Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-15 / 295. szám

1983. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Negyedszázad művelődéspolitikája Egységes elvek és gyakorlat | Huszonöt évvel ezelőtt jelent í meg Az MSZMP művelődési Ä politikájának irányelvei című ^ pártállásfoglalás. Ebből az al- í kálómból ma és holnap tudo- p mányos ülésszakot rendeznek í az MSZMP Politikai Folskolá- zján. Cikkünk a megemlékezes- y.hez kapcsolódik. Objektív helyzetünkből is következik, hogy a társadalmi közfigyelem és cselekvés a gazdasági, politikai élet bonyo­lult és nehéz kérdéseit állítja előtérbe, s az e téren elért eredmények megőrzésére he­lyezi a hangsúlyt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csökken a szocialista tudat, a tudomá­nyok, a művészetek, a minden­napi kulturáltság, az anyagi erővé váló műveltség, az em­beri tényezők szerepének a je­lentősége. Az MSZMP XII. kongresz- szusa is megerősítette az ideológiai munkában, az agi- tácáóban és a propaganda- munkában, a művelődéspoliti­kában azokat a célokat, alap­elveket, amelyeket negyedszá­zad tapasztalatai igazoltak és gazdagítottak. Az idők próbája A felszabadulás után a mun­káshatalom kivívása, a társa­dalmi viszonyokban bekövet­kezett változások lehetővé tet­ték a kultúra következetes de­mokratizálásának a kibonta­kozását is. A lenini koncepció­ra épülő kulturális forrada­lom továbbvitelében máig ha­tó nagy jelentősége volt Az MSZMP művelődési politiká­jának irányelvei című 1958- ban megjelent pártdokumen­tumnak. Köztudott, hogy 1945 és 1948 között kulturális téren is Súlyos örökséget kellett az új társadalomnak felszámolnia: 600 ezer analfabéta, milliónyi irni-olvasni alig tudó, szak­képzetlen ember, évente csu­pán tízezer érettségizett, s két­ezer diplomát szerzett fiatal. A fordulat évével, amikor a munkásosztály megszerezte a politikai hatalmat, a szocializ­mus építésével együtt, annak részeként megkezdődött a kul­turális forradalom is. Ezt az időszakot az uralkodó osztá­lyok kulturális monopóliumá­nak felszámolása, az oktatás­ügy gyökeres átalakítása, a kultúra teljes körének állami irányítás alá vonása jellemez­te. Kiépült az iskolán kívüli népművelés szervezete: a mű­velődési otthonok, könyvtá­rak hálózata, s a tanácsok megalakulásával létrejött a művelődési intézmények egy­séges irányítása. Irodalmunk, művészetünk a parasztság, munkásság soraiból származó tehetséges nemzedékkel gya­rapodott, s alkotásaik segítet­ték a szocializmus építésének lendületes kibontakozását. Az ötvenes évek elején je­lentkező szektás, dogmatikus hibák éreztették negatív ha­tásukat a kulturális politiká­ban is. Az ellenforradalom a népi hatalommal együtt ve­szélybe sodorta a kulturális forradalom eredményeinek a megtartását. Ezért is tarthatjuk — ne­gyedszázad távlatában is — korszak jelölőnek az 1958-ban megjelent művelődéspolitikai irányelveket: a konszolidáció kibontakozásának időszaká­ban képes volt a párt olyan kultúrpolitika megfogalma­zására, mely alapelveiben ki­állta az idők próbáját. Melyek ezek az elvek? A szocialista társadalom építéséhez nélkülözhetetlen lenini kulturális forradalom következetes megvalósítása, népünk műveltségi színvona­lának folyamatos emelése; a szükséges feltételek biztosítá­sa; a tudomány eredményei­nek a termelőmunkában tör­ténő hasznosítása; minden va­lódi művészeti érték közkincs- csé tétele. Lenini értelmezés Az irányelvek elvi, történe­ti jelentősége abban foglalha­tó össze, hogy a kulturális forradalom lenini értelmezésé­ből indult ki, azt juttatta ér­vényre, vezérfonalat adva a szocialista művelődés további kibontakozásához. E fenti értelmezésből kiin­dulva az irányelvek előtérbe állították a kultúra marxista— leninista tartalmának fontos­ságát, s a művelődéshez tar­tozónak értette a világnézeti nevelést, a társadalom-, termé­szet- és műszaki tudományo­kat, a művészeteket, az okta­tást, a szakemberképzést, az ismeretterjesztést, a népműve­lést, az olvasási kultúra fej­lesztését, a szocialista erkölcs, ízlés és jellem kibontakozta­tását. Az alapelvek hosszú tá­vú érvényességét azzal érte el, hogy mindezeket szorosan hoz­zákapcsolta a szocializmus építésének politikai, társadal­mi és gazdasági igényeihez. Ez lehetővé tette, hogy az elmúlt évtizedekben rugalmasan tud­tak az irányelvek a változó körülményekhez igazodni. A párthatározat megfogal­mazta a kulturális politika ál­talános módszereinek alapjait, kimondva: a művelődés párt­ós állami irányításának fő eszköze az eszmei befolyáso­lás. A párt VII. kongresszusa találóan összegezte a kulturá­lis politikára váró feladato­kat: „Tanítsuk meg az embe­reket szocialista módon élni, dolgozni és gondolkodni." A hatvanas években az élet- színvonal emelkedése, a fo­gyasztás, a jövedelmek növe­kedése, a tudományos-techni­kai forradalom térhódítása szükségessé tette a kulturális forradalom további szélesíté­sét. A hangsúly a tudományos élet fejlesztésére tevődött, de művészeti életünkben is olyan szocialista elkötelezettségű művek születtek, amelyek je­lentős művészi erővel mutat­ták be a társadalom központi kérdéseit. A népművelésben a legfon­tosabb változás az intézmé­nyek számának gyor? ütemű növekedése, a szakemberkép­zés elterjedése, új módszerek és formák térhódítása. Időszerű határozatok A párt tevékenységében a szavak és tettek, az elvek és a gyakorlat egysége nagymér­tékben segítette az ideológiai­politikai tudatformálást, a marxista társadalomtudomá­nyok és a szocialista művészet mozgósító erejének növekedé­sét. Az időközben jelentkező tennivalókat, a részeredmé­nyek összefoglalását, a to­vábblépés lehetőségét jól szol­gálták a párt időszerű határo­A Központi Bizottság ifjú­ságpolitikai határozata tör­vényszerűen kapcsolódik a kulturális forradalom megva­lósításának útjához; o nők helyzetéről szóló határozat a nők művelődéshez való jogá­nak szélesebb körű megvaló­sítását is szorgalmazza; a munkásosztály társadalmi sze­repének fejlesztéséről, hely­zetének további javításáról szóló határozat a munkásosz­tály szakképzésének, művelő­désének a helyzetét is elemzi. A tudománypolitikai irányel­vek a tudomány és a termelés összefüggéseit, szorosabb kap­csolatának szükségességét hangsúlyozza. Az állami okta­tás helyzetéről és fejlesztésé­nek feladatairól szóló határo­zat szélesen ágyazta be okta­tási rendszerünk szervezeti és társadalmi kérdéseit társadal­mi életünk egészébe; a közmű­velődési határozat pedig 1974- ben az elért eredmények átte­kintése után nemcsak a köze­li, de távolabbi feladatainkat is meghatározta. Övári Miklós írta: „Célunk és kötelességünk, hogy csök­kentsük a kulturális egyenlőt­lenségeket, hátrányokat, ami­vel jelentős lépést tehetünk a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása felé is; hogy gazdagítsuk a művelődés in­tézményes és öntevékeny, de egyformán közösségi formáit, hogy erősítsük művészetünk érzékenységét a mai valóság által felvetett kérdések iránt, és segítsük ezek szocialista szellemiségű művészi megvá­laszolását ... A közgondol­kodásban és a gyakorlati mun­kában egyaránt erősíteni kell azt a szemléletet, amely nem művészet és szórakozás, ha­nem érték és értéktelenség közé húz válaszfalat.” A művelődéspolitikai irány­elvek megjelenésének ne­gyedszázados évfordulója al­kalmából szűkebb hazánkban, Pest megyében is nyomon kö­vethetjük a megvalósulás ered­ményeit. A megyénkben szer­veződött tudományos és kuta­tóintézetek tevékenysége ered­ményesen segíti az üzemek, szövetkezetek forintokban mérhető termelésnövekedését. Felsőoktatási intézményeink száma éppen ebben az évben gyarapodott a zsámbéki Taní­tóképző Főiskola létesítésével. Folyamatos és egyenletes volt a fejlődés az óvodai és általá­nos iskolai létesítmények te­lepítésében, az új tantervek bevezetésében, az iskolák meg­felelő tárgyi ellátottságában. A közművelődési intézmények számszerű és minőségi gyara­podása a hetvenes években indult meg: a szentendrei, vá­ci, gödöllői művelődési köz­pont mellett csaknem félszáz azoknak a településeknek a száma, ahol új közművelődési intézmény épült. A művészeti életben, elsősorban a képző­művészet területén jelentős al­kotóműhelyek tevékenyked­nek, segítik a szocialista kul­túra terjesztését. Emberi tényezők Korunkban nem csökken, hanem növekszik az emberi tényezők szerepe, a szocialista tudat, a köznapi kulturáltság, a humanista művészet szere­pe és jelentősége. Társadalmi fejlődésünk — külső és belső okokra visszavezethető — ne­hézségei és ellentmondásai a tudatban is tükröződnek, s nagymértékben befolyásolják a művelődési lehetőségeket és szokásokat, az aktivizáló erők kibontakozását. A művelődéspolitikai irány­elvek huszonöt éves évfordu­lója legyen alkalmas arra is, hogy törekedjünk a megúju­lásra, a kultúra, a műveltség, az alkotás, az alkalmazás, az új iránti fogékonyság fokozá­sára, a szocialista kultúra in­tézményeinek megfelelő mű­ködtetésére. A társadalom alapvető érde­ke továbbra is a tudomány, a művészet, az oktatás és köz- művelődés fejlesztése, a szo­cialista vonások erősítése, a kultúra további demokratizá­lása. Nehézségeinkkel számol­va is reális lehetőségünk van arra, hogy a társadalom érde­keit szem előtt tartva tovább lépjünk a művelődéspolitikai irányelvek által kijelölt úton, hogy fokozatosan megvalósít­suk a szociálista kultúra cél­kitűzéseit. Tóth Béla Bánk bán Kritikai kiadás Az Akadémia Könyvkiadó gondozásában először jelenik meg kritikai kiadásban Kato­na József Bánk bánja, ame­lyet Orosz László rendezett sajtó alá. A kötet tartalmazza a dráma első kidolgozását, amelyet a fennmaradt kézirat alapján közöl, helyesbítve az eddigi kiadások több helytelen olvasatát, valamint a második kidolgozást, amely — kézirat hiányában — az 1820-ban meg­jelent első kiadást követte. A sajtó alá rendező jegyzetanya­gában tájékoztatást ad a drá ma kiadásairól, fordításairól, színpadi szövegeiről, feldolgo­zásairól. Ismerteti a mű kelet­kezésének történetét, összeha­sonlítja az első és második ki­dolgozást. Elemzi a Bánk bán mindkét változatának nyelvét, verselését, helyesírását. Fog­lalkozik történelmi forrásai­val és irodalmi mintáival, ösz- szeállítást közöl azokból a szö­vegekből, amelyek fordítását Katona beillesztette művébe, összefoglalja a drámai cselek­vés idejére és helyszínére, to vábbá á szereplőkre vonatkozó kutatási eredményeket, majd a mű szövegének sorrendjében haladva összegzi az egyes rész­letek forrásaival, értelmezésé­vel kapcsolatos ismereteket és véleményeket. Kápolna falai Középkori lelet Középkori kápolna falait bontják ki a régészek Pécsett, az első magyar egyetem ásatá­sának területén. A székesegy­ház mögötti részen talált fal­maradványok a nevezetes Ara­nyos Mária kápolna részei. Korabeli forrásokból tudjuk, hogy az 1355-ben alapított ká polna másfél száz éven át a pécsi püspökök temetkezőhelye volt, ott nyugodtak a nagy kö­zépkori főpapok, köztük az egyetemalapitó Vilmos püspök és — Bonfini történetíró sze­rint — a költő Janus Panno­nius. A 20 méter hosszú és 6 méter széles gótikus épület­hez több mellékkápolna csat­lakozott. Közülük hármat már megtaláltak. A régészeti kuta­tás tovább folytatódik 1984- ben. / A Mária kápolna belsejében — az eredeti padlószint alatt — feldúlt, kifosztott sírokat találtak. Az össze-vissza do­bált csontok több ember ma­radványai, antropológiai vizs­gálatokkal igyekszenek majd tisztázni, hogy kiknek a csont­jai lehettek. Egyes gödrökből vödörszámra emeltek ki tör­melékanyagot, közte rengeteg kerámiatöredéket, török edé­nyek maradványait. Feltétele­zések szerint a kápolna a hó­doltság első időszakában pusz­tult el és az épületben levő üregeket szemetesgödörnek használták a törökök. Népművelők tanácskozása Viták, ötletek, javaslatok Kinek vám szüksége az egye­sületre, egyáil talán mire jó egy szakmai összejövetel? Megy-e a népművelők világa élőmé, ha szervezetten pró­bálják meghányni-vetni közös dolgaikat? Sorolhatnánk a kimondott és ki nem mondott kérdéseket, amelyek ott vibráltak a Ma­gyar Népművelőik Egyesülete Pest megyei szervezetének teg­napi tanácskozásán. A két és fél esztendeje működő szervezet százkilenc tagjának mintegy a fele ér­kezett meg a Csepel Autó­gyár művelődési házába az egész napos közös gondolkodás­ra. Vitanyitó beszámolóiként dr. Kurucz Albert, a szent­endrei szabadtéri múzeum igazgatója, az egyesület elnö­ke ecsetelte tevékenységüket. Ebben az esztendőiben szó volt a népművelői pályaképről, ám a kezdeti lelkesedést nem kö­vette elég ötlet, tett, s éppen ezért a beszámolót elfogadták, de a jövő esztendei munkater­vet még egyszer átgondolják. Perjéssy Barnabás, a szent­endrei megyei művelődési központ művészeti igazgatója, az egyesület titkáraiként szó­lott arról, hogy el kell hatá­rozni, mely munkaterületekkel foglalkoznak, hiszen minden szakmai problémát a testület nem vállalhat fel. Jakab Bé­la, a Pest megyei Tanács mű­velődési osztályvezető-helyet­tese arról a belső igényről be­szélt, amelynek irányítania kellene az egyesület életét, s ezzel érintette az érdekvédelmi funkciót is. Király István, a Magyar Népművelők Egyesüle­tének titkára az országos fel­adatokhoz igazította a helyi elképzeléseket. A vitában egymást követ’ték az ötletek, a javaslatok, ame­lyek zálogai lehetnek a követ­kező időszak elmélyült mun­kájának. Polónyi Péter, a gö­döllői helytörténeti gyűjte­mény vezetője a népművelő szavának erejét, illetve meg nem hallgatását említette annak okán, hogy erősíteni kellene a gazdasági és társa­dalmi szervekkel a kapcsolato­kat, egyáltalán a népművelés presztízsét. Er. K. Heti filmíbgyzet Hosszú vágta Jelenet a Hosszú vágta című filmből — avagy lóból is megárt a sok. Akár ezt az alcímet is ad­hatnánk az amerikai kopro­dukcióban készült új magyar filmnek, melyet az előzetesek ifjúsági kalandfilmként jelöl­tek, de a filmet látva, inkább azt kell mondanunk: ez se nem ifjúsági, sem nem kaland­film. Akkor hát micsoda a Gábor Pál rendezésében készült al­kotás? (Forgatókönyvét Wil­liam W. Lewis írta.) Köntör­falazások nélkül: olyan filht, mely minden lényeges összete­vőjében a kaprodukciós part­ner igényeit tükrözi. Ezek az igények pedig csak­nem mindenben eltérnek a mi igényeinktől és ízlésünktől. Vagy, enyhébben fogalmazva, másféle igényekhez és ízlés­hez igazodnak, mint amilyent mi itt — akár a kalandfilm- kategóriában is — megszok­tunk. Ami persze önmagában még nem lenne baj, hiszen másoknak esetleg a mi nor­máink idegenek, zavaróak. A Hosszú vágta esetében azon­ban nem erről van szó. Ez a film azért zavarja (zavarhat­ja) a hazai mozilátogatót, mert egy csomó dologban egész egyszerűen mást és má- hogy tud, mint ahogyan a film elmeséli, bemutatja. A történet egy amerikai re­pülőről, Bradyről szól, akit mint egy bombázógép pilótá­ját, 1944 nyarán lelőnek Ma­gyarország fölött. A Hortobá­gyon ereszkedik le ejtőernyő­jével, ahol a csikósok találják meg, súlyosan sebesült pilóta­társa mellett. Befogadják őket a marcona legények, de tár­sa a sebeibe belehal. Bradyt elbújtatják a németek elől, s egy orvos és angoltanárnő lá­nya segítségével még magya­rul is tanulni kezd. Barátot is szerez, egy kis csikósbojtár személyében. Több ízben át akarják juttatni a lovakhoz ér­tő amerikai pilótát a fronton, de nem sikerül. Végül kis ba­rátjával együtt a jugoszláv partizánokhoz menekül a csi­kósnak öltözött pilóta a neki ajándékozott lovon. Aranka, a csodaló, többször megmenti gazdái életét, de az utolsó percekben a bojtárfiút halálos lövés éri. Csak a pilóta mene­kül meg, s viszi magával a lo­vat a partizánokhoz, sőt, on­nan haza, Amerikába, ahol vagy harminc évvel később kénytelen agyonlőni a végel­gyengülésben már az utolsókat rúgq Arankát. (Ez a lövés in­dítja el a pilóta emlékezés- folyamát, a közismert flash­back dramaturgia szerint.) Talán ennyi is érzékelteti, mik a film számunkra nem jelentéktelen problémái. Meg­lepően hat ránk például az a nagy egyetértés, mellyel az épp Debrecen tönkrebombázá­sából visszafelé tartó jenki pilótát a hortobágyi csikósok — akik gyakorlatilag végig­nézhették a nem nagy távol­ságban zajló támadást — be­fogadják, megvédik s vállal­ják a bújtatásért a németek haragját is. Meglepő, hogy az orvos is épp tud angolul s kü­lönösen, hogy a lánya egye­nest angoltanár. Meglepő, mi­lyen gyorsan tanul angolul a kis bojtár. Meglepő, hogy ezért a jenki katonáért min­denféle titkos kapcsolatokat mozgatnak meg, s miközben maguk is életre-halálra ki vannak szolgáltatva a néme­teknek, a maguk vagy a ménes mentése helyett Bradyt mene­kítik. Meglepő, hogy egy SS- tiszt egy szál amerikaiért egy sereg csikóst végeztet ki, ahelyett, hogy ha már úgy gyűlöli az amerikaiakat, a pi­lótát kapná el feleannyi kato­nával, mint amennyivel a csikósokat halomra löveti. Meglepő Brady állandó sebez- hetetlensége, állandó szeren­cséje, s meglepő, hogy Aran­kát csak úgy magával viszi a háború után Amerikába. Meg­lepő még egy sor közismert történelmi tény nagyvonalú fi­gyelmen kívül hagyása; meg­lepő, milyen rossz, sematikus figura a filmben nemcsak a náci tiszt, hanem tulajdonkép­pen mindenki. Ha egy nem magyar közreműködéssel ké­szült hasonló filmben ilyesmi­ket látnánk, nevetnénk vagy háborognánk. De most mit tehetünk? El kell néznünk, hogy a majdani amerikai né­zőben az a kép marad meg rólunk, hogy egyrészt ez a ma­gyar, ez valami lovas nomád nép, bő szárú gatyában és pör- ge kalapban — amolyan euró­pai cowboy, csak nincs Coltja, van viszont helyette egy fur­csa ostorféléje. Meg aztán azt is gondolja majd, hogy a há­borúban minden magyar meg­rögzött ellenálló volt, akinek drágább volt egy jenki pilóta élete, mint a sajátja. És azt is hiheti majd, hogy a németek mind olyan ötszáz méterről ordítóan vérszomjas feneva­dak voltak, mint ez a Wort- mann őrnagy. Az európai, s azon belül a magyar történe­lemben, vagy a második vi­lágháború és a nácizmus tör­ténetében amúgy sem egy tör­ténész alaposságával tájéko­zott amerikai mozi- vagy tévé­néző tehát azt a világháborút, azt az Európát és azt a Ma­gyarországot kapja majd meg ebből a filmből, amelynek torz vonásait éppen hogy el­törölni, helyesbíteni szeret­nénk. No de hát, aki fizet, az muzsikáltat... Egyébként a lovak valóban nagyon szépek, s hála Ragályi Elemér kamerájának, csodála­tosan is jelennek meg a vász­non. De lóból is megárt a sok. D. B. Cooper üldözése A nagy légitársaságok tá­volsági járatain, melyek mondjuk, Londonból Sydney­be, vagy Párizsból Rio de Ja- neiróba repülnek, a hosszú út unalmát elűzendő, filmeket vetítenek. A hatalmas gépek utasterében két vetítővásznon két különböző film pereg; mikor lefutnak, cserélik őket, s aztán egy számítógéppel ki­dolgozott program szerint az egyes repülőtereken a filme­ket magukat is cserélik, for­gatják. Ezek a filmek nem remekművek; többségüket ta­lán kilóra veszik meg a nas tévé'.ársaságok iszonyatos ti megű szériatérmékei közt Híg vígjátékok, futószaiagc készült westernek, lapos k; landfilmek teszik ki a műse nagy részét. A D. B. Coopt üldözése egy ilyen légifilm, kalandfilmnek becézett kate góriából. Kalandossága kép regényszintű, humora olya hervadt, mint egy kanál kéi szer kifőzött tealevél. Viszor talán olcsón jutottunk hoz zá... Takács István

Next

/
Thumbnails
Contents