Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-21 / 300. szám
NAGYKŐRÖSI kJcMu A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM 1983. DECEMBER 21., SZERDA h gazda szemével nézik a városi Ahogy kikerekedik az igazság ü Hazofiiis Népfront munkájáról A minap az 1983. évben végzett munka értékelésére gyűltek össze a Hazafias Népfront városi elnökségének tagjai. Legfontosabb társadalom- politikai feladatuk erősíteni a nemzeti egységet, a város állampolgárainak szocializmusba vetett hitét, a vezetésbe vetett bizalmat. Ennek során hatékonyabb tevékenységet kellett kifejteniük a jelen gazdasági helyzetben a reális célkitűzések megvalósítása érdekében. Elősegítették, hogy a lakosság a tervek, célkitűzések döntéselőkészítő szakaszában vegyen részt. Ehhez nagy segítséget kaptak a párt- és állami, valamint társadalmi szervezetektől Társadalmi összefogás Gazdaságpolitikai tevékenységükben is előbbre léptek, minden lehetséges fórumot kihasználtak a célkitűzések tudatosításának magyarázatára. Az állampolgárok őszinte felvetései, javaslatai, olykor elhangzó elmarasztalásai tették lehetővé, hogy a nehéz gazdasági és anyagi helyzetben is sikerült a VI. ötéves terv időarányos teljesítése. Többek között gyarapodott a város a 60 férőhelyes bölcsődével, az időskorúak hetes napközi otthonával, járdával, úttal, közművek' sorával. A fejlődést a szűkös anyagiak mellett segítette az a nagyfokú társadalmi összefogás, mely jelentkezett Vállalataink, üzemeink, szocialista brigádjaink, a város lakossága által nyújtott segítségben. Ez évek óta érezteti hatását, s az utóbbi két évben 58,5 millió forint. Ha valamikor, akkor éppen most nagy szükség van a társadalmi összefogás további bővítésére, és erre számíthatunk is, ha terveinket, célkitűzéseinket a város lakosságával továbbra is megismertetjük. Nagyobb szerep A Hazafias Népfront tevékenységét a sokrétűség jellemzi. Figyelemmel kísérik például a kertbarátok köre munkáját is, pedig ez nem is munkabizottságuk. Teszik ezt azért is, mert a várost körülvevő kiskertekben olyan termetes folyik, mely a saját szükségleten felül piacra és ipari feldolgozásra is termel. A népgazdasági szükségletek jobb kielégítése érdekében szükség lenne korszerűbb technológiákra, a termelés megkönnyítése érdekében a villamosításra is. így ezen igények kielégítését szorgalmazták hivatalos helyeken, városon belül és kívül is. Rétegpolitikai munkájuk is sokrétűséget árul el. Foglalkoztak az időskorúak helyzetével, a cigány lakosság helyzetével, önkritikusan megállapították, hogy az értelmiséggel, a városban működő szellemi tőkével a jelen gazdasági helyzetben jobban kell gazdálkodni. Több tájékoztatásra, feladatmegbízásra, • véleménykikérésre van szükség. Az elmúlt évben javították a testületi munka színvonalát is. A megtartott elnökségi üléseken olyan napirendeket tárgyaltak, melyek széles1 érdeklődést váltottak ki, olyan témák is szerepeltek itt, melyeket később a tanácsi végrehajtó bizottság is tárgyalt. Itt fontos körülmény, hogy az elnökség javaslatait, véleményét elfogadták és hasznosították. Az ülések politizálóbbá váltak, de azt is érzik, nemcsak szép szavakra, hanem tettekre van szükség, ezt várja el a város közvéleménye. Gulyás Sándor felszólalásában a HNF és más Szervezetek közötti együttműködést, üMtaren jött a varázsló Csisgszcró a feeygR Vasárnap délelőtt a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet zsibongójában ünneplő ruhába öltözött, az izgalomtól kipirult arcú gyermekek gyülekeztek. Nagy várakozással tekintettek a program elé. Az egyik sarokban ünnepi díszben pompázott egy sudár fenyőfa. Szép, /tekintélyes és méltóságteljes volt. A zsibongó tele volt zsibon- gással. A kisebb-nagyobb pajtások már napokkal előtte lázasan készülődtek az első városi fenyőünepre. Mert bizony megtiszteltetésnek érezték ám, hogy eljuthattak oda. A pajtások közül többen felnőtt kísérettel érkeztek. Eljöttek a szülők, nagyszülők, pedagógusok, iskolaigazgatók. Együtt énekelvo • A közönség előre nézett, s nagyon meglepődött azon. hogy egyszer csak hátulról rolleren száguldva megérkezett a Varázsló. Aztán sorban porondra lépett a Bohóc, a Törpe, a Mackó és a Seriff, a Tükör-együttes tagjai. Ami ezután következett, az maga volt a varázslat. A közönség végig együtt énekelt a zené székkel, s nem sajnálták a tapsot sem. A közös éneklésből a felnőttek is kivették a részüket, önfeledten, vidáman daloltak, tapsoltak, ugyanúgy, mint a gyerekek. Az ünnepség benőséges hangulatát tovább fokozta, amikor az örökzöld fán meggyújtották a csillagszórókat és a Télapó szétosztotta a puttonyának tartalmát. Nem sok pajtásnak adatik meg, hogy a Télapóval táncot járjon. Ezen az ünnepségen még ilyen lehetőség is kínálkozott. annak hasznosságát emelte ki. Rámutatott arra is, hogy a konkrét munka javult, amellett, hogy néha-néha még mindig sor kerül olyan felszólalásokra, amelyek új szempontot már nem visznek a vitába, de és ez a lényeg, ezek egyre inkább eltűnőiéiben vannak. Dr. Böőr László azt hangsúlyozta, hogy nagyon jól látják meg a problémákat az elnökségben. Ugyanakkor a honismereti munka koordinálásában az eddiginél is nagyobb szerepet kellene vállalni a HNF-nek. Cselekvő támogatás Kalo József az alapos vitát és véleménynyilvánítást sorolta az idei eredmények közé. Jó az, hogy az állampolgá-i rok véleményt mondanak és mondhatnak a városban történő dolgokról, intézkedésekről, s mindezt kellő felelősséggel. A város előbbrelépé séhez, a tervek megvalósulásához az is szükséges, hogy ezek eljussanak, még a dör. tések előtt, a tömegekhez. A HNF ülésein a gazda szemével nézik a várost, annak életét, s ahogy elhangzanak a vélemények, javaslatok, abból kikerekedik az igazság. A jövő évi feladatok között előkelő helyet foglal majd el a sportköri összevonásokból adódó munka is. Horváth Lehel városi elnök szerint minden vonatkozásban fejlődött a munka, javult annak módszere is. S az sem utolsó szempont, ha felismer jük a hibákat, akkor az egyúttal azok kijavítására is vezethet. Faragó Dénes is a sokféle szervezet közötti jó együttműködést. emelte ki, hiszen, mint mondta, a KIOSZ egyedül nehezen tudta volna megszervezni a megyei kisiparos sportnapot. Abban közös munka van,- hogy ezek a testületek, szervezetek közeled nek egymáshoz. Csípő Balázs, a HNF városi titkára, hangsúlyozta, a vi tára, az őszinte szóra egyre nagyobb szükség van, hogy a várost érintő feladatok megoldásában még nagyobb legyen az egység, a cselekvő támogatás. B. O. Forgatás, felújítás, Saif ernyő Törzskivsbsztó gyérítésre" Á Termelőszövetkezetek Erdészeti / Társasága mintegy négyezet hektár erdőn gazdálkodik, s ezen hatalmas területnek ma már nem csupán alapvető művelését — telepítés, felújítás — látják el, akitermelt faféleségek jelentős része fűrészüzemükbe kerül további feldolgozásra. Itt különböző ipari csomagolóanyagok — raklapok, vegyesízes és gépburkoló ládák — alkatrészeit gyártják. Teljes mennyiségben eladják a farostot és papíralapanyag fát, s ezek nemcsak idehaza, de külföldön is keresett árui lettek a gazdaságnak. Hozzáállás Az erdő munkásai előtt ismeretlen a szezon fogalma, kint az erdőn vagy a fűrészgépek mellett mindenkor bőven akad tennivalójuk. Amikor a szükség úgy hozza, a sürgetőbb munkákhoz átcsoportosítják a munkaerőt. Most például közel 60 hektáron nyárfaerdő gyérítését, 30 hektáron pedig a jövő évben telepítendő új erdő talajának mélyforgatását kezdték e-1, s ha ez utóbbival végeznek, 20 hektárnyi erdő felújításához fognak, ahol ugyancsak a nehéz földmunkák elvégzése az első teendője két SZ—100-as erőgépüknek. Minden területen megfelelő géppark áll a gazdaság rendelkezésére. Időnként bővítik, korszerűsítik is a műszaki állományt, nemrégiben például Kamaz típusú gépkocsit vásároltak, amit daruval láttak el. A gépesítettség szintje persze csak egyik befolyásolója lehet az eredményes gazdálkodásnak. Kézzelfogható haszonnal járt az a tény is, hogv az utóbbi években pozitív változás történt a szervezés és vezetés egész területén, nem utolsósorban jutott itt szerepe még a jó kollektív légkör kialakulásának, a dolgozók hozzáállásának. • A csúcsot K£5t3 A megfelelő gazdálkodási feltételek és jó szubjektív tényezők eredménye, hogy az 1983-as tervek maradéktalanul teljesültek. Főleg az idei tapasztalatok nyomán tűnnek reálisnak a jövő év elképzelései. Ezek szerint 43,5 hektár területű erdő tisztítását tervezik, véghasználatra 23,3 hektárt termelnek ki, törzskiválasztó gyérítésre pedig 199,2 hektárt vesznek kezelésbe. Nem feledkeznek meg a kitermelt fák pótlásáról sem. 44,7 hektárt felújítanak, 30 hektárt pótolnak és ugyanekkora területen új erdőt fognak telepíteni. — Vajon lesz-e elegendő karácsonyfa az ünnepekre? Tavaly volt, s hogy idén sem lesz hiány belőle, arról most is az erdoművelő ágazat dől gozói gondoskodnak. Teljes létszámmal a fenyőkitermelés re álltak rá, s amint irányító juk, Útasi Béla erdőművelést vezető erdégz elmondotta, bár• • Ügyeinek a p@nt©ssá|ra Jókedv, derű Az örömteli, vidám mulatozás közben észre sem vették, hogy az idő mennyire gyorsan elröpült. Azzal vettek búcsút a marandandó élményt adó Tükör-együttestől, hogy viszontlátásra. újból. A ruhatárból az utolsó kabátot is elvitték, a zsibongó kiürült. A fenyőünnepség rendezői is kifújhatták magukból az izgalom morzsáit és azzal a nyugalommal térhettek haza, hogy vidámságot, jókedvet, derűt adtak annyi embernek. K. K. Népszerű az Erdészeti Társasig fenyőfaárusítója Trencsényi Zoltán felvétele Alig több mint egy éve alakult a Mészáros János Mgtsz fémmegmunkáló szakcsoportja. A különböző forgácsoló, szerkezeti és lemczlakatos munkákat végző, 115 tagú kollektíva máris szép eredményeket mondhat magáénak. Túl a termelési feladatok ellátásán, jelenleg már három szocialista brigád és 21 tagú KISZ-csoport is alakult. Bízvást mondhatjuk, hogy valóban létrejött egy igazi kollektíva. A képen: Bíró László lakatos, aki a pártalapszcrvezet propagandistája is egyben, egy 100 milliméteres vaslapból vág ki lángvágóval kör alakú idomokat, amelyeket a forgácsolérészben munkálnak majd meg. Hancsovszki János felvétele hogy alakul a fák kereslete, minden igényt ki tudnak majd elégíteni mennyiségben, méretben egyaránt. r- Milyen fajtákat kapha-l tunk? — Erdei és fekete fenyő lesz. Megnövekedett, a kereslet e két fajta iránt. Meglehet, nem oly tetszetősek, mint a lucfenyő, viszont időtállóbbak és nem hullajtják levelüket. ,— Árban lesz-e változás? —• Tavaly 26 forintért adtuk méterét, idén sem lesz drágább. A szabály szerint a csúcság hosszát' már nem számoljuk fel, 50 centiméterestől 4 méteresig minden méret meglelhető. — Hol kereshetjük? — Az új Keravill-üzlet mellett árusítjuk, december 8-tól folyamatosan. Egyelőre 1600— 1700 fenyőfa értékesítésére számolunk, ha kell ennél többet is tudunk biztosítani. — Nem nagy érték, mégis vannak kik szívesebben szerzik meg fűrésszel... Háromezer — Karácsony előtt mindig fokozottabban őrizzük fenyveseinket.. Válogatás nélkül sok esetben olyan fákat vágnak ki, melyeknek ott kellene élniük, hiányukkal csonkul az erdő, s az üres helyek regenerálódása hosszú éveket vesz igénybe. Aki rajtaveszt, annak meg kiváltképp nem éri meg, az elorozni szánt csemetéért esetenként háromezer forint büntetést is fizethet. Mi. J. légi tanácsadás Ma, december 21-én, szerdán 16 órakor a Hazafias, Népfront városi irodájában ingyenes jogi tanácsadás lesz. ÁramszolgáMók sportja Csaknem háromszáz résztvevővel. 7 sportágban és 9 színhelyen városunkban került sor a DÉMÁSZ idei munkahelyi olimpiájára. 5 üzemigazgatóság, a szegedi központ és a szentesi Pollák Mihály Erősáramú Szakközépiskola dolgozói és tanulói vetélkedtek sportszerűen, jó hangulatban. A kispályás labdarúgók a Petőfi iskolai pályán és a Kinizsi-sporttelepen mérkőztek. Az Nk. Üzemigazgatóság (Czirják József — Gál Ferenc, Horváth Ferenc, Micsik Attila, Kacsándi Zoltán, Tóth István, Mohácsi Sándor és Szolnoki László) csapata a szegediekkel 0-0-ra, a békéscsabaiakkal 2-0-ra, a központtal 5-0-ra végzett és kapott gól nélkül az első helyen végzett. Férfi kézilabdában a sport- otthon-udvari kisméretű • pályán a körösiek (Kovács — Juhász, Iványosi, Nagy, Nyúl, Gál) csere nplkül 22-5-re és 22-9-re vesztettek, de harmadikok lettek. Asztaliteniszben szoros volt a mezőny. A férfiaknál a helyiek (Pörge és Szűcs) a hatodik helyen végeztek. Sakkban a DÉMÁSZ tanácstermében körmérkőzéses csapatverseny volt. A hazaiak (Szőke, Berecz, Tóth) holtverseny után negyedikek lettek. , A tormási MHSZ-lőtéren a légpuskás csapatversenyt a körösiek (Fazekas István, Bán Frigyes, Labancz György) 30/182-vei megnyerték. A sporthorgászokat a tőze- ges tónál a kedvezőtlen időben nem érte szerencse, nem haraptak a halak. A tájékozódási versenyben a szabályok szerint nem indulhattak a terepet esetleg ismerő helyiek. Az összetett eredmény: 1. Szegedi Központ, 2. Szegedi Üzemigazgatóság, 3. Nagykőrösi Üzemigazgatóság, 4. Bajai Üzemigazgatóság, 5. Békéscsabai Üzemigazgatóság, 6. Hódmezővásárhelyi Üzemigazgatóság, 7. Szentesi Erősáramú Szakközépiskola. KISZ-es sportversenyek A KISZ városi sportbizottsága a tél folyamán két sportágban rendez városi ver- sepyt, az Edzett ifjúságért mozgalom keretében, a szakmaközi bizottsággal közösen. Asztaliteniszben január 9- től női és férfi egyéni, valamint vegyes páros vetélkedőt rendeznek, a jelentkezők számától függő rendszerben. Minden 14. életévét betöltött fiatal, aki 1933. január 1 óta e sportágban bajnoki mérkőzésen nem szerepelt — nevezhet, a KISZ városi bizottságán, január 6-án 15 óráig, Vadnay Istvánnál. Kosárlabdában január 16tól körmérkőzéses rendszerű női és férfiviadalra kerül sor. A KISZ-alapszervezetek, üzemek, vállalatok olyan fiataljai ‘jelentkezhetnek, akik 1983. január 1-től nem rendelkeznek érvényes kosárlabda-igazolással. Nevezni névsorral január 10-ig szintén a KISZ- bizottságon (Hősök tere 5.) lehet, Vadnay Istvánnál. Labdarúgó diákok Űjabb körösi vonatkozású mérkőzésekre is sor került az 1983/84-es tanévi körzeti diák labdarúgó-bajnokságban ebben a sorrendben. Az Ifjúsági-sporttelepen: Nk. Szakmunkásképző— Ceglédi Szakmunkásképző 0-0 Reális a döntetlen. Nk. Toldi DSK—Nagykőrösi Szakmunkásképző 3-0 (2-0); az élelmi- szeripariak jobbak voltak; góllövők: Jakab, Gonda és Dobos. Az Nk. Gimnázium— Ceglédi Kereskedelmi DSK találkozót közös megegyezéssel későbbre halasztották. Nk. Toldi—Monori Szakmunkásképző 2-0 (0-0) Idegenben jó játékkal győztek a körösiek. Sulyok Zoltán Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, Királyi vadászat. Bérletszünet. A Kelemen László Kamaraszínházban délután 3-kor, Csalóka Péter. Bérletszünet. — Mozimé D. B. Cooper üldözése. Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Telitalálat. Színes, szinkronizált szovjet filmvígjáték, fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykörös! Hírlap'