Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-29 / 256. szám
1983. OKTOBER 29., SZOMBAT Madrid vállalta a kubaiak elszállítását Granadáról Havanna elutasítja a vádaskodást Félipe González spanyol miniszterelnök csütörtökön újságírókkal közölte, hogy az Egyesült Államok hozzájárult a Grenadában tartózkodó kubaiak elszállításával kapcsolatos spanyol tent végrehajtásához. Kuba a maga részéről előzőleg elfogadta a spanyol közreműködést. González elmondta, hogy az Egyesült Államokon kívül kapcsolatba lépett Belisario Betancur kolumbiai elnökkel Is a továbbá vérontás beszüntetése és a szigetről távozni óhajtó kubaiak és grenadaiak biztonságos evakuálása érdekében. A spanyol kormány szerdán aggodalmát fejezte ki az amerikai invázió miatt, és rámutatott, hogy a helyzet Közép- Aimeríkában az eddiginél is feszültebbé vált. Kanada — bizonyos körülmények között — hajlandó csapatokat adni a Brit Nemzetközösség által Granadára küldendő békefenntartó erőkbe — jelentette ki Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök csütörtökön. Az alsóházban közölte, hogy a csapatok kiküldése és a választási megfigyelők ügyében keresi a kapcsolatot a nemzetiközösség más vezetőivel. A kubai kormány tegnap ismét megerősítette, hogy a Grenadában dolgozó kubaiak száma nem érte el a nyolcszázat, s egyben cáfolta Reagan amerikai elnöknek azt a kijelentését, hogy a kubaiak nyitottak volna elsőként tüzet az amerikai invéziós erőkre. Reagan elnök csütörtök esti Az Egyesült Államok 82. deszant hadosztályának katonái Grenadában Grand Anse irányában nyomulnak előre. televíziós beszédére válaszolva Ricardo Alarcon kubai ikül- ügyimiiniszter-helyettes kijelentette: jelenleg éppen az Egyesült Államok tudná megállapítani, hogy hány kubai volt Grenadában, hisz nem kell tenni mást, mint összeadni a fogságban levő és az elesett kubai állampolgárok számát. A kubai külügyminiszterhelyettes visszautasította az amerikai elnöknek azt az állítását is, hogy a kubai munkások katonai objektumot építettek volna Grenadában. A kubai külügyminiszter- helyettes végezetül báfolta, hogy a Grenadában levő kubaiak nyitottak volna először tüzet. Álarcon megismételte, hogy a kubai személyzetnek szigorú utasítást adtak, hogy csak a kubai állásokat ért közvetlen támadás esetén vehetik fel a harcot. A HNF és a Szolidaritási Bizottság nyilatkozata A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság nyilatkozatot adott ki o grenadai események kapcsán. A dokumentum leszögezi: hazánkban mélységes felháborodás kíséri az Egyesült Államok fegyveres erődnek a Grenadai Köztársaság ellen elkövetett agresszióját. Az elmúlt két nap alatt számtalan üzemben, termelőszövetkezetben és más munkahelyeken fogalmazódtak meg az intervenciót elítélő szavak, s teljes szolidaritás nyilvánult meg az agresszió áldozatai iránt. Közvéleményünk állásfoglalásával egyetértésben a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság követeli a semmivel nem indokolható kator nai invázió azonnali megszüntetését és a külföldi csapatok kivonását GrenadábóL Határozottan elítélünk bármiféle akciót, amely más országok szuverenitása, a népek önrendelkezési joga és függetlensége ellen irányul. Teljes mértékben szolidárisak vagyunk a szabadságáért hősiesen küzdő grenadai néppel, és a térség többi haladó országával. Együttérzésünket fejezzük ki az önvédelmi harcokban hősi halált halt grenadai és kubai állampolgárok hozzátartozóival — fejeződik be a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság nyilat' kozata. Montebelló NA TO-tanácskozás A NATO integrált katonai szervezetéhez tartozó országok hadügyminiszterei a nukleáris tervező csoport keretében csütörtökön a kanadai Montebellóban elhatározták, hogy Nyugat-Európáhan kiselejteznek 1400 elavult, rövid hatótávolságú hordozóeszközön elhelyezett nukleáris robbanó töltetet. Ezzel egyidejűleg megkezdik az 572 közepes-hatótávolságú Pershing—2 típusú rakéta és manőverező robotrepülőgép európai telepítését — erősítették meg a hadügyminiszterek. A határozatot 5-6 év alatt valósítják meg, a telepítés befejeztével a NATO 4600 nukleáris robbanótöltettel rendelkezik majd Európában. Brock a japán fővárosban Ronald Reagan tokiói látogatásának előkészítése céljából tegnap a japán fővárosba érkezett William Brock, az amerikai elnök kereskedelmi megbízottja. Brock megbeszéléseket folytat Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnökkel, Abe Sintaro külügyminiszterrel, valamint a japán kormány több más miniszterével. Két tüntető életét vesztette Heves összecsapások Chilében Chilében a hetedik országos tiltakozó napon csütörtökön országszerte tüntetések voltak és heves összecsapások zajlottak le a tüntetők és a csendőrök között. A hatóságok közlése szerint hetven embert letartóztattak. két tüntető életét vesztette, harmincán megsebesültek, hátuk állapota súlyos. Nicaraguái sajtótájékoztató ellenforradalmi akciók Újabb A nicaraguai fegyveres erők kedden újabb ellenforradalmi akciókat hiúsítottak meg — jelentette be csütörtökön Ma- naguában sajtótájékoztatón Hugo Torres Jiménez, a sandinista népi hadsereg politikai főnökségének parancsnoka. Kedden Nueva Segovia és Jinotega megyék határán ösz- szecsapások voltak a sandinista népi hadsereg „Simon Bolivar” zászlóalja és Hon- durasból beszivárgott ellenforradalmárok egyik roham- osztaga között. A harcban 60 Elnöki indoklás Reagan mentegeti az inváziót A grenadai invázió mente- getésére és a libanoni amerikai katonai jelenlét változatlan fenntartásának indoklására használta fel csütörtök esti tévébeszédét Reagan amerikai elnök. Reagan, aki szerint „a grenadai és a libanoni események között a nagy távolság ellenére is szoros összefüggés van" a grenadai agressziót az Egyesült Államok úgynevezett globális érdekeire és elkötelezettségére való hivatkozással vette védelmébe. Azt állította, hogy a kis szigetország, illetve a Szovjetunió és Kuba fenyegette az Egyesült Államok biztonságát, s az amerikai katonák egy „teljes kubai támaszpontra bukkantak”. Ez az elnök szavai szerint — úgymond — a „sziget megszállására irányuló kubai szándék” bizonyítéka. Reagan szóra sem méltatta azokat a hivatalos havannai nyilatkozatokat, amelyek egyértelműen leszö-» gezték: Grenadában nincsenek kubai katonák, hanem építők és polgári alkalmazottak, kivéve néhány tucat katonai tanácsadót, akik Bishop kormányfő haláláig a grenadai hadsereg mellett. illetve a biztonsági erőknél szolgáltak. A kubai építők önvédelemből könnyű gyalogsági fegyverekkel szálltak szembe az agresszorokkal. Reagan kifejtette, hogy a Grenada elleni támadást „a lehető legkorábbi időpontban” szeretné befejezni, óvakodott azonban attól, hogy időpontot nevezzen meg. ellenforradalmárt megöltek, 4 sandinista katona elesett. Szintén kedden éjszaka ellenforradalmárok egy másik rohamosztaga megkísérelt partraszállni és felrobbantani több olajfúró berendezést Potosí kikötővárosban a Fonse- ca-öbölben, de a támadást meghiúsították. Santiago három egyetemén több mint ezer diák csapott össze a csendőrökkel. A négy órán át tartó összetűzésben a hatóságok gumibotokkal ütlegelték a tiltakozókat és könnygázbombákkal próbálták szétoszlatni a tömeget, a diákok kövekkel válaszoltak. Több mint 60 diákot letartóztattak, hatan pedig súlyosan megsebesültek. - i é •»;. » Concepción déli kikötővárosában 10 ezer ember tüntetett Pinochet rendszere ellen. A tiltakozó nagygyűlésen Gabriel Valdes, a Kereszténydemokrata Párt elnöke követelte Pinochet lemondását. A fővárostól 140 kilométerre levő Valpa- raisóban is diákok tüntettek, kilencet letartóztattak. Rodolfo Seguel, a Dolgozók Országos Központja (CNT) országos vezetőségének elnöke a csütörtöki tiltakozó napot „nagyon eredményesnek” nevezte. Helsinki előkészítő értekezlet Az első bét eredménye kedvező Mind a szovjet, mind az amerikai fél alapjában véve elégedetten nyilatkozott tegnap Helsinkiben az európai bizalomerősítő és leszerelési konferencia előkészítő értekezlete első hetének eredményeiről. A találkozón részt vevő 35 ország képviselői a tegnap megrendezett teljes ülésen megvonták az elmúlt hét munkájának mérlegét. Mint ismeretes, a három hétig tartó tanácskozásnak az a feladata, hogy meghatározza a Kreisky búcsúbeszéde Csökkenthető a feszültség Bruno Kreisky távozó elnök méltatása jellemezte tegnap az Osztrák Szocialista Párt kongresszusát. Mint mát korábban a párt vezetői, ezúttal a neves külföldi vendégek: Willy Brandt, az SPD és a Szocialista Internacionálé elnöke, Olof Palme svéd, Kalevi Sorsa finn pártvezető és kormányfő méltatták Kreisky érdemeit a semleges Ausztria felvirágoztatásában és a nemzetközi politikában. < Willy Brandt beszédében újólag síkraszállt az enyhülési politika, a fegyverzetkorlato- zás mellett. Szorgalmazni kell, hogy a nagyhatalmak fagyasz- szák be, majd csökkentsék nukleáris fegyvereiket, hiszen a jelenlegi nemzetközi légkor kihathat a nyugat- és a keleteurópai országok közötti kétoldalú kapcsolatokra is. Nem csatlakozik az Amerika-ellenes hangulatokhoz, de nem tudja belátni, miért nem fogadja el Washington a Szovjetunió tárgyalási javaslatait Genfben, hangoztatta Willy Brandt. Bruno Kreisky búcsúbeszédében hangoztatta: maradéktalanul egyetért utódja, Fred Sinowatz kancellár minden politikai döntésével. (A kancellárt Kreisky utódjává választják a pártelnöki tisztségben is.) A pártkongresszus küldöttei hosszú, meleg ünneplésben részesítették Kreiskyt, aki középiskolás kora óta vesz részt a szociáldemokrata mozgalomban. konferencia január 17-én Stockholmban kezdődő első szakaszának napirendjét és ütemtervét. Helsinki sajtókörökből ismeretessé vált, hogy a tegnapi ülésen felszólalt Oleg Gri- nyevszkij, a szovjet küldöttség vezetője, különleges megbízatású nagykövet. Gri- nyevszkij elmondta: az előkészítő találkozón a stockholmi konferencia olyan szervezeti kereteit kell kidolgozni, amelyek a katonai szembenállás veszélyének csökkentését szolgálnák Európában, elősegítenék a béke megszilárdítását és az enyhülést. A szovjet küldött hozzáfűzte: tisztában kell lenni azzal, hogy az európai és a világhelyzet alakulása óhatatlanul hatással lesz a stockholmi értekezlet munkájára. Kedvező hangnemben nyilatkozott az előkészítő munka első hetéről James Goodby, az amerikai delegáció vezetője is. UNESCO közgyűlés A magyar küldött felszólalása Olyan szervezet, mint az UNESCO, jellegénél és rendeltetésénél fogva sem lehet közömbös az iránt, hogyan alakulnak a bonyolult nemzetközi viszonyok. Az UNESCO-nak foglalkoznia kell az emberiség nagy kérdéseivel, amelyek megoldása nélkül nem fejlődhet egyetlen szellemi tevékenység sem — hangoztatta Köpeczi Béla művelődési miniszter, az UNESCO-közgyű- lés 22. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség vezetője tegnapi fölszólalásában. Köpeczi Béla a magyar delegáció nevében elítélte az Egyesült Államok grenadai invázióját. Rámutatott arra, hogy az enyhülés valamennyi ország érdekeit szolgálta, előmozdította a tudományos és kulturális kapcsolatok fejlődését. Ezért kelt jogos aggodalmat a nemzetközi feszültség térnyerése. A magyar delegáció éppen ezért helyesli, hogy az UNESCO középtávú tervének egyik fő programja a béke megszilárdítását szolgáló tényezőknek, valamint a fejlődés és a leszerelés összefüggéseinek feltárását, elemzését irányozza elő. Reméljük — mondotta Köpeczi Béla —, hogy a madridi konferencia záróokmányában 1985-re előirányzott kulturális fórum is a megértés és közeledés eszméjét fogja szolgálni. . A kultúra számunkra az emberré válás világtörténeti folyamatának visszatükrözése, és így az emberré válásért vívott harc tevékeny részese. Talán nem felesleges arra emlékeztetni, hogy nyugtalansággal, kételyekkel, sőt félelemmel teli világunkban mennyire szükségünk van ilyen kultúrára — mondotta a szónok. A délelőtt folyamán Köpeczi Bélát fogadta M'Bow, az UNESCO főigazgatója. A magyar miniszter tájékoztatta a főigazgatót a budapesti európai kulturális fórum előkészületeiről. APN-kommentár Moszkva a megegyezés mellett A Szovjetunió kitartóan törekszik a genfi fegyverzetkorlátozási tárgyalások sikerére és ennek érdekében a lehető legszélesebb körű intézkedéseket javasolt az európai taktikai és közepes hatósugarú nukleáris fegyverek nagyarányú csökken tésétől kezdve azok teljes megsemmisítéséig — állapítja meg Jurij Andro- povnak a Pravda kérdéseire adott válaszait elemezve az APN szovjet sajtóügynökség. A kommentár hangsúlyozza: az SZKP KB főtitkára által tett legújabb javaslatoknak az a céljuk, hogy megmentsék a tárgyalásokat, és ez lehetséges, ha az amerikai kormányzatnak legalább a mi- nimális szándéka megvan ahhoz, hogy a tárgyalások kimozduljanak a holtpontról. Az ezt a célt szoLgáló legújabb szovjet kezdeményezéseket megvilágítva az APN a következőket írja: — Moszkva a megállapodás elérése érdekében kész arra, hogy kevesebb indítóállással rendelkezzék, mint amennyi jelenleg Nagy-Britannia és Franciaország birtokában van. Figyelembe véve a brit és a francia rakéták robbanótölteteinek jelenlegi számát, a Szovjetunió kész Európában mindössze körülbelül 140 rakétaindítóállást meghagyni. Jurij Andropov második indítványa kiegészíti a Szovjetunió egy korábbi javaslatát, amely — az Egyesült Államokkal való megállapodás esetén — kilátásba helyezi a csökkentés alá eső összes európai állomásoztatású rakéták megsemmisítését. Eszerint, ha létrejön és érvénybe lép a megállapodás, a Szovjetunió az ország keleti térségében is hajlandó megszüntetni rakétái telepítését. Ennek egyetlen feltétele az, hoav az ázsiai térségben ne kerüljön sor lényeges változásokra a stratégiai helyzetben. Az Andropov-interjú visszhangja Felemás bonni állásfoglalás A Német Szövetségi Köztársaságban tegnapra rendkívüli mértékben felerősödött az a visszhang, amelyet Jurij And- ropovnak az európai közepes hatótávolságú fegyverek korlátozásáról folyó genfi tárgyalásokkal kapcsolatos Pravda- interjúja váltott ki. A bonni kormány nevében Jürgen Südhoff szóvivő felemás állásfoglalást tett közzé sajtóértekezletén. Eszerint a Kohl-kabinet „bizonyos pozitív támpontokat, de egyúttal elfogadhatatlan elemeket is” lát az Andropov-nyilatkozat- ban. A nyugatnémet szóvivő az „elfogadhatatlan elemek” közé sorolta a Szovjetuniónak azt a követelését, hogy a genfi tárgyalásokon a francia és a brit rakétákat is vegyék figyelembe. Az NSZK kormánya szerint ez a „maximalista követelés” jelenti változatlanul a fő akadályt a megegyezés útjában. Südhoff megerősítette: november 21-től megkezdődik a telepítendő amerikai rakéták alkotóelemeinek az NSZK-ba való szállítása, ha addig nem születik megállapodás Genfben. A Német Szociáldemokrata Párt három magas rangú vezetője, Horst Ehmke, Hans-Jür- gen Wischnewski és Egon Bahr, az SPD elnökségének tagjai, közös nyilatkozatban szólították fel az Egyesült Államok és az NSZK kormányát, hogy fogadják el további tárgyalási alapnak Jurij Andropov javaslatait, és azok alapján 1985 végéig hosszabbítsák meg a genfi tárgyalásokat, anélkül, hogy megkezdenék az amerikai rakéták telepítését. Hcbsé rendesre ellen Sikeresek a hadműveletek Sikeres hadműveleteket hajtanak végre a csádi ideiglenes nemzeti egységkormány hívei mmCsAK RÖVIDEN... GENFBEN tegnap teljes ülést tartott az európai közepe hatótávolságú atomfegyverek korlátozásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. A SZOCIALISTA országok minden lehetségest megtettek az álláspontok közelítéséért, a kölcsönösen elfogadható megoldásokért, de a Nyugat hosszú hónapok után is adós a válasszal. Ha a NATO ésszerű határidőn belül nem mutat készséget a megegyezésre a bécsi csapatcsökkentési tár gyalások elvesztik értelmükéi — hangoztatta a szovjet küldöttség vezetője. MEGNYÍLT tegnap délelőti a kelet-franciaországi Bourg- en-Bresse-ben a Francia Szocialista Párt kongresszusa. Habré rendszerének fegyveres erői ellen az ország nyugati részén — mondta Abdelkader Kamougue, az ideiglenes kormány alelnöke az AFP francia hírügynökség jelentése szerint. A jelenlegi n’dzsamenai kormány csapatai — hangsúlyozta Kamougue — jelentős veszi képeket, szenvednek a harcokban, s több lakott területről siker"'t őket kiűzni. A Sarh térségében lezajlott ösz- szeütközés során például Habré hadseregének 68 katonája és tisztje vesztette életét