Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-16 / 296. szám
ŐRÖSI A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1983. DECEMBER 16., PÉNTEK Siév helyeit számmal versenyeztek Víliásnkérdés, rajzpályázat Hogy is van ez? Nézd csak, mondd csak! Jaj, mindjárt kezdődik a verseny! Az izgalom tetőfokára hág. Bodrogi Istvánná, a Magyar Vöröskereszt városi titkárának •megnyitó, megnyugtató szavai éppen jókor jönnek. Számot húzott Az Arany János Művelődési Központ ifjúsági klubházá- . ban 11 csapat merte össze tudását, általános és középiskolások, akik a házi versenyeken a legjobban szerepeltek, s csapatuk jutalmul bejutott a városi döntőbe. A zsűri elnöki tisztét dr. Vén Mária fogorvosinő vállalta. Fülep Magdolna, a Vörös- kereszt ifjúsági munkabizottság vezetője, játékvezető arra kérte a csapatok egy-egy tagját, hogy húzzanak számot, mert az iskolák nevei csak a vetélkedő befejezése után kerülhetnek napvilágra — Szörnyű! — mondja az egyik csapattag. Pont az egyes számot kellett kihúznom? Sebaj! A lényeg az, hogy tudjuk a helyes megoldásokat. A pajtásokat kísérő vöirös- keresztes tanárelnökök is nagy lázban voltak, érthetően, valamennyien azt szerették volna, ha a versenyzők helyezettekként zárták volna az előrevivő összecsapást. A kisebb és a nagyobb gyerekeknek ugyanolyan feladatokat kellett megoldaniuk, de a pontozás szigorúbb volt a középiskolások esetében. A totó kitöltésével iparkodniuk kellett, mert az 5 perc hamar letelt. A csapatok jól vették az első akadályt. Nehéz, de szép feladat volt, amikor rajzot kellett készíteni, rajta bemutatni az ép fog szerkezetét, a szuvas fogat, valamint meg kellett néhány élelmiszert nevezni, amelyek károsak a fogakra. Szóba jöttek A villáimkérdésekre villám- válaszadások következtek. Az ottani versengés kedves része volt a helyes fogmosás bemutatása. Sikere volt a tej ivó versenynek is. Szóba jöttek a fehérje-, szénhidrát- és zsír- tartalmú élelmiszerek is. Élményt nyújtó feladat volt, December 19-től 25-ig A sze'itki rádió műsora Hétfő, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Körvonalak. Kenés hételeji információs magazin. 18.00: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Az év slágerei. II. rész, közben: 17.15: Kifulladásig? Jegyzet. 17.30: Hangkepek Hódmezővásárhely sportjáról. 17.50: Csongrádi népdalok. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A Gibson Brothers felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és müsorelő- zetes. Szerda, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: A Simon és Garfunkel kettős slágereiből. 17.15: Hazai hqjmi. 17.25: A szolnoki Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági Szakközépiskola kórusa énekel. 17.30: Kenés autóstop. (A tartalomból: Aszfaltmozaik. Ünnepek előtt a közutakon. Megdermedt gépjárművek. Tömegközlekedési információk.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Csütörtök. 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Az ev slágerei. III. rész, közben: Ajándék csikónak...! 17.25: Szerencsés ember — Egy falusi népművelő portréja. 17.40: 75 éves a munkásdalszövet- seg: részletek a kétnapos szolnoki kórusbemutatóról. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beat- parádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Ritmusro- deó. 17.35: Szilveszter küszöbén: válogatás a szolnoki stúdió kabaréműsoraiból. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román műsor. 7.30: Családi víkend. (A tartalomból: Hírek. Lapszem-’ le. Jelentés a közutakról. Piaci körkép. Programajánlat.) 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Előadók ABC-ben. 8.30: Csengettyű — zenés ünnepi összeállítás. 9.30—10.00: Román műsor. Vasárnap, 8.00: Lapszemle. Programajánlat. 8.05: Mahalia Jackson énekel. 8.15: Vallomás a szeretetről. 8.30: Üj felvételeinkből. Márkus Ica karcagi nótaénekes műsora. 8.45: Tájhazafiak. I. rész: Szűcs Sándor, a Sárrét tudós íróembere. 9.05: Az év slágerei. IV. rész. 9.30: Legkedvesebb verseim: Keresztes Ágnes összeállítása. 10.00—10.30: Szlovák műsor. Az adások mindennap az 1050-es kilohertzen hangzanak el. Szombaton r at&té síi iss © s* December 17-én, szombaton, este 7 órakor az áfész központi éttermében varietéműsort rendeznek. A Szolnok megyei vendégművészek műsorára — ígéretük szerint — a jókedv lesz a jellemző. A műsorban táncdal-, operett-, magyar nóta-énekesek, bűvész és kis zenekar is fellép. amikor ,,A fogory6si rendelőben” címmel 2 pdrces riportot kellett készíteni. Mint kiderült, az elvárásoknak jól megfelelni nem volt könnyű. Többen a zsűri elnökét választották riportalanynak. Dr. Vén Mária ennek a feladatának is jól eleget tett. A feltett kérdésekre kimerítően, érthetően válaszolt. Ezek az „okos” riportok voltak. A „játékos” riportok résztvevői a pajtások voltak. Amíg a zsűri értékelte a megoldásokat és összesítette a pontszámokat, addig a jelenlévőket megkínálták finom ropogós kiflivel és iskola tejjel. Az előbbit a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet, az utóbbit 'a Közáp-ma- gyarországi Tejipari VáHalat nagykőrösi üzeme ajánlotta fel. Az erőpróba után jój jött a repeta is. Emléklapok Az iskolák tanulói közül többen beneveztek a témával kapcsolatos rajzpályázatra is. A helyezések a diákok véleményét tükrözték. A rajzpályázaton az általános iskolások közül első lett Székely Gábor Kossuth iskolás, második Boros János Rákóczis és harmadik Pallai Zsolt Arany iskolás diák,. Dr. Vén Mária a zsűritagok nevében a versengést úgy ítélte meg, hogy izgalmas, érdekes volt. A pajtások felkészülten álltak ki. Az általános iskolák közül idén az Arany csapata lett az első. Tagjai: Frut- tus Hajnalka, Váradi Szabolcs, Zubány István, Kakuk János és Kotschy Gábor. A résztvevőket Körtvélyesi Lászlóné készítette fel. A középiskolások versenyében a Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Iskola Il-es csapata lett az első. Tagjai: Angyal Ildikó, Nagy Erika, Nagy Judit, Ná- vai Teréz, Tóth Ildikó. A versenyzőket Bátor Mária készítette fel. Minden csapat emléklapot kapott és több szerv felajánlása révén jutalmakat. Kovács Katalin Nyűt, határozott vSta Csak a béke az elfogadható jövő A minap zárult VIII. országos úttörővezetői konferencia munkájában,, a Pest megyei küldöttek sorában, részt vett Nyerges Józsejhé is, a nagykőrösi Kossuth Lajos Általános Iskola nevelője, a városi úttörőelnökség titkára. Máskülönben — a mégyei delegáció tagjai közül egyedülálló módon — már másodszor mehetett el, ugyanis hét éve a dunaújvárosi konferencián is részt vett. Mi most tapasztalatairól, a konferencia munkájáról kérdeztük, különös tekintettel a nagykőrösi vonatkozásokra. Érdekek — Mindenképpen alapvető különbségnek tartom a hatodik úttörővezetői konferenciával szemben a most tapasztalt rendkívüli nyíltságot, kritikus- ságot és egyben önkritikussá- got. Határozott kiállással fogalmazódtak a hozzászólások, véleménynyilvánítások, persze úgy, hogy ezt igényelték is. Nagy hangsúlyt kapott a nevelőiskola témaköre, többek között az, ha a nevelőiskola célkitűzéseinek nem is tudunk megfelelni, különböző, például gazdasági természetű okok miatt, akkor legalább a továbblépésre való törekvés igyekezetét őrizzék meg. Ehhez alapvető érdeke fűződik mindenkinek. ' Nsveiőiskola — Másik fontos kérdés a példaképek állítása. Nem mindegy, mit lát a gyerek maga előtt, akárhol is nézzük, s ez nagyon komoly, nemcsak a jövőnek, hanem a mának szóló aktuális, napi figyelmeztetés is. A munkában részt vevők — kisiparosok, KISZ-titkárok, a tanácselnök, a szülői munkaközösség vezetője, a főiskolai tanár vagy a csapatvezetők —, mind-mind azt igazolták, hogy a társadalom figyelme az iskolára, egyre inkább az iskolára terelődik, s az iskolán belül is óriási hangsúlyt kap az úitörőmozgalom. — Ezek az emberek részt kívánnak vállalni céljaink megvalósításában, partnereink szeretnének lenni a nevelésben is, és itt jutunk vissza, a neFetiyőünnepséf) A nemrégiben megtartott városi úttörővezetői konferencián a II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat képviselői felvetették, hogy városunkból alig jut el valaki a Parlamentben megrendezésre kerülő fenyőünnepélyre. Lényegében megnyugtató választ erre a megyei vezetés sem adott, s azt is be kell látni, bármekkora is a Parlament, befogadó- képessége mégiscsak véges. Ezért a városi úttörőelnökség úgy határozott, hogy ezentúl városi úttörő fenyőünnepet szervez. Így az elsőre most vasárnap, december 18-án, délelőtt 10 órakor kerül sor, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola zsibongójában. Erre rajonként négy-négy főt várnak a szervezők, s hogy jó legyen a hangulat, meghívták a Tükör együttest is, kik vidám műsort adnak majd a pajtásoknak. Íme, így lesz egy kezdeményezésből megvalósított tett. Anyakönyvi Hírek i Született: Üj István és Balogh Ilona: Szilvia; Lintner Zoltán és Hajdú Irén: Zoltán; Balázs Mihály és Rostás Mária Magdolna: Mária, Krisztina; Juhász Attila és Katona Aranka: Attila, Zsolt; Kovács Sándor és Rózsa Mária: Sándor; Fehér László és Andó Julianna: László; Farkas Lóránt és Kovács Klára: Tamás nevű gyermeke. Névadót tartott: Zs. Tóth István és Nagy Mária: István; Nyúl-Tóth Imre és Katona Piroska: Edit nevű gyermekének. Házasságot kötött: Tőke Tibor és Fehér Katalin. Meghaltak: Mészáros Lajos- né Kecskés Erzsébet (Honvéd u. 20.); Kanyó Mihályné Szabó Terézia (Báthory u. 1.); Balog Balázs (Zrínyi u . 82.); Hanny Vilmosné Szabó Rozália (Ady E. |u. 16.); Farkas József (Berzsenyi u. 6/b.); Ka- szap Balázs (Eötvös K. u. 42.); Szabó Józsefné Módra Julianna (Csipvári u. 23.); Csutár István (Kilián Gy. u. 64.). Klute. Színes, szinkronizált amerikai krimi. (16 éven felülieknek!) Előadás 5.és 7 órakor. A stúdiómoziban Fáraó I—II. Színes lengyel történelmi film. Előadás csak fél 6-kor. ÜÜf SzíiTházÜÜ A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, Királyi vadászat. Bérletszünet. PéBífcki Ü1ÍÍSÖ? Az ifjúsági házban: a DÉ- MÁSZ karácsonyi műsora. Az esemény időpontja este 5 óra. velőiskola megvalósításában is, méghozzá a valóban szocialista nevelőiskola létrehozásában. önállóság — Maga a munka most feszítettebb ütemű volt, hogy rögtön példát is mondjak, itt voltak például a szekcióülések. Ezek este nyolcig is eltartottak, hogy mindenki teljes felelősséggel tudjon részt venni a másnapi munkában, s a közös színházlátogatást is töröltettük a programból. Miskolc érezte a rendezvény jelentőségét, kiváló precizitásról, nagy odafigyelésről tett tanúbizonyságot, minden elhangzott mondat súlyát érezték. — S napi, már a tanácskozás másnapján megoldandó problémát és feladatot is hoztam magammal. Ez pedig a Kádár-üzenet napi munkába való beépítése. Mert hogyan is szól ez? Gyermekeink csak békében játszhatnak, alkothatnak önfeledten. De mit tud tenni az én második osztályos kispajtásom a békéért? LátKISZ-műszakból Pestre Ezen a ködös, zimankós szombat estén elnéptelenedtek a város utcái, még a központban is csak elvétve lehetett járókelőt látni. Majd hatalmas piros busz kanyarodott a csobogó elé, s vidám utasai néhány percre felélénkítették a környék csendjét. Felnőttek, gyerekek búcsúzkodtak egymástól a lassan kiürülő busz mellett. A csoportból ismerős arcok tűntek elém, s míg a tömött táskák, szatyrok rendeződtek a kezekben, néhány szóra futotta az időből. A konzervgyár József Attila KISZ-alapszervezetének tagjai minden évben — amikor éppen idejük engedi — ellátogatnak egy-egy napra valahová az országban. Mivel az ifjúkommunisták közül már sokan családosok, ilyen alkalmakkor mindig tömött busszal indulnak el, hiszen a családok apraja-nagyja hivatalos az útra. Az év elején, s most ugyancsak Budapesten jártak, úgy tűnik, kimeríthetetlenek a fővárosi programok. — Általában egynaposra tervezzük utazásunkat, e rövid időt leginkább Pesten tudjuk érdekes és kerek programokkal kitölteni — mondja Balogh Ferencné, aki lányával soha nem hagyná ki a közös „kiruccanások” lehetőségét. — Tavasszal a Színészmúzeumban és a Fővárosi Nagycirkuszban jártunk, most az Országházat látogattuk meg. Mi tagadás, néhányan még csak kívülről láttuk. Voltunk az új Sportcsarnokban is, s' alig maradt idő egy kevés szabad programra, mire észrevettük, vége a napnak, indulnunk kell haza. — Amint láttam, a legkisebbeket sem f árasztotta ki az út. — Gyerekeink már természetesnek veszik az évenkénti kirándulásokat — elsősorban nekik ajándék ez. Persze nekünk, felnőtteknek is emlékezetes marad minden perce, még soha nem fordult elő. hogy megbántuk volna, amiért ilyesmire áldoztuk fel a napot. — Jövőre hová? — Biztosan csak annyit tudunk, nem fog elmaradni. Addig még egy KISZ-műszakot is meg kell szerveznünk. Miklay Jenő Sporthírek Birkózóink Bulgáriában A Nagykőrösi Kinizsi 13 fiatal birkózója és 3 sportvezetője Bulgáriában vendégszerepeit, a testvér Szófia megye sportirányítóinak meghívására. Négy napot baráti légkörben töltöttek el a szocialista országban. Etropolban tíz egyesület közel száz birkózójával nemzetközi serdülő kötöttfogású egyéni versenyt rendeztek. A körösiek közül 45 kg-ban Török Béla és 57 kg-ban Marsa István az első, 57 kg-ban Tóthpál László, 62 kg-ban Kudri Károly, 67 kg-ban Szőke Imre és 72 kg-ban Herpai Tibor a második; 42 kg-ban pedig Farkas Zoltán a harmadik helyen végzett, jó birkózással. Pravecben szabadfogású nemzetközi csapattalálkozóra ■került sor. Bulgária ifjúsági, válogatott—Nk. Kinizsi serdülők 10:0. Az idősebb és jóval tapasztaltabb vendéglátók megérdemelten győztek. A nagy különbség ellenére sok összecsapás nagy és szoros küzdelmet hozott. Ünnepélyes külsőségek és formaságok között városunkban, a Petőfi sportcsarnokban rendezték a XIX. téli úttörőolimpia területi birkózódöntőjét. 87 fiatal szabadfogásban vetélkedett a továbbjutást jelentő 1—2. helyekért. Az ösz- szecsapások döntő többsége akciódús birkózást hozott. Két szőnyegen is hat óra hosszat tartott a viadal. Mindep súlycsoportban 4-es körmérkőzészólag nem sokat, de ez csak a felszín. Mert amikor jól tanul, igazi tudóst szerez, papírt gyűjt, tiszteli szüleit, nevelőit, szereti társait, vajon ez nem a békés életért tett tevékenység? — De mindezt még jobban kell tudatosítanunk, és ez annál is fontosabb, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy ez a szó legeslegszo- rosabban vett össztársadalmi érdek. S erre megfelelően nevelni kell, tevékenységet kell szervezni, mert — ahol az egyik hozzászóló mondta — eddig valahogy túlbecsültük az állam, az iskola lehetőségét és felelősségét. Márpedig lehet-e önállóságra nevelni úgy, hogy minden feladatot, minden tevékenységet előre megszabunk? Összhang — Átadtuk a tanácskozásnak a Pest megyeiek által készített Tettek könyvét, amiben a nagykőrösi úttörők is szerepeltek konkrét vállalásaikkal. — Nagyon nehéz összefoglalni a lényeget. Talán mégis, azt lehet mondani, hogy valódi gyerekpárti úttörőcsapat kell, amiben a jogok és kötelességek összhangja megvalósul, magától értetődően, következetes munkával. B. O. ses döntőt vívtak. A körösi pajtások jól szerepeltek: mind a 9-en az -I—6. között végeztek, 8-an bejutottak a 4-es döntőbe, 4-en továbbjutottak, 1 fő plédig területi bajnokságot nyert. Eredményeik a következők • 35 kg (11 induló): 2. Szűcs Attila (Nk. Petőfi isk.), jól birkózott, ötször kétvállal nyert és 1 veresége volt. 38 kg (7): 4. Ronkó Zoltán (Nk. Petőfi isk.), lelkesen versenyzett. 41 kg (10): 4. Törőcsik Zoltán (Nk. Petőfi isk.), a legerősebb mezőnyű súlycsoportban a 2—4. helyen körbeverés volt. 45 kg (10): 2. Szőke Imre (Nk. Rákóczi isk,), 3-szor tussal nyert és nagy döntőn vesztett. 49 kg (9): 2. Petrák József (Nk. Petőfi isk.), igen jól küzdött, 6. Nagy Sándor (Nk. Petőfi isk.), 53 kg (10): 4. Farkas Csaba (Nk. Petőfi isk.), erős súlycsoportban jól harcolt, de sérüléssel küszködött. 68 kg (6): 1. Paros György (Nk. Arany isk.), nagy fizikai erejével megérdemelten nyeri bajnokságot. +68 kg (7): 4. Danka Gyula (Nk. Petőfi isk.), bátran birkózott és holtverseny után csúszott le a dobogóról. A körösi úttörő birkózók remek helytállásáért külön dicséret jár Sárosi Tibor edzőnek. A legeredményesebb nagykőrösinek felajánlott kü- löndíjat Szűcs Attila kapta. Labdarúgó diákok Újabb mérkőzéseket játszottak az 1983/84-es tanévi körzeti diák labdarúgó-bajnokságban. Az Ifjúsági sporttelepen; Monori Szakmunkásképző— Nk. Szakmunkásképző 3-1 (1-0), vonatkésés miatt a hajrát már sötétedésben játszották, góllövő: Pörge. Nk. Szakmunkásképző—Ceglédi Szakmunkásképző 0-0, reális a pontosztozkodás. A Nk. Szakmunkásképző—Ceglédi Kereskedelmi DSK találkozót továbbképzés miatt későbbre halasztották. Idegenben: Nk. Toldi DSK —Ceglédi Kereskedelmi DSK 5-1 (2-0). A körösiek jó játékkal verték viszonylag gyengébb ellenfelüket. Gólszerzők: Gonda (2), Danicska (2) és Kiszel. Külföldi túrákon A Nk. Pedagógus SE termé-' szetjárói Romániában jártak. A több nápos, szatmár—mára- marosi nyílt túrájukon sok szép helyen jártak és kellemes emlékekkel tértek haza a gyönyörű Erdélyből. A Toldi ODK-sai még most is örömmel gondolnak vissza a tíznapos Pozsony—Budapest nemzetközi vízitúrára. A 211 folyamkilométer után a körösi országjáró diákok még 2 nap alatt a Csepel-szigetet is megkerülték és más helyeken is jártak, s 108 kilométert eveztek még. Sulyok Zoltán ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírt,