Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-11 / 266. szám
1983. NOVEMBER 11., PÉNTEK Az újságíró-szövetségben Felmentés, választás A Magyar Újságírók Országos Szövetségének választmánya csütörtökön ülést tartott. Megvitatta a tömegkommunikációs kutatóközpont ösz- szegezését az újságírók helyzetéről, a munkakörülményeikben 1968 óta bekövetkezett változásokról, valamint a hazai kommunikációs rendszer fejlődéséről. Ezután a szövetség választmánya személyi kérdésekben döntött. Király András főtitkárt — aki a továbbiakban a Nemzetközi Újságíró Szervezetben dolgozik majd — saját kérésére, érdemei elismerése mellett felmentette főtitkári megbízatásából, és megválasztotta a szövetség alelnökének. Soraiba kooptálta Megyeri Károlyt, a Magyar Televízió elnökhelyettesét és megválasztotta a MUOSZ főtitkárává. Kiegészítette a választmány sorait: a testület tagja lett Kornidesz Mihály, a Magyar Televízió elnöke és Sági Ágnes, a Pest megyei Hírlap fő- szerkesztője. Az oktatási bizottság vezetőjévé választották Ibos Ferencet. Az ülésen részt vett és felszólalt Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője és Simon Ferenc, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Nemzetközi konferencia Budapesten A világgazdasági helyzet A 80-as évek világgazdasági és pénzügyi helyzetéről Budapesten, november 14-én nemzetközi konferencia kezdődik, amelyen 15 ország mintegy 150 szakembere vesz részt. A kétnapos tanácskozást a nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztésével foglalkozó Duna—Európa Intézet (Donaueuropäischen Institut) szervezi, a budapesti székhelyű Közép-európai Nemzetközi Bank Rt. közreműködésével. Pothornik József emlékére Koszorűzási ünnepség Pothornik Józsefnek, a magyar munkás- ée szakszervezeti mozgalom kiemelkedő személyisége születésének 80. évfordulója alkalmából koszorűzási ünnepséget tartottak csütörtökön a Mező Imre úti temetőben. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében sírjára Győri Imre és Párdi Imre, a Központi Bizottság tagjai helyezték el a tisztelet virágait. A Szakszervezetek Országos Tanácsa részéről Ligeti László alelnök és Jakab Sándor főtitkár-helyettes, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezete képviseletében Havrán István elnök és Kovács László főtitkár, az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága és a társadalmi szervezetek nevében Géczi János, a pártbizottság első titkára, Illés Miklós, a tanács elnökhelyettese, Zsuffa Miklós, a Nógrádi Szénbányák vezérigazgatója és Végh József, a bag- lyasaljai pártszervezet titkára koszorúzott. Pothornik József sírjára családjának tagjai, tisztelői, volt munkatársai is elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A tanácstagi pótválasztások előtt Harmadik jelöltet állítottak Mint Ismeretes, e hónap végén tanácstagi pótválasztá- ■okra kerUl sor. Az előkészületek már javában tartanak, s a héten elkezdődtek Pest megyében is a jelölő gyűlések. November 14-vel bezárólag a megye 93 tanácstagi körzetében tartanak ilyen gyűléseket, amelyeken a választók megismerkedhetnek személyesen is a jelöltekkel, A javaslatot tevő szervek a legtöbb körzetben — 20 kivételével — két vagy több jelöltet állítanak, de bárki tehet javaslatot. Anyagok Gyárának sajtolóüzemében kerestük fel. — Ha önre esne a választás, mi az amit leggyorsabban meg kellene oldani a körzetben — kérdeztük a jelölttől, tudva, hogy az előző tanácstag elhúzódó betegsége miatt kérte felmentését a tisztéből. ----------------—— — Őszintén szólva, még nemigen gondolkodtam ezen, ám annyi bizonyos, hogy elsőként a Váci út mentén a csapadékvíz árok felett vezető átjárók megépítését szorgalmaznám. Errefelé az iskolába menet sok kisgyerek kényszerül az úttesten haladni, naponta kitéve magát a Teljesült kérés Hűvös szél fújt a penci Menyecskehegy felől, olykorolykor pillanatokra felszakí- totta a sűrű ködöt, amely Rádra és Pencre ereszkedett. A .kellemetlen, nyirkos idő sem riasztotta vissza a két falu, a székhely Rád és a társközség Penc lakosait, hogy elmenjenek a jelölő gyűlésekre, amelyeken a legutóbbi választások óta megüresedett, körzetekbe állítottak tanácstag-jelölteket. A 13-as választókörzetbe a Hazafias Népfront községi bizottsága Ripper Jánosnét és Oszaczki Jánost, a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet pénzügyi előadóját, illetve a váci Híradástechnikai Anyagok Gyára beállító lakatosát jelölte. A 32-es körzetbe, melynek tanácstagja a pen- ciek egy részét is képviseli majd a választások után, Tornáimé Dobiz Márta postai kézbesítő, illetve Velencsák László BV-dolgozót jelölték. Rádon Csernák József, a tanács elnöke beszélt azokról a beruházásokról, melyek a szűkösebb anyagi lehetőségek mellett különösképpen meg- becsülendők; befejezés előtt áll a rádi iskola bővítése, Pencen felépült két tanácsi célcsoportos lakás, és szeptemberben működni kezdett a tajátkonyhás iskolai napközi, melynek létesítését az 1980-as választások idején kérték a társközség lakói. Mást javasoltak Bizonyára a jelölő gyűlés alapos előkészítésének tulajdonítható — s természetesen annak, hogy a népfrontbizottság megfelelő személyeket jelölt a tisztségre —, hogy a jelenlévők mindany- nyian egyetértettek jelölésükkel és támogatásukról biztosították — megválasztásuk esetére — a két jelöltet. Pencen viszont a HNF két jelöltje mellé — mindketten fiatalok — a gyűlés résztvevői állítottak egy harmadikat is: a sok év óta a község iskolájában tanító köztiszteletben álló tanár Genes Aurél személyében, akit a választó- körzet lakói koránál, nagy élettapasztalatánál fogva ugyancsak felettébb alkalmasnak találnak arra, hogy a körzetben lakó embereket gondjaik, ügyes-bajos dolgaik Intézésében, érdekeik érvénv- rejuttatásában segítse. Oszaczki Jánost, munkahelyén, a Híradástechnikai balesetveszélynek. A DCM nagy teherautói is ezen az úton robognak szállítva a követ a keszegi kőbányából. Nem beszéltem ugyan még a szülőkkel — korai is lenne —, de bizonyos vagyok abban, hogy ennek a gondnak a megoldását minden szülő szívesen segítené. Még tájékozódik Ripper Jánosné némi haladékot kért, s azt, hogy később hívjuk fel munkahelyén a fóti Vörösmarty Termelő- szövetkezet váci kerületében. Akkor ezt mondottat — Ügy érzem, hogy a választás előtt megalapozatlan lenne bármiféle tervről beszélni. Annyi azonban biztos, hogy rendkívül jólesett a gyűlésen a jelenlévők bizalma. Ha megválasztanak, igyekszem majd ennek megfelelni ... B. H. Hibás kézifékek a targoncákon Kinek jókor, kinek rosszkor A gondok elemzéséről, a bajok megelőzéséiről van szó Szitál a köd, nyirkos hideg van hajnalban, amikor útnak indulunk Németh Istvánnal, a SZOT munkavédelmi főfelügyelőjével, valamint Kiss Imrével, az SZMT munkavédelmi felügyelőjével. Hasonló dologra az országban mások is korán keltek: 350 főfelügyelő és felügyelő, 500 társadalmi ellenőr, valamint az OKISZ és a megyei tanácsok munkavédelmi felügyelői. Az ellenőrök 600 vállalatnál, szövetkezetnél és intézménynél akarták megtudakolni, hogy mennyire biztonságosak a targoncák. Arra is választ vártak, hogy kellő biztonsággal töltik-e a gázpalackokat, valamint megfelelően gondoskodnak-e a használatukról, a szállításukról és a tárolásukról. Mégsem mindegy — Jókor jöttek — fogad bennünket mosolygva Péter Sándor, az Egyesült Izzó váci Fényforrásgyárában, ö a targoncajavító műhely csoport- vezetője — ugyanis ma dolgozom utoljára, negyvenhárom év után. Ebből tizenhat éve már itt, a gyárban. — S hogy igazolja is az utolsó napot, megmutatja a kulcskarikára fűzött mérőszalag utolsó egy centiméterét. Neki talán már lehetne teljesen mindegy is, hogy milyen állapotban találjuk a gyár targoncáit. De úgy tűnik, mégsem az, mert egy-egy hiányosság felemlítése után azt panaszolja, hogy bejárhatják az egész országot gyakran egy- egy filléres alkatrészért. Pern sze nemcsak fillérest, hanem drágát sem mindig kapnak. Így azután a két munkavédelmi felügyelőnek lehet is bőséges észrevétele. A 38-as számú targoncát Illés Károly vezeti, semmiképpen nem lehet kezdőnek nevezni, hiszen tizenkét éve ül a nyeregben. Mégis! Nem fog a kézifék, a bal első és a hátsó Tsz-perek — tanulságokkal Á karfiolügy és ami utána jön A Pest megyei Bíróság gazdasági kollégiuma elé kerülő ügyek felét a mezőgazdasági termelőszövetkezetek jogesetei teszik ki. Az utóbbi időben, a nagyüzemek pénzügyi gondjainak megszaporodása következtében, különösen sok a fizetési meghagyás. A banknál ugyanis az a cég van előnyben, amelyik a tartozást bírósági határozat útján hajtja be. A legjelentősebb perkategóriába tartozó, gazdasági bírság kiszabására tavaly két alkalommal került sor. Korán beérett Az albertirsai Szabadság Tsz-nek 654 ezer forintja bánta, hogy egyik ipari ágazata megsértette az árképzés szabályait. Pechükre jellemző, hogy az ominózus árakat akkor is elérhették volna, ha megtartják a szabályokat. Az elmúlt időszak legkevésbé szerencsés gazdasága címet mégis a szigetbecsei Üj Elet Tsz érdemelte kii. Előbb a kar- fiolügy, aztán ... De kezdjük az eset tárgyalását a dolgok elején. A ráckevei Aranykalász Tsz 1981-ben szerződést kötött az Új Élet Termelőszövetkezettel karfioltermesztésre. Az árut a ráckeveiek új hűtőházukban dolgozták volna fel. Azért használunk feltételes módot, mert a létesítmény nem készült el időre. Legalábbis akkorra nem, amikor a be- cseiek portékája beérett. Dávid és Góliát perre ment, s mint kiderült, Dávid, vagyis Szigetbecse követett el szerződésszegést: a megegyezéstől eltérően korábban érő fajtát ültetett. A zöldségféle — lévén dömping belőle — csekély hányadtól eltekintve be sem ta- karíttatott, hanem a helyszínen tönkrement. A felperest milliós nagyságú kár érte, a jogvitában természetesen vesztett. — Ki és hol követte el a hibát, magelőzhetők-e az efféle ügyek szakszerűbb jogi előkészítés révén? — erről kérdeztük a napokban Torda Pétert, a szigetbecsei tsz jelenlegi jogtanácsosát. — Mindkét gazdaság hibázott, a nagyobbat ezúttal a kisebbik üzem. Szükséges rossz? — Vagyis? — A vetőmag fajtájának megváltoztatását a ráckevei tsz tudomására kellett volna hozni. Ha ez megtörténik, az Aranykalász vagy elfogadja az új feltételt, vagy megtagadja ezt. Az utóbbi esetben azonban felbonthatták volna — bármelyik fél — még időben a szerződést. — A fáma szerint a fajtaváltásban szóban megegyeztek a felek. — Igaz, a szigetbecseiek mindenáron termelni, bizonyítani akartak, a bíróság viszont fel kell tételezze, hogy egy gazdálkodó szervezet dokumentálja biábnyítékait. — Előfordulhat, hogy nemcsak a szerződések rosszak, hanem a jogtanácsosok közül sem mindenki mondhatja el magáról: a megkívánt szakmai ismeretek birtokában van? — Jó néhányan a tsz-vezetők közül szükséges rossznak tartják jogászok foglalkoztatását. Ebben van is némi igazság. Előfordul: kezdők vagy a pályára kevésbé alkalmas jogászok töltik be e fontos munkakört. Az idén megjelent rendelet feltehetően javít majd a helyzeten: 1984-től csak megfelelő szakvizsgával rendelkező jogtanácsos vállalhatja el egy-egy termelőszövetkezet képviseletét. Mint alvállalkozó — Igaz-e, hogy a szigetbecsei tsz ezúttal alperesként szerepel egy a karfiolügyhöz hasonló nagyságrendű perben? — Igen a budapesti Gép- és Felvonószerelő Vállalat 2,7 millió forint kártérítési igénynyel lépett fel. — Megtudhatunk valamit a perről? — Természetesen. Az Üj Élet Tsz a szóban forgó vállalat alvállalkozójaként különböző vasszerkezeteket szállított Beremendre. A szereléssel mi a GFSZV dolgozóit bíztuk meg. A felperes most azzal állt elő, hogy kárt akoztunk nekik, mivel a cég embereit, eszközeit vettük igénybe — munkaidőben. Mi azt mondjuk: munkásaiknak joguk volt ahhoz, hogy mellékfoglalkozást űzzenek, ráadásul embereiknek teljesítménybért fizettünk, s nem volt arról tudomásunk, valójában mikor is dolgoznak a GFSZV alkalmazottai. Ami a kifizetett összeg nagyságát illeti, az árszakértők feladata dönteni. És persze a bíróságé, hogy kinek van igaza a várhatóan igen sok tanulsággal szolgáló ügyben. Valkó Bála Munkában az ellenőrök kerekek teljesen leeresztve, nem csoda tehát, hogy a felügyelők nem engedik tovább dolgozni. Mint ahogyan a 28-as targoncát sem, amelynek a gumija egyáltalán nem téli közlekedésre való. Bujtás Mihálynak, a másik vezetőnek azonban más a véleménye. Szerinte, ha egy targonca megáll a dombon és jó a világítása, akkor dolgozhat. Talán még essek is le? Kiss Imre munkavédelmi felügyelő arra kéri, hogy álljon meg hirtelen, mintha veszély lenne. — Tán még essek is le róla? Annyira fékezzek? Szerintem a célnak így is megfelel — mondja. Dábel Ferenc targoncája sem tökéletes. Kopottak a gumik, hiányzik az indítókulcs. — Itt sincs másként. Szólok ugyan, ha valami hibádzik, de kevés a szerelő — sorolja a targoncás. — Húsz éve dolgozom itt, már megszoktam. Ez van! Különben is a fék jó, a dugót kihúzom, úgy áramtalanítok. Szinte mindegyik megvizsgált targoncával van valami baj. Nagy József, a targoncások csoportvezetője viszont egyre csak panaszkodik. — Mindenki tudja, hogy az egész országban rossz az alkatrészellátás. Így azután kénytelen vagyok azt mondani: menj és csináld! Hiszen, ha mi nem dolgozunk, akkor leáll a gyár. Például most is szétszedik az egyik kemencét, és az összes anyagot nekünk kell elszállítani. Ha ezt nem tesszük, akkor nem tud termelni a Hőtechnikai Vállalat. Balogh Zoltán, a gyár munkavédelmi vezetője úgy véli, hogy egyszer mégis jelent majd valamit, hogy a sajtó, a rádió és a televízió ennyit foglalkozik a targonca-alkatrészek hiányával, ö sem tagadja a hiányosságokat, s bár vitája van emiatt elég, mégis azt vallja: némi javulás észlelhető az elmúlt időszakhoz képest. Tény az, és ezt többen is bizonygatták, hogy hónapokig, sőt évekig is áll egy-egy jármű ilyen vagy olyan alkatrész hiánya miatt. Az országban 36 ezer targoncát üzemeltetnek, javításuk és karbantartásuk mindenhol gondot okoz. Egy korábbi tanulmány szerint az állásból és a felújítások elhalasztásából eredő veszteség megközelítette az évi 1 milliárd forintot. Néhány hiba azonban semmiképpen sem fogható az alkatrészekre. Itt, a gyár udvarán ugyanis több targonca állt gazdátlanul. Valamennyit bárki elindíthatta, sőt el is indították, a felügyelők kérésére. Az igaz, hogy legtöbbjüknél nem működött a kézifék, kopott volt a gumi. De annak a targoncának is rossz volt a fékje, amely két pótkocsit vontatott. Pedig érdemes ezekkel a gépekkel vigyázni, hiszen 1981-ben három, tavaly öt és az idén pedig — bár még nincs itt az év vége — négy ember halt meg a targoncák miatt. Úgy tűnik, a gázpalackokat mindenki veszélyesebbnek tartja. A felügyelők sorra vették a töltés, a tárolás és a szállítás állomásait, és mindenhol példás rendet találtak. Amikor a gyár vezetőjét tájékoztatták a vizsgálat tapasztalatairól, javaslatot tettek arra is, hogy a leállított targoncát javítsák meg és vonják fegyelmi felelősségre azokat, akik miatt hibásan indultak munkába a járművek ezen a napon. Szándékuk: segíteni Jánossy Árpád, a gyár főtechnológusa ígéri: a javítást azonnal megkezdik, hiszen ha ezt nem tennék, a' gyár megbénulna. Ugyanígy gondot jelentett volna a targoncák további leállítása a Duna Elelmiszer-Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat váci fiókjánál, ahol a megvizsgált öt körül háromnak abba kellett hagynia a munkát. A hibákat szinte felesleges is sorolni már, hiszen mindig ugyanaz a válasz: nem kapni alkatrészeket. — Ezeknek is ilyenkor kell jönni! Csapkod dühösen Hegyi János, a szállítás egyik dolgozója, és mondandóját még káromkodással is fűszerezi. Szerencsére a többség nem így vélekedik az ellenőrzésről; a vezetők és a munkások többsége tudja, nem hibakeresésről van szó mindenáron, hanem inkább a gondok elemzéséről, a még nagyobb bajok megelőzéséről. Szalai Mária A robbanástól félnek Szabályosan szállítják a gázpalackokat. Erdősi Agnes felvételei i