz- fogyasztásáról, amely a város szükségletének körülbelül a 12 százaléka évente. Szükséges a vízvisszaforgató rendszer mielőbbi átadása. Elkerülve ezzel a tavalyihoz hasonló év miatt elrendelt vízkorlátozás veszélyét, amely komoly termeléskiesést okozhat a DCM- nek. Turóczy Dávid, a zsákgyár vezetője elmondta, hogy a májusban megalakított gazdasági munkaközösség lehetővé tette a cementipari gyárak papírzsákkal való jó ellátását. A kollektíva termelése óta külső vállalatoktól nem kell zsákot vásárolni. Ezzel jelentős ösz- szeget takarítanak meg a gyárak. Szót kért a munkásgyűlésen dr. Olajos Mihály is. A megyei és a városi pártbizottságok elismerését tolmácsolta a DCM kollektívájának. Az igazgató beszámolójából kirajzolódó konkrét helyi feladatokat, a népgazdasági célokkal hozta összefüggésbe. Utalt rá, hogy mint tudjuk, sem a hazai, sem a nemzetközi gazdasági helyzet nem lesz könnyebb, sőt a feltételek az idén várhatóan nehezednek. Ahhoz, hogy a népgazdaság meg tudja őrizni az eddig elért eredményeket, közös erőfeszítésekre, még jobb munkára lesz szükség a DCM-ben is. Surányi János kirándulást szerveztek az önként jelentkezőknek. A Volán biztosította a társasgépkocsit, az IBUSZ váci irodája Galambos Ferenc idegenvezetőt kérte fel a kalauzolásra. A reggeli órákban sorra beszálltak az utasok. Az egynapos út fő célja Börzsöny és vidéke megismerése volt. Észak-Pest megye és Nógrád nyugati részének legszebb vidékén vitt az útjuk. Megtekintették a horpácsi Mikszáth-kúriát és a nógrádi bányászmúzeumot is. Ízlett a társasebéd, este egy szép nap kellemes emlékeivel vitte őket vissza az autóbusz üdülőikbe. A hőmérő fagypont alá szállt, fázósan húzzuk össze magunkon a télikabátot. Ennek ellenére — mint egész évben olyan sokszor — most is „nyitva van” a Dunakanyar Áruház főbejáratánál felállított szabadtéri könyvesbolt. A hótól, széltől alig védett Pethö Ervin most is kínálja a regények, ifjúsági könyvek, enciklopédiák, lexikonok sorát. — Mióta? — Tizenöt éve vagyok könyvterjesztő, de csak az utóbbi hét esztendőben kapcsolódtam intenzíven ebbe a kulturális munkába. Pénteken, szombaton mindig itt vagyok az áruháznál, a többi napokon az üzemeket, hivatalokat járom sorra az újdonságokkal. — Minden rendelést kielégít? — Van, amiből igen. De Kán Erzsébet egészségügyi vicceskönyvéből, vagy az Elmebajnokság kötetéből tizedét sem kaptam az igényeltnek. Az idősebb nemzedék örült Csathó Kálmán, Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Surányi István régi művei új kiadá— Ügy döntöttem, hogy kilépek a vállalattól. — Mi késztet erre? — Nagy nehezen rendbe hoztam a gépemet, de míg szabadságon voltam, egy fiatal kolléga dolgozott rajta. Mindent kezdhetnék elölről, s még velem morog miatta a főnök. A párbeszéd alakulhatott volna másként, más okok felsorolásával is, ami azt bizonyítja: a munkahelyeken szinte naponta felbukkanó kérdésre nem elég az egyszerűsítő válasz; a másokhoz viszonyított alacsony bérszínvonal, netán a kedvezőtlen munkahelyi adottság. Ezeken a fontos tényezőkön kívül száz másféle ok is megtalálható, mert minden ember külön világ, érdeke, helyzete, érzékenysége szerint is. A felmondás oka — Miért megy el? A kérdést minden kilépőnek fel kell tenni a munkaügyi osztályokon, s azzal is meg kell toldani: — jól meggondolta? A közmondás szerint is hajlamosak vagyunk ugyanis azt feltételezni, hogy a szomszéd rétje mindig zöldebb, hogy odaát jobban fizetnek, vagy más hangot használ a művezető. Ám az is előfordul, hogy csalódunk, s nemegyszer az előző munkahelyet emlegetjük nagy nosztalgiával, szépítő emlékezetünk festette valótlan színeket is felpingálva az emlékképre. A rétek között valóban vannak kisebb-nagyobb, jórészt átmeneti különbségek. Aszerint, hogy most az egyik gyárnak, üzemnek megy jobban, máskor a másik termékei keresettebbek a piacon, s ha jól vezetik a vállalatot, ez a dolgozók zsebén is meglátszik. Ám a kocka forgandó. Így hosszú távon mindig az jár jobban, aki jóban rosszban kitart a vállalata mellett, s nem növeli a munkahely költségeit a helyébe lépő betanításának költségeivel, miközben az új sának. A fiatalabb generáció a mai írók munkáit keresi inkább. — Es a legkisebbek? — Sok szép ifjúsági könyv jelent meg a múlt évben, talán ezért volt olyan szép forgalmam a decemberi ünnepek előtt. Sokan keresik nálam a Vác története két kötetét, de ebből én nem kaptam áruspéldányt. A váci boltok bezártak az évi leltározás idején. Én akkor is árusítottam, igaz, hogy az újdonságokat csak késve kaptam meg. — Mi üzleti sikerének a titka? — Minden könyvről tudok egy-két mondatot szólni. Ha nincsen a kért kötet, azonnal hasonlót ajánlok. Üzemekben sokszor előleg nélkül otthagyom a könyveket. A Magasépítő Vállalat, az OTP, az alsógödi tsz építő részlege sokat segít, hogy az esedékes törlesztéseket megkapjam. 300 méteres körzetben még két helyen árulnak könyvet. Látja, mégis mindig van érdeklődő a kis sátramnál. P. R. munkatárs teljesítménye sem éri el egy ideig a régen ott dolgozókét. Az okok, érdekek azonban sokfélék, s jó, ha odafigyelnek rájuk. Ez a véleménye Muth Jánosnak, a Pamutfonóipari Válallat váci gyára, azaz a Finomfonó gazdasági tanácsadójának is, aki több kérdésről tájékoztatva szólt arról, milyen módszerekkel kutatják a gyakori kilépések, a létszám- csökkenés okait. Egy több oldalas elemzésben részletesen kitér erre a kérdésre is. Férjhez mennek A sokoldalú vizsgálatot tükröző gazdasági dokumentum olyan, mint egy orvosi szűrővizsgálat, melynek először még nem a gyógyítás, hanem a megelőzés a célja. Látni, tudni, hogy mi a helyzet, milyen a hangulat, s ha kell, időben közbelépni, intézkedni. Hosszú számoszlopok mutatják ki negyedévenként, hogy melyik üzemrészben, melyik szakmánybán hány ember dolgozik, s hány százaléka hiányzik a szükséges létszámnak. A mások helyett végzett többlet is olyan, kezdetben ártatlannak tűnő góc a munkahelyi szervezetben, amely később okozhat bonyodalmakat. Pláne, ha szövődményessé válik. Hosszabb- rövidebb ideig pótolható a létz számhiány túlórával, önként vállalt külön műszakokkal is, de egy idő után ez is fáradtsághoz vezet. A fáradt emberek jó részének pedig nem rugalmas az idegrendszere, vélt sérelmei keletkeznek, van aki a kákán is csomót keres. Ez nincs benne a jelentésben, csak olvasás közben jut az eszünkbe, miközben azt a megállapítást jegyezhetjük meg, hogy a szükséges létszám és a programhoz rendelkezésre álló között jelentős eltérés van. A helyzet e téren nem javul — bizonyítják a múlt év harmadik negyedének adatai. Ennek az időszaknak a végéig 1983-ban 103- an jelentkeztek munkára és 117-en léptek ki az üzemből. Ettől a statisztikától persze még nem kell nagyon megijedni, mert a harmadik negyedévben jelentősen torzították a nyári időszakos munkavállalók adatai. Az már viszont izgalmasabb, hogy a 3 termelési A Magyar Nemzet hírben közölte, hogy a Pest megyei Állami Lakásépítő Vállalat túlteljesítette tavalyi lakásépítési tervét s Vácott is több otthont jegyzőkönyvi dicsérettel adott át. A Könyvtáros munkatársa elbeszélgetett Csőke Annával, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa könyvtárvezetőjével, aki munkája során megszervezte Vácott is a körzeti könyvtárat. A Tarjáni Acél beszámolt arról, hogy a Váci Kötöttáru- gyár üzemlátogatással egybekötött termékismertető bemutatót tartott székhelyén Nógrád megye 10 vállalatától érkezett vendégeknek. A Néphadsereg képes tudósítást közölt a varsói katonai körzet művészegyüttesének magyarországi vendégszerepléséről, melynek búcsúfellépése Vácott volt, a művelődési központban. műszakból 18-an távoztak, s ezen a ponton a legjelentősebb a létszámcsökkenés. A miértek sorára itt már reálisan válaszol a statisztika, mégpedig a következőképpen. A kilépők 4,3 százaléka elérte a nyugdíj korhatárt, s megkezdte a megérdemelt nyugdíjas életmódot. Tizenkét százalékuk gyesre távozott, legalább 3 évig nem számíthatnak rájuk. Lakhelyváltozás és családi ok miatt a kilépők 32,5 százaléka távozott — A magas arány oka az üzem sajátos helyzetéből adódik — mondja Muth János. A fiatal lányok férjhez mennek, s gyakran néhány hónappal a szakmunkásvizsga után már költöznek is férjük lakhelyére. Kezdhetjük elölről a toborzást meg az oktatást, pedig manapság nem tolonganak a jelentkezők. Ez közvetlenül a gyárnak kerül sokba, de valahol a fogyasztó is fizet érte éppúgy, mint a próbaidőn belül indok nélkül kilépő 29 százalék és az egyéb okból felmondó 12 százalék elhatározásáért Milyen a klíma? — Mit lehet tenni a helyzet ismeretében, ami már önmagában is jó dolog, első számú iránymutató? A válaszok közül nagyon figyelemre méltó a gyár vezetői számára írásban is megfogalmazott javaslat A felvételnél körültekintőbbnek kell lenni. A láthatóan alkalmatlanok munkába állítása felesleges időt és energiát von el a műszakvezetőktől. Ugyanakkor figyelmeztet a tanácsadó: megoldatlan és többet kell foglalkozni az új belépőkkel, azok betanításával, finomítani a már kidolgozott módszereket, utasításokat. Más helyen ezt írja: A terhelés megfelelő szinten tartása a jó munkahelyi légkör alapja. Megfelelő technológiai és műszaki előfeltételek, a képességek szerinti foglalkoztatás, s nem utolsósorban a teljesítmények megfelelő reális bérezés nélkül kevés a hatékony termelés esélye. Kovács T. István A Népszava írt az Orszá-, gos Filharmónia 1983. évi munkájáról, s megemlítette, hogy vidéken — így Vácott is — neves együttesek, szólisták szereplését tették lehetővé, bérletrendszerben. A Magyar Hírlap érdekes hírei között említette, hogy radarral szerelték fel a Vác és Tahitótfalu között közlekedő kompot, hogy ködös időben is zavartalanul kelhessen át a Dunán. A Typographia a szolgáltatás körének bővítéseként tudósított arról, hogy január másodikén a helyi nyomda megnyitotta Vác főterén új, magánrendeléseket felvevő irodáját, eleget téve több éves közkívánságnak. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap» Milliméter pontossággal Tíz első éves forgácsolótanuló kezdte meg a szakma elsajátítsál a 204. számú Kilián György Szakmunkásképző Intézetben. A képen: Teknős Károly szakoktató ismerteti az eszter- gálás fortélyait Földi Zoltán első évessel. Hancsovszki János felvétele Téli kirándulás Hőgrád legszebb vidéke Regények, lexikonok Szabadtéri könyvesbolt Vác a hazai lapokban