Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-03 / 285. szám

Prsr , MKCÍKl 1983. DECEMBER 3., SZOMBAT 4 Színházi levél A fáklya meg a lángja '.:-V Brigádnaplóba ragasztott mozijegy Mennyi kultúra kell a pénzhez? „A közművelődés ügye nem járulékos — azért-ez-is­hadd-menjen-csak — hanem a nemzet sorsának, jövőjé­nek egyik kulcskérdése. Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem, hogy mennyi kultúra kell a pénzhez, értsd: a meglevő erőforrások ésszerű felhasználásához, gazdasági fejlődésünk feltéte­leinek megteremtéséhez.” Vitányi Iván legújabb tanul­mánykötetének megfogalmazását idézzük, amikor a köz­művelődés egyik részterületének, a munkásművelődés kérdéskörének megannyi jellegzetességét igyekszünk fel­villantani Pest megyében. Ugyanis c korszerű felfogás­nak kell áthatni mind a közművelődési szakemberek, mind a résztvevők szemléletét ahhoz, hogy a már-már kiürült formák tartalommal telítődjenek. Végh Károly- lyal, a Pest megyei Tanács főmunkatársával beszélget­tünk a munkásművelődés mikéntiéről, a gondokról s a lehetőségekről. Minden Irodalmi műnek van egy — jobb szó híján — általános értéke, mely szerencsés esetben túlemeli a művet a napi aktualitásokon, s van egy helyi értéke, mely éppenhogy az aktualitásokhoz — a korhoz, a társadalmi és politikai szituációhoz, az épp napirenden levő nagy kérdé­sekhez stb. — köti. Ez a két­fajta érték persze ritkán válik így szét, nem érzékelhető kü- lön-külön, vagy ha igen, akkor a művet nem tekinthetjük igazán hatékony, hatásos és értékes alkotásnak. Az is előfordulhat persze, hogy egy adott műnek olykor az egyik, máskor a másik ér­tékrendje kerül előtérbe; ami létrejöttekor helyi értékként mutatkozott, később elhalvá­nyul, s felerősödik az általá­nos érték. Illyés Gyula Fáklyaláng cí­mű drámája meglehetősen jó szemléltető példa a fentiekre. Amikor — 1953-ban — meg- írodott és színre került a Ka­tona József Színházban, mely akkor a Nemzeti kamaraszín­háza volt, a mű nemcsak ön­magában volt jelentős, hanem jelentős és jellegzetes alkotá­sa volt egy kornak is. Önnön drámai jelentősége elsősorban abban állott, hogy igazi drá­mát, igazi konfliktusokat, iga­ziból egymásnak feszülő ka­raktereket ábrázolt, s hogy nagyszerű, árnyalt és érzé­keny drámai nyelven szólalt meg. Két központi alakja, Kossuth és Görgey, az 1848— 49-es szabadságharc "sok te­kintetben szélsőségesen kü­lönböző kulcsfigurái, két le­hetséges megoldás képviselői. A szituáció, melyben össze­csapnak, Illyés kedvelt határ- helyzeteinek egyike: azon az aradi éjszakán, 1849. augusz­tus 11-ére virradóra, dönteni kellett a reménytelen, de hősi harc folytatásáról, vagy a szintén reményeket kioltó, de a már felesleges további vér­ontást elkerülő fegyverletétel­ről A döntés a történelem­ből ismeretes, és is­meretes a szinte azonnal létrejövő vi­ta is Kossuth vagy Görgey el­járásának vagy elképzelésé­nek helyessége vagy helyte­lensége fölött. Ez a történelmi per azóta is tart. Megnyugta­tó vagy éppenséggel végleges döntés azóta sem született. Illyés drámája egy nézet a le­hetségesek közül. Ám amikor a’ Fáklyalángot megírta, akkor éppen Kossuth egyértelmű és vitán felül álló igazának hang- súlyozása volt divatban. Akkor éppen nemzetvesztő árulóként emlegették Görgeyt, s azidőtt épp szokás volt megfeledkezni arról, hogy Kossuth akár a szabadságharc ideje alatt, akár a bukás után, emigrációban, milyen és hány politikai lég­várat épített, s milyen és hány téves vagy látványos, de vé­gig nem gondolt .intézkedést tett. Azaz, róla épp oly egy­oldalú kép alakult ki, mint Görgeyről, coak más előjellel. Illyés drámája Kossuth iga­zát hirdeti. Ám azt is ponto­san tudta, hogy Görgey sem lehet jelentéktelen figura, hi­szen akkor nincs igazi dráma, nincs tét. Ezért volt a dráma csúcspontja Kossuth és Gör­gey összecsapása. S itt érző­dött ki a drámából az eredeti forma: az az egyfelvonásos, mely Tűz és víz címmel tu­lajdonképpen csak a Kossuth —Görgey vitát tartalmazta, s ezt az anyagot dúsította fel Illyés és látta el egy útójá­tékkal, mely lényegében véve a dráma harmadik felvonása. Mindez persze közismert, hi­szen a Fáklyaláng iskolai tan­anyag. Ehhez képest azonban elég ritkán kerül színre, kü­lönösen mostanság. Jelenleg azonban a Thália Színház fel­újításában látható; a rendező Kazimir Károly. Az előadás meglehetősen za- varbaejtő. Először talán azért, mert a néző, miközben Kos­suth és Görgey vitáját nézi- hallgatja, elkerülhetetlenül ar­ra gondol, hogy ez a különben remek felépítésű jelenet meny­nyire fekete és fehér színű, azaz mennyire kevéssé árnyal­tak a figurák. Aztán az is eszébe juthat, hogy ma már korántsem ennyire egyértel­mű Kossuth igaza, s nem eny- nyire egyértelmű Görgey ma­gatartása sem.. Tanulmányok,^ könyvek, vagy éppen a régi* dokumentumok újraolvasása lényegesen összetettebbnek láttatja ezt a nagy nemzeti pert, mint a dráma születése idején. S ez így van rendjén. Ezzel viszont a dráma helyi értéke erősödik fel, s ez nem szolgál éppen a javára. De zavarba ejti a nézőt ma­ga az előadás is, Illyés szíve­sen javított a drámáin, de nem valószínű, hogy erre az elő­adásra azt a variációt dolgoz­ta volna ki, amit most látunk. Kazimir ugyanis az Utójáték­kal kezdi az előadást: negy­ven évvel Arad és a világosi összeomlás után, Turinoan vagyunk, a jóval nyolcvanon túl járó Kossuthnál, akihez megérkezik a hajdani szolgá­lattevő huszár, Jozsa, maga is öreg ember, s miközben nem ismeri fel az öreg Kossuthot — hiszen benne a régi, akkor csak negyvenhat éves Kossuth képe él —, elmeséli, hogy járt Visegrádon Görgeynél is. — Szemtől szembe látta Görgeyt? — kérdi tőle Kossuth, ti ek­kor Kazimir megállítja a cse­lekményt és visszakanyarodik a múltba, az aradi miniszter- tanácshoz és nagy vitához, azaz: a darab tényleges kez­detéhez. Le is megy a két fel­vonás, az előírt szünettel, majd újra visszavált a szín Turinba, s ekkor ismeri fel Kossuth Józsát, s az öreg Jó- zsa is Kossuthot. E z a dramaturgiai cse­rebere azonban tel­jesen széttöri a drá­ma ívét. Nem is in­dokolt, hiszen Illyés a hagyo­mányos időrendi - építkezést aligha véletlenül használta. A kettévágott utójáték így csali keretté degradálódik. Az már csak apróságnak tűnik, hogy a Kossuthot játszó Bitskey Ti­bor maszkja Aradon is, Tu­rinban is egyforma — tehát nem értjük, miért nem isme­ri fel Józsa a kormányzót, ha negyven év alatt ennyire sem­mit sem változott, s az sem világos éppen, hogy a játék kezdetén csupasz arcú Bits­key-Kossuthból miért lesz Jó­zsa turini látogatásának per­ceiben szakállas Kossuth — a mellákszobába vezető ajtó mögött. De hát ezek végül is felfoghatók rendezői figyel­metlenségnek, következetlen­ségnek. Ami viszont ennél sú­lyosabb probléma, az a már említett dramaturgiai változ­tatásokon is túlmutató. Az tudniillik, hogy bár az Illyés megrajzolta Kossuth- és Gör- gey-kép sokat változott az idő­ben, a Fáklyaláng azért még­iscsak egy nagy történelmi sorsforduló drámája, a ma­gyar történelem egy súlyos és tragikus következményekkel járó pillanata. De — s ez a probléma — ez a mostani Fáklyaláng épp ezt a törté­nelmi súlyt nem adja meg. Történelmi dráma helyett tör­ténelmi illusztráció lesz be­lőle. Nem fáklya, csak láng. Takács István — Az elmúlt évtizedek a közművelődési elméletek dzsungelében a munkásműve­lődés fogalomköre más és más értelmet nyert. Mind a gya­korlati, mind az elméleti szak­emberek megegyeztek abban, hogy igen fontos részterület, csak éppen a pontosan kidol­gozott módszertannak vagyunk híján. Az utóbbi években ma­ga a kifejezés pejoratív „fel­hangot is kapott, tgy aztán a fogalom tágítására munkahe­lyi közművelődésről szólunk. Elméletek dzsungele — Az üzemek, vállalatok történelmével foglalkozó ta­nulmányok felemlegetik a haj­dani kulturális tevékenységet. Ami egykoron eredményes volt, időközben megszűnt. Mindezt mi váltotta fel? — Az új formák egyik jel­legzetessége o szocialista bri­gádmozgalommal egyidős. Az elképzelések szerint a kulturá­lis vállalásoknak éppolyan sze­repe lett volna, mint a gazda­ságiaknak. — Csakhogy mindenki tud­ja, hogy a pontozásos rend­szer eredménye a brigádnapló­ba beragasztott mozi- és szín­házjegy. Miért erőtlenedett el az eredeti kezdeményezés? — Mintegy tíz esztendővel ezelőtt kezdték mondogatni, hogy a brigádvállalások nem tudják betölteni eredeti funk­ciójukat. Elkezdődött egy kí­sérletsorozat, ami a tartalmi megoldást kutatta. Azt hiszem, érdemes felemlíteni László- Bencsik Sándor érdekes pró­bálkozását. Még aktív brigád­tag korában egy kis csopor­tot lelkesített fel. A köztudat­ban fontosnak tartott és a sa­ját érdeklődési körre épített formákkal az üzemi közműve­lődés jeles példáját mutatta fel. Mindezt országosan elter­jeszteni már nem sikerült. Értékek keresése —■ Mi a kudarc oka? — Az elképzelések formáli­san nem ültethetők át. Ami az egyik brigádnál bevált, a má­siknál érdektelen. A követ­keztetés magától adódik: csakis az igényekre, a belső szükségletekre alapozott közös munka lehet eredményes. Olyan szemléletet kellene ki­alakítani, hogy az önművelés igénye szokásrenddé váljékj beépüljön mindennapi tevé­kenységünk sorába. A népmű­velő bármilyen érdekes művé­szeti programot találhat ki, ha azt a többiek nem tartják fon­tosnak. A szemléletváltáshoz hozzátartozik az is, hogy a kulturális értékek befogadása munka. Az, egyénnek tenni kell azért, hogy az összefüggé­seket megértse, feldolgozza. Ez a befektetés úgy térül meg, hogy bizonyos problémák meg­oldására világít rá a már ko­rábban felfedezett törvénysze­rűség. — Csakhogy a gazdasági szakemberek erre azzal vála­szolnak: nem lehet mérni a kulturális befektetés hasznát. — Mérőeszköz valóban nin­csen. A jelenlegi gazdasági kö­rülmények közepette a józan ész azt diktálná: ha gondok vannak a gazdaságban, na­gyobb energiákat kell mozgó­sítani a művelődésbe. Az po­tenciális energiaként segíti a gazdálkodást. Sajnos, a műve­lődés intézményrendszere fá­ziskésésben van. Mintha lefé­keződtek volna az alkotó ener­giák, mintha e területen kifi­zetődőbb lenne kockázatmen­tesen dolgozni. Itt nemcsak a pénzről van szó. Hiszen félő, hogy a kimondottan nyereség­szemlélet meghonosodása a kulturális intézményekben az értékek devalválódásához ve­zet. Csuoán a folyamatot kel­lene leállítani: sajnos a mű­velődés ma a könnyebb ellen­állás irányába halad. Módszer és igény — A kultúra forintjairól mégis érdemes néhány szót ej­teni. Az üzemek jelentős része komoly összeget költ a műve­lődési házak közös fenntartá­sára, a helyi programokra. Hogyan gazdálkodnak ezekkel az összegekkel? — Évekig dolgoztam a váci művelődési központban. Mint a Pest megyei munkásműve­lődés bázisintézménye, jó pél­da e problámakör megvitatá­sára. A közös fenntartás akkor eredményes, ha kétoldalú a megelégedés. A művelődési ház népművelője természete­sen nem vállalhatja fel az üze­mi gondok megoldását. Vácott módszertani napokat tartot­tunk a gyárak, ifzemek köz- művelődési előadói számára. Ezek az alkalmak arra is jók voltak, hogy kicserélhették ta­pasztalataikat az e területen ügyködők. Az Izzó, a DCM, a Váci Kötöttárugyár dolgozói nyitottak az újdonságokra. Le­hetőséget teremtenek az. alko­tókedv, a kezdeményezések ki­bontakoztatására. Ez természe­tesen csupán rész jelenség, nem jelenti azt, hogy a váci üze­mekben megoldották a műve­lődés gondját. A jelenlegi gaz­dasági viszonyok közepette kétségtelen, hogy végig kell gondolnunk a munkahelyi mű­velődésről alkotott felfogást és a gyakorlati tevékenységet. Kossuth (Bitskey Tibor) és Görgey (Mécs Károly) nagyjelenete a Fáklyalángban. — Miképpen változik meg a népművelő szerepe? — Nem mindegy, hogy kik szervezik, kik irányítják a munkát. Már elévült a min­denhez értő, minden területen egyaránt otthon levő népmű­velő képe. szaktudással felvér­tezett emberekre van szükség, akik a legjobb esetben ott él­nek, ott működnek az üze­mekben, a gyárakban. — Hogyan fejtik ki tevé­kenységüket a közművelődési bizottságok? — Társadalmi igény hozta létre ezeket a bizottságokat. A fontosságot rendelet is alátá­masztotta. Így Pest megyében nincs is olyan jelentős gyár. ahol ezeket a szervezeteket ne alakították volna meg. Ahol a gazdasági vezetők is fontosnak érzik, ott kibontakozóban egy tartalmasabb munkahelyi mű­velődés képe. — Miben látná a munkahe­lyi közművelődés gondjainak megoldását?-» A módszertani kiadvá­nyok bármennyire is fontosak, receptet nem szolgáltathatnak. Az irányadó szakmai szó azért igen fontos. Olyan közössége­ket kellene mindenhol kiala­kítani, ahol mindenki megta­lálja az alkalmat a kikapcsoló­dásra, az önművelésre. Egy­szersmind értékesnek tartsák mindazt, ami a kultúra szférá­jába tartozik. A valós közös­ségi, emberi igényeket kell megtalálni. Csak ezekre épít­ve lehet tartalmas művelődést felépíteni. Téli könyvvásár Új verskötetek Több új verseskötettel je­lentkezik a Magvető Kiadó a téli könyvvásárra. Csorba Győzőnek Simeon tűnődése címmel adják ki új költemé­nyeit összegyűjtő könyvét A költő fölényes mesterségbeli tudással, a tőle megszokott gondolati és erkölcsi igényes­séggel, a szólamok és a pózok csapdáját elkerülve, kendő­zetlen őszinteséggel beszél az élet és a halál alapvető kér­déseiről, a világot és az em­beri sorsokat irányító tör­vényszerűségekről. Torna-tér — ez a címe an­nak a könyvnek, amely De- vecseri Gábor, Kossuth-díjas költő válogatott verseit gyűjti össze, jóval teljesebb és gaz­dagabb válogatásban, mint az 1972-ben megjelent Beszakad az idő. Az ünnepi könyvhéten sok­helyütt már pult alatt elfo­gyott Dsida Jenő összegyűj­tött verseinek és műfordítá­sainak kötete. A Magvető Kiadó példás gyorsasággal utánnyomatta a könyvet, így az a téli könyvvásáron hoz­záférhetővé válik azok szá­mára is, akik tavasszal lema­radtak róla. Kálnoky László 1980-ban megjelent összegyűjtött versel óta már két új verseskötetet publikált — Egy hiéna utóéle- te és más történetek, az Üveg­kalap — és máris elkészült a legújabb, amely Bálnák a parton címmel kerül az üzle­tekbe, s szerves folytatása az előző kettőnek. Ugyancsak a közeljövő új­donsága Hervay Gizella, a nemrég elhunyt költőnő lí­ráját összegző kötet, amely Lódenkabát Kelet-Európa sze­gén (1934—1982) címmel hagy­ja el a nyomdát. Erdősi Katalin ÍÍTv-FIGYELŐ~Éf Beszelgetesek. a szovjet tele­vízió délután félj öt till , éj­jel fél tizenegy utánig'' tartó estje éppen elég változatos volt ahhoz, hogy ki-ki meg­találja benne a néki kedves képsorokat. Afelől azonban nem lehet kétség, hogy a leg­több nézője a fő műsoridő­ben sugárzott Beszélgetések holdvilágnál című színházi közvetítésnek volt. És ■ nem­csak azért, mert a híradó el­ső kiadása után kezdődött a Moszkvai Kis Színház előadá­sa, hanem még inkább azért, mert ha egy előfizető csak úgy fél figyelemmel belepis- lantott az adásba, olyasmit látott, ami lenyűgözte, fogva tartotta. Igen, a Vaszili) Suksín el­beszélései nyomán készült életképsor java részében egé­szen remek produkció volt. Elsősorban a fiatalon elhunyt, szibériai származású író-szí- nész-rendező szövegének könnyes-mosolyos bája, tör­téneteinek kedvesen szomor­kás fordulatai követelték ki maguknak a figyelmet. Aho­gyan például a két magára maradt öreg — meg velük együtt a nagymamás, nagy­papás környezet — hozzálá­tott megtervezni azt a bizo­nyos közös jövőt, nos, ez a hogyan is lesz, mint is lesz játék könnycsalogató, lelket melengető história volt a ja­vából. S persze nemcsak azért csüggtünk a képernyőn, mert olyannyira a kedvünk sze­rint hömpölyögtek, sugaraz- ták felénk szlávos ízeiket a mondatok, hanem ugyanúgy azért is, mert jobbnál jobb szí­nészek keltették életre a suksi- ni figurákat. Akárha egy. való­ságos vidéki település benépe- sítői pergették volna minden­napjaikat előttünk, úgy, olyan természetességgel telt meg a színpad. Emlékezzünk ismét csak arra a nagyon kedves két vénecskére: ahogyan ők kellették magukat, az az át­élés, a tökéletes emberismeret ragyogó vizsgája volt. Kontár. A Jogi esetek — amely sorozat csak nem akai új külsőt ölteni, noha a je­lenlegi mundérja bizony már meglehetősen elhasználódott — legutóbbi adásában azt vizsgálgatta, hogy mennyire felelősek a munkaadók a do­logidőben bekövetkezett bal­esetekért. Sajnos, a riasztó statiszti­kák igen jól bizonyítják, hogy mennyire időszerű ez a téma: minden előzetes oktatás és folytonos figyelmeztetés dacá­ra életek esnek áldozatul a gépek, berendezések szabály­talan használata miatt Hanem azért olykor az elő­írások áthágói még hasznot is akarnak húzni a kisebb-na- gyobb sérüléseikből. Amint azt az egyik példa mutatta, egyikük-másikuk úgy okos­kodik, hogyha ne.i tud dol­gozni a munkapadjánál, és ezért valamiféle kártérítés /il­leti meg, akkor azért is jut­tatni kell neki bizonyos pén­zeket, mert a hétvégi masze­kolásból kiesett. Tetszetős lo­gika, csak — hallhattuk a bí­rói magyarázatot — nem igazi A most emlegetett példázat hőse ugyan kőműves munkát végzett, de iparengedély nél­kül, kontárként. Aki pedig kontár, azt nem illetheti meg semmiféle pótlólágos összeg. Ennyivel is okosabbak let­tünk .., Panoráma, a Hét legutóbbi adásában már láttunk rész­leteket Chrudinák Alajos li­banoni riportjából, ám most, hogy jól megszerkesztett egészként került a szemünk elé a fegyverropogás közepet­te rögzített jelentés, még drámaibbnak tűnt a négy há­ború földje, s egyúttal még tiszteletre méltóbbnak az a riporteri munka, amelyet az arab világ magyar tudósa vég­zett. A csütörtök esti Panorámá­ban levetített látleletben a legmagasabb színvonalon volt jelen az, ami a Chrudinák-fé- le nyomozásokat jellemzi. Ne­vezetesen: a rendkívül alapos tárgyi tudás, históriaismeret; a jelen helyzet hadi és poli­tikai zegzugaiban való töké­letes jártasság; s mindehhez ráadásként az a szenvtelenül szenvedélyes kérdezői modor, amely — szabadjon így, ut­cái szóval fogalmazni —, a legtartózkodóbb nyilatkozóból is kipasszírozza a választ. Egyáltalán nem túlzunk, ha így dicsérjük: emlékezetesen nagy riport volt ez a libano­ni. Akácz László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents