Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-17 / 297. szám
1983. DECEMBER 17, SZOMBAT PEST MEGYEI HlRLAP MAGAZIN 7 I Területfejlesztés három szakaszban Start - kiáltó aránytalanságokkal Az utóbbi időkben ismét megélénkültek a terület- és településfejlesztési viták. Szóvá teszik például, hogy arányosan fejiödtck-e közép- cs kisvárosaink, falvaink az elmúlt évtizedekben, 6 ha nem, mik a teendők? Választ keresnek arra is, hogy miképp lehet összeegyeztetni a kiegyenlítésre törekvő terület- és településfejlesztési politikát a hatékonyságot igénylő gazdaságfejlesztés követelményével. Újjáépítés - korrekcióval Hogy milyen kiáltó aránytalanságokat örököltünk 1945-ben, az ma meglehetősen ismert. Budapest adta az ország ipari termelésének több mint a felét, ott összpontosult a szellemi élet is. Az ország valamennyi városában nem laktak any- nyian, mint egyedül a fővárosban; egész Európában nem lehetett találni érre másik példát. A viszonylag városiasabb dunántúli, észak-magyarországi városokkal ellentétben, a legtöbb alföldi nagyobb település mezővárosi jellegű maradt. Az 50-es évek első felében, a gyors újjáépítést követően már napirendre kerültek a korrekciók, noha — a feszített ütemű 'iparosítás korában, az akkori igen kiélezett nemzetközi helyzetben — még nem fogalmaztak meg a maihoz hasonló tudatos terület- és településfejlesztési koncepciókat. De még így is megjelentek az ország térképén az első szocialista városok. Korszerű terület- és településfejlesztési politika kialakításáról csak 1957-től beszélhetünk. Az MSZMP újjászervezését követően ták meg először azt a követelményt, hogy a építés során az ország térségeinek kiegyenlített fejlesztésére kell törekedni, mindenekelőtt csökkenteni szükséges Budapest egészségtelen túlsúlyát. Az új koncepciónak megfelelően kiemelt szerepre tett szert az Alföld és más elmaradott térségek iparosítása. Űjabb szocialista városokkal gyarapodtunk heninváros, Százhalombatta révén. Az iparral együtt megkezdődött az infrastruktúra-hálózat kialakítása is: új, korszerű lakótelepek épültek a hajdani mezővárosias jellegű településeken. Megkezdődött a szellemi élet decentralizációja is, új egyetemmel gyarapodott Miskolc, Veszprém; biológiai központtal Szeged, Gödöllőn megkezdődött a mezőgazdasági centrum kialakítása. Meg mindig íővárosccnírikus Minthogy korlátozottak voltak az erőforrások, az 1957—70 közötti időszak kiemelkedő eseménye volt az öt nagyváros: Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr gyors fejlesztése. Az elképzelések szerint mindenekelőtt ezzel az öt településsel kellett megteremteni Budapest ellensúlyát. E koncepció sikerét jelzi, hogy ma már mintegy 850 ezer ember él ebben az öt centrumban. Mindemellett tény, hogy a főváros és a második legnagyobb város lakosságának száma között még igy is csaknem tízszerese marad a különbség. A hatvanas évek végén ismét fellángoltak a terület- és településfejlesztésről folytatott viták. A politikai vezetők, a szakemberek egyetértettek abban, hogy vitathatatlanul helyes és szükségszerű volt, ami Amint dr. Lackó László, az EVM főosztályvezetőhelyettese elmondja, 1957-ben, illetve a 60-as évek végén is viták folytak a terület- és településfejlesztésről, s a vélemények, a nézetek ütközését új követelmények megfogalmazása követte. Ennek megfelelően az országfejlcsztés három szakaszát lehet megkülönböztetni 1945—83. között. Ahhoz, hogy a mai viták lényegét megértsük, a településfejlesztési szakember felidézi és összegezi a három szakasz főbb vonásait. addig történt. Mind többen mutattak rá azonban a fejlesztés ellentmondásaira, köztük arra, hogy az erőfeszítések ellenére, a borsodi iparvidéktől a Nyugat-Bakonyig húzódó ipari tengely mentén összpontosul iparunk zöme, középpontjában Budapesttel. A vitákat követően fogadták el 1971-ben az országos településháló- zákfeüesztési- koncepciót. Ez egyfelől meghatározta az ország valamennyi településének szerepkörét, vagyis kijelölték a kiemelt felsőfokú, a felső- és középfokú, illetve az alsófokú központokat. Kiemelt felsőfokú központ lett például az öt nagyváros, felsőfokú központ a többi megyeszékhely stb., pontosan előírva, hogy a vonzáskörzetükbe tartozó lakosság ellátásában miért felelősek. Másfelől középfokú központi szerepkörrel ruháztak fel tói vábbi 130 várost, illetve városjelölt nagyközséget, ügyelve arra, hogy az elhelyezkedni szándékozó, bevásárolni akaró, ügyes-bajos dolgait intéző lakosság az ország minden részében megtalálhassa a maga közeli vonzásközpontját. fogalmaz- Ezzel egy időben külön határozat sarkalatos intézkedett az extenziv iparfejlesz- szocialista budapesti korlátozásáról, illetve különböző a fővárosi iparkitelepítésekről. Ennek eredményeként töbjj száz ipari telephely került vidékre. S minthogy az ország különböző térségeiben, most már az ipari tengelytől távolabb is erőteljesebbé vált az iparosítás, napjainkban Budapest már csak 28—29 százalékos arányban részesedik hazánk ipari termeléséből. Az 1971—83. közötti időszak látványos sikereket eredményezett a szellemi élet további decentralizációjában is. Űj felsőoktatási intézményekkel gazdagodtak a városok, mindenekelőtt Pécs, Győr, Székes- fehérvár, Szombathely, Szekszárd, tanítóképző főiskolával az egyébként nagyközség státusú Zsámbék. Agglomerációs övezetek Említettük már, hogy az 1957—70. közötti években különösen az öt nagyváros fejlődése volt gyors. Ennek mintájára az 1971—83. közötti időszakot viszont a többi megye- székhely felvirágzása időszakának nevezhetnénk. A fejlődés — a korszakos eredmények ellenére is —, ellentmondásos volt. Kiterjedt agglomerációs övezetek jöttek létre mindenekelőtt Budapest környékén, de nincs kellően összehangolva az agglomerációs települések fejlesztése. Nem kapott kellő hangsúlyt számos középváros, különösen kisváros és község jövőjének tervezése. Mintha túlzottan városcentrikusok lettünk volna, s nem vigyáztunk eléggé a községek népességmegtartó képességére. Ez a felduzzadt városok számának is tehertétel, gondoljunk például a lakáshiányra. * Mindez csak ízelitő lehet a napjainkban folyó viták témavilágából. De megbízhatóan jelzi, hogy terület- és településfejlesztésünk új szakaszához értünk, s az új idők új követelményi új választ igényelnek. MAGYAR LÁSZLÓ Csemege-ház mp, pW»;;: Pirchala Imre müve Az akarathoz erő kívántatik Utasítás és magyarázat Azt kell eltalálni, mikor mire mutatkozik szükség Gyakorlati tapasztalatok és tudományos vizsgálatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a sokszoros biztosítással ellátott nagy rendszerekben is — még inkább ott, ahol nem sokszoros a biztosítás — az üzemzavaroknak, a gyakran súlyos következményekkel járó kritikus helyzetek kialakulásának az esetek felében emberi tévedés — human error, jelöli a nemzetközi szaknyelv — volt az oka. Meghökkentő éppen ezért — s itt a nemzetközi meg a hazai tapasztalatok teljesen egyezőck —, mennyire csekély figyelem jut az emberi tévedések kizárási módozatainak, az emberi tényezők kedvező irányú erősítésének. Összes vagy rész Napjainkban a megyében munkások, irányító műszakiak, gyárt- mánytervezők nagy csapata kényszerül annak belátására, hogy valami, amit addig hasznosnak tartottak, idejét múlta, olyasmi kerül a helyébe, ami új, addig nem ismert. Ez a belátás nem könnyű, de elkerülhetetlen, hogyanja azonban sokféle lehet. A termeléssel és a termékekkel szembeni követelmények gyors változása — a termelésben, a termékben testet öltő teljesítmény eddiginél szigorúbb megítélése — a munkahelyek egy részén szinte kézenfekvővé teszi a következtetést: nincs idő a magyarázkodásra, legyen elég az utasítás. S mintha tényleg nem jutna, juthatna erre idő, hiszen mindenkit szorítanak a teendői, ámde felületes figyelem is elegendő ahhoz, hogy rájöjjünk: az így megtakarított időnek a többszöröse vész el az új feladat végrehajtása közben...! Érdekes dilemma ez s mindig megújuló. Az benne a kétséget okozó elem, vajon milyen mélységig, milyen részletességig szükséges tájékoztatni egy-egy termelésben! váltásról, változásról az érintett kisebb vagy nagyobb közösséget, azaz ebben az esetben brigádot, műhelyt, üzemet. Jusson tudomásukra az ösz- szes információ, a legnagyobb aprólékossággal vagy csupán szorítkozzanak a lényegre a tájékoztatást adók? S mit értsünk magán a tájékoztatáson? A tények száraz közlését, azaz azt, hogy holnaptól — a jövő héttől, a jövő évtől — ez és ez lesz az egyén, a brigád, a műhely dolga? Elég-e a tájékoztatásnak ez a formája ahhoz, hogy a változással érintett emberek ne csak tudják, mi következik, hanem értékelni is képesek legyenek a módosulást, mert akkor fölkészülhetnek rá? Termelésbeli, azaz megfogható kudarcok figyelmeztettek rá például az Egyesült Izzó váci fényforrásgyárában a szinte teljes termékváltáskor, több részterületen mennyire nem volt megfelelő — nem a technikai, nem a technológiai, hanem — az emberi előkészítés, a megértés és a közreműködés igénylése, kiváltása a megértetés segítségével, a magyarázatok megadásával. Az is itteni tapasztalat — s ez személyi konzekvenciákkal is járt —, mennyire nehéz már utólag pótolni az így mulasztottakat, menet — azaz termelés — közben vitatkozni, győzködni arról, amiről jóval korábban kellett volna, még az első gyakorlati lépések előtt. Az érem másik oldala: a Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál az un. csúcserőmű üzemeltetési módra való áttérést azzal kezdték, hogy blokk-kezelő csoportokig bontották fel a teendők részleteit, kérték a véleményeket, a javaslatokat, s majd csak ezek értékelése, hasznosítása után született meg a vezérigazgató aláírta üzemeltetési utasítás. Finom érzék Kérdések hosszú sora fogalmazható meg az előbbiek folytatásaként — érdemes-e arról vitatkozni, ami a termelőhely egésze számára is tudomásul veendő kényszerűség; a vélemények, a javaslatok szorítkozzanak az adott részlegre, avagy a cég egészére terjedjenek ki stb. — azaz mennyivel egyszerűbb azt állítani: legyen elég az utasítás. S való igaz, vannak helyzetek, amikor elégnek kell lennie, nincs helye semmiféle magyarázkodásnak. Pontosan ehhez a különbségtevéshez szükségeltetik finom érzék egy-egy termelőhelyi közösség irányítói részéről.. .1 Rálelni, mikor minek van Itt az Ideje, mi a leginkább célravezető. Egyetlen esztendő alatt a megye műszeripari vállalatainál hat prototípust készítettek el, az új gyártmányok száma pedig húsz felett volt. Ha most ezeknek az adatoknak az Ismeretében fogalmazzuk meg, hogy a termelés változásával mindenkor emberi terhek járnak együtt, akkor további győzködésre aligha van szükség annak bizonyítására: utasítás és magyarázat folytonos váltakozása kínálja a megoldást. Megtörténik olykor, a csekélynek látszó lazaság — aminek eredője nem okvetlen a fegyelmezetlenség, hanem az összefüggések nem tudása is lehet — kellemetlen következmények sorát hozza magával a termelésben, egyetlen gépkezelő vállrándítása társak csoportjának teljesítményét, folyamatos munkáját befolyásolja. Amire persze felelhetjük ezt, hogy büntessék meg a fegyelmezetlent. (A megyében az iparban kiszabott fegyelmi büntetéseknek mindössze a három-öt százaléka torol meg technológiai vétkeket.) Erre a feleletre viszont azt válaszolhatjuk, hogy vannak helyzetek, amikor a büntetés nem képes helyettesíteni az ismeretet, például az adott munkával összefüggő teendők sorrendjének meghatározottságát, azt, hogyha technológiai utasítások egy-egy részlete — például a Csepel Autógyárban. a Monori Mezőgép Vállalatnál a vissza-visszatérően gondokat okozó felületvédelem — miért nem sorolható annak az egy embernek a szemszögéből sem, aki a szórópisztolyt kezeli, a teljesen mindegy típusú tényezők közé. Ez a mindegy, nem mindegy, talán fölösleges is utalni rá, korántsem mellékes tényezője a termelésnek, hanem döntő eleme, mivel valameny- nyi munkahelyen igaz: ahol létezik feladat, ott létezik sokféle végrehajtási mód, ám ezekből a módokból csak néhány a helyes, a jó, a célravezető. Bármennyire furcsán hangzik is, a legegyszerűbb műveletekkel megbízott segéd- vagy betanított munkásnak éppúgy van választási lehetősége, mint a gyártmánytervezőnek, a vezérigazgatónak. A termelés folyamata nem más, mint folytonos választások láncolata, s éppen ezért tényleg nem mindegy, a választás nyomán létrejövő cselekvés beilleszkedik-e a megszabott munkamenetbe, avagy sérti azt. Fölcserélődnek Ha most ezt úgy forgatjuk, hogy a selejt, az előírtnál és a lehetségesnél gyatrább termékminőség legtöbbször a rossz választások következménye — a megye textiliparában az egy év alatt leértékelt termékek négyötöde, cipőiparában a kétharmada tartozott a műszaki hibásak közé, azaz a rossz technikai, technológiai választások következményét magán viselőkhöz —, akkor rögtön fölismerhetjük a mikor utasítani, mikor magyarázni dilemma fontosságát. Fontosságát és ismétlődő szerepét, hiszen minden új feladat űj válaszokat követel a . kérdezők” — azaz a végrehajtók — számára. Ez a válasz olykor tömör utasítás, olykor részletes magyarázat; a feladat jellege döntő abban, hogy melyik. Az értelmes, fegyelmezett munka egyiket sem nélkülözheti, csak azt kell eltalálni, mikor mire mutatkozik szükség. Nem szűkölködnek a munkahelyek tsem utasításokban, sem magyarázatokban. A tapasztalatok szerint gvakran az okoz gondot, hogy fölcserélődnek; nincsenek a helyükön. S ezért a cselekedetek sem találják a helyüket a' termelés rendjében, logikájában, célrendszerében, eredményességében. MÉSZÁROS OTTÓ
