Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
12 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1983. november e., vasárnap A kiejtés lsen fontos Megszokott, otthonos mozdulattal nyomom le a cirádás, nehéz kilincset, s minden elfogódottság nélkül igyekszem fölfelé a vörös szőnyeggel borított, hófehér márványlépcsőn. Régi ismerősként üdvözölhetem a munkatársakat, hiszen gyakran eljövök ide. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában ugyanis mindig akad látnivaló: egy-egy szép kiállítás, filmvetítés, lehet zenét' hallgatni, s találkozni neves szovjet személyiségekkel. A szombati gyermekműsorok pedig — családi programként — ugyancsak nagyszámú közönség előtt zajlanak, A zeneszalonban Az emeleten új tárlat hívogatja az érdeklődőket. Magyar művészek Szovjetunióról készült alkotásait nézegeti egy zuglói és egy angyalföldi iskola két növendékcsoportja. Szőkébb pátriánk is képviselteti magát a bemutatón. Itt Bálint Ildikó, amott Ligeti Erika alkotásai. A ■gyerekek izgatottan rohangálnak az érmektől a szobrokhoz, a térplasztikáktól a festményekhez. A kérdésre, hogy kinek mi tetszik a legjobban, ahányatn vannak, annyiféleképpen válaszolnak. Bár budapestiek valamennyien, most járnak a házban először. S miközben elragadtatottan szemlélik a szép környezetet,- máris a műsorokról érdeklődnek, s győzködik a tanárnőt: Jöjjünk el máskor is! A szövött kárpittal borított, tiszteletet parancsoló zeneszalonból halk Csajkovszkij-muzsika szűrődik ki. Óvatosan benyitunk. A nézőtéren ugyancsak diákok ülnek, s áhítatos csöndben hallgatják az Anyegin egy részletét. Kikapcsol a lemezjátszó és Zombori András, a zeneszalon vezetője egyszerű, keresetlen szavakkal szól az operáról, keletkezésének körülményeiről. Ám sürget az idő, az óbudai Zrínyi Ilona Általános Iskola orosz szakkörösei meg a kiállításra is kíváncsiak. Ígérik, máskor szintén eljönnek. — Három éve látom el ezt a feladatot — mondja a fiatal zenetanár. — Akkor költöztem ide végleg a Szovjetunióból, a feleségem ugyanis magyar. Nagyon szeretem ezt a munkát. Havonta három-négy alkalommal tartunk itt előadásokat. Fogadunk csoportokat: ismerkedhetnek az orosz klasszikus muzsikával. A magyarázatot pedig — ha kérik — orosz nyelven mondom eL Nincs lehetetlen A folyosó végén lépcső. Erre még sohasem jártunk. A három nyelvi laboratóriumhoz vezetnek. Szonina Diana francia—orosz szakos tanárnő kalauzol bennünket, ö foglalkozik az audiovizuális eszközökkel. — Ma körülbelül százan fordultak meg a fonotékában — mondja erős akcentussal, kedvesen törve a magyar szavakat. — Most Is vannak vendégeink. Erre tessék — mutatja a legkisebb, mindössze tizenkét embert befogadó termet ■ De érdekes ez a szobor! Nézzük meg közelebbről! Próbáljuk még egyszer! Mit Ir a Pravda? S a meglepetés: Tímár László, a dabasi 1-es számú általános iskola tanára, megyei orosz szakfelügyelő éppen búcsúzik Vihar Judittól, az EILTE Tanárképző Főiskolájának adjunktusától, akinek még fonetika órája lesz az első éves orosz— magyar szakos tanárjelöltekkel. — Gyakran megfordulunk ezekben a termekben — fordul hozzám Tímár László. — Beszédkészség-fejlesztő tanfolyamra járunk, egy tanévben tizennégy alkalommal. Fonetikával és grammatikával foglalkozunk, kihasználva a nyelvi laboratórium, a gazdag szalag- és filmtár adta lehetőségeket. Jelenleg harmincöt tanár jár ide megyénkből és sokan látogatják a mieink közül a Puskin Intézet levelező tagozatét is. Annyit segítenek nekünk a fono- tékában, hogy már zavarban vagyunk. Nincs olyan kérésünk, amit ne teljesítenének. — Velünk is hasonló a helyzet — egészíti ki Vihar Judit. — Nyolc éve tartjuk itt az órákat. Kedvesek, udvariasak, készségesek, nem ismernek lehetetlent. Torta helyett Közben megérkeznek a tanulócsoport tagjai. Mintha összebeszéltünk volna, hogy ma a Szovjet Kultúra Házában randevúzik Pest megye, a nyolc lány közül ketten is bejárók. Galambos Ágnes Szigetszentmiklóson lakik, Daru Anita pedig Törökbálinton. Csevegni nincs idő. Fejükre kerül a fülhallgató, a tanárnő elindítja a magnót, ők pedig ismétlik az orosz szöveget, ellenőrizve a kiejtést. Lábujjhegyen kiosonunk. Útközben még megnézzük a most üres, huszonöt és negyvenöt személyes laboratóriumokat, majd lifttel indulunk fölfelé. A szépirodalmi és műszaki, tudományos könyvtár előterében ünneplőbe öltözött dolgozók várják a most érkező vendégeket. Baráti találkozóra hívták, azokat az olvasókat, akik már régóta — esetleg tíz éve — kölcsönöznek innen köteteket. Látogatásom délutánján, néhány óra leforgása alatt ennyi minden történt. Két nappal később jött az új, kedves meglepetés: találkozás Jevgenyij Jevtusenkóval. Az előbb tíz évet említettem. Nem véletlenül. Egy évtizede, november 9-én nyitotta meg kapuit a ház a magyar közönség előtt. Egy gyermek születésnapjáról ajándékokkal, gyertyával díszített tortával emlékezünk meg. Ebben az esetben azonban minden másként van. Mint mindig, most is az ünnepelt kedveskedik nekünk ajándékkal: színvonalas, érdekes műsorokkal, kiállításokkal, baráti szóval. KÖRMENDI ZSUZSA Most egyedül kell Ismételni Zenehallgatás Üjabb meglepetés: találkozás Jevtusenkóval BAItCZA ZSOLT FELVÉTELEI A könyvtárban mindig nagy a forgalom A belépőt Ilyen látvány fogadja Egy nap a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában
