Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-09 / 290. szám
ntvyyv* iiiriap >' «rtr? >5v'.. ✓ 1983. DECEMBER 9. London Sakkhalasztás Csütörtök helyett szombaton rendezik meg a sakkvilágbaj- nok-jelöltek elődöntőjében a Korcsnoj és Kaszparov közötti 8. összecsapást, mert Korcsnoj csütörtökön reggel halasztást kért és kapott. Mint ismeretes. korábban ellenfele is kihasználta már a sorozat közbeni egy halasztás lehetőségét. Kaszparov 4-3-ra vezet, folytatás tehát december 10-én, szombaton. A Ribli—Szmiszlov találkozón a 8. játszma döntetlennel végződött. Szmiszlov 5-3-ra vezet. Ma újabb parti leszAz ntanpótlas legjobbjai Ceglédi kézilabda-randevú A ceglédi jubileumi sport- események — melyeket a városi sportmozgalom megalakulásának 100. évfordulójára rendeznek — keretében december 27—30. között kerül sor az országos ifjúsági kézilabda-bajnokság döntőjére. A mérkőzéseknek a városi sportcsarnok ad otthont. Az MKSZ által, a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal kapott megbízást a verseny megrendezésére. A megalakított szervező bizottság soraiban a megyei kézilabda-szövetség aktivistái, ceglédi sportvezetők találhatók, akik szorgalmasan készülnek a megtisztelő megbízatás teljesítésére. Az 1983. évi országos ifjúsági bajnokság 3 csoportban zajlott, mind a leányoknál, mind a fiúknál. A Keleti, Közép-, Nyugati, csoportok 1—2. helyezett csapatai a ceglédi vetélkedőn döntik el körmérkőzéses formában az utánpótlás-korosztály bajnoki címét. A lányoknál a Békéscsabai Előre Spartacus, a Budapesti Az országos szövetség a közelmúltban Is megbízta megyénket ifitorna lebonyolításával. A százhalombattai viadalon, a fiúknál és a lányoknál egyaránt Pest megyei siker született. A Váci Izzó fiú-, valamint a Váci Forte leányegyüttese az országos ifjúsági bajnokság mezőnyébe jutott. Képünkön öten a Váci Forte együtteséből. Balról Jobbra: SpangI Agnes, Virágh Mariann, Tóth Erika, Szabó Edina, Cservenák Henrietté. Reitter László felvétele Jeges program Pomáz—Göd rangadó Megyénket hosszú idő óta két csapat képviseli az országos jégkorongbajnokság második vonalában, a Göd és a Pomáz. A gödiek a Kisstadionban, illetve a Millenárison tartják edzéseiket, mérkőzéseiket, míg a pomáziak otthona az Újpesti Dózsa Megyeri úti pályája. Az 1983/84. évi küzdelemsorozat kettőjük rangadójával. a december 16-án, 19 órakor kezdődő Pomáz—Göd mérkőzéssel kezdődik. A további decemberi program. 17-én: Vertikal—Pomáz (10 óra), 18-án: Göd—Pécs (11), 19-én: Pomáz —Vertikál (19), 22-én: Göd— Vertikál (19), 27-én a második felvonás bevezetőjeként: Göd—Pomáz (18), 29-én: Vertikál—Göd (18). Kupameglcpeíések Folytatás a Bayern nélkül Szerdán a Tottenham—Bayern München UEFA Kupa mérkőzést záró játékvezetői sípszó egyben az ez évi európai labdarúgókupa-sorozat végét jelenti. A BEK és a KEK nyolcas mezőnye már korábban kialakult, csak a nagyobb mezőnnyel startoló UEFA Kupa csapatoknak kellett „túlórázni”. Az idei labdarúgó ősz jó néhány meglepetéssel szolgált, s nem volt ez másként a szerdai mérkőzéseken sem: idegenbeli győzelemmel biztosította továbbjutását a Nottingham, s ami szintén váratlan, két osztrák együttes is a nyolc közé lépatt. Mégis a legnagyobb szenzáció a Bayern München elbukása volt. a Tottenham ellenében, ami eigyban azt is jelentette, hogy tavaszra már egyetlen nyugatnémet klub sem maradt az európai kupákban! Ilyenre pedig még a legöregebb szurkolók sem emlékeznek.. • A három tornán egyébként összesen még tizennégy ország klubcsapatai érdekeltek, nagy izgalommal várva a péntek déli sorsolást. A legnépesebb gárdát — négy csapatot — az angolok „delegálják”, a BEK-ben, a KEK-ben és a? UEFA Kupában is van képviselőjük. A szigetországiakat nem kis meglepetésre a Szovjetunió és Ausztria követi, három-három szereplővel. A hazai labdarúgó-közvélemény nem kis örömére ezúttal maradt magyar érdekelt is. a kupagyőztesek között az Ú. Dózsa. Pénteki rajt Teremfoci NB Lesekkel Pénteken és szombaton négy vidéki városban, Szegeden, Győrött, Miskolcon és Zalaegerszegen, mind a tizenhat elsőosztályú együttes részvételével rendezik meg a téli teremlabdarúgó kupa csoport- mérkőzéseit! A Képes Sport Kupa örökébe lépő, mindig nagy sikert arató teremtornát idén új formában rendezi meg a Magyar Labdarúgó Szövetség: a csapatok négy négyes csoportban körmérkőzést vívnak, s ezután a győztesek december 14—16. között felköltöznek a Budapest Sportcsarnokba, ahol újabb körmérkőzéses sorozatban döntik el, hogy ki a legjobb. A selejtező találkozókat az öttagú együttesek a négy sport- csarnok technikai felszereltsé- gi szintjének megfelelően — palánk, kapu mögötti hálók; eltérő nagyságú játéktér —, a döntőt az UEFA szabályai szerint. 40x20 méteres pályán, 3x2 méteres kapukkal rendezik. A kiírás szerint a döntetlennel végződött összecsapások után — a játékidő kétszer 25 perc, tíz perc szünettel — büntetőrúgásokkal döntik el a mérkőzés sorsát. Építők, a Budapesti Spartacus, a Debreceni MVSC, a Ferencváros, a Győri Richards, a fiúknál a Budapesti Honvéd, a Budapesti Spartacus, a Debreceni Dózsa, a Dunaújvárosi Kohász, a Ferencváros és a Veszprémi Építők kerül a fináléba. Az ünnepélyes megnyitóra december 27-én 17 órakor kerül sor a városi sport- csarnokban, ez alkalommal a belépés ingyenes. A mérkőzések december 28 —29-én 8 és 21, 30-án 8 és 13 óra között zajlanak. A zavartalan lebonyolítás érdekében, a házigazdák a Várkonyi Általános Iskola tornatermében külön bemelegítési lehetőségről gondoskodtak. A ceglédi közönség nagy szeretettel várja a kézilabdás fiatalokat. Az eddig lezajlott centenáriumi eseményekhez hasonlóan, ismét felfokozott érdeklődést tapasztalhatunk a rendezvény iránt, különösen a diákság körében. Készülődnek a szurkoló „brigádok”, hogy hangos legyen a „Hajrá, Honvéd!”, az „FTC, FTC!” és így tovább. A közönség rendszeres tájékoztatása érdekében a házigazdák, a csarnok előterében elhelyezésre kerülő demonstrációs táblán, rendszeresen vezetik az eredményeket, s szórólapokat adnak ki. Az eredményhirdetés 30- án, 14 órakor lesz. P. I. Végeredmények FÉRFIAK NB I B 1. Dunaújv. 26 19 2 5 707-594 40 2. Hódiköt SE 26 18 2 6 628-595 38 3. H. Szondi 26 16 3 7 652-542 35 4. Békéscsaba 26 15 3 8 648-569 33 5. Solymár 26 15 1 10 604-570 31 6. Fót 26 14 2 10 634-614 30 7. D. Kőolaj 26 14 — 12 594-588 28 8. TFSE 26 12 1 13 688-672 25 9. Szilasm. Tsz 26 12 1 13 6231665 25 10. Olajbányász 26 10 2 14 674-690 22 11. Komló 26 10 2 14 578-566 22 12. Tiszavasvári 26 8 1 17 578-674 17 13. Sz. MÁV e. 26 4 4 18 548-639 12 14. Gázláng SE 26 2 2 22 551-729 6 NB II FÉRFIAK Kelet 1. Cs. Papír 19 — 3 594-454 38 2. Bors. B. 12 2 8 514-486 26 3. NYVSSC 10 5 7 449-435 25 4. Testvériség 12 1 9 513-488 25 5. D. Medicor 11 3 8 496-475 25 6. Nyírbátor 11 1 10 519-529 23 7. BHG SE 1 10 2 10 536-546 22 8. Dunakeszi 9 3 10 514-502 21 9. MÉMTE 9 2 11 503-507 20 10, Mátészalka 9 2 11 485-528 20 11. Egri FMSC 6 5 11 512-538 17 12. Vasas HTG 1 — 21 430-577 2 Közép 1. Ceglédi U. K. 17 — 5 650-539 34 2. Taurus SC 14 1 7 613-540 29 3. Dutép SC 13 2 7 546-512 28 4. Újkígyós 12 2 8 577-554 26 5. Mezőh. 12 — 10 579-600 24 6. STC 10 2 10 583-569 22 7. Alföldi O. 11 — 11 545-570 22 8. Kunh. 10 1 11 541-562 21 9. Ganz Vil. 10 — 12 541-540 20 10. Szarvasi F. 9 1 12 526-541 19 11. Kondoros 6 16 584-616 12 12. Szentesi K. 3 1 18 514-656 7 Az NB II-esek 22 mérkőzést játszottak. Szovjet sportvezetők Los Angelesben Téma: az olimpia Befejeződött a szovjet sportvezetők küldöttségének Los Angeles-i látogatása. Ennek során a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizottsága, egyben a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke, Marat Gra- mov vezetésével a szovjet vendégek tárgyalásokat folytattak a jövő évi Los Angeles-i nyári olimpiai játékok szervező bizottságának vezetőivel az olimpiai előkészületekről. December 7-én az amerikai sajtó képviselői kérésére sajtóértekezletet rendeztek. Ezen Edzővélemények a sorsolásról Háromesélyes meccsek Az elsőosztályú labdarúgó- csapatok szakvezetői a következőképpen nyilatkoztak a labdarúgó VB zürichi sorsolásáról: Komora Imre (Bp. Honvéd): — Nagyon meg kell küzdésünk az esetleges sikerért, amelynek eléréséhez van némi esélyünk. 'Az a lényeg, hogy a klubok és az MLSZ minden erejét a közös cél érdekébe állítsa — az összefogás meghozhatta a várt eredményt. Temesvári Miklós (Ü. Dózsa): — Közepes erősségűnek tartom a magyar válogatott VB- selejtező csoportját. A holland labdarúgás jó. ráadásul az általuk képviselt stílus nem is fekszik a, magyaroknak. Ausztria nem legyőzhetetlen, s így a csoporton belül megelőzhető. Sokat jelenthet, ha Törő- csik továbbra is olyan intenzíven készül és kitűnően játszik, mint az utóbbi időbenKovács Ferenc (Videoton): — Hollandia és Ausztria elleni találkozók háromesélyesek. a hollandok talán egy kicsit jobbak. Fontosnak tartom, hogy az utóbbi időben különösen otthon meglepő eredményekkel előrukkoló Ciprus ellen még véletlenül se kerüljön kellemetlen helyzetbe a magyar Válogatott. Gramov többek között megállapította, hogy az Egyesült Államokban tett útjuk hasznosnak bizonyult, a munkajellegű találkozókon fontos kérdéseket vitattak meg a szervező bizottság képviselőivel. A szovjet küldöttségnek az a véleménye, hogy a Los Angeles-i játékok kezdetéig még egy sor vitás kérdést kell megoldani. Az amerikai szervezőknek többek között a szovjet olimpiai küldöttség szállítására, elszállásolására és kényelmére kell nagyobb gondot fordítaniuk. Az amerikai hatóságok a TASZSZ tudósítóját nem engedték be a sajtókonferenciára. Ezt a szovjet hírügynökség durva önkényeskedésnek minősítette. WIn'nén— ónná w O A Sportpropaganda Vállalat gondozásában megjelent a „Jubileumi rejtvény’» című kiadvány, amely különböző nehézségű, újszerű fejtörők és keresztrejtvények mellett érdekes írásokat közöl. A „Mi a sport?’» című pályázati rejtvény megfejtői között értékes nyereményeket sorsolnak ki, födi; egy kétszemélyes utazási utalvány. A kiadványt a hírlapárusoknál lehet megvásárolni. ❖ Az Európában túrázó kínai asztalitenisz-válogatott Heísin kiben 6-0 arányban győzött Finnország válogatottja ellen (3 férfi és 3 női találkozót látszottak). O Az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében az amerikai Navratilova 6-4, 6-3 arányban győzött honfitársa, Shriver ellen. A vesztes a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy Navratilova nincs olyan jó formában, mint az év korábbi nagy tornáin, de mindenképpen ő a világ legjobbja. APRÓHIRDETÉSEK Vác belvárosában, Attila utca 7. szám alatt beköltözhető, négyszobás, villany- fűtéses, garázsos lakás eladó. Érdeklődni lehet: Vác, 11-085-ös telefonszámon vagy Vác, Sirály utca 20. fszt. (Dr. Csenterics- né, Czipszer Mária), este 18—20 óráig. Eladó 1 db Super 50- s Zetor, 1 db billenős pótkocsi, 1 db kétfejes eke. Érdeklődni: Mende, Pusztaszent- istván, Kossuth Lajos út 6. Bármikor. Két szoba összkomfortos szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Gödöllő, Dózsa György 5—7. I. 8. Telefon: 238. Érdeklődni: 14 órától. Eladó 2 szoba, kony- hás, családi ház, mellékhelyiségekkel, fú- rott kút és garázzsal, Nagykőrös II. kér., Csipvári u. 12. Érdeklődni szombaton és vasárnap. ______________ El adó Szigethalom, Nagyváradi utca 9. sz. alatti ikerház fele, 2 szoba összkomfort, 150 n.-öles telek, garázzsal, áron alul. — Érdeklődni: Budapest XXI., Csillag utca 8., egész nap. Jó állapotban* levő, használt, Kismonori, vegyes tüzelésű kazán eladó. Szentendre. Lévai u. 4. Gémesné. Duna-kanyarban, Dunabogdányban, műút, Duna közelében, pince, komfortos, emeletes „Tomaj” fa hétvégi ház, bekerítve, parkosítva, olcsón eladó. — Érdeklődni: levélben vagy személyeden bármikor. Budakalász, István-telep, Kinizsi u. 23/B.______ Ma glódon, vasútállomástól 3 percre, (Budapest, Keleti pu. 30 perc), 3 szobás családi ház, 300 négyszög- öles kerttel, gazdasági épülettel, készpénzért, beköltözhetően eladó. Megtekinthető bármikor. Cím: Maglód, Marx Károly u. 4. Eladó érdi, 1500 n.- öles őszibarackos, kb. 350 fa. Irányár: 200 Ft/n.-ölenként. Belterület határán. Cím: Érd, Ilona u. 22. Eladó 265 négyszög- öles építési telek. Gödöllő, Fenyvesi nagyút 18. Érdeklődni lehet: Kazinczi u. 19. Vörös János. Taksony, Fő út 30. szám alatti 2 szoba összkomfortos családi ház, pince, garázs, mellékhelyiségek 274 n.-öl telekkel eladó. — Érdeklődni lehet mindennap a fenti címen. Négy és fél éves Trabant combi, megkímélt állapotban eladó, ugvanott teljesen felújított Fiat 500-as, igen jó állapotban eladó, esetleg 126 P Fiat csere is érdekel 4 éves korig. Szentendre, Mandula u. 7. Árvay.. Gödöllőn két szoba összkomfortos öröklakás garázzsal eladó. Mosolvgó körút 30. IV. em. 12. ____________ Üj , hosszú, női irhabunda. vékonyabb alakra eladó. Nagy- kőrös. Rákóczi 18. Nagykörös VII. kér.. Eper út 4. sz. kertes ház. azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó._______]____________ El adó 1 és 1/2 szobás szövetkezeti lakás, 250 000 kp. 4- OTP Érdeklődni lehet: Nagykőrös, Vági lktp. IX/ B. TV. em. 13. Kétszobás, 100 nm-es családi ház, 380-as telken, melléképülettel. Túra, Rózsa u. 6. sz. alatt eladó. Ára: 500 000 forint. Érdeklődni: Gödöllő, Mosolygó Antal krt. 19. ITT. 9 Szohrné.______ El adó 200 négyzetméteres tetőtér-beépítésre hétvéci lakás. Érdeklődni szombat, vasárnap * Tiszakécske Kossuth Latos U. 102. Toi^fon* ?10 Budapesttől 50 km-re Tápióságon, főútvonal mellett, 600 négyszög- öles területen, 2 szobás családi ház, beköltözhetően eladó. A telek másik vége is beépíthető. Érdeklődni lehet: Böszörményi Géza Táplószecső. Hunyadi János u. 21. Mindennap. A Duna-kanyarban három szoba összkom fortos, szuterénos családi ház eladó. — Érdeklődni: Sas József Tahitótfalu, Zrínyi u 23. Naponta du. 16 órától. Szombat, va sárnap egész nap. FÁIK PLAY Autoügy- nökség. Adásvétel közvetítése, X., Szövőszék u. 8. Nyitva: 13—20 órág. __________ Ce gléden, a Közép úton, ?06 négyszögöles építési telek eladó. — Érdeklődni lehet délután 5 órától: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 44. szám. D lh. I. em. 6. Szalisznyó. ________ Na gykőrös V. kér., Táncsics Mihály u. 19. sz. alatt beköltözhető családi ház eladó, ugyanitt bútorok is. Érdeklődni: kedden. pénteken a helyszínen Eladó: hobbikért, 300 négyszögöles. 7x4 *m- -es téglaépület, egész alatt pince, fúrott kút, 2 éves meggyfák, üzletnek is alkalmas. Gépkocsit beszámítok, 1200-as Zsiguli és 850- es Fiat motor, váltó, karosszériaelemek. — Érdeklődni: Nagykőrös, Tabán u. 2/B. 1. 5. 17 óra után.___ Sz iámi és perzsa krs- cicák eladók. Karácsonyi ajándéknak is! Bujdosóné. Gvömrő, Petőfi u. 35, 2230. Monoron eladó két szoba összkomfortos, garázsos szövetkezeti öröklakás, kp. 4- OTP- átvállalással. Farkas, Balassi u. 19/a. fszt 3. Eladó T 25/A traktor, billenő pótkocsival. Táborfalvi, Kossuth Lajos u. 112. Komfortos, kertes házrész, gazdasági épületekkel eladó. — Vác, Dózsa György út 65. Eladó vegyes használatú Robur tehergépkocsi, 5 éves, 1936-os műszakival. elfogadható áron csere nem érdekel. Cegléd, Szél utca 4. szám.________ Él adó 300 férőhelyes hizlalda, igényesnek, a Bánom dűlőben. — Érdeklődni: Nagykőrös, Bárány út 11/b. 4. em. 13. Tel.: Konzervgyár, 25/121-es mellék. Szűcs. MTZ 50-es pótkocsi, 750-es szalagfűrész, Kemper fűkasza. 0.51 - es Stilh fűrész' eladó. Nagykőrös, Nyárkút- rét dűlő 4. sz. Két és fél szoba összkomfortos családi ház 4- 2 szoba összkomfortos manzárd. félkész állanotban. központi fűtéssel ellátva. 430 négyszögöles telekkel eladó. Érdeklődni* Kőröshegy. Dó- 7sa Gvörgv u. 22'B 8617. Vonörák. (Rala- tonföldvárhoz 2 km.) Fájdalommentes füllyukasztás, divatos fülbevalókkal, reklám áron, nagy választékban. Nagykőrös, Gerle u. 11. (Strandfürdő mögött). Két darab tizes kötőgéppel méterárukötést vállalok, frottírt is. Választ „Megbízható” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz várok. (Szabadság út 2.). ________ Ír ógép, összeadógép magánszemélyeknek beszerezhető. 374-078 délelőtt. 1 Javítások specialistánál, Boráros tér 3._______ Sü rgősen, jó állapotban, elemekre szedhető és nagyobbítható 10 nm-es Érdért faház 30 ezer forintért eladó. Telefon: há- romszáztíz-hétszázharmincnégy. ________ Já rni nem tudó, 82 éves nő mellé gondozót keresek. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: 8 órától 4 óráig. Halásztelek, Petőfi Sándor u. 8, 48 négyzetméter tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném, megegyezéssel. Cím: Nagykőrös, Gyopár út 5/B- I, 4. __________ Sz abadrendelkezésű szoba, konyha, kamra főbérletbe, azonnal kiadó, Budapest XIX. kér.. Török u. 13. Losó Lajosné háztulajdonos.____________ Karácsonyi vásár, női divatszalonban. Darázsiné, Monor, Petőfi u. 8, Divatos szoknyák, blúzok, ruhák nagy választékban Ezüst- és aranyvasárnap is nyitva tartunk. Karácsonyra vásároljon ajándékba sálat, sapkát, kesztyűt, sísapkát. pufidzsekit, bársonynadrágot, steppelt nadrágot, flanelruhát, pulóvert, macskanadrágot, akryl harisnyanadrágot, elektromos gázöngyújtót, töltő palackot, dísztárgyakat, diszgyertyát, gyermek Játékokat, ajándék- és divatáruüzletünkből Cegléd, Körösi út 26/13. Hölgyeim! Fá.idalom- mente’s füllyúkaszfás, már 6 hónapos kortól, modern svájci fülbevalóval. Tóth József órásmester Üllő. Vörös Hadsereg út 74. Telefon: Üllő, 34. Nyitva de. 8—9. óráig, szombaton 9—13 óráig. Várom kedves megr'pnrfpi^lmpt Másodállást ■ vállalok, gépkocsivezetést, rakodással vagy vasipari munkát műhelyhelyiséggel. — Jelige: ,,131 365” M on őri Hírlap szerkesztőség. Érettségizett fiatalember közművelődési intézetben elhelyezkedne. Levélválaszt „Művelt nép” jeligére hirdetői rod ába (Vác, Tékái utca 9.). _______ Bu dapesti, TX. kerületi, 85 négyzetméteres, komfortos, tanácsi lakásomat elcserélném vidéki kisebbre. ..Napfényes 19 332” jeligére a kiadóba.___________ Fe lszámolom száraztészta-készítő műhelyem. — Érdeklődni: Csemő. Nagyiskola út 1. szám. Kiadó bútorozott szoba Idősebb nő részére. Érdeklődni: Nagykőrös T. kér.. Dózsa Gvörgv u. 10.________ Bú torozott szoba, konyha és fürdőszoba-használattal kiadó, Nagykőrös. Kecskeméti u. 3. TT 13. Megtekinthető: 1983. der. 13-án, 17—19 óra kö- ?ÖttOPTTKÓI futómű -beállítás, GTTWczeRELÉS, KERÉKKT^yRvgm.vozAS, CEGLÉD, Pesti út 37. PÄLYA- VÁLASZTŐ LÁNYOK ÉS FIÚK! iskolánk. az Eeressy Gábor Egységes Szakközépiskola, fBp XTV.. Egressv út 7!.), az 1984/85 tanévre FELVESZ általános iskolát végzett tanulókat, egységes középiskolai osztályaiba Az első-két év azonos tantervű, mf: a harmadik és a negyedik osztályok szabadon választhatók, vagy gimnáziumi, vagy szakközépiskolai képzést adnak. A szakközépiskolások választhatnak az elektronikai műszerész (automatika), Irán víztechnikái műszer ősz, mechanikai műszerész szakmák között. Bővebb felvilágosítást minden kedden 9 órától 18 óráig. Nagy László tanár, a 631-677-es vagy a 836-140-es telefonon vngy személyesen ad a helyszínen. Olcsó! Karácsonyi vásár! Divatos blúzok, szoknvák. szilveszteri max’szoknvák. rubák 750 Ft-tól, vastag pufidzsekik több színben. extra nagv méretben is. Kismamaruhák, stennelt nadrág. farmernadrág, pasztellszínű moher- pulóverek, kötött cicanadrág. kötött kalap. sanka. sísapka, sál. férfi norvégmintás moherpulóverek. extra nagv méregben is. méteráru, övék, kitűzők. ajándékok, bizsu n*>gv választékban. Frirívecnó butik, Nagykőrös. Hősök tere 1. Katolikus templom moiwt Fskm vőiru b a - kü I ön i etresséorok kölcsön^óq» a Déli*'1*! szombati r*vitv9tar*ással. Buda negt XII., Greguss u. 6. HirAT iirnwn Ilim an A Ma®yar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pestmegyei Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Aenes _ PF\T MFRYr I rilRI fip Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztő seg; Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányltószám- 14« _ kúSí', Z iLúI III LU I Ll íllltLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség ás a kladőhivatal központi telefonja- 343—too a, sSfi-iif *--------------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság; 142-228. 1 u es 3J,'~130- —---------------------------:--------------------------FiOKSZERKéSZTOSEGéINK: Ceglédi Hírláp, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út S3. 2030 Telefon- 45-352 RBdSllfli Gödöllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81-9S. - Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 73. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750 Telefon- 398 - váci Hít'td vv r2 út *5. Pf 32. 2601. Telefon: 10 - 095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármelv nostahivátírfn.i a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215— 96 162 oénzforgalmi -ípitAcw A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest' meevít hí?-.« (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), IK" «*»•_síík rFrrti Htrtanv rssssz «iss—lass «aürtaii/si i«=«i —, a,.,.., —- ...------megyei nirm» {V áci Hírlap). ISSN 0208-5467 (Érdi Hírlap). ISSN «133-1051 (Gödöllői Hírlap), ISSN «133-3651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-3788 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0138-278»