Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-16 / 296. szám

< Myamat®s csékműszakok Az abamyi Űj Világ' Tsz a Budapesti Csokoládégyárral koope­rálva hazai piacon új termékkel jelentkezik, a neve: Negroli. Másik gyártmányuk, a négercsók hosszú ideje, hogy a piacot meghódította, tonnaszámra készül és fogy. Az édességüzem há­rom műszakban dolgozik. A képen: Mertük Istvánná habot tölt az adagolóba, Medveczki József né a gép folyamatos műkö­désére ügyel. Gyuráki Ferenc felvétele Megkérdeztük, vébszétek Miéit hidegek a hiszek? Gyenge hatás fokú fűtőberendezések Csemőbe járó pedagógusok jelezték a minap panaszukat szerke-zbőségünknek: hidegek az autóbuszok, mintha nem 13 fűtenék őket. Befagyott abla- kú járműveken, dermedten te­szik meg az utat. Azt kérdez­ték; nem lehet ezen változtat­ni? ­Gaál Andortól, a 20-as Vo­lán Vállalat körzeti üzemigaz­gatójától kaptunk választ a felvetésre. Tájékoztatói ábói kitűnt, hogy a forgalomban levő járműtípusok többségé­nek rendkívül csekély hatás­fokú a fűtőberendezése. Pél­dául az Ikarus 2S0-as fajtá­ban csak melegvízfűtés mű­ködik. A gyakori megállás, sűrű ajtónyitás azt a kis mele­get is kiröppenti. Ráadásul két járat között a szabad ég alatt várakoznak a buszok és telje­sen kihűlnek. Az a' néhány kocsi, amelyben az úgyneve­zett Sirokkó fűtőberendezés van, a többinél melegebb. Szi­gorúan veszik, hogy a gépko­csivezető folyamatosan mű­ködtesse. Ilyen címen nem szabad takarékoskodni az üzemanyaggal. A Volán azt tervezi, hogy 1984-ben — ahogy a jármű­vek teljes felújításra szorul­nak — elvégzi a fűtésrendszer átalakítását és akkor valami­vel, kedvezőbb lesz majd a helyzet. A népfront fórumán Előadás a közigazgatásról Betöltötték küldetésüket a járások A Hazafias Népfront városi bizottsága kibővített ülést tar­tott Kovácsné Szabó Veronika városi népfronttitkár elnökle­tével. Az összejövetelen részt vettek a körzeti népfrontbi­zottságok titkárai, a népfront aktivistái, a társadalmi és tö­megszervezetek, üzemek, vál­lalatok és az egyházak képvi­selői. Az elnökségben foglalt helyet Kárpáti Ferenc altá­bornagy, a honvédelmi minisz­ter helyettese, Cegléd ország- gyűlési képviselője, Berla Fe­renc, a párt városi bizottsá­gának titkára, Fekete Antal, a városi tanács elnöke és Tan­kó Zoltán, a HNF városi bi­zottságának elnöke. Kárpáti Ferenc a közigaz­gatás korszerűsítéséről, a já­rások megszűnéséről, az ezzel kapcsolatos párt- és állami döntésekről tartott tájékozta­tót, amelyben részletesen szólt a végbemenő változásokról. Elmondotta, hogy a járások nagy történelmi múltra tekin­tenek vissza és a társadalmi rend változásával alakultak, formálódtak. A felszabadulás után részük volt a mezőgaz­daság szocialista átszervezésé­ben, a tanácsok megalakulásá­ban. Napjainkra betöltötték küldetésüket; és a jövőben nincs szükség ezekre a közbe­iktatott államigazgatási fóru­mokra. Ezért szűnnek meg ja­nuár elsejével a járási hiva­talok. Az országgyűlési képviselő a továbbiakban a községi taná­csok nagyobb önállóságáról, megnövekedett felelősségéről, a társközségekről, a városok és más körzetközpóntok szereplé­séről szólt. Mindezzel a lakos­ság ügyeinek egyszerűbb inté­zése, a döntési önállóság kitel­jesedése jár együtt. Az állam­élet fejlesztése egyben a de­mokratizmus szélesítését szol­gálja. Fekete Antal tanácselnök ezt a fórumot is felhasználta a várospolitika idei eredmé­nyeinek és jövő évi céljainak ismertetésére. Vázolta a lakás- építési lehetőségeket, szólt a parcellázásról, telekkialakítási lépésekről, a kommunális fej­lesztésről, amelybe mind te­kintélyesebb mértékben be- kapcsoíódik a lakosság pénzé­vel és munkájával. Számba vette a jövő évre áthúzódó munkálatokat, amelyek folyta­tása és befejezése a soron le­vő feladat. Ahhoz, hogy a gya­rapodás mind jobban közelít­hessen az igényekhez, egyre nagyobb szükség lesz a város­beli emberek, üzemek, intéz­mények anyagi áldozatkészsé­gére és kétkezi munkájára. Ezeknek a céloknak a meg­valósítására mozgósíthat a Hazafias Népfront városbeli testületé is. A PEST NEGYEI HÍRLAP CEGLÉDÉ JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLTAM, 2S6. SZÁM 1983. DECEMBER 16., FENTEK £&&7832Ían(fót cSkofnl Törődjenek egymással az emberek f f üföelfós&nrfö ntisigfen formális msgofcEás A városbeli szocialista bri­gádok vezetői küldöttértekez­letet tartottak a minap a kon­zervgyárban. Kiszely Ferenc, a szakmaközi szervezet titká­ra köszöntötte őket, továbbá a társadalmi és tömegszerve­zeteik képviselőit. önkéntes hozzájárulás Fekete Antal, a városi ta­nács elnöke a fórum résztve­vőinek a várospolitikai célki­tűzések végrehajtásáról és to­vábbi terveiről adott számot, különös hangsúllyal szólva azokról a munkákról, amelye­ket a vállalatokkal, intézmé­nyekkel és a lakossággal közö­sen végeztek. Víz- és gázvezé- ték, járda és út elsősorban a lakosság önkéntes hozzájárulá­sával épülhet a jövőben. Ezek­nél a kivitelezéseknél azon­ban az eddiginél jobban kell vigyázni a megfelelő műszaki színvonalra, az igényes kivi­telezésre. Maradandót kell al­kotni, hiszen súlyos anyagi veszteséget okozna, ha alig néhány év elteltével ismét fel­újításra szorulja az, aminek rendes körülmények között eleve hosszabb élettartama le­hetne. Inkább kevesebbre, de jobb kivitelezésben kell vál­lalkozni. Az egészségügyi ellátás fej­lesztésével kapcsolatban el­hangzott, hogy a januárban megszűnő járási hivatal épü­letét — közvetve — o rendelő- intézet bővítésére szeretnék felhasználni. Annál inkább szükség lesz rá, mert az ere­detileg tervezett új rendelőin­tézet pénz hiányában nem valósulhat meg. Megoldást kell találni a könyvtár súlyos gondjára is, amelynek tervbe .vett épülete mostanában nbm épülhet fel. A bevásárlóköz­pont kivitelezését későbbi időpontra halasztják, ugyan­akkor iskolaépítés terve fog­lalkoztatja a vezetőket, a fo­lyamatban levő munkák foly­tatása, köztük a művelődési központ színháztermének 1984- es befejezése. Dscemb&r 19-től 25-ig A szoisiskf rádió Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05: Körvonalak. Zenés hételeji információs magazin. 18.00: Alföldi króni­ka. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05: Az év sláge­rei. II. rész, közben: 17.15: Ki­fulladásig? jegyzet. 17.30: Hangképek Hódmezővásárhely sportjáról. 17.50: Csongrádi népdalok. 18.00: Alföldi króni­ka. 18.15: A Gibson Brothers felvételeiből. 18.26—18.30: Hír­összefoglaló, lap- és műsor­előzetes. Szerda, 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05:- A Simon és Garfunkel kettős slágereiből. 17.15: 'Hazai holmi. 17.25: A szolnoki Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági Szakközépiskola kó­rusa énekel. 17.30: Zenés autó­stop. (A tartalomból: Aszfalt­mozaik. Ünnepek előtt a köz­utakon. Megdermedt gépjár­művek. Tömegközlekedési in­formációk.). 18.00—18.30: Al­földi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés, hírek. 17.05: Az év slágerei. III. rész, közben: Ajándék csikónak...! 17.25: Szerencsés ember — Egy falu­si népművelő portréja. 17.40: 75 éves a munkásdalszövet- ség: részletek a kétnapos szolnoki kórusbemutatóról. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hír­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés, hírek. 17.05: Ritmusro- deó. 17.35: Szilveszter küszö­bén: válogatás a szolnoki stú­dió kabaréműsoraiból. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román mű­sor. 7.30: Családi víkend. (A tartalomból: Hírek, Lapszemle. Jelentés a közutakról. Piaci körkép. Programajánlat.). 8.00: Szerkesztik a hallgatók. Elő­adók ABC-ben. 8.30: Csen­gettyű — zenés, ünnepi össze­állítás. 9.30—10.00: Román műsor. Vasárnap, 8.00: Lapszemle. Programajánlat. 8.05: Mahalia Jackson énekel. 8.15: Vallomás a szeretetről. 8.30: Üj felvéte­leinkből. Márkus Ica karcagi nótaénekes műsora. 8.45: Tájhazafiak. 1. rész: Szűcs Sándor, a Sárrét tudós íróem­bere. 9.05: Az év slágerei. IV. rész. 9.30: ' Legkedvesebb ver­seim: Keresztes Ágnes össze­állítása. 10.00—10.30: Szlovák műsor. Az adások mindennap az 1350-cs kilohertzcn hangzanak el. A szocialista brigádok ön­zetlen közreműködéséről elis­meréssel és köszönettel szólt a tanácselnök. Sokat tettek a gyermekintézmények bővíté­séért és fenntartásáért, ott voltak a tornacsarnok mun­kálatainál, az MTESZ-székház kialakításánál, a Malomtószél rendezésénél, a művelődési központ átépítésénél. A mun­kahelyi kollektívák mellett a honvédség egységei is megér­demlik az elismerő szót szor­galmas közreműködésükért. Jövőre újabb feladatok megol­dása vár a társadalmi munká­sokra. A szociális otthon kor­szerűsítésében, a Malomtószél folytatódó munkálataiban és a Malom téri iskola környéké­nek rendezésében számítanak a szorgalmas emberekre. Fel­adatot ad a Putrisarki erdőben a végleges szabadtéri színpad elkészítése is. Átlagén felül Sós János, a városi párt- bizottság osztályvezetője az 1983-as feladatokról és- a jövő 'évi tervekről beszélt. Elisme­réssel állapította meg, hogy Cegléd ipara jobb eredményt ér el az idén az országos át­lagnál. A termelési érték eléri az 5,2 milliárd forintot, s mindez rekord tőkés exporttal párosul. Az árumennyiség egy­ötödét külföldi piacon értéke­sítik a vállalatok. A szocialista munkaverseny­ben részt vevő brigádok vál­lalásainak meghatározó szere­pük van ezekben az eredmé­nyekben. Négy-öt százalékkal kevesebb energiát használtak fel. Az anyagtakarékosság cse­kélyebb, mert lazák az anyag­normák és további termékkor­szerűsítésre van szükség. A munkaerőgondok főként a la­katosok, hegesztők és esztr gályosok hiányából adódnak. Külső kooperációkkal, kisvál­lalkozási formákkal igyekez­nek segíteni magukon a vál­lalatok. A kereskedelem az alapvető ellátást megoldja. Élelmiszer- félékből több olcsó.fajtát, na­gyobb választékot, a kispén- zűeknek is megfelelőt hoznak forgalomba. Sajnos a vendég­látóiparban az üzletek szerző­désbe adása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, rom­lott a színvonal, az árak vi­szont indokolatlanúl emelked­tek. A személyszállítás jelen­tős mértékben javította felté­teleit. A teherszállításban job­ban kell gondolni a lakossági fuvarok zavartalan szervezé­sére. A hivatalok, intézmények közül főként a kórházban emelkedett magas színvonalra a munkaverseny-mozgalom. A versenyben ebben az év­ben 575 brigád több mint 8300 személlyel vesz részt. Vállalá­saik nyomán 50 millió forint értékű többlettermék született A gondos üzemanyag-gazdál­kodásból 6,5 millió forint megtakarítás származott. A munkavereny-mozgalom szín­vonala egyenletesebb lett, bár némely kisebb üzemnél, ipari szövetkezetnél a kívántnál ke­vesebb figyelmet fordítanak erre, nem szervezik, értéke­lik kellően. Nagyon fontos, hogy az elbírálás ne legyen formális és ösztönző formá­kat alkalmazzanak. 1984-ben a vezetés mindenhol teremtse meg a feltételeket a felaján­lások teljesítéséhez. Az építő­iparban a felújítások kapnak nagyobb teret, erre fel kell készülni. A magánerőből épü­lő házaknál többféleképpen részt vehetnek a munkákból. A kereskedelemben a válasz-* tékot kell bővíteni. A formális elemeket teljes mértékben mellőzni kell, differenciáltabb erkölcsi és anyagi elismerésre van szükség, a végzett munka valós értékének megfelelően. Szervezettebben Berla Ferenc, a párt városi bizottságának titkára foglal­ta össze a széles körben ki­bontakozott vitában elhang­zottakat. Javasolta, hogy a munkakollektívák a társadal­mi munkából, kommunista műszakokból befolyó összeg egy részével a pályakezdő fiata lók letelepedését segítsék, la­káshoz juttatva a rászorulókat. A társadalmimunka-akció- kat sokkal szervezettebbé te­szik. Minden vállalatnak meg­lesz a maga feladata, és a si­keres munkavégzés örömét él­vezhetik. A meglevő értékek megőrzésére is gondolni kell. Parkok, játszóterek rendben tartása brigádfeladat lehet. A munka mellett magára az cm bérré kell jobban figyelni, tö­rődjenek többet egymással a munkatársak. A pártbizottság elismeréssel szólt a szocialista brigádok működéséről, és a jövőben még nagyobb; figyelmet <fordít! tevékenységükre. Köszönetét1 fejezte ki az idén kifejtett széles körű közreműködésért és eredményes munkát kívánt az 1934-es folytatáshoz. Bognár János, a KISZ váro­si bizottságának munkatársa az ifjúsági szervezet által szervezett békedemonstrációk tervét ismertette a jelenlevők­kel, kérve őket, hogy munka helyükön maguk is kapcsolód janak be munkatársaikkal a megmozdulásokba. Tarnasi Tamás Bi®veadékek hangversenye A ceglédi zeneiskolában sű­rűn követik egymást a prog­ramok. December 21-én, szer­dán este fél 6-kor négykezes és kétzongorás bemutató hangversenyt tartanak a nö­vendékek közreműködésével. Az iskola .tanítványai szüleik­nek és más érdeklődőknek huszonhét zeneszámot mutat­nak be. egyúttal szártiot adva a tanultakról. Cegléd, Szabadság Filmszín­ház, szombaton és vasárnap: D. B. Cooper üldözéso (ameri­kai kalandfilm). A kamara­moziban: Magánélet (szovjet film). A mesemoziban, szom­baton és vasárnap, délelőtt és délután: Álmodozás (szovjet film). Abony, szombaton és va­sárnap: Telitalálat (szovjet filmvígjáték). Albcrtirsa, va­sárnap: A sárkány éve (szov­jet történelmi film). Ccgléd- bcrcel, szombaton: Félek (olasz film). Vasárnap: Jézus Krisztus szupersztár (amerikai filmmusical). Törtei, szomba­ton és vasárn,ap: Az ifjúság édes madara (amerikai film). Vasárnap délután: Robin Hood nyila (szovjet film). Jászkara- jenő, vasárnap: Vigyázz, kí­gyó! (szovjet krimi). A Kossuth Kupáért Sportakrobatika Szombaton Súlyemelés: 'A Táncsics is­kola tornatermében 9 órakor kezdődik a Bem Kupa súly­emelő verseny, melyen kilenc szakosztály — közöttük a CVSE — mintegy hetven spor­tolója áll majd dobogóra, a nehéz tárcsák mögé. Vasárnap A városi tornacsarnokban vasárnap 10 órakor kezdődik a Ceglédi VSE által rendezett Kossuth Kupa sportakrobati- kai verseny, melyen a ceglé­dieken kívül elindulnak a Bp. Építők, Gázművek, Nagykani­zsa és az FTC tornászai is. Az egy héttel ezelőtti magyar baj­nokságon igen jó eredménye­ket értek el a ceglédi fiatalok, több magyar bajnoki címet szereztek. Most — az akkori­val csaknem azonos mezőny­ben — bizonyíthatják, hogy a sportág hazai élmezőnyébe tartoznak. KÜSZÜNETNYILV ANITAS. K6- szünetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk, nagyapánk, KISS JÁNOS nyugalmazott rendőr fő­törzsőrmester temetésén megjelen­tek, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Külön köszönetét mon­dunk a ceglédi Konzervgyár veze­tőinek és dolgozóinak a küldött koszorúért. A GYÁSZOLÓ CSA­LÁD. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Cscmő, Sie dűlőben, 5. szám alatt 600 négyszögöl termő gyü­mölcsös eladó. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Thököly u. 38. szám. 800 négyszögül szőlő- terület, 9 gerendás jó épülettel, Zöldhalom­ban, buszmegállóhoz 10—15 percre, eladó. Cegléd VII. kér.. Nyár utca 21. Budapesti 3 szooas családi házat, 200 négyszögöl telken ceg­lédi 1 szoba összkom­fortosra cserélném megegyezéssel. Cím: Lovas József, Buda­pest, Dobozi utca 70. 1181 szám. XVIII. kér. Pestlőrinc. 250 négyszögöl épue.M telek (szőlővel tele­pítve), eladó. — Cím: Meggyes Cegléd. Pa­tak utca 3. íBede) 2oo Kilos hízó eladó. Cegléd, Almos utca 27, * 'ém alatt. tvui buiiiui lo lakatost egy műszakos, főállá­sú munkakörbe fel­veszek. Cím: Gál Fe­renc, Cegléd, Szarka lUi-a 2 s7iim Ceglédi Lenin tvl-isz furiácsolöüzeme fel­vételre keres észter gályos, lakatos szak­munkásokat. valamint betanított génmunká- sokat forgácsoló szak­mára. Jelentkezni le­het: forgácsolóüzem vezetőiénél, Cegléd Mizsei ót. ________ El adó J szobás, OTP- lakás. ’ kp.-ért. Cegléd, Kossuth Ferenc u. 20. II. Ih. fszt. 2, Érdek­lődni napközben: Ceg­léd, Wesselényi u. 10. és 16 órától a helyszí­nen. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat aibertirsai üzemegy­sége vizáíózat-karban- tartó szak- és segéd­munkásokat vesz fel. Jelentkezés: Cegléd. Pesti út 65. sz., az1 üzemmérnökségen. Hosszú Cseinu, 4. dúló, I. kér., 2. számú ta­nya, 1100 négyszögöl területtel, beköltözhe­tően eladó. Villany­bekötés megoldható, kút van. Érdeklődni lehet: , Zilah Sándor­nál. Cegléd II. kér., Hársfa utca 5. szám alatt. Cegléden, u Pesti utón, 1200 négyszögöl terület eladó, két részben is. Ebből 500 négyszögül szőlő, 700 négyszögöl puszta és a Szentmár- toni határ úton 266(5 négyszögöl szántó el­adó. Érdeklődni lehet: Cegléd. Batthyány ut­ca 29. «szám. Garázs, személyko­csi részére, főúton Ki­adó. Értekezni lehet: Cegléd, Pesti út 55, szám CcgJéÜ, albiuiútll üiu 5. szám alatti 3 szoba összkomfortos, beköl­tözhető családi ház el­adó. Érdeklődni lebe»: f.'kfn nfr-í! p iö. c„í) Ol Oil 4„d , y ­szögöl szőlő eladó vagy művelésre kiadó, — Érdeklődni lehet: Cegléd, Széchenyi iii 41. szám, II. emelet 3-? donnán. Eíi...o íi w ,i)u, t eve­zős. OTP-lakás. Kp. + OTP. Érdeklődni lénél délután 3 órától: Ceg­léd, Szó.-henyi út 41. szám, IV. emelet, 76. ajtó. 200 mázsa sertéstrágya eladó. Cegléd, Magyar utca 10, szám. ________ 3 ab uizo van eiaao. — Cegléd, Lachnei György utca 1. szám. Kétszáz kilós inzo el­adó. Cegléd XII. kér., Laszip dűlő 32. szám Mikusnénál. Megköze­líthető a Mizsei útról. Turzsuony vezett ku­vaszkölykök eladok. Cegléd, Magyar- utca 10. szám. KMion ucjataiu ouio- rozott szoba kiadó. — Cegl'cd, Buzogány utca 2. szám, lei fi , női-, gyeuiKLí- irhabunda eladó. Cég- lód Ke-" utf-n 2, svö ni, lottóién CiUdo s>zoló utca 30. számú ház, l hold kerttel. Érdeklőd- ni lehet n eojVc-Vn.»n ut­cában 600 négyszög telek, fele termő gyü­mölcsfákkal, nagy da­rab here, szamóca, körbe kerítve, kút, villany van. áron alul eladó. Érdeklődni le­het: Tördel, Kinizsi út 12. C"’,<ÍTI, t’Vs írsz. s 100-as Skoda eladó, Cegléd, n-' M r* mr R?áru. *. - - in■: ,u ^uot­tam textil lakás felsze- ' >relésllárgy-készílő mű­helyemet Cegléd, Per­cei utca 3. szám alatt. Magán- és közületi megrendelésre készí­tek: előnyomott, textí­liákat, függönyöket, asnrlterítőket, ágyne­műket, szőtteseket.tex­til alapanyagúd dísztár­gyakat, fürdőszoba- és konyhai garnitúrákat. Nyitvatnrtás: hétfőtől péntekig D—18 óráig. ISSN 0133—2G00 (Ceglédi Hírlap»

Next

/
Thumbnails
Contents