Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

1983. NOVEMBER 27., VASÁRNAP lÄfcfl A versenytárgyalás nem az igazi A vállalkozók ajánlata: drága és még drágább... Sok településen örömmel halljuk, s hírül is adjuk ol­vasóinknak, hogy elkészült egy-egy új intézmény, vagy a közműhálózat terve. Hamarosan hozzáfognak a kivi­telezéshez, s előreláthatólag ekkor vagy akkor — itt pon­tos határidőt mondanak — állhat a lakosság rendelkezé­sére az új létesítmény. A beruházás résztvevői számára azonban közel sem Ilyen egyszerű a dolog. Különböző érdekek egyeztetésén, feltételek elfogadásán és teljesítésén keresztül vezet az út az elképzelésektől az avatásig-átadásig. Majdcsak folytatjuk Nézzük rögtön a legelső fá­zist, a tanulmányterv elkészü­lés« utáni teendőket. Öcsón most éppen ennél a stádium­nál tart a csatornahálózat elő­készítése. A gazdasági egysé­gek és a nagyközségi tanács közösen viselnék a beruházás terheit, de a tanács rendelke­zésére álló ötmillió forint nem elegendő a rájuk eső rész fe­dezésére. — Az új isikola építésének tervében már szerepelt a kom­munális szennyvíz összegyűj­tése. elvezetése is — mondja Farkas János tanácselnök. — ötmillió forintunk volt erre a célra, de akkor nem használtuk fel, mert már szó­ba került az üzemekkel közös szennyvízhálózat építésének lehetősége, s ez a település távlati fejlődésének szempont­jából sokkal célszerűbbnek lát­szott. Ebben a programban az összes intézményünket bekap­csolnánk a hálózatba, s ez nyilván többe kerül. A megle­vő pénzünkből a kiviteli ter­vek megrendelésére egymillió forintot kell fordítanunk, ám a megvalósításra akkor csak négymilliónk marad. Nem te­hetünk mást, mint hozzálá­tunk a munkához, s remény­kedünk a megye támogatásá­ban. Ebben reménykedtek a bia- torbágyiak is, amikor az iskola felújításának tervét kézhez kapták. A vb-titkár, dr. Kord­ái Mária tisztában volt vele, hogy nehéz döntés előtt áll­nak. — Kiderült, hogy az egyko­ri Metternich-kastély iskolá­nak használt szárnyának re­konstrukciója a rendelkezé­sünkre álló 17 millió helyett 36 millió forintba kerül. Nagy felelősség hárul a tanácstestü- detre, amikor ilyen Összegű be­ruházások felett kell döntenie. Nincs olyan felkészültségű szakember közöttünk, aki el tudná bírálni, hogy a tervező vállalat költségvetése, műszaki megoldásai helyett nem talál­nánk-« olcsóbbat, egyszerűb­bet, Hiszen a tervezőnek nem érdeke, hogy tekintettel legyen a tanács anyagi helyzetére, nem az a jó, ha szabadon szárnyalhat a fantáziája. Még­sem tehettünk mást, mint hogy elfogadtuk a tervező vállalat dokumentációját, s egyes ré­szeket elhagyva, későbbre ha­lasztva. nekifogtunk a munká­nak. De megmaradt bennünk a bizonytalanság: vajon helye­sen döntöttünk-e?... A tervező így látja A Pest megyei Tanácsi Ter­vező Vállalat igazgatója. Zá- vodszky István készségesen el­ismeri, hogy szakemberei va­lóban más szempontokat tar­tanak elsődlegesnek. — Vállalatunk sajnos nem érdekelt abban, hogy keressük az olcsóbb, gazdaságosabb mű­szaki megoldásokat. Mi első­sorban a szakmai követelmé­nyeket tekintjük lényegesnek. Szívesen vennénk, ha a meg­bízó nem takarékoskodna a tervezésre szánt összeggel. Ak­kor alaposabb feltárásra, al­ternatív megoldások kidolgo­zására nyílna lehetőségünk. A biatorbágyi iskola terveinek elkészülte előtt azért értesítet­tük megbízónkat, hogy a fel­újítás gazdaságtalan, mert ol­csóbb lenne egv modern, min­den igényt kielégítő iskolát építeni, ök azonban nem fordíthatták a felújításra szánt összeget új beruházásra, s ígv belekezdtek ebbe a drága és elhúzódó munkába. melyhez nincs meg a kellő anyagi fe­dezetük. s ráadásul nem is fe­lel meg az épület a korszerű oktatás feltételeinek. Megbízóink a makádi iskola bővítésekor sem számoltak az­zal, hogy a nyolc tantermes is­kola egészen más kiszolgáló egységeket, közös helyiségeket igényel, mint az eddigi (keve­sebb gyermek befogadására al­kalmas) épület. A tervezőnek azonban vállalnia kell a fele­lősséget, hogy a létesítmény megfeleljen funkciójának, nem ragaszthat két tantermet a ré­gi épülethez, s a kiszolgáló egységek szintén pénzbe ke­rülnek. Válogathat a kivitelező — Szakmai szempontjaink ellenére, azt hiszem, nem dol­gozunk drágán. A szociális lé­tesítmények tervezésekor ma­ximált árakkal számolunk. A tervezési díj általában a tel­jes költség két-három százalé­ka. Gyakran előfordul azon­ban, hogy az előre számított­nál lényegesen drágább lesz a beruházás. S ez nemcsak az építőanyagok árának emelke­dése miatt van így, hanem azért is, mert a kivitelezők monopolhelyzetben vannak. Egy-egy építőipari vállalat ál­talában egy bizonyos techno­lógiára, építési szerkezet al­kalmazására készül fel, s ha a terv olcsóbb megoldást tartal­maz is, az éppen szabad kapa­citással rendelkező kivitelező kedvéért többnyire a drágább szerkezet valósul meg. A meg­bízó tehát kiszolgáltatott a ki­vitelező műszaki felkészültsé­gének, árainak. — Nem változtat ezen a ja­nuár óta alkalmazott verseny- tárgyalásos módszer sem. A kivitelezők ugyanis még min­dig válogathatnak a megbízá­sok között. A gödöllői Dózsa György út építését például mi ötvennégy millió forintra ter­veztük, de a versenytárgyalá­sok során 60—80 millió forint közötti ajánlatok érkeztek. Az árak csökkentése érdekében rendezett versenytárgyalás so­rán tehát csak a drágább és még drágább ajánlatok között válogathatott a megrendelő... Ha a tervezőnek és beruhá­zónak egyaránt anyagi érde­keltsége fűződne ahhoz, hogy a megbízó rendelkezésére álló összegen belül gazdálkodjon, akkor még mindig keresztül­húzhatná valamennyiünk szá­mítását a kivitelező. S a fel­tételes mód folytatható. Az építőipar akkor kényszerülne rá, hogy ésszerűbb, gazdaságo­sabb szervezéssel, olcsóbb ár­ajánlatokkal versenyezzen, ha kevesebb lenne a beruházás és több a jól felkészült, munká­ra éhes kivitelező. Addig azon­ban, amíg ez megvalósul, kö­zös pénzünket — úgy látszik — nem a lehető legcélszerűb­ben használják fel. Márványi Ágnes időközi választások ország- s megy eszei*te á bizalom alapján döntöttem S Amint lapunk első olda- f Ián hírül adtuk, tegnap or- j: szágszerte időközi választá- ^ sokat tartottak. Munkatár- ^ saink Budakeszire látogat­ni tak, ahol 3 tanácstagi vá­jj lasztókerületben 321-en j voksoltak. A szavazást meg- ^ előző jelölő gyűlések során í két választókerületben ket- í tős jelölés történt, a har- $ madikban egy név került a í szavazólapra. Korán nyitottunk A budakeszi általános iskola kapuján tábla. Ez áll rajta: 1. sz. szavazókor, 24. sz. válasz­tókerület. Tanácstagjelöltek: Gödrösy Béla, Hlemle István. A zsibongó melletti terem­ben fehérre festett, függönyös kettős szavazófülke, szemben vele vörös drapériával borított asztal, rajta címer, nemzeti lobogó, vázában háronj szál szegfű, oldalt urna a szavaza­tok gyűjtésére. Kilenc órakor sorra jönnek a választókerület — a Nagy Sándor utca — lakói, hogy voksoljanak. A szavazatszedő bizottság elnöke, Nyírlaki Jenő nyugdíjas mondja: — Ma négy órakor keltem, s nem első ízben. Először 1957-ben töltöttem be ilyen tisztséget Már fél hatkor ki­nyitottuk a szavazóhelyiséget, gondolnunk kellett azokra, akik szombaton is korán mun­kába indultak. Mostanáig 49- en választottak a két jelölt közül. ötvenediknek érkezik Heve­si Gábomé. Miután leadja sza­vazatát, így beszél: — Ott vol­tam a jelölő gyűlésen, meg azután utcánkbeli mind a két jelölt, jól ismerem őket A bi­zalom alapján döntöttem .., Legyen jobb út Titkos a szavazás, nem kér­dem, kit választott. De azt igen: mit vár a leendő tanács­tagtól? — Az előző tanácstag ön­ként mondott le, nem boldo­gult a testületben. Most azt szeretném, hogy az utódja több eredményre jusson, ha­tározottabb legyen. Először is azt kell elintéznie, hogy le­gyen pormentes utunk, mert sok az autó, s most nyeljük a port. Hlemle István elektromű­szerész: — Egyetértek, régi a probléma. Tanácstagjelöltként mégis úgy vélem, szerencse, hogy eddig nem készült el az út, mert fel kellene bontani a burkolatot. Ugyanis rövidesen épül a gázvezeték, és szeret­nénk csatornát is, ami az ut­cabelieknek nem kis anyagi teher lesz. Gödrösy Béla textiltechni­kus a másik jelölt: — Az út ősszel már járhatatlan, ha nem olyan száraz az idő, mint most. Nehéz időszak követke­zik. A közművesítéshez szük­ség lesz a tanács pénze mel­lett az utcában lakók mozgó­sítására. társadalmi munkára is. Az idősek már nehezebben mozdulnak, több feladat jut majd a fiataloknak, akik kénytelenek gondolni a. jövő- *c­A két jelölt gyermekkorától ismeri egymást. Egybehangzó a véleményük: akármelyikük lesz a tanácstag, segíti majd a másikat. Tíz órakor egy kisebb, hor­dozható urnával autóba ül a szavazatszedő bizottság két tagja. Indulnak a betegekhez, az ágyban fekvőkhöz, lg sza­vazólapot visznek magukkal. Rapcsák János központifűtés- szerelő közben elmondja: ma az első szavazó édesanyja volt, a második ő maga, ugyanis szintén a Nagy Sándor utcá­ban laknak. Ismerősként fo­gadja a vendégeket a 94 éves özvegy Mézes Antalné és 69 esztendős fia. Mézes József, aki így beszél: — Remélem, az új tanácstag, akire szavaz­tam, képviseli majd az utcá­ban lakókat, ellátogat időn­ként mindegyikükhöz, s tudja majd, hol mi a gond és segít megoldani... Most számolják Budakeszin még javában tart a szavazás délben, amikor dr. Barta Miklós, a Pest me­gyei Tanács vb-titkára, a me­gyei választási elnökség tagja már adatokat ismertet: eddig 14 község 17 választókerületé­ben zárult le a voksolás, a ceglédi és a váci járásban mindenütt szavaztak, ahol VASÁRNAPI GONDOLATOK INTEGETEK Illyés Gyula hangoztatta többször, hogy 1 Szabó Lőrinc úgy rögzült emlékezetében, ahogy utoljára intett búcsút Tihanyban. Ilyenkor a kéz, a kar mozdulata lelki cselek­ményt rögzít — barátságot, érzelmi intenzi­tást, a belső rokonság megnyilvánuló áhítatát, együttérzését. Ismerős a kép: államférfiak a repülőgép fedélzetéről vagy a vonat peronjá­ról integetéssel fejezik ki, jelzik köszönetü- ket vendéglátóiknak. Emlékezetes Bencze László azon festménye, mely ösztöndíjas diá­kok búcsúzását jeleníti meg — egyetlen kéz­erdő a sok vonatablak. Bizony, könny is gördül ilyenkor, a féltés, de a visszavárás boldog-nosztalgikus mosoly­könnyei ezek. Bánat és boldogság ötvöződik e pillanatokban, melyek rendszeresen ismétlőd­nek, hiszen ahogy a költő mondja, „valamitől mi mindig búcsúzunk”. Szép, évezredes szokás, hogy a közeli hajók matrózai, utasai integetéssel üdvözlik egymást — ismeretlen ismerősök, tengeren, Dunán, mély, kedves szolidaritással. Naponta látok én is integetőket. Kis Fiat­tal viszi a hivatalba siető anyuka Gábort, Irént, Zsoltot, Virágot az óvodába, s vár a ko­csiban. Vár, míg bemegy a kis Péter, Annus- ka. s csak utána indít. Még szebb a követke­ző kép, párhuzamos, megfestetlen mű, mely­nek komponistája minden reggel a szentend­rei valóság. Sorba érkeznek anyukák fiúkkal, lányokkal az oviba. Még egy utolsó figyel­meztetés; lassan egyél, vedd fel a sálat Mari­ka, ha kimentek az udvarba, a kesztyűt el ne veszítsd Zsuzsa, s a csokit azonnal edd meg. ha levetkőztél. Az autóbuszváró ott van a közelben, s már föl is szállnak az emberek. Indul a jármű, s egyszerre feltárulkozik az emberi összetarto­zás mély érzése, a szeretet — a busz ablakai­ból az anyukák, az óvoda ablakaiból a kis lurkók néznek egymásra és fáradhatatlanul integetnek. Ez az utolsó kis híd az esti viszontlátásig. Losonci Miklós most új tanácstagot kellett választani, s éppen ezekben a percekben számolják össze a szavazatokat... Vasvári G. Pál Nem csak anyagiakkal Ellenőrzik es szerződéseket Sok gondot fordítanak Tá- piószelén az idősek és a rok­kantak megsegítésére. Molnár János tanácselnök elmondta, arra törekednek, hogy a támo­gatás ne kizárólag anyagi jel­legű legyen. A nagyközségi ta­nács szerződést köt azokkal, akik vállalják az egyedülálló, betegek ápolását, gondozását és ellenőrzik a szerződésben foglaltak teljesítését. Szociális ellátásra — ezen belül segélyezésre, gondozásra, közétkeztetésre — az idén ösz- szesen 629 ezer forint állt ren­delkezésre. Az idősek napközi otthonában tizennyolc sze­mélynek biztosítanak ellátást és kellemes programot. Azok, akiknél ez szociális szempont­ból indokolt, az áfész kisven­déglőben előfizethetnek ebéd­re. Rendszeres, teljes összegű szociális segélyt tizenheten kapnak a településen, a rend­kívüli segélyeket a társadal­mi szervezetek és a tanácsta­gok bejelentései alapján, a kö­rülményeket kivizsgálva utal­ja ki a helyi tanács. MAGUNKNAK ÉLÜNK? AMIKOR E SOROK írója először hallott a kispolgá- riságról, annak jellemző jegyeiről, azt hihette, hogy nemzedékének aligha lesz dolga felnőttként e fogalom­mal. Hiszen a magyarázatokból arra következtethetett, hogy a kispolgári magatartás, gondolkodás, életvitel a múlt rendszer maradványa. Ami a szocialista társada­lomban nem termelődik újra. Elképzelt nippek között matató egykorvolt valódi kispolgárokat, akik érzéketle­nek a világ változásai iránt. Naivan persze és ugyan­csak naiv leírások elfogadójaként. Az még csak föl sem ötlött benne, hogy évtizedekkel később e magatartás to­vábbélésének lehet tanúja. Hogy egyáltalán érdemes lesz rá a szót vesztegetni. Márpedig úgy tetszik, érde­mes. Még akkor is, ha a kispolgári jelzőt nem találja élég pontosnak. Talán éppen az akkori hamis elképze­lése miatt — a kispolgáriság csakis a kispolgár jellem­zője lehet — fogadja némi zavarral a jelenség meglé­tét De ne » fogalom pontos leírásával bajlódjunk, ve­gyünk sorra néhány köznapi tapasztalatot. Kedvelt tár­salgási témánk például, hogy ki mit szerzett. Milyen anyagi javakat. Ami önmagában nem volna baj. Sőt! Az eléggé el nem ítélhető kivételtől eltekintve ugyanis az anyagi javak általában híven tükrözik kinek-kinek a képességét, szorgalmát is, azonkívül az anyagi gyarapo­dás mögött társadalmilag is hasznos munkát sejthe­tünk, ami kétségkívül elismerést érdemel. Csakhogy e vetélkedésben gyakran éppen a teljesítményről feledke­zünk meg. Pedig azért kell dukálni a tiszteletnek, mert X. többet tesz le a köz asztalára, nem azért, mert többet tud felmutatni. Lehetőleg olyasmiből, ami éppen divat­ba jött. Időszakonként változik az egyesek szemében mércéül szolgáló tárgy. Ami sokak számára megszerez­hető, az már kívül esik a rangot adó dolgok körén. Nem az igyekvő, szorgalmas családok ellen íródnak e sorok. Nem kevesen dolgoznak tiz-tizenkét órát na­ponta vagy még többet lakásért, normális életkörülmé­nyekért. Otthonteremtő fiatalok és őket segítő időseb­bek. Munkájuk hasznosságát sincs okunk kétségbe vonni. A kérdés csupán az, hogy hol a határ. Mi az, amiért még érdemes erre a pluszra vállalkozni és mi az, amiért már nem. Ne feledjük: a munkával töltött többletórákat a művelődés, a tanulás, a szórakozás, a pihenés idejé­ből vesszük el. Magánügy, kinek mi köze hozzá? Min­denki a maga egészségét, tehetségét koptatja, maga lát­ja kárát is. Tegyük hozzá, hogy részben. Másrészt ugyanis az esetleges kár többeket érint. Gyerekeket, akikkel a szülőknek nincs idejük foglalkozni. A csalá­di nevelés hiányát aligha ellensúlyozza, hogy a gyerek­nek mindene megvan. Ki ne tudna rá példát, hogy a hajsza házasságokat tesz tönkre. Ez a kár mivel ellen­tételezhető? Milyen tárggyal? A kinek mi köze hozzá felfogásban benne rejlik az is, hogy ne szóljunk bele egymás életébe. Pletykával, intri­kával persze, hogy ne. De vajon hogy érezze magát az a társadalmi tisztségviselő, mondjuk az a lakóbizottsági tag, szakszervezeti bizalmi, akit megmosolyognak, hogy ingyen fecséreli az idejét. Mások ügyes-bajos dolgait in­tézi ahelyett, hogy maszekolna, pénzt keresne, ö vállal­ta, az ő baja. És ha senki nem vállalná? Jókora önzés táplálja a befelé fordulást, az elzárkózást. Lényege: mások fáradozását elfogadom, de másokért csak akkor teszek valamit, ha annak haszna kézzelfogható. ALIGHA LEHET körülhatárolni, hogy a bezárkózás, az önzés mely réteg sajátja. E magatartás képviselői között találunk fiatalt és idősebbet, bármilyen foglalko­zásút. Az otthoni példa, a szülői intelem — a „te csak ne avatkozz bele semmibe" típusú figyelmeztetés _ a le gfiatalabbakra is hathat. Nem egyszer persze ellenke­zést, a szülői minta elutasítását kiváltva. Az sem kíván bővebb magyarázatot, hogy a valóságos példák nem ilyen sarkítottak, a megnyilvánulási formák nem any- nyira egyértelműek, mint a fentebb vázoltak. És az is az igazsághoz tartozik, hogy az effajta felfogás nap­jainkban azért is vált ki sokakból ellenérzést, mert a közügyek iránti érdeklődés válik mindinkább jellem­zővé. A szocialista társadalom érdeke mindenesetre ezt kívánja, és az egyéné is. A csak magunknak élés ugyanis csupán ideig-óráig lehet vonzó alternatíva. Maros Dénes

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents